Kérchy Anna: Hebrencs kisleányból kötelességtudó honleány
| 1 | E dolgozat a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. |
| 2 | Tutsek Anna (1896): Főszerkesztői előszó. Magyar lányok: képes hetilap fiatal leányok számára, Budapest: Singer és Wolfner. 1: 1–6. o. |
| 3 | Mindezt Mekis János veszi számba a század eleji magyar női periodikák kapcsán a Nő, tükör, írás című kötet (2009) előszavában. |
| 4 | A szerkesztő postájából vett szemelvény 1916 januárjából jól tükrözi a főszerkesztőnő megértő hozzáállását olvasóinak biológiájából (fejletlen, fejlődésben lévő fiziológiájából) fakadó hiányosságaihoz: „Miriam jeligére válasz: Most van abban a fejlődési korban, mikor még minden forr, forrong a lelkében, nincsen kialakulva semmi, nem látja, nem találja célját, okát és érelmét semminek, s amikor az értelmet elnyomja a fantázia, amely korlátot nem ismerve csapong ide oda. Meglássa, pár év múlva milyen szépen lehiggad […] megtalálja majd az élet valódi célját és boldogságát, és tudja majd értékelni a maga valódi értéke szerint” (1916. január 16. XXII/1, 16.). |
| 5 | „Tutsek Anna az I. világháború kitörésekor már 49 éves volt, értékrendje tehát a Monarchia idején alakult ki és szilárdult meg” (Mallász 2007: 10), „annak ellenére, hogy ő maga kénytelen volt szerkesztői-írói munkájából megélni, elvetette a női egyenjogúságot” (Kádár 2002: 80). |
| 6 | Ez a retorika ismételten előkerül az 1914 és 1918 közötti, világháború alatti évfolyamokban, a szerkesztő által az olvasóhoz intézett előfizetési felhívásokban, amelyek következetesen azt hangsúlyozták, hogy „a mostani, súlyos időkben kétszeresen szüksége van minden fiatal leánynak az ő vigasztaló, bátorító, szórakoztató jó barátjára, a Magyar Lányokra” (1914. szeptember 27, XX/39), amely lap „nemcsak vigasztalója és szórakoztatója a fiatal leányoknak, hanem irányítja és vezeti őket, megtanítja miként viselkedjenek és cselekedjenek most, hogy méltók legyenek a magyar nő nevére” (1915. július 18, XXI/29: 31), hiszen „a Magyar Lányok fehér lobogóján lángoló betűkkel világít a kötelesség, a hűség, a jóság, a türelem, a hazaszeretet jelszava, melyet minden fiatal leány szívébe igyekszünk beoltani” (1916. július 18, XXII/29: 15). |
| 7 | Anonim (Vélhetőleg Tutsek Anna) (1914): A trónörökös pár haláláról. Magyar lányok, júl. 5, XX/27: 6–7. o. |
| 8 | Hasonló jelenséget észrevételezett Izsák Anikó Borbála a Népszava korabeli lapszámainak vizsgálata során a Médiakutató 2014. őszi számában. |
| 9 | Žižek példájában a 2001. szeptember 11-ei, a New York-i ikertornyok ellen intézett terrortámadás túlélő szemtanúi az értelmetlen pusztítás felfoghatatlan látványát a népszerű katasztrófafilmek speciális trükkökkel kreált posztapokaliptikus fantázia képvilágához hasonlítva próbálták meg értelmezni. |
| 10 | Tutsek Anna (1914): A magyar leányokhoz. Magyar lányok, aug. 9. XX/32: 82–83. o. |
| 11 | Az első világháborúban harcoló katonák és a hátországban maradt hozzátartozóik számára készített tematikus imakönyvekről Maczák Ibolya írt a Médiakutató 2010. tavaszi számában. |
