Médiakutató 2001 tavasz

Térkép

Beata Ociepka:

A lengyel média átalakulása

Bevezetés

Az alábbi írás a lengyel média 1989 utáni fejlődésének főbb tendenciáit mutatja be. A média átalakulását a globalizáció és a kommercializálódás tágabb jelenségei határozzák meg. A lengyel nyomtatott sajtóra és elektronikus médiára az eredeti elképzelések szerint fontos szerep várt volna a civil társadalom építésében, mégis mindkettő a parlament, a kormány és az elnök politikai csatározásainak színterévé vált. A médiatörvény elfogadását követően felállított új szabályozó testületek nem tudták megakadályozni, hogy a média átpolitizált maradjon. A lengyel média jelenlegi fejlődésének fő irányát két ellentétes tendencia, az átpolitizáltság és a kereskedelmi szempontok térhódítása határozza meg.


Közép- és Kelet-Európa demokratikus átalakulásának része volt a média átalakulása is. A média változásait azonban nemcsak a politikai változások siettetették, hanem a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján elindult kommunikáció-technikai forradalom is, amely a média deregulációjához és kommercializálódásához vezetett. Az új kommunikációs technológia egyúttal siettette a globális médiacégek fejlődését is. A posztkommunista országok az információáramlás fokozódó globalizálódásával párhuzamosan hozták létre a tömegkommunikáció új, nemzeti szintű rendszereit Közép-Európában. Az új technológiák megjelenésének hatása a társadalmi-politikai változásokkal egyidejűleg jelentkezett.

Közép- és Kelet-Európában a média lényeges szerepet játszott a demokrácia kiépítésében. A térség országainak médiarendszereit összehasonlító tanulmányokból kiderül, hogy a média fontosnak bizonyult a civil társadalom számára, mivel az emberek a társadalom olyan önszervezési tereként értelmezték, amely ellensúlyozhatja a civil társadalomra is kiterjesztett állami politikai szférát. Az ilyen összehasonlító tanulmányoknak korábban az volt a céljuk, hogy rávilágítsanak a társadalmi kommunikáció és a demokrácia kiépítése közötti összefüggésre Közép-Európában; ma elsősorban az európai integráció nehézségeire összpontosítanak (Jakubowicz 1994). A lengyelországi és a magyarországi médiát összevető tanulmányok arról tanúskodnak, hogy a két ország médiarendszerei több szempontból is hasonlítanak egymáshoz. A média és a politika közötti kapcsolat mindkét esetben politikai feszültséghez vezetett, bár ez Lengyelországban kevésbé volt intenzív, és nem eredményezett a magyarországi médiaháborúhoz hasonló nyilvános vitákat sem.

A közép-európai országok legfontosabb feladata 1989 után a demokratizálás volt. A lengyel politikai rendszerváltásnak része volt a lengyel média átalakulása: mind a média, mind a politika az erősen centralizált kommunista modellből indult ki, és a libertariánus piaci vagy más, ehhez hasonló modell felé fordult. A médiarendszer változásai 1989 után gyorsultak fel, de már korábban is történtek változások a cenzúra, illetve általában a médiafelügyelet területén. A közép- és kelet-európai média változásainak megértéséhez a civil társadalom kialakításának gondolatát és a szabad, nyilvános kommunikációt kell kiindulópontnak tekintenünk. Az ellenzék olyan civil társadalmat akart létrehozni, amelyet önálló, az állami tevékenységektől független szféraként értelmezett. A megvalósítás stratégiáját a párhuzamos struktúrák, a különböző nyilvános szférák és alternatív kultúrák alulról induló kialakítása jelentette. Ezeken belül is különös hangsúlyt kapott a műsorszolgáltatás civil szektorának kialakítása, vagyis társadalmilag motivált, magán- vagy köztulajdonú, többnyire helyi vagy közösségi szintű csatornák létrehozása (Splichal 1992:84).

A lengyel ellenzék legfontosabb céljai között szerepelt a civil társadalom kiépítése, s tagjai ebben a médiát fegyvernek tekintették. (A politikai harcot természetesen kiterjesztették magára a médiára is.) Ezzel szemben a demokratikus átalakulás tíz éve után még mindig az államé a meghatározó szerep a társadalomban, míg a magántőke nagyban befolyásolja a médiában megjelenő tartalmakat. Mindkét jelenség megfigyelhető az elektronikus média területén. A kilencvenes évek további változásait az eredményezte, hogy a lengyel média a globális információrendszer részévé vált. A folyamat a technológiai változásokkal összhangban történt: a lengyel médiarendszer megnyitásának eredményeként a mai lengyelországi média-tartalmak jelentős része nemzetközi eredetű. Az integráció folyamata máig nem ért véget, jelenleg az európai uniós tárgyalások, illetve a lengyel médiatörvény átalakításának fázisában van.

A média mint a rend eszköze: a kommunista médiarendszer

A kommunista rendszerben a médiát a mozgósítás, a legitimáció és a propaganda eszközének tekintették. A kommunista állam központi utasítás alapján működő médiarendszert hozott létre, amelynek fő jellemzője a cenzúra, a politikai és adminisztratív ellenőrzés mellett a kiterjedt gazdasági kontroll volt. Lengyelországban erre a legjobb példa az úgynevezett sikerpropaganda volt, amely a lengyel ipar erősségéről, illetve az országnak a nemzetközi politikában betöltött jelentős szerepéről akarta meggyőzni a lengyel közönséget. 1980 nyarának eseményei, illetve az ezeket követő válság véget vetett a sikerpropagandának, és útjára indította a katasztrófa-propagandát, amely az antikommunista ellenzéket vonta felelősségre a gazdasági és politikai válság miatt.

Lengyelországban a média ellenőrzésének legfontosabb eszköze a központosított termelés (a média nagyobb része az állam vagy a politikai pártok kezében volt), az állami cenzúra és a nyomdai engedélyeztetés volt. Az újságírók jelentős szerepet töltöttek be ebben a folyamatban, bár a lengyelországi sajtó- és médiairányítás sokkal nagyobb szabadságot biztosított nekik, mint más szocialista országokban. Az ellenőrzés másik módszere az állami nyomdák munkájának felügyelete, illetve a papírkészlet korlátozása volt.

A lengyel kommunista médiarendszer jellegzetessége volt, hogy a politikai enyhülés időszakaiban megnőtt a szólásszabadság. Az ilyen időszakokat követő propaganda sokkal kevésbé volt hiteles, illetve hatékony (Jakubowicz 1992:292). Karol Jakubowicz szerint a média az ideológiai apparátus része volt, a közgondolkodás ellenőrzését szolgálta, és egyértelműen közbeszéd-tematizáló funkciót töltött be. A hetvenes évek elején a lengyelek növekvő utazási szabadságának köszönhetően gyengült a média közgondolkodást ellenőrző funkciója.

A nyolcvanas évek végén már lényegében lehetetlen volt ellenőrizni mindazokat a forrásokat, amelyekből a lengyelek információhoz jutottak. Elterjedt a DBS műholdas műsorszolgáltatási rendszer, annak ellenére, hogy az antennák felszereléséhez külön engedélyt kellett kérni a hatóságoktól. Számos illegális, szamizdat sajtótermék jelent meg 1976-ot követően, 1981 után pedig az ellenzéki rádiók tettek számos kísérletet szamizdat rádióadások sugárzására, amelyeket azonban csak elszórtan lehetett fogni. Az egyik legfontosabb alternatív információforrást a nagy rádióállomások jelentették: igen népszerű volt az Amerika Hangja, a BBC és a Szabad Európa Rádió.

A nyolcvanas évek nyilvános vitáiban fontos szerepet játszott a katolikus egyház, amely az ellenzék központját jelentette, illetve a találkozók és beszélgetések helyszínét adta. Az ellenzéki értelmiség fő hetilapja a világi katolikus szervezetekhez közel álló Tygodnik Powszechny volt. A nyolcvanas években ez volt az egyetlen olyan újság, amely lapjain üresen hagyhatott hasábokat, így jelezve a cenzúra közbeszólását. Ekkoriban a Tygodnik Powszechny előfizetői listája nem volt bővíthető, csak a halálozás miatti üresedést lehetett új előfizetővel pótolni.

A sajtó átalakulása

A lassan változó elektronikus médiával szemben a lengyel nyomtatott sajtó piaca viszonylag gyorsan átalakult. 1990-ben megszületett a legfontosabb döntés: megszüntették az állami cenzúrát, és bezárták a Ruch-t, a kommunista párt nyomdáját. A cenzúrát a lengyel parlament 1990. április 11-én törölte el; az új szabályozás 1990. június 6-án emelkedett törvényerőre, s e nap lett a lengyel sajtószabadság szimbolikus dátuma. Az új szabályok eredményeképpen leépítették a régi médiarendszer ellenőrzési mechanizmusait is.

A Ruch megszüntetése a vállalatnak csak a nyomdai részére vonatkozott, a Ruch mint állami lapterjesztő még ma is működik. Az értékesítésére tett kísérletek meghiúsultak, mivel az eleinte legesélyesebb versenyzőként megjelölt francia Hachette céggel kapcsolatban az állam állásfoglalása nem volt egyértelmű.

A Ruch felbomlását követően ugrásszerűen megnőtt az újonnan alapított nyomtatott sajtótermékek száma. Ez a fázis jellemző volt valamennyi posztkommunista országra: minden párt, társadalmi szervezet és közösség létre akarta hozni a maga lapját abbéli meggyőződésében, hogy az újságnak politikai ereje van, és képes olvasókat toborozni. A legtöbb új lap azonban szinte azonnal tönkrement. A kommunista párt nyomdájához tartozó kiadványokat elárverezték, vagy átadták a munkásszövetkezeteknek. Egyes lapokat a politikai pártokkal szimpatizáló különböző újságíró-szövetkezeteknek adtak át a politikai pluralizmus biztosításának érdekében. Később ugyanakkor az újságíró-szövetkezetek által átvett sajtó nagy részét is – törvényellenesen – külföldi magánbefektetőknek adták el.

A Ruch nyomdarészlegének felszámolása komoly változásokhoz vezetett a lengyel újságpiacon: megszűnt az állam monopóliuma, és kommercializálódott a nyomtatott sajtó. A tulajdonosi szerkezet változása azonban nem volt mentes a politikai vitáktól. A Ruch nyomdarészlegének értékesítésével foglalkozó bizottság nem engedélyezte, hogy a lapokat német tulajdonosoknak adják el. A német befektetőket nem látták szívesen a lengyel sajtó privatizációjában. Úgy vélték, hogy esetleges részvételükkel veszélyeztetik a lengyel kulturális identitást, illetve a lengyel kulturális és politikai közéletet, amelyben az akkori általános vélekedés szerint a sajtónak fontos szerepe volt. A lengyel sajtópiac korai fejlődésére nagy hatással voltak a megkövesedett közhelyek és németellenes sztereotípiák. A Ruch felszámolási bizottsága az Hersant francia kiadót választotta a helyi piac legfőbb külföldi befektetőjének. Emellett az Hersant részvényeket vásárolt az országosan ismert Rzeczpospolita című újságban is. A francia befektetőre a cégtulajdonos jobboldali politikai nézetei, illetve a bizottság németellenes beállítottsága miatt esett a választás. Paradox módon néhány évvel később Hersant a német Verlagsgruppe Passau cégnek adta el helyi sajtórészvényeit. Az 1989 utáni lengyel sajtó sokszínűségét az 1. és a 2. táblázat mutatja be.

1. táblázat

 

A napilapok száma, példányszáma
Év
Napilapok száma
Példányszám
(ezer pld.)
1989
53
7511
1990
73
5357
1991
74
5625
1992
80
6604
1993
78
6735
1994
74
5754
1995
68
4933
1996
59
4420
1997
61
4437
1998
62
4380
1999
59
4270
Forrás: Zbigniew Bajka, Prasa codzienna w latach 1989-1999.
[w:] Media w Polsce w XX wieku.

2. táblázat

Vezető napilapok a lengyel sajtópiacon 1999 őszén
Napilap
Piaci részesedés (%)
Gazeta Wyborcza
24,4
Super Express
15,0
Rzeczpospolita
9,7
Z4ycie
3,8
Nasz Dziennik
2,1
Trybuna
1,1
Forrás: Ryszard Filas, Czytelnictwo prasy u progu roku 2000.
„Zeszyty Prasoznawcze”, 1-2, 2000, 212. o.

