• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2001 ősz

Jog

Polyák Gábor:

Biztonság az interneten

A jogellenes és ártalmas tartalmak visszaszorításának eszközei az Európai Unióban

Az Internet lehetőségeinek és veszélyeinek felismerésével Magyarországon is éles vita bontakozott ki a hálózat szabályozásával kapcsolatos kérdésekről. Szükség van-e egyáltalán szabályozásra? Megoldhatóak-e a felmerülő problémák a hatályos jogszabályok keretei között, vagy új szabályokat kell alkotni? A szabályokat az állam vagy a hálózati közösség alkossa meg és érvényesítse? Az információs társadalom megvalósítását célul kitűző Európai Unió már néhány évvel korábban szembesült e kérdésekkel, és talált néhány új és rugalmas megoldást. Az alábbi írás ezeket a megoldásokat tekinti át.

Technológiai fejlődés és jogalkalmazás

Az internet a hagyományos tömegkommunikációtól alapvetően eltérő sajátosságokkal rendelkezik, amelyek a szabályozás lehetőségeinek és eszközeinek új meghatározását is szükségessé teszik. Az állami döntéshozatal nem tarthat lépést a technológia fejlődésének ütemével, a megváltozott környezet pedig kizárja a korábbi tömegkommunikációs és távközlési eszközökre alkalmazott megoldások analóg alkalmazását. Az új szolgáltatások azonban az új veszélyek mellett a védekezés új lehetőségeit is megteremtik. A hálózat szükségessé teszi az állam és a jog szerepének újraértelmezését, a beavatkozás új eszközeinek felkutatását. Amennyiben az állam szembefordul a hálózati közösség törekvéseivel, és nem vesz tudomást saját lehetőségeinek korlátairól egy globális és gyorsan fejlődő közegben, akkor elveszítheti az általa képviselt érdekek érvényesítésének képességét. A hálózati viszonyok rendezésében jelentős mértékben támaszkodnia kell az érintettek önszabályozó kezdeményezéseire, és támogatnia kell azokat a technikai fejlesztéseket, amelyek a védekezés lehetőségét a felhasználók kezébe adják. A „bizalom légkörének”, a „biztonságos internetnek” a megteremtésében az Európai Unió is egyre inkább ezt az utat követi. Írásomban a szabályozás lehetséges módszereit és perspektíváit tekintem át.

Jogellenes és ártalmas hálózati tartalmak

A véleménynyilvánítás szabadsága a hálózati kommunikációban is csak a vele szemben álló értékek – mint az állam, a társadalom és az egyes társadalmi csoportok érdekei, illetve a magánszféra¹ – tiszteletben tartásával gyakorolható. A közlés útján elkövethető bármely jogellenes magatartás az interneten legalább akkora sérelmet okoz, mint más nyilvános közegben. Az illegális hálózati tartalmak visszaszorítása a „biztonságos internet” megteremtésének kulcskérdése, az igénybe vett eszközök célja pedig a lehető legkisebb beavatkozással a lehető legtöbb felhasználó bizalmának megnyerése.

Az Európai Unió több dokumentuma próbálta rendszerbe foglalni a szabályozást igénylő problémákat. A Bizottság állásfoglalása az interneten elérhető jogellenes és káros tartalmakról² a hálózati kommunikáció által veszélyeztetett értékként jelölte meg a nemzetbiztonságot (bombák, kábítószerek illegális előállításához nyújtott segítség, terrorista tevékenység), a fiatalkorúak védelmét (erőszak, pornográfia, a marketing visszaélésszerű formái), az emberi méltóság védelmét (fajgyűlölet, faji megkülönböztetés), a magánszféra védelmét (személyes adatok jogosulatlan továbbadása, elektronikus zaklatás), a jóhírnév védelmét (rágalmazás, becsületsértés, jogellenes összehasonlító reklám), a gazdasági biztonságot (hamisítás, iránymutatás a hitelkártyák hamisításához), a szellemi tulajdont (oltalomban részesülő szellemi alkotások jogosulatlan továbbadása), valamint az információ biztonságát (hacking).

A káros médiatartalmakkal (közöttük az online-tartalmakkal) kapcsolatban „A fiatalok és az emberi méltóság védelme az audiovizuális- és információs szolgáltatásokban” című Zöld Könyv – a magatartás súlya és az alkalmazható eszközök szerint – különbséget tesz a jogellenes és az ártalmas tartalmak között. A jogellenes tartalmakhoz való hozzáférés az egész társadalom számára tilos, a lehetséges címzetti körtől és a terjesztés módjától függetlenül.³ E tartalmak mind az egyén, mind a közösség számára elfogadhatatlanok, a társadalom alapvető elveit sértik. A nemzeti jogrendszerek általában e kategóriába sorolják az emberi méltóságot sértő tartalmakat, a súlyosan obszcén, erkölcstelen és megbotránkoztató, valamint a rasszizmusra vagy a diszkrimináció más formájára, gyűlöletre és erőszakos cselekményre uszító tartalmakat.⁴ „Ártalmasnak” minősíti a Zöld Könyv azokat a tartalmakat, amelyek nem jogellenesek ugyan, de károsan befolyásolhatják a kiskorúak fizikai vagy szellemi fejlődését. Ezek elérhetővé tétele csak a felnőttek részére engedhető meg; az arányosság biztosítása végett minden esetben olyan megoldásra van szükség, amely a kiskorúakat elzárja e tartalmaktól, de a felnőttek számára azokat továbbra is elérhetővé teszi.⁵

A hálózati kommunikáció globalitása olyan univerzális értékek megfogalmazását tenné szükségessé, amelyek széleskörű nemzetközi védelmet élveznek. Mivel azonban a kulturálisan leginkább kötött értékekről van szó, az egységes jogi szabályozás megvalósíthatatlannak tűnik; a hálózat alapelemét jelentő kulturális sokszínűség az értékek és a védelmi igények különbözősége miatt a fejlődés korlátjává is válhat. Ha a véleményszabadsággal szemben álló értékekkel kapcsolatban létrejöhet is nemzetközi konszenzus, az nem mehet tovább bizonyos minimális védelmi színvonal megállapításánál. Ez viszont továbbra sem jelentené a probléma megoldását.

önszabályozás az Európai Unióban

A nemzeti határokat nem ismerő internet megkérdőjelezi a földrajzilag kötött államok beavatkozási jogát és képességét. A hálózati kommunikáció szélesedésével felmerült a kérdés, hogy az internet szabályozást igénylő problémáit az állami (jogi) szabályozás vagy az önszabályozás keretében kell-e rendezni. Ma már egyértelmű, hogy erre nem adható kizárólag az egyik vagy másik megoldást elfogadó válasz; csak az állami szervek és a hálózati közösség együttműködése vezethet eredményre. Ehhez az érintetteknek azt is tisztázniuk kell, hogy mit jelent az „önszabályozás”: nem egyszerűen a szolgáltatók által meghatározott magatartási szabályokról, hanem a szabályok kialakításának és kikényszerítésének összetett rendszeréről van szó. A hálózati közösséget be kell vonni a hálózati viszonyokat rendező döntések előkészítésébe és meghozatalába, azok érvényesítése pedig a közreműködésük nélkül elképzelhetetlen. Az állam, az internet-szolgáltatók és a felhasználók részvételével a technikai lehetőségeket hatékonyan hasznosító, rugalmas szabályozási rendszer épülhet ki.

