Csigó Péter: Közéleti diskurzusok és identitások a népszerű média terében. Miért nincs hatásuk a kereskedelmi híradóknak?
| 1 | E kérdésekre adott válaszaikért és a saját válaszaimmal kapcsolatos kérdéseikért köszönettel tartozom György Péternek és Vályi Gábornak. |
| 2 | Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy miképp termelődnek a közéleti diskurzusok és identitások a „népszerű média terében”. A „népszerű média kulturális terén” a vezető kereskedelmi televíziók által uralt nyilvános teret értem, amelybe mára a politikai nyilvánosság szereplői is integrálódtak, küzdelmeiket e térben vívják. Másrészt e médiatérbe fogyasztóként a társadalom nagy többsége is belép. A népszerű média tere tehát elsősorban a vezető országos kereskedelmi televíziók által fenntartott mediatizált nyilvánosságot jelenti. Azok a kereskedelmi alapú médiaformák, amelyek csak a társadalom bizonyos rétegeit szólítják meg, és csak körükben „népszerűek” – mint például a VIVA televízió –, nem tartoznak e mediatizált nyilvánosságba. |
| 3 | E bináris distinkciók egy sor más szembeállításban termelődtek újra (tömegkultúra/szubkultúra, igényes/igénytelen, állampolgár/fogyasztó stb.) A modernista diskurzus állandó megújulási képességét az biztosította, hogy e szembeállításokat sokféleképp lehetett kombinálni egymással. E bináris distinkciók elsődleges feladata az, hogy az elemzett valóság elemeit egy normatív hierarchia pólusaihoz rendeljék hozzá. A distinkciók pontos jelentését azonban mindig azok összerendezésének módja, a fogalmaknak az adott elméletre jellemző szintagmatikus rendje biztosítja. A kereskedelmi média kritikusai például az „állampolgár” fogalma köré a racionalitás, a kompetencia, a demokrácia, az érvelés, a komoly sajtó fogalmait rendezték, szembeállítva ezeket az inkompetencia, az érzelmek, a bulvármédia, a manipulálhatóság negatív értékeivel. A kereskedelmi médiát üdvözlő szerzők ezzel szemben az állampolgár és a racionalitás fogalmaihoz a kizárás, a hatalom, a patriarchális rend, az elit fogalmait társították, s így az „állampolgár” idealizált demokratikus elméleteit mint a tolerancia, a sokféleség, az egyenlőség értékeit tagadó ideológiát utasították el. Látható, hogy a modernista fősodor képviselői gondolkozhatnak akár teljesen ellentétesen is egymással, mégis összeköti őket az elemzett valóság normatív hierarchizálásának és polarizálásának igénye. |
| 4 | A szakirodalom ezen illúziót a következő fogalmakkal fejezi ki: transparency, veracity, verisimilitude, veridical effect stb. |
| 5 | A politikusok a népszerű média terében a szórakoztatóipar sztárjainak viselkedésmintáit kezdik követni, a politikában egyre fontosabb üzenetet hordoz a politikus ízlése és magánélete (erre utal a celebrity politics kifejezés, vö. Marshall, 1997). Egyre inkább a „politikai stílustól” függ, hogy a politikus elnyeri-e a közönség bizalmát. A politikai stílus nem puszta propaganda: ötvözi az érveket, a társadalmi érzékenységeket, a megjelenést, az ízlést, a személyiségjegyeket (Pels, 2003). Tony Blair felemelkedése és hanyatlása például egyaránt abból fakadt, hogy „stílusa” milyen üzeneteket sugallt a közönségnek. |
| 6 | Lásd még John Ellis (1982) híres distinkcióját gaze és glance, a mozinézést jellemző koncentrált figyelem és a tévénézésre jellemző dekoncentrálltság közt. |
| 7 | Az a gondolat, hogy a közönség motivált gondolati munkával teremti meg magának egy médiadiskurzus hitelességét és „valószerűségének” érzetét, a pozitivista kutatásban is megjelent (Rubin, 2002). |
| 8 | Ez a körkörösség a diskurzus jelentései és a közönség jelentésalkotása és lojalitása közt a hermeneutika tekintélyfogalmát idézi fel (Gadamer, 1975, Grisprud, 2002). |
| 9 | A „befolyást” az elemzésben végig a performatív megközelítésnek megfelelően használom, vagyis nem egyirányú, „felülről lefelé” irányuló hatásként, hanem a közönség érdeklődésének, értékeinek az adott orgánum által sugallt értékekkel és üzenetekkel való kölcsönhatásaként. |
| 10 | A Medián Kft. segítségével 2002 márciusában egy országos reprezentatív mintán vett survey vizsgálatot folytattunk, amelyben elsősorban az emberek médiafogyasztási szokásait, politikai véleményeit, társadalmi státusát és napirend-érzékelését vizsgáltuk. |
| 11 | Az információs háttérműsorok fogyasztását két összevont változóval mutatjuk be: az egyik a közszolgálati adó háttérműsorainak nézését mutatja (Hét, Aktuális, m1: Választás), a másik a kereskedelmiekét (Napló, Akták, Jó estét Magyarország, TV2: Magyarország választ). |
| 12 | A kutatás részletes dokumentációját lásd Csigó (2005a). |
| 13 | Ezt a gondolatot a késő modern szerzők közül elsősorban Baumannál (1998) látjuk viszont, aki rámutat: a fogyasztói individualizáció, a tekintélyek megkérdőjelezése és az életút reflexívvé válása a társadalom többsége által legitimnek elismert politikai és kulturális termelők által uralt térben zajlik. |
| 14 | A könnyűzene fogyasztásának egyik klasszikus értelmezése szerint a könnyűzenei mufajok fogyasztása konkrét társadalmi státuspozíciókhoz, sőt szubkultúrákhoz kötődik. Hall és munkatársai (1977) szerint egy adott könnyűzenei mufaj egy adott társadalmi élethelyzetben élő emberek élettapasztalatait reprezentálja. Egy másik, már szintén klasszikusnak számító értelmezés, a népszerű kultúra politikai gazdaságtana szerint pedig a zeneiparban a fogyasztók ízlése erősen összefügg a termelők üzleti alapú marketingstratégiáival (Hesmondaghl). E két megközelítés a klasszikus tudásszociológia két alapvető magyarázó sémáját képviseli: az egyik a termelők domináns ideológiájának, a másik a társadalmi státuspozíciónak tulajdonít nagy szerepet. |
| 15 | Az origo.hu-n egy nemrég megjelent cikksorozatban az elmúlt évekre lebontva mutatták be a három országos tévécsatorna műsorait. Csak 2000-ben egy sor olyan infotainment-és beszélgetős műsort találunk, amely ma már nincs jelen a médiában: Perpatvar, Férfisztriptíz, A Riporter, Vitriol, Tégla, A lányok (nem) angyalok, Osztálytalálkozó, IQ Casino, Jani házhoz megy. |