   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tél – Erőszak rovat Médiaerőszak: tények és mítoszok (8/10)8. A szabályozás vagy az oktatás a megoldás? A médiában megjelenő erőszakról folytatott tudományos vita különleges jelentőségét a médiaszabályozásra és a médiaoktatásra gyakorolt hatása adja, ezért utalunk a Magyarországon, az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban hatályos, televíziós tartalmakat érintő jogi szabályozás elemeire, és ismertetünk néhány médiapedagógiai módszert. Magyar nyelven Szilády Szilviának (2001) az ORTT számára készült részletes tanulmánya foglalja össze a jogi szabályozás kérdéseit; ismertetésünkben elsősorban ezt vesszük alapul. A jogi szabályozás kérdését tekintve a magyar szakirodalomban Sükösd Miklós és Cseh Gabriella (2001), Kertész Krisztina (2001), Halmai Gábor (2001), valamint Bayer Judit (2001) tanulmányaihoz is fordulhat az olvasó. A mozgóképoktatás nemzetközi és hazai történetével, módszertanával Szíjártó Imre (2001) tanulmánya foglalkozik részletesen az általunk ismertetett pedagógiai koncepciókon kívül. 8.1. A szabályozott média Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkelye biztosítja a véleménynyilvánítás és az információs szabadság jogát, s az európai államok alkotmányainak és médiatörvényeinek megfelelően hangsúlyozza a média felelősségét a sajtószabadsággal kapcsolatban: a szabadságjogok gyakorlása kötelezettségekkel és felelősséggel jár együtt, és az állami ellenőrzés különböző szintjeinek vethető alá (Szilády 2001). Az Egyesült Államokban számos szenátusi vizsgálat hatására (lásd például Jenkins [2000] föntebb ismertetett vizsgálatát) a televízióknak és a filmstúdióknak tett törvényhozási ajánlásokkal, valamint tartalomkorlátozásra alkalmas technikai eszközökkel próbálják elejét venni az erőszak túlzott megjelenítésének. A V-chip az Egyesült Államokban minden újonnan eladott televíziókészülékbe beépített áramkör, amelynek segítségével tulajdonosa könnyedén letilthatja a képernyőről a nem kívánatos tartalmakat, ha a műsorszolgáltató a sugárzott adást ellátta a műsor jellegére vonatkozó jelzésekkel. Ez azonban nézettségcsökkenéssel járhat a kábeltévé-társaságok számára, mert például egy-egy szülő belátása szerint tilthat vagy engedhet televíziójába bizonyos típusú műsorokat. Védettséget biztosíthat az elektronikus programvezérlő (EPG) is, amely egy, a műsorszámokkal kapcsolatos részletes információk lekérését, illetve műfajok vagy tárgyszavak szerinti keresést lehetővé tévő elektronikus műsorújsághoz hasonlítható. A tartalomkorlátozás legszabadelvűbb formái, a kódolt formában jelentkező szolgáltatások (Pay-TV, Pay-per-View, Video-on-Demand) esetében a nézők döntik el, hogy előfizetnek-e az erőszakos vagy pornográf műsorokat sugárzó csatornákra (Keller & Verhulst, 2000, idézi Szilády, 2001). Bár a V-chip-technológia jelenleg nem használható az Európai Unió analóg rendszereiben, Európában is dolgoznak a korszerű tartalomkorlátozó rendszerek kifejlesztésén, valamint törvényekkel szabályozzák a médiában megjelenő tartalmat. Az Európai Unióban az egyes országok törvényei mellett az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Európa Tanács által 1989-ben elfogadott, majd 1997-ben a tömegkommunikáció technológiai változásainak megfelelően több ponton módosított Határokon Túli Televíziózás Európai Egyezménye szabályozza a televíziózást. Ez kimondja, hogy a kiskorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére súlyosan ártalmas műsorszámokat – különösen a pornográf, valamint az indokolatlan erőszakot bemutató műsorszámokat – egyáltalán nem, a kiskorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére ártalmas műsorszámokat pedig csak bizonyos óvintézkedések mellett (a nézők figyelmének verbális felhívásával vagy a műsorszám egész sugárzási ideje alatt vizuális jelzés alkalmazásával) lehet közzétenni (lásd Szilády, 2001). Természetesen kérdés, hogy mit ért a