   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tél – Sorozatok rovat Hogyan főzzünk szappanoperát? (2/9)Propp és Colby elmélete Az 1920-as években világszerte nagy érdeklődéssel fordultak a művészeti és főleg a folklórművészeti formák szerkezeti elemei felé. Az elbeszélő szövegek nyelvtani modellekkel való értelmezésébe kapcsolódott be V. J. Propp A mese morfológiája című munkájával 1928-ban. A morfológia Propp felfogásában a „formák tudományá”-t jelenti. Szerinte a népmesék, a mesefolklór világában is érvényesíteni lehet a szerkezeti felépítés törvényszerűségeinek vizsgálatát. Úgy találta, hogy a mesék között is főleg a varázsmesékben lehet olyan szabályokat találni, amelyek meghatározzák a felépítésüket, a szerkezetüket. S így, bár rengeteg különféle mese, történet, meseváltozat létezik, mégis meg lehet találni azokat az ismétlődő elemeket, visszatérő egységeket, amelyek alapján a különböző változatok visszavezethetőek egy közös alapformára,
Propp a népmesék egyik legfontosabb tulajdonságának azt tartja, hogy az egyes alkotóelemek minden változtatás nélkül átkerülhetnek más mesékbe is, s ezt nevezi el az „áthelyezhetőség törvényé”-nek. A mesékkel foglalkozó különböző vizsgálatokból arra következtet, hogy a varázsmesék szüzséi a legszorosabb rokonsági kapcsolatban állnak egymással. Ezeket a szüzséket vetette össze. Módszere az volt, hogy előbb különválasztotta az alkotóelemeket, majd ezek segítségével hasonlította össze a meséket. Így jutott el a mese morfológiájához, „vagyis a mesék alkotóelemeinek, valamint ezek egymáshoz és az egészhez való viszonyának leírásához” (Propp, 1999: 27). Az alkotóelemek vizsgálata során azt találta, hogy vannak állandó és változó komponensek. Állandóak a cselekedetek, a funkciók, de változnak a karakterek nevei és attribútumai. Ebből arra következtetett, hogy ugyanazt a cselekvést sokszor különböző karakterek viszik véghez. Tehát a mesét a karakterek funkciói szerint érdemes vizsgálni. A funkciók nagy számban ismétlődnek, míg a karakterek gyakran ugyanúgy cselekszenek, ugyanaz a funkciójuk, bár ennek teljesítése eltérő módokon mehet végbe. Ez jelenti a változó komponenst. Nem az a fontos tehát, hogy kik és hogyan csinálnak bizonyos dolgokat, hanem hogy mi az, amit tesznek. A cselekvést ugyanakkor mindig a történetben elfoglalt helyével együtt kell figyelembe venni. A funkció tehát nem más, mint a karakterek cselekedete a cselekményen belüli jelentés szempontjából. A mesék tartalmát rövid mondatokban lehet összefoglalni, ezeknek a mondatoknak az állítmányai jelentik a mesék kompozícióját, a többi mondatrész pedig – az alany, a tárgy – a szüzsét. Egy-egy mese tartalmát mindig bele lehet sűríteni néhány ilyen mondatba. A varázsmesék kettősségét, azt, hogy „egyfelől bámulatos színgazdagság, változatosság és tarkaság, másfelől viszont hihetetlen egyöntetűség és monotónia jellemzi őket” (Propp, 1999: 28) az okozza, hogy míg a funkciók száma véges és korlátozott, addig a karakterek száma nagy. A mesék felépítésének megvannak a maga sajátos törvényei. Az elemek sorrendje szigorúan állandó, szabadságuk csak egy szűk területre korlátozódik. Valamennyi mese törzseként egy funkciósort kapott, vagyis minden varázsmese egytípusú. Benjamin N. Colby generatív rendszerré próbálta alakítani Propp modelljét, s ezzel „megnyitotta az utat annak, hogy a történetszerveződés elvei minden határon túl kitágíthatóak legyenek” (Pléh, 1986: 34). Propp munkáját továbbfejlesztve Colby kidolgozott egy nyelvtant, egy konstruktív módszert, amelyet egy zárt korpuszra, az észak-alaszkai eszkimó mesékre alkalmazott. Modellje része elméletének, amely szerint a világ és a világbeli viselkedésmódok oly módon kódolhatóak, hogy az lehetővé teszi a világ viselkedései és fogalomrendszerei rekombinációinak végtelen sorát. Ez a szellemi kód a kultúra. A viselkedések végtelen sorának előállítására való képesség pedig a kultúranyelvtan, amely nagyszámú alnyelvtanból áll. Az ember azon képességének, hogy megjegyezzen olyan hosszú sorozatokat, mint amilyen a narratívum, korlátai vannak. Egy nyelvtan révén végtelen számú történet állítható elő. A mesemondók ilyen nyelvtanokat tanulnak meg és használnak fel a mesemondás során. Colby az eseményvázat tekintette nyelvtana alapjának. Az eseményváz jellegzetessége, hogy főbb cselekedetek vagy események sorából áll, amelyek mindegyike az utána következőhöz kapcsolódik. Ezek a cselekedetek valamilyen módon motiváltak, vagyis az egyik racionálisan következik a másikból. A motiváció pedig általában annyira egyetemes természetű, hogy idegen kultúrához tartozó hallgatók és olvasók is megérthetik. Colby elméletében az egyik kulcsfogalom az eidon. Az eidon az eidokronikusból származik. Ez a kifejezés az eidos („kép-gondolat”) és a kronosz („idő-sorrend”) szavak összetétele. Az eidon definíció szerint
Az eidonok bizonyos eidokronikus szabályokat követnek, amelyek meghatározzák kiválasztásukat és sorrendjüket. Egy adott népmese eidonjainak megjelenésük sorrendjében való összeláncolását alapsornak nevezi. Az alapsor eseményei és körülményei részletesebben is meghatározhatók az eidonváltozatok segítségével. Az eidonváltozatok egybeláncolását narratív füzérnek nevezi. A leírást a megfelelő sorrendben olvasva alakulhat ki valamilyen elvont elképzelés arról, hogy miről szól a történet. Az elmélet szerint amikor a mesélők eszkimó népmesét mondanak, a történet eseményeit és körülményeit mindig a már meghatározott és leírt eidonok közül válogatják.3 Ez az elképzelés hasonlít Propp elméletéhez, aki szerint a narratív események és körülmények határozott száma olyan készleteket alkot, amelyekből az egyedi varázsmesék merítenek. Colby modellje ezen kívül tartalmaz egy sor szabályt, amely magasabb szintű kategóriákat határoz meg, valamint irányítja a kategóriák és eidonjaik sorba rendezését.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Erőszak Kálmos Borbála: Az erőszakosság relativitásának elmélete Stachó László – Molnár Bálint: Médiaerőszak: tények és mítoszok Történelem Szajda Szilárd: Fordulat vagy a fejlődés betetőzése? Európa Sükösd Miklós: Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban Jog Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András: Vita egy új médiatörvény-koncepcióról Sorozatok Soós Zsuzsanna: Kritika Vágvölgyi B. András: WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Támogatónk
Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||
