Lábjegyzetek

Bajomi-Lázár Péter: A Magyarországi helyi rádiók működése, támogatásuk lehetséges irányai és hatása

1	Nagy-Britanniában 1973-ban, Olaszországban 1976-ban, Franciaországban 1981-ben jelentek meg az első, engedéllyel sugárzó helyi rádiók, lásd Bajomi-Lázár (2000).
2	Az első engedély nélküli rádiók közé tartozott a kaposvári Zöm Rádió és a budapesti Tilos Rádió. A magyarországi kalózrádiókról lásd Bajomi-Lázár (1997).
3	A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 1996. január 15-én lépett hatályba. A továbbiakban a jogszabályt a „médiatörvény” kifejezéssel jelölöm.
4	Itt mondok köszönetet a kutatáshoz nyújtott értékes segítségéért Apró Istvánnak, Bajomi-Lázár Dávidnak, Érc Ildikónak, László G. Gerzsonnak, Monori Áronnak, Nahimi Péternek, Sarnyai Andreának és dr. Szombati Bélának, illetve valamennyi közreműködő helyi rádiósnak – BLP.
5	Az 1996. évi I. törvény 2. §. 10. pontja szerint „helyi műsorszolgáltatás: az a műsorszolgáltatás, amelynek vételkörzetében éves átlagban legfeljebb százezer lakos vagy egy városon belül legfeljebb ötszázezer lakos él”.
6	A budapesti rádiók politikai szerepvállalásának megítéléséről lásd például Hanthy (2003).
7	Bővebben lásd e tanulmány 4.1. fejezetét.
8	Lásd még Mészáros (1999). Mészáros Zoltán egy korábbi írásában (1997) a Budapest–vidék megkülönböztetés mellett javaslatot tesz a vidéki helyi rádiók tipizálására is, közönségük és reklámbevételeik nagysága szerint. Érveléséből az következik, hogy a különböző méretű településeken működő helyi rádiókat a jogalkalmazónak is eltérő bánásmódban kellene részesítenie: elsősorban a legkisebb rádiókat kellene támogatnia.
9	A tulajdonosokról, az állomásokról és vételkörzetükről részletesen lásd a 3. táblázatot a függelékben.
10	A budapesti rádiókról lásd még a Figyelő 2003/31. és 2003/42. számát. A fővárosban fogható zenerádiók közönségrészesedéséről lásd a 4. táblázatot a függelékben. A közösségi rádiókról lásd Tóth (2001) és Gosztonyi (2003).
11	1996. évi I. törvény szerint a hálózatba való belépés előfeltétele a műsorszolgáltatási szerződés megfelelő módosítása, ám a jogszabály 108. §. 3. pontja szerint „nem módosítható a műsorszolgáltatási szerződés a hálózatba kapcsolódó olyan körzeti és helyi műsorszolgáltató tekintetében, amelynek fennmaradó saját műsorszolgáltatása nem éri el naponta a négy órát”.
12	A hálózatosodás és a hálózatos műsorszolgáltató fogalmát a médiatörvény által definiált értelemben használjuk. Eszerint „hálózatba kapcsolódás: két vagy több műsorszolgáltató összekapcsolódása ugyanazon műsorszám vagy műsor egyidejű vagy csaknem egyidejű szolgáltatására” (2. §. 8.), illetve „hálózatos műsorszolgáltató: az a műsorszolgáltató, amelynek műsora vagy műsorszáma hálózatos műsorszolgáltatásban terjesztésre kerül, és a műsorszolgáltatásért felelősséggel tartozik” (2. §. 9.).
13	Lásd az ORTT akkori állásfoglalásait a Kábel-Média-Műhold 1998. júniusi és júliusi-augusztusi számában.
14	A koncentráció fogalmát Weymouth és Lamizet így definiálja: „több, formálisan független médiavállalkozás egyetlen vállalatban vagy vállalatcsoportban való egyesülése fúzió vagy felvásárlás révén” (1996: xŚx). A koncentráció két főtípusát szokták megkülönböztetni. A horizontális integráció során egy vállalat egyetlen szektorban, mondjuk a rádiófóniában terjeszkedik, a vertikális integráció folyamán egy vállalat a médiaipar különböző ágazataiban szerez tulajdont (lásd például McQuail, 1994).
15	Lásd e tanulmány 3.3. fejezetét.
16	Weymouth és Lamizet definíciója szerint a dereguláció „az az 1980-as években kezdődött globális trend, amelynek célja az volt, hogy megnyissa a nemzeti piacokat a nagyobb verseny előtt” (1996: xx). A dereguláció praktikusan a közszolgálati média monopóliumának eltörlését és a kereskedelmi médiumok engedélyezését jelentette.
17	A nyugat-európai és az amerikai tapasztalatokról lásd még Bajomi-Lázár (2000, 2003) és Gálik (2003).
18	Az angol nyelvű idézeteket saját fordításomban közlöm – BLP.
19	A nyugat-európai országokban ehhez hasonló folyamat játszódott le az 1980-as években, lásd még Bajomi-Lázár (2000).
20	Lásd még e tanulmány 3.3. fejezetét.
21	1996. évi I. törvény 77–78. §.
22	Lásd http://alap.ortt.hu. Lásd még Nyíri (1998), Nahimi (1999) és Csányi (2003).
23	A legnagyobb vidéki helyi rádiók 2003. januári hallgatottságáról lásd az 5., a 6. és a 7. táblázatot a függelékben.
24	Az országos minőségi lapokról lásd Juhász (2003), a megyei napilapokról lásd Zöldi (2001).
25	Médiafigyelő, 2001. április 11.
26	Az összeget a Médiagnózis listaáron 319 milliárd forintra teszi, a tényleges költés azonban ennek az összegnek legfeljebb a felét éri el.
27	Az előbbi adat Gáliknál (2003), az utóbbi Mártonffynál (2003) szerepel.
28	Nemcsak a jogszabályt és az az alapján eljáró médiahatóságot jellemzi az, hogy a közszolgálatiság mércéjét alkalmazza a kereskedelmi médiára is. Ezt teszi a szakírók egy része is (vö. Hanthy, 2003), sőt, a megkérdezett rádiósok között is volt, aki úgy vélte, hogy „az igazi rádiózást jelenleg a közszolgálati rádiók művelik”.
29	Az EstFM történetéről lásd Buzder (2002).
30	Ennek ellentmond az egyik mélyinterjús megkérdezett beszámolója: ő arról számolt be, hogy az egyik multinacionális áruházlánc már most számos hirdetést rendel (száz százalékban magyar tulajdonú) helyi állomásától.
31	Megjegyzendő, hogy a helyi rádiók hallgatottsága már az elmúlt néhány évben is emelkedett – lásd még a Szonda Ipsos adatait a 4.2. fejezetben.
32	Az egyik rádiós ugyanakkor azt mondta, készíttettek helyi céggel közönségmérést, de annak adatait kommunikációjukban nem használták fel.
33	Az európai uniós csatlakozással együtt járó jogharmonizáció miatt az országgyűlés 2002 nyarán több ponton is módosította az 1996. évi I. törvényt, ám e változások elsősorban a televíziós műsorszolgáltatást érintik. A jogharmonizációról lásd Kertész (2003).
34	Ugyanerre a problémára hívja fel a figyelmet Molnár (2003).
35	A javaslat megvalósíthatóságának természetesen határt szab az, hogy az ORTT-n belül „másodfokon” is ugyanaz a testület döntene, mint „első fokon”.
36	A problémáról lásd még Mészáros (1998).
37	Megjegyzendő, hogy hasonló javaslatot fogalmaz meg Gálik Mihály, Horvát János és Szente Péter a közelmúltban napvilágot látott új médiatörvény-koncepciójában is – igaz, ők egyebek mellett a Magyar Tudományos Akadémiára bíznák a médiahatóság tagjainak megválasztását. Lásd még Szente (2003). A javaslat teljes szövege olvasható a www.kancellaria.gov.hu honlapon is.
38	A Műsorszolgáltatási Alap munkatársa szerint nem is kaptak támogatást, igaz, elméletileg pályázhatnak.
39	Megemlítendő ugyanakkor, hogy van olyan, üzleti alapon működő hírügynökség, a Rádió Hírszolgálat, amely – értékesíthető reklámpercekért cserében – hírekkel látja el a helyi rádiókat.
40	Az effajta céltámogatás jelentőségét növeli az is, hogy a helyi rádiók túlnyomó többsége – érthető gazdaságossági megfontolásokból – csak a társadalom fősodrába tartozó, nagyobb vásárlóerőt képviselő hallgatóknak kínál műsort, míg a hátrányos helyzetű kisebbségek speciális igényeinek jóval kevésbé felel meg (lásd még a 4.1. fejezetet).
41	Tudomásunk szerint ugyanakkor már több precedens is volt arra, hogy a médiahatóság a rádióállomások anyagi gondjait figyelembe véve egy időre eltekintsen a szerződésben vállaltak teljesítésétől. Ez történt például az EstFM és a Rádió C esetében.
42	A kérdéssel a médiatörvény 18. paragrafusa foglalkozik, amely nem tiltja a szponzor által forgalmazott termék megnevezését, feltéve, hogy a gyártó vagy forgalmazó cég neve is elhangzik. Tudomásunk szerint azonban az ORTT már több határozatában is foglalkozott a kérdéssel, ezekre a határozatokra azonban a szervezet honlapján nem sikerült rátalálnunk. A kérdésről lásd még Hargitai (1998).
43	A reklámról és a szponzorációról lásd a médiatörvény 10–19. paragrafusát.
44	Megjegyezzük ugyanakkor, hogy nyomtatott formában kapható olyan kézikönyv, amely a médiatörvény rendelkezései között való eligazodást segíti, laikusok számára is érthető formában, lásd Cseh & Sükösd (1999).