jogalkotó a „fejlődésre ártalmas műsorszám”-on. A kétértelműen megszövegezett jogszabályok lehetőséget kínálnak a rugalmas értelmezésre, ezért gyakori, hogy az EU-irányelvet egyes országok saját kultúrájuknak és szokásaiknak megfelelően alkalmazzák. Svédországban például a kereskedelmi és a közszolgálati műsorszolgáltatók nem sugározhatnak erőszakos műsorokat este kilenc óra előtt. A norvég médiaszabályozás elvei szerint pedig az erőszak és a humor együttes ábrázolása bagatellizálja az erőszakot, s a kiskorú nézők személyiségfejlődésére kifejezetten kedvezőtlen hatásúnak kell tekinteni. Az Európai Unión belüli értelmezési és szabályozási különbségekkel kapcsolatban még egy lényeges eltérést említsünk meg: míg Spanyolországban a filmek életkor szerinti besorolását minisztériumi direktíva, Hollandiában csupán ajánlás határozza meg. A magyar médiaszabályozás az Európai Unió gyermekeket védő jogszabályait veszi figyelembe. A médiatörvény 2002 nyarán született módosítása alapján a műsorszolgáltatóknak öt kategóriába kell sorolniuk a műsorokat annak megfelelően, hogy az adott tartalom kelthet-e félelmet a fiatalkorúakban, vagy – amint a törvény fogalmaz – alkalmas-e a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására. Az első kategóriába, vagyis a korhatár nélkül vetíthető műsorok közé tartozó tartalmakat jelzés nélkül lehet közzé tenni; az ötödik kategóriába tartozó, azaz pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmazó műsorszám nem tehető közzé. Ez a szabályozás csak akkor működhet kielégítően, ha a műsorszolgáltatók a törvény szubjektív elbírálást lehetővé tevő előírásait megfelelő körültekintéssel hajtják végre, és valóban meg kívánnak felelni a jogszabálynak. 8.2. Az önszabályozó média Magyarországon a média jogi szabályozását olyan jogi szankciókkal nem járó ajánlások egészítik ki, mint a Visegrádi Irányelvek (Fletcher, 2001) című etikai kódex, amely a rádiós és televíziós újságírók számára javasolt etikai alapvetés. Az 1998 és 2000 között három szakmai vita alapján összegzett normarendszer elsősorban az újságírószakmára vonatkozik. Az etikai kódex erőszakkal kapcsolatos tételeinek célja, hogy az elektronikus média munkatársainak segítsen megtalálni az egyensúlyt a hírekben, a tudósításokban szereplő áldozatok, elkövetők személyiségi jogaival összhangban úgy, hogy a néző a látottak alapján érzékelje a történések fontosságát és a következmények súlyát. Az újságírásban kialakuló normakövetés ahhoz is hozzájárulhat, hogy a törvényi szabályozások mellett a szakmai alapelvek is előtérbe kerüljenek mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi televíziókban. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, valamint a Sajtószakszervezet közös etikai alapelveket dolgozott ki, amelyek megfelelnek az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 44. rendes ülésén és a Nemzetközi Újságíró Szövetség 1986. évi világkongresszusán az újságírói magatartásról elfogadott nyilatkozatoknak. A négy magyar újságíró-szervezet közös etikai kódexe elsősorban a hírek, a riportok, a hírműsorok készítőire vonatkozik. A közös etikai alapelvek 8. § d) pontja kimondja:
A közös elvrendszer a nyelvhasználatban megjelenő agresszivitást is szabályozza: a 8. § c) pontja szerint
A magyar országos televíziók etikai kódexei és műsorszolgáltatási szabályzatai azokat az elveket közvetítik, amelyek az újságíró-szervezetek által megfogalmazott etikai kódexben is olvashatók. A magyar közszolgálati televíziók etikai alapelveiről az egyes televíziók közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatai rendelkeznek az említett elveknek megfelelően: tiltják az öncélú erőszak ábrázolását, vagy – a médiatörvény előírásainak is megfelelően – meghatározzák, hogy előzetes jelzéssel kell ellátni az erőszakos jeleneteket, s hogy a gyermekek védelme érdekében az erőszakos jeleneteket tartalmazó műsorszámokat, műsor-előzeteseket, reklámokat csak meghatározott idősávban lehet bemutatni. A két országos, földi sugárzású kereskedelmi televízió közül ismereteink szerint csak az RTL Klub rendelkezik átfogó, a televíziózás egészére vonatkozó etikai szabályzattal. Ebben például az olvasható, hogy mivel a televízió
