Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2001 ősz

Gyakorlat

Dr. Herman JózsefMester Mónika:

A rádiós hírszerkesztés alapjai

A Médiakutató célja az elméleti és elemző tanulmányok mellett olyan írások közlése is, amelyek a leendő újságírók képzésében is felhasználhatóak. Előző számunkban a tényfeltáró újságírással foglalkoztunk; mostani írásunk a rádiós hírszerkesztés gyakorlati kérdéseire igyekszik választ adni.

A hír

A hír a világ legegyszerűbb, egyben egyik legbonyolultabb „találmánya”. Létezik, amióta az ember, napjainkra pedig iparággá vált. Meghatározására változatos, nem egyszer egymásnak ellentmondó definíciókat fogalmaztak meg. A hírírás szabályai meglehetősen szigorúak, mégis van, hogy a legjobb hír a szabályok felrúgásával születik.
Az alábbiakban a „hír” fogalmát a legszűkebb értelemben használjuk: csak azt értjük rajta, amit egy rádióban a bemondó felolvas. A hallgatók számára természetesen hír a tudósítás is, a rádiós újságírók pedig sokszor annak tekintik az MTI – nem rádiós szempontok szerint szerkesztett – anyagait is, melyek a rádiós hírszerkesztőnek minden szempontból csak nyersanyagok, terjedelmi, nyelvi és más tartalmi okok miatt egyaránt.

Hogyan definiálja a hírt a szakirodalom? Íme néhány a számtalan meghatározás közül: „A hír a történelem első, vázlatszerű piszkozata”, „A hír az, amit elhallgatnak”, „Ha egy kutya megharap egy embert, az nem hír. Ha egy ember harap meg egy kutyát, az hír”, „A hír az, ami érint, ami fontos, aminek hatása van életünkre”.
Mindegyik meghatározás igaz, de önmagában egyik sem teljes. A kérdésre, hogy „mi a hír?”, a fentiek mellett vagy talán előtt leginkább kérdéssel kell válaszolni: kinek, mikor mi a hír?

A nyaralónak elsősorban az időjárás, a víz hőmérsékletének változása, a vihar közeledte vagy elvonulása, a vonatok, repülők késése, az autópálya bedugulása a hír nyáron. Télen viszont a hóakadályok, a lavinaveszély vagy éppen a hóhiány. Egy soproninak hír, ha csőtörés miatt le kellett zárni a belvárost, ám ez kevéssé érdekli a szegedi polgárt, akit ugyanabban az időben a Tisza vízszintjének emelkedése izgathat jobban. A természetbarátnak hír, ha a Hortobágyi Nemzeti Parkban költ egy ritka vándormadár, a klasszikus zene szerelmeseinek viszont az, ha mondjuk Magyarországon lép fel a három tenor.

A fenti példák mindegyike megfelel annak a kritériumnak, hogy az említett esemény (vagy annak hiánya) többeket érint, érdekel, befolyással van emberek életére, mégsem mindegyikből lesz hír mindenütt, minden rádióban. A hírérték meghatározásakor tehát a hírszerkesztőnek mindig tisztában kell lennie azzal, hogy kinek ír, ki a célközönsége. Ez alapvetően meghatározza, hogy miből lesz és miből nem készül hír, és a híradáson belül egy-egy hír milyen helyet foglal el.
Ugyanakkor létezik egy másik, ritkán említett szempont is: az, hogy a hírszerkesztő „kinek a hangjára” írja a hírt. Ugyanis a legjobb fogalmazást is tönkreteheti a rossz előadásmód. A legegyszerűbb – a kereskedelmi rádiókra jellemző – helyzet, ha a hírszerkesztő maga olvassa a híreit. Ő idővel kitapasztalja, mi az, ami jól hangzik a saját szájából, milyen fordulatot, nyelvi játékot, milyen ritmusú mondatszerkesztést engedhet meg magának. Más a helyzet, ha bemondónak ír, mint a közrádióban. Ez sokkal kevesebb egyéni megoldásra ad lehetőséget, mert az igen eltérő egyéniségű bemondók nem mindegyikének „áll jól” egy-egy megfogalmazás.

A rádiós hír és a rádiós műfaj sajátosságai

A mindenkori cél a tekintélyt érdemlő, kiegyensúlyozott és megbízható hírszerkesztés, amely a tágabb értelemben vett újságírás igen szűk, ám annál hatásosabb és szigorúbb műfaja. A hírszerkesztő dolga, hogy a történéseket lényegükre egyszerűsítve, a fontosság sorrendjében, minél gyorsabban és pontosabban a hallgatók tudomására hozza.

A rádió fő előnye, hogy mindig a személyhez szól, vagyis közvetlen. Haladék nélkül képes továbbítani az információkat (nem lassítja a nyomda, a film vagy fotó előhívása stb.). Ez az előny a képi technika fejlődésével némileg csökkent a tévével szemben: egyre gyakoribb az úgynevezett breaking news híradás, vagyis rendkívüli események idején az adás megszakítása az élő, helyi tudósításért.
A képi információ előnye a vizuális gazdagság. Hátránya azonban, hogy több figyelmet von el: le kell ülni a képernyő elé, de még a kocsiban – vagy a közeljövőben már a mobiltelefonon – működő mini-képernyő is nagyobb koncentrációt igényel, mint a hang. A rádió hátránya a vizuális információ hiánya. Nincs kép, amely sokszor magáért beszél, és kevés szöveget igényel.