Napilapok

A Gazeta Wyborcza-t a Szolidaritás szakszervezetei alapították 1989. május 8-án, nem sokkal az első, félig szabad parlamenti választások előtt. A szerkesztők első feladata olyan újság létrehozása volt, amelyet politikai fegyverként lehet használni a választások során. A lap hamarosan egyike lett a vezető lengyel újságoknak. A Gazeta Wyborcza kezdetben azzal nyerte meg az olvasókat, hogy támogatta a Szolidaritás mozgalmat. A mozgalom belső konfliktusai következtében végül kvázi-független napilappá vált, az 1990-es elnökválasztási politikai kampány során eltávolodott a Szolidaritástól, majd az új Demokratikus Unió (ma: Szabadság Unió) szimpatizánsa lett. A napilap hamarosan anyagilag is sikeres lett, és bevezették a tőzsdére. Példányszáma 750 ezer körül jár. A Gazeta Wyborcza az Agora nevű cég tulajdonában van, amelynek a helyi rádiópiacon is vannak befektetései. Az Agora részvényeinek kisebbik része az amerikai Cox Enterprises kezében van.

A Super Express 1992-ben indult, s egyike volt az első lengyel bulvárlapoknak. Legnagyobb példányszáma elérte a 800 ezret. A lap 50 százalékban a Bonnier Tidings AB Marienberg kiadó tulajdonában van. A Rzeczpospolita kormánypárti napilapként indult 1982-ben, 1989-ben még mindig állami kézben lévő újságként működött. Az Hersant Socpresse 1990-ben megvette 49 százalékát, majd többségi tulajdont szerzett a lapban. 1996-ban a Rzeczpospolitá-t másik külföldi befektető, a norvég Orkla Media vásárolta meg. A Rzeczpospolitá-t 1990 után független napilapnak tekintették, és harmadikként szerepelt a legnagyobb példányszámban eladott újságok listáján. A Z4ycie a helyi tartalma ellenére nemcsak regionálisan terjesztett varsói helyi lap, a Z4ycie Warszawy örököse. A napilapot 1989 után átvette az újságírók szövetkezete, és a lap jobboldali politikai nézeteket képviselt. Az olasz tulajdonossal történő nézeteltérés miatt a főszerkesztő és 35 újságíró kilépett a Z4ycie Warszawy-tól, és Z4ycie néven új napilapot alapított. Mindkét újság megjelenik ma is, azonban az olvasók körében a Z4ycie örvend nagyobb népszerűségnek.
A Nasz Dziennik csak 1998-ban indult. Ma ez az egyetlen katolikus napilap Lengyelországban, amelyet a Radio Maryja országos katolikus rádióállomáshoz közeli alapítvány ad ki. A szerkesztők szerint a Nasz Dziennik-et napi 200 ezer példányban terjesztik.
(Forrás: Bajka 1999)

Sajtópiaci tendenciák

Az 1989-es változások óta az átlagolvasó sokkal plurálisabb, sokszínűbb és változatosabb sajtót vehetett a kezébe, és nagyobb kínálatból választhatott. A koncentráció mindmáig nem veszélyeztette a sajtó szabadságát. A gazdasági válság, a politikai és társadalmi átalakulás azonban komoly változásokat hozott a fogyasztásban: kezdetben csökkent az olvasók száma. Ez a tendencia a kilencvenes évek közepén megfordult. A bulvárlapok és a (többnyire német eredetű) színes, olcsó női magazinok megjelenésének köszönhetően új fejezet kezdődött a sajtó fejlődésében. A női témákra szakosodott magazinok hozzájárultak a női olvasók számának növekedéséhez. Az éles verseny ellenére a sajtópiacnak ez a területe még mindig változik, bővül.

Az új politikai elitek kezdetben örültek a független sajtó megszületésének, azonban az új kormányok hamarosan olyan sajtóval találták szemben magukat, amelynek ellenségességét és agresszivitását nem tudták elfogadni. Ezért a kilencvenes évek elején sok politikus nem volt hajlandó szóba állni a sajtóval, ami egyébként számos közép- és kelet-európai ország politikusainak jellemző reakciója volt. Az új generációs politikusok együttműködést vártak volna korábbi társaiktól, és képtelenek voltak elfogadni, hogy az immár az ő működésüket is szemmel tartó, hirtelen ellenségessé vált média csupán a demokrácia őrkutyájának szerepét játssza.

Lengyelországban a pártsajtó ugyanolyan fejlődésen ment keresztül, mint más európai országokban. A politikai pártokkal szimpatizáló lapok (például a Z4ycie Warszawy) hamarosan arra kényszerültek, hogy stratégiai befektetőket találjanak, és gyakorlatilag elvesztették pártjellegüket. Bár a pártsajtó nem igazán keltette fel az olvasók érdeklődését, a vezető napilapoknál egyértelműen tetten érhető a politikai elfogultság. Az 1989-ben alapított kevés lapok egyike a Gazeta Wyborcza, amely az Unia Wolnoœci (Szabadság Uniója), a volt Szolidaritás mozgalom liberális jobboldalát képviselő politikai párt szimpatizánsa.

A mai lengyel sajtópiacot a gyakran a helyi hatóságok által finanszírozott kisebb helyi vagy közösségi lapok uralják. Ezek a lapok egyszerre tájékoztatják a közönséget és őrzik helyi szinten a demokráciát – noha a koncentráció őket is fenyegeti.
A sajtó alakulásának másik meghatározó jelensége, a gyors kommercializálódás összefügg a folyamattal, amely során a lengyel média egyre inkább a nemzetközi média részévé vált. A lengyel médiarendszer megnyitása rövid időn belül a médiatartalmak és a tulajdonosi szerkezet nemzetközivé válásához vezetett. A lengyel tőke hiánya még ma is gátló tényező a sajtó fejlődésében, így érthető, hogy a piac törvényeinek megfelelően a külföldi – különösen a német, a norvég és kezdetben a francia – médiavállalatok nagy szerepet játszottak a lengyel sajtóban. Közép-Európa egyes országaiban a helyi napilapok 80 százaléka, a magazinok 40 százaléka külföldi cégek tulajdonában van.