| 12 | Hasonló „különös ellentmondásról” ír Izsák Anikó Borbála a Népszava 1926 és 1927 körüli lapszámaiban a tragikus eseményekről beszámoló hír- és a publicisztikai anyag közé beszivárgó, könnyed hangvételű reklámok kapcsán, tanulmányába beidézve Susan Sontag észrevételét egy „ma már nem csak bizarr, de furcsán idejétmúlt” vizuális jelentésütközésről, amikor 1937. július 12-én a Life magazin egymás mellett közölte Robert Capa megrendítő fotóját a golyótalálattól eleső katonáról és egy férfi hajfényreklámot (Sontag 2004). Metodológiailag osztom Izsák véleményét, ugyanakkor úgy vélem, a szerkesztői szándékosság firtatásán túl a mai olvasó óhatatlanul is eljátszik azzal a gondolattal, hogy mindez mennyiben idézi fel a trauma fikcionalizált narrativizálásának kényszerét és annak egy iskolapéldáját, Kertész Imre Sorstalanság című regényét, amelyben a koncentrációs táborban szenvedő gyerekhős én-elbeszélése arra tanít, hogy a (második) világháború rettenetei ellenére az élet akarva-akaratlan megy tovább, a trauma dacára mindig az örömelv hajtotta túlélési ösztön vezérli az embert, aki az elviselhetetlen kínok mellett is átéli az életben maradtak borzalmas boldogságát. (Ahogy a valóságra – pszichoanalitikai értelemben a traumatikus Valósra — ráeszmélő kiskamasz főhős megfogalmazza: „Nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság.”) |
| 13 | Tutsek Anna (1914): A mi lányaink. Magyar lányok, aug. 30. XX/35: 131–132. o. |
| 14 | Mindeközben egy 1915-ös, a Cilike hollétéről érdeklődő olvasói levélre a szerkesztő-szerző fiktív figurája valós világba helyezésével válaszolt, mintegy az ábrándozásból a kötelesség felé mozdítva hősét is: „…most el van foglalva, mert kórházba katonákat ápol.” |
| 15 | „Gyanús élelmiszerek megvizsgálásának egyszerű módjá”-ról szóló cikkében Gombos Gyuláné 1916-ban a nem éppen alapvető élelmiszerek hamisítására figyelmeztetett. (Keményítővel kevert kakaóról, gipsszel dúsított mézről, hamisított teáról, rézzel szinesített ecetesuborkáról írt a hígított tej és romlott tojás mellett.) (Gombos Gyuláné (1916): Gyanús élelmiszerek megvizsgálásának egyszerű módja. Magyar Lányok, nov. 26, XXII/48. Ugyanő 1917-ben már amellett érvelt, hogy a hús-, zsír-, cukor-, kávé-, liszt-szegény háborús táplálkozás tulajdonképpen nagyban használ az egészségnek, hiszen kiküszöböli a hibás anyagcseréből származó megbetegedéseket, a gyomor-, máj- és bélbajokat. (Gombos Gyuláné (1917): Háborús táplálkozás. Magyar Lányok, ápr. 17, XXIII/16: 253–254. o.) A két világháború közti magyar nőújságok „(Otthon, Tűzhely, Magyar Házimuna, Katolikus Háziasszonyok Lapja, Dolgozó Nők Lapja) is rendszeresen beszámoltak a táplálkozástudomány, az orvostudomány és az élelmiszer-technika olyan újdonságairól, melyek az egyre csökkenő anyagi lehetőségek mellett is segítséget jelenthettek a középosztálybeli nőknek” (Pető 1997: 272). Első és második világháborús hadikonyhai recepteket találunk a Saly Noémi szerkesztésében megjelent Semmiből is finomat. 100 régi-új recept című retro-szakácskönyvben (Saly 2013). |
| 16 | Jeszenszky Ignác (1915): A gyermekek a háború idején. Magyar Lányok, jan. 24, XXI/4: 62–63. o. |
| 17 | Ahogy Sipos Balázs írja: „Mivel a háború fölszámolta a hírtovábbítás korábbi módozatait, azaz megszüntette a német, angol és francia (stb.) együttműködésen nyugvó nemzetközi hírkartell működését – amely hírkartell révén látták el távoli események híreivel a lapok az olvasókat szerte a világon –, a nagyobb magyar napilapoknak meg kellett erősíteniük saját tudósítói hálózatukat” (Sipos 2010: 103). Vészi Margit (1885–1961) volt az első világháborúban az első és talán az egyetlen magyar női haditudósító. Festőből lett újságíró a Pester Lloydnál és Az Estnél. Állítólag azért lett haditudósító, hogy bebizonyítsa, színesebb, költőibb beszámolókat tud írni, mint volt férje, Molnár Ferenc. Háborús riportkönyve Az égő Európa (1915) Ennek előszavában írja: „Belgrád sandán kuporgó, alattomosan meghunyászkodó még bujdosó árulókat rejtegető csonka viskói között szürke estén egyedül bolyongva visszaszállnak gondolataim ötnegyed év történetéhez, az ötnegyed év történetéhez, melynek csendesen csodálkozó tanuja lehettem, s aminek ez a könyv-első könyvem-halkszavú, naplószerű kommentárja lett. Ma Belgrádban hazai földön járok. Akkor, azon a felejthetetlen reggelen az utolsó menetrend szerint indult vonat ablakához szorítva lázas homlokomat még nem sejthettem, milyen messzire fog húzódni az ösvény, melyen elindultam, el, ki az égő Európába. De tudtam, szó és kifejezés nélkül éreztem: a legnagyobb időkbe, gyermekfővel vágyva visszakívánt hőskorba visz ez a vonat.” Útközben (1918) című visszaemlékezésében is beszámol a háború ideje alatt szerzett élményeiről, a semleges Hollandiában és Svédországban tett utazásairól, sok utalással a harci eseményekre. Az utóbbit az a főként gyermek- és ifjúsági regényekkel foglalkozó Singer és Wolfner adta ki, aki a Magyar Lányokat is. |
| 18 | Anonim (1915): Leányok pályaválasztása. Magyar Lányok, szept. 5, XXI/36: 141–143. o. |
| 19 | Ekkor az első magyar orvosnő, Gróf Hugonnay Vilma szervezett hazai orvosnőket a vöröskeresztes hadikórházakban végzendő orvosi szolgálatra, vidéken betegmegfigyelő állomásokat létesített, 1914 augusztusában – már 67 évesen – pedig elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot is (lásd Schuller 2007). |
| 20 | A két világháború közötti Magyarországon aztán a női fizetett munkavállalás terjedésének követelése – amelyet sokan leegyszerűsítőn a feminizmus modernizációs ideológiájával azonosítottak – a patriarchális rend erkölcsi aggályaiba ütközött (például a cukrászlányoknál az életkori limit bevezetése, amely ellen a Magyar Nők Pártja sikerrel petíciózott), míg a tudományos népszerűsítő munkák biológiai érveléssel a „nőknek megfelelő szakmák felé” igyekezték terelni a női munkavállalókat (Pető 1997: 274). |
| 21 | Vándor Iván & Várady Ilona (1918): Üzenet a magyar lányoknak. Magyar Lányok, jún. 16. XXIV/25: 392–318. o. |
| 22 | Virginia Woolf hasonló feminista okfejtéssel élt a második világháború kapcsán, lásd Woolf, Virginia (2006): Három adomány, Budapest: Európa Kiadó. Az első világháború idején a feministák fegyveres konfliktusokkal szembeni ellenérzésének számos hazai és nemzetközi szószólója volt (lásd Balázsné Magyar 2006). Köztük Bédy-Schwimmer Rózsa volt a leghíresebb magyar békeharcos feminista, A Nő és a Társadalom című feminista havilap főszerkesztője (Glücklich Vilmával, 1907 és 1913 között) (lásd Kereszty 2011) és az annak 1914-ben helyébe lépő A nő. Feminista folyóirat alapítója is (Gróf Teleki Sándorné Szikrával és Pogány Paulával); mindkét lapot a Nőtisztviselők Országos Egyesületéből 1904-ben kivált Feministák Egyesülete adta ki. (Ők gondozták 1916 és 1919 között a Nők Lapja című folyóiratot is.) Később a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség nemzetközi sajtótitkáraként és európai újságok tudósítójaként tevékenykedett, ő nyújtotta át Wilson elnöknek a hadviselő felek közötti békekonferencia összehívását sürgető nemzetközi petíciót (lásd Schuller 2007, Borgos 2005). „Az elsősorban a nők férfiakéval egyenrangú oktatásáért küzdő Teleki Blankát és körét tekinthetjük az ő előfutáraiknak (1870-es évek), Schwimmerék után viszont (az első világháborúval)” egységes és folytonos hazai feminista mozgalomról vagy sajtóról nem beszélhetünk, hiszen például A Nő a ’20as években többször szünetelt, míg a Feministák Egyesületét 1949-ben végleg betiltották, majd csak a rendszerváltással bekövetkező „öntudatra ébredésből nőtt ki a Feminista Hálózat, és a Nőszemély folyóirat a kilencvenes években” (Antoni 2012: 176; 2014: 22). Ennek az újjáéledésnek egyik példája, hogy az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének (az IFUW – International Federation of University Women hazai tagszervezetének) lapjaként működő, 1935 és 1939 között megjelent Magyar Női Szemlére emlékezve adtak ki különszámot 2005-ben Új Magyar Női Szemle címmel (Dr. Thun Éva főszerkesztésében, az az egyesület Diplomás Nők Magyarországi Szövetsége néven való újjáalakulásának tíz éves évfordulójára). Ezt a Nőkért honlap magyar feminizmustörténeti archiváló munkája keretében online közreadta, lásd http://nokert.hu/index.php/ntoertenet-feminizmustoertenet/ntoertenet/1318-uj-magyar-ni-szemle-a-szellemi-palyakon-mkoed-nk-lapja (letöltés: 2015. V. 28.). |
| 23 | Ignotus 1893-tól a Hét hasábjain Emma asszony álnéven írt olvasói leveleiben szólalt fel a nők jogai, társadalmi, politikai szerepvállalása mellett és a nőkön élcelődő férfiak ellenében. Egy szerepkészletét felvállaló (háztartást vezető, divatot követő és társasági életet ápoló) de azt ugyanakkor távolságtartó iróniával szemlélő középosztálybeli nő identitást kreálva magának olyan radikálisan érvelő, de ugyanakkor „könnyed, traccsoló, nőies” hangvételben tudott megszólalni, amelytől a korabeli feminista szerzőnők a sztereotípiák újratermelésétől tartva tartózkodtak (Acsády 1997: 245). |
| 24 | Tutsek Anna (1918): Nagy idők. Magyar Lányok, nov. 10. XXIV/44: 273–274. o. |
| 25 | Tutsek Anna (1918): A nő ma. Magyar Lányok, dec. 1. XXIV/46: 309–310. o. |
| 26 | Ahogy Acsády Judit elemzéséből kiderül, a századfordulós magyar feminista szerzőnők szerint az új nő, „a huszadik század asszonya” „bájosan régimódi, jó és szerény”, képzett, racionális gondolkodásra, alkotó munkára, gazdasági függetlenségre képes ember, de ugyanakkor tökéletes anya, gondoskodó társ, jó feleség és „minden új szellem daczára magyar asszony marad”, aki a két nem közti harmónia fenntartása érdekében elhatárolódik a férfias szélsőségektől (lásd. cigarettázás, utazgatás, pantalló viselés, csak a hivatásnak élés). (Acsády, 1997: 251-252) Véleményem szerint ez az autonómiára való törekvése mellett is megőrzött konzervatív nőkép köszön vissza Tutsek Anna „A nő ma” című írásában is, amely reprezentatívan tükrözi a Magyar Lányok az első világháború évei alatt egyre artikuláltabban megfogalmazott nőképét. |