Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2002 tél

Valóság

Szigeti Péter:

Big Brothel

                                          

VALÓSÁGSHOW, PORNOGRÁFIA ÉS TARTALOMSZABÁLYOZÁS A KONVERGENCIA KORÁBAN

A valóságshow-k divatja Magyarországra is elért, és a külföldi mintákhoz hasonlóan nálunk is viharokat kavart. A „Big Brother” és a „Való Világ” elindulása óta a két országos kereskedelmi csatorna esténként megtelik meztelen testekkel, esetenként pedig nemi aktusokat bemutató képsorokkal is. Írásomban a vezető kereskedelmi televíziókban megjelenő pornográfia kapcsán bemutatom a pornográf tartalmak szabályozásának jelenlegi hazai és külföldi gyakorlatát, külön kitérve az amerikai és az európai gyakorlat közötti eltérésekre, majd felvázolom a jövőben a médiaipar szereplői előtt álló lehetőségeket. Mindeközben igyekszem megvilágítani a szolgáltatói gyakorlat, a fogyasztói igények és a társadalom egy részének jogos erkölcsi aggályai között feszülő számos ellentmondást.

Egy meztelen szőke nő falatnyi tangában félmeztelenül táncol a képernyőn. Vágás. Ugyanő egy kéjesen mosolygó, széttetovált, ruhátlan férfi hátát masszírozza. Vágás. Egy kerti jakuzziban két lány és egy meztelen fiú birkózik egymással, fröcsköl a víz, meztelen testrészek kavalkádja villog a kamerába. Vágás. Párnacsata képei: a tetovált fiú továbbra is meztelen, nemi szerve időnként be-belóg a képbe. A „tiltott szervet” kitakaró technikai trükk rendre késik néhány másodpercet. Csatornaváltás. Enyhén pixeles, fekete-fehér, ipari kamerával rögzített felvételen egy ágyakkal telezsúfolt szobában, alvó emberek közt egy takaró alatt két egymásba gabalyodott test ütemesen mozog. Vágás. Egy lány lép a fürdőszobába, komótosan levetkőzik, láthatóan zuhanyozni készül. Mielőtt megnyitná a csapot, cinkosan a kamerába kacsint. A rendező érti a helyzetet: a néző hosszasan szemlélheti a víztől csillogó idomokat. A két országos vételkörzetű, földfelszíni sugárzású, magyar nyelvű kereskedelmi csatorna műsora között kapcsolgatunk főműsoridőben, 2002 őszén.

A valóságshow mint a pornográfia kanonizálása

A médiatörvény 5. § (4)-(5) bekezdése egyértelműen fogalmaz:

„A kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas, így különösen az erőszak öncélú alkalmazását magatartási mintaként bemutató, illetőleg a szexualitást öncélúan ábrázoló műsorszámot csak 23.00 és 5.00 óra között lehet közzétenni. Közzététel előtt erre a közönség figyelmét fel kell hívni. A kiskorúak személyiségfejlődésére súlyosan ártalmas műsorszám közzététele tilos.”1

Ez azonban mostanában mind kevésbé látszik érdekelni a kereskedelmi csatornák döntéshozóit.

A valóságshow-k megjelenése a 2002-es év egyik legjelentősebb médiapiaci eseménye. A négyévnyi piacvezető pozícióját 2002 első hónapjaiban elvesztő tv2 néhány hónap tehetetlenség után arculatát megújítva hozzákezdett a nézők visszahódításához. A megújult műsorstruktúra középpontjába egyértelműen a Nyugat-Európában néhány éve hatalmas sikert befutott, jelenleg azonban már lecsengőben lévő ”Big Brother” került. Nem sokat kellet várni a konkurencia válaszára sem: hamarosan az RTL Klub is jelentkezett saját fejlesztésű reality show-jával, a „Való Világgal”.

Várható volt, hogy a nézőszámért folytatott kiélezett harc megnyerése érdekében egyik fél sem riad vissza a testiség bemutatásától sem, elvégre ez az intézményesített kukkolás műfajának talán legfőbb mozgatórugója. Az az elsöprő sebesség azonban, amellyel a showműsorok beindulása után nem sokkal a pornográfiába hajló nyílt szexualitás ellepte a televíziók képernyőjét, továbbá a műsorokban szintén érdekelt piacvezető internetes portálok és napilapok oldalait, úgy tűnik, felkészületlenül érte a hazai médiaszabályozást. A szexualitással korábban is játszó, ám a vonatkozó előírásokat ezidáig többé-kevésbé betartó kereskedelmi csatornák újdonsült sztárjaik nemi életét a közbeszéd tárgyává tették, és az átlagcsaládok nappalijába belopták a pornófilmek mindeddig tabunak számító képi világát.

A változásra sokan sokféleképpen reagáltak: gyermekeket féltő civil szervezetek, politikai pártok és egyházi személyiségek tiltakoztak az elharapódzó nyílt szexualitás ellen, sokan a műsorok betiltását követelve.2 Mindeközben a jogszabály betartatásáért felelős Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), ha nem is túl erőteljesen, de büntet: a több millió forintos kiszabott bírság azonban alig-alig bizonyult elrettentő erejűnek, a nem kívánatos tartalmak késői órában történő sugárzására való felszólítások pedig gyakorlatilag hatástalannak bizonyultak. A későbbiekben újabb büntetések kiszabása várható, ami azonban – az eddigiek fényében – aligha viseli majd meg komolyan a programok költségvetését. Ugyancsak szankcionálni, figyelmeztetni készül tagjait a „Big Brother” és a „Való Világ” honlapjára felkerült pornográf tartalmak miatt a Magyar Tartalomszolgáltatók Szövetsége (MTE) – ez azonban még szintén várat magára. Mindeközben a közönség megőrül a show-kért: a két program másfél millió néző fölötti átlagos magasságokba repíti a csatornák nézettségét,3 és nem tesz rosszat az internetes portálok látogatottságának sem.

