Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2003 tél – Jog rovat

Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról (3/10)

dr. Bayer Judit

Az alagút eleje: a közszolgálati televízióról az új médiakoncepció kapcsán

A médiaszabályozás átfogó reformja kétségtelenül összetett és hosszadalmas folyamat, ezért igen örvendetes, hogy olyan alapkoncepció született, amely több alternatívát vonultat fel, és vitára hívja a szakértőket. Az általános kérdéseken való elmélkedés a politológusok, szociológusok és „mediológusok” területe; én jogász lévén néhány apró, ámde konkrét elemmel szeretnék vitába szállni. Ezek: a közszolgálati média felügyelete, ezen belül a tartalomfelügyelet (amely esetleg túlnyúlik a közszolgálati média keretein), valamint a közszolgálati média jogállása és finanszírozása.

1. Üdvözlendő a koncepciónak az az elve, hogy az ORTT és a kuratóriumok által végzett feladatokat másképpen, új testületek között kellene szétosztani. Természetesen továbbra is szükség lesz az ORTT-ben foglalkoztatott szakértői állomány munkájára, hiszen az általuk végzett feladatokat a jövőben is el kell látni. Viszont a feladatok megosztása, a vezetők kiválasztása és felelősségi rendszere reformra szorul. Az egyik legfontosabb pozitív javaslat, hogy a frekvenciaelosztás, a szerződéskötés és az ezekkel kapcsolatos feladatok ellátása a Hírközlési Főfelügyelet hatáskörébe tartozzon.

Felügyeleti szervként az alkotók létrehoznák a Nemzeti Média Testületet, a Médiastratégia Testületet, valamint Tartalomfelügyeleti Testületet. A Médiastratégia Testület látná el a médiastratégia kialakításával kapcsolatos feladatokat, valamint a kuratóriumok jelenlegi feladatát, a Tartalomfelügyeleti Testület az ORTT jelenlegi tartalom-felügyeleti feladatát látná el (lásd alább), a Nemzeti Média Testület feladata pedig az lenne, hogy kinevezze az előbbi két testület tagjait, nem kötelező véleményeket adjon a Médiastratégia Testület számára nagy horderejű kérdésekben, valamint éves jelentést tegyen az Országgyűlésnek a magyar média állapotáról. A Nemzeti Média Testület e feladatai közül csak egy tekinthető valóban érdeminek: a további két testület tagjainak kinevezése. Méltányolandó az alkotóknak az a szándéka, hogy egy köztes lépcsőfokot iktassanak be az esetleges parlamenti ad hoc választóbizottság és az operatív médiatestület közé. A megoldásnak azonban több gyenge pontja is van:

a) Elsősorban nincs kielégítő megoldás a Nemzeti Média Testület tagjai megválasztásának módjára, ami a médiatestületek problémájának eredője. Az egyik verzió szerint egy „éteri magasságokban” működő, a napi viharoktól nem befolyásolható grémiumként tűnik fel. Az ennek megvalósításával kapcsolatos kételyeket a BKÁE által szervezett médiavitán több ízben kifejtett ellenvélemények is mutatják.¹ A másik verzió szerint az Országgyűlés eseti bizottsága jelölné a tagjait, s az Országgyűlés választaná meg őket kétharmados többséggel. Ez ugyanazokat a veszélyeket hordozza magában, mint a jelenlegi parlamenti választási szisztémák: a kétharmados többség ellenére sem tekinthetjük politikamentes választásnak, mint ahogy az ombudsmanok, sőt az alkotmánybírák példája is mutatja. Ha viszont ez a választási rendszer jól működne, akkor mi az akadálya annak, hogy rögtön a Médiastratégia Testület tagjait válasszák ilyen módon?

Természetesen pozitívan értékelendő a Nemzeti Média Testületnek az a funkciója, hogy a kiemelkedő személyiségek megválasztásával egy, a nyilvánosság számára könnyebben átlátható testületet képez, amelynek társadalmi presztízse nem engedi, hogy kicsinyes szempontok alapján, elfogultan nevezze ki a két operatív testület tagjait. Mégis, talán több haszna, mint kára lenne annak, ha kivennék ezt a lépcsőfokot, és egy parlamenti ad hoc bizottság közvetlenül választaná a Médiastratégia Testület tagjait.

b) A másik ellenvetésem a Nemzeti Média Testület feladataival kapcsolatos: a három funkció közül a másodikként említett „nem kötelező vélemények formálása nagy horderejű ügyekben” álláspontom szerint nem követeli meg egy külön testület működtetését, ezért erre nem is kívánok több szót vesztegetni. A harmadik (egyben utolsó) funkciója, hogy jelentést fogalmazzon meg az Országgyűlés számára a magyar média állapotáról. Ez a jelentés valószínűleg statisztikákon, a monitoring eredményein és egyéb gyakorlati tapasztalatokon alapulna. Tekintettel többek között arra is, hogy a koncepció nem írja elő, hogy a Nemzeti Média Testület tagjai a média területén akár elméleti, akár gyakorlati jártassággal rendelkezzenek, nem várható el, hogy saját kútfejükből fogalmazzák meg ezt az éves jelentést. Ebben az esetben viszont éppolyan jól elkészíthetné az éves jelentést a Médiastratégia Testület is, miután saját anyagaiból, felméréseiből és az általa megrendelt tanulmányokból állítaná össze az annak alapjául szolgáló tényanyagot.

A fentiek alapján arra lehet következtetni, hogy a Nemzeti Média Testületnek egyetlen érdemi funkciója van: a Médiastratégia Testület és a Tartalomfelügyeleti Testület tagjainak megválasztása. Ez azonban lényeges, mert amennyiben a Nemzeti Média Testület létrehozásától eltekintenénk, és a Tartalomfelügyeleti Testület tagjai választását a Médiastratégia Testületre bíznánk, nem lenne egymástól független a két szervezet: csaknem ugyanott lennénk, mint ma, amikor az ORTT választja meg a Panaszbizottság tagjait. Holott célszerű lenne, ha a Tartalomfelügyeleti Testület valóban független lenne a Médiastratégia Testülettől. Kérdés, hogy meg lehetne-e tartani ezt a megoldást anélkül, hogy egy külön „fantomtestületet” hoznánk létre erre a célra.

2. A tartalomfelügyelet témakörében azt javasolja a tervezet, hogy a panaszokat megválaszoló testület ne hatósági jogkörben járjon el. A jogellenességet kifogásoló panaszokkal tehát a Tartalomfelügyeleti Testület foglalkozzon, viszont „[a]hol a panasz a korrekt tudósításra, véleményformálásra, a médiaetika tárgykörébe tartozó kérdésekre vonatkozik”, ott a panaszbizottság járjon el, és „nem kötelező véleményt” alakítson ki.

A szólásszabadság alkotmányos alapelve megköveteli a jogellenes tartalom elkülönítését az ízléstelennek, etikátlannak tartott tartalomtól, amely nem tiltott, ezért nem szankcionálható. A jelenlegi kaotikus tartalomfelügyeleti rendszer tanulságaiból okulva érdemes lenne világosan elkülöníteni a hatásköröket. Feltételezem, hogy a Tartalomfelügyeleti Testület foglalkozna a médiatörvénybe ütköző tartalommal, míg a médiatörvény hatálya alá nem tartozó, egyéb okból jogellenes tartalom (például a személyiségijog-sértés, rágalmazás, gyűlöletbeszéd) – ahogy elvileg jelenleg is – a rendes bíróságok hatáskörébe tartozik. Elfogadható, hogy legyen egy hatósági jogkörrel nem rendelkező társadalmi panaszbizottság, amely nem a jogellenességet, hanem az etikai, ízlésbeli kifogásokat kiváltó panaszokat bírálja el. E bizottságnak viszont társadalmi összetételűnek kellene lennie, azaz újságírók, esetleg kulturális intézmények mindenkori vezetői válasszák tagjait, és ne legyen a Tartalomfelügyeleti Testületnek alárendelve. A tagok ne kapjanak honoráriumot, legfeljebb költségtérítést. A jogállamiság elve tiltja, hogy a jogszabályokba nem ütköző, tehát jogszerű tartalom ellenőrzésére és mégoly közvetett szankcionálására az állam „ízlésrendőrséget” tartson fenn.

3. A közszolgálati média tulajdonosi rendszerére a két felvonultatott alternatíva közül a koncepció a részvénytársasági formát tartja alkalmasabbnak, ezért csak az ezzel kapcsolatos kritikai észrevételeimet szeretném röviden megfogalmazni.

Vitathatatlan igény, hogy az irányítási forma alkalmas kereteket nyújtson a hatékony gazdálkodás és a felelős döntéshozatal megvalósítására. Egy intézmény működése azonban nem attól válik hatékonnyá, hogy egy profitorientált szervezet kereteibe erőltetik. Ha a kereteken múlna, nem lennének veszteséges, csak nyereséges és hatékony gazdasági társaságok. Álláspontom szerint a felelősségi rendszer megteremtése érdekében elsőrendű szempont az átlátható, egyértelmű szerkezet kialakítása. Ennek viszont nem kedvez, ha egy eredendően más célra kifejlesztett társasági formának a kereteit igyekszünk szétfeszíteni. Ellenkezőleg. Véleményem szerint a Polgári Törvénykönyv 65. szakaszában szabályozott köztestületi forma alkalmasabb lenne egy közintézmény igazgatására, azzal, hogy a létesítő törvényben le kell szögezni a felelősségi szabályokat. A létesítő jogszabály létrehozhat egy felelős vezető testületet, amelynek tagjai – ugyanabban a törvényben meghatározott – kötelességeik, illetve a gondos gazdálkodás szabályainak megszegése esetén korlátlan és egyetemleges felelősséggel tartoznának, továbbá felügyelőbizottságot és szükség szerint munkavállalói ellenőrzést. Valóban indokolatlannak tűnik ugyanakkor a munkavállalók közalkalmazotti viszonyba történő „bebetonozása” épp akkor, amikor a hatékonyság jegyében egy rugalmas, ráadásul a tapasztalatoktól függően esetleg később korrekcióra szoruló struktúra létrehozása a cél.

4. A koncepció kevés vitatható pontjainak egyike a közszolgálati médium központi költségvetésből történő finanszírozásának javaslata. Szükséges és fontos demokratikus elv, hogy a közszolgálati médiát a lakosság közvetlen kontribúciója tartsa el. Valóban ésszerű a felvetés, hogy ennek csak akkor van értelme, ha ezzel a közszolgálat költségigénye maradéktalanul fedezhető. Bár a tervezet jelzi, hogy a konkrét költségigény kiszámítása komplex feladat, de az irányként megjelölt évi 30–35 milliárdos költség háztartásonként körülbelül havi ezer forintból fedezhető lenne. Egy átlagos magyar háztartásnak ez sem jelentéktelen összeg, de nem is lehet cél a televízió láthatatlan finanszírozása. A megrendelő-szolgáltató elven alapuló felelősség megvalósítását részben a „köz” érdekeltté tétele alapozhatná meg. A fizetési fegyelem megszigorítása gyakorlati kérdés, amelyet meg lehet, és meg is kell oldani. E célból követhető lenne például a szlovén példa, ahol a villanyóra meglétéhez kötötték a televízió-előfizetési díj kötelezettséget. A nyugdíjasoknak kedvezne a személyi jövedelemadóhoz kötött előfizetési díj, amelyet azonban attól függetlenül lenne kötelező lenne fizetni, hogy van-e televíziója valakinek vagy nincs. A televízió birtoklásához kötés esetében ugyanis jogos a kifogás, hogy van, akinek van televíziója, de nem nézi a közszolgálati adót... Ebbe az utcába viszont nem helyes bemenni, mert a közszolgálati média fenntartása a köz érdeke, ugyanúgy, mint az utcai világítás. Abban mégis különbözik a központi költségvetésből fizetendő közérdekű szolgáltatásoktól, hogy alapvető jogokat érint, ezért finanszírozása nem tehető mindennapi kormányérdekektől függővé. Még ha évekre előre meg lenne határozva a televízió költségvetése, akkor is politikai fegyver lehetne az egyes kormányok kezében, amelyet az előző vagy a következő kormánnyal szemben vethetnének be. Továbbá: a médium költségvetési túllépései is más színben tűnnének fel akkor, ha a költekezés közvetlenül állampolgári zsebre menne, és nem lehetne feltűnésmentesen, újra meg újra nagyot meríteni a közösből, ahogyan az ma történik.

2003. október 26.

* * *

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Lapozás

• Egy új médiatörvény koncepciója
• Agárdi Péter
• dr. Bayer Judit
• Cseh Gabriella
• Gellért Kis Gábor
• Haraszti Miklós
• Molnár Péter
• dr. Nahlik Gábor
• Szalai Annamária
• Szekfű András

Rovatok

Archívum

Erőszak

Kálmos Borbála:

Az erőszakosság relativitásának elmélete

Stachó László – Molnár Bálint:

Médiaerőszak: tények és mítoszok

Történelem

Szajda Szilárd:

Fordulat vagy a fejlődés betetőzése?

Európa

Sükösd Miklós:

Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában

Kertész Krisztina:

Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban

Jog

Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András:

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról

Sorozatok

Soós Zsuzsanna:

Hogyan főzzünk szappanoperát?

Kritika

Vágvölgyi B. András:

WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva

Pódiumbeszélgetések

Támogatónk

Partnereink