Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2003 tél – Jog rovat

Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról (9/10)

Szalai Annamária

Megjegyzések a kifelejtettek szemszögéből a MeH médiatörvény-javaslatához

„Változtass, ha kell, de sohase tedd csupán a változtatás kedvéért.”

Edmund Burke

Mikor a hazai médiaszakértők, média-szakpolitikusok a médiaszabályozás kérdéseiről vitáznak, elsőként figyelembe veszik a médiatörvény³³ hatályba lépése óta felgyülemlett tapasztalatokat. Értékelik az eredményeket, számba veszik, elemzik a törvény hiányosságait, hibáit, idejétmúlt vagy meghaladott elemeit. Másrészt tanulmányozzák az Európai Unió, az európai intézmények joganyagát, normáit, várható tendenciáit, áttekintik az ezekkel összefüggő nemzetközi kötelezettségeinket. Harmadsorban mérlegelik a honi szabályozási igények, jogi hagyományok és lehetőségek ismeretében a jogalkotás politikai realitását, esélyeit.

Mivel e három szempontot lényegében figyelmen kívül hagyta a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), azaz közvetve a kormány által felkért szakértői csoport, javaslatuk alkalmatlan arra, hogy médiaszabályozási koncepció alapjaként vitaanyagnak lehessen tekinteni.

Miért született vajon mégis e dolgozat? Miért kísérelnek meg vitát generálni?

Egy új médiatörvény elfogadásához, bármilyen médiával kapcsolatos stratégiai kérdés eldöntéséhez kevés önmagában a kormányzati szándék, de a politikai erők egyetértése sem elegendő. A jelenlegi kormány a törvényalkotás lehetőségét tudatosan halasztotta el akkor, amikor a parlamenti ellenzéket negligálva, az alapelvekről történő egyeztetést meg sem kísérelve bízott meg egy szűk médiaszakmai kört törvényjavaslat készítésével. A médiatörvény megváltoztatása kétharmados parlamenti támogatottságot igényel. A kormánypártok nem keresték, nem keresik a megegyezés lehetőségét. Nemcsak politikai, hanem szakmai körökben is váratlan, kedvezőtlen következménnyel járt ez az eljárás. Egyrészt azért, mert a gyakorta hivatkozott szakmát nem reprezentálja a kiválasztottak köre. Másrészt jól érzékelhető, hogy nem „a szakma”, inkább szakmai lobbicsoportok érdekeit csomagolják javaslatba a szerzők. A kormány médiával kapcsolatos eddigi lépéseire jól láthatóan rányomja bélyegét, hogy döntéseit az olykor egymással ellentétes lobbiérdekek diktálják. Ha kezdetben volt is szándék a kormányban, hogy változtasson a médiaszabályozás rendszerén – miként az ígéreteiben, programjaiban, törvénykezési terveiben fel-felbukkant –, ráébredt, szándékát az erős érdekérvényesítési képességgel rendelkező, a médiában befolyásos szakmai elit képes eltéríteni. Nem maradt más választása, olyan látszatot kell teremtenie, mintha a politikai ellenzék akadályozná meg a törvényalkotás folyamatát. Többek között ezért kívánta megkerülni a kormány a jogalkotás, a törvény-előkészítés hagyományos rendjét.

A szerzőgárda annyiban megfelelt a kormány óhajainak, hogy olyan elemeket ragadott ki az amúgy működőképes médiarendszerből – mint például a médiahatóság szerepe, a közmédiumok ellenőrzése –, amelyekkel ugyan valódi vitát nem generált, de lehetővé tette egyes pontok körbejárását a várható ellenreakciók összegyűjtése céljából.³⁴ Nyilván ez a szándék vezérelte az alkotókat, amikor az európai tendenciákkal ellentétben ahelyett, hogy erősítenék a médiafelügyeletet, az Országos Rádió és Televízió Testületet holmi „túlhatalomra” hivatkozva szétszedik. A szerzők aprópénzre váltják a kormánypártok óhaját akkor is, mikor a politikát oly módon száműznék a média világából, hogy kiiktatnák az ellenőrzésből a parlamenti ellenzéket, közvetve vagy közvetlen a kormány befolyását erősítenék. A média depolitizálását oly módon kívánják elérni, hogy a parlament ellenőrzési funkcióját a kormány venné át, a politikai kinevezettek helyébe pedig kormányzati kinevezettek lépnének. A javaslat ezen elemei alkotmányos aggályokat is felvetnek, hiszen demokratikus jogállamokban közhatalmat akár intézmény vagy személy csak a választók akaratára visszavezethetően gyakorolhat. Nyilvánvalóan erősebb legitimáció az országgyűlés, mint a kormány. Hasonlóképpen aggályos jogi szempontból a Hírközlési Főfelügyelet új szerepekkel – mint a frekvenciakiosztás, piacszabályozás – történő felruházása.

Azon túl, hogy a kormány a politikai ellenzékre próbálja hárítani az új törvény létrehozásának kudarcát, más oka is volt, hogy a törvényalkotás bevett gyakorlatától eltérően a „szakmára” bízta a koncepciógyártást. A médiaszakmai lobbikörök jól kihasználják a kormánykoalíción belüli táborok között feszülő ellentéteket, amit a Magyar Televízióban kialakult helyzet – a csődben lévő cég milliókat, milliárdokat fizet ki kormányközeli embereknek, társaságoknak³⁵ – tökéletesen illusztrál. Az egyre kényesebbé váló lavírozást a kormány oly módon kívánta áthidalni, hogy időlegesen áthárította az ellenérdekeltek közötti igazságtételt a kiválasztott szakmai körre. Arra a csoportra, amelynek tagjai megbízhatóak, kellően lojálisak, egyben jó ismerői a már-már kényelmetlenné váló szakmai lobbinak.

A javaslatot azonban nemcsak a politikusok tartják eleve vitára alkalmatlannak, hasonló reakciókat váltottak ki a szerzők szakmai körökben is. Nem tudták igazából eldönteni, mely érdekcsoportnak kedvezzenek. A közszolgálatot vagy a kereskedelemi szektort erősítsék? A jóllakottakat vagy a sorban állókat preferálják? A jelenlegi viszonyokat betonozzák be, vagy a jövő érdekeltségeit szolgálják? A javaslatban felsorolt alternatívák alapján nehéz eldönteni, mi a valódi szándék. Közszolgálatiság talán a hagyományos intézményi struktúrában maradna, hiszen a jelen rendszer kitűnően alkalmas a közpénzek kiáramoltatására. Ennek látszólag ellentmond egy másutt felbukkanó tézis, mely szerint a „közszolgálat nem intézmény, hanem feladat”. Ebből feltehetőleg az következik, hogy a közszolgálati műsorszámokat ott kell megjeleníteni, ahol jobban „hasznosulnak”, azaz lehetővé válna közpénzek juttatása kereskedelmi műsorszolgáltatóknak műsorszámok támogatása útján. Feltehetőleg azzal is a kereskedelmi médiumokat kívánják erősíteni, hogy a közszolgálati csatornákat kiemelik a reklámpiacból. A nem kellően átgondolt javaslat nem számol azzal, hogy kizárólag a két földi sugárzású kereskedelmi televízió pozícióit erősíti a többi rovására. Hosszan lehetne sorolni, hogy a „szakma” számos más okból miért nem szereti, nem szeretheti a „szakma” dolgozatát. S nemcsak azért, amit benne talált, hanem azért sem, amit nem talált.

A javaslat sokat elárul azzal, amiről hallgat. A szerzők feltehetőleg azonosulnak a kormánnyal, amikor kényes kérdésekben kerülik a vitát. A kormánynak nem áll érdekében megteremteni a média függetlenségének valódi garanciáit. A függetlenség garanciája a finanszírozásban rejlik. A javaslat e tekintetben nem értékelhető. A duális médiarendszerre épülő finanszírozási modell alapjaiban rendült meg egyfelől akkor, amikor a Sláger Rádió, majd a Danubius Rádió a piaci viszonyok kedvezőtlen változására hivatkozva megtagadta díjfizetési kötelezettségét, szerződésmódosításra kényszeríttette a médiahatóságot, ezáltal felborította a Magyar Rádió és a Műsorszolgáltatási Alap finanszírozási rendszerét. Másfelől amikor a kormány megszüntette a közszolgálati médiumok finanszírozásának egyetlen normatív pillérét, „átvállalta” az üzemben tartási díjat önkényes döntéssel, önkényesen meghatározott mértékben.

Az Európai Unió árnyékában különösen fontos kérdés, milyen lesz a közszolgálati média. Minden ország érdeke, hogy nemzeti sajátosságait őrizze, önazonosságát erősítse. Fontos lenne, hogy a magyar politikai élet és a média meghatározó szereplői egyaránt belássák, a nemzeti szuverenitás fenntartásához szükség van független és működő közszolgálati médiára mint intézményre. A javaslat homályos, jogi szempontból értelmezhetetlen fogalmakkal operál, „társadalmi megrendelés”-ről, „közszolgálati ethosz”-ról vizionál, ahelyett, hogy pontos struktúra és eljárási rend kidolgozására törekedne. Mit kell és lehet tenni a társadalmi támogatottság megteremtése érdekében akkor, amikor az ember puszta néző, fogyasztó, amikor nem a műsorok tartalma viszonyul az emberi igényekhez, hanem a közönséget alakítják a piaci igények által meghatározott műsorokhoz? Lehet-e közszolgálati ethoszról értekezni, amikor a közszolgálati szakembergárda egy – szűk, ám meghatározó befolyással bíró – része a mérhető teljesítménytől elszakadva közpénzből milliókat zsebel be, az összeférhetetlenség elveit semmibe véve vándorol fel-alá kereskedelmi és közszolgálati csatornák között, és oly mértékben egybefonódott a politikai hatalommal, hogy apolitikus megnyilvánulásra képtelen? A jelen médiaviszonyok közepette az angol közszolgálati modell tovatűnő álom. A társadalmi bizalom feltétele olyan szabályzási rendszer léte és érvényesülése, amely pontos, jogilag megfogható kategóriákat használ, betartható normákat ír elő, amelyek fogódzót nyújtanak a médiában dolgozó szakembereknek. A tényszerűség, tárgyilagosság, kiegyensúlyozottság, pártatlanság szavak elvesztik politikai tartalmukat, az emberek, a közösségek által számon kérhető jogi fogalmakká válnak. Csakis ilyen szabályozás mellett nevelődik ki olyan szakembergárda, amelyik a társadalmi megrendelést képes végrehajtani, szolgálni.

A dolgozat – ezzel önnön komolyságát is megkérdőjelezve – „átmeneti törvény”-re tesz javaslatot. Megkerüli azon kérdéseket, amelyek feltételezik, kikényszerítik az új szabályzórendszer megteremtését. Nem tud mit kezdeni a tartalomszabályozás és az infrastrukturális szabályozás konvergenciájával, a tulajdonosi korlátozás problémájával, a digitalizációval, a multiplexen elérhető különböző szolgáltatások szabályozásával.

A médiarendszer még működik, de az összeomlás rövidesen bekövetkezik. A kiüresített médiatörvény papírforma szerint ugyan megfelel az európai jogelveknek, de 2004 májusától a joggyakorlat számon kérhetővé válik. A finanszírozás törvényessége itthon vitatott – az Alkotmánybíróság vizsgálja –, de az Európai Bizottság által a közösségi jog alapján is megkérdőjelezhető. A Medgyessy-kabinet szakpolitikusai a médiatörvény konszenzuális – ellenzékkel, szakmával, társadalmi csoportokkal egyeztetett – változatának elkészítését nem siettetik, előterjesztését halogatják. Médiatörvényt – mint annyi mást – ígértek, ezért fent kell tartani a látszatot, mintha törvényalkotás folyna. A kormány dolgozik, az ellenzék gáncsoskodik.

Ez a provokatívnak szánt szakértői javaslat a médiaszabályozás folyamatában nem tekinthető sem eredménynek, de még csak állomásnak sem. Részben teljesíti ugyan a kormány szándékát, azaz szondázza a reakciókat, begyűjti az ellenérveket, offenzív magatartást sejtet.

Ez a provokatívnak szánt szakértői javaslat azonban túllőtt a megrendelői célon. Tartalmi vitát nem váltott ki sem politikai, sem szakmai körökben. Miután a „szakma” támogatását sem tudta megszerezni, várhatóan előbb-utóbb a politikai hatalom is kihátrál mögüle.

Születtek, s bizonyára születnek még hasonló dolgozatok.

* * *

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

Lapozás

• Egy új médiatörvény koncepciója
• Agárdi Péter
• dr. Bayer Judit
• Cseh Gabriella
• Gellért Kis Gábor
• Haraszti Miklós
• Molnár Péter
• dr. Nahlik Gábor
• Szalai Annamária
• Szekfű András

Rovatok

Archívum

Erőszak

Kálmos Borbála:

Az erőszakosság relativitásának elmélete

Stachó László – Molnár Bálint:

Médiaerőszak: tények és mítoszok

Történelem

Szajda Szilárd:

Fordulat vagy a fejlődés betetőzése?

Európa

Sükösd Miklós:

Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában

Kertész Krisztina:

Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban

Jog

Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András:

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról

Sorozatok

Soós Zsuzsanna:

Hogyan főzzünk szappanoperát?

Kritika

Vágvölgyi B. András:

WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva

Pódiumbeszélgetések

Támogatónk

Partnereink