Ezzel összhangban a műsorelőzeteseket is úgy kell felépíteni, hogy az összeállítás mindig az adott napszaknak megfelelő legyen, azaz ne tartalmazzon túlzottan erőszakos jeleneteket akkor, amikor még gyermekek is nézhetik a televíziót. Az etikai szabályzatokkal kapcsolatban érdemes megjegyeznünk: személyes megkeresésünkre az említett – közszolgálati, illetve kereskedelmi – televíziók számos munkatársa nem tudott saját televíziójának egyébként létező etikai kódexéről. A jogi eszközökön túl a médiaerőszakot a televíziótársaságok közgazdasági megfontolások alapján is csökkenthetik. Jó példa az erőszak bemutatásának előnytelen gazdasági hatására az, hogy a 2003 elején indított iraki háború kezdetén a hirdetők a békeidőkhöz képest kevesebb reklámmal kívántak szerepelni az élőben közvetített háború erőszakos képei mellett. Bushman és Bonacci (2002) új, meghökkentő szakmai eredménye alátámasztja a hirdetők döntését: az erőszak, s egyben a szex bemutatása csökkenti a reklámokra való emlékezést. 8.3. A média az iskolában Azok a kutatók (így például Bragg, 2001; Jenkins, 2000), akik szerint veszélyes lehet külső szabályozással és technikai védelemmel korlátozni a demokrácia legfontosabb intézményének, a véleménynyilvánítás szabadságának működését, a szabályozás hibáira hívják fel a figyelmet. Szerintük ugyanakkor a nézőknek, illetve a családoknak is meg kell hagyni a jogot, hogy eldöntsék, mit néznek meg. Számos, tanulmányunkban hivatkozott médiaelemző (Buckingham, 2002; Bragg, 2001; Jenkins, 2000) véli úgy, hogy a tömegkommunikációban megjelenő tartalom megfelelő osztályozása, valamint a médiát értelmező oktatás bevezetése a szülők segítségére lehet abban, hogy kialakítsák gyermekeik televíziózási szokásait. A médiaerőszak hatásainak korlátozására az 1980-as évektől számos oktatási programot fejlesztettek ki és teszteltek mind Amerikában, mind Európában. Marcel Frydman ([1993] 1999) évtizedes kutatási programot épített föl erre a témakörre, s agressziómegelőző ismeretterjesztő programjának jótékony hatását számos kísérletben és terepvizsgálatban mutatta ki. Frydman iskolai keretek közé szánja programját, amely erőszakos filmek tartalmának és filmkészítési fortélyainak csoportos megvitatását, illetve a néző képernyőn látott agresszivitásra reagáló érzelmeinek kifejezését megkönnyítő technikákat foglal magában. Újabban Nathanson és Cantor (2000) javasolt olyan programot, amelyben a gyermekkorú nézőt arra sarkallják, hogy érzelmileg próbáljon azonosulni a képernyőn látott agresszió áldozatával, ami hatékonyan csökkentheti a nézői agressziót. E kutatók amellett foglalnak állást, hogy ha a médiában megjelenő agressziót nem tudjuk szabályozni, a szakemberek – pedagógusok, pszichológusok – legfontosabb teendője a gyermekeket és a felnőtteket passzív médiafogyasztóból aktív, értékelő nézőknek nevelni. A brit Sara Bragg (2001) szerint a nevelés segít a gyermekeknek a médiából kapott üzenetek feldolgozásában; Bragg a médiaerőszakkal kapcsolatos oktatási programok közül a holland (Voois & van der Voort, 1993) és az amerikai modellt (Beyond Blame-program, lásd Center for Media Literacy, 1994) állítja szembe egymással. A holland programot 3500 iskolában hajtották végre, és a brit iskolák egy részében is bevezették. Az Amerikai Egyesült Államokban 1500 példányban adták el az ottani program módszertani anyagait, amelyek a politikusok körében is népszerűek lettek (Bragg, 2001). A két oktatási módszer kidolgozói nem vitatják a pszichológiai kutatások eredményeit. Céljuk azonban, ellentétben a médiaellenes kampányokkal, hogy a gyermekeket a nevelés eszközeivel vezessék rá a tömegkommunikáció értő használatára, és segítsenek nekik megtalálni és értelmezni az erőszak társadalmunkban elfoglalt helyét. Frydman ([1993] 1999), Nathanson és Cantor (2000), valamint Anderson és munkatársai (2001) is az ilyen pedagógiai programokban látják a médierőszak-probléma egyik lehetséges orvoslását. A holland módszer részeként krimisorozatokból vett részletek után valódi nyomozók, rendőrök munkáját bemutató filmeket vetítenek a gyerekeknek. Rendőrök beszélnek a megrázkódtatásról, amelyet egy gyanúsított lelövése okoz nekik, valamint a sajtó általi meghurcoltatásukról. A program rá kívánja ébreszteni a gyermekeket arra, hogy ami a televízióban jelentéktelennek, veszélytelennek tűnik, az a valóságban tragédiát hordozhat. Az Amerikában alkalmazott Beyond Blame-programban részt vevő tanulók olyan filmrészleteket láthatnak az órákon, amelyek alapján a pedagógusok azt hangsúlyozzák, hogy milyen következményei lehetnek az erőszakos cselekedeteknek, valamint hogy az erőszak könnyen generálhat újabb erőszakot. A Beyond Blame-program a klasszikus drámák adaptációiban és a művészfilmekben megjelenő erőszakot a drámai folyamat elemeként, a karakterek jellemzéséhez használt fontos eszközként értékeli, míg az akciófilmekben látható erőszak a program szerint öncélú, és csak a további akciók előkészítésére szolgál. Bragg bírálja az Egyesült Államokban elindított módszert: szerinte az a Beyond Blame célja, hogy a gyermekek viselkedését az iskolában hallottak, és ne a televízióban látottak befolyásolják, ezért a gyermekeket éppúgy passzív egyedekként kezeli a tömegkommunikáció szempontjából, mint a morális pánikokat gerjesztő kampányok. A program – céljaitól eltérően – kevéssé képes aktív és tudatos médiafogyasztókat nevelni, ha nem kíváncsi az ő szabad véleményükre (Bragg, 2001). Nagy-Britanniában David Buckingham módszere a gyermekeket kisfilmek alkotására tanítja, amelyeket közösen értelmeznek az oktatóikkal. Buckingham szerint ez a módszer az erőszak életükben betöltött helyének megértését segíti elő (Buckingham, 2001). Bragg (2001) úgy értékeli, hogy ez a módszer önállóan gondolkodó gyermekeket nevel, nem a nevelők eszméinek reprodukálóit. Az oktatás feladata Buckingham és Bragg szerint nem az, hogy a tanuló készen kapott morális alapokon ítélje meg a média üzeneteit, hanem hogy segítse őt azok megértésében. Hartai László és Muhi Klára Mozgóképkultúra és médiaismeret (1998) címmel megjelent tankönyve alapján a magyar médiaoktatást Buckingham és Bragg elveihez közel állónak tekinthetjük. A magyar médiaoktatási stratégia célja, hogy a gyermekek saját véleményt és önálló értelmezéseket alkossanak a filmművészet alkotásaival és a médiában megjelenő tartalmakkal kapcsolatban, s mindezt megfelelő történeti és műfajismereti tudásra alapozzák. A médiaismereti órák felölelik a tömegkommunikáció teljes rendszerét és társadalmi hatásait (a nyomtatott sajtóét is). A tantárgyat önálló iskolai tárgyként vagy más művészeti tárgyakkal összekapcsolva szakkör és fakultáció keretében egyaránt oktathatják Magyarországon. A szakértők azt javasolják, hogy a pedagógusok a tanulókkal gyakorlati oktatás – iskolai újság, rádió vagy televízió működtetése – kapcsán vitassák meg az elméleti összefüggéseket (Hartai & Jakab, 1996). Kérdés persze, hány fiatalhoz jut el Magyarországon ez a jelenleg fakultatív tantárgy részeként szereplő oktatási program.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Erőszak Kálmos Borbála: Az erőszakosság relativitásának elmélete Stachó László – Molnár Bálint: Médiaerőszak: tények és mítoszok Történelem Szajda Szilárd: Fordulat vagy a fejlődés betetőzése? Európa Sükösd Miklós: Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban Jog Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András: Vita egy új médiatörvény-koncepcióról Sorozatok Soós Zsuzsanna: Kritika Vágvölgyi B. András: WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Támogatónk
Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||
