Tartalomjegyzék – 2003 tavasz

Argejó Éva:

A politikai karikatúrák a rendszerváltás után

A magyar politikus férfi, tehetetlen, hozzá nem értő alak, közéleti zaklató, demagóg szónok, megélhetési politikus. Számára saját anyagi boldogulása az elsődleges, a köz gondjai csak másodlagosak. A politikai életben a nők csupán mellékszereplők, akik feleségként, anyaként hallgatják a közügyekben eljáró férjüket, gyermeküket. Ha nagyritkán bekerülnek is a törvényhozásba, női mivoltukat akkor sem tudják levetkőzni. Legalábbis ezt gondolhatja az, aki a rendszerváltás után (1990 és 2002 között) keletkezett politikai karikatúrákból szerzi minden ismeretét.

Vörös Kati:

Judapesti Buleváron

A „zsidó” fogalmi konstrukciója és vizuális reprezentációja a magyar élclapokban a 19. század második felében

Az élclapok kifejező vizualitásuk okán kiváló tükrét jelentik a társadalomban jelenlévő előítéleteknek, képeknek és képzeteknek. Ez a tanulmány a 19. század meghatározó magyar élclapjaiban megjelenő, „zsidót” ábrázoló karikatúrák vizuális nyelvének interdiszciplináris elemzése. Célja, hogy bemutassa a korszak előítéletes gondolkodásának e lenyomatát, feltárva történeti és mentális hátterét, adalékul szolgálva egy sok tekintetben máig élő sztereotipikus zsidókép keletkezéstörténetéhez.

Takács Róbert:

Nevelni és felkelteni a gyűlöletet

A Ludas Matyi karikatúrái az 1950-es években

A sajtó – lenini meghatározása szerint – kollektív agitátor. A diktatúrában a média nem működhet független, tényszerűen beszámoló, kritikus intézményként: alapvető feladata, hogy kiszolgálja az uralmon lévők érdekeit. Az 1950-es évek Magyarországán ez egyet jelentett a párt politikájának népszerűsítésével, illetve a rendszer ellenségei elleni fellépéssel. Ahhoz, hogy mindez gördülékenyen működjön, többdimenziós ellenőrző mechanizmusra volt szükség. A sajtóellenőrzés közvetlenül a párthoz tartozott: a sajtótermékek tartalmának szabályozására különböző módszerek álltak rendelkezésre a lapok utasításokkal való ellátásától a pártközpontból érkező közvetlen telefon-utasításokon át az utólagos kiértékelések és felelősségre vonások rendszeréig. Meglehetősen groteszk helyzetet teremtett, hogy a humorlapként „is” funkcionáló Ludas Matyi kénytelen volt ugyanezen keretek között működni.

Terestyéni Tamás:

Vizsgálat a „Vasárnapi Újság” című rádióműsorról

A közszolgálati Magyar Rádió egyik legvitatottabb műsora, a „Vasárnapi Újság” című politikai magazin. Az alábbi írás a 2001 novemberében és decemberében sugárzott kilenc adás alapján készült tartalomelemzés eredményeit ismerteti.Elsősorban azt vizsgálja, milyen értékeket, üzeneteket képvisel a „Vasárnapi Újság”, és milyen módszerekkel közvetíti azokat.

Juhász Gábor:

Az országos minőségi napilapok piaca, 1990–2002

Kiadóvállalati „hullák” sora jelzi: az elmúlt 12–13 évben – egyebek mellett az olvasási kedv csökkenése, a sikertelen privatizációs próbálkozások és az állami beavatkozási kísérletek miatt – nehéz időket éltek át az országos minőségi napilapok. Ez az írás elsősorban a politikai napilapok gazdaságtörténetére koncentrál, ám az összefüggések világosabb felvázolása érdekében időnként rövid kitérőt tesz a bulvár- vagy éppen regionális napilapok piacára is.

Tania Gosselin:

Mi határozza meg a helyi médiumok számát?

Magyarország, Lengyelország, Románia és Lettország összehasonlító vizsgálata

Hogyan lehetséges az, hogy az egyik városban sokszínű és eleven helyi sajtó és számos, népszerű helyi rádióállomás van, míg a 30 kilométerrel távolabbi másik településen gyakorlatilag nincsenek helyi médiumok? Ha komolyan vesszük azt a feltevést, hogy a polgárok politikai tájékozottsága elengedhetetlen a demokrácia épségének megőrzéséhez, a kérdés korántsem triviális. Négy posztkommunista országban végzett vizsgálatunk azt igyekszik kideríteni, hogy a piaci erők, a civil társadalom stabilitása vagy a pártok versengése játszik-e nagyobb szerepet a gazdag és sokszínű információs környezet kialakulásában.

Zizi Papacharissi:

A virtuális szféra

Az internet mint a társadalmi nyilvánosság tere

Az internet és a hozzá kapcsolódó technológiák a társadalmi nyilvánosság megújulását ígérik. Ezek a technológiák azonban több szempontból egyszerre csökkentik és növelik is ezt a lehetőséget. Egyrészt az internetalapú technológiák adattárolási és visszakeresési tulajdonságai másképp elérhetetlen információkkal látják el a politikai viták résztvevőit, ugyanakkor a virtuális szféra reprezentatív jellegét csökkentik az információ-hozzáférés és az új médiához szükséges írástudás terén jelentkező egyenlőtlenségek. Másrészt az internetalapú technológiák lehetővé teszik, hogy a Föld távoli pontjain élők is politikai vitát folytassanak egymással, ugyanakkor gyakran fragmentálják a politikai diskurzust. Harmadrészt a globális kapitalizmus mintáit ismerve lehetséges, hogy az internetalapú technológiák inkább a jelenlegi politikai kultúrákhoz fognak alkalmazkodni, ahelyett hogy újat alakítanának ki. Az internet és a hozzá kapcsolódó technológiák nyilvános teret hoztak létre a politikai témájú beszélgetésre. Azonban az, hogy ez a nyilvános tér továbbfejlődik-e nyilvános szférává, nem a technológián múlik.