Gálik Mihály: Hozzászólás a kommunikáció- és médiatudomány magyarországi helyzetéről folyó vitához
| 1 | „A késő-modern médiakörnyezet a fogalma a minket körülvevő, egymással összekapcsolódó, komplex és hibrid médiumok hálózatát jelöli, amely a társadalmi és kulturális környezettel kölcsönhatásban a tapasztalatok egyfajta táraként működik, kulcsszereplője pedig a jelentés- és identitáskonstruáló médiafelhasználó” (Myat 2010: 47–48). |
| 2 | Legyen szabad itt megjegyeznem, hogy a nevezett könyv 2010-ben megjelent, hatodik, átdolgozott kiadásának fordítása „sajtó alatt” van, konkrétan ez év végén jelenik meg a budapesti Wolters Kluwer Kiadó gondozásában. |
| 3 | Javaslat a sajtónyilvánosság reformjára. In: Fordulat és Reform. Medvetánc, 1987/2, Melléklet, 107–128. o. |
| 4 | A médiatudományok eredményei nem-ismeretének/negligálásának iskolapéldája, amit az amúgy a tiszteletünket méltán kiérdemlő Csányi Vilmos ír az Íme az ember. A humánetológus szemével című monográfiájában (Csányi 2015) a médiáról. Bár ez a mű nyújtotta számomra a tudományos könyvek között az idei nyár legnagyobb élményét, és teljesen egyetértek a jeles szerzővel abban, hogy a „média mint csoportszervező erő” (Csányi 2015: 320) mindennapjaink nélkülözhetetlen része, de ahogy a média működését „megszaladási jelenség”-ként kezeli, elrémít. „Régen a szociális élet része volt, hogy őseink ültek a tűznél, és hallgatták az öregeket meg a csoport tekintélyesebb tagjait a világ dolgairól. […] Ma ugyanezt szolgáltatja a média, amikor a világ nem túlságosan sok, egy-két tucat politikusát napról-napra bemutatja, amint intézik dolgainkat. Ezzel az emberek jól kiválasztott színészek, jól megírt szerepeket játszanak. Nekünk. De a világ dolgairól fogalmuk sincsen” (Csányi 2015: 334–335). |