Ezért a rádióban tömören, lényegre törően, élvezhetően, figyelemfelkeltő módon kell fogalmazni, az élő nyelv követelményeit szem előtt tartva. A hallgató gyorsan és keményen ítél: ha nem hallja, nem élvezi, nem érti mindazt, ami elhangzik, akkor ki- vagy átkapcsol. (Jelenleg a Magyar Rádión belül a fő közszolgálati csatornának tartott Kossuth Adó legfőbb technikai hátránya, hogy nem vehető a CCIR hullámsávon, azaz a „nyugati normás URH-n”. A régi, „szocialista” URH vételére alkalmas készülék egyre ritkább, a középhullámú adás vételi minősége pedig elég gyenge. Ezért például autóban szinte élvezhetetlen.)
A „KISS” a rádiózásban gyakran emlegetett szabály. Angolul: Keep it simple, stupid! Körülbelül: légy egyszerű, te buta! A hallgató csak hangot hall, nehezebb felkelteni és ébren tartani a figyelmét, mint a képpel, ábrával.

A hír felépítése

A figyelemfelkeltés eszköze a lead: ebből tudja meg a hallgató, hogy miért figyeljen arra, ami következik. A logikus szerkezet pedig abban segít, hogy követhető maradjon a hír hallás után is. A hír felépítése nagyon fontos, de soha nem szabad elfelejteni, hogy a hírszerkesztő minden esetben egy történetet – „sztorit” – mond el, mesél.

Ugyanakkor adott a hírek műfaji szerkezete:

1. Címmondat (lead): egy mondatban össze kell foglalni a hír leglényegesebb elemeit, és mindjárt a hír elején el kell igazítani a hallgatót, hogy milyen témájú, milyen jellegű hír következik, és hol történt az esemény.
2. A tárgyalás, „részletek” (body) – ebben a részben kell kifejteni a tömör fogalmazású lead tartalmát, részletekkel eligazítani a hallgatót, rövid hátteret adni a hírhez, vagy a leadben foglaltaknál kevésbé jelentős, de a témához kapcsolódó további információkat elmondani. Fontos, hogy a különböző tartalmi elemeket a fogalmazásban átkössük, így ne csak tartalmilag, hanem nyelvileg is kapcsolódjanak a mondatok.
3. Zárómondat, a „befejezés” – nem minden hírben különül el, főleg a katasztrófahírek fontos eleme, hogy visszahozzuk a legfontosabb információt. Így az is megtudja a lényeget, aki az elejéről lemaradt.
A rádióhírekben legtöbbször a leadben és a hír elején a legfontosabb, a legújabb fejlemény áll, és így haladunk a régebbi, a kevésbé fontos részletek felé. Ha új fejlemények érkeznek egy hírhez, akkor többnyire azok kerülnek az elejére, és hátrébb szorítják az eredeti leadben foglaltakat. Ez sem abszolút érvényű azonban.

A hír mindig adjon választ a következő kérdésekre:
• Mi történt?
• Hol történt?1
• Mikor történt?
• Kivel történt?
• Miért történt?
• Hogyan történt?
• És a háttér: mindez mit jelent?

A hír néhány jellemzője

Az alábbiak többsége jellemző a hírre, függetlenül attól, hogy rádiós közszolgálati, kereskedelmi vagy a nyomtatott sajtóban megjelenő hírről van szó.
Közeli és fontos. Ahhoz, hogy egy sztorinak hatása legyen, fontosnak kell lennie. Az emberek számára fontossá a történés közelsége – de nem mindig csak szűk földrajzi értelemben vett „közelsége” –, vagyis az érintettség teszi az eseményt. Ilyen esemény volt az, amikor magyar turisták kerültek bajba egy kigyulladt szingapúri szállodában. Az is biztos, hogy a közelükben történő dolgok sokkal inkább érdeklik az embereket, mint a tőlük messze, távol történő események. (lásd buszbaleset az Alföldön, szemben egy távoli kontinensen történt hasonló esettel stb). Ide kapcsolódik, hogy az utóbbi években egyre népszerűbbek az önkormányzati lapok, helyi-regionális rádiók, televíziók.

Friss. A médiában, elsősorban a rádióban a hír az, ami most történik, illetve éppen megtörtént. Ami tegnap volt, az már „halott”, hacsak nincs új fejlemény az ügyben. A hír csak akkor hír, ha – a fontossága mellett – újdonság is. A tegnapi hírek általában a mai újságokban vannak, a tévéhíradók is inkább összefoglaló jellegűek (esti, reggeli, esetleg déli, kivéve a hírtelevíziókat, mint a CNN, a BBC World vagy a Euronews).

A közszolgálati Magyar Rádió csatornáin óránként vannak négyperces híradások a Kossuth Adón és – napközben minden óra 30-kor, „félkor” a Calypso fővárosi regionális rádióban, kétóránként a Bartók és a Petőfi Adón, illetve van az elsősorban hangos tudósításokra épülő, de híreket is nagy számban felhasználó Reggeli, Déli, Délutáni, Esti és a Késő Esti Krónika. 24 órás „hírrádióként” jelenleg csak a főváros körzetében működő Info Rádió dolgozik.
Érdekes. Alapkövetelmény, hogy a hír magára vonja a figyelmet. Ez elsősorban a headline-on múlik (ami nem más, mint a hír lényegének tömör, egy-két mondatos összefoglalása, bizonyos esetekben a hír címe). A hírszerkesztő, tudósító feladata, hogy megtalálja: mi a fontos a hírben, és utána ezt világosan, tényszerűen és érdekesen megfogalmazza.

Drámai. A bűnügyi történetek – lövöldözések, erőszakos bűncselekmények, autós üldözések – mindig érdeklik az embereket. A veszély, a kaland, a konfliktus mindig magára vonja a figyelmet. Az ilyen híreknél fokozottan kell ügyelni arra, hogy semmiképpen se sértsük meg az érintett emberek személyiségi jogait, érzékenységét, és óvakodjunk az ízléstelenségtől. Ne „tocsogjunk” a vérben, ha tragédia történt, kerüljük a részletek naturalista leírását. Ezt szabályozzák a vonatkozó törvények és jogszabályok mellett a különböző újságírói etikai kódexek is.

Jogot és erkölcsöt sért, felelőtlenül fokozza a tragédiát, ha az érintett hozzátartozók éppen a médiából értesülnek arról, hogy az ő rokonuk, barátjuk áldozat vagy az áldozatok között van: ezért a nevekkel rendkívül óvatosan kell bánni, akkor is, ha a szerkesztőség kapott valamilyen információt. Még a kereskedelmi adóknál is csak ritkán, a mindenáron a hallgatottság-nézettség növelésére, „olcsó” népszerűségre törekvő vezetés alatt fordul elő, hogy minden más értéket elsöpör a „vért előre” (bleedig is leading) irányelv: vagyis az erőszak, véres, durva jelenetek a legfontosabbak, minden más érték és szakmai szempont háttérbe szorul.

Szórakoztató. A hírek stílusa meglehetősen szigorú, kötött, kötelezően száraz, emiatt könnyen válik unalmassá. Ez oldható anélkül, hogy a tartalom rovására menne: adott esetben elfogadható a könnyedebb hangvétel például egy könnyűzenei adónál: a műsor stílusa érintheti a hír formáját, de tartalmát semmiképpen. Lehet egyidejűleg tájékoztatni és szórakoztatni, vagyis a hírnek-híradásnak sem kell szükségszerűem unalmasnak lennie: lehet üdén, fordulatosan, cselekményszerűen fogalmazni, a lehető legnagyobb mértékben érdemes kerülni, oldani, vagyis hétköznapi, élő, beszélt nyelvre „fordítani” a száraz, bürokratikus fogalmazásokat.
A fő szempont az, hogy a hallgató egyszerűen, érthetően és érdekesen kapja vissza a fontos történések lényegét. Ezt persze az idő szorításában, sokszor a politika, diplomácia árnyalatnyi „finomságai” miatt igen nehéz megvalósítani. A politikus gyakran körülír dolgokat, eufemisztikusan („alul”) fogalmaz, ami a lényegen – amit nekünk kell visszaadnunk – mit sem változtat ugyan, de gyakran ahhoz vezet, hogy a politikus később tiltakozik, mondván: ő nem ezt állította.
Egy napon hivatalos telefon-tiltakozás érkezett a szerkesztőségbe: „ne mondják, hogy XY (politikus) nem vesz részt a bizottság ülésén”. „Miért, ott lesz?” „Nem, de megbízottjával képviselteti magát.” Máskor azt találtuk írni, hogy Z (akkor ugyancsak kormányzati szereplő) külföldi útját elhalasztották. Az illető sajtósa kikérte magának, mondván: az utat „nem elhalasztották, csak később kerül rá sor”.

A száraz híradások oldására népszerű és elfogadott megoldás, hogy a komoly hírek végére teszünk egy (magazinműsornál esetleg közben, több) „színes” hírt. Ezek a közélet, a politika „komoly” világából kilépő érdekességek (sokszor humoros események, kulturális, tudományos érdekességek, akár egy-egy politikusról szóló, vele történt nem mindennapi, „színes” esemény). Gyakori felkonferálása, hogy „és végül elmondjuk, hogy” (angolban az and finally sztori).

A hírek témái

Válsághelyzetek: tűz, áradás, minden tömeges baleset, nukleáris, vegyi katasztrófa, vízi–, barlangi, hegyi mentés. Minden olyan eset érdeklődést kelt, amikor emberi élet(ek) kerül(nek) veszélybe. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy minél nagyobb hallgatóságnak szól a műsor, annál súlyosabbnak „kell” lennie a helyzetnek ahhoz, hogy „téma” legyen. Természetesen minden egyéni dráma tragédia a közvetlenül érintetteknek, de a nagyobb közösséget már nem biztos, hogy érdekli (sajnos naponta van több tucat halálos baleset; egy Kínában történt tömegszerencsétlenség nem igazán érdekli a magyar hallgatókat, de az M0-ás sokadik egyéni tragédiája igen.)
Helyi önkormányzat és országos kormányzat. Hír minden olyan helyi vagy országos kormányzati döntés, amely sok embert érint. A politikusok azonban hajlamosak okkal-ok nélkül keresni a szereplés lehetőségét, hogy önmagukat, pártjukat népszerűsítsék. A szerkesztőnek kell eldöntenie, hogy az elmondottaknak valóban van-e hírértékük.

