Médiakutató

Lábjegyzetek

Ószabó Attila – Vajda Éva: A valóság nyomában

1 Brit Hume 1997 óta a Fox News Channel főszerkesztője. Előtte huszonhárom éven keresztül az ABC televíziós társaságnak dolgozott, húsz éven keresztül volt szenátusi, majd fehér házi tudósító. Karrierjét a nyomtatott sajtóban kezdte: a Hartford Timest, a Baltimore Sunt és a UPI hírügynökséget tudósította. Két könyvet írt (1971-ben, illetve 1974-ben). 1991-ben az Öböl-háborúról szóló tudósításáért a rangos amerikai Emmy díjjal tüntették ki.
2 A teljesség igénye nélkül: Tocsik-ügy, Horn Gyula házépítése, Lockheed botrány, vízlépcső, Kaya Ibrahim és a Fidesz közeli fantomcégek, Postabank VIP-lista, Orbán-bányák, Torgyán-villa.
3 Lásd például az ügy kimenetelétől függetlenül Frei Tamás interjúját az állítólagos orosz bérgyilkossal, illetve mindazt, ami a műsor sugárzása után következett. Nemcsak a riportert tették hiteltelenné azt állítva, hogy a bérgyilkos nem is valódi bérgyilkos volt, csupán egy színész, hanem a televíziós csatorna két vezetőjének is távoznia kellett, miután az adást főműsoridőben azzal a soundbite-tal reklámozták, hogy a bérgyilkos egymillió dollárért megöli a miniszterelnököt, ami politikai támadásokat és heves vitákat váltott ki.
4 Tény: A valóság egy mozzanata, az, ami van, megtörtént, megtettek. Magyar Értelmező Kéziszótár (1982), Budapest: Akadémiai Kiadó.
5 Jack Anderson 1972-ben megkapta a Pulitzer-díjat olyan szigorúan titkos dokumentumokkal kapcsolatos tudósításaiért, amelyek arra utaltak, hogy a Nixon adminisztráció elfogult volt Pakisztán iránt a Pakisztán és India közötti háborúban.
6 A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény.
7 A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény.
8 A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény.
9 Hasonló trükkök láthatóak a Watergate-ügyről szóló Az elnök emberei című filmben, ahol a forrás úgy erősítette meg az információ hitelességét, hogy nemes egyszerűséggel letette a telefont.
10 Walraff egy évig élt török vendégmunkások között, magát is közéjük tartozónak álcázva. Az így szerzett élményeiből írta meg magyarul is megjelent könyvét, amelyben bemutatja, milyen megkülönböztetések érik a vendégmunkásokat.
11 Lásd például az olajügy, a Kaya Ibrahim-ügy stb.
12 Ószabó Attila és Vajda Éva az Élet és Irodalomban közölt tényfeltáró riportjai ez év májusában jelentek meg Tényfeltúrás címmel az Új Mandátum Kiadó gondozásában – A szerk.
13 A teljesség igénye nélkül: Lex Pokol, az adavédelmi biztos intézményének megszüntetése, banktitok megsértésére vonatkozó paragrafusok stb.
14 BH. 1989/352. sz.
15 Legfelsőbb Bíróság Pfv. IV. 20. 367/2000/4. szám.