A nyugat-európai és amerikai befektetések kérdése politikai konfliktust eredményezett, sőt felmerült az a gondolat is, hogy korlátozni kellene a külföldi tőke arányát a médiában. A médiának a nemzeti identitás építésében és támogatásában játszott szerepe a viták egyik leggyakoribb témája lett, csakúgy, mint az a potenciális veszély, hogy a tulajdonviszonyokat meghatározó külföldi befektetők irányíthatják a közép-európai közéleti vitákat. A második világháború miatt jelentős feldolgozatlan etnikai problémákkal küzdő fiatal demokráciákban a külföldi tulajdon súlyának növekedését a nemzeti identitást fenyegető veszélynek tekintették. A Cseh Köztársaságban és Lengyelországban ez a probléma a német kiadókhoz kapcsolódott, amelyek a kilencvenes évek derekán, tevékenységük kezdeti szakaszában intenzíven terjeszkedtek. Jó példa erre a Passauer Neue Presse kiadója, amely a korábban már Ausztriában és a Cseh Köztársaságban is alkalmazott agresszív terjeszkedési stratégiát követte Lengyelországban, és a lengyel sajtópiac egyik legnagyobb befektetőjévé vált.

Az elektronikus média átalakulása

A posztkommunista országok hosszas harcok árán alkották meg az elektronikus médiát szabályozó törvényeiket (Magyarországon e harcokat a médiaháború fogalmával jelölték). Lengyelországban az első médiatörvény tervezeteit a kormány készítette elő, ezekre válaszként az ellenzék ellenjavaslatokkal állt elő. Hosszú vita folyt arról, hogy milyen szerepet töltsenek be az elektronikus médiumok és szabályozó testületeik a politikai rendszerben, és mi legyen a közszolgálati rádió és televízió feladata. Végül 1992 decemberében született meg a médiatörvény. Az állami és magánmédiumokat szabályozó testület, az Országos Műsorszolgáltatási Tanács 1993-ban alakult meg, 1994-ben pedig megkezdte működését a közszolgálati rádió és televízió. A közszolgálati média olyan részvénytársaság formájában működik, amelynek egyetlen tulajdonosa a pénzügyminiszter.

A médiaszabályozás első programjaiból és a szabályozásról folytatott vitákból kiderült: a parlament és a kormány között küzdelem folyik a média ellenőrzéséért. A Szolidaritás mozgalom által javasolt első médiareform-koncepciók a lengyel médiarendszert az össztársadalmi szintű, képviseleti, participatív, kommunikatív demokrácia mintájára fogták fel, az elektronikus médiát pedig a BBC mintája alapján igyekeztek átszervezni. Az össztársadalmi szintű képviselet gondolatát azonban elvetette a Szolidaritás, mihelyt megalakította saját kormányát, és megszerezte a televízió fölötti ellenőrzést. Az 1989 utáni első években a lengyel televíziót a régi kommunista mechanizmusnak megfelelően a kormány által kijelölt vezérigazgató irányította. Ebben a helyzetben a kormányok már kevésbé törekedtek a média újraszabályozására. Az elektronikus média átalakításának első fázisában a Szolidaritás mozgalom szakértői az objektív, minden ízlésnek megfelelő, illetve a vallási beállítódást mellőző tájékoztatást nevezték meg legfontosabb normaként (Glówne... 1991:15). Az új törvényben mégis szerepelt az a sokak által vitatott előírás, hogy a közszolgálati médiának tiszteletben kell tartania a keresztény értékeket. A keresztény értékekkel kapcsolatos vita megosztotta a parlamentet és a társadalmat is, illetve tükrözte a politikai pártokat, a hozzájuk kapcsolódó mozgalmakat, valamint támogatóikat megosztó törésvonalakat. Ennek ellenére a közszolgálati műsorszolgáltatás szabályozása körül zajló viták nem voltak olyan intenzívek, mint Magyarországon. Bár súlyos válsághoz vezetett, hogy az első demokratikusan választott elnök, Lech Wa»e2sa kijelölte, illetve elbocsátotta az Országos Műsorszolgáltatási Tanács tagjait, a lengyelek nem vonultak az utcára, hogy kifejezzék a közszolgálati médiával kapcsolatos véleményüket, és az 1989 utáni időszakban végig megbíztak a közszolgálati rádióban és televízióban. Az Országos Műsorszolgáltatási Tanács elnökeinek sorozatos elbocsátása miatt a parlament módosította a médiatörvényt, s így 1995 után a tanács elnökét már maga a testület választotta, nem pedig az államfő.

Az 1989-et követő első időszakban a médiaszakértők és a politikusok egyaránt meg akarták akadályozni azt, hogy a külföldi tőke befolyásolja a lengyel elektronikus médiapiacot, illetve a műsorkészítést. E törekvés szellemében a médiatörvény 33 százalékban korlátozta a külföldi tőke lehetséges részesedését a lengyel médiában (Glówne... 1991:25).

A lengyel közszolgálati rádió és televízió legfontosabb jellemzői azonosak más közszolgálati műsorszolgáltatókéival: objektivitás, valamennyi ízlés és társadalmi csoport, illetve kisebbség igényeinek szolgálata, a kisebbségek tiszteletben tartása. Egyedül a keresztény értékek tisztelete jelent olyan követelményt, amely előtérbe helyez egy bizonyos vallási értékrendet. A keresztény értékek kérdése nagy vitát váltott ki a médiatörvény tárgyalása során, és lelassította a törvénytervezet megalkotását, a gyakorlatban viszont nem okozott komoly konfliktust.

A közszolgálati műsorszolgáltatás szerkezete és alapelvei

A lengyel elektronikus médiát szabályozó testület és az ellenőrzése alá tartozó közszolgálati műsorszolgáltatás szerkezetét az alábbi ábra mutatja be:

Országos Műsorszolgáltatási Tanács (OMT)

Kilenc tagja közül négyet a parlament alsó háza, a Szejm jelöl, kettőt a felsőház, a Szenátus, hármat pedig a köztársaság elnöke. Feladatai közé tartozik a műsorkészítés ellenőrzése, a műsorszolgáltatási frekvenciák és engedélyek kiosztása, valamint a frekvenciahasználati díjakból befolyt összegek elosztása. A testület évente beszámol a parlamentnek és az elnöknek – ha a beszámolót nem fogadja el a parlament mindkét háza és az elnök, a tanácsot visszahívhatják.