A láthatatlanság vége

Pornográf tartalmak az 1980-as évek vége óta viszonylag szabadon, a piac által szabályozottan hozzáférhetőek Magyarországon, számos különféle csatornán keresztül. Az újságok, könyvek, videokazetták, CD-ROM-ok, weboldalak mellett egyes kábelen és műholdon keresztül elérhető külföldi, illetőleg hazai csatornák is kínálnak erotikát és pornográfiát. A kábeltévé-hálózatok elterjedése óta a szolgáltatók egy része tematikus pornócsatornákat is kínál programjában. A hazai kábelszolgáltatók kínálatában jelenleg három hard core pornót és két erotikus filmeket kínáló csatorna érhető el: Private Gold (hard core), Spice Platinum (hard core), XXL (hard core), Private Blue (erotikus), Adult Channel (erotikus). A szolgáltatói gyakorlat szerint egy-egy területen általában csak egy csatorna műsora kerül a programba az öt közül. A pornográfia és az erotika közti határt ebben az esetben a nemi szervek közeli képeken való mutatása jelenti.

A rendszerváltás óta időről időre hallhatóak voltak olyan hangok, amelyek – morális megfontolásból vagy különféle hatalmi céljaik elérése érdekében – a szexuális tartalmakhoz való hozzáférés ilyen mértékű szabadságát veszélyesnek nevezték, és szót emeltek ellene. A szexuális szabadosság ellenzőinek legfőbb célpontja általában az internet. A világháló sokak fejében még ma is úgy él, mint a romlottság kútfője, ahol pedofilok és bombagyártók adnak találkozót egymásnak. Pedig aki az interneten vadászik pornóra, annak az esetek többségében keresnie kell azt – ami, ha nem is túl bonyolult folyamat, de mégiscsak a befogadó fogyasztó valamilyen szintű részvételét igényli a folyamatban. Eközben legalább egyszer, a weboldal címének kiválasztásánál feltételezhetően tudatos döntést hoz.4 Ezzel szemben az utcán vagy a televízió képernyőjén rendszeresen találkozhatunk puszta véletlenségből, előre megfontolt szándék nélkül is a testiség ábrázolásaival.

Mindez viszonylag ritkán szúr szemet a közerkölcs védelmezőinek. Tudomásom szerint soha senki nem fordult például panasszal az ORTT-hez az ügyben, hogy a kábel szolgáltatók némelyike a csatornakiosztásnál legalábbis érzéketlennek és ízléstelennek nevezhető gyakorlatot követve gyerekek által is gyakran nézett adók, például a természet- és ismeretterjesztő filmeket sugárzó Travel Channel helyén kínálják 23 órától az előfizetés nélkül hozzáférhető pornográf csatornák valamelyikét. Ritkán hallani, hogy egyházak, politikai pártok vagy konzervatív média-kritikusok az újságárusok nyilvános terekben álló standjain bárki által jól láthatóan elhelyezett, szabadon megvásárolható pornóújságok elrejtését követelnék. Információim szerint arra sem volt még precedens, hogy valaki tiltakozott volna a Verseny tanácsnál amiatt, hogy a kábel szolgáltatók döntő többsége a legtöbb csatornát tartalmazó csomagjában, külön kérés nélkül kínálja a tematikus pornócsatornát, és nem teszi lehetővé azt, hogy valaki – mondjuk időnként még este 11 óra 1 perckor is ébren lévő kiskorú gyermekének védelme érdekében – ezt, és csak ezt az egy csatornát ne igényelje. Pedig jelenleg a magyar háztartások nagyobb százalékában érhető el kábeltelevíziós pornó csatorna, mint az internet.

A fikció vége

„A BB [Big Brother] beemeli a pornófilm eddig lenézett hagyományát a mindennapi közkultúrába. A pornóról ugyan eddig is esett szó, sőt, a pornósztárok beszélgetőpartnerek az olyanfajta, az ember ember általi megaláztatását színpadias banalitással előadó magazinoknak, mint a Claudia-show, de a pornográfia eddig még nem volt része a mainstream kultúrának. Eleddig a pénzhez és nézettségi indexhez vezető úton elég volt bárkit megkérdezni, hogy mi van a szexszel. Mostantól nem lesz elég.”

- fogalmaz a valóságshow-k természetét bemutató esszéjében György Péter (2002). Nincs teljesen igaza: a pornó az elmúlt évtizedben fokozatosan költözött be a köznapi kultúrába, a „Big Brother” csak nyilvánvalóvá tette a megindult folyamatot. Egy kereskedelmi televízió nem csinál forradalmat: ha nem lett volna a populáris kultúra különféle produktumai által megalapozott masszív fogyasztói igény a filmezett szexualitásra, a kukkolóshow-kat nem tűzik műsorra. Amikor a Viasat3 beindította a később sikeresnek bizonyuló „Bárt”, a hazai reality show úttörőjét, a nagy kereskedelmi csatornák vezetői még úgy nyilatkoztak, a magyar piac nem elég érett ehhez a műsorformához. A jelenből nézve már meglehetősen decensnek tűnő „Bár” kirobbanó sikere bizonyította először, hogy a valóságshow bombaüzlet lehet.

A fogyasztói kultúra a reklámokon keresztül kanonizálta a test képeit, amelyek elárasztották a magán- és köztereket. A vásárlásra felhívó hirdetések nagy része mélyen erotizált; a termék iránt való vágyódást és a megszerzéssel való kielégülést a korai kapitalizmus óta egyre nyíltabban kapcsolja össze a vizuális kódok szintjén is szexuális utalásokkal, asszociációkkal (Nead 1999: 487). Logikus fejleménynek tekinthető, hogy a fogyasztás kultúráját a legszélesebb körben terjesztő kereskedelmi televíziócsatornák maguk is a pornográfia eszközéhez nyúlnak saját bevételeik növelése érdekében.

A valóságshow és a pornó közeli szomszédok a vizuális reprezentációk univerzumában. A köztük lévő legfőbb hasonlóság annak a mindkét műfajra jellemző vonásnak köszönhető, hogy elhalványul a fiction és non-fiction közötti választóvonal. A modernitás kultúrájában ez a határ szilárd volt; a kommunikációs csatornák megsokszorozódását kihasználva a fogyasztó/állampolgár életében folyamatosan jelenlévő, konvergenciára épülő médiaipar által meghatározott kultúrában fokozatosan oldódik. A valóság és fikció szétválasztása egyre nehezebbé válik, de egyre kisebb rá az igény is, legalábbis a közönség részéről, amely a nézőszámok szerint igencsak kedveli ezt a teremtett valóságot.

A pornó a játékfilm és a dokumentumfilm különös keveréke. Tulajdonképpen értelmezhető lefilmezett happeningként is, mivel a résztvevők nemcsak imitálják, hanem valóban meg is teszik, amit a képen látunk. A valóságshow szereplői hasonlóan viselkednek: ténylegesen megélik a velük történő dolgokat. Bizonyos értelemben azonban mindkét műfajban játékról van szó: a pornó szereplői pornó színészek, akik nem magukat, hanem egy kitalált figurát személyesítenek meg. A valóságshow résztvevői saját magukat reprezentálják, ugyanakkor mégiscsak játszanak, hiszen céljuk az, hogy a többi bentlakó eszén túljárva, a nézők kegyeit elnyerve elkerüljék a kiszavazást és megnyerjék a játékot. A valóság a realityshow-ban ugyanúgy fikció, mint a pornófilmben. A házakban több tucatnyi kamera naponta 24 órányi felvételt készít, ez több száz órányi nyersanyagot jelent. Ebből napi 30-40 perc megvágott anyag kerül a nézők elé: a szerkesztő manipulálási lehetősége jelentős. Vegyük észre: mind a pornó, mind a valóságshow az avantgarde magaskultúra rendkívül kedvelt, sokszor végletes eszközeivel játszik, relativizálva az alkotó, a résztvevő és a befogadó szerepét, és az izgalomkeltés fokozása érdekében tudatosan feszegetve a jó ízlés és a társadalom tűrőképességének határait.

Egyre mélyebben

A nézőkért folytatott harcban újra és újra rá kell licitálni a korábbi tétre. A valóságshow könnyen unalomba fulladhat, ami azonnal érezhető a nézettségen, különösen egy oly helyzetben, amikor a másik adón is hasonló tematikájú program fut. Abban, hogy a „Big Brother” és a „Való Világ” erősen átalakította a honi médiának a testiség reprezentációjával kapcsolatos normáit, hogy a magyar valóságshow-kban lényegesen nagyobb szerepet tölt be a szexualitás, mint a német vagy az angol verziókban, véleményem szerint jelentős szerepet játszik az a tényező is, hogy a két műsor párhuzamosan fut egymás mellett.

A valóságshow-k internetes oldalain5 lévő kamerák egy részének fizetőssé tételével a kereskedelmi csatornák gyakorlatilag nyíltan a szexipar részeivé váltak. A hálószobákban és a zuhanyzóban elhelyezett kamerákon keresztül van a legnagyobb esély meztelen testek meglesésére. A műsorok készítői persze ennyivel nem érhetik be: a tartalomért fizetni is hajlandó internetezők száma kevés ahhoz, hogy fedezzék a költségeket. Az aktusok – részben – a szerkesztett televíziós adásokban is láthatóak, a szexualitásról való beszéd pedig a főműsoridőben zajló adásoknak is állandóan jelen lévő témája.

Az önmagát korábban a „család televíziójaként” meghatározó tv2 megújulását a főműsoridőben nyílt pornográfiát kínáló „Big Brotherre” alapozta. A mindent egy lapra fel tevő stratégia működni látszik, azonban egy olyan spirált indított el, amelyből nehéz lesz kiszállni. Idézett tanulmányában György Péter még arról ír, hogy míg a „Big Brother” a pornográfia megtestesítője, addig a „Való Világ”

„a viktoriánus vicc útját járó neokonzervatív kényszer – mondván, ha a másik csatornán folyik minden testnedv, akkor nekik mást kell tenniük” (György 2002).

György elemzése azonban hosszabb távú jóslatnak nem vált be: az átmeneti szerepcsere után a korábban harsányabb, ám valóságshow-jában visszafogottabb RTL Klub rálicitált ellenfelére, és szintén a pornográfia eszközéhez nyúlt. Az eredendően ellenfelénél decensebben induló, „visszafogottságot” hirdető „Való Világ” készítői, nyilván a „Big Brother” sikerén felbuzdulva néhány hét után úgy döntöttek, sutba vetik a szemérmességet, és néhány napra egy pornó színésznőt költöztettek a házba. A siker nem maradt el: a nézettség ostromolni kezdte a korábban biztosan vezető konkurenciáét.6 A következő lépés még erőteljesebben feszegeti a jó ízlés, és bizony a prostitúció határát is:7 Oki, a legnépszerűbb bentlakó egy rövid reklámfilmben arra kérte a női nézőket, hogy emelt díjas telefonhívással jelentkezzenek, akik szívesen töltenének el vele egy éjszakát. A több tucatnyi résztvevőből showműsor keretében választották ki a „szerencsést”, aki aztán a mindent látó kamerák előtt eltöltött egy éjszakát a férfivel.8

A valóságshow gyakorlatilag minden, a heteroszexuális viszonyokkal kapcsolatos tabut megszüntetett a magyarországi televíziózásban: nem sokkal azután, hogy ledöntötték az aktus láthatatlanságáét, annak a látszatát sem próbálják tovább fenntartani, hogy minden csak a véletlen műve. Szögezzük le újra: a valóságshow nem a valóság bemutatása, hanem olyan szerkesztett televíziós program, amely ezt a látszatott annak a célnak az érdekében kelti, hogy minél több ember nézze meg az előtte, alatta és utána sugárzott reklámokat.9 Mikor a „Big Brother” első szexuális aktusa előre beharangozottan pont a „Való Világ” első adásának idejére esett, megroppant a szerkesztői beavatkozás hiányának látszata. A válaszként érkező nyilvános szexhirdetés egy cinikus vállvonással elsöpörte a látszatot.

A „Big Brother” és a „Való Világ” a médiatörvény megszületése óta a tartalmi kérdésekkel kapcsolatos regulákat betartani hivatott ORTT eddig legalább virtuálisan létező tekintélyét is – finoman fogalmazva – zárójelbe teszi, újfent és minden korábbinál hatásosabban rámutatva arra, hogy a szabályozás jelenlegi rendszere újragondolandó. A Testület a műsorok ellen érkező panaszok ügyében eljár és büntet, a csatornák pedig fizetnek, majd újra és újra megsértik az előírásokat. A hatalmas költségvetésű programok szerkesztői és producerei nyilvánvalóan előre költségvetették a kiváló reklámot kínáló botrányokhoz kapcsolódó büntetést. Az ORTT bírságai ebben a meglehetősen cinikus megközelítésben reklámköltségnek tekinthetőek: a büntetés a nézettség fokozásának eszközévé válik, és rafinált módon maga is hozzájárul az elkövetet szabálysértés kánonná válásához. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a posztmodern média esszenciájának tekinthető valóságshow és az általa eszközként használt pornográfia szabályozása csak olyan újfajta keretek közt szabályozható, ahol maguk a résztvevők, a tartalomszolgáltatók is érintettek a kérdés konszenzusos megoldásban. A továbbiakban röviden áttekintem, hogy az Egyesült Államokban és az Európai Unióban milyen eszközökkel kísérlik meg a gyermekekre ártalmasnak vélt tartalmak szabályozását és bemutatom, hogy milyen lehetőségek állnak a médiaipar hazai szereplői előtt.

Az amerikai út: a V-chip

A pornográfia mind esztétikai, mind jogi értelemben nehezen definiálható, tértől és időtől nem függetleníthető kategória. Mint Walter Kendrick The Secret Museum Pornography in Modern Culture (Titkok múzeuma – Pornográfia a modern kultúrában, 1996) című könyvében rámutat, maga a kifejezés lényegesen újabb, mint a pornográfnak bélyegzett tartalmak létrejötte. A szó csak az 1850-es években bukkant fel, és a 19. század végéig elsősorban a prostituáltakkal kapcsolatos egészségügyi problémákat bemutató írásokra használták. Csak a század végén vált szokásossá a tágabb értelemben vett, a nemi aktusok nyílt ábrázolásait kínáló tartalmakra való használata. Maga a kulturális jelenség lényegesen messzebbre nyúlik vissza: a testiség ábrázolásának története Homérosztól a pompeji ásatások során napvilágra került bordély-dekorációkon keresztül Flaubert Bovarynéján és Joyce Ulyssesén keresztül húzódik a Private Gold pornófilmjeiig és a „Big Brother” élőben közvetített szeretkezéseiig. Mindeközben a kategória folyamatosan változik: ma már a legvadabb erkölcscsőszöknek sem jutna eszükbe a gimnáziumi kötelező olvasmányok közé tartozó Flaubert-remeket pornónak minősíteni, pedig a szerző egykor jó néhány évig járt a bíróság elé e vád miatt.

Az amerikai jogi szabályozás például egyáltalán nem ismeri a „pornográfia” kategóriáját, helyette az „obszcenitás” fogalmát használja. A kifejezés ma is érvényes definícióját az 1957-es Roth vs. United States néven ismert ügyben hozott döntés fogalmazta meg (Kendrick 1996: 196). Az ítéletben eljáró bíró négy olyan kérdést határozott meg, amelyek bármelyikére adott igen válasz esetén egy szöveges vagy képi ábrázolás obszcénnek tekinthető. Az obszcén tartalmat – szemben a „pornográffal” – nem védi az amerikai alkotmány szólásszabadságra vonatkozó kitétele. A négy ismérv a következő:

(1) kifejezetten szexuális izgalomkeltés céljából készült-e a mű;

(2) az adott közösség értékeinek figyelembevételével erkölcstelennek és egészségtelennek minősül-e a mű;

(3) tartalmaz-e olyan elemeket, amelyeket a törvény büntet;

(4) a mű egészét figyelembe véve sem rendelkezik komoly irodalmi, művészeti, tudományos vagy társadalmi értékkel.10

A tengerentúli szabályozás körüli viták elsősorban a gyermekek védelmével kapcsolatban szoktak időről időre fellángolni.11 A szólásszabadság-párti jogvédő szervezetek és a konzervatív törvényalkotás közötti harc első felvonását az 1996-ban a telekommunikációs törvény részeként benyújtott Communication Decency Act nevű törvény jelentette, amely elektronikai úton kívánta szabályozni a gyermekekre ártalmasnak ítélt televíziós tartalmakat, kötelezővé téve az erőszakos és obszcén jelenteket cenzúrázó úgynevezett V -chipnek a tévékészülékekbe való be építését. A rendelkezés ellen hevesen tiltakozó civil szervezetek, például az American Civil Liberty Union (ACLU) azzal érveltek, hogy a törvény túlzottan széles körben korlátozná a kommunikációt, és sok esetben a felnőttek számára is lehetetlenné tenné az információhoz való szabad hozzáférést. A törvény nem tett különbséget a kereskedelmi és a közszolgálati/felvilágosító tartalmak között sem, így mechanikus alkalmazása sok esetben lehetetlenné tette volna a nemiséggel összefüggő közérdekű információk szabad áramlását is, például az AIDS felvilágosító-kampányok sugárzását. Az ACLU támadásainak hatására a Communication Decency Act hamarosan elbukott az alkotmányossági próbán, maga a V -chip azonban mára teret nyert az amerikai médiaszabályozásban.

A gyártók által kötelezően beépítendő V-chipek alternatívája a rendszer kritikusai szerint a szülő által szabadon választható szűrőrendszerek alkalmazása lehetne. Ha a szülő maga döntheti el, hogy kívánja-e korlátozni a gyermeke által elérhető tartalmakat, akkor ezzel a szolgáltatóról a szülőre hárul át a felelősség. Ebben az esetben a szolgáltató feladata mindössze a tartalmak „címkézése”, azaz olyan azonosítóval való ellátása, amelyet a vevőkészülékbe épített eszköz észlel.

