Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2003 tél – Erőszak rovat

Stachó László – Molnár Bálint

Médiaerőszak: tények és mítoszok (4/10)

4. A médiaerőszak társadalomelméleti kutatói: elméleti megfontolások a médiaerőszak hatásairól

A pszichológia hatáselemzéseinek bemutatása után azokat a legfontosabb, legtöbbet hivatkozott elméleti és empirikus kutatásokat emeljük ki, amelyek a médiaerőszak jelenségét a szociológia és a médiakutatás oldaláról árnyalják és értelmezik.

George Gerbner (Gerbner, 2000, Gerbner & Gross, 1976) empirikus kutatásaival azt kívánta igazolni, hogy a televíziónézők valóságpercepcióját meghatározó módon befolyásolja a televíziózás mennyisége. Gerbner úgynevezett kultivációs elméletének lényege, hogy azoknak, akik számára a televízió elsődleges információ- és ingerforrás, igen beszűkült valóságképük alakul ki („nehéz nézők”; Gerbner & Gross, 1976, Gerbner, 2000). A „nehéz nézők” negatívabbnak, erőszakosabbnak értékelik a világot, mint a kevesebb televíziót – s egyben kevesebb agresszív műsort – nézők. Ezt az állítást később a pszichológiai kutatások is megerősítették (lásd fentebb: például Hopf & Weiss, 1996, Hoffner et al., 2001). Emellett, vagy talán éppen az előbbiek miatt, a sokat tévézők számos kérdésben meglehetősen konzervatívan foglalnak állást. Gerbner amerikai empirikus kutatásainak eredményei szerint szigorúbb büntetéseket szavaznak meg az esküdtszékekben, és hajlamosabbak támogatni a halálbüntetést, mint azok, akik nem rabjai a televíziónak. A „nehéz nézőknek” torz elképzeléseik vannak a társadalom szerkezetéről, a kisebbségek társadalmi arányáról: túlbecsülik a fehérek, az ügyvédek és a nem fehér bűnözők társadalmi arányát (Gerbner & Gross, 1976, Gerbner, 2000). Ezzel a médiában megjelenő arányokhoz (lásd Pottler et al., 1995) közelítik világészlelésüket.

A radikális baloldali eszméket valló Noam Chomsky (1995, 2001) az erőszaknak az amerikai társadalomban és a médiában való burjánzását az Egyesült Államok uralkodó ideológiáira vezeti vissza. Chomsky szerint az ország történelmét az erőszak vezérelte – példa erre a bennszülöttek kiirtása, a rabszolgák behozatala, a vietnami háború vagy a 2003-as iraki háború¹² –, és jóléti szolgáltatásokat biztosító társadalmi szerződés híján az amerikai társadalom ma is erőszakos jellegű. A jóléti állam az Egyesült Államokban csak a gazdagok számára jelent valódi jólétet, mert a gazdaságpolitika a gazdagok már meglévő előnyeit tartja fenn és növeli az állami támogatások, az adócsökkentések révén. A szülők gyerekekkel töltött idejének az utóbbi évtizedekben tapasztalt csökkenését Chomsky empirikus adatokkal támasztja alá, és hangsúlyozza, hogy sok gyermeket az utca nevel föl: „kulcsos gyerekekké” válnak, és a televízió tölti be a szülő, a bébiszitter vagy az óvónő szerepét. Így Chomsky a médiát is felelősnek tartja a gyerekek által elkövetett erőszakos cselekedetekért. A média célja, hogy az embereket puszta fogyasztókká változtassa, akik automatikusan követik a reklámok felhívásait; a média elvonja a figyelmet a valós kérdésekről, kolonizálja a pszichét. Chomsky nemcsak a médiát, de az oktatási rendszert is bírálja, mert szerinte az amerikai iskolák nem kritikus szemléletmódra, hanem engedelmességre nevelik a gyermekeket. Az intézmények csak azok számára elérhetőek, akik magukévá teszik azon értékeket, amelyek a hagyományosan erőszakközpontú amerikai politikát legitimálják. Aki nem ezt teszi, azt Amerika-ellenesnek, marxistának, összeesküvőnek (ma: a terrorizmus mellé állónak – lásd Chomsky, 2001) bélyegzik, vagy más hasonló stigmával látják el. A kritikai pedagógiának nincs helye az oktatásban, hiszen az túl veszélyes volna a politikai vezetésre nézve. Chomsky úgy véli, hogy az Egyesült Államok egy demokratikus állam mítoszának megteremtése és fenntartása mellett totalitárius rendszerekre jellemző jegyekkel bír.¹³

Gerbner és Chomsky egyetértenek a médiaerőszakot élesen bíráló véleményekkel, de nem kizárólag a televíziót teszik felelőssé a társadalmi problémákért. Rámutatnak, hogy a médiában látható erőszak megfelelő interpretációjához és kielégítő törvényi szabályozásához csak a kérdések árnyalt, több szempontot figyelembe vevő elemzése vezethet.

A szociológusok és a médiaelmélettel foglalkozó kutatók jelentős része nem osztja a médiát határozottan kritizáló, szociológiai gyökerű álláspontot; ők a pszichológiában elfogadott hatáskutató megközelítést is élesen bírálják. A szociológia és a médiatanulmányok Gerbnerrel vagy Chomskyval szembeállítható, egyik legtöbbet hivatkozott elméletét David Buckingham angol szociológus alkotta meg, aki kritikával illeti a gyermeket passzív médiafogyasztóként leíró felfogásokat, és a médiában megjelenő erőszakot a befogadó gyermek képességei felől értelmezi (Buckingham, 2001, 2002). Buckingham a média hatását befolyásoló tényezők szerepét hangsúlyozza, s a pszichológiai alapú médiaértelmezéseket A gyermekkor halála után (2002) címmel magyarul is megjelent könyvében elemzi. Arra hívja föl a figyelmet, hogy a televízió és a gyermekek kapcsolatáról alkotott véleményünk kialakítása során tekintetbe kell vennünk a befogadó gyermek általános kognitív fejlettségéről való tudományos ismereteket, valamint azt, hogy a korábbi üzenetek, tapasztalatok segíteni képesek a gyermeket abban, hogy szétválassza a megbízható, elfogadható, és a számára elfogadhatatlan és feldolgozhatatlan üzeneteket.¹⁴ Buckingham úgy véli, hogy a gyermeki gondolkodás nem értékelhető általánosságban a médiával kapcsolatban. A gyermek csak bizonyos határokon belül aktív befogadója a média közvetítette üzeneteknek, s a média szocializációs szerepe eltérő lehet a gyermek életében attól függően, hogy milyen a kapcsolata a kortárs csoporttal és az adott médiummal; vagy hogy milyen társadalmi csoportba tartozik a családja, és milyen a kapcsolata szüleivel. Fontos kiemelnünk, hogy Buckingham önellentmondásnak tartja a médialiberalizációt sürgető társadalomkutatók radikális fölfogását, amely szerint, bár a médiaerőszak nincs befolyással az emberek gondolkodására és viselkedésére, a reklámok és a médiában látható előítéleteket megerősítő csoportreprezentációk hatást gyakorolnak az emberekre (Buckingham, 2001). Buckingham a médiaerőszak-probléma orvoslását a média értő használatában látja. Javaslata szerint egyszerű megoldás lehet a televízióban a filmek racionális, mindenki számára nyilvánvaló értékelése, osztályozása és ennek megfelelő bemutatása. A szabályozást mégsem tartja tökéletesen hatékonynak, hiszen a gyermekek rendszeresen nézik a felnőttek számára sugárzott filmeket is – ezért elsősorban a hozzáértő médiaoktatás mellett foglal állást.

A médiakutatók arra hívják föl a figyelmet, hogy bár a tömegkommunikáció által közvetített tartalmak befolyásolhatják az emberek életét, a hatások között összetett kapcsolat van: az emberek érzelmei, félelmei, saját biztonságukba vetett hitük a cselekedeteiket is meghatározhatják, s a média által kiváltott hatásokat nem elhanyagolható mértékben befolyásolják. A legtöbb médiaelméleti szakember a pszichológiai kutatásokból elsősorban e szempontok következetes érvényesítését és megfelelő reprezentációját hiányolja (lásd erről Buckingham, 2001).

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• 1. Bevezetés
• 2. A pszichológiai agressziókutatás gyakorlata: kísérlettípusok, kísérleti eredmények és metaelemzések
• 3. Hogyan fejti ki hatását az agresszió?
• 4. A médiaerőszak társadalomelméleti kutatói: elméleti megfontolások a médiaerőszak hatásairól
• 5. Az agresszív műfajok értelmezése
• 6. A morális pánik elmélete
• 7. Részletes recepcióvizsgálatok
• 8. A szabályozás vagy az oktatás a megoldás?
• 9. A médiaerőszak-vita jövője
• Irodalom

Erőszak

Kálmos Borbála:

Az erőszakosság relativitásának elmélete

Stachó László – Molnár Bálint:

Médiaerőszak: tények és mítoszok

Történelem

Szajda Szilárd:

Fordulat vagy a fejlődés betetőzése?

Európa

Sükösd Miklós:

Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában

Kertész Krisztina:

Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban

Jog

Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András:

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról

Sorozatok

Soós Zsuzsanna:

Hogyan főzzünk szappanoperát?

Kritika

Vágvölgyi B. András:

WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva