Vörös Kati: Judapesti Buleváron
| 1 | E tanulmány a ”Judapest” Satirized: Visual Images of Jews in Satirical Magazines in Fin-de-Sičcle Budapest címen megjelent tanulmány átdolgozott változata (Vörös 2000) – a szerk. |
| 2 | Lueger osztrák keresztényszocialista és antiszemita politikus, 1897 és 1910 között Bécs polgármestere volt. |
| 3 | 1882-ben a Bolond Istókban például megjelent egy térkép, amely Budapestet Új Jeruzsálemként ábrázolta. A térkép a Lánchídat Alliancz hídként, a Városligetet getsemáni kertként, a Lipótvárost pedig Kóbi városként jelöli. Lásd Bolond Istók, 1882. augusztus 6., 6–7. o. |
| 4 | Hanák Péter úttörő tanulmánya (Hanák 1988) volt az első, amely nemcsak felhívta a figyelmet a karikatúrák mint történeti források jelentőségére, hanem elemzésüket elméleti keretbe is helyezte. Tanulmánya a 19. századi irodalom és az élclapok alapján a magyar önképet, a másokról alkotott képet, azoknak tartalmát, kapcsolatát és jelentőségét tárgyalja. |
| 5 | Az idegen nyelvű idézeteket a szerző fordításában közöljük – a szerk. |
| 6 | A magyar élclapok esetében az illusztrátoroknak alig volt kreatív szabadságuk, mivel a szerkesztők és szerzők elképzelései szerint – akik a képet sokszor részletesen leírták – kellett a karikatúrákat megalkotniuk. |
| 7 | A magyar zsidóság történetéhez lásd Gonda (1992) és Katzburg (1999). |
| 8 | A magyar polgárosodás folyamatáról és ellentmondásairól lásd például Gerő (1993). |
| 9 | A kötelező polgári házasság 1894-es törvénybe iktatását a kiegyezés óta tartó és gyakran a zsidók és keresztények közötti házasságra kihegyezett éles viták előzték meg. Az élclapokban az 1860-as évek vége óta gyakoriak voltak a zsidók és keresztények közötti házasságnak a magyar erkölcsökre és értékekre gyakorolt káros és pusztító hatását demonstráló karikatúrák. |
| 10 | Az élclapok történetéhez lásd Buzinkay (1983) és Dersi (1973). |
| 11 | Az élclapi újságírók és különösen Ágai zsidóságáról és annak munkásságára gyakorolt hatásáról lásd Buzinkay (1994) és Komlós (1997a). |
| 12 | A tárgyalt viccek és karikatúrák nem egyediek, hanem a fő típusok és ábrázolási tendenciák illusztratív példái. A tanulmány alapját a tíz legfontosabb élclap zsidóképét 1867 és 1900 között elemző M.A. dolgozat (Vörös 1998) kutatása képezi. |
| 13 | A század végén megjelenő neokonzervativizmusról lásd Szabó (1989b). |
| 14 | A korszak általános történetéhez lásd Kovács & Katus (1987) és Hanák & Mucsi (1988). Az antiszemitizmus történetéhez lásd Kubinszky (1976) és Katz (2001). |
| 15 | A korszak magyar önképről és a másokról alkotott képről lásd még Buzinkay (1988), Komlós (1997b), Nagy (1995) és Polyák (2002). |
| 16 | A német Bürger és újabban a zsidó polgár – mint kulturális és gazdasági rivális – szolgált a magyar dzsentri ellentétpárjául. A „zsidó” és a „német” megjelenítése összetettebb és színesebb volt a többi nemzetiségénél, mivel nemcsak etnikai típusokként jelentek meg, hanem foglalkozásuk és társadalmi pozíciójuk szerint differenciált alakokként is (vö. Hanák 1988: 83). |
| 17 | Az élclapok hierarchiájában a „cigány” foglalta el a legalsó pozíciót. A cigányokat ritkábban ábrázolták, vagy vidéki környezetben, vagy városi zenészeként. A „cigány” civilizálatlan, szegény, piszkos, ravasz és lusta és sajátos beszéde alig érthető (vö. Polyák 2002). Tulajdonságai és vizuális megjelenítése sok tekintetben hasonló a szegény vidéki zsidóéhoz. |
| 18 | Nem szabad elfelejteni, hogy a homogenitásra törekvő modern magyar állam területén (Horvátország és Szlavónia nélkül) a magyarok aránya 1880-ban csupán 46,6 százalékos volt, ami részben az asszimiláció és részben a nemzetiségi lakosság nagyobb arányú kivándorlása következtében 1910-re 54,5 százalékosra emelkedett. |
| 19 | A tiszaeszlári per, amely másfél évig tartotta lázban az országot, a rituális gyilkossággal vádolt zsidók felmentésével végződött. Az oroszországi zsidóüldözések miatti tömeges bevándorlástól való alaptalan félelmek kapcsán az 1880-as évek elején felerősödött az antiszemitizmus, és a „zsidókérdés” gyakori témája lett a parlamenti vitáknak és a sajtónak. Az 1882–83-ban végletekig felkorbácsolt hangulat többször torkollott zsidóellenes utcai zavargásokba. Istóczy a korszak emblematikus antiszemita politikusa, az Országos Antiszemita Párt alapítója és vezére volt. |
| 20 | Fontos hangsúlyozni, hogy a zsidóságot felekezetnek, és nem nemzetiségnek vagy etnikai csoportnak tekintették a Kiegyezés után, így minden statisztikai adat a zsidó vallású népességre vonatkozik. A magyar zsidóság száma az 1857-es 407800-ról 1910-re 911227-re emelkedett. A nyelvi magyarosodás is hasonló nagyarányú növekedést mutat, 1880-ban a zsidók 56 százaléka, míg 1910-ben már 77 százaléka vallotta magyar ajkúnak magát (Zeke 1990a: 187). A korszak asszimilációs nyereségéhez a szlovákok és a németek is nagyban hozzájárultak. |
| 21 | Borsszem Jankó, 1882. szeptember 10., 1. o. |
| 22 | Természetesen a tradicionális zsidó figurája is rendszeresen szerepel az élclapokban az egész korszak folyamán, a legtöbbször zsidó viccek illusztrációjaként, vagy mint „lengyel” és „orosz” zsidó bevándorló, amint tömegekben megszállja az országot. |
| 23 | Üstökös, 1876. augusztus 12., 393. o. |
| 24 | A „zsidós” beszéd szerves része volt a „zsidó” élclapi karakterének, amely nemcsak az idegen akcentust és az éneklő hanghordozást jelentette, hanem egy sajátos zsidó diskurzust is. Az irodalmi anekdotákban a szereplők jelleméhez hagyományosan hozzátartozott sajátos beszédük, amely származásukra utalt. Az élclapok jidlizését Ágai Adolf honosította meg Spitzig Iczig alakján keresztül, amely először a Bolond Miskában jelent meg 1865-ben. A sajátos beszédmód a „zsidó” alakok – legyenek bár a legasszimiláltabbak – állandó attribútumává vált nemcsak a korszak végéig, hanem még a 20. században is. A nyelvi karikírozás a nemzetiségek esetében is jelen volt, ha nem is ennyire konzekvensen és hangsúlyosan. A jidlizés ugyanakkor általános európai tendencia is volt az élclapokban Németországtól Angliáig. A sajátos nyelvnek több funkciója is volt. Komikus volt és megkönnyítette a figura azonosítását, másrészt megerősítette a „zsidó” kulturális és etnikai idegenségének képzetét. A „zsidó nyelv”-ről részletesebben lásd Gilman (1991: 10–38.) és Hanák (1988: 87–97). |
| 25 | Herkó Páter, 1894. október 7., 1. o. |
| 26 | Herkó Páter 1894 július 29, 1. o. |
| 27 | A „zsidó” modern európai konstrukciójáról lásd például Fuchs (1921), Kleeblatt (1987), Gilman (1991), Cheyette (1993), Felsenstein (1995) és Nochlin & Garb (1995). |
| 28 | A projekciónak és a transzferenciának az antiszemita előítéletek működésében való funkcióiról lásd Loewenstein (1999). |
| 29 | A saját csoport és a más csoportok közötti határvonal meghúzása és a különbségek megfogalmazása alapvető és elengedhetetlen része a csoportöntudat kialakításának. A közeli és sokban hasonló csoportok és egyének sokszor hevesebb reakciót váltanak ki, mint az egyértelműen idegenek és távoliak. Ez az, amit Freud a kis különbségek nárcizmusának nevez (Freud 1962: 61). Lásd még Sahlins (1989: 267–277). |
| 30 | Maga az élclap műfaja is német mintákat követett, mint például a berlini Kladderadatsch és a Fliegende Blätter. |
| 31 | A zsidók aránya Budapesten az 1869-es 16,6 százalékról 1910-re 24 százalékra emelkedett. A budapesti zsidóság a magyar zsidóság 8,3 százalékát alkotta 1869-ben; ez az arány 1900-ra 20,4 százalékra emelkedett (Zeke 1990b: 162–183). |
| 32 | Az arc mellett a „zsidó” testtartása is jellemének kifejezője volt. A mindig hajlott hát az alattomosságot és állandó védekezést hivatott kifejezni. |
| 33 | A „zsidó láb” jelentőségéről lásd Gilman (1991: 38–60). |
| 34 | A „zsidó orr” meghatározó jelentőségéről és szimbolikájáról lásd Gilman (1991: 169–193) és Bein (1990: 243–247). A „zsidó orr” irodalmához lásd Nochlin (1995: 308) és Bein (1990: 614). |
| 35 | Lásd például Ludas Matyi 1868. május 3., 1. o. |
| 36 | Komlós egy 1921-ben írt, kiábrándultságról és konok elhatározásról tanúskodó esszéjében egy új magyar zsidó identitás szükségességét vázolja fel. Elárulja: korábban ő is azt vallotta, hogy vallása zsidó és nemzetisége magyar, de rá kellett döbbennie, hogy tévedés és hazugság volt mindez, mivel ő zsidó is és magyar is, és e szerint kell élnie (Komlós 1997c: 11). |
| 37 | Borsszem Jankó, 1894 december 2., 9. o. A vicc kísértetiesen idézi fel Moses Hess 1862-es a németekre vonatkozó megjegyzését: „Kevésbé gyűlölik a zsidók sajátságos vallását, mint sajátságos orrukat” (Laqueur 1998: 49). |
| 38 | Borsszem Jankó, 1895. március 11., 8. o. |
| 39 | Lásd például Mátyás Diák, 1898. november 6., 5. o. |
| 40 | A Bolond Istók egyik karikatúráján például magyar nemes ifjak udvarolják körbe a láthatóan „zsidó arcú”, kissé kerekded bálozó kisasszonyokat. Lásd Bolond Istók, 1879. február 16., 5. o. |
| 41 | A szépséges, csábító, de veszélyes és pusztító „zsidó nő” (Jewess) toposzáról lásd Gilman (1995). |
| 42 | A polgári házasság hosszú évtizedek alatt meg-megújuló intenzitású vitái kapcsán az élclapok sokszor negatív utópiaként jelenítették meg a zsidó férfi és keresztény nő erkölcsi pusztulásba és anyagi sivárságba vezető házasságát. Csak ritkán tűnt fel a beteljesítetlen szerelem melodramatikus képe, amint a szerelmesek öregkorukra lehetnek egymáséi. |
| 43 | Borsszem Jankó, 1882. január 14., 19. o. |
| 44 | Lásd például Herkó Páter, 1895. május 5., 1. o. |
| 45 | Lásd például Herkó Páter, 1895. április 21., 8–9. o. |
| 46 | Ágait például kutyaként és disznókent is ábrázolták, ahogy a kormány koncát eszi, illetve Andrássy eteti (Vörös 1998: 64). |
| 47 | A karikatúrákon az evolúció képzete mint a „zsidó” fokozatos társadalmi felemelkedése jelent meg. |
| 48 | Füstölő, 1882. március 1., 40. o. A vicc illusztrációja nem próbálja a zsidó gyereket majomszerűen, „darwini” fülekkel ábrázolni. A képen a szokásos „zsidó” alakot csúnyasága köti össze a majommal. |
| 49 | Tisza a Szabadelvű Párt vezére és 1875 és 1890 között az ország miniszterelnöke volt. |
| 50 | A Herkó Páter elkezdte támogatni az 1895-ben alapított Katolikus Néppártot, de az élclap hangneme az antiszemitizmust is integráló pártnak is sok volt. |
| 51 | Herkó Páter, 1896. május 31., 1. o. |
| 52 | A „faj” fogalma az 1880-as és 1890-es években nem volt egyértelmű, mivel az eredeti kulturális és történeti alapon népcsoportot, nemzetiséget jelentő (gyakran a népfaj kifejezést használó) jelentés mellett megjelent a modern fajelméleti alapú, biológiai és antropológiai meghatározottságú jelentés is. E tanulmány a faj modern fogalmának képi leképezését tárgyalja. |