![]() Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tél – Erőszak rovat Az erőszakosság relativitásának elmélete (2/9)2. A Dragon Ball és a Chihiro Szellemországban című film magyarországi fogadtatása A legnagyobb visszhangot kétségkívül a Dragon Ball című film váltotta ki: bemutatását óriási botrány, a Dragon Ball-per néven elhíresült bírósági eset követte. A Dragon Ball egy természetfeletti erejű kisfiúról, Son GokuŻról szól, aki kitűnően ért a harcművészetekhez, és a hét varázsgömböt keresi, hogy valóra váltsa kívánságát. Útközben persze rengeteg gonosszal kell szembenéznie, akik rossz célokra akarják a varázsgömbök erejét felhasználni. A Dragon Ball Z ennek a sorozatnak a folytatása. Míg a Dragon Ball leginkább ifjúsági kalandfilmre emlékeztet, a Dragon Ball Z cselekményének oroszlánrészét harcok és véres küzdelmek teszik ki. Éppen ezért erőszakosabb, mint az eredeti. Következésképp Japánban az idősebb korosztálynak szánták, ám Magyarországon ugyanabba a műsorsávba került, mint elődje, a Dragon Ball. A téves besorolás vezetett a későbbiekben bonyodalmakhoz. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egy szakértői véleményre támaszkodva 1998 júliusában megállapította, hogy a Dragon Ball Z káros a gyermekek személyiségfejlődésére, és kötelezte az RTL Klubot, hogy levegye a műsoráról. Az RTL Klub ennek ellenére 1999-ben megkezdte a Dragon Ball Z sugárzását. Az ORTT álláspontja szerint a cselekmény lényege a „folyamatos öldöklés”. A felügyelő szerv 8 000 030 forint büntetés megfizetésére kötelezte a televíziótársaságot, és elrendelte a sorozat beszüntetését. Az RTL Klub bírósághoz fordult, és megtámadta a döntést. Az ORTT 1999 májusában úgy módosította korábbi határozatát, hogy a sorozat leadható, de csak az éjszakai, a 23.00 és az 5.00 óra közötti idősávban. Egy ideig ez így is történt, majd a Dragon Ball Z ismét lekerült a műsorról. Az RTL Klub videokazettán adta ki a további részeket, ám a kazetták kiadása is abbamaradt, még mielőtt véget ért volna a sorozat. A rajongók aláírás-gyűjtési akciókat szerveztek, hogy újra láthassák kedvenc sorozatukat. Sőt, egy kisfiú öngyilkosságot kísérelt meg, mert úgy érezte, hogy értelmetlen az élete, ha nem láthatja többé a kedvencét. Persze nem maradt el a sajtóvisszhang sem; a cikkek többsége élesen elítélte az erőszakos japán rajzfilmeket. A Dragon Ball Z botrányt követte a Pokémon című anime betiltása. Az indoklás szerint erős hang- és fényhatásai epilepsziás reakciókat válthatnak ki a nézőkből. 2. kép: A Dragon Ball és Dragon Ball Z
Forrás: Best Anime [www.bestanime.com], 2003 október A Dragon Ball-lal szemben a Chihiro Szellemországban fogadtatása pozitív volt. A film az egyik legnevesebb japán animációs filmrendező, Miyazaki Hayao alkotása. Külföldön a Disney hozta forgalomba, Magyarországon pedig a Best Hollywood. Japánban a film nézettsége minden korábbi rekordot megdöntött, és külföldön is 230 millió dolláros bevételt hozott. Miyazaki azon kevés japán rajzfilmesek közé tartozik, akiket hazájában és Nyugaton egyaránt elismernek. Filmjeiben előszeretettel foglalkozik utópisztikus témákkal, az ember és a természet viszonyával. Két másik filmjét, a már említett Szellem hercegnőt és A szél harcosait is bemutatták Magyarországon. A két film fogadtatása és megítélése eltérő volt, ám az előítéletesség és a megbélyegzés összemosta őket. Erre jó példa egy, a Népszabadságban megjelent írás. A szerző azt taglalja, hogy Szabó István Furtwängler-filmjét miért nem mutatták be a Berlinalén:
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Erőszak Kálmos Borbála: Az erőszakosság relativitásának elmélete Stachó László – Molnár Bálint: Médiaerőszak: tények és mítoszok Történelem Szajda Szilárd: Fordulat vagy a fejlődés betetőzése? Európa Sükösd Miklós: Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban Jog Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András: Vita egy új médiatörvény-koncepcióról Sorozatok Soós Zsuzsanna: Kritika Vágvölgyi B. András: WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Támogatónk
Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| |||||||||||||||||||||||