Médiakutató

Lábjegyzetek

L. László János – Vég Olga: Sms- technológia a közigazgatás és a köz szolgálatában

1 A mobiltelefon-használók 7–8 millió közötti száma csak becsülhető, hiszen egyesek két vagy esetleg három szolgáltatónál is előfizetők lehetnek, míg mások előfizetésük ellenére időlegesen vagy huzamosabb ideig nem használják a készüléküket. A mobiltelefon-előfizetések száma 2003 negyedik negyedévében 373 ezerrel emelkedett, ez ötszázalékos növekedés az előző negyedév végéhez viszonyítva, vagyis a tavalyi év végén 7,9 millió előfizetővel számoltak. A megelőző év végéhez képest összesen közel 1,1 millióval (mintegy 15 százalékkal) nőtt a mobiltelefon-előfizetések száma. A feltöltőkártyás (pre-paid) előfizetések száma a negyedik negyedévben 220 ezerrel (4%), az utólag fizetett (post-paid) mobiltelefon-előfizetések száma pedig 153 ezerrel (9%) nőtt. Az új ügyfelek 59 százaléka választotta a feltöltőkártyás, 41 százalékuk az utólag fizetett mobiltelefon-előfizetést. Annak ellenére, hogy a negyedik negyedévben több feltöltőkártyás előfizetést értékesítettek, mint utólag fizetettet, a megoszláson belül a feltöltőkártyás előfizetések száma valamelyest csökkent, 78,4 százalékról 77,5 százalékra. A 100 lakosra jutó mobiltelefon-előfizetések száma 10,5 százalékponttal 78,3-re emelkedett a 2002. év végi 67,8-ről, és 3,7 százalékpontos volt az emelkedés az előző negyedév végéhez képest (KSH Sajtóközlemény, 2004. március 4.).
2 A más mobiltelefonos funkciók iránti bizalmatlanságot jelzik a következő adatok. A cégvezetők csupán három százaléka véli úgy, hogy vevőik biztosan élnének a mobiltelefonos fizetés lehetőségével, míg negyedük szerint ez csak valószínű – derült ki a GKI Gazdaságkutató Rt., a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Sun Microsystems Magyarország Kft. közös, 2003 szeptemberében nyilvánosságra hozott kutatásából. A túlnyomó többség, 70 százalék szerint viszont ügyfeleik és vevőik elutasítanák a mobiltelefonos fizetés lehetőségét.
3 A Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) alig említi a mobiltelefonban rejlő lehetőségeket. A Levegő- és zajvédelem című alfejezet az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) tájékoztató rendszerének továbbfejlesztését irányozza elő. Ezt az eKörnyezet programfüzet is megemlíti. A Meteorológia alfejezetben az ilyen típusú információk felhasználókhoz történő eljuttatásának korszerű módjairól, ezek fejlesztéséről (internet, sms stb.) esik szó.
Az eMunka stratégiában a következő szerepel: „A tudás megszerzésének új módjai, különös tekintettel a távoktatás, az e-learning és a mobiltelefonos képzés egyre növekvő szerepére olyan képzési eljárások és tananyagok kialakítását teszik szükségessé, amelyek egyrészről segítik az e-munka végzéséhez kapcsolódó általános és speciális ismeretek elsajátítását, másrészről általános példát mutatnak az egyéb ismeretanyagoknak a távoktatás és a mobiltelefonos képzés igényei, lehetőségei szerinti leghatékonyabb kidolgozására.”
4 Deák László belügyminisztériumi főtanácsos. ITOSZ konferencia, Visegrád, 2004. április 22.
5 Magyar PC Magazin, 2004. II. 01.
6 http://index.hu/tech/mobil/smsver0530/
7 http://www.ittk.hu/infinit/2002/1212/egov1.html
8 http://ma.hu/page/hir/ac/0/35486/1
9 http://hirek.prim.hu/cikk/20795
10 http://hirek.prim.hu/cikk/30448
11 http://www.ujszo.com/clanok.asp?cl=70203