Tanácsadó Testület
Tanácsadó Testület
A parlament és az Országos Műsorszolgáltatási Tanács által kijelölt 15 tagból áll
Közszolgálati televízió
Igazgatótanács
Közszolgálati rádió
Igazgatótanács
Az igazgatótanácsnak legfeljebb kilenc tagja lehet, jelenleg öten alkotják.
A tagok közül egyet nevez ki a pénzügyminiszter, négyet az OMT.
Vezetőség
Főigazgató
Vezetőség
Főigazgató
TVP1
TVP2
Polonia
PR1
PR2
PR3
Radio Bis
PR5

Az intézményi szerkezet kialakítása mellett fontos szerep jutott a közszolgálatiság meghatározásának is. A közszolgálati televízió igazgatótanácsának tagjai 1998-ban újrafogalmazták a közszolgálati műsorszolgáltatás legfontosabb alapelveit. Az állami intézmény közszolgálati intézménnyé alakítása után négy évvel ezek az alapelvek a következők voltak:
1. a közszolgálati műsorkészítés legfontosabb feladata a közérdek szem előtt tartása;
2. a műsorszolgáltatás nem kereskedelmi jellegű;
3. politikai semlegesség;
4. intézményi autonómia és szuverenitás a műsorkészítésben;
5. felelősség a minőségi műsorszolgáltatás fennmaradásáért (Zadania… 1998).

Közszolgálati hírműsorok

A közszolgálati alapelvek gyakorlati megvalósulásának mikéntjét a lengyel közszolgálati televízió (TVP1) hírműsora, a WiadomoŃci (Hírek) demonstrálja. A gyakran bírált hírműsort a közvélemény-kutatások szerint 1989-ben a közönség 89 százaléka nézte (időről időre). A Wiadomoœci este fél 8-kor sugárzott fő kiadása Lengyelország legnézettebb hírműsora. A nézők nagy többsége, 52 százaléka heti hat-hét, 25 százalékuk pedig heti négy-öt alkalommal tekinti meg ezt a műsort. Ezt a híradót professzionálisan szerkesztett (56 %), lényegre törő (52 %), és friss információkat tartalmazó műsornak tartották. A nézők 48 százaléka szerint a műsor bizalomkeltő, 43 százalékuk pedig igazságosnak és könnyen érthetőnek tartotta. A lengyelek kétharmada gondolta úgy, hogy az adás nem részrehajló, nem képvisel politikai érdekeket, bár 8 százalék jobboldali, 8 százalék pedig baloldali beállítódást érzékelt. A megkérdezettek 46 százaléka azonban úgy érezte, hogy a WiadomoŃci nem ad elegendő információt az ország fővárosán kívül történő eseményekről
(Forrás: Press 1999).

Az elmúlt években a közszolgálati televízió kommercializálódott, mert bevételeinek csak 31 százalékát képes előteremteni előfizetési díjakból, 60 százalékukat reklámokból kénytelen fedezni. A TVP nem teljesíti mindegyik feladatát: Lengyelországban nem mindenki számára érhetőek el ugyanazok a szolgáltatások, és vannak olyan területek, ahol műszaki okok miatt a vétel még mindig lehetetlen. A politikusok szerint pedig a két közszolgálati csatorna nem szolgál ki minden ízlést és érdeket, s emellett a kormánytól és érdekektől való függetlenség is csak elmélet maradt. A közvélemény szerint azonban még mindig az első közszolgálati televíziócsatorna a legjobb. Emellett a közönség a két közszolgálati televíziócsatornát tartja a legmegbízhatóbbnak. A közszolgálati rádióba vetett bizalom még ennél is erősebb. A rádió hosszú időn keresztül kimaradt a politikai konfliktusokból, az elmúlt két év során azonban változott a helyzet. Ugyanakkor – a politikusok hozzáállásának köszönhetően – a rádiót sokszínűbbnek és kevésbé átpolitizáltnak tartják.

A lengyel közszolgálati média rendszerét a francia modell, illetve a német és a brit tapasztalatok alapján alakították ki. A közszolgálati média első pár éve során bebizonyosodott, hogy képtelenség egyszerűen átültetni a nyugati elképzeléseket Lengyelországra. A média irányításának közép-európai modelljét még mindig nagymértékben meghatározzák az ellenzék kommunista időkben szerzett tapasztalatai. Ráadásul úgy tűnik, hogy a kommercializálódás és a közszolgálati média konfliktusa katasztrofálisan hatott a média civil társadalomban betöltött szerepének, illetve a közszolgálati média kulturális küldetésének gondolatára. Az elit- és a tömegkultúra között megbillent az egyensúly: ma a közszolgálati média sokkal inkább a közízlést képviseli, mint 1989 előtt. Az átalakítás után a televíziót alulról „gyarmatosították”, ami a média demokratizálódásának egyszerre kedvező és kedvezőtlen jele.

 

A duális médiarendszer

Lengyelországban két folyamat zajlott egyidejűleg: a közszolgálati médiarendszer bevezetése és a duális médiarendszer alapvető intézményeinek kiépítése, vagyis a szektor kommercializálása. A duális médiarendszer hivatott nagyobb kínálatot nyújtani a közönségnek a sokszínűbb műsorkínálat segítségével. A lengyel média átalakulását alapvetően a liberalizálás és a kommercializálódás, illetve a közszolgálatiság megőrzésére való törekvés határozta meg.
A közszolgálati média nyugati modelljének lengyelországi bevezetése politikai és gazdasági feszültségektől terhes időszakában zajlott. A lengyel elektronikus média reformja óta már több mint tíz év telt el, a helyzet azonban ma is az 1989-es helyzethez hasonlít.

