Médiakutató

Lábjegyzetek

Bajomi-Lázár Péter: A sajtószabadság konszolidációja

1 Lásd például a Reporters Without Borders és a Freedom House éves kvantitatív sajtószabadság-értékeléseit: http://www.rsf.org/ article.php3?id_article=11715 és http://www.freedomhouse.org/ research/ratings.XLS (utolsó letöltés: 2005. július 8.). Lásd még a Committee to Protect Journalists éves jelentéseit (Elingwood, 2003; McGill Murphy, 2002; Sweeney, 2005).
2 Sajtószabadság-deficitnek azt nevezem, ha a médiára gyakorolt politikai és/vagy üzleti nyomás legkülönbözőbb formái miatt nem kerülhetnek napvilágra olyan információk, amelyek egyes érdekcsoportok érdekeit sérthetik, és ezért csorbul a politikai és az üzleti elitek tevékenységének átláthatósága, valamint hatalmuk választópolgári/fogyasztói ellenőrzésének lehetősége.
3 Bár az államszocialista országok többségében hivatalosan nem létezett cenzúra, az akkori médiapolitikai gyakorlatot mégis a nyílt cenzúra fogalmával jellemzem, mert főszabályként az érvényesült, hogy az állam információs monopóliummal rendelkezett, amelyet csak alkalmanként tudott kikezdeni például a szamizdat sajtó. A rendszerváltás utáni évek médiapolitikáját viszont pontosabban jellemzi a burkolt cenzúra fogalma, mert az állam főszabályként elveszítette információs monopóliumát, és csak alkalmanként sikerült visszatartania az információkat.
4 Ez az írás a Közép-európai Egyetem Politikatudományi Tanszékén 2003 őszén megvédett doktori disszertációm néhány állítását foglalja össze. Itt köszönöm azt a segítséget, amelyet Antalóczy Tímea, Bayer József, Bozóki András, Bruszt László, Dányi Endre, Haraszti Miklós, Robert L. Stevenson, Sükösd Miklós, Szekfű András és Szente Péter nyújtott disszertációm, illetve az itt olvasható írás elkészítéséhez – BLP.
5 E definíciót tükrözi például az ENSZ által 1948-ban elfogadott Egyetemes emberi jogok nyilatkozata, amelynek 19. cikke kimondja: „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”
6 A szervezet módszerének részletes leírását lásd itt: http://www.freedomhouse.org/research/pressurvey/methodology 2005.pdf (utolsó letöltés: 2005. július 8.).
7 Az idegen nyelvű szövegeket saját fordításomban közlöm – BLP.
8 E definíció természetesen azt feltételezi, hogy a sajtószabadság az egyetlen olyan játékszabály, amely elfogadható egy demokratikus társadalomban, míg a cenzúra valamennyi formája inkompatibilis vele.
9 A Freedom House éves sajtószabadság-felmérései például azt mutatják, hogy 1994 és 2002 között még az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztriában is romlott a sajtószabadság helyzete (e romlás mértéke azonban csekély volt: a szervezet mindkét országot változatlanul a „szabad” kategóriába sorolta).
10 Itt természetesen nem a források transzparens és politikailag semleges – azaz a demokratikus játékszabályoknak megfelelő – újraelosztásáról van szó, hanem e források „szürke” – azaz pártpolitikai megfontolásokat tükröző, jogszabályba nem ütköző, de morálisan megkérdőjelezhető – elosztásáról.