Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2003 nyár – Politika rovat

Bajomi-Lázár Péter

Az objektivitás-doktrína nyomában (1/6)

A politikai újságírás normái az Egyesült Államokban

A pártállam összeomlása és a rendszerváltás után Magyarországon legalább négy újságírói irányzat működött egymás mellett. A szovjet, az európai, az angolszász iskola, valamint a bulvárújságírás iskolája egymással össze nem egyeztethető szakmai normákat követett, ami alaposan megosztotta a magyar újságíró-társadalmat. Az évtized végén és a következő évtized elején elfogadott szakmai-etikai kódexek azonban már arra utalnak: az újságírók körében konszenzus van születőben arról, hogy az angolszász hagyomány felel meg a legjobban a többpárti demokrácia követelményeinek. Az alábbi írás az amerikai politikai újságírás történetének felidézésével e hagyomány sajátosságait igyekszik feltárni. Azt vizsgálja, hogyan felel meg az angolszász iskola által hangsúlyozott objektivitás követelménye a sajtóval szemben támasztott jogos társadalmi elvárásoknak.¹

1. Négy újságírói iskola Magyarországon

Az egypártrendszer bukása véget vetett a magyar újságírók politikai alárendeltségének. Az immár szabad újságíróknak új, a többpárti demokratikus társadalmi berendezkedésnek megfelelő szakmai-etikai normákat kellett alkotniuk. A szakma megújításáról folyó vita azonban alaposan megosztotta a magyar újságíró-társadalmat.² Az 1990-es években és az ezredfordulón legalább négy, egymással össze nem egyeztethető újságírói hagyomány működött egymás mellett.

Egyrészt a politikai változások dacára az elmúlt évtizedben is akadtak olyan újságírók, akik az egykori lenini útmutatást³ követve nem a tények tárgyilagos bemutatására vállalkoztak, hanem a kormányzat eszméit népszerűsítették. Egyenlőségjelet tettek a kormány java és az általános közjó közé,⁴ és néha kimondva is megkérdőjelezték a kormányétól eltérő vélemények és általában a sajtószabadság létjogosultságát.⁵ A szovjet iskola (vö. Hřyer & Epp 1995) továbbélésérol tanúskodnak a szakmai nyilatkozatok mellett azok a kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok is, amelyek kimutatták, hogy az elmúlt évtizedben a közszolgálati médiumok – különösen a Magyar Televízió – hírműsorai kisebb-nagyobb mértékben a mindenkori kormányzatot, valamint annak eszméit és politikáját propagálták (Argejó et al. 1994; Beck [1994] 1998, [1996] 1998; Terestyéni [1994] 1998; Gayer et al. 1997; Mádl & Szabó 1996a, 1999b, 2000, 2001; Baranyai & Plauschin 2001; Nyilas 2000; Tóka & Popescu 2002).

Másrészt a rendszerváltással egy időben feléledt az a hagyomány is, amelynek gyökerei az államszocializmus előtti időkbe nyúlnak vissza, és amely szintén nem a tények tárgyilagos bemutatását, hanem különböző eszmék, ügyek, pártok elkötelezett képviseletét tartja a sajtó és a média feladatának. E hagyomány képviselői egyenlőségjelet tesznek az általuk képviselt eszme, ügy vagy párt java és az általános közjó közé, de a más vélemények vitatása mellett általában nem kérdőjelezik meg azt, hogy egy többpárti demokráciában létjogosultsága van a vélemények sokszínűségének és általában a sajtószabadságnak. A régi Magyarországon – különösen 1945 és 1948 között – is bevett, de általában európai iskolának nevezett hagyomány (vö. Hřyer 2001; Gross 2002: 93–94)⁶ feltámadásáról tanúskodik például a pártsajtó megjelenése.⁷ Erről árulkodik azoknak a lapoknak és műsoroknak a megjelenése is, amelyek szervezetileg vagy személyileg nem kötődnek egyetlen párthoz sem, mégis a politikai spektrum egy-egy irányzatának vállalt képviselői.⁸

Harmadrészt az 1990-es évek második felében Magyarországon is tért hódítottak azok a hagyományok, amelyeket a tények tárgyilagos bemutatására és/vagy a belső pluralizmusra való törekvés jellemez. A szakmai diskurzusban az újságírás angolszász iskolájával azonosított normák (vö. Kunczik 2001) növekvő hatását jelzi például a párhuzamosan több, különböző világnézetű publicistát foglalkoztató megyei napilapok hírkommentálási gyakorlata (Zöldi 1999). E hagyományok hatása érhető tetten egyes országos napilapok azon – gyakran törzsközönségük heves ellenállásába ütköző – törekvésén is, hogy a politikai jobb- és a baloldallal szimpatizáló szerzők írásait egyaránt közöljék.⁹

Az angolszász iskolának Magyarországon kevés történelmi előzménye van. Bár a 20. század elején már voltak olyan lapok, amelyek a tényközpontú, angol és amerikai mintákat követő újságírást tekintették példának, e hagyomány marginális maradt. Az, hogy az 1990-es években mégis tért hódított hazánkban, minden bizonnyal a tömegkommunikáció globalizációjának tudható be. Az elmúlt évtizedben a műholdas hírcsatornák – különösen a CNN International és a BBC World Service – a hírügynökségekkel egyenrangú vagy azoknál is fontosabb hírforrásokká váltak,¹⁰ a tudósításaikat átvevő hazai orgánumok pedig sokszor automatikusan követik azt a módot, ahogyan az angolszász hírtelevíziók csomagolják jelentéseiket. A privatizáció során a magyar sajtó és média egy része a belpolitikai érdekcsoportoktól független multinacionális beruházócsoportok tulajdonába került. És az angolszász iskola térhódításának kedveztek az állami szubvenciók megszűnésével kibontakozó, nyugati mintára szerveződő piac törvényei is, mert a politikai kérdésekben állást foglaló lapok és médiumok azt kockáztatják, hogy elveszítik más nézeteket valló közönségüket (lásd még Bajomi-Lázár 2002a).¹¹

Negyedrészt pedig a rendszerváltás utáni évek Magyarországán ismét megjelent a bulvárújságírás, amelynek a második világháború előtt voltak előzményei, de amely az államszocializmus évtizedeiben – a „szocialista bulvárlap”, a budapesti Esti Hírlap kivételével – gyakorlatilag ismeretlen volt (lásd még Gulyás 2000). Jellemző képviselői a bulvárnapilapok és a kereskedelmi tévék, rádiók hírműsorai, amelyek politikai témákról csak korlátozott terjedelemben és jobbára nyílt állásfoglalás nélkül számolnak be, s tudósításaik a szenzációkra, botrányokra fókuszálnak. Tevékenységük központjában nem a valóság feltárása, hanem a politikai és más témák személyiség- és eseményközpontú bemutatása áll. A bulvárújságírás eredete földrajzilag-politikailag nehezen behatárolható. A szenzáció-tematika időtlen és globális jelenség.¹² Mindamellett a mai Magyarországon ismert bulvárújságírás főként az amerikai kereskedelmi rádiók és televíziók, illetve a brit bulvárlapok gyakorlatát – illetve ezek gyakorlatának Nyugat-Európában fellelhető, némileg europaizált változatát – követi.

Az újságíró-társadalom megosztottsága végigkísérte az 1990-es éveket, de az évtized végén a két nagy újságíró-szövetség már párbeszédre törekedett,¹³ és a négy legnagyobb szakmai szervezet – a MÚOSZ, a MÚK, a Katolikus Újságírók Szövetsége és a Sajtószakszervezet – közös szakmai-etikai kódexet fogadott el. A kódex 5. paragrafusa megfogalmazza a tények tárgyilagos bemutatásán alapuló újságírás normáját: „a) Az újságírói munkában következetesen és világosan el kell választani egymástól a hírt és a véleményt. Közös etikai alapelvünk: A hír szent, a vélemény szabad! b) A hír tényeket, adatokat közöl, valóságtartalma a tényeken alapul és bárki által ellenőrizhető.”¹⁴ A közös kódex – amely a brit Guardian volt főszerkesztőjének emblematikus szlogenjét idézi¹⁵ – arról tanúskodik, hogy a magyar újságírók körében konszenzus van születőben, amely az angolszász hagyománnyal azonosított normákat kívánja átültetni a hazai gyakorlatba. E törekvést tükrözik más, az ezredforduló táján megalkotott szakmai-etikai kódexek, például a Visegrádi Alapelvek és az online tartalomszolgáltatók etikai normái is.¹⁶ Az újságíró-társadalomnak az angolszász minta meghonosítására tett erőfeszítése tükröződik a 2001-ben létrehozott Soma Alapítvány tevékenységében is: a szervezet minden évben díjat ad át a legjobb fiatal tényfeltáró újságírónak.

Hasonló szakmai elvek tükröződnek az 1995 végén elfogadott és 1996 elején kihirdetett médiatörvényben is, amely szerint „[a] közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. A műsorszolgáltatásban közzétett műsorszámok összessége, illetőleg ezek bármely tartalom vagy műfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában. A műsorszolgáltató politikai tájékoztató és hírszolgáltatási műsorszámaiban […] közreműködő munkatársak […] politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot – kivéve hírmagyarázatot – nem fűzhetnek.”¹⁷

Az angolszász újságírás iskolája tehát a rendszerváltás után számos magyar újságíró számára – önként vállalt vagy a törvény által előírt – mintaként fogalmazódott meg, amelyet érdemes tüzetesebben elemezni.¹⁸ Felmerül az a kérdés is, hogy az újságírás magyarországi hagyományai között korábban alig ismert és a hazai újságírók egy részétől idegen angolszász iskola térhódítása hogyan felel meg a többpárti demokráciában a sajtóval szemben támasztott elvárásoknak. Képes-e a valóság hiteles feltárását célul kitűző újságírás arra, hogy betöltse küldetését: a választók tájékoztatását, és megkönnyítse a politikai döntéshozatalban való részvételüket?

Írásomban az angolszász hagyomány vizsgálatára vállalkozom. Előbb az amerikai újságírói normákról folytatott szakmai diskurzus történeti elemzésével azt igyekszem feltárni, hogyan alakult ki az angolszász iskola ma domináns paradigmája, az objektivitás-doktrína. Majd azt vizsgálom, milyen ellentmondásokat és pozitívumokat rejt magában a tényszerű tájékoztatás eszménye; arra a kérdésre keresek választ, hogy ezeknek a hátrányoknak és előnyöknek a tükrében az objektivitás-doktrína jobban megfelel-e a sajtóval szemben támasztott jogos társadalmi elvárásoknak, mint az újságírás más paradigmái. Kutatásom három legfontosabb forrását az amerikai újságírás feladatairól szóló szakmai nyilatkozatok, egyes szakmai-etikai kódexekből vett idézetek¹⁹ és az objektivitás-doktrínát vizsgáló értekezések alkotják.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő

• Négy újságírói iskola Magyarországon
• A szakmai-etikai kódexek szerepe
• Politikai újságírás az Egyesült Államokban
• Az objektivitás-doktrína
• Következtetések
• Irodalom

Politika

Bajomi-Lázár Péter:

Robert L. Stevenson az iraki háború médiareprezentációjáról

Bajomi-Lázár Péter:

Az objektivitás-doktrína nyomában

Kisebbség

Monori Áron:

A numerus clausus és a magyar katolikus sajtó 1919–1920

Messing Vera:

Változás és állandóság

Jog

Pertti Näränen:

Az európai digitális televíziózás: a jövő szabályozási dilemmái

Valóság

Fehér Katalin:

A virtuális valóság elmélete és gyakorlata

Térkép

Andrej Tušer – Svetlana Hlavčáková – Elena Hradiská – Jozef Vatrál – Imrich Jenča:

Újságíró-kutatás Szlovákiában

Kritika

Szilágyi-Gál Mihály:

Szabadság vagy félelem?