3. táblázat

A televízió csatornák piaci részesedése Lengyelországban, 1999. szeptember
Csatorna Nézettség (%)
TVP1 28,91
TVP2 18,15
Polsat 22,32
TVN 9,39
Nasza TV* 1,49
RTL7 4,10
TV Polonia 1,64
Polonia 0,18
Polsat2 1,81
Egyéb 4,57
*2000-ben megszűnt
Forrás: OBOP

A politika rányomta bélyegét a médiatörvényre, és az így kialakult modellben a törvényhozás továbbra is nagy hatást gyakorol a rádió és a televízió irányító testületeire. A műsorszolgáltatást szabályozó testületeket a parlament és az elnök jelöli ki, ami rendkívül meggyengíti a kormány pozícióját. Az ellenzéknek 1994 óta sikerült megszereznie a média irányítását. Azóta a lengyel közszolgálati média (hivatalosan semleges) vezetői az ellenzékhez húznak, és ez tükröződik a rádióban és a televízióban közvetített véleményekben is. A lengyel köztévé még ma is nagymértékben függ a politikusoktól, illetve a politikai harcok színterét alkotja, s gyakran elnöki televízióként emlegetik. Az elmúlt két évben a közszolgálati csatornák versenytársai, a magántelevíziók egyre nagyobb közönségre tettek szert.

Összehasonlítva a nagyobb múltú közszolgálati médiával rendelkező országokkal, Lengyelország közszolgálati műsorszolgáltatása semmi újat nem mutat. 1989 előtt számos országban az állami rádiót és televíziót a kommunista pártok legfőbb hatalmi forrásaként tartották számon. A forradalmi változások után a média megnyitásának ígérete beteljesületlen maradt. A civil média szektor egykor rendkívül fontosnak tartott koncepciója túlságosan idealisztikusnak tűnt. A probléma megoldásaként John Keane Média és demokrácia (1991) című könyvében a minden polgár számára elérhető és hozzáférhető közszolgálati elektronikus média koncepcióját javasolja. Keane szerint a közszolgálati média modellje fontos feltétele a nyitott, toleráns és dinamikus társadalom fejlődésének. Bár e koncepciót hivatalosan minden politikai párt támogatja Lengyelországban, semmit sem tesznek azért, hogy a modell valósággá váljon.1

A katolikus egyház szerepe

A katolikus egyház különleges helyet vívott ki magának a lengyel médiarendszerben. Az egyház szabadabban férhetett hozzá az elektronikus médiához, mert nem ugyanazok a megszorítások vonatkoztak rá, mint a világi műsorszolgáltatókra. Az egyház és az állam közötti kapcsolatról szóló 1989-es törvény felmentette az egyházat a műsorszolgáltatási engedélyezés szabályai alól, s ennek eredményeképpen már 1997-ben 59 helyi és regionális rádióállomás volt az egyház kezében (Sonczyk 1999:134).

Az egyház indította el az első magántulajdonban lévő vallási rádióállomásokat, amelyek közül azonban soknak határozottan világi jellege volt. Radio Maryja néven 1993-ban létrehoztak egy új, kezdetben regionális, majd az egész országban működő állomást, amely az európai integrációt ellenző konzervatív, nacionalista és ortodox vallási csoportokat képviseli. A rádióállomás elnöke, Rydzyk tiszteletes szerint az európai integráció nagy veszélyt jelent a lengyel identitásra nézve. A Radio Maryja aktív szerepet játszik az Európai Unió-ellenes hadjáratban, és a parlamentben is vannak támogatói. Egyik parlamenti támogatója elnöki pozíciót tölt be az országgyűlés média- és kulturális bizottságában.

A kilencvenes években a sajtóban gyengült az egyház pozíciója. Az olvasóközönség elvesztése részben annak köszönhető, hogy a katolikus sajtó szerepe a kommunista időkhöz képest megváltozott. Ez a sajtó többé már nem a kommunizmus elleni küzdelem eszköze. Csak a Radio Maryjához közeli, Nasz Dziennik című napilap volt képes megtartani az olvasóit. Sok újságíró nem tudott alkalmazkodni az 1989 után létrejött szerkesztőségi hierarchiához, és otthagyta a katolikus napilapokat és magazinokat.

A magántulajdonú elektronikus média

Az elektronikus médiára vonatkozó törvény 1992-ben született meg, s ezután jónéhány magánrádió és -televízió kezdte meg működését. Az első engedélyeket 1994-ben adták ki, addig ezek az állomások illegálisan működtek. Egyikük, a Polonia 1 területi magánállomások hálózatává nőtte ki magát, és az olasz befektető, Nicola Grauso irányítása alá tartozott. 1994-ben megalakult az első (és utolsó) országos földi sugárzású televízió. Az engedélyt az emigráns Zygmund Solorz tulajdonában lévő lengyel fővárosi POLSAT televízió kapta. A cég és vezetője nézetei nem egyeztek, s ez politikai konfliktusra adott okot az Országos Műsorszolgáltatási Tanács és a köztársasági elnök, Lech Wa»e2sa között. A médiatörvény nem fogalmazta meg egyértelműen és nyilvánvalóan a rádiók és a televíziók engedélyezésével kapcsolatos szabályokat, ami teret engedett a szabad értelmezéseknek. A tanács tagjainak többségét a parlament jelölte ki. A parlament azonban nem nézte jó szemmel az eseményeket, mivel a tanács úgy döntött, hogy csak egyetlen országos televíziónak ad engedélyt, ezáltal rendkívül kiéleződött a helyzet a riválisok között.

Az engedélyek száma korlátozott volt, mivel a frekvenciák egy részét még mindig a lengyel hadsereg használta. A frekvenciahiány korszaka máig nem ért véget Lengyelországban. Azok a cégek, amelyek alulmaradtak a frekvenciákért folytatott küzdelemben, illetve amelyeknek nem sikerült elég erős politikai támogatásra szert tenniük, más utat választottak: külföldről sugároznak műholdon keresztül.

Ezek a cégek jobb helyzetben vannak, mint az engedélyezett hazai állomások, mivel az ő tevékenységüket nem korlátozza a lengyel médiatörvény. Helyhez nem kötött műsorszóróként az Európai Unió „Televízió határok nélkül” című irányelvének szabályai szerint működnek.

Az Országos Műsorszolgáltatási Tanács engedélyezte az első előfizetéses alapon működő televíziót, a Canal Plus lengyel változatát. Riválisa az HBO, amely Magyarországról sugároz, műholdon keresztül.

A magánmédiumok hétéves jelenléte ellenére ma is a közszolgálati média uralja a piacot, viszont egyre nő az országos POLSAT és a regionális TVN szerepe. Két közszolgálati televíziócsatorna, illetve a POLSAT osztozik a lengyel reklámpiac 70 százalékán. A NASZA TV eltűnt a piacról, a kis katolikus állomás, a Telewizja Niepokalanów pedig 2001-ben ismét jelentkezik Telewizja Familijna néven. Ez a jobboldali politikusok és újságírók befolyása alatt álló csatorna jelent majd konkurenciát a baloldali ellenzék által uralt közszolgálati televíziónak.

Az újságírók

Amikor arról a szerepről beszélünk, amelyet a média a lengyel demokratikus átalakulásban játszott, meg kell említenünk azt is, hogy maguk az újságírók milyen hatással voltak a politikai változásokra, illetve miként befolyásolta az átalakulás szakmai pályafutásukat. Lengyelországban az újságírás sokat fejlődött az elmúlt tíz év alatt: posztkommunista újságírásból demokratikus újságírás lett, bár az utóbbi fogalom jelentését sohasem tisztázták teljesen.

Sok újságíró érkezett 1989 után Lengyelországba nyugatról, hogy oktassa kollégáit, és bevezesse őket az objektív és elfogulatlan újságírás tudományába. Problémát okozott azonban, hogy a pártatlanság nem tartozott a lengyel újságírás erényei közé, és az elfogulatlan újságírást roppant nehéz feladat volt megtanulni. A elektronikus média tájékoztató műsorai még mindig nem tudnak megbirkózni azzal a feladattal, hogy az információt hozzáfűzött kommentár nélkül közöljék. Bár a lengyel újságírók ma is a politikailag elfogult híradást helyezik előtérbe, professzionalizmusuk mégis sokat fejlődött.

Lengyelország és Magyarország: hasonlóságok

A magyar és a lengyel média átalakulását összehasonlító tanulmányok az elfogadott jogszabályok közös vonásaira mutatnak rá. A két ország médiatörvényének, illetve közszolgálati és kereskedelmi médiájának hasonlóságai arra vezethetők vissza, hogy mindkét közép-európai ország nyugati modelleket igyekezett meghonosítani, és 1989 után nyugati tanácsadók segítségét vette igénybe. Ezenkívül nem hagyhatjuk figyelmen kívül a médiavállalatok és műsorszolgáltatási formák globalizálódását sem.

A média átalakulása mindkét országban párhuzamosan zajlott azoknak az új kommunikációs technológiáknak a térnyerésével, amelyek bővítik a média kínálatát, és nagyobb választási lehetőséget biztosítanak az embereknek. Ugyanakkor azonban az új technológiák komolyabb személyes hozzájárulást és erőfeszítést követelnek a befogadótól, és jelentősebb anyagi forrásokra van szükség költségeik fedezésére. Tulajdonképpen sem a Magyarországon, sem a Lengyelországban hozott törvények nem tudták megoldani az új média, az internet és a digitális televíziózás problémáit. Az új kommunikációs technológiák lassú fejlődése a jövőben negatív hatást gyakorolhat a demokratizálódás folyamatára is. Az elektronikus kormányzás, az információkhoz és a közigazgatáshoz való elektronikus hozzáférés még hosszú ideig ismeretlen fogalom lesz az átlagos közép-európai polgár számára.

Lengyelország és Magyarország hasonló tapasztalatokkal a háta mögött fogott a média átalakításához: mindkét országban volt szamizdat sajtó, és mindkettőben működtek illegálisan sugárzó magántévék vagy -rádiók. E közös tapasztalatok egyrészt a kommunista sajtóirányítás sajátosságaira, másrészt az 1989 utáni időszakban a médiatörvény késedelmes elfogadására vezethetőek vissza. Mindkét országban ugyanaz a két kérdés: a média kommercializálódása, illetve a közszolgálati műsorszolgáltatás mikéntje határozta meg a médiáról folytatott diskurzust. Az ellenzék mindkét országban hamar lemondott arról, hogy a média nagyobb teret engedjen az állampolgároknak.

Lengyelországban és Magyarországon a pártok számára a közszolgálati média pártmédiát vagy kormányzati médiát jelent. A közszolgálati műsorszolgáltatók nincsenek tisztában az elfogulatlanság, illetve az összes érdek és ízlés szolgálatának koncepciójával. A pártok nem folytatnak következetes médiapolitikát, ehelyett a közszolgálati média irányítására és a sajtó felügyeletére törekednek. A két ország tapasztalatai alapján ugyanakkor azt mondhatjuk, hogy 1989 után a magyar kormány sokkal nagyobb mértékben vette kezébe a sajtó irányítását, mint lengyel kollégáik.

Mindkét országban a parlament és a kormány éles szembenállása jellemezte a médiaszabályozás előkészületeinek fázisát. Magyarországon a parlament kétharmados többségére volt szükség a törvény elfogadásához, míg Lengyelországban elegendő volt az egyszerű többség. Ezek a követelmények lelassították a törvény előkészítésének munkálatait, és Magyarországon hosszú – sokak szerint felesleges – vitákat eredményeztek. A politikai pártok mindent megtettek annak érdekében, hogy a közszolgálati és a magántulajdonban lévő kereskedelmi médiában egyaránt megmaradjon a befolyásuk. Ennek eredményeként az elektronikus média szabályozó testületei a parlamentektől függnek, és az egész rendszer sebezhető pontjait jelentik. A szabályozó testületeket egyik országban sem nevezhetjük politikamentesnek. Ráadásul a közszolgálati média a könnyű karrier lehetőségét jelentette az alkalmatlan, hozzá nem értő, de politikailag lojális újságírók számára.

Vita tárgyát képezi a közszolgálati média finanszírozása is. Az előfizetési díjakból származó bevétel nem elegendő a televíziós produkciók költségeinek fedezésére, ráadásul az ellenőrzés hiánya Lengyelországban lehetővé teszi, hogy az előfizetők 50 százaléka ne fizesse be a díjat. A reklámpiac gyors fejlődésének köszönhetően a lengyel közszolgálati televízió nyereséges. Nyereségessége miatt nem kellett radikálisan csökkenteni a televízió alkalmazottainak számát, de végül majd a lengyel közszolgálati médiának is követnie kell a magyar példát, s nagymértékű leépítéseket kell végrehajtania az intézményben. Ugyanakkor a lengyel helyzet kialakulása a TVP összes munkakörét képviselő több mint 20 szakszervezet aktív tevékenykedésének is köszönhető, ami azt jelenti, hogy a közszolgálati média belső helyzete éppúgy politikai viták színtere, mint külső pozíciói.

A lengyel és magyar média fejlődésének hasonlósága kiemeli, milyen különlegesnek tekinthető az első magyarországi médiaháború. Magyarországon a független rádió- és televíziócsatornák létrehozásáért tett erőfeszítések széles körű nyilvános vitákat eredményezetek, amelyekben a lakosság is részt vett az utcai tüntetésekkel. A két elnök, Hankiss és Gombár elektronikus médiáról alkotott elképzelései a BBC modelljén alapultak. Néhány médiaszakértő Lengyelországban is javaslatot tett a brithez hasonló modell bevezetésére, erőfeszítéseik azonban nem jártak sikerrel. Lengyelországban azonban nem voltak tüntetések, a lengyel médiaháború a politikai elitre korlátozódott, a lakosság pedig bízott a közszolgálati csatornákban.

Lengyelországban és Magyarországon a média átalakításának kezdeti koncepciói alapján a nem kereskedelmi jellegű független adók a társadalmi mozgalmakhoz és a nemkormányzati szervezetekhez kapcsolódtak. Magyarországon a médiatörvény bevezette a „nem nyereségérdekelt” műsorszolgáltató fogalmát, Lengyelországban a parlament most tárgyalja a médiatörvény ezirányú módosítását. Mindkét országban elvetették azonban a helyi közösségi (önkormányzati) elektronikus média gondolatát, attól tartva, hogy ezek a propaganda és korrupció eszközeivé válhatnak.

A magyar és lengyel elektronikus média fejlődését egyfelől a közszolgálati műsorszolgáltatás megalapozásának hasonló tendenciái, másfelől a magánmédia alakulásában meghatározó piaci szabályok jellemzik. A sajtó és az elektronikus média kommercializálódása része a média nemzetközivé válásának. Ugyanazok a multinacionális vállalatok ugyanazokkal a módszerekkel építették birodalmukat a két országban. Egyes magazinok magyar és lengyel kiadásban is megjelennek, s rávilágítanak nemcsak a fordítás, de a kultúrák közötti kommunikáció nehézségeire is. A Németországban megírt cikkek magyar és lengyel fordításai például csak az adott kultúrákra jellemző részletekben térnek el.

A lengyel és a magyar média átalakulásának európai dimenziója

Manapság az egyik legvitatottabb kérdés az, hogy milyen hatást gyakorol az európai csatlakozási folyamat a tagjelölt államok médiájára. Az Európai Unió nemcsak piac, a termékek és az emberek szabad mozgásának színtere, hanem az információ szabad áramlását és új kommunikációs formák kialakulását is jelenti. Az egyesült Európa megteremtése folyamatos társadalmi kommunikációt kívánó folyamat. Ebben a kontextusban az európai integráció a kommunikációs határok ledöntését, illetve az információcsere közös alapjának és szabványosításának kialakítását jelenti. A társadalmi kommunikáció alapján véghezvitt integráció magában foglalja az emberi jogokra vonatkozó törvényrendelkezéseket, illetve azok gyakorlati megvalósítását a szólásszabadság terén. Az integráció megkívánja a médiaipar működésének szabályozását, az audiovizuális ágazat figyelembe vételét, a műszaki infrastruktúra szabványosításával és a médiatartalommal kapcsolatos kérdések megoldását, illetve az információs társadalom fejlődésének elősegítését.

Lengyelországban és Magyarországon most megy végbe a médiatörvény és az Európai Unióban érvényben lévő szabályok jogharmonizációs folyamata.2 Az európai integráció megváltoztatja a közszolgálati média működésének perspektíváit. A hazai média és a reklámpiac védelmére irányuló törekvés is igen ellentmondásos. A tagjelölt államok közül csak Ciprus fejezte be a médiatörvénnyel kapcsolatos tárgyalásokat, a közép-európai tagjelölt országok számára ez a kérdés nem zárult le. Ugyanez vonatkozik a lengyel és a magyar média fejlődésének kérdéseire. Egyik országban sincs igazán esélye annak, hogy a közszolgálati média meg tudja őrizni a kilencvenes években még meglévő pozícióját, és meg tudja nyerni a kereskedelmi médiumokkal folytatott versenyt. A kommercializálódás és a további szakosodás elkerülhetetlennek tűnik.

Irodalom

Bajka, Zbigniew (1999): Prasa codzienna w latach 1989–1999. In: Media w Polsce w XX wieku, Press, Poznań (Napilapok 1989 – 1999. In: Média a huszadik században Lengyelországban).
G»ówne za»oz0enia reformy radia i telewizji. Przekazy i Opinie, 1991/1. (A rádió és televízió reformjának főbb koncepciói. In: Üzenetek és vélemények).
Jakubowicz, Karol (1994): Equality for the Downtrodden, Freedom for the Free: Changing Perspectives on Social Communication in Central and Eastern Europe. In: Media, Culture and Society 16.
Keane, John (1991): Media and Democracy. Cambridge: Polity Press.
Press (1999), No 3 (38) 15 III.
Sonczyk, Wies»aw (1999): Media w Polsce (A média Lengyelországban). Varsó.
Splichal, Slavko (1992): Media Beyond Socialism: The Civil Society Paradox and the Media in Post-Socialist Countries. Ljubljana.
Zadania programowe Telewizji Polskiej S.A. jako nadawcy publicznego (1998). Telewizja Polska S.A. Warszawa, Maj. (A TVP mint közszolgálati műsorszóró fő programkészítési feladatai. TVP, Varsó, 1998 május).

Lábjegyzetek

1
John Keane magyarul is megjelent könyvéről lásd Szilágyi-Gál Mihály előző számunkban közölt recenzióját – A szerk.
Médiakutató podcast
Támogass adód 1%-ával

A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben. Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik. Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat! A szerkesztőség

Adószámunk: 18687941-2-43

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink
Facebook