Tófalvy Tamás: Média a törvényen túl?
| 1 | Ezúton is köszönöm Bellai Lászlónak, hogy rábeszélt a tanulmány megírására, és köszönöm Weyer Balázs, Nádori Péter, Tóth Borbála és a lektorok észrevételeit, javaslatait. A tanulmány írása idején a Columbia University Graduate School of Journalism Fulbright-ösztöndíjas kutatója voltam, főtitkári munkámat a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületénél a cikk első verziójának leadása után kezdtem meg. |
| 2 | Ebben az írásban nem térek ki a médiaszabályozás olyan, nem tartalmi – tehát technológiai és piaci – kérdéseire, mint például a frekvenciaszabályozás vagy a médiapiacra vonatkozó jogszabályok. Ezek a területek – médiatípustól függően – eltérő mértékben, de jelenleg a tartalomnál erősebben szorulnak rá az állami szabályozásra. A frekvenciák például akár olyan közvagyonként, természeti erőforrásként is értelmezhetők, amelyek elosztásában jellemzően az állam a meghatározó (Gálik, 2000). A közeljövőben ugyanakkor a digitalizációval megszűnő frekvenciaszűkösségnek köszönhetően ezeknek a területeknek az államtól való eltávolodására is több lehetőség nyílhat. |
| 3 | Jelen írás a hazai írott média – a nyomtatott és az online sajtó – önszabályozásával foglalkozik, a televíziós és a rádiós, valamint az egyéb digitális multimédiás tartalmak önszabályozási lehetőségeivel nem. (A digitális platformok terjedésével és megsokszorozódásával egyébként a korábban elektronikusnak nevezett médiumok elvileg szintén több lehetőséget kaphatnak az önszabályozásra a jövőben – ha erre mutatkozik társadalmi igény és jogalkotói akarat.) |
| 4 | A szervezetek felépítése, finanszírozási módja, az állammal és a civil szférával való kapcsolata, hatásköre és hatóköre, elnevezése nagyon sokféle lehet; itt most csak a leggyakoribbakat említem meg. További példákért lásd EBESZ (2008), Gonzáles-Esteban et al. (2011). |
| 5 | Lásd az esettanulmányokat EBESZ (2008) függelékében. |
| 6 | Akárcsak számos, a média- és a szólásszabadság felett őrködő nemzetközi, államközi szervezet vagy civil szervezet kezében sem, mint például az EBESZ, az ENSZ sajtószabadság-rapportőre vagy a Freedom House (lásd erről Haraszti Miklós, az EBESZ volt sajtószabadság-képviselőjének véleményét in Tófalvy, 2010). |
| 7 | Vannak olyan sajtótanácsok is, amelyek pénzbüntetést is kiszabnak, több gyakorlatban pedig mediáció van, amely során a panaszos és a panaszolt megegyezik a kárpótlás módjában, ami lehet helyreigazítás, de lehet csak egy csokor virág vagy akár pénzbeni kártérítés is. A helyreigazítás kifejezés ezekben az esetekben azért nem megfelelő, mert általában nem erre kötelezik az elmarasztaltat, hanem az elmarasztaló határozat közlésére. |
| 8 | Lásd: The German Press Council. Presserat.info, link: http://www.presserat.info/service/english/keyfacts-in-english.html (utolsó letöltés: 2012. augusztus 14.). |
| 9 | A magyar lapombudsmanok szerepe és feladatköre nem volt azonos az angolszász lapombudsmanokéval. Az angolszász lapombudsmanok egyfajta etikai ügyfélszolgálatként panaszokat bírálnak el, a magyar gyakorlatban viszont az ombudsmanok az újság hasábjain bizonyos időközönként közzétett írásaikban fogalmazták meg saját kritikai véleményüket a lap tartalmával kapcsolatban. |
| 10 | A MÚOSZ etikai kódexe elérhető itt: muosz.hu, link: http://www.muosz.hu/kodex.php?page=etikai&sub=etikaikk01 (utolsó letöltés: 2012. augusztus 14.). |
| 11 | A Magyar Újságírók Országos Szövetségének újjáalakulása. muosz.hu, link: http://www.muosz.hu/tortenet.php?page=datum&sub=datum20 (utolsó letöltés: 2012. augusztus 14.). |
| 12 | Szakmai körökben a MÚOSZ Etikai Bizottságának több döntését is éles bírálatok érték: a minden bizonnyal legnagyobb visszhangot kapott döntésükben Tóta W. Árpádot, az Index publicistáját marasztalták el gyűlöletkeltőként egy olyan szöveg miatt, amely Bayer Zsolt egy korábbi antiszemita – és a Bizottság által szintén elmarasztalt – írását parodizálta (eMasa, 2008). |
| 13 | Az ET etikai kódexe elérhető itt: makusz.hu, link: http://www.makusz.hu/etikai-kodex (utolsó letöltés: 2012. augusztus 14.). |
| 14 | Az MTE etikai kódexe elérhető itt: mte.hu, link: http://www.mte.hu/etikaikodex.html (utolsó letöltés: 2012. augusztus 14.). |
| 15 | Weyer Balázs visszaemlékezése szerint eredetileg Nádori Péterrel írtak közösen egy etikai kódexet, erre épült később az RTL Klub, majd az Origo kódexe, később részben az MTE-é. |
| 16 | Lásd az eMasa által összeállított dossziékat: „Médiaalkotmány”. eMasa.hu, link: http://www.emasa.hu/cikk.php?id=6987 és Új közmédia és médiaszabályozás. eMasa.hu, link: http://www.emasa.hu/cikk.php?page=sajto&id=7720 (utolsó letöltés: 2012. augusztus 14.). |
| 17 | Igaz, Kázmér Judit, az MLE akkori elnöke egy interjúban (Tófalvy & Vorák, 2009) anakronisztikusnak és feleslegesnek nevezte a sajtótörvényt. |
| 18 | A 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről. Jogtar.hu, link: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0100108.TV (utolsó letöltés: 2012. augusztus 14.). |
| 19 | A gyors reakció mögött nem csak ez esetben viszonylagosan lazább törvényi bekötöttség, de a piaci szereplőknek a teljes médiapiacénál akkor kevésbé megosztott közössége, illetve a médium általánosan az önszabályozásnak kedvező technológiai adottságai is (lásd Polyák, 2001; 2002) álltak. |
| 20 | Az írott média területén. A média-önszabályozás egészét tekintve egyértelműen az Önszabályozó Reklámtestület (ÖRT) volt képes a legfajsúlyosabban képviselni az önszabályozási eszmét és a leghatékonyabban végrehajtani a feladatokat. |
| 21 | Az FF-nél a panaszeljárás kidolgozása jelenleg folyamatban van. |
| 22 | A MATESZ nyilvános adatai elérhetők a www.matesz.hu oldalon. |