Médiakutató

Lábjegyzetek

Munk Veronika: A romák reprezentációja a többségi média híreiben az 1960-as évektől napjainkig

1 Az 1960-as éveknél korábban nem készültek ilyen kutatások.
2 A roma és cigány szavakat szinonimaként használom.
3 232 cikket vizsgáltak tartalomelemzéssel, vagyis minden cigányokkal foglalkozót 1985–1986-ban.
4 Az új típusú vagy modern, vagy felvilágosult rasszizmus a „régi”, a szegregációt, a rabszolgaságot, a szisztematikus diszkriminációt, a fehér felsőbbrendűséget nyíltan kommunikáló rasszizmussal szemben a kisebbségellenességet demokratikusnak igyekszik láttatni, és mindenekelőtt nyíltan tagadja, hogy rasszista lenne. Az új rasszizmus képviselői nem azt hangoztatják, hogy a kisebbségek alsóbbrendűek biológiai szempontból, alsóbbrendűségüket egyéb distinkciókkal fejezik ki. Például, hogy az adott kisebbségnek „más” a kultúrája, jelentős hiányosságai vannak a többséggel szemben, olyan patológiákat hordoznak vagy jelentenek ők maguk, amelyeket orvosolni kell. A terminus Martin Barker nevéhez fűződik, 1981-ben határozta meg az új rasszizmus fogalmát azzal a diskurzussal kapcsolatban, amely a brit nyilvános térben a Margaret Thatcher-éra idején a bevándorlókkal kapcsolatos beszédmódban terjedt el. (Barker, 1981)
5 Elemzésük 11 hónapot ölelt fel 1996 novembere és 1997 októbere között, két országos (Népszabadság, Mai Nap) és négy megyei napilapban (a Hajdú-Bihari Naplóban, a Dél-Magyarországban, az Észak-Magyarországban, a Kisalföldben) az összes olyan cikket megvizsgálták, amely a magyarországi etnikai, nemzeti, szexuális orientációja vagy mozgáskorlátozottsága révén kisebbségi helyzetben lévő emberekről említést tett.
6 Ebben az ügyben a város önkormányzata egy bérházából tizenhárom cigány családot akart kiköltöztetni, miután közüzemi díjhátralékaik miatt jogcím nélküli lakáshasználóvá nyilvánították őket. Az önkormányzatnak több terve is felmerült: a város határán kívül eső telepre, majd fémkonténerekbe akarta költöztetni a családokat, akiknek családonként másfél millió forintot adott lakásvásárlás céljából. Erre a hírre a környező települések lakossága felháborodott és tiltakozásokat szervezett az esetlegesen a közelükbe költöző romák miatt.
7 A vád szerint 1999. augusztus 19-én egy csákvári fiatalembert agyonvertek a zámolyi romák faházai előtt. A zámolyi romák története már a bűncselekményt megelőzően nyilvánosságot kapott, amikor 1997-ben a cigánytelep házait az önkormányzat életveszélyessé nyilvánította és leromboltatta. Több család a falu művelődési házába költözött, mire a helybeliek aláírásokat kezdtek gyűjteni a romák eltávolítása érdekében. A kisebbségi biztos 1998 nyarán közzétett jelentése szerint a helyi önkormányzat intézkedései sértették a zámolyi romák emberi méltósághoz és a lakóhely szabad megválasztásához fűződő alkotmányos jogait. 50 zámolyi roma 2001-ben elhagyta az országot és politikai menedékjogot kért Franciaországban.
8 Például a 21-es buszon a roma P. Józsefet egy szamuráj karddal átszúró, később saját bevallása szerint roma származású Mortimer néven szereplő fiatal fiú ügyével kapcsolatban.
9 Az eset 2006. október 15-én történt, amikor a Tiszavasváriban élő, nem roma Szögi Lajos egy roma kislányt az autójával kis híján elütött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán. Kiszállt az autóból, hogy meggyőződjön a kislány hogylétéről, és ekkor többen rátámadtak és brutálisan agyonverték. Az eset miatt nyolc személyt tartóztattak le, mindannyian romák. Egy személy életfogytiglani, öten 15 év, ketten 10 év fegyházbüntetést kaptak.
10 A Magyar Televízióban, a TV2-n és az ATV-n sugárzott híradásokat (a Híradókat, a Kékfény, az Este, a Roma Magazin, a Nap-Kelte, a Mokka és a Friderikusz Most című műsorok vonatkozó riportjait, összeállításait) vizsgálta meg.
11 A tatárszentgyörgyi gyilkosság 2009. február 23-án történt, a romákat célzó gyilkosságsorozat egyik tragédiájaként egy 27 éves férfit és ötéves fiát lőtték agyon vadászpuskával.
12 Hét tévécsatorna hírműsorait elemezték a két gyilkosságot követő egy-egy hétben, és hatóságként szakmai elvárásokat támasztottak a csatornák híradóival szemben. Ennek megfelelően vizsgálták a szerkesztői gyakorlat korrektségét, a bemutatásoknak a hazai és nemzetközi etikai kódexeknek való megfelelését, illetve hogy az ábrázolásmód milyen cigányképet közöl.
13 A minta két országos, két vidéki nyomtatott napilap, két internetes hírportál, két bulvárlap és négy televízió esti híradóit tartalmazta, amelyeket öt hónapon át – 2010. november 1. és 2011. március 31. között – vizsgáltak. A kutatásba bekerült médiumok: Népszabadság; Magyar Nemzet; Origo; Index; Blikk; Vasárnapi Blikk; Index-Velvet; Új Dunántúli Napló; Észak-Magyarország; illetve az MTV, az RTL Klub, a TV2, a HírTV esti főműsoridős híradói voltak.
14 A fél év alatt vizsgálták az MTV1: Híradó (esti), Ma reggel, Este; Duna TV: Híradó, Közbeszéd; MR1 180 perc, Déli Krónika, Esti Krónika, Ütköző; TV2: Tények, Mokka; RTL Klub: Híradó; Class FM: Hírek; Neo FM: Hírek; ATV: Híradó, Egyenes beszéd; Hír TV: Híradó 21, Rájátszás; Echo TV: Híradó műsorokat, minden megjelenésük alkalmával.
15 A magyarországi nemzetiségeket, vallási közösségeket, hátrányos helyzetben lévő csoportokat, fogyatékkal élőket, a határon túli magyar kisebbségeket vizsgálták.