Ezzel összhangban az Európai Unió valamennyi kapcsolódó dokumentuma az önszabályozást támogató megközelítést tükröz. Az internet szabályozásával foglalkozik az Európai Unió Bizottságának „A fiatalok és az emberi méltóság védelme az audiovizuális- és információs szolgáltatásokban” című – korábban hivatkozott – Zöld Könyve és a Tanács 98/560/EG számú ajánlása az európai audiovizuális- és információszolgáltatási ágazat versenyképességének fokozásáról a fiatalok és az emberi méltóság hasonló színvonalú megvalósítását szolgáló nemzeti keretfeltételek támogatásán keresztül (Ajánlás). Az elképzelések gyakorlati megvalósulásának pénzügyiszervezeti hátterét a Közösség többéves akcióterve⁶ (Akcióterv) biztosítja, amelynek célja az internet biztonságos használatának támogatása a globális hálózatokon megjelenő jogellenes és ártalmas tartalmak elleni harc segítségével. A megvalósítás normatív – a tagállamokra jogilag kötelező – kereteit az információs társadalom meghatározott jogi kérdéseiről, különösen az egységes belső piacon folyó elektronikus kereskedelemről szóló 2000/31/EG számú irányelv (Irányelv) teremtette meg.⁷

Az Akcióterv konkrét lépéseket ír elő az internet biztonságos használatának támogatása és európai szinten az internet üzleti lehetőségeinek kihasználásához szükséges környezet kialakítása végett; ennek megvalósítására az Európai Unió 1999. január 1-től 2002. december 31-éig 25 millió Eurót fordít.⁸ A program kiterjed az ágazati önszabályozás és a tartalom felügyeletét biztosító intézkedések támogatására, a szűrő- és értékelő-rendszerek széles körű bevezetésének ösztönzésére, a felhasználók érzékenységének növelésére, a nemzetközi együttműködést elősegítő tevékenységekre, olyan kiegészítő intézkedésekre, mint a jogi hatások vizsgálata, valamint minden olyan intézkedésre, amely hozzájárul a kitűzött cél eléréséhez.⁹ A végrehajtásért az Európai Unió Bizottsága felelős, amelyet a tagállamok képviselőiből álló tanácsadó testület támogat.¹⁰ Az Akcióterv keretében 1999-ben és 2000-ben finanszírozott programokat a táblázat tartalmazza (lásd később).
Az önszabályozási rendszer összhangban van a vállalkozások gazdasági érdekeivel, mivel a kezükbe adja a folyamatos technikai fejlődéshez és a piacok globalizálódásához való alkalmazkodás eszközeit. Elsődleges feladata azonban a hálózat biztonságos használatához szükséges magas védelmi színvonal garantálása, elsősorban a fiatalok és az emberi méltóság védelmének területén.¹¹ Ennek eszközei a magatartási kódexek, a bejelentőhelyek, az értékelő- és szűrőrendszerek, valamint a felhasználók felvilágosítása. Ezeken túl az Unió mind az állami szerveket, mind a szolgáltatókat arra ösztönzi, hogy fejlesszék és vizsgálják a védelem új eszközeit és intézményeit, a felhasználók felvilágosításának új módjait.¹² A következőkben az önszabályozás eszközrendszerét tekintem át.

önszabályozó szervezetek

Az információs társadalomban a döntések meghozatala és érvényesítése a hatalom új megosztását teszi szükségessé az állam és a hálózati közösség között. Az Unió az önkontroll-rendszerekkel szemben megköveteli, hogy azok kidolgozásában, végrehajtásában és értékelésében az ágazattal közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban álló minden érintett korlátozás nélkül részt vehessen.¹³ Az állam feladata e rendszer kereteinek megteremtése és kényszerítő eszközök alkalmazása a szabályok legsúlyosabb megsértésével szemben. A hálózati magatartási szabályokhoz kapcsolódó sajátos szankciókat – mint a tartalom (például honlap, hozzászólás egy hírcsoportban) törlése vagy zárolása, az adott szolgáltatáshoz való hozzáférés megszüntetése (például letiltás a levelezőlistáról) – a szerverek fölött technikailag és jogilag rendelkező szolgáltatók érvényesíthetik. Az önszabályozó-rendszerben meg kell jeleníteni a felhasználók érdekeit is, mert csak így biztosítható a szabályok széleskörű elfogadottsága; az állammal és a szolgáltatókkal szembeni érdekérvényesítés eszközei a globálisan szerveződő civil szervezetek lehetnek.
Az internet és a hálózati szolgáltatások határokat átlépő jellegének az önellenőrzés rendszerének kialakításában is tükröződnie kell. Az egyes állami szintű intézkedéseket és a végrehajtásukkal megbízott szervezetek tevékenységét össze kell hangolni, illetve ki kell dolgozni az együttműködési formákat, valamint a tapasztalatok és a bevált eljárások kicserélésének módját.¹⁴ A tagállami szervezetek összekapcsolódásával közösségi szintű rendszerek jönnek létre, és meg kell teremteni az Európai Unión kívüli államokkal való együttműködés kereteit is. Az európai szolgáltatók 1997-ben alapították az EuroISPA¹⁵ nevű szervezetet, amely jelenleg az Európai Unió tíz tagállamának szolgáltatóiból áll. A szervezet célja az Internet fejlődésének, valamint a szabad és nyitott telekommunikációs piac működésének támogatása, ágazati szabványok kidolgozása, továbbá az önszabályozó rendszerek kialakításában való közreműködés és a szolgáltatók képviselete a jogalkotásban. Az ilyen közösségi szintű rendszerek biztosíthatják a nemzetközi fórumokon az egységes európai álláspont megjelenítését.¹⁶

Magatartási kódexek

Az önszabályozási rendszerek az érdekeltek által megfogalmazott és magukra nézve kötelezőnek elismert magatartási kódexek köré szerveződnek, amelyek a nem kívánatos magatartások katalógusa mellett tartalmazzák a szabálysértések sajátos szankcionálásának és a viták rendezésének módját. Egy-egy önszabályozási szervezet lényegében az adott kódex hatálya alá tartozó személyekből és szervezetekből áll.
Az Unió dokumentumai elsősorban a fiatalok és az emberi méltóság védelmére koncentrálva határozzák meg a kódexek lehetséges tartalmát, amely kiterjed a felhasználók informálásának, az értékelő- és szűrőrendszerek működtetésének és a hálózati tartalmakkal kapcsolatos panaszok feldolgozásának részletes szabályozására.¹⁷ A szabályok kialakításánál figyelembe kell venni a szolgáltatók különböző típusainak eltérő funkcióit és a szolgáltatások eltérő működési feltételeit; a bennük megfogalmazott követelményeket az elérendő célokkal arányosan kell felállítani, tiszteletben tartva a véleménynyilvánítás szabadságának, a magánszféra sérthetetlenségének és a szolgáltatások szabadságának alapelvét.¹⁸

Ezzel összhangban az Irányelv úgy rendelkezik, hogy a tagállamok és a Tanács mozdítsák elő a szolgáltatók szövetségei és a felhasználók szervezetei által kialakított közösségi szintű magatartási kódexek bevezetését; ezek elsődleges rendeltetése, hogy hozzájáruljanak az Irányelv célszerű alkalmazásához.¹⁹ A kódexek különös figyelmet fordítanak a fiatalok és az emberi méltóság védelmére. A közösségi joggal való összhang biztosítása végett az elkészült tervezeteket a Bizottság megvizsgálja; az alkalmazás eredményeit és a gyakorlatra kifejtett hatásokat az érintettek folyamatosan értékelik, majd erről tájékoztatják a tagállamokat és a Bizottságot. A kódexeket elektronikus formában elérhetővé kell tenni a Közösség nyelvein.

A szabályok önmagukban nem biztosítják az érintettek megfelelő magatartását; ehhez szükség van a felhasználók tájékoztatására, valamint megfelelő szankciók és eljárások kidolgozására. Ennek során nemcsak a felhasználók, hanem a szolgáltatók szabályszegéseire is figyelemmel kell lenni. A felhasználónak tisztában kell lennie azzal, hogy a szolgáltató melyik kódex hatálya alá tartozik – a követendő szabályok megismerése mellett ezzel információhoz jut az adott szolgáltatás megbízhatóságáról is. Az Akcióterv ezért írja elő az egyes kódexek hatálya alatt álló szolgáltatók felismerését segítő, a honlapokon elhelyezett „minőségjelzők” bevezetését.²⁰
A kódexben foglaltakkal kapcsolatos viták rendezésének kereteit az Irányelv határozza meg.²¹ A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az érintettek vita esetén annak bíróságon kívüli megoldását szolgáló eljárást vehessenek igénybe, elektronikus úton is. Az Irányelv megköveteli az eljárási garanciák – mint a függetlenség, nyilvánosság, kontradiktórius jelleg, jogszerű döntés, cselekvési szabadság és képviseleti lehetőség – maradéktalan érvényesülését, valamint a döntések és tapasztalatok közösségi kontrollját.²² Ugyanakkor a tagállamoknak a szolgáltatásokkal összefüggő cselekmények miatt hatékony bírósági jogérvényesítést is biztosítaniuk kell, amelynek keretében a lehető legrövidebb idő alatt intézkedés tehető az ideiglenes jogvédelem érdekében.²³ Széles körben elfogadott, a szolgáltatásokhoz igazodó szankciókat tartalmazó és megfelelő tekintéllyel rendelkező fórum előtt érvényesíthető magatartási kódexekkel a vitás hálózati viszonyok jelentős része rendezhető.

Panaszhelyek, „forró drótok”

Az illegális és ártalmas hálózati tartalmak elleni küzdelem leggyengébb pontja a felelősök felderítése, aminek első lépése a sérelmes tartalmak felfedezése. Az Európai Unió egyértelműen elvetette az internet-szolgáltatók feltétlen felelősségét a szerverükön tárolt vagy általuk közvetített idegen jogellenes tartalmakért. Az elektronikus kereskedelemről szóló Irányelv rögzíti, hogy „a tagállamok nem rónak a szolgáltatókra általános kötelezettséget az általuk továbbított vagy tárolt információk felügyeletére vagy olyan körülmények aktív keresésére vonatkozóan, amelyek jogellenes tevékenységre utalnak”.²⁴ Mivel a szolgáltatók kötelezése a tartalom átfogó ellenőrzésére technikailag kivitelezhetetlen, jogilag pedig erősen vitatható lenne, a káros anyagok felderítésének más módját kell ösztönözni.
Erre a problémára az egyetlen hatékony megoldás az, ha minden felhasználó egyszerűen és gyorsan jelezheti az általa felfedezett illegális tartalmak létezését. Az önszabályozási rendszer keretei között olyan, könnyen elérhető „panaszhelyeket” kell működtetni, amelyek feldolgozzák a felhasználók bejelentéseit, szükség esetén együttműködnek egymással és a nyomozóhatóságokkal. Mivel a panaszok feldolgozásában jelentős szerep hárul a szolgáltatókra, ösztönözni kell őket a panaszok felvételét és továbbítását biztosító eszközök működtetésére, valamint a szükséges eljárások kidolgozására.²⁵

Az illegális tartalmak felderítésében jelentős szerepet vállaló, a bejelentőhelyeket összekötő hotline-hálózatok, „forró drótok” az Európai Unió szinte minden tagállamában léteznek, ezeket egyes államokban – elsősorban a gyermekpornográfia visszaszorítása végett – a rendőrség működteti. Az Akcióterv célkitűzése a közösségi együttműködés legjelentősebb összetevőjeként egy európai hotline-hálózat kiépítése, amely a nemzeti panaszhelyeknek az Európai Uniót földrajzilag és nyelvileg is lefedő hálózata lenne.²⁶ Hat tagállam már jelenleg is együttműködik egy ilyen – folyamatosan bővülő – európai hotline-hálózat (INHOPE) keretében, amelyhez amerikai és ausztrál szolgáltatók is kapcsolódnak.²⁷ Az Akcióterv hosszabb távú célja a hálózat kiterjesztése az Európai Unió határain túlra, azaz egy hatékony nemzetközi panaszfeldolgozó rendszer kiépítése.²⁸ Megoldhatatlan nehézséget jelent, hogy az egyes magatartások megítélése államonként eltérő lehet – a hálózat működtetésében feltétlenül figyelembe kell venni a nemzeti jogrendszerek és kultúrák különbségeit.

Míg a bejelentőhelyek a jogellenes anyagok létezését fedik fel, a felelősök felderítése és megbüntetése továbbra is a nyomozóhatóságok és az igazságügyi szervek feladata. A hatékony fellépéshez – garanciális eljárási szabályok rögzítése mellett – a szolgáltatók és a hatóságok közötti szoros együttműködésre, az információk és tapasztalatok kicserélésére van szükség. Az Irányelv szerint a tagállamok gondoskodnak arról, hogy az illetékes hatóságok az Irányelv előírásainak érvényesítéséhez szükséges felügyeleti és vizsgálati jogkörrel rendelkezzenek, és hogy a szolgáltatók a szükséges adatokat a hatóságok rendelkezésére bocsássák.²⁹ A tagállamok arra kötelezhetik a szolgáltatókat, hogy az illetékes hatóságot felhasználóik feltehetően jogsértő tevékenységéről haladéktalanul értesítsék, illetve az illetékes hatóságok részére követelésükre olyan információkat továbbítsanak, amelyek alapján az érintett felhasználók felderíthetőek lesznek.³⁰ E felhatalmazás alapján is csak olyan – a véleményszabadságot és a magánszférát korlátozó – intézkedéseknek van helyük, amelyek arányban állnak az elkövetett jogsértéssel.

Értékelő- és szűrőrendszerek

A hálózati kommunikáció egyik legfőbb sajátossága a tudatos médiahasználat: a felhasználó a hálózati tartalmakhoz általában kifejezetten erre irányuló cselekményével (az oldal címének megadása a böngészőben, kattintás a hivatkozásra) fér hozzá. A tudatosság a tartalom szabályozásának olyan eszközeire helyezi a hangsúlyt, amelyek biztosítják a felhasználónak, hogy maga döntse el, mely tartalmakhoz akar hozzáférni és melyeket akarja elkerülni.³¹ Az Európai Unió ezért támogatja a tartalom azonosítását megkönnyítő értékelő- és szűrőrendszerek fejlesztését és alkalmazását. Ezekre alapozva az interneten olyan „zárt területek”, speciális portálok (Walled Gardens) hozhatók létre, amelyek kizárólag a szolgáltató által garantált minőségű oldalakhoz engednek hozzáférést.³²

Az értékelő- és szűrőrendszerek alapja a PICS-technológia (Platform for Internet Content Selection), amely a honlap tulajdonosa vagy a külső értékelő számára lehetővé teszi az oldalak minősítését („címkézését”), a böngészőprogramok és más szoftverek számára pedig a minősítések felismerését és értelmezését.³³ A szabvány egységessé teszi a minősítések (címkék) kezelését, de biztosítja az oldalak tetszőleges értékelési szempontok szerinti besorolását. Működésének lényege, hogy a szűrőszoftver csak a felhasználó egyedileg meghatározott szempontjainak megfelelő minősítéssel rendelkező oldalakhoz enged hozzáférést. Az ismert böngészőprogramok és keresőrendszerek ma már együttműködnek valamely PICS alapú minősítő-rendszerrel.

Az oldal minősítését vagy a tartalom készítője, vagy tőle független értékelő szervezet végzi. Független minősítőként évek óta több szervezet működik (Microsystems, Net Nanny, Net Shepherd, PlanetWeb, RSACi, SafeSurf, Solid Oak, SurfWatch).³⁴ Az egyik legnépszerűbb minősítő szervezet, a SafeSurf például életkor, illetlen beszéd, heteroszexuális tartalom, homoszexuális tartalom, meztelenség, erőszak, intolerancia, kábítószer-fogyasztás, szerencsejátékok és felnőtteknek szóló más témák kategóriája szerinti minősítést végez, kategóriánként kilenc besorolási osztállyal.

Az Akcióterv a felhasználók részére széles körű választási lehetőséget nyújtó, az európai igényeknek megfelelő és nemzetközileg kompatibilis értékelő-rendszerek fejlesztését támogatja. Ezzel a szülők és a tanárok is olyan rugalmas eszközhöz juthatnak, amely biztosítja, hogy a fiatalok közvetlen felügyelet nélkül biztonságosan használhassák a hálózati szolgáltatásokat.³⁵ Az értékelő-rendszerek lehető legnagyobb változatossága úgy érhető el, ha azok fejlesztésénél figyelembe veszik a sajátos helyzetű felhasználók különleges igényeit.³⁶

A jelenleg rendelkezésre álló számos szűrő- és értékelő-rendszer működése még nem megfelelő színvonalú, a rendszer elfogadottsága a szolgáltatók és felhasználók körében egyaránt csekély. Amíg nincs elég minősített oldal, a felhasználók nem használják a szűrőrendszert, viszont kereslet hiányában az oldalak tulajdonosainak nem érdekük a címkézés. Az Akcióterv intézkedései ezért a fejlesztés mellett arra koncentrálnak, hogy bemutassák a szűrő- és értékelő-rendszerek lehetőségeit és korlátait a mindennapos használat során.³⁷ A rendszerek elterjedését segíti az is, ha a megvalósítás során – a felhasználók igényeit figyelembe véve – érvényesül a használhatóság és gyakorlatiasság követelménye.³⁸

Az Akcióterv e területen is támogatja az Unió kereteit meghaladó nemzetközi együttműködést, és célul tűzi a szűrő- és értékelő-rendszerek nemzetközi összehangolását és kompatibilitását; a protokollok nemzetközi kidolgozásában az európai álláspontot határozottan meg kell jeleníteni.³⁹ A nemzetközi együttműködés kereteit teremtette meg az 1999 áprilisában megalakult, a legjelentősebb szolgáltatókat (például AOL Europe, T-Online, IBM, Microsoft, British Telecom stb.) összefogó ICRA (Internet Content Rating Association) nevű szervezet, amelynek célja egy világszerte elismert értékelő rendszer kifejlesztése és elterjesztése.⁴⁰

A rendszer előnyei mellett jogi aggályokat is felvet. A PICS hatékony működéséhez minden hálózati tartalom minősítését el kellene végezni, mert a rendszer a felhasználót elzárja az internet minden olyan információjától, amely nincsen felcímkézve. A PICS-alapú szabályozás ahhoz vezetne, hogy a tartalom szűrését az indokolhatónál jóval szélesebb körben kellene alkalmazni: a PICS általános alkalmazása minden tartalom tulajdonosa számára lényegében minősítési kötelezettségként jelentkezik, amelynek nem teljesítése azzal jár, hogy a tartalom és készítője mások számára elérhetetlenné válik. Mivel a rendszer nemcsak a káros tartalmak elérhetőségét nehezíti meg és nemcsak e tartalmak szolgáltatóira ró többletterheket, a véleménynyilvánítás szabadságának indokolatlan mértékű korlátozását jelentheti.⁴¹ A megoldással szemben az is felvethető, hogy a felhasználó beleegyezése és tudta nélkül is használható. Ez magában rejti az állami cenzúra veszélyét, valamint a vélemények áramlásának a szolgáltatók érdekei szerinti korlátozását.

A véleménynyilvánítás szabadságát sokkal kisebb mértékben korlátozza az a megoldás, amely nem a tartalom, hanem a felhasználó meghatározott tulajdonságainak, elsősorban életkorának azonosításán alapul. A felhasználó életkorát hitelesen igazoló, a digitális aláírásokhoz hasonló megoldást alkalmazó digitális igazolványok⁴² bevezetésével a szolgáltatók elzárhatják a kiskorúakat a rájuk nézve ártalmas anyagoktól. A digitális igazolványokat a magánszemélyek álnéven igényelhetnék, kibocsátásukra pedig több, nem kormányzati szerv lenne jogosult. Az internet biztonságossá tételében az elérni kívánt céllal arányosabb megoldást kínáló eszközöket az Uniónak is vizsgálnia kell.

Tájékoztatás, a felhasználói tudatosság erősítése

Az internettel szembeni bizalmatlanság gyakran a hiányos ismeretekre vezethető vissza. A közvélemény megbízható információk hiányában túl negatívan ítéli meg az „internet-jelenséget”. A káros tartalmaktól való félelem nem veszi figyelembe sem ezek alacsony arányát az elérhető információk között, sem a visszaszorításukra tett egyre hatékonyabb lépéseket. A szolgáltatások versenyképességének növelése végett feltétlenül szükség van a kapcsolódó információk elérhetővé tételére, valamint a felhasználók tudatosságának növelésére és a felvilágosításra.⁴³ Az Unió felismerte, hogy törekvései is csak akkor lehetnek sikeresek, ha a felhasználók tisztában vannak az elért eredményekkel. A tájékoztatást szélesítő intézkedések elsősorban a gyermekekkel közvetlen kapcsolatban levő szülőket és az oktatási intézményeket célozzák.⁴⁴
A tájékoztatás egyrészt a szolgáltatókat terhelő kötelezettség: felvilágosítást kell adniuk az adott szolgáltatásból eredő veszélyekről és a rendelkezésre álló védelmi lehetőségekről. Másrészt meg kell találni azokat a csatornákat (honlapok, workshopok, hagyományos médiumok, számítástechnikai eszköz értékesítéséhez kapcsolódó informálás stb.), amelyeken keresztül növelhető a veszélyekkel szembeni érzékenység és fokozható a védekezés tudatossága.

összegzés

A hálózat fejlődésében meghatározó szerepet játszik, hogy a felhasználók biztonságosnak tartják-e a rajta folytatott kommunikációt. Ehhez az internet sajátosságaira épülő, következetesen érvényre juttatott szabályokra, valamint a védelem lehetőségét a felhasználók kezébe adó eszközökre van szükség. Az állam nem követelhet korlátlan hatalmat, a felhasználók pedig érdekeik érvényesítésében nem támaszkodhatnak kizárólag a hatóságok fellépésére. A jog feladata sok esetben egy olyan környezet kialakítása, amelyben hatékonyan alkalmazhatók a nem jogi eszközök.

Ennek megfelelően csak az állami szervek és a hálózati közösség közötti párbeszéd vezethet eredményre. Magyarországon éppen ennek a párbeszédnek a feltételeit veszélyeztették az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének az elmúlt év októberében tett – jogi beavatkozást sürgető – nyilatkozatai. Rossz alapokat teremt az együttműködéshez egy olyan kijelentés, amely szerint „az új média szinte egyáltalán nem kínál még valóban újszerű tartalmat és igazán hasznos információkból is keveset szolgáltat, az emberek többsége csupán pornóképek nézegetésére használja”.45 A hatóság és a hálózati közösség között kibontakozó vita ugyanakkor felgyorsította az önszerveződési folyamatot: a legnagyobb magyarországi internet-szolgáltatókkal megalakult a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete, és az Egyesület elfogadott egy – az európai elvárásoknak megfelelő – etikai kódexet. A médiahatóság pedig továbbra sem adja fel szabályozási törekvéseit. – 2001 júliusában megalakult az internet-szabályozás lehetőségeit vizsgáló bizottság, amelynek munkájában az ORTT eredeti elképzeléseitől eltérően a Tartalomszolgáltatók Egyesülete is részt vesz. Magyarország számára az Európai Unió nemcsak a jogalkotásban, hanem az érintettek hatékony együttműködésében is követendő példát nyújt.

Irodalom

Dyson, Esther (1998): 2.0 verzió – Életünk a digitális korban. Budapest: HVG Kiadói Rt.
Halmai Gábor (1996): A véleményszabadság határai. Budapest: Atlantisz
Lessig, Lawrence (1999): Hogyan szabályozzuk a szólást az interneten? Fundamentum, 1. sz.
Verebics János (1998): A tér, a szabadság és a normák. http://mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/jog/verebics/verebics/htm