Médiakutató 2002 tavasz

Történelem

Ráczkevi Ágnes:

Mesekommunizmus

EGY ÜNNEP A MAGYAR RÁDIÓ 1947-1953 KÖZÖTTI GYERMEKMŰSORAIBAN

Sokféle szemszögből vizsgálták már az úgynevezett „ötvenes éveket” Magyarország politikai és társadalmi változásainak folyamatában. A Magyar Rádió e korszakban készített gyermekműsorainak elemzése további adalékokat nyújthat a korszak megismeréséhez. Az alábbi írás a Március 15-ével kapcsolatos műsorokat elemezve azt vizsgálja: hogyan használták a rádiót a gyermekek politikai szocializációjára.

1. Az ünnep és a politikai szocializáció

Az ünnepnapok különleges alkalmakként emelkednek ki valamely közösség folyamatos életviteléből. Lehetővé – esetenként kötelezővé – teszik, hogy jelképes vagy megtörtént eseményeket, időszakokat újból, intenzív átéljünk. Egy-egy jeles nap megünneplésének megfigyelése ezért képes lehet valamely kor, társadalom bizonyos sajátosságait is fölfedni a vizsgálódó előtt.

Magyarországon már 1945 óta nyomon követhető volt, ahogyan az új államalakulat vezetése a maga módszereivel saját politikai, gazdasági és társadalmi elképzeléseinek megfelelővé igyekezett formálni az ország egész népének életmódját és gondolkodását. Mint minden társadalomban, nemkülönben a rájuk épülő államokban, itt és ekkor is alapvető fontosságú volt, hogy a leendő felnőtteket már gyermekkorukban elkötelezzék a fennálló rend elfogadása és megtartása mellett. A 20. század új médiuma, amellyel az erre már korábban is használt tömegsajtó mellett újabb tömegeket lehetett elérni, ehhez kiváló eszköznek ígérkezett. A rádió a társadalmi beilleszkedés folyamatának korábban ismert módjaihoz kiegészítésképpen nyújtotta a maga sajátos eszköztárát, részese lehetett a gyermekek szocializációja – ezen belül politikai szocializációja – alakulásának és alakításának.

Az 1947-1953 közötti időszak Magyarországának gyermekei a számukra készített rádióműsorokból tudhattak meg sok mindent az őket körülvevő világról: a társadalomról, amelyben éltek, és a kultúráról, amelybe belenőttek. Mesék hőseinek érezhették magukat, a hallottak idegen tájakra kalauzolhatták őket, bővíthették ismereteik tárát, játékos vagy komolyabb formában szokhattak hozzá, hogy családjuk és más emberek, csoportok mi mindent várhatnak el tőlük; rájöhettek, hogy az örömök mellett kötelességek is várnak rájuk, a műsorok szereplőiben pedig akár barátokra, példaképekre, bizalmasokra is lelhettek.

2. A rádió szerepe és feladatai

A Magyar Rádió immár több mint háromnegyed évszázados fennállása során szinte folyamatosan készített műsorokat a különböző gyermek- és ifjúsági korosztályok számára. A két világháború között e műsorokat még nem önálló szerkesztőség vagy osztály munkatársai hozták létre; legtöbbjük Kilián Zoltán nevéhez köthető. Kilián 1944-ben megjelent, Rádiós népművelés című könyvében külön kitért a gyermekeknek szánt műsorok fontosságára, bár a könyv címének megfelelően azt emelte ki, hogy „a megfelelő műveltségű, pedagógiai képzettséggel bíró műsorszakember által vezetett gyermekműsor népnevelő ereje igen nagy, mivel a szülők gyermekeikkel együtt hallgatják” (Kilián 1994: 62). Kilián a rádió változatos népművelői (mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, egészségi, zenei) lehetőségeinek bemutatásán túl arra is rámutatott, hogy a rádióval „összenőtt a politikai propaganda”, amely propaganda más formát ölt egy demokratikus- és mást egy diktatórikus állam rádiózásában, mivel „a tekintélyi államvezetés országai magát az egész rádiót állandó és általános népművelő eszköznek tartják, mely egyrészt a népképzés anyagát közvetíti, másrészt világnézeti nevelő is. Mindkét vonatkozásban a vezetők által időszerűen megállapított szükségleteket szolgál” (Kilián 1944: 42).

E tételnek nem látszik ellentmondani a következő állásfoglalás sem, amely a Magyar Szociáldemokrata Párt XXXIV. kongresszusának (1945. VIII.) akcióprogramjában, a demokratikussá tenni kívánt Magyarország jövendő szellemi életének átalakításáról olvasható: „miután a demokráciát őszintén demokratikus gondolkodású tömegek nélkül sem megvalósítani, sem megszilárdítani nem lehet, pártunk a demokratikus népnevelésen, az új iskolán, az ingyenes és kötelező oktatáson kívül megvalósítandónak tartja [...] a sajtónak, filmnek, rádiónak, színháznak, művészetnek, tudománynak és irodalomnak maradéktalan felhasználását és beállítását a dolgozó tömegek szellemi felszabadítására, az új embertípus kialakítására” (Vass 1975: 117).

1947-ben Odescalchi Margit, akkor az MNDSz (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) egyik vezetője hasonlóan nyilatkozik a rádió szerepéről a rádióújságnak: „A rádióra jutott az az óriási feladat, hogy az ország közvéleményének formálásában részt vegyen. Politikai, kulturális, gazdasági és szociális téren érvényesíti a magyar demokrácia nevelő hatását. Fájdalom, a múltban keserűen tapasztaltuk, hogy a rádió milyen nagy mértékben hat a tömegek közvéleményére. A rádiónak a nép legszélesebb rétegeiben el kell terjednie. Fontos volna, ha minden házban szólna a rádió és helyes útmutatásával helyrehozná a régi rezsim rádiójának bűneit.” 1 Losonczy Géza hasonlóképpen nyilatkozott ugyanitt, valamivel később: „azt hiszem, hogy a rádiónak a mai időkben elsősorban a demokratikus nevelés a feladata. [...] Egyetlen sajtóorgánum sem veheti fel a versenyt a rádióval tömegbefolyásolás tekintetében, a rádió felelőssége a demokrácia iránt ennek megfelelően nagyobb is.” 2

Azt, hogy a politika valóban a rádiózás eszközével is folyamatosan fenn kívánta tartani a társadalom egészére gyakorolt befolyását, alátámasztja Szobotka Tibor írása, amellyel az 1949. elején végre beinduló két külön adást (Kossuth és Petőfi adó) köszönti: „ha azt kérdezzük, mi ennek a lehetőségeiben megnövekedett műsorpolitikának a lényege, talán röviden összefoglalva mondanivalónkat azt felelhetjük: a dolgozók öntudatának további megerősítése. Mik ennek az eszközei a rádión belül? Elsősorban az oktatás, tehát a marxista-leninista ismeretek közlése, amelyek megállapítják a munkásság osztályhelyzetéből kiinduló fejlődésének hatalmas távlatait és e fejlődés érdekében a politikai életbe való tevékeny bekapcsolódásának kötelezettségét. [További cél, hogy] nívós, és egyben kellemes időtöltést is szerző műsorszámok keretében tudjuk a nevelés és oktatás, azon keresztül pedig az öntudat megerősítésének nagyfontosságú feladatát szolgálni.” 3

1949 augusztusában államosították a rádiót, vezetőjének a korábban az MDP vezető ideológusai közé tartozó Szirmai Istvánt nevezték ki. Ő a következőket írta a Magyar Rádióra váró feladatokról: „segítenünk kell dolgozó népünk építő munkáját, további harcait a tájékoztatás, a szórakoztatás, a kultúra nevelő és tanító eszközeivel. Ott kell lennünk az üzemekben [...] hogy sugározzuk országunk vezető erejének, a magyar munkásosztálynak optimista, derűs, harcos, építő szellemét, a marxizmus-leninizmus világképét, az ország minden dolgozója felé. [. . .] A rádió nemcsak szórakoztató üzem, dolgozó népünk harcos szerve is, amelynek gyomlálnia, irtania kell a kulturális életünkbe beütő reakciós, imperialista, kispolgári ideológiai befolyásokat. [...] A kultúrfront harcaihoz a rádió jó eszközt nyújt, de csak akkor, ha összeforr a munkásosztállyal, a dolgozó néppel.” 4

Az önálló Ifjúsági- és Gyermekosztály felállításának terve is 1949-ben merült föl. Egy, a Magyar Rádió Archívumában őrzött, dátum nélküli fogalmazvány a következőkben körvonalazza az új osztály feladatát: „a gyermekek és fiatalok nevelése, szellemiségük, öntudatuk, ízlésük alakítása egyike a legfontosabb feladatoknak, hiszen a gyermek a jövő záloga. A Rádió is ezt kell, hogy egyik legfontosabb feladatának tekintse. Ezért szükségessé válik, hogy a gyermek- és ifjúsági műsorokat az Oktatási osztálytól elválasszuk Az Oktatási osztály feladata a propaganda és általános ismeretterjesztés. A gyermek- és ifjúsági nevelés pedig elsősorban pedagógiai feladat. Az új Ifjúsági- és Gyermekrádió osztály feladata az lenne, hogy felismerve a Rádió hatalmas propaganda és nevelő erejét, élenjárna abban a munkában, hogy gyermekeinkből hazafias, a Párthoz hű, a háborús uszítókat gyűlöl ő, a béketábor vezetőiért, elsősorban Sztálinért, Rákosiért lelkesedő ifjakat neveljen, olyan embereket, akik szeretik a munkát, ismerik az életet, hűek a munkásosztályhoz, felismerik, hogy az osztályharc különböző szakaszaiban melyek a feladataik, olyan embereket, akik életvidámak, műveltek, bátrak, egyszóval: szocialisták” 5

A rádió feladata tehát elérni és befolyásolni – nemcsak az általában vett hallgatóságot, hanem – a gyermekeket is. Ezt alátámasztja az irat következő része is: „Az eddigi munka bírálata: Az Oktatási osztályon belül eddig is szerkesztettünk ifjúsági és gyermekműsorokat, melyek sok szempontból meg is állták helyüket. Mégis, mielőtt az új, egységes Gyermekosztály konkrét feladatait vázolnánk és annak munkatervét kidolgoznánk, kritikát szeretnénk gyakorolni az eddigi gyermek- és ifjúsági műsorokról. Általános hibánk, hogy nem ismertük fel kellőképpen a rádió jelentőségét. Nem voltak komolyan kiépített kapcsolataink a hallgatók tömegével, tehát nem ismertük azt a hatalmas nyilvánosságot, amit a Rádió jelentett, illetve jelent. Nem ismertük fel, hogy a Rádió az osztályharc egyik éles fegyvere, nem voltunk eléggé pártosak, nem élesítettük eléggé ezt a fegyvert. Műsoraink nem tükrözték eléggé azt az alapvető változást, mely társadalmunkban és mindannyiunk életében végbement.” 6

1950.január 1-én a gyakorlatban is megkezdte munkáját az új osztály. A rádióújság beköszöntő műsorelőzetesében ezt olvashatták kicsik és nagyok: „Hogy gyermekeink biztosan, céltudatosan haladjanak az építő munkában, a szocializmus építésében, nevelni, vezetni kell őket. Ebben a munkában akar élen járni a rádió és az ifjúság nevelésének kérdését éppen ezért helyezte műsorpolitikájának középpontjába. Újonnan alakuló Ifjúsági és Gyermekosztályunk feladata, hogy olyan embereket neveljen a gyermekekből és az ifjakból, akik forrón szeretik hazájukat, akik hívek a Párthoz, gyűlölik a háborús uszítókat, tántoríthatatlan barátai a Szovjetuniónak, a béketábor vezetőinek: Sztálinnak, Rákosinak!” 7

Miközben ezek az idézetek jól érzékeltetik az 1945-1950 közötti időszak politikai változásaival együtt járó, a közbeszédben végbement stílusváltozást, megfigyelhetjük bennük azt a tendenciát is, ahogyan a rádió szerepe és feladata a politikai hatalom elvárásai szerint folyamatában változik. A szociáldemokrata akcióprogram még a „demokratikus népnevelés” megvalósítására, a „dolgozó tömegek szellemi felszabadítására” kívánja alkalmazni a rádiót. 1947-ben már a tömegbefolyásolás legfontosabb eszközeként kell működnie. A „Fordulat Évét” követően pedig az immár teljhatalomra jutott MDP államosítja a rádiót, és elnökének megbízható ideológusát nevezi ki, aki szerint „a rádió jó eszköz a kultúrfront harcaihoz”. A gyermekműsoroknak ekkor már az a feladatuk, hogy a Párthoz hű gyermekeket és ifjakat neveljenek.

Az 1947-1953 közötti hat esztendő ünnepi gyermekműsorainak alább közölt részletei ugyanezt az ívet, a „fokozódó helyzetet” mutatják meg. Az első esztendőben még nem önálló osztályon készültek a műsorok (az Irodalmi osztály munkatársai hozták létre őket), és nem hordoztak jelentősebb aktuálpolitikai töltést sem. Mindenesetre az már a későbbi befolyás-növekedés előjelként értékelhető, hogy a valószínűleg egyszerűen emlékező jellegű műsorszámot lecserélték egy ifjúsági nagygyűlés felvett anyagára. A következő két évben ugyan még mindig nincsen a gyermekműsoroknak külön osztályuk, ám a „Fordulat Évének” – amely egyben Centenáriumi Év is volt – ünnepi műsorai már magukon viselik a napi politika beszivárgásának nyomait. 1949-ben a műsor már szinte egyértelműen az időszak aktuális gondjait jeleníti meg, és megoldást is kínál rájuk – a gyermeknek szánt didaktikus jelleggel. Az 1950. évi ünnepi műsorok pedig a rendezett műsor- és szervezeti struktúrában immár egybehangzanak (a szó legszorosabb értelmében) az őket körülvevő társadalom, illetve a politikai rendszer elvárásaival, a kialakult, kialakított közbeszéd jellegzetes fordulataival. Az „ötvenes évekként” emlegetett politikai korszak csúcspontjának nevezhető két következő esztendő ünnepi műsorainak szövegei pedig már végképp egybeforrni és megfelelni látszanak a kor Magyarországát egészében kisajátító, az emberek gondolati és tettbéli szabadságát megszüntető politikai eszmerendszer kívánalmainak. Viszont a vizsgálat záróévének választott 1953-ban Március 15-e ünnepi gyermekműsorai, a szövegek, versek kiválasztása már halványan ugyan (Sztálin halála után tíz nappal vagyunk!), de jelezni látszanak a sztálini típusú totalitárius rendszer kezdődő erózióját is.

3. A rádió eszköz szerepéről

Amikor azt igyekszünk kideríteni, hogy lehettek-e a gyermekek politikai szocializációjának kialakulását és további fejlődését befolyásoló hatásai a Magyar Rádióbankészített, nekik szánt műsoroknak, azt is be kell mutatnunk, milyen tényezők megléte szükséges ahhoz, hogy e feltételezett hatások elérhessék szándékolt alanyaikat. E tényezőket két olyan alapcsoportba soroljuk, amelyen belül további differenciálásra nyílik mód.

(1) A hallgathatóság technikai és technológiai körülményei: mikor, mennyi készülék, hol, kinek a tulajdonában volt, illetve a műsorgyártó milyen eszközökkel készítette el, közvetítette, majd archiválta (és ismételte) produktumait.

A magyar rádiózásnak is nagy korszakzáró dátumává vált 1945, mivel mind a visszavonuló, mind a bevonuló harci felek vagy elhurcolták, vagy tönkretették a műsorkészítés- és továbbítás eszközeit. Hallgatói oldalról a helyzet hasonló volt: vevőkészülékek ugyanerre a sorsra juthattak. Annak, hogy egyáltalán hányan hallgathatják a műsorokat, a legdurvább mutatója az előfizetői létszám. A vizsgált időszak elején, 1947-ben 300 ezer előfizetője volt a Rádiónak, a végére, 1953-ra ez a szám egymillió fölé emelkedett. Ez a mutató korántsem jelenti, hogy csak ennyien hallgatták volna a műsorokat. A vezetékes rádiók, az iskolai, kultúrházi, üzemi, kórházi, laktanyai stb. közös rádióhallgatási lehetőségek folyamatos bővülése a hallgatói létszámot jóval nagyobbá tette, ám ezt a számot nem ismerjük. Szerepet játszott továbbá az is, hogy sorra állították fel újra, vagy létesítettek új, kisebb-nagyobb teljesítményű adóállomásokat, és újraindult a magyarországi készülékgyártás. A vidék villamosítási folyamatának erősödése is a hallgathatóságot javította. Meg kell említenünk olyan tényezőket is, amelyek időszakosan vagy hosszú távon akadályozói voltak a hallgathatóságnak. Ilyen például a kapacitáshiány: emiatt a Budapest II, illetve későbbi nevén a Petőfi adó sokáig csak néhány délutáni, esti órában sugárzott műsort. A műsorzárások is ebbe a körbe tartoznak: még 1950-ben is mind a két adón hosszabbrövidebb ideig napközben is adásszünet volt. A Kossuthon08.30-11.30 között, a Petőfin 11.30-15.00 között nem volt műsorszolgáltatás, ezen túl a Petőfi műsorát este – a vizsgált időszakban el-eltérő periódusokban – később vagy korábban zárták. Ma már inkább kuriózumnak érezzük, de a fennmaradt írásos anyagokból látható, hogy (ugyan valóban csak időszakosan) hosszabb-rövidebb viharszünetek is meggátolhatták a műsorok hallgatását.

Szűkebbre vonva a kört: a gyermekek rádióhasználatát korlátozta az iskolai (óvodai) elfoglaltság is, bár a műsorkészítők a nekik szánt műsorokat hallgatható időpontokra igyekeztek tenni. Ezt azonban megnehezítette, hogy az általános beiskolázottságnak köszönhetően sokáig kevés volt az osztályterem, ezért sok helyen még jóval a vizsgált időszakon túl is váltott, délelőtti-délutános rendben folyt a tanítás.

A Magyar Rádió technikai oldalát tekintve a hangrögzítés módszerei és ezek fejlődése a lakklemezektől kezdődően a nagyjából az érintett időszak közepére megjelent magnetofonos felvételi lehetőségekig ugyancsak hatást gyakoroltak a hallgathatóságra. Az élőben adott műsorok mellett az ismételhetőség ugyanis hosszabb műsoridőt eredményezett, és több hallgató elérését tette lehetővé.

(2) A szellemi termék, azaz a műsor, illetve készítője milyen módon érheti el a feltételezett befolyásoló hatást.

A Magyar Rádió műsorkészítői közül sokan a háború előtt is az intézményben dolgoztak, de a személyes háborús veszteségek, a fiatalabb korosztályok megjelenése, illetve a társadalmi rendszer megváltozása, majd megváltoztatása (értve ezen előbb a rövid életű köztársasági, majd a kommunista párt hatalomátvétele után a népköztársasági formát) jelentősen befolyásolta személyi összetételüket. Az egyes műsorkészítők alakították a műsorok hangvételét egyrészt egyéniségük, felkészültségük alkotó erejénél fogva, másrészt a szervezeti kötelmek hatása alatt. Emellett természetesen a Magyar Rádió vezetőinek is szerepük volt az egyes műsorok létrehozásában, illetve a teljes adáskép alakításában.

Természetesen a műsorok hatása függ magától a hallgatótól is, aki korlátozott interaktivitással és áttételesen ugyan, de maga is részese a műsorkészítésnek, illetve egyéni jellemzői függvényében értelmezi a hallottakat. A gyerekekre irányuló politikai indoktrinációs szándékok és módszerek hatásait, e hatások erejét, tartósságát ugyanakkor nem lehet megbízhatóan kvantifikálni. Akár az is előfordulhat, hogy hatásuk – szemben a politikai elvárásokkal – éppenséggel kontraproduktívvá válik.

4. A vizsgálat módszertana, alapfogalmak

A Magyar Rádió Dokumentációs Igazgatósága Műsorborítéktárában őrzik az elhangzott műsorok írott anyagait. Egy műsorboríték elvileg az adott nap valamennyi műsorának szöveges változatát tartalmazza, ezek között lehet megtalálni az éppen keresett műsor szövegkönyvét. (Sajnos számos esetben a műsorborítékok az elmúlt mintegy fél évszázad alatt megsemmisültek, esetleg valahol lappanganak.) Az 1947-1953 között eltelt hét év gyermek- és ifjúsági műsorainak teljes száma – heti két műsorral számolva – közel ezerre rúg. 1950-től kezdve azonban e műsorok száma több mint kétszeresére emelkedett. Az ünnepi dátumhoz, március 15-éhez köthető műsorok szövegkönyveit kerestük elő. A „köthető” kitétel azt jelenti, hogy nemcsak az adott dátumú napot, hanem az előtte elmúlt egy hét, illetve az adott műsor e dátumhoz legközelebbi adását is figyelembe vettük, mivel a megemlékező műsorokat nem okvetlenül magán az ünnepnapon tettek adásba.

Az adatgyűjtés forrásairól: ahhoz, hogy a Rádió Műsorborítéktárában megtaláljuk az ünnepi gyermekműsorok szövegeit, előzetesen az időszak hivatalos rádióújságja, a Magyar Rádió megfelelő évfolyamaiból kikerestük valamennyi gyermekműsor adásba kerülésének pontos dátumát, továbbá a műsorcímeket, majd ezek ismeretében azokat a műsorborítékokat, amelyekben szerencsés esetben ott lapultak a legépelt szövegek.

A gyermekműsor/ok kifejezés azokat a műsorokat fedi, amelyek a Magyar Rádió önálló Ifjúsági- és Gyermekosztályán készült műsorok közül

1. óvodásoknak, azaz három és hatéves kor közötti gyerekeknek készültek,

2. kisiskolásoknak, azaz hat és tízéves kor közöttieknek, végül

3. kiskamaszoknak, azaz tíz és 14 éves kor közöttieknek készültek.

A vizsgált időszak műsorcímei is segítenek eligazítani az olvasót, bár természetesen lehet életkorbeli átfedés a megcélzott hallgatóságot tekintve.

Az itt következők úgynevezett gyűjtő műsorcímek, azaz olyan címek, amelyek alatt alkalomról alkalomra változó egyedi műsorok jelennek meg. Például gyűjtőcím az „Óvodások műsora”, amelynek minden egyes adásakor – legalábbis a vizsgált időszakban – önálló egyedi műsorcímet is adtak készítői (például az 1952. november 3-án sugárzott Óvodások műsorának címe: „Miértke”).

A vizsgált évek folyamán új gyermekműsorok születtek, másokat átneveztek, megint mások egyedi (gyűjtőcím nélküli) műsorok voltak, vagy rövid életűek maradtak. Az átnevezésre példa, hogy 1950-ben a „Gyermekrádió” gyűjtőcímet egy időre a komolyabbnak érzett „Iskolások Rádiójára” változtatták, de sem a rádióújság, sem a szövegkönyvek nem használták következetesen az újabb elnevezést. A némelyik gyermekműsor nevénél esetleg tapasztalható bizonytalanság abból is fakad, hogy az adatgyűjtésnél használt legalább kétféle forrás (lásd később) adatai eltértek egymástól, az pedig, hogy melyik az eredeti, eldönthetetlen.

A szövegkönyv kifejezés magában foglalja mindazt az írott anyagot, amelyet a gyermekműsor készítője (vagy a gépíró) megírt, majd a szerkesztőnek, rendezőnek leadott, aki azt esetleg javította, lektoráltatta. Magának a hangzó anyagnak az elkészítése során a bemondó, a színész vagy más szereplő ezt a szöveget mondta el. E szövegek idézésekor nem használjuk a szokásos idézési szabályokat, azaz lábjegyzetekben nem adunk meg lelőhelyet, mivel az idézetek helyei pontosan meghatározhatók a műsorok időpontjaival, és lelőhelyük kizárólag a Műsorborítéktár megfelelő műsorborítékja lehet. A szövegeket betűhíven, korabeli helyesírással és központozással közöljük.

A vizsgált időszakban és később gunyorosan használt vörös farok kifejezést kiemelő jelleggel, terminus technicusként használtuk. Ebben az értelemben a kifejezés jelentése a következő: olyan, általában egy írást, szöveget befejező szövegrész, amely egyrészt didaktikusnak szánt tanulságot kíván levonni a korábban írtakból, másrészt pedig – kissé bumfordi módon – ideológiai összefüggést próbál létrehozni az adott szöveg tartalma és egy külön meghirdetett, ám a szöveg összefüggésrendszerébe beilleszteni óhajtott ideológiai cél között. Ez az ideológiai cél lehet például politikai, nevelési-oktatási is. Nevéhez híven a vörös farok többnyire jól észrevehetően elárulja, leleplezi magát, éppen döcögőssége miatt.

Mivel ezúttal csak a Március 15-ével kapcsolatos műsorokat mutatjuk be, ezért a Nagy Andrásnak a hasonló időszak egyes sajtótermékeivel foglalkozó szakdolgozatából átemelt – ünnep-meghatározások közül is csak az erre vonatkozót idézzük. Eszerint történelmiek vagy nemzetiek azok az ünnepek, amelyek „a nemzet, illetve az állam történelmének meghatározott történéseire utalnak, bizonyos történelmi momentumokra emlékeznek, illetve amelyek az ország és a nemzet életének politikai rendszerektől gyakorta független, alapvető, évről-évre visszatérő mozzanataihoz kapcsolódnak” (Nagy: 1998: 12).

5. A műsorok

5.1. Az 1947-es év

A Március 15-ét megelőző héten a „Rádió Gyermekszínháza” és a „Gyermekrádió” jelentkezett, de írásos anyaguk nem maradt fönn. A „Gyermekrádióban” – a rádióújság tanúsága szerint – Lázár István elbeszélése hangzott el, „Két deci tej” címmel, ám a tartalmáról nem tudunk meg semmit. Március 13-án ismét a „Gyermekrádióra” figyelhettek a hallgatók, a műsor címe: „Gólya Gabi utazása”. Csak a műsorelőzetesből maradt fenn a műsorra tett hivatkozás: „B. Radó Lili pompás meséjével szórakoztatjuk kicsinyeinket”. A leírás és a cím alapján nem valószínű, hogy március 15-i megemlékezésról szólt volna. Tizenötödike szombatra esett, de nem a „Gyermekrádió”, hanem a tizenéveseknek készített „Az Ifjúság Hangja” került műsorba.

5.2. 1948: A Szabadságharc Centenáriumi Éve és a „Fordulat Éve”

Az első megemlékezés március 6-án hangzott el, „A Gyermekbarátok műsora: Március 15. versben, énekben és hangjátékban” címmel. Az nem derül ki sem a rádióújságból, sem a szövegkönyvból, hogy kiket vagy mit kell érteni a „gyermekbarátok” kifejezésen. Ekkorra ugyanis már fölszámolták, betiltották több száz társadalmi szervezet működését, ezért megválaszolatlan marad a kérdés, hogy vajon a nagy múltú gyermekvédő társaság valamilyen formában való megjelenéséről lehetett-e szó.

A műsor Petőfi-versből, a Kossuth-nótából, jász tábori táncnótákból, végül egy rövidke hangjátékból állt. Ez utóbbiban (címe: „Március 15-e”) egy nagyapa mesél unokáinak a neves napról. A szerző azonban némi aktuálpolitikai fordulatot épített a mesébe, amikor ugyanis arról esik szó, hogy 1848-ban „a hajóhidat éjjel szétvitte a jég”, Erzsike unoka megkérdezi: „egy híd [volt]? Az bizony kevés [...] már nem is tudnám szép hidaink nélkül elképzelni a kékszínű Dunát.” Nagyapa: „Minek is képzelnél ilyet, kislányom! A hidak állnak [. . .] és mikor vidám, tavaszi napsütésben keresztül mész a Lánchídon – az Erzsébet hídon és a Margit hidon [...] kicsi cipőd sarka majd jókedvűen kopog [...] szeresd őket: boldog és büszke szíveddel nagyon... nagyon... Mintha a barátaid lennének” Érdekes betétszöveg ez, hiszen az 1848. március 15-i események felidézésekor nemigen szokták megemlíteni ezt a részletet. Vajon az író miért tartotta fontosnak, hogy a mintegy 10-15 perc hosszúságú jelenetben mégis szerepeljen? Aligha lehet kétséges, hogy itt a szebb jövő, sőt a már most is szebb jelen megjelenítésének finom érzékeltetése, meglétének nyomatékosítása a cél.

A történet befejezése további – bár bizonyíthatatlan – feltételezésre nyújt módot, mivel így szól Sándor unoka: „Hiszen te is részese voltál a nagy napnak!” Nagyapa: „Részese voltam [...] De akik a történelmet igazán csinálják, a százezrek és a milliók, mindig névtelenek.” Ezzel a tömegek erejének és fontosságának érzékeltetése lehetett a cél, a nagypolitika egyre erősödő kollektivista ideológiáját ismerhetjük fel tükrében.

A ll-i „Rádió Gyermekújságban” alig van nyoma az ünnepvárásnak: csak befejezésül adnak előzetest a március 15-i műsorról. Tizenötödike ebben az évben hétfőre esett, amikor elvileg nem volt gyermekműsor, de – talán a munkaszüneti napra való tekintettel – a „Gyermekrádió” adása mégis megjelent. A műsorújság tájékoztatása szerint elhangzott „A kis komédiás, rádiójáték Petőfi életéből, írta: Kovács G.” Sajnos tartalmáról a 14-i műsorelőzetesben sem szóltak, a kézirat pedig nem maradt fönn.

5.3. Az 1949-es év

A gyermekműsorok döntő többsége átkerült az immár Petőfi-adó néven szereplő II. programba. Az ünnepet megelőző adások anyagai (10-én „Rádió Gyermekújság”, ll-én „Az Ifjúság Hangja”) nem maradtak fönn, az előbbi újságbeli, rövid ismertetőjéből következtetve nem volt szó 15-éről. Az „Óvodások műsorának” második felében „Gyermekek márciusa” főcímmel egy hangjáték első része ment le, „Március és a gyerekek” címen. Az 1848-as történetben ugyancsak felfedezhetünk egyrészt tanmesei elemeket, másrészt azonban erős aktuálpolitikai utalásokat is. A főhős gyerekek egyikének apja, egy pék a fosztogatástól félve eldugja lisztkészletét. A fiúk titkos szövetséget alapítanak, „mert titokban lehet csak komoly dolgokat végrehajtani [...] Nézd, itt van ez a liszt ügy is. Hát azt hiszed, hagyom én ezt? Most megalakul a nemzetőrség. Amíg ezek vigyáznak a rendre és a haza sorsán őrködnek, addig más eldugja a lisztet. Az én tisztelt atyám és a te tisztelt atyád! Nem, barátom, ezt mi nem engedhetjük! Mi forradalmárok vagyunk és azok maradunk, míg ki nem vívjuk szabadságunkat.” Jóska: „Hiszen azt már kivívtuk máma!” Kálmus: „Dehogyis vívtuk ki. Csak kimondtuk. És ez nem lesz könnyű dolog [...] (szomorúan) Látod, csak haza kell jönnünk, és máris mit látunk. Gondolhatod akkor, hogy odakint a világban mennyi ellenségünk van. A főurak, a főpapok, a kereskedők, a gazdagok. És ezek még csak a magyarok. Hát még a császár és csatlósai!”

Az első rész befejezése láthatóan maga után húzza vörös farkát, amikor Kálmus így beszél édesanyjához: „Mi azt akarjuk, hogy mindenkinek jobb legyen ezentúl a sorsa. A szegény elnyomott parasztnak, a más hasznára dolgozó szegény munkásnak, egytől egyig.” A második rész 19-én, a „Gyermekrádióban” ment, „Idegen hajók a Dunán” címmel. A fiúk kilesve, hogy bécsi ügynökök a Dunán puskaport csempésznek Pestre, jelentik ezt Szemerének, majd Rottenbillernek, akik természetesen intézkednek. Az ifjú forradalmárok azonban még ennél is többet tesznek: elmondják, mi is történt a liszttel. Maga Szemere Bertalan dicséri meg őket: „No, jól van gyerekek! Látom, sok tekintetben különbek vagytok a szüleiteknél is. De így van ez rendjén. Ti, velünk együtt egy új világért küzdetek [. . .] ti megértettétek, mit akarunk mi [...] a ti szívetekben nagy lánggal lobog édes hazánk szeretete [...] és én ezért most [. . .] nemzetőrré avatlak!”

Az „ötvenes évek” szinte valamennyi jelentős kérdése, illetve a rájuk adott adekvát válasz megjelenik a történetben: az árurejtegetéssel kezdve, a belső ellenségeken (kereskedők, főurak, főpapok – Mindszentyt februárban ítélték el!) túl még ott a világ is, mint ugyancsak ellenség (a császár és csatlósai – Truman és Tito...). Még az a lehetőség is felmerül, hogy a szüleit beáruló Pavlik Morozov pionír követendő példáját sejteti az a jelenet, amelyben a fiúk elmondják a két vezetőnek, hogy a pék apa lisztet rejteget.

5.4. Az 1950-es év

Március ll-én a rádió az „Úttörők Gyermekszínháza” a „Nagyenyedi két fűzfa” rádió változatát közvetíti. Ezután a 14-ei „Gyermekzene” műsorában jelenik meg az ünnep: Kassai Vidor, a Nemzeti Színház egykori művésze iskolás volt 1848-ban, leírta, hogyan zajlik a toborzás; a műsor szerkesztője pedig ezt fölhasználva népdalokat, verbunkosokat vett adásba. Ugyanezen a napon volt hallható a „Gyermekrádió” égisze alatt egy ünnepi műsor, „A három bajtárs”, Kátai Lajos írása, amelyben valamennyi fiú beáll vörössipkásnak Damjanichhoz, sőt csellel még egy várat is elfoglalnak. Március 15-e, szerda munkaszüneti nap volt, a gyermekeknek szánt két műsor („Gyermekrádió – mese”; „Úttörő-induló”) anyaga nem maradt fönn.

5.5. Az 1951-es év

Március 12-én „Iskolások Rádiója” volt, az orosz nyelvoktatás után Gábor Áron története következett, az immár valóban jellemző vörös farokkal: Gábor Áron elesett, amiről „Kossuth lapja így számolt be: Jegyezzétek fel e nevet, történészek, ti írói a szabadságharc csillagainak [...] Ezt írta Kossuth újságja, de a reakciós történetírás nem tartotta szükségesnek, hogy úgy emlékezzék meg a szabadságharc e dicső alakjáról, ahogy megérdemelné. Emlékét azonban annál inkább megőrizte a nép; hiszen az ő fia volt!” Az „Óvodások Műsora” immár önállóan, „Egy nap a Szabadság-hegyen” címmel volt adásban: a gyerekek a fogaskerekűn és az úttörővasúton utaznak, ahol Miértke folyton kérdezősködik. Az óvó néni a tavasz példáját hozza föl, hogy végül Petőfihez, illetve az ünnephez érjen. Kérdezz-felelek-szerűen beszélget velük: „A hóvirág a tavasz győzelme. A tavasz meghozza a föld számára a szabadságot. »Harcolj, harcolj föld a téllel, / Ne félj megbírod, levágod, / S szabadságodat kivívod, / Tavasz a te szabadságod.” Kispajtások, ugye tudjátok, ki volt Petőfi Sándor? Gyerekek: Tudjuk! Verseket írt! Költő volt! Sári néni: Igen. Nagy költő volt és nagyon szerette a hazáját. Ezt írta egyik versében: »Haza és szabadság, ez a két szó, melyet, / Először tanuljon apjától a gyermek«.”

Felfedezhetjük, hogy az idősebb (10-14 éves) korú gyermekeknek már reakciós történetírókat is lehetett említeni, míg a kisebbeknek szóló műsorban a hazaszeretet érzésének megjelenítése, esetleg mélyítése nem járt együtt közvetlen ideológiai társítással. Március 13-án „Vöröstollasok” címmel hangzott el Csizmarek Mátyás hangjátéka, amely meglepő mértékben hasonlított az előző évi, „A három bajtárs” című műsorhoz, csak most két gyerek Székesfehérvárt foglalja el csellel, de ugyanúgy Damjanich dicséri meg őket. Délután újra jelentkezett az „Iskolások Rádiója”, először Illyés Petőfi-könyvéből vett részletekkel, valamint Petőfi-idézetekkel, végül beszámoltak egy iskolai költői versenyről, amelynek során a gyerekek március 15-i érzéseikről írtak. Az „Óvodások ünnepi műsorában” ismét elhangzott a „János vitéz”, bár ezúttal narrátorral és versszöveg idézetekkel.

Ekkor március 15-e már munkanap volt, ezért a szokásos időben jelentkezett a „Rádió Gyermekújság”. A beköszöntő szöveg, az „Előre, pajtások!” után Jókai elbeszélése következett, „A nagy nap”. Nem derül ki, hogy ezután, a „Dalok a szabadságról” alcímű részben milyen dalokat (népi, verbunkos, honvéd, netán munkásmozgalmi?) adtak. Az Okos Mackó azonban erdélyi nagyapjáról mesélt, az 1848-ban még ifjú medvéről, aki Gábor Áronnak akart elvinni egy rég tóba esett harangot, de mire elért vele Kézdivásárhelyre, az ellenség győzött, ezért ő visszadobta a harangot a tóba. A műsor végén Miska bácsi jelentkezett, aki mellől Spenót Marci azért késett el, mert „a Petőfi szoborhoz ment a csapattal”, ahol „nagyon szép volt” minden. Elköszönésként ismét az „Előre, pajtások!” járta. „Az Ifjúság Hangja” a „Népek hajnalcsillaga” című összetett műsorral zárta a délutánt. Petőfi-idézetek, Jókai emléksorai, Sipka, az ács története, majd Kossuth kiáltványa követték egymást. Befejezésként pedig újra ott csóvál a vörös farok: „A segítség elmaradt! A magyar nép egyedül állt a reakció elleni harcban. Csak száz évvel később, mikor már nem a reakciós, hanem a haladó erők voltak túlsúlyban, – csak ekkor ragyogott fel a szabadság hajnalcsillaga hazánk egén. Hallgassátok meg Tyihonov szép versét a szabadságot hozó győzelmes Szovjet Hadseregről!” Továbbá: „A szabadságharc hős fiataljaihoz méltóképpen harcoltak a fasiszta elnyomás ellen az újpesti partizánok [itt a történetük következik]” majd: „Az a föld, amelyet 1848-ban és a Tanácsköztársaságért vívott harcokban 1919-ben – legjobbjaink vére öntözött, felszabadult. Felszabadította a Szovjet Hadsereg.” Befejezésként még megtudhatták a tizennégy éven túliak, hogy: „A szabad népek függetlenségét ma új veszély fenyegeti. A kóreai gyilkosoknak, a mindennél aljasabb imperialistáknak kevés a haszon, kevés a kiontott vér. »Tito képében is ők vicsorognak. Franco agya is az ő eszük«.” Mindezek után került sor arra, hogy beszámoljanak a délelőtti gyűlés egyik beszédéről, amely az előzőekben idézettekhez méltó zárásként jellemezhető csupán.

5.6. Az 1952-es év

A március 12-i ”Úttörő híradó” egy rövid jelenetében öreg jobbágy meséli el, mit hallott a Pesten történtekről. Számára a legfontosabb, bár eléggé hihetetlen hír, hogy földet kaphatnak a felszabadítandó jobbágyok. Mindez a padláslesöprések legjellemzőbb évében hangzott el. Aznap a Lenkei-huszárok történetét kapta egy iskola – ajándékműsor gyanánt. Tizenharmadikán az Okos Mackó újramesélte a Gábor Áron-féle, 1951-ben is elhangzott történetet. Március 14-én az „Ifjúsági Rádió” késő délutáni műsorából megtudhatták a gyerekek, hogy „száz évvel ezelőtt az orosz cári önkényuralom seregei tiporták el a magyar szabadságharcot és száz év után egy új orosz hadsereg, az újjászületett, felszabadult szovjet nép, hozta el hozzánk a szabadságot”. Majd ekképp folytatták: „Ma, több mint száz év után a reakció világszerte halálos [ez áthúzva – alatta: kiheverhetetlen] csapásokat kap, az országon belül pedig az öntudatra ébredt dolgozók harca áll őrt a haladás nagy ügye mellett”.

Észrevehető a törekvés, hogy az oroszoknak a szabadságharc sorsában játszott szerepét, illetve a forradalom eszméjét megpróbálják gyorsan átugrani. Eltereltetik a figyelem a múltról, a jelenbeli szabadság, haladás és a reakció veszte a háromszorosan jó hír. Március 15-ére, a munkanapra, nem jut más, mint a reggeli torna mellé néhány mondat Petőfi naplójából.

5.7. Az 1953-as év

Március 3-án ajándékműsor gyanánt hangzott el „A szebeni fiúk”, Bem tábornok kis segítőinek története. Március 5-én meghalt Sztálin, ezért a rádióújságot újranyomatták, és megváltoztatták a gyermekműsorokat is. Az olasz forradalmár története („A bögöly”) helyett megismételték „A sas és a szegényembert”, Sztálin gyermekkoráról. Miska bácsi vasárnap leveleket, emlékeket idézett föl, zárva maradt a lemezes láda. Tizenkettedikén a „Rádió Gyermekújságjában” ismét csak ő jelentkezett, többek között egy magyar édesanya levelét idézte: „Kislányomnak, Sztálinról” címmel. A gyermek szomorú kérdésére: „Hát én már nem fogom látni?”, ez volt a válasz: „Te a világbékét is megéred, és a világbékében vidáman, frissen, fiatalon, mintha csak terád mosolyogna […] látni fogod őt. Te megéred a kommunizmust is édes, drága kicsi lányom, ne sírj hát, hanem nevess, és a kommunizmus ragyogó fényében ráismersz majd [...] őt fogod látni [...] Sztálint!”

Ez a levél, akár valódi, akár rendelésre készült, meglehetősen emlékeztet a teljes vallási elragadottság állapotára, szinte egy mennybemenetel látomását idézi föl. A „Gyermekrádióban” forradalmi költők verseit szavalták egy (Petőfiről elnevezett) általános iskola tanulói, de a délutáni adásban már szovjet és más szocialista országbeli költők – főleg Sztálinról szóló – verseit hallgathatták a gyerekek, az „Óvodások műsorában” pedig a „Mese a dalról” című grúz népmese hangzott el. Tizenötödikén azért eljött az ünneplés ideje is: „Éljen a szabadság!” a műsor címe.

Eldönthetetlen, megfordult-e, megfordulhatott-e bármelyik műsorkészítő munkatárs vagy főnök fejében az elhangzott idézetek mai szemmel nézve olyannyira kétértelműnek érezhető mivolta. Petőfitől például ezt idézték: „Ismét magyar lett a magyar, / bilincsét összetörte, / Mint ősszel a száraz level / Csörögve hullt a földre!” A konferáló szöveg azonban így szólt: „Március 15-e van megint! Szabad a magyar, szabad! Szabad lett azon a napon, abban az órában, amikor Sztálin katonái hazánk földjére léptek, kiűzve innen mindörökre népünk elnyomóit. [...] Nem vagyunk immár védtelenek, nem vagyunk egyedül! Mellettünk áll Sztálin országa, a hatalmas Szovjetunió, és most valósultak meg 1848 célkitűzései!”

Itt ismét az összemosás eszközével élt a szerző, egy fordulattal átlépett ugyanis a régi, rossz oroszokon és a szabadsághoz tudta kapcsolni az újakat, a szovjeteket, akik segítségünkre vannak. Ugyanezt a metódust követte Miska bácsi is aznap, amikor megint nem lemezes ládáját nyitotta ki, hanem hallgatói leveleket idézett. Ez nem véletlen: mindkét műsort ugyanaz a szerző írta. Miska bácsi ebben így szólt: „és őrá gondolunk a mai napon is, aki olyan tengernyi sok szenvedés után visszaadta népünknek szabadságát. Akinek köszönhetjük, hogy megint büszke név a magyar: Sztálin elvtársra gondolunk. Az ő útmutatásait követjük, amikor büszkén ünnepeljük szabadságharcunk évfordulóját.” A vizsgált március 15-i megemlékezések befejező gyermekműsora a „Rádió Gyermekszínházának” keretében hangzott el. „Az aszódi diák” felelevenítette Petőfi első találkozását a színészettel, és harcát a maradi tanárokkal.

6. Néhány következtetés és tanulság

A március 15-i gyermekműsorok a vizsgált hat év során látszólag és elsősorban az 1848-as polgári forradalom és a szabadságharc történéseit ismertették meg közönségükkel. Azonban az áthallásos utalások (mint például az 1949-es műsorban a lisztrejtegetés esete), majd az átértelmezések szerepe egyre erősödött. Amikorra pedig munkanappá nyilvánították a szabadság jelképes napját, a műsorokban jobbára már csak hivatkozási alap lett a történelmi esemény, amelynek örvén szükségszerűnek vagy éppen örömtelinek lehetett ábrázolni a jelen politikai és társadalmi változásait.

A műsorstruktúrát, vagyis azt, hogy milyen típusú, illetve tartalmú műsorokat és mely korosztályok számára készítsenek, részint a korábbi (tulajdonképpen a háború előtti) egyedi műsorok felhasználásával állították fel. Azonban két olyan irat is előkerült, amely alapján feltehetjük: külföldi mintákat – legalábbis azok megoldásainak egy részét – is átvették, és a hazai viszonyokra alkalmazták. Erre látszik utalni például annak a feljegyzésnek az egyik fejezete, amely a brit gyermekműsorokról számol be.8 Ebből megtudhatjuk, hogy „a gyermekműsorok legnépszerűbb alakja »Uncle Mac« / Mac bácsi, aki mint előadó, narrátor, vitavezető, rejtvény-question master-mester hallatlanul népszerű. Mac bácsi nem más, mint Derek McCullogh, az osztály igazgatója.” 9 Tekintve, hogy a Magyar Rádió Miska bácsijának műsorai 1950-ben kezdték pályafutásukat („Miska bácsi lemezesládája” címen önálló, kezdetben 15 perces műsorban és a „Rádió Gyermekújság” műsorában Miska bácsi üzeneteiként) valószínűnek látszik, hogy az önálló Ifjúsági- és Gyermek osztály műsorainak létrehozásakor felhasználták a brit ötletet is. Abból pedig, hogy az egyik minta a Moszkvai Rádió „Gyermek Rádiójáé”,10 a másik – az idézett – pedig a BBC, azt a következtetés vonhatjuk le, hogy eltérő államformájú országokban is csak hasonlóan működő struktúrák alkalmazásával lehet az elérni kívánt hallgatóságot a rádiók mellé ültetni. Azaz például célszerű a gyermekek érdeklődésére számot tartó híreket egy híradó-típusú műsorba összefogni, vagy érdemes nekik szóló jeleneteket, rövid történeteket tartalmazó, magazinjellegű műsort előállítani.

Irodalom

Kilián Z. (1944) Rádiós népművelés. Budapest: A M. Kir. Orsz. Iskolánkívüli Népmúvelési Intézet.

Lévai B. (1980) A rádió és a televízió krónikája, 1945-1978. Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont.

Magyar Rádió, a Magyar Rádió hivatalos műsorújságja, Budapest, IlL-IX. évf. 1947-1953.

Nagy A. (1998) Az ünnepek megjelenése az 1945-1956 közötti sajtóban. Szakdolgozat. Budapest: ELTE Szociológiai Intézet.

Tertinszky E. (1998) A Magyar Rádió. In: Kollega Tarsoly István (szerk.) Magyarország XX. századi története, III. Kultúra, művészet, sport és szórakozás. Szekszárd: Babits Kiadó.

Vass H. szerk. (1975) Az MSzMp Kongresszusainak határozatai. Budapest: Kossuth Kiadó.

Lábjegyzetek

1
Magyar Rádió, 1947. 30. sz.
2
Magyar Rádió, 1947. 31. sz.
3
Magyar Rádió, 1949. 5. sz.
4
Magyar Rádió, 1949. 34.sz.
5
Magyar Rádió Archívuma, TD 407/11. Javaslat önálló Gyermek- és Ifjúsági Osztály megszervezésére, 1. o.
6
Magyar Rádió Archívuma, TD 407/11. Javaslat önálló Gyermek- és Ifjúsági Osztály megszervezésére, 4. o.
7
Magyar Rádió, 1950.1. sz.
8
Schél Gyula 1948-as, a BBC-nél tett látogatásáról készült feljegyzése.
9
Magyar Országos Levéltár XXVI-A-8-a-1/b/14/a, (114.d.) 1948.
10
Ezt egy 1947. évi gyermekműsor bizonyítja, amelyben (a szövegkönyv szerint) a látogatóban ott járt szerző elmeséli, milyen műsorokat nyújt a Moszkvai Rádió „Gyermek Rádiója” a szovjet gyerekeknek. A következő évek magyar gyermekműsorai között szinte kívétel nélkül megtalálhatjuk e műsortípusokat.

Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink