Médiakutató

Lábjegyzetek

Z. Karvalics László: Horizontokat tágító és civilizáló erő

1 Ebben az irányban a hazai kutatók közül Sipos Balázs kezdte meg az úttörést (Sipos, 2000).
2 Az idézetet saját fordításomban közlöm – Z. K. L.
3 Azt, hogy a sajtótörténetet átfogóbb, „befoglaló” paradigmák (médiatörténet, kommunikációtörténet, információtörténet) részeként kezelhetjük, már igyekeztem korábban körüljárni (Z. Karvalics, 2008), de az az áttekintés csak taxonómiai igényt fogalmazott meg.
4 Érdekes, hogy a metafora teljes pompájában majdnem megjelenik Szini Gyula egy 1905-ös írásában, amelyet Széchenyi Ágnes (2012: 270–271) búvárkodott elő és osztott meg: „A vasút, a távíró és a telefon valósággal beidegezte ezt az országot, hogy az európai kultúrával együtt lüktessen és érezzen. Ezen a beidegzésen Európa minden országa átment. A speciális nálunk az, hogy a sajtó lett ennek az idegrendszernek gócpontja.”
5 A kifejezés első előfordulását Knute O. Bergernél (1989), variációját, az információs ökológiát (information ecology) Rafael Capurronál (1990) sikerült megtalálnom. Elképzelhető, hogy léteznek korábbi kísérletek is a fogalommal. Valódi népszerűségre a digitálisökoszisztéma-fogalom megjelenésével tett szert, de ez érthető is, hiszen a digitális platformnak éppen az adja a különleges egyediséget, hogy mostanra minden, korábban elkülönült médium összeolvad az online térben. A (globális) digitálisökoszisztéma-fordulatot Carly Fiorina, a HP informatikai óriásvállalat bölcsészvégzettségű vezetője használta elsőként, egy 2000. október 16-ai beszédében, lásd http://www.hp.com/hpinfo/execteam/speeches/fiorina/ceo_worldres_00.html (utolsó letöltés: 2014. április 3.).
6 Az „ökoszisztéma” fogalmának bevezetését és népszerűsítését a kézikönyvek Arthur Tansley nevéhez és az 1935-ös évhez kötik (Godó, 2011), de olykor megjegyzik, hogy Arthur Roy Clapham brit botanikus lehetett az első, aki megalkotta és a mai értelemben használta.
7 A továbbiakban a leírás mindvégig az átfogó információs ökoszisztémára vonatkozik, de a példaanyagot tudatosan csak a sajtó világából válogatjuk.
8 Ezt Robert Park (1940: 685) már egészen korán így ragadja meg: „…a kommunikáció csatornáinak multiplikálódása lehetővé tette, hogy bárki, bárhonnan eseményekbe kapcsolódjon be.”
9 Meg kell jegyeznünk, hogy az aktor–artefaktum–tartalom modellje tökéletesen leképezhető klasszikus szemiotikai alapfogalmak felől is. Az aktorok jelalanyok, jeltárgyak, jelentéstermelők és -fogyasztók. Az artefaktumok jelek, jelpéldányok és jelhordozók, a tartalom nem más, mint jelentések adott módon szervezett, kondenzált rendszere.
10 Az eseményt e tematikus válogatás társszerkesztője, Gulyás László Szabolcs szervezte.