Építkezés, tervezés: az országos és nagyobb helyi építési tervek, minden olyan beruházás, amely sokak életét változtatja meg, „átrajzolja” a térképet, hatással van egy térségre, érdekli az embereket. Természetesen az is, hogy milyen pénzből, pályázattal vagy megbízással történik a beruházás, vagy ha éppen elmarad, illetve késik az előre beharangozott tervhez képest. Az ilyesmi sok új lehetőségeket teremt, de károkat is okozhat (például új munkahelyek, telekspekuláció). Napjainkban külön szempont, hangsúlyosan nemcsak a „zöld” műsorokban: az eddig okozott károk miatt nagyon fontossá vált a környezet fokozott védelme.
Konfliktus és ellentmondás: tág értelemben lehet szó utcai összecsapásokról vagy éppen ellentétes gondolatok ütközéséről. Minden közügynek vannak pártolói és ellenzői. A szerkesztő – különösen a hírszerkesztő – dolga, hogy egymás mellé tegye az ellentétes szempontokat, érveket: így a hallgató alkothat önálló véleményt a fontos kérdésekről.

Ipar, gazdaság. A legtöbb ember életében alapvető, hogy van-e munkája, állása, ezért az iparban, mezőgazdaságban történő változások sokak számára hírértékűek, akkor is, ha nem közvetlenül őket érintik. Ilyen volt a közelmúltban a Danone-konfliktus Győrben, amely szakszervezeti, városi önkormányzati ügyként indult, majd országos, kormányzati kérdéssé is vált. A szabad, piaci gazdálkodás új igényeket is teremtett: ilyen például a rendszeres tájékoztatás a tőzsdéről, pénzügyi helyzetről (BUX-hírek, KSH közlemények, konjunktúra-jelentések). Ezeket megfelelő idősávban – például a Kossuth Rádióban reggel fél hét körül vagy délután – igénylik a menedzserek, de őket általában szűk szakmai szempontok vezérlik, és részletesebb információkra van szükségük. A köztájékoztatás erre nem alkalmas, mivel az emberek többségét közvetlenül nem érintik a tőzsdei ármozgások, nem érdeklik a bonyolult, száraz közgazdasági összefüggések – ezért elegendő a legfontosabb alapinformációk rövid közlése.

Egészségügy: létünkbe vág, alapvetően fontos mindenkinek, tehát érthető, hogy szinte minden esetben hírt kell adni róla. Hírértékű a járvány, vagy akár csak a járvány veszélye, a vérhiány, új perspektívát nyitó orvosi felfedezések, új gyógyszer – például itthon még el nem ismert rákellenes készítmény – megjelenése, bármilyen gond az egészségügyi ellátással.2

Emberi történetek. Mindig érdekes, amikor valami rendkívüli történik hétköznapi, „átlagemberekkel”. Ilyen lehet egy lottó telitalálat, valamilyen rendkívüli siker (nemzetközi díj, szakmai elismerés), vagy éppen a fordítottja: egy-egy megrázó emberi tragédia. Ilyen az is, amikor egy gyakori közszereplővel történik valami érdekes, ami éppen nem a hivatásához tartozó, „hétköznapi”, emberi oldalát mutatja meg például egy politikusnak, élsportolónak vagy művésznek.
Személyiségek. Egy-egy filmcsillag vagy más híresség látogatása mindig érdekli az embereket. Itt sem azonos mércét alkalmaznak a kereskedelmi adók és a közszolgálati média: az utóbbiban általában az esemény „csak” egy hír a sok közül, esetleg „hátrébb” sorolódik, a színes hírek közé. A kereskedelmi adóknál viszont könnyen felboríthatja a megszokott tartalmi sorrendet: akár induló anyaggá is válhat egy híradóban.

Sport. Az eredmények, győzelmek, főleg a csúcsok mindig érdeklik az embereket. Erre a témakörre a médiában mindenütt külön szakmai csapat van, így általában nem a hírszerkesztő dolga az események követése. Kivétel az olyan idősáv, amelyben nincs sportműsor vagy ügyeletes sportszerkesztő, de mégis mindenkit érdeklő dolog történik. A közszolgálati rádiónál a sok élő közvetítés, rendkívüli sportműsor ellenére volt egy idősáv, amelyben szervezési okok miatt a politikai híradások szerkesztőjétől várták el a hazai olimpiai érmek bejelentését.

Évszakhoz kötődő hírek. Minden nagy esemény, mint például a karácsony, húsvét, anyák napja, gyereknap stb. vonzza a híreket. Ami az adott eseménnyel, évfordulóval kapcsolatos, szinte minden embert, minden családot érint (ajándék-láz, nyitvatartás, virágárak), ezért hírt kell adni róla. Ebbe a műfajba tartozik az idegenforgalmi szezon és vonzatai, vagy éppen a rendkívüli téli időjárás.

Időjárás és közlekedés. Nincs ember, akit ne érintene. A médiumok rendkívüli adásnapot tartottak például 1987. január 12-én, mert „hóhelyzet” volt: négy napig egyfolytában esett, a közlekedés megbénult. A média próbált közvetíteni. Egészen más természetű rendkívüli adásnapok voltak például a romániai „forradalom” idején, 1989 karácsonyán: akkor olyan polgárháborús helyzet, politikai válság volt, amely halottakat és sebesülteket követelt, közvetlen szomszédunkban, ahol mintegy kétmillió magyar is él.
Állatok. Az állatvilágról – az ember közvetlen barátairól, kedvenceiről, például a lovakról, kutyákról – szóló hírek többnyire ideális „színesek”. Fogalmazásuk lehet könnyedebb, oldottabb, barátibb az átlagos híreknél, de soha ne legyen gyerekes, gügyögő.

Lényeges apróságok

Számok. Mivel első hallásra nehezen érthetőek, nem szabad túl sok számot, adatot tennünk a hírekbe. Számmal lehetőleg ne kezdjük a hírt. Használjunk kerekített számokat. Ha lehet, helyezzük összefüggésbe a számokat (mihez képest mennyi a növekedés/csökkenés, vagy – megfelelő forrásra hivatkozva – minősíthetjük a számokat: például mekkora adósság milyen minősítést jelent a pénzintézetek szemében).
Nevek. Általában mondjuk el a neveket, ha ismert személyekről van szó. Ne mondjunk neveket, ha a külföldi név nehezen mondható ki, nehezen érthető, megakasztja a bemondót és a hallgatót. Ha új nevek bukkannak föl, egy ideig megtehetjük, hogy állandó jelzőkkel emlegetjük őket, legalábbis amíg a hallgatók megszokják, hogy kiről van szó (Bush új amerikai elnök – mondtuk egy ideig megválasztása után). Magyar neveknél mindig a teljes nevet (tehát ne csak a vezetéknevet) mondjuk. A hírek szövegében sose tegyük hozzá a névhez, hogy „úr”, mert ez csak megszólításba való. A doktori és egyéb címeket hírekben csak akkor használjuk, ha az adott összefüggésben fontosak.

Idézetek. Lehetőleg ne kezdjünk hírt idézettel. Ha idézünk valakit, akkor a hír elején hangozzon el, hogy ki beszél, és csak utána – függő beszédben – az, hogy mit mondott: „A magyar miniszterelnök közölte, hogy....”. A bevezetés nélküli idézet – különösen, ha érzékeny politikai témáról van szó – azt az érzést keltheti a hallgatóban, hogy a mi véleményünket hallja, nem pedig azét a politikusét, aki ténylegesen nyilatkozott.
Szokatlan megnyilatkozások esetén idézzünk szó szerint, és erre hívjuk is föl a hallgató figyelmét: „XY úgy fogalmazott, hogy – idézzük –: „…”. Ez egyfajta önvédelem is, mert a politikusok hajlamosak „átmagyarázni” korábbi nyilatkozataikat.

Szóhasználat. Használjunk inkább egyszerű szavakat a bonyolultabbak vagy a ritkábban használatosak helyett. Kerüljük a nehezen kimondható szavakat. Idegen szavak helyett, ha csak lehet, használjunk magyar szavakat. Kerüljük az olyan szavakat, amelyek értékítéletet sugallnak. Lehetőleg kevés jelzőt és sok tényt tegyünk a hírekbe. Hagyjuk ki azokat a jelzőket, amelyek nem tartalmaznak külön információt (például a rendőrökről ne mondjuk külön, hogy „kivezényelt”, vagy ha a tűzoltók a hírben oltanak, akkor ne mondjuk külön, hogy a „riasztott” tűzoltók). Hagyjuk el az olyan fölösleges jelzőket, mint például „tragikus” szerencsétlenség (van-e szerencsés szerencsétlenség?)

Valamely párt vagy csoport megjelölésére csak olyan jelzőt használjunk, amelyet az illetők saját maguk elfogadnak. Ha ilyen nincs, akkor a hallgató eligazítására válasszunk olyan, tárgyszerű jelzőket, mint például: „kormánypárti”, „ellenzéki”, „legnagyobb”, „a legutóbbi választásokon győztes”, „az ellenzék vezető erejének számító”.

Kifejezetten rádiós sajátosság, hogy bizonyos szóösszetételeket nem használunk, mert a szóvégi-szóeleji összecsengés félreértésekre adhat okot. Ilyenek például a kórházba szállíttották (helyette inkább vitték), tegnapi napon (egyszerűen csak tegnap). Hasonlóan, ha két testület összeül és együtt tanácskoznak, akkor az együttes ülés, és nem közös.

Az ilyen hibákat, a fogalmazási aknákat és a túl bonyolult mondatokat egyaránt segít elkerülni, ha a hírt hangosan felolvassuk magunknak – kiderülhet, hogy mit nem lehet kimondani, és az is, hogy mi az, amit jobb, ha úgy nem mondunk ki.

A hírforrások

Riporterek (jó esetben szakriporterek). Közvetlen munkatársak, elsődleges információjuk megbízhatónak tekintendő, ők azok, akik a „csapatból” a helyszínen, a „tűz közelében” vannak. Természetesen vissza kell kérdeznünk, ha más forrásból (hírtelevíziók, MTI) eltérő tájékoztatást kapunk, de számunkra ők a primér forrás. Helyzetükből fakadóan állandó kapcsolatban kell lenniük azokkal, akik „a híreket csinálják” vagy érintettek (politikusok, szóvivők, érdekvédelmi csoportok vezetői, rendőrség stb.). A riporterek feladata, hogy hozzák a sztorit, keressék az érdekes eseményeket. Minden szerkesztőségben kell lennie egy házi, a konkurencia miatt csak belső használatra szánt telefonkönyvnek, amely a fontos emberek elérhetőségét tartalmazza.

Hírügynökségek, tévé- és rádióadók. A hazai és külföldi hírügynökségekre elő kell fizetni, de például a CNN hírtelevízió is pénzt kér azért, ha képes riportjait felhasználják. Sokszor azonban az is elég, ha az elkészített anyagban – a hírben, tudósításban – hivatkozunk a hírforrásra. Nemzetközileg elfogadottak a nagy hírügynökségek, miután nagyon szigorú a saját információik belső ellenőrzése is: ezek – a teljesség igénye nélkül – a Reuters, a DPA, az AFP, az AP. Ugyanakkor a hírügynökségek sem egyformán megbízhatók: itthon a nemzeti hírszolgálati iroda, az MTI rendelkezik a legkiterjedtebb hazai és külföldi tudósítói hálózattal, illetve – a fordítással járó késedelemmel és hibaszázalékkal együtt – a legtöbb külföldről átvett anyaggal. A tapasztalatok szerint a közelmúltban alapított kisebb magán-hírügynökségek anyagai többnyire használhatók, de szakmailag kevésbé megbízhatók, kevésbé ellenőrzöttek.

Tükör. Az előre tudható, bejelentett, tervezett várható eseményeket tartalmazza (napi előzetes, heti tükör stb.).

Szakszolgálatok. Kritikus eseteknél érdemes felhívni a rendőrséget, a mentőket, a tűzoltókat (vagy éppen a hegyimentőket, parti őrséget, ahol van ilyen). Megszokott, hogy az ottani ügyeletes nem örül a hívásunknak: olyan eseményről akarunk még többet, pontosabban megtudni, amiről jó eséllyel még ő sem tud eleget – nekünk viszont a lehető leggyorsabban tájékoztatnunk kell. Sokszor gát a felelősség felmerülése is: akit felhívtunk, egyeztetni akar a főnökével, ami két-három órás késést is jelenthet – közben a közszolgálati rádiónál négy adón félóránként hangoznak el híradások. Ennek a jelentőségét a médiatörvény érvénybe lépése óta egyre inkább felismerik az érintett hatóságok is: a rendőrségnél például elterjedt és működik a sajtóügyeletesek rendszere, már a megyéknél és a nagyobb városi kapitányságoknál is. Ne feledjük: itt is előnyt jelent a jó személyes kapcsolat.)

Sajtóközlemények, sajtótájékoztatóra szóló meghívók. Ezeket óvatosan kell kezelni. Az esetek többségében csak a propaganda, az önreklám eszközéül szolgálnak azoknak, akik küldik: ritkán van bennük valódi hírérték. Ha mégis hír készül belőlük, ügyelni kell arra, hogy ne a reklám, hanem a közérdek kapjon hangot. Gyakoriak az olyan meghívók, amelyek a hírszerkesztőhöz futnak be, valójában azonban a (szak)riporterekre tartoznak – ezeket értelemszerűen nekik kell továbbítani. Vannak olyanok is, amelyek megérnek valamilyen háttérelemzést, aktuális riportot – ezekből hír nem készül, de szintén tovább szoktuk adni.
Internet. Új forrás-lehetőséget teremtett az új technika, az internet. Felhasználásának tapasztalatai kettősek. Pozitív, hogy rendkívüli mértékben kiszélesedtek az információhoz jutás lehetőségei. Negatív, hogy a technikai gyorsulás mellett szabályozatlanok, egyúttal csökkentek is a szakmai követelmények. Tehát: az internet bizonyos esetekben jó, vagy akár nélkülözhetetlen hírforrás, de – megfelelő szakmai kontroll híján – válhat álhírek terjesztésének forrásává is. A döntés a szerkesztő felelőssége.

Pozitív hatása vitathatatlan volt, amikor Jugoszláviában, a Milosevics-rendszer utolsóéveiben többször is előfordult, hogy betiltották a B–92 független belgrádi rádióadót: adásait, információit továbbra is el lehetett érni az interneten.

A legtipikusabb álhír is az internetről került nyilvánosságra. 2001 áprilisában az ITAR-TASZSZ hírügynökség közölte, hogy meghalt a szaudi uralkodó. A jelentés kuvait-városi (!) diplomáciai forrásokra hivatkozva adta le, hogy a halálhírt néhány órán belül hivatalosan is be fogják jelenteni Szaud-Arábiában. A hírt a Magyar Rádió nem közölte: a bizonytalan forrás, hivatalos bejelentés hiánya mellett erősítette a kételyt az is, hogy a mértékadó nemzetközi hírforrások (BBC, CNN) sem adták le. A 14.17-kor kiadott gyorshírt – nyilván a megfelelő ellenőrzés után – 17.27-kor cáfolták (MTI 2001.április 9.). Mint kiderült, a téves információ egy honlapról terjedt el.

Legfontosabb értékek és célok

Ezek az alapelvek magától érthetődőnek tűnnek, mégis érdemes felidézni őket. A hírek szerkesztésének alapelvei:
Pontosság. Közzététel, vagyis adás előtt meg kell győződni arról, hogy igaz-e az információ. Általános szabály, hogy minden hírt – a rendkívüli eseményeket mindenképpen – legalább két, egymástól független forrásnak meg kell erősítenie.
Ilyen volt például, amikor rálőttek Orbán Viktor feleségének az autójára: a rendkívüli esemény úgy derült ki, hogy a hidakon, a fővárosból kivezető utakon rendőri ellenőrző posztokat állíttok föl. Erről „fülest”, értesülést kaptunk valamelyik kollégától: az információt a Miniszterelnöki Hivatal, a rendőrség és a kormányőrség erősítette meg, illetve pontosította, mielőtt az MTI kiadta volna. Kiderült, hogy valójában elrabolták a terepjárót, nem volt benne a miniszterelnök felesége, és a kormányőr lőtt rá a rablóra.

A kétes forrásokat ki kell szűrni. Ugyanakkor egyértelműen elfogadjuk, és csak rendkívüli (gyanús) esetben ellenőrizzük külön az MTI anyagait, mert az ellenőrzést a távirati iroda hivatalból elvégzi. Hasonlóképpen kezeljük a saját tudósítóink vagy kollégáink információt.
Minden szokásostól eltérő forrást külön jelölünk a hírek fejlécében, saját, belső információként. A hírben magában akkor szoktuk a hírforrást említeni, ha nem egészen vagyunk biztosak annak tartalmában, de leadjuk – ezzel némileg a felelősséget is áthárítjuk (például a „CNN hírtelevízió úgy értesült...”).
Etikai, szerzői jogi okokból indokolt a forrás megnevezése, ha exkluzív információról van szó. Ebben az esetben a forrás közlése nem tekinthető az adott médium reklámozásának.

Pártatlanság. Fontos elv és követendő gyakorlat, hogy a híradások, hírműsorok tartsanak egyformán távolságot minden parlamenti párttól és kormányzati intézménytől – szemben azzal az időnként hangoztatott elvvel, hogy a közszolgálati médiának minden parlamenti párthoz egyformán közel kell állnia. A hírszerkesztőnek nem szabad saját véleményét, állásfoglalását beleszőnie a hírbe, híradásba: vita esetén nem állhat egyik fél mellé sem, vagyis elengedhetetlen a tárgyilagos tájékoztatás. A pártatlanságot a híradások folyamán terjedelemben (műsorpercben) is biztosítani kell, természetesen a hír fontosságának függvényében. Érdektelen, lényegtelen eseményről nem szabad csak azért hírt leadni, hogy arányos legyen a pártok szerepeltetése.

Külön szabályok vonatkoznak a választási kampányra. Ezeket általában maguk a pártok egyeztetik egymással, illetve a média vezetőivel. Természetesen sokszor fizikai képtelenség egy négyperces híradáson belül az arányosság biztosítása, tehát a lényeg a hírfolyam (a hírek és híradások egész napos folyamatának) kiegyensúlyozottsága, pártatlansága.
A hírekben lehetőleg tartózkodni kell a minősítésektől, kivéve azokat az eseteket, amikor a megértést szolgálják a jelzők: például szélsőséges vallási csoport fegyveresei stb.

Kiegyensúlyozottság. Vitában, konfliktushelyzetben mindig meg kell szólaltani a másik (harmadik, negyedik...) felet is. Ez általában csak a hírfolyam egészében biztosítható, de visszautalással érzékeltethetőek az előzmények. A nyilvános vitában minden odatartozó nézetnek helyt kell adnunk, bizonyos időn belül. A hír általában adható akkor is, ha valamelyik felet nem tudjuk elérni. Reagáltatni a következő adásban is lehet.

Korrektség. A nyilatkozót (adott esetben riportalanyt) tilos félrevezetni. Például ha csak névtelenül hajlandó nyilatkozni, kötelező a titoktartás, hasonló igény esetén a hang eltorzítása, az arc kitakarása, illetve nem szabad titokban felvenni a beszélgetést. Tilos a mondanivalót úgy szerkeszteni, vágni, hogy az mást sugalljon, mint a nyilatkozó tényleges álláspontjának a lényegét. A szerkesztés nem torzíthatja a nézeteket.
Világos fogalmazás. Fontos a pontos fogalmazás, de legalább ennyire fontos a közérthetőség is. Mindig szem előtt kell tartani, hogy ugyanazt az adást széles rétegek hallgatják egyszerre: idősek, fiatalok, képzettek és kevésbé képzettek. A hírszerkesztő dolga, hogy valamennyiük számára egyformán érthetően és tartalmasan megfogalmazza az esemény lényegét.
A hír(adás) tárgyszerű műfaj: kerülendők a dramatizáló, szenzációhajhász jelzők, de jó, ha a fogalmazásmód üde, érdekes, változatos, nem hivataloskodó, közel áll a köznapi beszédhez.

Szakszerűség. Sok esetben magyarázat kell ahhoz, hogy mindenki megértse, miért fontos és érdekes, ami történt. A hírben ez ritkán lehet több egy mondatnál. Néha azonban előfordul, hogy maga a hír egyetlen mondat (vagyis a lead) – a többi háttér, magyarázat. Ebben az esetben sem szabad azonban elfelejteni, hogy ez sem tükrözheti az újságíró magánvéleményét.
A szakszerűség abból a szempontból is fontos, hogy ha egy hallgató a saját szakterületén tévedésen vagy pontatlanságon kapja a hírszerkesztőt, akkor a későbbiekben más témákban is feltételezni fogja, hogy az adott médium információi nem megbízhatóak. Ennek elkerülésére a hírekkel komolyan foglalkozó adók szakriportereket foglalkoztatnak, akik nemcsak jó újságírók, de egy-egy szakterületnek (például az egészségügynek, repülésnek vagy éppen a parlamenti visznyoknak) is avatott ismerői.

Gyorsaság. A gyorsaság, pontosság és a fontosság szempontjai keresztezik egymást. Általános tapasztalat, hogy bizonyos hírszolgálatok hajlamosak arra, hogy a gyorsaságot tekintsék elsődlegesnek. Ennek eredménye lehet, hogy ellenőrizetlen, vagy valós, de pontatlan információt közölnek – legfeljebb később helyesbítenek.
Ilyen eset volt, amikor a világrádiók egy része egy amatőr rádiósra hivatkozva (még a nyolcvanas években) közölte, hogy a Perzsa-Arab öböl fölött lelőttek egy nyugati utasszállító gépet. Mint később kiderült, ez nem volt igaz: a szóban forgó légitársaság minden járata utasaival együtt épségben megérkezett.
A BBC nem áldozza fel a pontosságot a verseny kedvéért: a legfontosabb szempont a hitelesség, inkább valamivel később, de korrekt információt közöl. Ezt az alapelvet fogadja el a Magyar Rádió is. Az erősödő hírversenyben azonban mindig nagy nyomás nehezedik a mindenkori szerkesztőre, hogy elsőként adjon közre egy információt. Ugyanakkor látni kell, hogy a munka során nincsenek „fekete-fehér” helyzetek, éppen a felelős szerkesztő feladata az ellentétes szempontok kezelése.
Jogszerűség. Látszólag nyilvánvaló követelmény, hogy az újságírónak – saját maga és a cég érdekében is – ismernie kell és tiszteletben kell tartania tartania saját országa törvényeit, valamint annak az államnak a törvényeit, ahol éppen dolgozik. Egyetlen hitelesnek tartott, komoly adó sem tűri el, hogy a munkatársa törvényt sértsen.

Érzékenység. Ez a szempont általában a kisebbségi, illetve bármilyen „mássági” ügyek kapcsán kerül elő. A fő szabály, hogy tiszteletben kell tartani a kulturális, vallási és egyéb sokféleséget, amely minden társadalomra jellemző.
Ugyanez igaz az emberek magánéletére is – hacsak a köz ügye másképp nem kívánja. Ennek meghatározása azonban megint csak rendkívül érzékeny kérdés, és embere válogatja, hogy kinek mi fér bele a „közügy érdekében” kategóriába. Az biztos, hogy a nyugati sajtó sokkal kevésbé hajlamos tekintettel lenni a közszereplők ilyen értelemben vett egyéni érzékenységére, mint a hazai. Fogalmazni mindenképpen úgy kell, hogy szavaink ne sértsék a kisebbségeket, a hátrányos helyzetű embereket, csoportokat.

Hatékonyság. A BBC – és minden maga iránt igényes adó – állandóan magas színvonalú munkát vár el munkatársaitól. Ennek alapja a megfelelő szakmai tapasztalat és rutin – ez azonban önmagában soha nem elegendő. A minőségi szerkesztés rendszeres és folyamatos felkészülést igényel. Ennek feltételeit (terhelhetőség, munkaidő, beosztás) a jó menedzsment beépíti a működési rendszerbe. A rendszeres – adáson kívüli – felkészülés mellett szükséges az alkalmankénti, nagyobb lélegzetű továbbképzések biztosítása is, annak érdekében, hogy a hírek, hírműsorok szolgáltatása ne váljon lélektelen rutinfeladattá.
Mindezek az alapelvek azonban csak akkor követhetők, akkor válnak hatásos eszközévé az újságírói munkának, ha a hírszerkesztő egy működő szerkesztőségi rendszerben dolgozhat, ahol megkapja a szükséges szakmai és háttér támogatást munkájához. Ehhez is kell egy csapat, még akkor is, ha maga a szerkesztő formálisan egyedül dolgozik. Bizonyos kérdésekben, ügyek kezelési módjában pedig elkerülhetetlen egy egységes szerkesztőségi álláspont kialakítása, mert az egész intézmény megítélését rontja, ha a szerkesztőség különböző tagjai különböző gyakorlatot követnek.

Lábjegyzetek

1
Különösen külföldi eseményeknél célszerű a hírt az országgal kezdeni, és a végén is elmondani, hogy hol történt mindaz, amiről beszámolunk.
2
A „járvány” szóval azonban vigyázni kell, mert mást jelent a köztudatban, és mást az egészségügyi hatóságoknál. A köznyelv már régen járványról beszél, amikor a hivatalos közlemények ezt még cáfolják: a hatóságok csak járványszerű, gyakori megbetegedésekről szólnak. Ennek oka: ha kimondják, hogy járvány van, akkor annak súlyos közjogi következménye van, egy sor rendkívüli intézkedést kell hozni. Ezért hivatalosan ezt csak végső esetben használják/ismerik el: a szerkesztő feladata, hogy a helyzet súlyosságának megfelelően érzékeltesse a valóságot, egyúttal közvetítse a hivatalos álláspontot a történésekről.
Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink