Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2001 tél

Politika

Bajomi-Lázár PéterBajomi-Lázár Dávid:

Újságírók és újságolvasók

A közvélemény a magyarországi sajtóról

Menyire tarja a nagyközönség hitelesnek és tárgyilagosnak a magyar sajtót? Mennyire bízik az újságírókban? Mennyire tartja szabadnak a sajtót? És mennyire ért egyet a sajtó szakmai tisztességét kétségbe vonó politikai nyilatkozatokkal? A Sajtószabadság Központ felmérése ezekre a kérdésekre keresett választ a felnőtt lakosságot reprezentáló országos minta vizsgálatával.1

Az elmúlt években vezető jobboldali és konzervatív politikusok többször bírálták a magyar újságírókat. Pintér Sándor belügyminiszter szerint egyes vezető újságírók szervezett bűnözők kocsijába ülnek be.2 Kövér László, a Fidesz–MPP volt pártelnöke azt mondta, az újságírók utánpótlását ma is „öreg bolsi főszerkesztők” választják ki.3 Csurka István, a MIÉP elnöke tudni vélte: a magyar a sajtó hazudik és idegen érdekeket szolgál.4 Torgyán József volt agrárminiszter arról beszélt, hogy a sajtó „goebbelsi propagandához hasonló” eszközökkel igyekszik lejáratni személyét, és az ellene szerveződő sajtóhadjáratok mögött az SZDSZ áll.5 E bírálatok közös vonása, hogy nem egyes újságírók vagy sajtótermékek függetlenségét, hanem általában a sajtó egészének szakmai tisztességét vonják kétségbe. Azzal vádolják az újságírókat: nem a hiteles és objektív tájékoztatást szolgálják, hanem partikuláris érdekek – az alvilág, a kommunisták, a külföld, a liberálisok érdekei – vezérlik őket.

Kevesebbet tudunk arról, hogyan értékeli a magyar újságírók munkáját a nagyközönség. A kérdésfelvetést az is indokolja, hogy minden kutatás szerint politikailag nagyon megosztott a magyar társadalom. Ez alapján feltehetjük, hogy a nagyközönség egy része is elégedetlen az újságírók szakmai teljesítményével, vagyis a fent idézett és hasonló politikai nyilatkozatok sikerrel építenek az emberek egy részében a sajtóról egyébként is élő kedvezőtlen véleményekre.
Mennyire bízik tehát a nagyközönség az újságírókban? Mennyire tartja tárgyilagosnak és hitelesnek a lapok, a rádiók és a tévék hírrovatait? Menyire tartja fontosnak azt, hogy a sajtó szabad legyen? És mennyire tartja szabadnak a sajtót? A Sajtószabadság Központ ezekre a kérdésekre keresett választ. A Szonda Ipsostól megrendelt kutatás a 18 éven felüli népességet reprezentáló 1000 fős országos mintán készült, 2001 augusztusában, standardizált kérdőíves módszerrel, kiképzett országos kérdezőbiztosi hálózat bevonásával.

Hírforrások

Először azt vizsgáltuk: honnan tájékozódnak az emberek politikai kérdésekben.6 A válaszokból az derül ki, hogy a legfontosabb információforrást a televíziók – különösen a kereskedelmi tévék – jelentik. A megkérdezettek 74 százaléka7 elsődleges információforrásként általában a tévét, kilenc százalékuk általában a rádiót, ugyanennyien valamelyik napilapot, három százalékuk pedig valamelyik hetilapot nevezte meg. Meglepő, hogy – bár felmérések szerint a lakosság tíz százaléka internetezik rendszeresen – a megkérdezetteknek csak egy százaléka mondta azt, hogy elsődlegesen az internetről tájékozódik politikai kérdésekről.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a megkérdezettek átlagosan hány forrásból tájékozódnak. Az egy forrásból tájékozódók aránya 16 százalék. A legtöbben két vagy három forrásból szerzik információikat (24–24 %), négyet vagy ennél többet pedig összesen 30 százalékuk említett. A válaszadók 16 százaléka nem tudta megmondani, hogy honnan tájékozódik politikai kérdésekről, vagy azt mondta, hogy egyáltalán nem tájékozódik.