EU-direktívák: konvergencia és digitális kultúra

A magyar szabályozásnak az Európai Unióhoz való csatlakozás után az Unió által meghatározott mintát kell majd követnie. Ennek alapját az 1989-ben megfogalmazott Television Without Frontiers (Televízió határok nélkül) című direktíva jelenti, amely az uniós tagságunk kezdetekor lép életbe, ám a médiatörvény addig tervezett módosításai is már ennek a dokumentumnak a jegyében történnek majd. A Television Without Frontiers a technológiailag semleges, tartalom-alapú audiovizuális szabályozás kereteit teremti meg. A strassbourgi székhelyű Európa Tanácsnak (ET) szintén létezik egy hasonló tartalmú dokumentuma, amelyhez Magyarország már csatlakozott: az 1989-ben kihirdetett, A határokon átlépő televíziózásról szóló egyezményt a magyar Országgyűlés 1998-ban ratifikálta. Az utóbbi dokumentum – a majdani EU-szabályozással szemben – mindössze ajánlás, nem kötelező érvényű, szándékait tekintve azonban rendkívül közel áll hozzá.

Mind az EU, mind pedig az Európa Tanács az önszabályozás gyakorlatát, illetve a szolgáltató helyett a szülő felelőségének növelését támogatja a központosított ellenőrzéssel szemben. Erről tanúskodik mind a kisebbségek és az emberi méltóság védelméről szóló 1998-as ET ajánlás,12 mind pedig az ET Kommunikációs Bizottságának a televíziós műsorok felett gyakorolt szülői kontrol szükségességét vizsgálótanulmánya.13

„Míg úgy tűnik, Észak-Amerikában a kiskorúak számára ártalmas televíziós műsorok kiszűrésére a V-chip a pillanatnyilag reális alternatíva, addig Európa még keresi a lehetséges megoldást a digitális korszak kihívásaira.14 A jelenlegi EU szabályozás szerint, különös tekintettel az Unió »Televízió határok nélkül« 1997-ben módosított irányelvének 22. paragrafusára, a kiskorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére súlyosan ártalmas műsorszámokat – különösen a pornográf, valamint indokolatlan erőszakot bemutató műsorszámokat – egyáltalán nem, a kiskorúak testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére ártalmas műsorszámokat pedig csak bizonyos óvintézkedések mellett lehet közzétenni.”

- olvashatjuk az Audiovizuális gyermek és ifjúságvédelem az EU tagországaiban: Ahány ház, annyi szokás című, az ORTT szakértői által 200l-ben készített tanulmány bevezetésében.

A V-chip európai bevezetésének a kontinensen elterjedt analóg televíziós rendszerek műszaki alkalmatlansága szab határt, az EU a probléma megoldását ezért egy majdani, a digitális technológia kínálta biztonságos szűrőrendszer kialakításában reméli megtalálni. Mindaddig, amíg a digitális televíziózásra való teljes átállás megtörténik – ez a becslések szerint még egy-két évtizedbe telik – a kiskorúak védelme elsősorban a műsorszolgáltatók felelőssége. Ennek elsődleges technikája a nálunk is alkalmazott műsorszerkezeti korlátozás, amellyel az ártalmas tartalmak lehetséges sugárzási idejét a késő éjszakai órákra limitálják.

Az uniós szabályozás nem definiálja közelebbről, mi számít „súlyosan ártalmas” műsorszámnak: ennek eldöntését az egyes országok szabályozó testületeire bízza, aminek következtében előfordulhat, hogy az egyik ország megtilthatja egy másikból érkező, de a helyi normákat sértő műsor sugárzását. Nagy-Britanniában több külföldi – holland, dán, svéd – adót is betiltottak már, mivel például a meglehetősen liberális svéd szabályozás az erotika és a pornográfia közötti határt ott húzza meg, ahol az ábrázolt szexualitás valamilyen kényszer vagy erőszak hatására történik. Ennek következtében a svéd adók akár főműsoridőben is sugározhatnak és sugároznak is más országokban pornográfnak címkézett filmeket.

A magyar kereskedelmi csatornáknak a valóságshow-k kapcsán folytatott gyakorlata például nemcsak a jelenlegi magyar média törvényt sérti meg időrő1 időre, de az uniós országok többségének szabályozásával sincs összhangban. Ha a későbbiekben bármely Magyarországon működő csatorna műholdas vagy kábeles sugárzáson keresztül egy EU-ország területére eljutva a helyi szabályozásokat sérti majd, az adott ország hatóságai az Unió illetékes szerveivel együttműködve kérhetik a magatartás megszüntetését.

Hammer Ferenc egy nemrégiben megjelent cikkében az Európai Unió médiaszabályozással foglalkozó testületének 1997-ben kiadott, a konvergencia következményeivel kapcsolatos ajánlására15 hivatkozva arról beszél, hogy mivel semmiféle média tartalomnak nem létezik az információ továbbítására felhasznált csatornától függetleníthető, önmagában értelmezhető esszenciája, ezért a sajátos műfaji egyveleget jelentő, a kommunikációs csatornák konvergenciájában rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználó valósághow újfajta, „testre szabott” médiaszabályozást igényelne (Hammer 2002: 43).

Az uniós szabályozás vezérfonalát az a felismerés jelenti, hogy gyorsabban változik az információt továbbító csatornák száma és jellege, minthogy a törvényalkotás ezt képes lenne követni. Az 1997-es ajánlásban írtakat megerősíti az az 1998-ban készített jelentés,16 amelyből végképp nyilvánvalóvá válik, hogy az Unió szervei nem az elkülönült és részletezett televíziós, rádiós és internetes felügyeletben, hanem az audiovizuális kultúra általános érvényű normáit lefektető médiaszabályozásban látják a jövőt.

A konvergencia jelensége újraértelmezi és átformálja a Marshall McLuhan-i „a média maga az üzenet” tételt: az új direktíva a tartalmat helyezi a szabályozás középpontjába, ebbő1 kiindulva határozza meg a különböz6 csatornákra vonatkozószabályokat. Mindez nem jelenti azt, hogy a tartalom teljesen elválasztható hordozójától. Mindössze arról van szó, hogy a tartalomra vonatkozó általános elveket kell az újabb és újabb formátumokra alkalmazni. A szabályozás célja, hogy azokat – mindenek el6tt a kiskorúakat – védje meg a számukra nem kívánatos tartalmakkal való kényszerű találkozástól, akiket ezek az anyagok bármilyen módon sérthetnek, a többiek hozzáférését viszont ne korlátozza. Nem mindegy, hogy egy meztelen testet ábrázoló hirdetés óriásplakátokon vagy egy néhány ezres példányszámú design-magazinban jelenik meg, mint ahogy az sem, hogy a „Big Brother” pornójeleneteit este 7 órakor vagy éjfél után sugározzák. Míg az előbbi esetben nagy esély van arra, hogy gyermekek is találkozzanak vele, addig az éjszakai időpontban ez szinte kizárható, illetőleg a szülőre helyezi annak a felelősségét, hogy megtörténik-e.

Szűrés a cybertérben

A valóságshow_k elindulása nemcsak a televíziózás, de az internet hazai történetében is újdonságokat hozott. Bár a világhálón valóban jelentős mennyiségű pornográf matéria található, az MTE alapító tagjai közé tartozó legnagyobb portálok korábban – az országos kereskedelmi csatornákhoz hasonlóan – tartózkodtak az ilyen anyagok előtérbe helyezését61. A Big Brother házból közvetítő Korridoron és a Való Világ villában zajló eseményeket 24 órán keresztül láthatóvá tevő Origón azonban az idén ősztő1 központi helyen, könnyen elérhet6en követhetőek az események, köztük az időrő1 időre lezajló szeretkezések képei is. Az élő szex-közvetítések újra felerősítették az internet szabályozását követelő hangokat: az ORTT-hez a valóságshow-k kapcsán több beadvány érkezett a hatáskörét nem érintő internetes oldalakkal, mint a televíziós programmal kapcsolatban.

Az Egyesült Államokban a Communication Decency Act után a szólásszabadsághoz kapcsolódó következő komoly vitát két évvel később a Child Online Protection Act (COPA) névre keresztelt, id6vel szintén alkotmányellenesnek ítélt törvény tervezete váltotta ki. A COPA a Communication Decency Acthez hasonlóan, technológiai módszerekkel kívánta szabályozni az internetes tartalmakat. Bár ez a jogszabály csak a kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtó oldalakra terjesztette ki hatókörét, az ACLU szintén erősen problematikusnak tartotta, és tiltakozott bevezetése ellen. Álláspontjuk szerint az internet jellegébő1 fakadóan az online kommunikációt lehetetlen nemzeti szabályozásokkal korlátozni, mivel egy ilyen jogszabály nem vonatkoztatható a más országokban lévő szerverekre felhelyezett tartalmakra. Ugyancsak problematikus annak a megállapítása is, hogy valamely esetlegesen korlátozott felhasználó valóban fiatalkorú-e vagy nem.17

Az amerikai jogvédő szervezetek megfelelő megoldásnak az európai online tartalomszabályozás által kialakított út követését, a szolgáltatói önszabályozást és az önkéntes szűrőrendszerek telepítését tartanák. A magyar szabályozást az európai mintához hasonlóan az önszabályozás jellemzi, bár hatalmi körökben időről időre felmerül a központi szabályozás gondolata is. Az önszabályozás megőrzésért lobbizó Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete hónapok óta tárgyalásokat folytat az Internet Content Rating Association (ICRA) nevű, brit székhelyű nemzetközi társaságal18 egy önkéntes tartalomminősítő rendszer hazai bevezetéséről. A tervek szerint az MTE azt ajánlja majd a hazai tartalomszolgáltatóknak, hogy a gyermekek számára ártalmas oldalaikon helyezzenek el egy olyan kódot, amelyet a felhasználó gépére ingyen letölthet6 browser plug-in észlel, és megakadályozza a lap behívását.

Ez a megoldás, túl azon, hogy a felhasználóra bízza a korlátozást, jóval hatékonyabb is az internet szabadosságát harsogók által követelt központosított tartalomszűrésnél. A szolgáltatói közreműködés nélkül működő szűrőszoftverek ugyanis döntően szöveg-alapú szelektálást tesznek lehet6vé, ami az elsősorban képekre épülő pornográf tartalmak esetén könnyen kijátszható.19 A szövegek szűrése esetleges, ám sokszor indokolatlanul széles körű korlátozást eredményez, és a legtöbbször éppen a pornográfiáról való beszédet: a fórumok, társkereső és felvilágosító oldalak szabad működését akadályozza.

A közszolgálatiság új esélye

Az ORTT feladata a médiatörvény által előírt rendelkezések következetes betartatása lenne. Szigorú, elegendő visszatartó erőt jelentő büntetésekkel kellene a kereskedelmi csatornák számára kötelezővé tennie, hogy a gyermekek számára ártalmasnak vélhető tartalmakat csak este 11 óra után sugározzák. Ha filmekben nem lehet közösülni és a szexről beszélni főműsoridőben, akkor valóságshow-kban se lehessen, mert a közösségnek vannak olyan tagjai, akiket ez sért, és nem tudják elkerülni a vele való találkozást.

A kereskedelmi televíziós csatornák egyre mélyebbre vezető, a médiahatóság által alig-alig kordában tartott csatározásának indirekt módon pozitív hatásai is lehetnek. A gyermekre ártalmas tartalom túlsúlyba kerülése a kereskedelmi szférában lehetőséget kínálhat a nézőkért folytatott harcban évek óta behozhatatlannak tűnő hátrányban lévő közszolgálati televízióknak arra, hogy alternatívát nyújtsanak az explicit tartalmakat fogyasztani nem kívánó nézőknek. A valóságshow-k naponta 2-2,5 millió embert vonzanak a képernyők elé, ami ugyan igen nagy szám, de mégiscsak az egynegyede a közel tízmillió magyar állampolgárnak.

Egy szórakoztatni is képes, de a közérdek és a közízlés általános és nehezen definiálható szabályait szem előtt tartó csatornának esélye és egyszersmind kötelessége is volna annak a csendes többségnek a megszólítása, amely alternatívát szeretne a kukkolásal szemben. Meggyőződésem, hogy a szabályozás legsikeresebb módja elsősorban nem a pornográfiát sújtó, de főként reklámként ható szankciókban rejlik, hanem egy – esetleg kettő, három – versenyképes közszolgálati televízióban, amely visszaállíthatná a néző / fogyasztó / állampolgár szabad választáshoz fűződő jogát. Ideje lenne végre a korlátozások mellett egy kicsit a pozitív válaszokon is gondolkozni.

Felhasznált irodalom

György Péter (1998) „Tedd a magadévá”. In: Digitális éden. Budapest: Magvető, 1998.

György Péter (2002) A média mulat. Élet és Irodalom, szeptember 27.

Hammer Ferenc (2002) Ez elment vadászni – A valóságshow, az emberi méltóság és a törvény. Magyar Narancs, szeptember 26.

Janisch Attila (2002) Vakpali, vakpali – Big Brother. Magyar Narancs, október 3.

Kendrick, Walter (1996) The Secret Museum - Pornography in Modern Culture. Berkeley & Los Angeles & London: University of California Press.

McLuhan, Marshall (1964) Understanding Media - The Extensions of Man. New York: McGraw Hill.

Nead, Lynda (1999) From the Female Nude: Art, Obscenity and Sexuality. In: Nicholas Mirzoeff (ed.) The Visual Culture Reader. London & New York: Routledge.

Online források

1996. évi 1. törvény a rádiózásról és televíziózásról (http://www.complex.hu/kzldat/t9600001.htm/t9600001.htm)

1998. évi XLIX. törvény a határokat átlépő televíziózásról szóló, Strassbourgban, 1989. május 5-én kelt európai egyezmény kihirdetéséről (http://www.complex.hu/kzldat/t9800049.htm/t9800049.htm)

2001. évi CVIlI. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (http://www.complex.hu/kzldat/t0l00l08.htm/t0l00l08.htm)

Ajánlás a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete tagjai, valamint az internetes tartalomszolgáltatók számára a szexuális szolgáltatás hirdetésével kapcsolatos jogszabály-módosítás tárgyában (http://www.mte.hu/text/text2/images//ajanlas1.pdf)

Audiovizuális gyermek és ifjúságvédelem az EU tagországaiban: Ahány ház, annyi szokás (http://www.ortt.hu/tanulmanyok/gyermekved.doc)

Council Recommendation of 24 September 1998 on the development of the competitiveness of the European audiovisual and information services industry by promoting national frameworks aimed at achieving a comparable and effective level of protection of minors and human dignity /Official journal NO. L 270, 07/10/1998 P.0048 ? 00556 (http://europa.eu.int/eurlex/pri/en/oj/dat/1998/1_270 / L27019981007en00480055.pdf)

Council Resolution of 21 January 2002 on the development of the audiovisual sector (2002/C32/04) (http://europa.eu.int/comm/avpolicy/legis/legis_en.htm)

European Parliament resolution on the Commission communication 'Study on Parental Control of Television Broadcasting'(http://europa.eu.int/comm/avpolicy/legis/legis_en.htm)

Evaluation Report on the application of Council Recommendation of 24 September 1998 on pro     tection of minors and human dignity, COM(2001)106 final, 27.02.2001 (http://europa.eu.int/comm/avpolicy/legis/com_en.htm)

Az elektronikus úton végzett nyilvános kommunikáció tartalomszabályozásának alaptételei (ORTT Stratégiai Igazgatóság)(http://www.ortt.hu/tanulmanyok/koncepcio_20020619.doc)

Final Report: Parental Control of Television Broadcasting(http://europa.eu.int/comm/avpolicy/legis/key_doc/parental_control/index_en.htm)

Green Paper on the Convergence of the Telecommunication, Media, and Information Technology Sectors, and the Implications for Regulation. COM(97)623. 03.12.1997 (http://europa.eu.int/ISPO / convergencegp/)

Green Paper on the Protection of Minors and Human Dignity in Audiovisual and Information Services/COM (96) 483 final, 16.10.1996./ (http://europa.eu.int/comm/avpolicy/legis/docof_en.htm)

Gyulay: Meg kell rendszabályozni a Big Brothert (http://index.hu/kultur/media/bbgyulay/)

Országos televíziók – kevesebb agresszió a képernyőkön (http://www.kreativ.hu/cikkphp?id=7552)

ORTT: később kell sugározni a Big Brothert (http://index.hu/kultur/media/bbortt/)

Principles and guidelines for the Community's Audiovisual policy in the digital age COM(1999)657 final, 14.12.1999 (http://europa.eu.int/comm/avpolicy/legis/docof_en.htm)

Resolution of the Council and the representatives of the Governments of the Member States, meeting within the Council of 5 October 1995 on the image of women and men portrayed in advertising and the media. Official journal NO. C 296 , 10/11/1995 P. 0015 ? 0016 (http://europa.eu.int/comm/avpolicy/legis/legis_en.htm)

RTL Klub: Nem vizsgáltuk, hogy Irén prostituált-e (http://index.hu/kultur/media/rtliren/)

„The Digital Age: European Audiovisual Policy.” Report from the High Level Group on Audiovisual Policy, chaired by Commissioner Marcelino Oreja. 26.10.1998. (http://europa.eu.int/comm/avpolicy/legis/com_en.htm).

