Czeferner Dóra: „Kávéházakban, klubokban, olvasókörökben kérjük A Nő és a Társadalom lapot!”
| 1 | A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú, „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program” című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. |
| 2 | Nem meglepő tehát, hogy a nyugati nőtörténészek közül az 1980-as és az 1990-es években többen is azt hangsúlyozták, hogy „a nők helyzete a 18. század végén alig különbözött a férfiakétól” (Gorsky Rubinow, 1992). Azonban az ehhez hasonló direkt – és sok tekintetben finomításra szoruló – megfogalmazásoknak historiográfiai magyarázataik vannak, amelyek a nőtörténetírás útkereséseire és paradigmaváltásaira vezethetőek vissza (erre lásd bővebben Pető, 2006; Virgili, 2002; Fohlen, 1982; Lerner, 1993). |
| 3 | Angolul: „They are no longer content simply to be: they do.” |
| 4 | Máday Antal A magyar nő jogai a múltban és a jelenben című művében (1913) a millenium időszakától az első világháború kirobbanásáig tartó időszakot a magyarországi polgári feminizmus virágkorának, illetve egyfajta „diadalmenetnek” tartja, amelyet a nőknek a közép-és felsőoktatásban, a munkaerőpiacon – beleértve az értelmiségi és a hivatalnoki szakmákat is – a társadalom széles rétegeire kiterjedő politikai térnyerése határozott meg. |
| 5 | A Nő és a Társadalom, 1907: 64. |
| 6 | A Nő és a Társadalom, 1907: 1. |
| 7 | Evelyne Sullerot és Eva Klingenstein sajtótörténeti munkáiban éles határvonalat húz a női sajtó (presse féminine, illetőleg kommerzielle Frauenpresse) és a feminista sajtó (presse féministe, illetve ideologische Frauenpresse) közé. Míg az előbbi kommerciális, kereskedelmi célokat szolgált, addig az utóbbi alapvetően az ideológiai, politikai céllal megjelent folyóiratokat tömöríti (Sullerot, 1963; Klingenstein, 1997). |
| 8 | A Nő és a Társadalom, 1907: 143. |
| 9 | A Nő és a Társadalom, 1907: 29 |
| 10 | A Nő és a Társadalom, 1913: 195–196. |
| 11 | A Nő és a Társadalom, 1907: 159. |
| 12 | A Nő és a Társadalom, 1907: 90. |
| 13 | A szerkesztőség 1908-tól telefonvonallal is rendelkezett (A Nő és a Társadalom, 1908: 93). A Nő és a Társadalom utódlapja, A Nő című folyóirat szerkesztőségi munkái is ebben az egyesületi helyiségben folytak (erre lásd például A Nő, 1914: 2). |
| 14 | A rövidhír szövege a következő volt: „A Nő és a Társadalom címmel januártól új magyar folyóirat szolgálja a modern nőmozgalom céljait. A lap a Nőtisztviselők Országos Egyesületének és a Feministák Egyesületének hivatalos orgánuma, Bédy Schwimmer Róza szerkesztésében jelenik meg” (Neues Frauenleben, 1907: 12). |
| 15 | A Nő és a Társadalom, 1908: 72. |
| 16 | A két irányzat között az első világháború éveiben figyelhető meg közeledés (N. Szegvári, 1985). |
| 17 | A Nő és a Társadalom, 1909: 39. |
| 18 | Egyebek között: A Nő és a Társadalom, 1907: 32; 1907: 86; 1907: 143. |
| 19 | A Nő és a Társadalom, 1908: 16. |
| 20 | Vö. Németországban csupán a szociáldemokraták által szervezett munkásnők száma meghaladta a 48 ezret. (A szakirodalom adatai pontosan alátámasztják a folyóirat szerkesztősége által közölt számokat. erre lásd Mucsi, 1980; A Nő és a Társadalom, 1907: 84). |
| 21 | A Nő és a Társadalom, 1910: 85. |
| 22 | Mindezeket figyelembe véve érdekes adat, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 1900-ban az iparban alkalmazott nőknek a 3,3 százaléka volt szakszervezeti tag, amely arány 1910-ben 1,5 százalékra csökkent (Bolt, 1993). |
| 23 | A női szakszervezeti tagok többsége természetesen Budapesten vállalt munkát (Mucsi, 1980). |
| 24 | A Nő és a Társadalom, 1907: 81–83. |
| 25 | A két állam szoros politikai és gazdasági együttműködése mellett a vizsgált korszak egésze során tetten érhető a német területek irányából érkező erőteljes szellemi hatás, amely a civil szerveződéseken kívül egyebek között a magyar oktatás struktúrájában, illetve a tudományos közegben is kimutatható. |
| 26 | A cikkeken végigtekintve azonban egyértelműen kimutatható az, hogy az újságírók nem a férfiak szidalmazását, hanem az egyre inkább akuttá váló gondok orvoslását, s a nők jogi egyenlőségének kivívását tekintették elsődleges céljuknak. |
| 27 | A Nő és a Társadalom, 1907: 44. |
| 28 | A Nő és a Társadalom, 1907: 143. |
| 29 | A Nő és a Társadalom, 1909: 77. |
| 30 | A Nő és a Társadalom, 1907: 52. |
| 31 | Erre lásd A Nő és a Társadalom: 1911: 103; 1911: 170; 1912: 188. |
| 32 | A Nő és a Társadalom, 1910: 24–25; 1910: 111–112. |
| 33 | A Nő és a Társadalom, 1910: 30. |
| 34 | A Nő és a Társadalom, 1908: 109–110. |
| 35 | A Nő és a Társadalom, 1908: 5–6. |
| 36 | A Nő és a Társadalom, 1907: 80–81; 1907: 104–105 |
| 37 | A Nő és a Társadalom, 1913: 7. |
| 38 | A Nő és a Társadalom, 1908: 80–81. |
| 39 | A Nő és a Társadalom, 1908: 76–77. |
| 40 | A Nő és a Társadalom, 1910: 132–133. |
| 41 | A Nő és a Társadalom, 1907: 76. |
| 42 | Erre lásd többek között A Nő és a Társadalom, 1907: 45–46; 1913: 195–196; 1908: 11; 1908: 88; Kéri, 2008). |
| 43 | Erre lásd például: ‘A Feministák Egyesületének hivatalos közleményei’, ‘A Nőtisztviselők Országos Egyesületének hivatalos értesítései’ és a ‘Nőtisztviselők Országos Egyesületének hivatalos jelentései’ című állandó rovatokat. Az ilyen típusú hírek a lap hátsó részében, általában öt-hat oldalban számoltak be az aktuális egyesületi programokról, illetve a tagság előtt álló feladatokról. A vezetőség pedig rendszeresen hívta fel az előfizetők – vagyis a tagok – figyelmét arra, hogy „elsősorban a hivatalos közleményeket olvassák el!” Ezenkívül nyomatékosan kérték őket, hogy „a gyűlések és összejövetelek kelteit jegyezzék elő, mert külön meghívót, kivételes esetektől eltekintve sohasem kapnak” (A Nő és a Társadalom, 1907: 193). |
| 44 | A Nő és a Társadalom, 1907: 64. |
| 45 | A Nő és a Társadalom, 1907: 89. |
| 46 | A Nő és a Társadalom, 1910: 12. |
| 47 | Erre lásd például A Nő és a Társadalom, 1909: 13. A lap egyik 1910-es száma a következőre buzdította olvasóit: „Minden olvasó legalább egy előfizetőt szerezzen!” (A Nő és a Társadalom, 1910: 89). Az új előfizetők toborzása az 1910-es évtől egyre hangsúlyosabb szerepet kapott, erre lásd A Nő és a Társadalom, 1910: 35; 1910: 112, 120. |
| 48 | A Nő és a Társadalom, 1908: 93. |
| 49 | A Nő és a Társadalom, 1909: 1. |
| 50 | Az adományozók nevét szinte minden esetben feltüntették az egyes példányszámokban, erre lásd például A Nő és a Társadalom, 1912: 169–170; 1912: 188; 1913: 37). |
| 51 | A Nő és a Társadalom, 1908: 200. |
| 52 | A Nő és a Társadalom, 1909: 12. |
| 53 | A Nő és a Társadalom, 1907: 143. |
| 54 | A Nő és a Társadalom, 1908: 168; 1907: 142. |
| 55 | Fontos, hogy a felhívás minden alkalommal pontosan ugyanazzal a szöveggel jelent meg – egyebek mellett – a következő lapszámokban: A Nő és a Társadalom, 1907: 32; 1907: 70; 1907: 94; 1907: 112. |
| 56 | A Nő és a Társadalom, 1908: 40. |
| 57 | A Nő és a Társadalom, 1907: 150. |
| 58 | A Nő és a Társadalom, 1907: 46. |
| 59 | A Nő és a Társadalom, 1907: 91. |
| 60 | A Nő és a Társadalom, 1913: 199. |
| 61 | A háború második évétől azonban már A Nő is csupán havonta juthatott el az olvasókhoz. |
| 62 | Egy itt megjelent olvasói levél azonban továbbra is a nők többségének érdektelenségét bizonyítja: „Hiszen kérem, tudom én, hogy az egy korona tagdíj, amit havonta szednek, nem tesz tönkre, de mi hasznom van belőle, ha belépek? Nekem van állásom, nem okvetlenül szükséges, hogy tagja legyek az egyesületnek” (A Nő, 1914: 251). |