Az összes választ elemezve megtudjuk, hogy a megkérdezettek mekkora része informálódik kisebb-nagyobb rendszerességgel az egyes médiumokból. A legnagyobb szerepe a tv2-nek van, amelyből időről-időre az emberek 55 százaléka tájékozódik politikai kérdésekből; ezt követi az RTL Klub 52 százalékkal. Az MTV 39, a Magyar ATV hat, a Duna TV pedig az emberek öt százalékának szolgál információforrásul. A rádióállomások közül a legtöbben a Kossuthot (16 %) és a Petőfit (6 %) jelölték meg. Érdekesség, hogy a hírműsorokra szakosodott Info Rádiót a kérdezetteknek mindössze egy százaléka említette. Még ennyien sem említették az ugyancsak politika-orientált, ám az eseményekről pártosan tudósító Pannon Rádiót (igaz, egyik állomás sem országos vételkörzetű).8 Figyelemreméltó, hogy a megkérdezettek 17 százaléka valamilyen egyéb rádióállomást említett; ez azt jelenti, hogy sokan a zenés kereskedelmi rádiók rövid hírblokkjaiból tájékozódnak.
Ami a napilapokat illeti: a Népszabadságból a megkérdezettek 12 százaléka, míg a Népszavából, a Magyar Hírlapból és a Magyar Nemzetből mindössze 2–2 százalékuk szerzi információit. Nagy jelentőségük van ugyanakkor a megyei napilapoknak, amelyek az emberek 17 százalékának szolgálnak politikai információkkal. A bulvárlapokat nyolc, a gazdasági lapokat mindössze egy százalékuk említette.

Általában a televízió és különösen a kereskedelmi tévék elsőbbsége azt jelzi, hogy az emberek egyenlőségjelet tesznek a politika és a televíziós hírműsorok tartalma közé – dacára annak, hogy a televíziós hírműsorok a politikai eseményekről rendszerint elnagyoltan, esemény- és személyiség-központúan, sokszor a háttér ismertetése nélkül számolnak be. Ezt jelzi az is, hogy a megkérdezettek 51 százaléka szerint a televíziós hírműsorok éppen megfelelő részletességgel tájékoztatnak a politikai eseményekről, és csupán 15 százalékuk véli úgy, hogy nem elég részletesen (7 százalékuk szerint a tévéhíradók túl részletesek, 18 százalékuk szerint pedig egyik híradó ilyen, másik olyan).

Bár egyes nézetek szerint a hírműsorokban és a napilapokban megjelenő tájékoztatás hézagosságáért kárpótolnak a részletes elemzéseket közlő és az események hátterét is feltáró hetilapok, felmérésünk szerint ezek olvasottsága elhanyagolható. A HVG-ből a megkérdezettek három, a 168 Órából kettő, a Magyar Fórumból mindössze egy százalékuk tájékozódik politikai kérdésekről. Egyetlen olyan más politikai hetilap sem volt, amelyet akár fél százaléknál többen említettek volna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek az újságok a közbeszédre is csak minimális hatást gyakorolnának, hiszen általában éppen a véleményvezérek forgatják őket, vagyis azok, akiknek véleménye befolyásolja környezetük politikai döntéseit is.9

Tárgyilagosság és hitelesség

Kevesen gondolják úgy, hogy a napilapok vagy a tévéhíradók teljesen tárgyilagosan tájékoztatnának politikai kérdésekről: az előbbiekről az érdemi választ adó megkérdezettek10 öt, az utóbbiakról hat százalékuk mondta ezt.11 Lényegesen többen vélik úgy, hogy e hírforrások többé-kevésbé tárgyilagosak: 46 százalékuk szerint a napilapok inkább tárgyilagosan tájékoztatnak, a tévé esetében pedig ez az arány 45 százalék Hasonló a helyzet, ha a különböző médiumok hitelességet nézzük.12 A tévéhíradók a megkérdezettek öt százaléka szerint teljesen, 44 százalékuk szerint pedig inkább hitelesen tájékoztatnak. Némileg rosszabb a helyzet a napilapok esetében: az emberek három százaléka gondolja úgy, hogy teljesen, 42 százalékuk pedig úgy, hogy inkább hitelesen tájékoztatnak

