   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tél – Jog rovat Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András Vita egy új médiatörvény-koncepcióról (8/10)dr. Nahlik Gábor Vélemény Gálik Mihály, Horvát János és Szente Péter „Egy új médiatörvény alapjai” című tanulmányáról A mű 58 oldalon, preambulumban és hat fejezetben foglalja össze a szerzők elgondolása alapján a cím szerinti témát. A szerzők, akik egyúttal a Miniszterelnöki Hivatal szakértői csoportját is alkotják, a következő célokat tűzik ki:
Jelen vélemény elsősorban abból a szempontból elemzi a tanulmányt, hogy az a kijelölt célok elérésére milyen törvényi szabályozásra alkalmas koncepciót tartalmaz. A tanulmány azon megállapításával, hogy egy esetlegesen hatályba lépő új médiatörvény tegyen eleget a kitűzött céloknak, egyet lehet érteni, azonban a hatályban lévő, 1996. évi I. törvény hatásmechanizmusának elemzése nélkül egy átmeneti törvény megfogalmazása lehetséges, de nem kellően indokolt. A koncepció egészéről elmondható, hogy tömör, jól érthető, rövid elemzések után a cél szempontjából megfogalmazott válaszokat ad meg, amelyek alapos továbbgondolás után mélyreható változásokat indukáló törvényi szabályozás kereteit is adhatják. Az első fejezet a közszolgálat és a felügyeleti rendszer, valamint az intézményi struktúra átalakítására tesz javaslatot. Az elemzés és a javaslattétel jogi, médiapolitikai és gazdaságossági szempontból határoz meg követelményeket. A szempontok, a követelmények, a különféle megközelítések megfogalmazásával számos időszerű problémát ismerhetünk meg, azonban a közszolgálati műsorszolgáltatók intézményi rendszerét a már hét éve működő médiatörvény hatásának bemutatása és elemzése nélkül javasolja megváltoztatni. Az ORTT feladatát a média menedzselésében látják a szerzők. A hatályos törvény ugyanakkor világosan médiakormányzási feladatokat ír elő. Az ORTT a sok száz műsorszolgáltatónak, műsorelosztónak és ezernyi műsorkészítőnek nem is lehetne menedzsere. Az ORTT elsősorban stratégiai, felső szintű irányítási szervezet. Rendszeres ülései nem végtelenek, hanem különféle döntési lehetőségek alapos megfontolásai. Az ORTT a médiavilág egészéről készít évente részletes beszámolót az országgyűlésnek, amelyeket az illetékes szakbizottságok példamutatónak ítélnek meg. Egyetemeken, főiskolákon forrásmunkaként, jegyzetként alkalmazzák az ORTT éves beszámolóit. A hatályos médiatörvény azon kritikájával, amely szerint a közalapítványi kuratóriumokat maga a törvény akadályozza meg abban, hogy a legfontosabb felügyeleti feladataikat ellássák, részben egyet lehet érteni. Azonban a közalapítványi kuratóriumok, a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatok (a továbbiakban KMSZ) kidolgozásakor ennek lehetőségét megkövetelhették volna a műsorszolgáltatóktól. Ámde ezt a lehetőséget – nem visszavonhatatlanul – eddig elszalasztották. Amikor az ORTT erre vonatkozóan segítséget kívánt nyújtani, nem éltek a lehetőséggel. A törvény adta szabadságukkal a közszolgálati kuratóriumok eddig valóban nem tudtak kellőképpen élni, s az őket felügyelő Országgyűlés sem tudta ezt kikényszeríteni. Az új struktúra felvázolásakor a hatályban lévő médiatörvény hatásmechanizmusát elemző rész hiánya pontatlanságok forrásává válhat. Az ORTT feladatainak felsorolásakor abból indul ki, hogy az túlhatalommal rendelkezik. Az elemzést helyettesítő pontatlan terminológia ezt az állítást látszólag alátámasztja, ezért jelentős pontosításra szorul. A megállapítások ezért egyenként is véleményezést igényelnek. (a) Az ORTT „dönt a frekvenciák elosztásáról”. Ezzel szemben a feladat mélységét is érzékeltetve a valóság röviden a következő: Az ORTT nem eloszt, hanem frekvenciatervet rendel meg a Hírközlési Főfelügyelettől (HIF). Ezt közszemlére bocsátják, és a szakmai szervezetekkel folytatott viták alapján véglegesítik. Az egyes frekvenciákon a műsorszolgáltatási jogosultság elnyerésére az ORTT pályázatot ír ki. A pályázat tervezetét az érintettek meghallgatáson bírálják, majd kialakul a pályázati felhívás. A pályázati felhívásokra általában igen jelentős a túljelentkezés. A pályaműveket az ORTT rangsorolja, a győztessel szerződést köt. A szerződés része a pályamű is. A pályaműveket bárki megtekintheti. Eddig egy olyan eset sem fordult elő, amikor a vesztesek képesek lettek volna – az ORTT-vel szemben – a döntés megváltoztatására. Független bíróság előtt az ORTT-t esetleges elmarasztalás sem érte. (b) Az ORTT „ellenőrzi a műsorszolgáltatási szerződések teljesítését.” Ez a megállapítás kiegészítésre szorul. Az ellenőrzés mellett szankciókat alkalmaz a figyelmeztetéstől a kötbérezésig és a műsorszolgáltatási jog felfüggesztéséig. E határozatait a műsorszolgáltatók gyakran megtámadják. A bírói gyakorlat részben még kialakulóban van, mert kevés a jogerősen lezárult ügy. (c) Az ORTT „felügyeli a médiatörvény rendelkezéseinek betartását.” Ez a megállapítás szintén kiegészítésre szorul. A felügyelet mellett a maga hatáskörében az ORTT eljár a törvényellenes állapot megszűntetéséért. Felszólít, szankciókat helyez kilátásba, mind a műsortartalmi, mind a tulajdonviszonyok törvényi előírásainak érvényesítése érdekében. (d) Az ORTT „a Panaszbizottságon keresztül kvázi bírósági feladatokat lát el”. Az ORTT Panaszbizottságának tagjai függetlenek, tevékenységükben nem utasíthatók. Az ORTT döntéseivel szemben a vitázó felek a bírósághoz fordulhatnak jogorvoslatért. A bírói gyakorlat azonban az idő rövidsége miatt kialakulatlan. Pedig a bírói gyakorlat alapján sok, törvényben nem szabályozott, vitatott kérdésben társadalmi konszenzus jöhetne létre. Ezért sem lehet egyetérteni a preambulum bevezető mondatával: „Ha egy új médiatörvénnyel kapcsolatban bármilyen konszenzust lehet felfedezni, akkor az az, hogy nagyon is megérett rá az idő.” Az idő döntően a jelenleg hatályos médiatörvény gyakorlattá válását fogja elősegíteni. (e) Az ORTT „pénzt oszt a Műsorszolgáltatási Alapból”. Az ORTT mindenek előtt pénzt gyűjt a Műsorszolgáltatási Alapba. Csak arra a pénzösszegre írhat ki pályázatot az ORTT, amely már a szabályosan kiküldött számlák ellenértékeként az alapban összegyűlt, és a törvény szerint is a kívánt célra fordítható. A pályázatok elbírálása, a döntéselőkészítés tekintélyes szakemberekből álló eseti bírálóbizottságok feladata, amelyek döntési javaslatain az ORTT ritkán és alig változtat. A pályázatok lebonyolítása szigorú controlling alkalmazását is jelenti. Az ORTT feladatai közül kimaradt a Műsorfigyelő és -elemző szolgálat működtetése. A közalapítványi kuratóriumokkal kapcsolatos kritikai észrevételek olyan jogi természetűek, amelyek már többször felmerültek, de nem állták meg a helyüket. Valójában csak az MTV esetében alakult ki olyan helyzet, amely a bírálatot részben indokolná. A Magyar Rádió Közalapítvány és a Duna Televíziót működtető Hungária Televízió Közalapítvány folyamatos működése nem támasztja alá a törvényről alkotott véleményt. Két kuratórium képes volt az intézmények függetlenségének megvédésére, a folyamatos működés finanszírozására, valamint még fejlesztési elképzelések megvalósítására is. A frekvenciagazdálkodás elemzése részben pontosításra szorul. A médiatörvény hatályba lépése után stúdióengedélyt nem adtak ki, sőt az ORTT a stúdióengedélyesek szerződését is műsorszolgáltatási szerződéssé alakította át, a felekkel egyetértésben. A frekvenciagazdálkodási ügyekben illetékes kormányszerv funkcióit, nevezetesen a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács feladatait erősen érintik a tanulmányban javasoltak. A tanulmány azon megállapításával, amely szerint a digitális műsorszórással megszűnik a frekvenciaszűkösség, egyet kell érteni. Azonban a jelen helyzetben ez nem indokolja az ezzel járó feladatoknak az ORTT-től a HIF-hez való átcsoportosítását. Az Amerikai Egyesült Államokban is a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) közreműködésével vezényelték a digitalizációt. A műsorszolgáltatók valós érdekeinek védelmére, a sajtószabadság védelmére bizony szükség lesz az átmenet időszakában. Erre olyan szerv alkalmas, amelynek ebben jártassága is van. Ezért a tanulmányban javasolt variációval – amely szerint a frekvenciákat árverésen bocsátja a HIF a műsorszolgáltatók rendelkezésére – nem lehet egyetérteni. „A közszolgálat struktúrája, szabályozása és felügyelete” című részben leírt célokkal javarészt egyet lehet érteni. A közszolgálat pártatlansága és minősége valóban fontos alapelvek. A közszolgálat pártatlanságát a hatályos médiatörvény elsősorban a KMSZ alapján biztosítja. E szabályzatok valóban felülvizsgálatra szorulnak, amit az országgyűlés a hatályos törvény alapján a közalapítványok útján bármikor kezdeményezhet. Objektív mérések állnak rendelkezésre az ORTT Műsorfigyelő és -elemző szolgálata részéről, évekre visszamenőleg. Az eredmények közismertek, a képviselők az ORTT honlapjáról és az éves beszámolójából részletes tájékoztatást kapnak. Egy-két ügyben elhúzódott panaszeljárástól eltekintve a jogorvoslati rendszer törvényesen működik. A közszolgálati minőség megvalósulását a társadalmi megrendelés „intézményének” kialakításával valóban jól elő lehetne mozdítani. Az erre vonatkozó elveket a hatályos médiatörvény megfogalmazása előtt az MTV-ben már tíz évvel ezelőtt is alkalmazták. A száz tagú nézői tanács kisebb (30–40 fős) fókuszcsoportjai rendszeresen véleményezték a műsortípusokat, találkoztak a műsorkészítőkkel. Egy ilyen szisztéma bevezetése a KMSZ-ben rögzíthető. Nem feltétlenül törvénnyel kell kikényszeríteni: józan belátással a menedzsment saját elhatározása alapján is működtetheti. A közszolgálat finanszírozásával kapcsolatos helyzetkép – találó hasonlataival – helytálló még akkor is, ha terminológiailag pontosítást igényel. A hatályos médiatörvény szerint sem „előfizetői”, sem „készülékhasználati díj” nincs. „Készülék-üzemben- tartási díj” van, amelyet a kormány az adófizetők terhére átvállalt. Ez a díj valóban nem fedezi a közszolgálati műsorszolgáltatók költségeit akkor, ha versenyképes minőségű műsorokat várunk el. Azonban becslésre alapozva nem látszik célszerűnek kijelenteni azt, hogy például az MTV mekkora éves költségvetéssel látná el feladatát. Az nem javasolható, hogy egy becsült – hitelesnek tűnő – összeget arra a menedzsmentre bízzunk, amely eddig sem tudta a közszolgálati érdeket a nemzeti és kisebbségi érdekekre hivatkozva szakszerűen képviselni. Törvénymódosításra pedig nincs szükség annak érdekében, hogy éppen az MTV több pénzhez jusson. Valós szükségleteit, finanszírozási igényét a Magyar Rádió és a Duna Televízió is bizonyítani tudja. Egyetértve azzal a becsléssel, hogy a készülék-üzembentartási díj kormány által átvállalt összege évente tízmilliárdos nagyságrenddel kisebb a szükségesnél, állítható az is, hogy a hiányzó összeget a tanulmányban javasolt szervezeti átalakítással szemben csak pályázati úton szabad a műsorkészítésre és műszaki fejlesztésre fordítani. A műsorszolgáltató a társadalmi megrendelés alapján határozza meg a műsorrendet. A műsorstruktúra meghatározza a költségvetést. A megvalósításhoz szükséges és a rendelkezésre álló összeg különbsége a kifogástalanul működő Műsorszolgáltatási Alapba kerülhet. Az ORTT a közszolgálati műsorszolgáltatóval és az azt felügyelő Közalapítványi Kuratóriummal egyetértésben pályázatot ír ki a műsorstruktúrát megvalósító műsorszámok elkészítésére. A független producerek pályázatai közül a köztiszteletben álló szakemberekből felépülő eseti bírálóbizottságok kiválasztják az optimális ajánlatot tevőket. A műsor elkészítését, elfogadását a műsorszolgáltató tartalmilag felügyeli, az elszámolás szigorú controlling rendszerét az ORTT működteti. A médiatörvény módosítása nélkül a jól bevált rendszerek összeilleszthetők. A kormány közvetlenül nem nyújt támogatást, a pénz mégis eljut a műsorkészítőkhöz, felhasználását szigorúan ellenőrzik, a műsor minősége megfelel a feltárt társadalmi igényeknek, felesleges műsort pedig nem gyártanak. Jelen vélemény szerint éppen a struktúrát nem szabad változtatni akkor, ha megvan a politikai akarat a társadalmi igény feltárására és kielégítésére a közszolgálati műsorszolgáltatás területén. A leírtak alapján a felügyeleti rendszer módosítása nem időszerű. A működőképes struktúra felváltása túlburjánzó testületekkel, részmunkaidős, erősen elfoglalt laikusokkal az élen, a biztos tönkretétele a tanulmány által nem elemzett, ámde az Országgyűlés által már többszörösen elismert rendszernek. Ha a Műsorszolgáltatási Alap beleolvad a Nemzeti Kulturális Alapprogramba, akkor a bevételek nagy része nem talál vissza a műsorszolgáltatókhoz, a műsorkészítőkhöz, valamint nem használható fel az infrastruktúra vállalkozásainak műszaki fejlesztésére. Ellenőrizhetetlen pénzáramlások alakulnak ki. Az ORTT Médiastratégiai Testületre és Tartalomfelügyeleti Testületre való felosztása nem indokolt. Az országgyűlésnek készített beszámoló szerint az ORTT mindkét feladatot – egymásra épülve és rendszerben – jól látja el. Lelkiismeretesen megtartott ülésein kristályosodnak ki azok a megoldások, amelyeket a médiavilág is nagyrészt elfogad. Igen problematikus az Országgyűlés szerepének egy elfoglalt laikusokból álló társadalmi munkás Nemzeti Média Testülettel való helyettesítése. Nemhogy távolabb kerül a média a politikától, hanem egyenesen a mindenkori pénzügyminiszter barátságosan ölelő karjai közt köt ki. A Nemzeti Média Testületbe javasolt szervezetek vezetői egyrészt költségvetési szervek vezetői is, másrészt olyan szervezetek vezetői, amelyek költségvetési támogatás nélkül életképtelenek. Ezért személyi döntéseik befolyásolásának kizárására semmiféle garancia nincs. Új, kifejezetten a kormánytól függő szervezetek létrehozása helyett indokolt lenne az ORTT és a Közalapítványi Kuratóriumok, valamint a közszolgálati műsorszolgáltatók feladataihoz igazodó normatív finanszírozási rendszer kidolgozása. Ez valóban elmaradt az 1996. évi I. törvény megalkotásakor. A véleményezés tárgyát képező tanulmány felvetései sem pótolhatják az alapos gazdasági elemzés elvégzését. A tanulmányban szereplő megoldások nem szolgálják a preambulumban rögzített célkitűzéseket. Nem biztosítanak pártatlan működést, a megrendelő–szolgáltató viszonyt a szükséges pénzáramlások ismeretének hiányában nem képesek létrehozni. Olyan felügyeleti struktúra jön létre, amely politikai függetlenség hiányában függő viszonyban van a mindenkori kormánnyal. Nem biztosítja a gazdaságos működést, mert nem tisztázza a szükséges pénzáramlás mértékét, forrását és irányát. „A kereskedelmi és a nem nyereségérdekelt szféra szabályozása” című fejezetben számos érdekes, eredeti gondolat található. Azonban ezek felvetése a valós helyzet mélyreható elemzése nélkül nehezen értelmezhető. A törvényi szabályozás lazítása önmagában lehetséges, azonban kétséges, hogy a már évek óta működő kereskedelmi műsorszolgáltatók ennek ellenértékeként magasabb műsorszolgáltatási díjat fizetnének. Az ORTT mint szerződő fél a korábbi javaslatok alapján feldarabolódna. Az átmeneti anarchiában ugyan ki lépne fel a műsorszolgáltatóknál a díj emelése érdekében? Ha tenne is rá kísérletet, behajtani nem lenne képes. Esetleg végeláthatatlan perek kezdődnének, amelyek a tanulmány szerinti átmeneti törvény újabb módosításával valószínűleg elhalnának. Még a nem nagy összegekkel működő jelenlegi finanszírozási rendszer is összeomlana. A tapasztalat az, hogy a működő piacgazdaságokban a szerződések betartására törekszenek. Egyoldalú gesztust tenni, a törvény módosításával könnyíteni a kereskedelmi műsorszolgáltatók helyzetén csak akkor indokolt, ha az ellenértéket normatív módon, kibúvó nélkül, garantáltan be lehet hajtani. A tanulmány ilyen garanciákra nem tartalmaz utalást. Gazdasági elemzés hiányában nem elfogadható az a kijelentés, hogy a helyi kereskedelmi televíziózás a magyar piacon önmagában gazdaságilag életképtelen. A médiatörvény mai megfogalmazása szerinti hálózatba kapcsolódás nélkül is létrejöhetnek már a közeljövőben olyan szinergiák, amelyek a működést gazdaságossá tehetik. A digitalizáció pedig a piacra lépés korlátait annyira le fogja csökkenteni, hogy hosszú távon a helyi műsorszolgáltatók száma növekedhet is. Kemény átmeneti rendelkezésekkel azonban valóban visszaesés produkálható, ámde erre a tanulmány nem tesz javaslatot, hacsak a frekvenciák más célú csoportosítása meg nem valósul. A reklám és támogatás című fejezet azon megállapítása, hogy a jelenleg érvényes törvény eme része alapjaiban koherens és megfelelő, helytálló. A fogalmi rendszer fellazítása éppen ezért erősen megfontolandó. Ugyanis a piaci szereplők kifejezett kívánsága az ORTT által megvalósított szigorú rendtartás. Ma tizedmásodpercekről beszélünk, ha törvénysértést érzékel a monitoring szolgálat. Egy esetleges újraszabályozás hatását elemezni kell abból a szempontból, hogy mennyi ideig tart majd az eltérő értelmezés miatti átmeneti állapot. „A vezetékes műsorelosztók” című fejezet számos létező problémára irányítja rá a figyelmet. Azonban kizárólag liberalizálással ezek a problémák önmaguktól nem oldódnak meg. A tájékoztatás monopóliumai ugyan valóban nehezen alakulnának ki, azonban a liberalizálást abból a szempontból is meg kell fontolni, hogy az egyes csatornák diszkriminálását a műsorelosztók ne valósíthassák meg akár tulajdonosi érdekük érvényesítése okán, akár politikai függőségeik miatt. „A média kereszt-tulajdonlás és koncentráció” című fejezet a jelenleg hatályos médiatörvény számos vitatott pontjára hívja fel a figyelmet. Az egyhatodos szabály betartása eddig nem okozott problémát, az előbb említett kirekesztés lehetőségét erősen csökkenti. Az országos műsorszolgáltatást végző részvénytársaságokban a tulajdoni, illetve a szavazati jogok jelenlegi törvény szerinti 49 százalékra történő korlátozása kifejezetten helyeselhető. Ugyanis a bekebelező felvásárlással szemben az a leghatásosabb védekezés, ha a szavazati jog akkor sem lehet nagyobb 49 százaléknál, ha a tulajdon azt meghaladja. Az eltörlésre javasolt jogszabályi szakaszok nagy része jól szolgálja a monopóliumok kialakulásának megakadályozását. Összefoglalva megállapítható, hogy a tanulmány a kitűzött célok elérése érdekében jelentős és tudományos szempontból értékes elemzői munkát tartalmaz. A javasolt változások a részletes helyzetfeltárás hiányában azonban nem elegendőek egy új médiatörvény alapjainak felvázolásához. Kellő mélységű gazdasági elemzés híján sem a közszolgálati intézmények rendszere, sem a felügyeleti rendszer módosítása nem indokolt, sőt a tanulmány a jelenleginél lényegesen erősebben kormányfüggő megoldást javasol. A tulajdonviszonyok liberalizálására irányuló törekvések a monopóliumok kialakulásának kedveznének. Ezért a valós helyzet részletes feltárása nélkül a médiatörvény változtatása nem indokolható. A társadalmi megrendelés alkalmazása a célszerű műsorstruktúrák kialakítása érdekében a közszolgálatban már régen indokolt. A jelenlegi intézményi keretek a tanulmányban javasolt korszerű eljárások alkalmazását nem gátolják. Kellően kreatív menedzserek képesek lehetnek a bevezetésükre. Veszprém, 2003. október 15. * * *
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Erőszak Kálmos Borbála: Az erőszakosság relativitásának elmélete Stachó László – Molnár Bálint: Médiaerőszak: tények és mítoszok Történelem Szajda Szilárd: Fordulat vagy a fejlődés betetőzése? Európa Sükösd Miklós: Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban Jog Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András: Vita egy új médiatörvény-koncepcióról Sorozatok Soós Zsuzsanna: Kritika Vágvölgyi B. András: WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Támogatónk
Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||
