   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tél – Jog rovat Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András Vita egy új médiatörvény-koncepcióról (7/10)Molnár Péter Szólásszabadság és médiatörvény Három kitűnő médiaszakértő, Gálik Mihály, Horvát János és Szente Péter a Miniszterelnöki Hivatal felkérésére elkészítette egy új médiatörvény koncepcióját. Tervezetük célja kettős:
Mindkét törekvéssel kapcsolatban megvizsgálandó, hogy a felvázolt javaslat megfelel-e az alkotmányosság követelményeinek. Egy pillanatra sem felejthetjük: itt a szólás szabadságáról van szó, amelyet szigorúan védenek az alkotmányunkban lefektetett elvek. Emellett a fent említett első ponttal kapcsolatban az a kérdés, hogy a javasolt megoldások a létező médiaintézmények működési hiányosságait vagy működésképtelenségét a megfelelő helyen és módon próbálják-e orvosolni. A második pont esetében az a kérdés, hogy a tervezet következetesen különbséget tesz-e a különböző médiumok, illetve azok szabályozhatósága között. E meggondolások persze szorosan összefüggenek az alkotmányosság problematikájával. Az alábbiakban az említett szempontok szerint tárgyalom a törvénykoncepciót. A kritikus elemzés természetéből adódóan elsősorban az aggályos vagy továbbgondolandó részekről írok, általában mellőzve annak hangoztatását, amikor a tervezet megállapításaival egyetértek. A koncepció helyesen hangsúlyozza a közszolgálati média megteremtésének fontosságát. A szerzők egyúttal pontosan látják, hogy a jog lehetőségei korlátozottak: a legjobb törvény is csak kedvező környezetet teremthet a közszolgálati média kultúrájának kialakulásához. Mitől függ e kultúra kialakulása? A politikusok divatos, egyoldalú gyalázásához képest üdítő az az állítás, amelyet a tervezet Karol Jakubowicz lengyel médiakutatótól idéz:
Szintén kulturális kérdés az, hogy Magyarországon fenntarthatónak tűnik az „elfogult, de egymást kiegyensúlyozó közszolgálati műsorok” 11 tétele. E nézet szellemes bírálatát adja a koncepció:
A médiafelügyeleti rendszer teljes megújítására vonatkozó javaslat legfőképpen azt célozza, hogy olyan jogi-intézményi szerkezet jöjjön létre, amely lehetővé teszi, elősegíti a közmédiumok közérdekű működését, illetve az ahhoz szükséges kultúra megteremtését. A jelenlegi intézményrendszer főbb bajai a következők: a közmédiumok kuratóriumainak, továbbá maguknak a közszolgálati televízióknak a túlméretezettsége, és legfőképpen a közmédia-kuratóriumi elnökségek, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagjainak közvetlenül az országgyűlési képviselőcsoportok általi jelölése.13 A kuratóriumi elnökségek és az ORTT tagjait a sajtó rutinszerűen az egyes jelölő pártok kurátoraiként, illetve ORTT tagjaiként nevezi meg. Halmai Gábor találó kifejezéssel írta le ezt a rendszert: „törvényesített pártmédia”.14 Márpedig a pártoknak – mint bármely más társadalmi csoportnak – a közmédia működésére gyakorolt meghatározó befolyása az alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes,15 amint azt a koncepció készítői is idézik. Új, függetlenebbnek és hatékonyabbnak szánt médiafelügyeleti rendszert javasolnak: a jelenlegi, 30 fő körüli létszámú kuratóriumokat kisebb testületekkel váltanák fel, amelyek tagjait nem a parlamenti pártok jelölnék, legalábbis nem közvetlenül. A koncepció – egy vastag betűvel jelölt, de feltételes megállapítástól16 eltekintve – nem tartalmaz azonban javaslatot a közszolgálati televíziók számának csökkentésére, holott nyilvánvaló, hogy erre az esetre is igaz a mondás: kevesebb több lenne. Három alulfinaszírozott köztelevízió helyett nyilvánvalóan jobb és reálisabb lenne kettő kielégítően támogatott közszolgálati tévé fenntartása. Két műholdas köztévé párhuzamos fenntartása egyértelműen pazarlás, aminek sem a koncepcióban, sem másutt nem található ésszerű indoka.17 Úgy tűnik, hogy az MTV és a Duna Televízió történetileg kialakult kettőssége valamiféle szent tehénként jelenik meg, ami a médiarendszer alapvető megváltoztatására javaslatot tevő tervezetben különösen meglepő. A felügyeleti rendszer megújításával kapcsolatban pedig kérdés, hogy a javasolt megoldások nem rejtenek-e új buktatókat? A koncepcióban felvázolt lehetőségek közül a szerzők a részvénytársasági formát tartanák előnyösebbnek a közmédiumok számára, és igazgatóságok létrehozását is indítványozzák. A jelenleg működő rendszernél nehéz rosszabbat elképzelni, de amennyiben a testületek jelöléséből nem sikerül kiküszöbölni a pártok közvetlen befolyását – amire van esély –, akkor az igazgatóságok létrejöttével a pártképviselet immár a közmédiumokon belül jelenne meg, nem pusztán az azok fölé telepített kuratóriumokban. A nagyon rosszat nehéz fokozni, de talán mégis van még rosszabb. A koncepció készítői a közmédia funkcióiból kiindulva kísérlik meg felvázolni az új struktúrát. Elképzelésük egyik legértékesebb eleme lehet a közszolgálati médiumok feladatait meghatározó megrendelésre és a közérdekű, pártatlan, minőségi működést kialakító, intézményesítő képzésre-ellenőrzésre vonatkozó javaslatuk. A Médiastratégiai Testület (MT) stratégiai tervező szerepe azonban túlzásnak tűnik, még ha a médiapiac valamelyest alakítható is a műsorszóró frekvenciakészlet felosztásával és a tulajdoni szabályokkal. Az új tartalomhordozók önszabályozása felett gyakorolt MT-felügyelet pedig legalábbis az internet esetében alkotmányellenes lenne, mert a világháló használatakor sem a frekvenciaszűkösség, sem az egyidejű tömeghatás – a rádiózás és a televíziózás szabályozásának indokai – nem igazolja az állam beavatkozását. A jognak egyébként is az általa kezelhető kérdések megoldására kell szorítkoznia, ezért sem igazolható a „felügyelt önszabályozás” elképzelése, amely szerint „az ön- és társ-szabályozás kereteit is a felügyeleti szervnek célszerű kidolgozni”,18 és a felügyeleti szerv felelőssége, hogy az önszabályozás megvalósulásáról meggyőződjön, illetve hogy szükséges lépéseket tegyen a felügyelt önszabályozáson belül. A Tartalomfelügyeleti Testület (TT) és a hierarchia csúcsára javasolt Nemzeti Média Testület (NMT) hatásköre kevésbé aggályos, bár a tartalomfelügyelet szó már önmagában is rosszul hangzik, a szerzők iránti tiszteletből nem említem az író nevét, aki kitalálhatta volna e kifejezést. Tisztázatlan, hogy mihez kezdene az Országgyűlés szakbizottsága a különböző, évente egyszer eléterjeszteni javasolt jelentésekkel? Tájékoztatásként tudomásul venné őket? Döntene elfogadásukról vagy elutasításukról? Az utóbbi esetben hogyan lenne elkerülhető a politikai beavatkozás veszélye? Az MT és a TT tagjait választó NMT elképzelhetően alkalmas lehet a koncepció szerinti ütközőszerep betöltésére, viszont csak akkor, ha tagjainak kiválasztására sikerül megfelelő módot találni. Erre alkalmasabbnak tűnik az alkotmánybírók jelöléséhez hasonló, parlamenti eseti bizottság általi eljárás, mint a tervezetben szereplő másik lehetőség, amely szerint az NMT a törvényben megnevezett intézmények és szervezetek képviselőiből állna. Nehezen indokolható ugyanis például a Magyar Gyáriparosok Szövetségének szerepeltetése, a szakszervezetek mellőzésével. Az MTI vezetőjének részvétele pedig azért problematikus, mert őt továbbra is a hatályon kívül helyezni javasolt médiatörvényben szereplő eljáráshoz hasonló úton választanák.19 A koncepció a frekvenciapályázatok elbírálását és a nyertesekkel való szerződéskötést a Hírközlési Főfelügyelethez (HIF) telepítené, míg a szerződésbe foglalt tartalmi követelmények teljesülését a TT ellenőrizné. A HIF létrehozásáról és működéséről azonban nem kétharmados többséggel született törvény rendelkezik, márpedig az alkotmány szerint a kereskedelmi televíziók és rádiók engedélyezését az országgyűlési képviselők kétharmados többségével elfogadott törvényben kell szabályozni.20 Hiába írná le kétharmados törvény az eljárást, ha azt egyszerű többséggel megszavazott törvény alapján működő testület alkalmazná. A koncepció szól arról az egyszerű és kézenfekvő megoldásról is, hogy egy testület lássa el a médiapiac felügyeletét: ez lehetne a jelenlegitől eltérő eljárás szerint jelölt tagokból álló ORTT vagy egy új médiatestület. A tervezet azonban – meglepő módon – még egy további bizottságot is említ, amelyik külön arra a célra jönne létre, hogy az országos és a körzeti kereskedelmi rádiófrekvenciák odaítéléséről döntsön, és a szerzők ugyanezt a televíziózás terén is érvényesíthetőnek tartják.21 A közmédiumok finanszírozását illetően a tervezetből hiányzik annak a lehetőségnek a felvetése, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók nem közölhetnének reklámokat, a műsorok támogatása (a szponzoráció) viszont számukra is elérhető forrás lenne.22 A koncepció egy helyen „közszolgálati műsorokkal is közönségvonzó” 23 intézményekről szól, másutt viszont a reklámbevételek növelését a kereskedelmi szempontok szükségszerű előtérbe kerülésével kapcsolja össze.24 Kétségesnek tűnik az is, hogy a frekvencia használatáért magas díjat fizető kereskedelmi médiumok valóban további hozzájárulást tudnának-e vállalni a közmédiumok működtetéséhez – amint azt a koncepció javasolja –, amennyiben a köztelevíziók és a közrádiók lemondanának a reklámpiac rájuk eső, viszonylag csekély mértékéről. A Műsorszolgáltatási Alapnak a Nemzeti Kulturális Alapprogramba történő beolvasztása pedig – ami alternatív lehetőségként merül fel –, a frekvenciaelosztás HIF-hez telepítéséhez hasonló okból problematikus.25 A nem nyereségérdekelt rádióknak a szólásszabadság érvényesülésében játszott szerepét, hallgatottságát, kulturális jelentőségét messze alábecsüli a koncepció, amikor az erre a célra szánt frekvenciákról szóló döntés meghozatalára a sorsolástól az eseti zsűri döntéséig terjedő „ad hoc elbírálási mechanizmust”26 javasol. Az a megállapítás, hogy „az ilyen szerveződésű rádiók egy része már amúgy is az Internet felé veszi az irányt”,27 figyelmen kívül hagyja azt, hogy még a közösségi rádiók zászlóshajójának számító Tilos Rádió is nehezen vészelte át azt az időszakot, amikor nem használhatott frekvenciát műsora terjesztésére. A helyi nonprofit televíziókkal kapcsolatban pedig úgy fogalmaz a tervezet, hogy „azokon a településeken, ahol jól ki van építve a kábelhálózat, talán luxus ilyen célra frekvenciát használni”.28 Ezzel szemben joggal merül fel a kérdés: miért kellene inkább kereskedelmi, mint nem nyereségérdekelt formában hasznosítani a helyi frekvenciákat? A koncepció az árverés technikáját javasolja a helyi kereskedelmi televíziós frekvenciák – és általában a kereskedelmi rádiós hullámhosszok – elosztásának módszeréül, hozzátéve, hogy a helyi tévék hálózatba szerveződése esetén a fizetendő műsorszolgáltatási (lényegében frekvenciahasználati) díjat az országos kereskedelmi tévékre kirótt összeget figyelembe véve kell megállapítani. E megállapítások – különösen az utóbbi – részletesebb elemzést igényelnek. A tulajdoni koncentráció törvényi korlátozásának mérséklésére vonatkozó javaslatok részben teljesen megalapozottnak tűnnek – mint a műsorelosztó társaságokat a piac egyhatodára szorító rendelkezés eltörlése vagy a földfelszíni műsorszórással terjesztett szakosított televízió tilalmának feloldása a digitális technika bevezetésekor. Arra azonban feltétlenül fel kell hívni a figyelmet, hogy a koncepcióban egyik példaként említett Egyesült Államokban a médiatulajdonlás szabályainak sorozatos enyhítése például a rádiózás terén súlyos károkat – a programok egyformává válását és a hírszolgáltatás háttérbe szorulását – okozó mértékű koncentrációt eredményezett.29 A médiatérképet feltehetően radikálisan újrarajzoló, minél előbb bevezetendő digitális televíziózás szabályozására vonatkozó fejezet irányadónak tartja az Európai Unió álláspontját a különböző kommunikációs technológiák eltérő jellemzőin alapuló különbségtétel vonatkozásában, de ezt – legalábbis lehetőségként –, „döntéshozatali tehetetlenség”-ből fakadó „konzervatív fogalomértelmezés”-nek tekinti.30 A koncepció kimondja, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások esetében „nincs egyidejűség”.31 Ebből viszont nem vonja le azt a következtetést, hogy alkotmányellenes lenne a hagyományos rádió-televízió szabályozás kiterjesztése az új kommunikációs technológiákra, amelyek sem nem szűkösen hozzáférhetőek, sem nem egyidejű tömeghatással bírók. A szöveg csak ezt a megállapítást teszi:
A platformfüggetlen, más szóval technológiasemleges tartalmi szabályozást kizárja a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos joga, amely a jelenleg elterjedt rádiózás és televíziózás technikai sajátosságai miatt kivételesen korlátozható. Amint ezek a sajátosságok megszűnnek, akkor a szabályozás alkotmányos indoka is megszűnik. A tervezet meg is fogalmaz javaslatokat a műsortartalmi előírások enyhítésére a digitális földfelszíni műsorszórás bevezetése esetén. Azonban a szólás szabadságához fűződő jogunkat mint az úgynevezett tartalomszabályozás – ezt a szót inkább el kellene felejteni! – szigorú korlátját a médiatörvény koncepciójában is hangsúlyosabban kell érvényesíteni. * * *
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Erőszak Kálmos Borbála: Az erőszakosság relativitásának elmélete Stachó László – Molnár Bálint: Médiaerőszak: tények és mítoszok Történelem Szajda Szilárd: Fordulat vagy a fejlődés betetőzése? Európa Sükösd Miklós: Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban Jog Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András: Vita egy új médiatörvény-koncepcióról Sorozatok Soós Zsuzsanna: Kritika Vágvölgyi B. András: WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Támogatónk
Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||