A televízió és a napilapok legfontosabb szakmai jellemzői – a tárgyilagosság és a hitelesség – megítéléséről összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az emberek közel fele nagyjából-egészében kedvezően nyilatkozott, negyedük pedig aszerint ítéli meg a kérdést, hogy éppen melyik médiumról vagy sajtótermékről van szó. Vagyis a lapokkal és a tévével szemben egészséges távolságtartás jellemzi őket, ezeket inkább elfogadva, de némi kritikával fogyasztják-használják. Ez arra enged következtetni, hogy a sajtó korlátlan közvélemény-befolyásoló hatalmát hirdető nézeteket Magyarországon is csak erős megszorításokkal fogadhatjuk el.
Az adatok ugyanakkor arra is utalnak, hogy a sajtó és a média szakmai tárgyilagosságát és hitelességét megkérdőjelező, fent idézett politikusi nyilatkozatok összecsengenek nagyjából minden negyedik megkérdezett véleményével. Az emberek negyede tehát nem bízik a televízióban és a lapokban.

Hasonló eredményeket mutat az a kérdéssor is, amellyel az újságírók társadalmi presztízsét igyekeztünk feltárni. Ezt más foglalkozások presztízséhez hasonlítva vizsgáltuk: azt mértük, hogy a megkérdezettek mennyire bíznak meg az egyházi személyekben, a politikusokban, a rendőrökben, a tanárokban, az újságírókban, az ügyvédekben és a vállalkozókban.13 A százig terjedő skálán mérve a legmagasabb bizalmi index (68 százalékpont) a tanároké. Az újságírókban a megkérdezettek megközelítőleg annyira bíznak (45 százalékpont), mint az egyházi személyekben (48), a rendőrökben (45) vagy az ügyvédekben (42). A legalacsonyabb a vállalkozók (37) és a politikusok (32) bizalmi indexe.A megkérdezetteknek mindössze négy százaléka mondta azt, hogy teljesen megbízik az újságírókban, 40 százalékuk azt, hogy inkább megbízik, 37 százalékuk azt, hogy inkább nem bízik meg, 13 százalékuk pedig azt, hogy egyáltalán nem bízik meg bennük (hat százalék nem tudott véleményt nyilvánítani). összességében tehát többen tartják megbízhatatlanoknak, mint megbízhatóaknak az újságírókat.

Figyelemreméltó, hogy a férfiak (17 %) és a budapestiek között (16 %) az átlagosnál lényegesen magasabb azoknak az aránya, akik egyáltalán nem bíznak meg az újságírókban. További érdekesség, hogy a nagyobb településeken bíznak bennük a legkevésbé: Budapesten 38, a megyeszékhelyeken 43, a kisebb városokban 46, míg a falvakban 49 százalékpont az újságírókkal szembeni bizalomindex.

Véleményszabadság

Az elmúlt években koalíciós politikusok többször felvetették, hogy korlátozni kell bizonyos vélemények sajtóbeli megjelenését. 1998 nyarán Pokol Béla kisgazda képviselő egy olyan jogszabály elfogadását javasolta, amely a sajtót a „társadalmilag hátrányosnak tekintett vélemény vagy értékelés” helyreigazításának közlésére kötelezte volna, ám javaslata ekkor még a kormánypártok körében sem kapott kellő támogatást. 2001 tavaszán azonban az országgyűlés már elfogadta Répássy Róbert Fidesz–MPP-s országgyűlési képviselő törvénymódosítási javaslatát, amely a „személyhez fűződő” jogot sértő vélemények közlése esetén közérdekű bírsággal fenyegeti a sajtót (a törvénymódosítás az Alkotmánybíróság döntésére vár).
Megfelelnek-e ezek a politikai törekvések a nagyközönség várakozásainak? Ennek feltárására több kérdést is megfogalmaztunk. Először arra kerestünk választ: mennyire tartják az emberek fontosnak azt, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét. Az adatok azt mutatják, hogy többségük fontosnak (83 százalékuk „nagyon”, további 13 százalékuk „kicsit fontosnak”) tartja általában a véleményszabadságot.

Abban a kérdésben azonban már kevésbé értenek egyet a válaszadók, hogy a vélemények sokszínűségének a sajtóban is meg kell-e jelennie. Amikor arról kérdeztük őket: mennyire fontos, hogy a sajtóban minden vélemény megjelenjen, már csak 55 százalékuk mondta azt, hogy „nagyon”, további 31 százalékuk pedig azt, hogy „kicsit fontos”, (12 százalékuk pedig egyáltalán nem tartotta fontosnak ezt. A csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők körében az átlagosnál magasabb azok aránya, akik szerint nagyon fontos, hogy minden vélemény megjelenjen a sajtóban (58 százalék).

Tovább árnyalja a képet az, hogy mennyire tartják fontosnak: a sajtó senkit se sértsen meg személyesen. A megkérdezettek hatvannyolc százaléka azt mondta, ez „nagyon fontos”, további 23 százalékuk pedig „kicsit fontosnak” tartotta ezt. Mint ismert, a Lex Répássy indoklása általában az emberek személyhez fűződő jogait hangsúlyozza, elhallgatva azt a tényt, hogy a sajtó az esetek nagy részében nem hétköznapi emberekkel, hanem közszereplőkkel foglalkozik, akiknek a magánszemélyeknél jobban kell tűrniük a nyilvános bírálatot. Másképpen: a magánszférára hivatkozva igyekszik korlátozni a közügyekben eljáró politikusok támadhatóságát. Az adatok alapján azt mondhatjuk tehát, hogy retorikáját tekintve a törvénymódosítási javaslat harmonizál a nagyközönség elvárásaival.

A Lex Répássy tartalma azonban már jóval kevésbé felel meg az emberek akaratának. Amikor egy újabb kérdéssel azt firtattuk, mennyire tartják fontosnak azt, hogy a politikusok ne szóljanak bele, mit ír a sajtó, a válaszadók többsége ismét elutasította a politikai beavatkozást: 66 százalékuk „nagyon”, további 25 százalékuk „kicsit” tartotta fontosnak azt, hogy ne avatkozzanak a sajtóban közvetített tartalmakba. Másképpen: tíz emberből kilenc valamennyire fontosnak tartja a sajtó politikusoktól való függetlenségét.

Sajtószabadság

Végül arról faggattuk az embereket, hogy mit gondolnak általában a sajtószabadságról. Előbb azt kérdeztük: ahhoz, hogy demokrácia legyen az országban, mennyire fontos az, hogy a sajtó szabad legyen? Majd azt kérdeztük: mennyire tartják a mai magyarországi sajtót szabadnak?
Az első kérdésre adott válaszok azt mutatják, hogy túlnyomó többségük a demokrácia szerves részének tekinti a sajtószabadságot.17 65 százalékuk „nagyon”, további 19 százalékuk „inkább fontosnak”, 11 százalékuk pedig „közepesen” tartotta fontosnak azt, hogy a sajtó szabad legyen. Az átlagosnál lényegesen magasabb a „nagyon” választ adók aránya a felsőfokú végzettségűek (79 %), a budapestiek (76 %) és a 18–35 éves fiatalok körében (65 %). Azok aránya, akik a sajtó szabadságát nem tartják a demokrácia előfeltételének, vagy nincs véleményük a kérdésről, együttesen is csak öt százalék volt. A sajtószabadság tehát egyike azon kevés szabadságjogoknak, amelyeket a mai Magyarországon általános közmegegyezés támogat.

Ennek fényében elgondolkodtató a második kérdésre adott válaszokból nyert kép. Ebből ugyanis az derül ki, hogy mindössze a válaszadók 16 százaléka tartja a sajtót „teljesen szabadnak”, 48 százalékuk pedig „inkább szabadnak”. Minden ötödik megkérdezett (22 %) úgy nyilatkozott: a sajtó „inkább nem szabad”, minden huszadik szerint (5 %) pedig „egyáltalán nem szabad”. Nagyjából minden tizedik (9 %) nem tudott válaszolni a kérdésre. Azok közül, akik szerint a demokráciához nagyon fontos, hogy sajtószabadság legyen, mindössze 16 százalék gondolja úgy, hogy Magyarországon ma a sajtó teljesen szabad; 45 százalékuk szerint a sajtó inkább szabad, de nem teljesen, míg 31 százalékuk úgy véli, hogy a sajtó ma nem szabad Magyarországon.

A sajtószabadság demokratikus ideáljának tulajdonított fontosság és valós helyzetének megítélése közötti ellentmondás arra enged következtetni, hogy a sajtó kérdésében demokratikus deficit alakult ki. Az emberek nem teljesen elégedettek a sajtó teljesítményével. Az újságírók iránti bizalom viszonylagos hiánya alapján azt is kijelenthetjük: a magyar újságírók nem vívják ki munkájukkal a nagyközönség maradéktalan elégedettségét. Mi több, az újságírók szakmai tisztességét megkérdőjelező politikai nyilatkozatok az emberekben egyébként is élő bizalmatlanságra építenek (ami nem azt jelenti, hogy tényszerűen megalapozottak volnának).

Az újságírókkal való viszonylagos elégedetlenség nemcsak azért jelent problémát, mert a politikai tájékozódás – és így a választói akaratképzés – elsődleges forrását a sajtó jelenti, ezért a demokrácia működésének alapmechanizmusa akadozik. Hanem azért is, mert az újságírókkal való elégedetlenség a sajtót is sebezhetővé teszi. Az újságírók csak akkor lennének védettek a politikai támadásokkal szemben, ha a nagyközönség elismerné és támogatná munkájukat. Akkor, ha az emberek úgy éreznék: a sajtó megfelelően tájékoztatja őket a politikusok viselt dolgairól, és így a demokratikus intézményrendszer nélkülözhetetlen része.

Ugyanakkor valószínűleg kétirányú folyamatról van szó. Nemcsak a sajtó szakmai teljesítménye rontja önnön presztízsét, hanem a sajtót elítélő politikusi nyilatkozatok és a sajtószabadságot korlátozó törvénytervezetek is kedvezőtlenebbé teszik a sajtó társadalmi megítélését. Ezzel politikusaink maguk is hozzájárulnak a sajtószabadság kapcsán kialakult demokratikus deficithez.

Lábjegyzetek

1
A Népszabadságban „Újságolvasók, tévénézők a magyar sajtóról” címmel 2001. október 3-án megjelent írás bővített változata.
2
Idézi a Népszabadság 2000. augusztus 25-i száma.
3
Idézi a Népszava 2000. szeptember 21-i száma.
4
Idézi a Magyar Fórum 2000. augusztus 26-i száma.
5
Idézi a Népszava és a Népszabadság 2000. november 27-i száma.
6
„Honnan szokott Ön tájékozódni politikai kérdésekről?” (nyitott kérdés).
7
Az elemzés során végig egész százalékra kerekített értékeket használunk.
8
A Pannon Rádió műsorairól a Sajtószabadság Központ munkatársai által készített tartalomelemezést lásd az Élet és Irodalom 2001. szeptember 28-i számában.
9
A személyes kommunikáció szerepéről lásd például Angelusz Róbert Kommunikáló társadalom című könyvét, Budapest: Gondolat, 1983, 97–102. o.
10
Nem számítva azokat, akik nem olvasnak napilapot, nem néznek híradót vagy nem tudtak a kérdésre válaszolni.
11
„Ön szerint a tévéhíradók/napilapok politikai kérdésekről mennyire nyújtanak tárgyilagos tájékoztatást?” (zárt kérdés)
12
„Ön szerint a tévéhíradók/napilapok politikai kérdésekről mennyire nyújtanak hiteles tájékoztatást?” (zárt kérdés)
13
„Ön mennyire bízik meg az egyházi személyekben: teljesen megbízik, inkább megbízik, inkább nem bízik meg vagy egyáltalán nem bízik meg? És a(z)…”
14
Népszabadság, 1999. június 30.
15
Népszabadság, 2000. február 4., Népszava, 2000. március 22.
16
A kérdezés során nem tettünk különbséget az MSZP, az SZDSZ és a MIÉP között, noha egyes vélemények szerint a csonka kuratóriumok megválasztásának hátterében a kormánypártok és a MIÉP háttéralkuja húzódik. Az ellenzéki SZDSZ véleményéről lásd például a Népszava 2000. március 1-i számát.
17
„Ön szerint ahhoz, hogy demokrácia legyen az országban, mennyire fontos az, hogy sajtó szabad legyen? Kérem, osztályozzon az iskolai osztályozás mintájára egytől ötig, ahol az 1-es azt jelenti, hogy egyáltalán nem fontos, az 5-ös pedig azt, hogy nagyon fontos a sajtószabadság!”
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
<>
2017 tavasz-nyár
> régebbi lapszámok
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink