Lábjegyzetek

Sipos Balázs: Irodalom és újságírás viszonya a 20. század első felében Magyarországon

1	Az Estben közölt irodalom az „utca népének” igényeit elégítette ki az 1920-as években – jegyezte meg Dersi Tamás (1965/1966: 24).
2	99 életrajz. Magyar selfmademanek. Pesti Futár, 1928. 42. o.
3	Az irodalmi nyilvánosság politikához való viszonyáról lásd Habermas (1971: 79-85).
4	A tudomány és társadalmi, politikai környezete közötti kapcsolatról lásd Noariel (2001). Konkrétan a sajtóval való tudományos foglalkozás és a politikai környezet összefüggéseiről lásd Downing (1996).
5	Lásd például: A budapesti napilapok és napilapjellegű hétfői lapok főszerkesztőinek és felelős szerkesztőinek életrajza. A magyar sajtó évkönyve. (1937).
6	Krúdy Gyula hírlapíróként a lófuttatástól szóló tudósítástól a glosszáig mindent írt. „...testestül-lelkestül megvásárolta és kiuzsorázta a polgári sajtó” – írta erről Vágó Mária (1954: 28).
7	A Magyar Újságírók Egyesületének 1930-as tagnévsora alapján.
8	Erre a Huszadik Század (1912. I. k. 601-616., 719-734. o.) újságírói becsületre vonatkozó vitájának több résztvevője is felhívta a figyelmet. A közönség lapok működésével kapcsolatos, meglehetősen homályos elképzeléseit mutatja az az anekdota is, amely szerint egy színész azt kérdezte egy szerkesztőtől: „Azt hogyan csináljátok, hogy a cikk mindig a lap alján ér véget?”
9	Rákosi Jenő ennek kapcsán a magyar társadalom „kedves hagyományát” említette, amelynek eredményeként „nagy írók voltak a szerkesztők, kisebbek, de mind csupa író és költő voltak a munkatársak” (Rákosi 1926: 3. k. 36).
10	Megjelent 1923. május 5-én és 6-án a Pesti Naplóban, a Magyarországban és Az Estben. Attól azonban, hogy egy írónak, költőnek megállapodása volt havi egy tárca és/vagy egy vers közlésére, az illető még nem lett újságíró. Lásd például: Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára, V. 330l/1/1-20., V. 4136/18/1-9
11	Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirettára, V. 3301/1/1-20., V. 169.
12	A két világháború között is ismert nyelvész, a Magyar Pen Club ügyvezető alelnöke, a „kívülálló” Rubinyi Mózes azon túl, hogy „kettéválasztotta” a hírlapírást és a szépirodalmi tevékenységet, az előbbit egyfelől „hírlapírói robotként”, másfelől „az íróegyéniségnek az összes kenyér-pályák közül a legjobban megfelelőként” említette (Rubinyi 1931: 58).
13	Testvére, Szomory Dezső pedig éppen emiatt nem óhajtott szerkesztőségi kötelékbe állni, azaz „a gondos írói munkát meggyilkoló, egyéni magatartást felőrlő, időt rabló szerkesztőségi elhelyezkedést”, akkor se, amikor 1927 előtt néhány évig darabjait nem játszották a színházak (KelIér 1964: 173-174, 217).
14	Kosztolányi újságírói szerepfelfogásának megértését-feltárását azonban nehezíti, hogy állandóan szerepeket játszott (Zirkuli 1985: 37-42; Lengyel 2000: 100-122).
15	Révai Nagy Lexikona, Budapest, 1914. 10. k.
16	Különösen a több kiadásban (mutációban) megjelenő lapok munkatársaitól, így például Az Est zsurnalisztáitól, akiket Miklós Andor lényegében eltiltott az éjszakázástól.
17	Természetesen létezett olyanok, amely mindkét csoportot a kávéházakba, klubokba űzte: a kézirat. Kezdő írók, költők és hírlapírók, illetve lapokba alkalmanként író, állandó alkalmazásban nem álló személyek ugyanis munkáikat ezeken a helyszíneken (is) tudták átadni a szerkesztőknek (lásd például Megyeri 1977: 261).
18	„Ami kevés romantika még a szerkesztőségekben van, azt többnyire az Írók viszik, az Írók, akik Magyarországon még szinte kivétel nélkül újságírók is” (Biro 1908: 21).
19	Az Újságírók Kórház- és Szanatórium-Egyesülete igazgatósági ülésének jegyzőkönyve, 1922. július 7., 1922. november 21. Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MUOSZ) Levéltára.