The „Television Without Frontiers” directive (http://europa.eu.int/comm/avpolicy/regul/twf/ twf-en.html)

Third report on the Application of Directive 89/552/EEC „Television without Frontiers”. COM

(2001) 9 final, 15.1.2001 (http://europa.eu.int/comm/avpolicy/legis/com_en.htm)

Visszavette a vezetést az RTL Klub (http://index.hu/kultur/media/statl031/)

Zárul a reality-olló (http://index.hu/kultur/media/statl025/)

Lábjegyzetek

1
1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról; a törvény szövege az „öncélú ábrázolás” és a „személyiségfejlődésre súlyosan ártalmas” kategóriákat nem definiálja, ezek meglétének elbírálása így a műsorszolgáltatókkal szembeni panaszokat elbírál ó ORTT-re hárul.
2
Például Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök (http://index.hu/kultur/media/bbgyulay/) és Orbán Viktor volt miniszterelnök.
3
2002. október 14. és 20. között hétköznapokon a „Big Brother” átlagos nézettsége 1 865500, a „Való Világé” 1 683500 fő volt a teljes lakosság körében, a „Big Brother” október 19-i, szombati adását pedig 2 663 500 néző látta, ami az adott időszakban aktívan tévézők 54,9 százalékát jelenti (Zárul a reality-olló. http://index.hu/kultur/media/statl025/).
4
Vannak természetesen kivételek: ingyenes levelezőprogramokat használva gyakran kaphatunk szexuális tartalmú oldalakra invitáló meghívókat. Ezek azonban csak a legritkább esetben kínálnak egyből pornográf tartalmakat, megtekintésükhöz általában úgy kell döntenünk, hogy kíváncsiak vagyunk a site-ra. Kétségtelenül előfordulnak persze kivédhetetlen támadások is: vannak olyan szolgáltatók, akik agresszív módszereket, maguktól megnyíló oldalakat, automatikusan felpattanó pop-up hirdetéseket használnak pornográf tartalmak népszerűsítésére. Megint más eset a www.whitehouse.com típusú megtévesztés, amely ellen szinte lehetetlen védekezni: a címre kattintva nem az Egyesült Államok elnökének honlapját érhetjük el, hanem egy kőkemény pornó oldalt, amelynek üzemeltetője idejekorán, jó érzékkel lefoglalta az URL-t.
5
http://www.bigbrother.hu/, http://www.valovilag.origo.hu/
6
Visszavette a vezetést az RTL Klub (http://index.hu/kultur/media/statl031/).
7
Ez még akkor is így van, ha a csatorna nem fizet az önkéntes résztvevőnek. Warhol óta tudjuk ugyanis, hogy tizenöt percre mindenki híres lehet: a jelentkezők nagy része bevallottan erre a hírnévre vágyik, a hírnév pedig pénzt szül.
8
Néhány nappal később egy internetes fórum résztvevői a hölgyben felismertek egy, a szolgáltatásait a világhálón keresztül is népszerűsítő budapesti profi prostituáltat. Az RTL Klub elhárította a felelősséget, mondván: nem állt lehetőségükben a jelentkezők múltját vizsgálni (http://index.hu/kultur/media/rtliren/).
9
A valóságshowkban használt képi manipulációs lehetőségekről érdemes elolvasni Janisch Attila (2002) írását.
10
Az amerikai szabályozás ellentmondásairól bővebben találhatók anyagok az American Civil Liberty Union weboldalán (www.aclu.org).
11
A kérdésről lásd még Lustyik Katalin „A netpornográfia és az amerikai gyermek” című írását a Médiakutató 2000 őszi számában és Bayer Judit „A filter mint a tartalomszabályozás eszköze” című írását jelen számunkban – a szerk.
12
Council Recommendation of 24 September 1998 on the development of the competitiveness of the European audiovisual and information services industry by promoting national frameworks aimed at achieving a comparable and effective level of protection of minors and human dignity.
13
European Parliament resolution on the Commission communication 'Study on Parental Control of Television Broadcasting'.
14
A Televízió határok nélkül című direktíva 1997-es módosítása során a szövegbe bekerült egy olyan rendelkezés, amely a V-chip kötelező bevezetésének esetleges megvizsgálását irányozza elő. Ez ellentétben áll „A kiskorúak és emberi méltóság védelme az audiovizuális és információs szolgáltatások terén” című, 1996-ban kiadott Zöld Könyvnek (Green Paper on the Protection of Minors and Human Dignity in Audiovisual and Information Services) a V-chip kötelező bevezetését egyértelműen elutasító előirányzatával. A jelenlegi szabályozás végül – a teljes digitális technológiaváltásig -lemondott a V-chip kötelezővé tételéről.
15
Green paper ont he Convergence of the Telecommunication, Media and Information Tecnology Sectors, and the Implications for Regulation.
16
The Digital Age: European Audiovisual Policy.
17
www.aclu.org
18
További információk: www.icra.org
19
Ennek emlékezetes példája a hazai internet-történelem 2001-ben lezajlott, talán eddigi leghangosabb botránya. Egy bárki számára elérhető szabad tárhelyet biztosító oldalon egy anonim személy közzétett egy videofelvételt, amelyen állítása szerint Csisztu Zsuzsa, az egyik kereskedelmi csatorna sztárja látható szeretkezés közben. Az érintett tagadta, hogy ő szerepelne a felvételen, és követelte a szolgáltatótól az anyag eltávolítását, aminek az eleget is tett, csakhogy a film másolatai addigra, újabb és újabb neveken számos egyéb szerverre is felkerültek. Innentől őrült fogócska kezdődött: a file-t folyamatosan törölték a neki helyet adó szerverekről, közben azonban időről időre újabb változatokban bukkant fel. Az eredeti néven szereplő a vélt főszereplő nevét viselő – file-okat még könnyű volt megtalálni, ám az „üldözőknek” az átnevezés után jóval nehezebb dolguk volt. A megváltoztatott néven elhelyezett filmek még hónapokkal később is elérhetőek voltak, igaz, nemcsak a betiltani vágyók, de az érdeklődők számára sem könnyen beazonosíthatóan.
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
<>
2017 tavasz-nyár
> régebbi lapszámok
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink