Felhívás A Médiakutató c. folyóirat publikációs versenyt hirdet. Színvonalas tanulmányokat várunk elsősorban az új média, migráció, médiajog témáiban. Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft.

A 40000 és 20000 karakteres írásokat az címre várjuk, a honlapunkon megadott formátum figyelembevételével.

A beérkezett írásokat double-blind peer review (kétszeresen anonim lektorálás) módszerrel értékelik a szerkesztőség tagjai, illetve felkért bírálók.

A pályázatok beküldésének határideje: 2017. szeptember 30.

A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy megfelelő pályamunkák hiányában az eredményhirdetéstől eltekintsen, vagy kevesebb nyertest hirdessen.

Médiakutató 2002 nyár

Választás

Mátay Mónika:

Rémhírek

INTERJÚ ERŐS FERENC SZOCIÁLPSZICHOLÓGUSSAL

A 2002-es országgyűlési választási kampányban a korábbiaknál nagyobb szerepet játszott a rémhírterjesztés. Mi okozta a rémhírek elszaporodását? Milyen hatást gyakoroltak a rémhírek a választások kimenetelére? Mátay Mónika ezekről a kérdésekről készített interjút Erős Ferenc szociálpszichológussal.

Médiakutató: A 2002-es országgyűlési választáson tapasztaltuk azt a meglepő jelenséget, hogy a demokratikus nyilvánosságban a rémhír kulcsszerepet játszott. Angelusz Róbert közvéleménnyel foglalkozó elemzéséből tudjuk, hogy a társadalmi változások információ-szükségletet generálnak a közvéleményben. Demokratikus viszonyok között sokféle információ keletkezik, amelyek között – elméletileg- a rémhírnek nincs helye.

Erős Ferenc: Először is el kell oszlassak egy félreértést: információból sosincs elegendő. Ha sok információ van, a közönség akkor is többre vágyik, még többet akar. Másrészt pedig ez több, mint pusztán mennyiségi kérdés. Ha sok az információ, ezek ellentmondásba is kerülhetnek egymással, kiolthatják egymást. A hírbőség önmagában kevés, arra vágyunk, hogy végül valami igazi, valami hihető történetet kapjunk. A rémhír, paradox módon, talán éppen ehhez segít hozzá: egy kitalált információ felhasználásával kapcsolatot teremthetünk egymással össze nem függő vagy éppen egymásnak ellentmondó adatok között. Az álhír szerepe sokszor éppen az, hogy koherenssé tegye a bennünket körülvevő töredékes világot. Rémhíreket gerjeszt az a vágyunk is, hogy szeretnénk a színpadi függöny mögé látni, ahol ármányt és összeesküvést gyanítunk. Olyan magyarázatra van szükségünk, amely rávilágít a „nagy titokra”, és amely egyszerre transzparenssé teszi világunkat. Mindennek van egy mögöttes jelentése, és számunkra éppen ez a jelentés az érdekes. Kíváncsian várjuk a rejtett szándékok és motívumok feltárását.

Médiakutató: Ezek szerint nagyon hasonlít a jelenlegi nyilvánosság működése és logikája a forradalom előtti franciaországi helyzetre, amikor azt hitték az emberek, hogy a rémhírek leleplezik a versailles-i arkánum politikát.

Erős Ferenc: Igen, azt hiszem, a helyzet lényegében változatlan. Önmagában az információ forradalma nem száműzte a modern nyilvánosságból a rémhíreket, nem tűntette el a rémhír iránti szükségletet.

Médiakutató: És a racionális gondolkodás, a racionális érvelésre való képesség elterjedése?

Erős Ferenc: A szociálpszichológiából nagyon jól tudjuk, hogy kevés dolog áll távolabb az embertől, mint a racionális gondolkodás. Irracionális, vagy legalábbis irracionalizmusra hajlamos lények vagyunk, és bármely eszközt megragadunk annak érdekében, hogy csökkentsük az életvilág feszültségeit. Nap mint nap alkalmazzuk a kognitív disszonancia redukciójának elvét, mert egyensúlyt akarunk teremteni a különböző információk, ismeretek között. Ez a törekvésünk vagy hajlamunk ráadásul a történeti időben változatlan maradt. A felvilágosodás hatására nem módosultak kognitív alapfolyamataink, a disszonancia feloldásának technikái ugyanazok, mint 250 évvel ezelőtt.

Médiakutató: Ami mégis különlegessé tette az elmúlt választást, az a rémhírek áradata. A rendszerváltás óta ilyen mennyiségű rémhír nem zúdult az emberekre. Mi volt ennek az oka? Miért éppen most történt ez meg?

Erős Ferenc: Nemcsak a pletyka uralta a közbeszédet. Ne felejtsük el, az információknak csak töredéke volt álhír, ugyanakkor rengeteg poén született, nagyon sok mozgósító céllal előállított jelszó terjedt el. A rémhírek jelentős része politikai szándék által vezérelt, tudatosan terjesztett híresztelés volt, és ehhez képest kisebb szerepet játszott a spontán módon megnyilvánuló népi fantázia. Lehetetlen rekonstruálni, hogyan keletkeznek ezek a történetek, de nem is ez a fontos. Érdekesebb az a kérdés, hogy miért most?

Kétségtelen, hogy az elmúlt időszak rémhírtermelékenység szempontjából rekordnak mondható, de azért ne felejtsük el: rémhírek mindig vannak. A mostani intenzív álhírgyártásnak két fő oka volt. Az első és legfőbb okának az új kommunikációs technikák megjelenését tartom. Ezek robbanásszerűen megváltoztatták a társadalmi kommunikációt. Nagyon sok embernek van internet-hozzáférése, e-mailezhet. Jelentős azoknak a száma is, akik mobiltelefonon beszélhetnek, SMS-eket küldözgetnek. A rémhír terjedése szempontjából döntő, hogy rövid időn belül nagyon sok emberrel lehet személyes kontaktust teremteni, a személyesség pedig növeli a hitelesség látszatát. A másik ok társadalmi, illetve politikai jellegű. A rendszerváltás békés, magától értetődő volt, nem élezett ki komoly társadalmi feszültségeket. A kommunizmus úgy omlott össze, mint a kártyavár. Az 1980-as évek második felében, de legkésőbb 1987-88 táján tudni lehetett, hogy megdől a kádári rendszer: lassabban vagy gyorsabban, de mindenképpen kimúlik. Nem került sor valódi politikai harcra, mert a rendszer hívei is feladták, ők is tudták, hogy elkerülhetetlen a változás. A hogyan kérdéses volt, de a tényt senki sem vitatta.

Most, 2002 tavaszán következett be a „megkésett” reakció, amikor az ország valóban két táborra hasadt. A korábbi választásoknál ez nem történt meg. 1994-ben az Antall-kormányt a szavazók egyértelműen le akarták váltani, az MDF sem gondolta, hogy képes megtartani a hatalmat. 1998-ban nem volt ennyire világos helyzet, de a Fidesz-MPP – bár sokan már akkor sem szimpatizáltak vele –, még korántsem mutatta azt az ördögi arcát, amivel később oly gyűlöletessé tette magát sok szavazó előtt. Akkoriban az emberek többsége úgy gondolta, a Fidesz-MPP mérsékelt gyűjtőpárt lesz, és nem hitte, hogy Orbán Viktor szélsőséges érzelmeket kiváltó, vélemény-megosztó politikussá fog fejlődni. Most azonban kialakult egy olyan helyzet, amikor az indulatok kölcsönösen, mindkét táborban kiéleződtek.

A Fidesz-MPP hívei láthatólag görcsösen ragaszkodtak a hatalomhoz, ami önértékké vált számukra. A hatalom megtartása, minden eszközzel és bármely áron való megtartása volt az egyetlen céljuk. Ezért a választás eredménye számukra több egyszerű bukásnál. Az urnákhoz járuló, nem Fidesz-párti szavazó polgárok mély, nárcisztikus sebeket ejtettek a Fidesz-MPP politikusainak és támogatóinak önérzetén. A jobboldal láthatóan nem tudott veszíteni, de valójában ennél többről volt szó. Patologikusan reagáltak, valóságos gyászhangulat lett úrrá a Fidesz-MPP táborában.

Ugyanakkor a másik oldalon is hisztérikussá váltak az emberek, mert féltek; úgy érezték, ha a Fidesz-MPP győz, nekik végük van. Ebben bizonyára volt némi igazság, és sokan joggal tarthattak egzisztenciájuk megrendülésétől. A rettegés persze túlzott volt, nyilván nem tartóztatott volna le vagy rakott volna marhavagonokba liberális és szocialista meggyőződésű szavazókat a második Fidesz-MPP kormány. Ilyen értelemben tehát a másik tábor is túlreagálta a helyzetet, a szorongás irracionális rettegéssé változott, de ez érthető. A Fidesz-MPP szimbolikus politikája erősen félelem-gerjesztő volt. Kövér László nyilvánvalóan metaforikusan értette az akasztást, nem mondta, hogy tényleges akasztás lesz. A szavak, amiket használt, mégis mérgezett, rossz szavak voltak. Ő ugyan csak jelzésnek vagy kódnak szánta azt, amit mondott, de az emberek reakcióiban, érzéseiben, a lelkekben az üzenet nagyon is valódi félelmet idézett elő.

Számtalan történelmi esemény azt mutatja, hogy sokszor nem lehet pontosan tudni, mik is a szavak. Nem lehet pontosan tudni, mi a szavak mozgósító ereje. Hiszen amint azt Austintól tudjuk, a szavak gyakran cselekvéssé válnak. Magyarországon ráadásul számtalan olyan történelmi tapasztalattal bírunk – különösen az éppen elmúlt 20. századból –, ami fokozhatta az idei tavasz általános félelemérzetét.

Összegezve tehát: egy érzelmileg kiélezett helyzetben következett el a két forduló között eltelt időszak, és ez mindenképpen kedvezett a rémhírterjesztésnek. Mindehhez persze nélkülözhetetlenek voltak a fent említett technikák, amelyek azt eredményezték, hogy minden korábbinál gyorsabban és nagyobb mennyiségben forogtak a politikával kapcsolatos információk. A kommunikáció állandó és alig kielégíthető szükséglet, ami közösséget teremt az emberek között.

Médiakutató: Hogyan gondolkodjunk a felfokozott érzelmi állapot és intenzív kommunikációs háló szülte közösségről?

Erős Ferenc: Sokat vitatkoznak arról, hogy mit jelent ma a tömeg fogalma. A Fidesz-MPP által szervezett akciókra kivonult pár százezer ember, pontosan nem tudjuk mennyi, de ezeket a gyűléseket több millióan nézték. Sem a tévénézők, sem a jelenlévők nem hasonlítottak arra a klasszikus leírásokból ismert zabolázatlan tömegre, amely magából kivetkőzve fetreng. Le Bon hisztériás, őrülten vonagló nőhöz hasonlítja a tömeget, akit csak egy erős férfi tud kordában tartani. A közelmúltban alkalmilag tömeggé szerveződött szavazókra ez a hasonlat nem áll. Sem őrültek, sem militarizáltak nem voltak.

Ugyanakkor nagy hatással volt rájuk a karizmatikus vezér, Orbán Viktor, aki ugyan tartalmilag nem mondott semmit, de médiatanácsadóitól megtanult néhány kommunikációs aranyszabályt. Egyszerűen beszélt. Tudta, hogy ha valamit el akar fogadtatni, azt sokszor el kell mondania. Úgy szólt az emberekhez, mintha tíz éves gyerekek volnának. A többség pontosan tudta, hogy mindez üres retorika, a tartalom hiánya azonban nem számított, mert erőteljesebben érvényesült a politikai szimbólumok üzenete. A Fidesz-MPP nagyon ügyesen használta fel a vörös veszedelem fenyegetését, folyamatosan riogatott a kommunista hatalomátvétellel. Átvett minden klasszikus antikommunista szlogent, amit – a legjobb időzítéssel – a Terror Háza megnyitása is hitelesebbé tett.

Médiakutató: Ehhez járult a nemzeti retorika kisajátítása, amelyet szimbolikusan szintén megerősítettek: a Millenáris Park, a Nemzeti Színház, az országzászló mind ezt a célt szolgálták.

Erős Ferenc: Igen, ráadásul a társadalom tömbösödését, ellenséges táborokra szakadását tovább ösztönözték a generációk közti ellentétek hangsúlyozásával.

Szembefordították a gyerekeket a szüleikkel, akik az államszocializmus idején már felnőttek és aktívak, ilyen értelemben „fertőzöttek” voltak. Az antikommunista retorikát olyan félelemkeltéssel kapcsolták össze, amely sokakat érint, például a családi pótlék csökkentése. Emellett kiemelkedő szerep jutott a nemzeti jelszavaknak, amelyek szintén közösségi értékeket és érdekeket képviselnek, és a nemzeti identitás erősítését hivatottak szolgálni. Persze nagyon fontos, hogy a nemzeti szimbólumokat ki és mi testesíti meg. Kire és mire vagyunk büszkék? Ebben az ügyben az üzenet eléggé egyértelmű volt, ez a Kossuth téri sajátos tüntetés koreográfiájából is látszott. Büszkék vagyunk tudósainakra (Teller Ede) és sportolóinkra (Egerszegi Krisztina, Koko). Teller Ede már csak azért is jó választás, mert egyszerre antikommunista, világhírű természettudós, az atombomba feltalálója és zsidó.

A Fidesz-taktika lényege az adagolás, amivel minden politikai és társadalmi csoport megszólítható. A magyar politikai életben korábban nem látott, sajátos retorikai vegyület jött létre, amelyben ötvöződik a MIÉP-toleráns kacsintgatás – persze csak amolyan lightos formában – az antirasszista műfelháborodással.

Médiakutató: Igen, úgy tűnik, hogy ez az egyveleg nagyon jól kitalált, és több szinten is megjelenik. Nemcsak a politikai-ideológiai jelszavakban, de a generációk felé küldött üzenetekben is: Varga Laci bácsi mint dísz-Fideszboy elég jól mutatja a gyűjtögető taktika lényegét.

Erős Ferenc: Valóban, nagyon jól kitalált módszerről van szó, de mégis van vele egy aprócska probléma. Nevezetesen, hogy mégsem nyerő, itt és most nem jött be. Ugyan nagyon jól el tudják magyarázni a Fidesz-MPP főnökei, hogy nyertek, de a tény mégiscsak az, hogy vesztettek. Ez tipikusan az az eset, amire a sportban azt lehet mondani: győzelemmel felérő vereség.

Médiakutató: Lehet félrebeszélni, de ennek most már nincs különösebb jelentősége. Orbán Viktor mondhatja azt, hogy ő nyerte a választást, de az új miniszterelnök Medgyessy Péter, és ezen egyelőre semmilyen retorika nem fog változtatni. A kérdés sokkal inkább az, amit a politológusok is feltesznek maguknak: miért győzött – vesztes helyzetből – a szocialista-liberális tábor? Milyen szociálpszichológiai oka volt ennek?

Erős Ferenc: A Fidesz-MPP stratégiája túlment a meggyőzésen és a választók identitását vette célba. Azt mondták az embereknek, hogy nem pusztán politikai programok, hanem két világ között kell választaniuk. Azt sulykolták a fejekbe, hogy vagy velünk vagy, vagy az ellenséggel, de nincs harmadik út. Ha az ellenséggel tartasz, akkor te is felelős vagy a nemzeti jövő megrontásáért, mert a szocialista-liberális koalíció maga az apokalipszis. Erre az intenzív és hihetetlenül erőteljes negatív kampányra nagyon nehéz lett volna a másik félnek hatékonyan reagálni.

Ők úgy válaszoltak, hogy nem vették fel a kesztyűt, és ebben minden bizonnyal szerepet játszott a szavazótábor összetétele. A szocialista-szimpatizánsok elsősorban az idősebb és a középgeneráció tagjai, akiket inkább elrettentett, mintsem meggyőzött az a sokkterápia, amit a Fidesz-MPP a fiatalok megszólítására alkalmazott. A Kádár-rendszer hívei ma is sokan vannak, és nagyon stabil a politikai ízlésük, masszív szavazóbázist jelentettek, jól lehetett építeni rájuk. Azonban ez a réteg karcsúsodni fog, négy év múlva – a természetes fogyás okán – kevesebben lesznek. A Szocialista Pártnak tehát hosszú távon fel kell vennie a kesztyűt, mert a fiatalok megnyerése akár el is döntheti a következő választás eredményét. Az a „puha” nyelvezet, amit az ellenzék használt – s ez még a két forduló között eltelt időszakra is vonatkozik – nyilvánvalóan nem lesz elég. Új programot, új alternatívákat kell felvonultatnia a fiatal generációk előtt. Emellett nagyon fontos az új és hiteles politikai szereplők felvonultatása – ez egyébként mind az MSZP, mind az SZDSZ esetében igaz. A Szocialista Párt újító törekvésének tekinthető, hogy nőket is választottak vezető funkciókba.

Médiakutató: Hogyan kell értelmezni és értékelni az átpolitizáltságnak azt a fokát, amely az idei kampányt jellemezte? Az, hogy a politika az óvodák falai közé is beköltözött, megriasztotta és megviszolyogtatta az embereket. Ugyanakkor egyes elemzők szerint az, hogy egy társadalom valóban átéli a döntés súlyát, és emiatt ideiglenesen a békés hétköznapokat felzaklatja a politizálás, természetes. Része a demokratikus felnőtté válásnak, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is számtalanszor előfordult hasonló eset.

Erős Ferenc: Ez valóban így van, nem kell feltétlenül negatívan megítélni a választás körül kialakult, felfokozott politikai hangulatot. Inkább arról van szó, hogy ez eddig Magyarországon szokatlan volt, és emiatt sokkolta, megriasztotta az embereket. A magyar társadalom 1956 óta nem élt át a mostanihoz fogható megosztottságot. Sőt, még ennél is tovább mennék! Békében még soha nem tapasztaltunk olyan éles szembenállást két politikai erő között, mint az idei tavaszon. Korábban, ha ilyen megosztottság volt, az forradalomba torkollt, vagy forradalom következménye volt.

Médiakutató: Végül hadd kérdezzem meg, mi a siker titka a következő években? Mi az a legfontosabb terület, amely a választók ítéletét a leginkább befolyásolja majd?

Erős Ferenc: Azt hiszem, hogy a jövő egyik legnagyobb kérdése, ami a leginkább politikai állásfoglalásra ösztönzi majd az embereket, a közbiztonság. Nyugat-Európában is látható ez a folyamat: a politikai szimpátiát egyre inkább az befolyásolja, hogy a politikusok milyen nézeteket vallanak a közbiztonságról, és mennyire sikeresen veszik fel a harcot a bűnözőkkel vagy éppen a terroristákkal szemben. Nem lehet állandó félelemben és rettegésben élni. Visszatérve eredeti témánkhoz, a rémhírekhez: ha valami rémhír-gerjesztő erővel bír egy társadalomban, az a megoldatlan bűnügy vagy a lebegtetett fenyegetés. Ilyenkor ráadásul összefüggést vélnek látni az emberek a különböző események között. A közelmúlt egyelőre még tisztázatlan ügyei, Simon Tibor agyonverése és a móri mészárlás összekapcsolása éppen ezt mutatják: beindul az összeesküvés-gyártó mechanizmus. Ezt nevezi a szociálpszichológia illuzórikus korrelációnak. Az időben egymáshoz közeli események nyilvánosságot kapnak a médiában, és a közvélemény ok-okozati kapcsolatba állítja őket, valamilyen nagy, átfogó magyarázatot próbál találni a különbözőtörténésekre. Meggyőződésem, hogy a hétköznapok biztonsága kulcskérdés lesz a Medgyessy-kormány számára.

Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink