   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tél – Európa rovat Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában (4/5)Az európai nyilvánosság típusai Az utolsó megjegyzéssorozatban arról beszélnék, hogy milyen modelljei vannak az európai nyilvánosság kialakulásának. Itt nem az európai médiapolitikára, médiapiacokra vagy formális-jogi médiarendszerekre és médiatípusokra (közszolgálati, kereskedelmi, közösségi) gondolok. Egy puhább közelítésről van szó: az európai nyilvánosság szerkezetének változását próbálom tetten érni az integrációs folyamatban; az európai nyilvánosság – diskurzusok, tematikák, napirendek, politikai közösségek és közönségek, kritikai fórumok stb. – különböző elvek szerint szerveződő összjátékát. Nem kétszintű problémáról van csak szó ugyanis. Nem csupán arról, hogy csak európai és nemzetállami szintű média létezik, hogy van nemzeti közszolgálati média, és jó lenne, ha ennek megfelelő európai közmédia is létezne, ahogyan ezt a federalisták egy része gondolja. A mindössze erre építő médiapolitikai meggondolások vagy médiapiaci törekvések túl egyszerűek maradnának. A nyilvánosság európai átalakulásának számos alternatív modellje is létezik. Itt Statham (2003) nyomán megneveznék öt olyan eltérő típust, amelyek közül több keresztbevágja a kétszintű modellt, árnyalja, komplexebbé teszi, és többdimenzióssá alakítja a képet. Az első maga a szupranacionális média, vagyis az összeurópai médiarendszer. Úgy tűnik, a gyakorlatban ez elsősorban az eliteket érdekli: a politikai elitet, a pártokat, az EU-bürokráciát, -képviselőket és holdudvarukat, illetve a gazdasági döntéshozókat, a gazdasági eliteket, a brüsszeli és a hazai szakmai és érdekszervezeteket, lobbikat. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ezeket az elitcsoportokat, speciális célcsoportokat az összeurópai médiarendszerben nem is a hagyományos média: nem a tévé, a rádió, az újság, hanem az új média, például az internetes honlapok, a szakosított portálok, a hírfolyamok, a célzott hírügynökségek, a cikkügynökségek szolgálják a legjobban. Példaként a Fórizs György és mások által vezetett magyar Brux-Infót tudnám megemlíteni, amely elsősorban előfizetőknek szóló, specializált hír- és cikkügynökség. Tehát ez a szupranacionális média szintje. A második típus az európai diskurzusok közösségénél magának a nemzeti médiarendszernek – mind a 15, illetve 25 nemzeti médiarendszernek – az átalakulása oly módon, hogy a nemzeti diskurzusaik elkezdenek egymásra hasonlítani. Sokkal nagyobb figyelmet kap az európai tematika és dimenzió, például átalakulnak a rovatstruktúrák, ahogy ezt említettem. Nagyobb médiafigyelmet kapnak az európai döntéshozók, kialakul az európai tematikák párhuzamossága, átalakulnak és több területen hasonlóvá válnak a közéleti és a szakpolitikai viták. Egyre fontosabbá válik a nemzeti médiarendszeren belül az EU-diskurzus, és átmetszi, áthatja a sajtó, a média jelentős részét. Ez a változás – a nemzeti napirendek, diskurzusok hasonulása, az összeurópai napirend erősödése – alulról, a nemzetállamok szintjén, a nemzeti média tartalmában indul. Egy harmadik modell a felülről kiinduló vertikális konvergencia. Egy-egy EU-direktívára – illetve korábban még szabályozási kezdeményezésre –, amelyik ugyanúgy érvényes 15, illetve majd 25 országban, minden nemzeti nyilvánosságban vita indul, hol ilyen, hol olyan. A felülről indított viták párhuzamosan folynak, s a közös diskurzusban elkezdenek hasonulni. Elkezdenek összetartani, legalábbis azoknak a témáknak a metszetében, amelyek Brüsszelből indulnak. Nem véletlenül: minden nemzeti politikai közösség ugyanazokra az impulzusokra válaszol. Ez a vertikális konvergencia, amely felülről lefelé tartó folyamat. Az absztrakt modelleket illusztrálva gondoljunk arra, hogy az újságírók, az újságok számára milyen lehetőségek nyílnak itt például cikkcserés megállapodásra vagy közös rovatok létrehozására. Mint említettem, a magyar sajtóban is több kísérlet volt már erre. Ilyen típusú megállapodásokra – új laptestekre, cikkcserére, összefogó rovatokra – jelentős új lehetőségek nyílnak a vertikális konvergencia szempontjából, ha ugyanaz a téma merül fel 25 országban. Horizontális konvergencia: ez a negyedik modell. Ez a nemzetek között terjedő tematikákra, a nemzeti nyilvánosságok és kultúrák közötti tematikus és szemléleti „fertőzésekre” utal. Konkrét, horizontálisan érintkező tematikákat, vitákat jelent, ahol a brüsszeli döntések előtt vagy nélkül hasonló kérdésekről alakulnak ki viták. A soknemzetiségű lapegyüttműködések, nemzetközi mellékletek, cikkcserék e horizontális tematikai terjedés fórumai is lehetnek. Egy-egy jelentős véleménycikkre (Habermas és Derrida, Konrád stb.) például több országban is reflektálnak. A határ menti konvergenciák, a kisebbségekkel kapcsolatos viták is a horizontális konvergenciához járulnak hozzá. Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Ausztria, illetve Románia csatlakozása után Románia és Magyarország véleményvezérei és közönségei között például kisebbségi kérdésekről e konvergencia lehetőségével – továbbá európai dimenzióban és az európai napirend alakításának lehetőségével – folyik a vita. Itt is felmerül a véleménycikkek fontossága: a közelmúltban például Tamás Gáspár Miklós cikke váltott ki hosszú román-magyar közös eszmecserét. Az ötödik rész talán a legaktuálisabb: ez az európai nyilvánosság mint konfliktuszóna. Számos dimenzió mentén alakulnak ki frontok, csoportok a tagállamok és a jövendő tagállamok, illetve ideológiai csoportok között. Kis országok kontra nagy országok vitája például az országok arányos képviseletének kérdésében. A kereszténység említését követelők kontra elutasítók vitája a Konventben. Nettó befizetők kontra nettó javadalmazott országok anyagi érdekeken alapuló vitája. Szorosabb integrációt követő országok (francia–német tengely) szemben a lazább integrációt akaró országokkal (például Nagy-Britanniával). Intervencionista kontra nem intervencionista vagy pacifista országok. Az Amerika-barát nyolcak kontra (a Bush által vezetett) Amerikával szemben kritikusabbak. Egységes kül- és hadügyi politikát követelők szemben az annak ellenállókkal. Számos tengely mentén alakulnak ki ilyen viták, és az európai nyilvánosság – a nemzeti és az európai médiarendszer – ezeknek a vitáknak, konfliktusoknak a terepéül szolgál. Befejezésül: ennek az öt modellnek az értelmezése segíthet bennünket abban, hogy a magyar csatlakozás időszakában ne egyszerűen egy kétlépcsős médiarendszert lássunk az európai nyilvánosságban – a magyart és az európait; a britet és az európait, a szlovákot és az európait stb. –, hanem más szempontokat is figyelembe vehessünk. Ebből empirikus kutatások is következhetnek. Szükséges és indokolt volna hazai és összehasonlító tudományos kutatásokat indítani, tartalomelemzéseket végezni arról, hogy ez az öt dimenzió hogyan jelenik meg a valóságban, a magyar és más médiarendszerekben. Megfelelő-e ez a felosztás? Milyen az öt modell aránya az egyes nyilvánosságrendszerekben? Mindez egyrészt a társadalomtudományi gondolkodást gazdagíthatja, másrészt a sajtó, a média, az újságíró-szervezetek számára új együttműködési és piaci lehetőségek tárházát nyithatja a cikkcseréktől az új fórumokig, rovatokig, fordításai projektekig, a nonprofit együttműködéstől a for-profit akciókig. Remélem, hogy ennek a nyomán gazdagabb lehet az EU hazai bemutatása, és szervesebben integrálódhat az európai nyilvánosságba, mint ahogy azt az előadás elején ismertettem, s a magyar médiapolitika a meddő pártpolitikai csatározások helyett (vagy legalábbis mellett) ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik majd. Az európai kommunikációs deficit problémája ugyanis már nem távoli ügy, hanem a mi problémánk is.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Erőszak Kálmos Borbála: Az erőszakosság relativitásának elmélete Stachó László – Molnár Bálint: Médiaerőszak: tények és mítoszok Történelem Szajda Szilárd: Fordulat vagy a fejlődés betetőzése? Európa Sükösd Miklós: Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban Jog Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András: Vita egy új médiatörvény-koncepcióról Sorozatok Soós Zsuzsanna: Kritika Vágvölgyi B. András: WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva Támogatónk
Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||
