Tasnádi Kata: Sajtó és fotó a sajtófotó előtt
| 1 | A fotomechanikai eljárások megjelenése előtt a képek nyomtatását csak grafikai sokszorosítással tudták megoldani. Ez azt jelentette, hogy az eredeti alkotásról általában egy másik művész készített metszeteket, amelyeket nyomtatási célokra fel tudtak használni. A sajtó esetében a fametszés volt a jellemző, amely során a metsző az eredeti képet átrajzolta egy fadúcra, majd a rajzolt vonalakat meghagyva a képet kivéste, hogy festékkel bevonva lenyomatokat lehessen róla készíteni. A fametszetes sokszorosítás során a képek – mégoly gondos munka esetében is – stilizáltak lettek az eredetihez képest, és természetesen a tónusokat is nehezebb volt visszaadni. |
| 2 | A képek azért is jelentek meg először a populárisabb kiadványokban, mert sokszor az a vád érte őket, hogy elveszik a helyet a jóval értékesebbnek tartott szöveg elől, így a „komoly” témákkal foglalkozó sajtótermékek nem tartalmaztak képeket (Albert & Feyel, 1998). |
| 3 | A magyar képes lapok által a lemezek készítésével legtöbbször megbízott bécsi Angerer cég is ezt a módszert használta. A Magyarországon is alkalmazott sokszorosítási eljárásokkal kapcsolatban lásd még Szilágyi (1996). |
| 4 | „Ehrengabe an das 2. bairische Infanterieregiment Kronprinz”, Illustrirte Zeitung, 1883. 2071. sz., 220. Közli Dewitz (2001: 40). |
| 5 | Az azonban mindenképpen érdekes, hogy utalások találhatóak arra: ezekben a lapokban néha már dagerrotípiákat is felhasználtak a fametszetek alapjául. Vahot Imre a Pesti Divatlapban leírja, hogy a néprajzi jellegű illusztrációk készítéséhez egy pesti fényképészt, Fájth optikust vitte magával (Révész, 2012). |
| 6 | Ezeket a heti megjelenésű illusztrált lapokat a szakirodalomban sokféle elnevezéssel illetik és sokféleképpen kategorizálják attól függően, hogy milyen jellegű szövegek domináltak bennük: közművelődési, ismeretterjesztő, irodalmi-művelődési és családi lapoknak is szokták nevezni őket. A Vasárnapi Ujság, amely minden évfolyamában felsorolta a Magyarországon megjelenő sajtótermékeket, a „vegyes tartalmú képes hetilapok” meghatározást használja. |
| 7 | A lap sajtótörténeti jelentőségéről részletesen: A Vasárnapi Ujság (1854–1921), Szabolcsi (1979–1985), http://mek.niif.hu/04700/04727/html/358.html (utolsó letöltés: 2014. X. 30.). |
| 8 | Részletesen lásd: Megújuló kísérletek egy polgári-középosztályi lap fenntartására: az Ország-Világ, Szabolcsi (1979–1985), http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/578.html (utolsó letöltés: 2014. X. 30.). |
| 9 | Egyes szerzők azért veszik külön ezt a kategóriát, mert ezek a lapok a kevésbé művelt közönséghez szóltak. A Képes Családi Lapokról részletesen lásd Szabolcsi (1979–1985). http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/577.html (utolsó letöltés: 2014. X. 30.). |
| 10 | A Magyar Salont revü típusú folyóiratnak is nevezik. A lap jellemzőiről lásd Szabolcsi (1979–1985), http://mek.oszk.hu/04700/04727/html/586.html (utolsó letöltés: 2014. X. 30.). |
| 11 | A magyar hírlapirodalomról szóló cikksorozat bevezetőjében a Magyar Salon írója egy fotográfiai hasonlattal igyekezett megvilágítani az újságírói munka jellegét. A sajtó munkatársaként a hírlapíró csak szakember, aki nem igazi író, mint ahogyan a fotográfus sem „alkotó szellem”, mint a festőművész. A festmény, az irodalmi mű eredeti, a fotográfia és az újságírás pedig csak másolás. Magyar Salon, 1888. január, 354. |
| 12 | A szárazlemezek feltalálása az angol R. L. Maddox nevéhez fűződik. A nedves eljárással szemben a szárazlemezek könnyebben előállíthatóak, tárolhatóak és kezelhetőek voltak, és rendkívüli fényérzékenységük miatt jóval rövidebb exponálást is lehetővé tettek. A magyarországi elterjedéssel kapcsolatban lásd Szilágyi (1996). |
| 13 | „Műkedvelő fényképezés.” Magyar Salon, 1888. május, 213–215. |
| 14 | Mária Terézia főherczegnő, a műkedvelő-fotográfiai kiállítás védnöke. Vasárnapi Ujság, 1890. 19. sz., 298. |
| 15 | Máskor az amatőrök tevékenységére a sport kifejezést is használták. Ez annak a jele, hogy a korban már elkezdődik a differenciálódás a „komoly”, művészi babérokra törő amatőrök és az elsősorban emlékképeket készítő, kevésbé hozzáértő műkedvelők között (Stemlerné, 2009). |
| 16 | „Festményekről és szobrokról Koller Károly tanár úr készített nagyszabású fölvételeket egyedül az »Ország-Világ« számára s a kitünően sikerült fölvételek reprodukczióját Angerer és Göschl világhirű műintézetére biztuk, mely igazi műgonddal és lelkiismeretességgel oldotta meg a nehéz feladatot: művészeink alkotásait művészien adni vissza.” Ország-Világ, 1886. 48. sz., 777. |
| 17 | „Mária Valéria főherczegnő Amália bajor herczegnő társaságában. Koller Károly m. kir. udvari fényképész legujabb fölvétele után.” Vasárnapi Ujság, 1884. 48. sz., 765. |
| 18 | A lap úttörő szerepében általában egyetértenek a szerzők, még akkor is, ha az első kép közlésének időpontjában már nem feltétlenül. Győri Lajos úgy véli, hogy az első nyomtatott fotók megjelenése a lapban – és ezzel együtt az egész magyar sajtóban – 1883-ra tehető (Győri, 1985). A szerző azonban nem említ konkrét képet. Stemlerné Balog Ilona az előbb említett hercegnőket ábrázoló portrét tartja az első tónusos képnek a magyar sajtóban (Stemlerné, 2009). Szilágyi Gábor az első, a Vasárnapi Ujságban és ezzel együtt a magyar sajtóban megjelent nyomtatott fényképnek a „Szoborművek az országos kiállítás mücsarnokában” című felvételeket tartja 1885-ből (Szilágyi, 1996). |
| 19 | „Szegedi képek. Színház, Városház, Várostemplom és az új kápolna, Kálvária-kápolna, Tisza-körút, Pósta- és távírda-épület.” Képes Családi Lapok, 1883. 9. sz., 141. |
| 20 | „Die Wiederaufbau Szegedins”, Illustrirte Zeitung, 1883. 2016. sz., 420. (lásd Dewitz, 2001). |
| 21 | A lapszám végén csak annyit írnak a képekről, hogy: „Szeged újjáépülése oly mü, melylyel bátran dicsekedhetünk a világ előtt.” Valószínűleg ez adta az okot arra, hogy bemutassák a város nevezetesebb épületeit. Képes Családi Lapok, 1883. 9. sz., 142. |
| 22 | „Teát főző japáni nők”, „Japáni nők a toilettenél.” Magyar Salon, 1884. 33, 35. |
| 23 | Például: „Trefort Ágoston miniszter alkotásai a fővárosban.” Ország-Világ, 1885. 16. sz., 252–253; „Herkules-fürdő. Kossak J. temesvári fényképész fölvételei után.” Ország-Világ, 1887. 17. sz., 272–273.; „Jókai Arany emberének alakjai. Goszleth I. fényképei után a Jókainak átadott albumból.” Vasárnapi Ujság, 1885. 3. sz., 40–41. |
| 24 | Arra is látunk példát, hogy a reprodukciók direkt a lapok számára készültek: „Festményekről és szobrokról Koller Károly tanár úr készített nagyszabású fölvételeket egyedül az »Ország-Világ« számára.” Ország-Világ, 1886. 48. sz., 777. |
| 25 | „Arab nők Kairóban.” Ország-Világ, 1887. 49. sz., 786.; „Herero és tamara négerek csoportozata.” Vasárnapi Ujság, 1886. 21. sz., 337.; „Lapp sátor.” Magyar Salon, 1888. június, 284.; „Régi »varrottas« szövetek és más erdélyi házi iparczikkek mint szobadísz, (Herman Ottóné gyűjteményéböl.) Wartha Vincze műegyetemi tanár fényképe után.” Vasárnapi Ujság, 1887. 22. sz., 356.; „Czigányok. Jobaházi Dőry Etelka felvétele.” Magyar Salon, 1890. június, 265. |
| 26 | Az 1890-es műkedvelő kiállításról közölt képek között sok az életkép, például: „A hintán. Lukácsy Lajos felvétele”, „Játszó gyermekek. Gothard Jenő felvétele.” Magyar Salon, 1890. június, 240, 289. |
| 27 | Pillanatfelvételnek nevezték a másodperc tized része vagy rövidebb idő alatt létrejött felvételeket, amelyek Szilágyi Gábor szerint tulajdonképpen önálló műfajjá nőtték ki magukat az 1870-es években. A későbbi évtizedekben egyre többféle felvételhez használták fel a rövid expozíciót a fényképészek (Szilágyi, 1996). |
| 28 | Fontos kiemelni, mint ahogy már korábban is volt róla szó, hogy a különböző illusztrált lapok már a fotók megjelenése előtt is közölték aktuális események képeit rajzok alapján, tehát maga a műfaj nem a nyomtatott fotóval együtt jelent meg. |
| 29 | „A »Ferencz József« lovas-kaszárnya alapkövének letétele 1884. oktober 30-án. Az Ország-Világ eredeti rajza.” Ország-Világ, 1886. 35. sz., 561. |
| 30 | „A trónörökös és vadásztársasága a kapuvári egererdőben. Rupprecht Mihály soproni cs. és kir. udvari fényképész fölvétele után.” Ország-Világ, 1886. 11. sz., 168–169. |
| 31 | Futtaky Gyula: „Királyunk a hadgyakorlaton.” Magyar Salon, 1888. november, 162–175. |
| 32 | Magyar Salon, 1888. november, 161. |
| 33 | „Ő Felsége nem szeret sem vadászat, sem gyakorlatok alkalmával akár csak egy perczig is a fényképészeti műszer elé állani. De midőn értesült a walesi herczeg gyűjtesi kedvéről, tudván, hogy tisztelettel alulirott nemcsak irásban, de képben is szokta utazásait fixirozni, a képeket természetesen csak privát-mulatságból, kijelentette, hogy szívesen fog rövid ideig a walesi herczeg és a trónörökössel együtt, a hol erre alkalom nyílik, a hordozható fotografáló gép előtt megállani. Miután ilyesmit a véletlenre bízni nem akartam és a gép állványának felállítása mégis csak időbe kerül, a mely idő alatt Ő Felsége esetleg tovább nyargalhat, azt kértem kegyeskedjék Ő Felségének akkor, a mikor lóra ül, néhány perczig a műkedvelő által kiviendő gépnek lencséje előtt állást foglalni.” Magyar Salon, 1888. november, 174. |
| 34 | Magyar Salon, 1888. november, 174–175. |
| 35 | „A 12. huszárezred tulajdonosa – A walesi herzceg.” Magyar Salon, 1888. november, 190–191. |
| 36 | „A Magyar Salonnak a miskolczi ünnepélyen annyiban van része, hogy fényképészünknek megengedtetett a walesi herczeget és a magyar huszár-ezredének tisztikarát egy csoportképben fölvenni.” Magyar Salon, 1888. november, 191. – „A walesi herczeg fogadtatására kirukkolt szakasz. (Ellinger pillanat-fényképfelvétele után.)” „A walesi herczeg szemlét tart Miskolczon huszár-ezrede felett. (Ellinger pillanatnyi fénykép-felvétele után.)” Magyar Salon, 1888. november, 191, 192. |
| 37 | Magyar Salon, 1887. november, 220. |
| 38 | „A postagalambok fölbocsátása. (l.)”; „A postagalambok fölbocsátása. (II.) - A király kisbéren. Ellinger Ede pillanatnyi fénykép-felvételei a »Vasárnapi Ujság« részére.” Vasárnapi Ujság, 1889. 39. sz., 624, 625. |
| 39 | Vasárnapi Ujság, 1889. 39. sz., 625. |
| 40 | „Tompa új emlékszobrának felavatása Feketehegyen jul. 25-én.” Vasárnapi Ujság, 1889. 34. sz., 545. |
| 41 | „A Képviselőház márczius 13-iki ülése, melyben Tisza Kálmán lemondását bejelentette. Ellinger Ede pillanatnyi fényképe után rajzolta Cserna Károly.” Vasárnapi Ujság, 1890. 12. sz., 185.; „Tisza Kálmán lemondása a képviselőház márczius 13-iki ülésében. Báró Andreanszky Gábor pillanatnyi fényképe után.” Vasárnapi Ujság, 1890. 12. sz., 193. |
| 42 | Vasárnapi Ujság, 1890. 12. sz., 184. |
| 43 | A bemutatott példákból is látszik, hogy ekkoriban a váratlan eseményekről még ritkán készültek felvételek. Kivételesnek számítanak az 1888-as árvíz Szatmárnémetiben okozott pusztításáról közölt fotográfiák, még akkor is, ha ezek már az igazi veszély elhárulása után, az árvíz hetedik napján készültek. A képeket valószínűleg a kárbecslés megkönnyítésére szánták. „Berki Dezső: Részletek Szatmár-Németiből az 1888. évi márcziusi árvíz idején.” Vasárnapi Ujság, 1888. 17. sz., 277. |
| 44 | „Thurn-Taxis Albert herczeg és Margit főherczegnő menyegzője. Az esküvő a budai Szent-Zsigmond-kápolnában. Koller utódai fényképe.” Vasárnapi Ujság, 1890. 30. sz., 480. |
| 45 | Vasárnapi Ujság, 1890. 30. sz., 478. |
| 46 | A tanítónők otthonának megnyitása alkalmával Ellinger Ede az épület szűk belső tereiben nem talált alkalmas helyet gépe felállítására, így az eseményről készített fotó az épületből éppen kilépő hercegnőket ábrázolja, akiket ráadásul félig kitakar a rájuk várakozó hintó. „A főherczegnők eltávozása a megnyitási ünnepély után. Ellinger Ede pillanatnyi fényképe után.” Vasárnapi Ujság, 1890. 2. sz., 25. |
| 47 | „Olga görög királyné. Haris Pál budapesti görög főkonzul nejének birtokában levő fénykép után.” Vasárnapi Ujság, 1890. 15. sz. 241. A walesi herceg „[a]rczképét, melyet mai számunk közöl, szintén egy oly fénykép után mutatjuk be, melyet a herczeg egy magyar főúrnak emlékül maga adott.” Vasárnapi Ujság, 1885. 42. sz., 670. |
| 48 | Az idős Brassai Sámuelről például, akinek fotója címlapon jelent meg a Vasárnapi Ujságban, a szerkesztők kérésére küldött portréfelvételeket az őt meglátogató újságíró, amelyeket a helybeli Dunky fivérek műtermében vettek fel Kolozsváron. „Brassai Sámuel. Dunky fivérek 1890. évi fényképe után.” Vasárnapi Ujság, 1890. 18. sz., 281, 282. |
| 49 | „A történelmi kiállításról: fegyverek a baloldali teremben. Weinwurm fényképész fölvétele az »Ország-Világ« számára.” Ország-Világ, 1886. 34. sz., 448-549; „A Képzőművészeti Társulat jubiláris kiállítása. — A Mücsarnok nagy termének északnyugati oldala. Weinwurm Antalnak a »Vasárnapi Ujság« számára készített fényképe.” Vasárnapi Ujság, 1886. 47. sz., 749. |
| 50 | Bártfay József Árpád: „Uránia magyar templomai II.” Ország-Világ, 1886. 26. sz., 419–420. |
| 51 | „A király megérkezése Koller Károly műterméhez”; „A király távozása Koller Károly műterméből. Lux Ferencz pillanatnyi fényképe után.” Vasárnapi Ujság, 1888. 14. sz., 227, 228. |
| 52 | Vasárnapi Ujság, 1889. 45. sz., 735. |
| 53 | Sajnos az nem derül ki, hogy a kifejezés arra utal-e, hogy a lap megrendeléséből készültek a fényképek, vagy csak közlést jelent. „Fiume. Az »Ország-Világ« saját fénynyomatai Zambony fényképei után.” Ország-Világ, 1885. 8. sz., 120–121. |
| 54 | Vasárnapi Ujság, 1889. 45. sz., 735. |
| 55 | A Tisza Kálmán lemondásakor készített, már említett Ellinger-fényképpel kapcsolatban például ez olvasható a képaláírásban: „Ellinger Ede pillanatnyi fényképe után rajzolta Cserna Károly.” Itt a rajzolás azonban inkább csak erőteljes retusálást jelentett, amire a kép rossz minősége miatt lehetett szükség. Máskor azonban előfordult, hogy fényképi és a grafikus eljárások együtt, egy képen is megjelentek: a fotók kaphattak rajzolt hátteret vagy rajzolt kiegészítést. Ellingernek a miskolci hadgyakorlaton felvett, már hivatkozott „A walesi herczeg szemlét tart Miskolcon huszár-ezrede felett” című fényképét például vágtató lovas alakokkal tették mozgalmasabbá a kép bal szélén, azonban itt rajzolót nem tüntettek fel. |
| 56 | Például: „Zichy ödön gróf. Tilgner szoborműve. A Magyar Salon eredeti rajza. Wlha József fényképészeti műterméből” Magyar Salon, 1885. november, 184; „Képek Szerdbiából. »Az Ország-Világ« eredeti rajzai”, 1886. 1. sz., 14–15. |
| 57 | „Műkedvelő fényképezés.” Magyar Salon, 1888. május, 213–215.; Nyáry Sándor: „Amateur-fényképészek.” Magyar Salon, 1888. december; Schmidt Sándor: „A műkedvelő fotográfus.” Magyar Salon, 1890. június, 225–227. |
| 58 | Magyar Salon, 1888–1889, 10. kötet, 663–664. |
| 59 | „A megrendelt fényképészeti arczkép utánképzési joga kizárólag a megrendelőt illeti.” 1884: XVI. tcz. 72. §. |
| 60 | Az 1890-es évek elejére „[a] fotóriport átformálja a képes sajtót. A legnépszerűbb hetilap, a Vasárnapi Újság arculata megváltozik. A metszeteket felváltják a fényképek” (Szilágyi, 1996: 280). |
| 61 | Helyesen állapítja meg Stemlerné Balog Ilona, hogy a fényképék térnyeréséhez a fogyasztó közönségnek is rá kellett hangolódnia az újfajta képekre, ami – különösen a kevésbé iskolázott rétegek esetében – hosszan tartó folyamat volt (Stemlerné, 2009). |
| 62 | „Tavaszi öltözék.” A cikkben írnak a modellről is: „A képen, mely különben a bécsi arisztokraczia egy ismert nőtagjának, Auersperg herczegnőnek hü fotográfiája, az ékszerek is a legdivatosabb és elegánsabb formák.” Vasárnapi Ujság, 1887. 26. sz., 439, 437. 1889-ben pedig már magyar képpel is találkozunk, a „Csevegés a divatról” című cikknél: „Téli séta-öltözék. (Pálmay Ilka az utczán.)” Vasárnapi Ujság, 1889. 52. sz., 865. |
| 63 | Az első ilyen a Massage című könyv hirdetése valószínűleg egy, a könyvből származó képpel. A Mayrhofer-kávéház pedig cigányzenekarának képével hirdette magát. Vasárnapi Ujság, 1886. 45. sz., 731; Vasárnapi Ujság, 1890. 34. sz., 572. |
| 64 | „»Lelkem apám, lelkem.«” Magyar Salon, 1890. december, 280. |