Médiakutató 2003 ősz

Új média

Mark Deuze:

A web és a webes újságírás típusai

Az internet – különösen annak grafikus felülete, a world wide web – világszerte nagy hatást gyakorolt az információs társadalmak minden rétegére. Ma már azt is felmérhetjük, hogy az újságírás online változata hogyan befolyásolta az újságírást mint szakmát és mint kultúrát. Ez a tanulmány az online újságírás négy típusát különbözteti meg, és az online publikálás legfontosabb tulajdonságai – a hipertextualitás, az interaktivitás, a multimedialitás – szempontjából vizsgálja őket. Azt tárgyalja, hogy az online újságírás e típusai jelenleg, illetve potenciálisan hogyan hatnak az újságírásnak a demokratikus országokban bevett értelmezéseire. Azt állítja, hogy egyes online jellegzetességek alkalmazása nemcsak a webes újságírás minőségére van hatással: e jellegzetességek a professzionális újságírás egészét befolyásolják.1

1. Bevezetés

A CERN2 1991-ben vezette be a world wide web (WWW) szabványát. 2001-ben az amerikai Editor & Publisher Interactive (E&P) már majdnem 14 ezer online hírpublikációból álló listát állított össze a világ minden tájáról. Ezért joggal mondhatjuk, hogy az online újságírás első évtizedének a végére értünk (Carlson, 2001; Medialinks, 2001)3. Pryor (2002) ezt a korszakot az online újságírás „második hullámának” nevezi, amely az elektronikus publikálási kísérletezések 1982–92 közötti első hullámát követte. Az elmúlt mintegy tíz évben nemcsak több ezer, a sajtó fősodrába tartozó hírmédium indította el (és közülük azóta sok szüntette meg) saját weblapját, hanem egyéni felhasználók milliói és különféle érdekcsoportok is használták az internetet saját híreik közzétételére (jóllehet az E&P-hez hasonló mainstream adatbázisok ezeket az oldalakat nem archiválják). Ezzel összhangban számtalan üzleti és tudományos kiadvány foglalkozott részletesen az újságírás online változatával. Egyre szaporodnak az online (másként: elektronikus, digitális, bedrótozott) hírmédia valamely aspektusával kapcsolatos tudományos kézikönyvek és elméletek – különösen sok figyelmet szentelve a felhasználók körében újonnan kialakuló attitűdöknek, képességeknek és kompetenciáknak (lásd például Cooper, 1998; Deuze, 1998, 2001; Kawamoto, 1998; Singer, 1998; Pavlik, 1999; Kopper et al., 2000; Neuberger, 2000).

Úgy tűnik azonban, hogy valami hiányzik: mindeddig nem született tömör összefoglaló arról, hogy a WWW első évtizede alatt az online újságírásnak milyen fajtái alakultak ki, hogy ezek az újságírástípusok hogyan használják ki az internet által kínált lehetőségeket, s hogy a tapasztalatok miként épülhetnek be a szélesebb szakmába, az újságírói tanulmányokba és az újságírói vagy hírkultúráról alkotott elképzelésekbe. Tanulmányomban ezeket a kérdéseket elméleti síkon tárgyalom, felhasználva a szakirodalmat, az új média szakértőivel és online újságírókkal Európában és az Egyesült Államokban készült interjúimat, valamint a következő online szakmai publikációk elemzéseit: az amerikai Online Journalism Review, az Editor & Publisher Interactive, beleértve az Online News levelezőlistát is; a brit dotJournalism; a holland internetjournalist.nl, a Planet Multimedia; a német Onlinejournalismus.de; valamint az egész Európát lefedő Europmedia.net4. Minthogy ez a dolgozat inkább áttekintés, mint kutatási beszámoló, a konkrét adatokra mások munkái alapján fogok utalni. Ami a szakirodalmat illeti, különösen nagy figyelmet fordítok a kézikönyvekre és a témáról készült összefoglalókra, minthogy ezek az online újságírás „művelése” és „tanulmányozása” közben felmerült problémák teljes körét igyekeznek feltárni (a témáról készült, jegyzetekkel ellátott összefoglalók és kézikönyvek közül lásd például Callahan, 1998; Altmeppen et al., 2000; McGuire et al., 2000; De Wolk, 2001; Hall, 2001; Jager & Van Twisk, 2001; Pavlik, 2001; Reddick & King, 2001; Meier, 2002; Ward, 2002)5.

Amint jeleztem, tanulmányom két fő részből áll. Először az online újságírás négy olyan típusát vizsgálom meg, amely – a tisztán szerkesztett tartalomtól a nyilvános összekapcsolhatóságra épülő weblapokig – egy dimenzió mentén helyezkedik el (Odlyzko, 2001). A négy típust a következők alkotják: (1) mainstream híroldalak, (2) index- és katalógusoldalak (3) meta- és véleményoldalak, valamint (4) véleménnyilvánításra és vitára épülő oldalak. Az online újságírás e négy típusát az online környezetben levő média meghatározó tulajdonságai – a hipertextualitás, az interaktivitás és a multimedialitás (Newhagen & Rafaeli, 1996; Bardoel & Deuze, 2001) – kontextusában elemzem. Tanulmányom második felében azt próbálom felbecsülni, hogy az újságírás új típusai milyen hatást gyakorolnak a létező újságírói kultúrákra a nyugati demokráciákban, ahol az újságírás lényegében azonos körülmények között vált szakmává (Deuze, 2002).

2. Az online újságírás típusai

Mielőtt hozzáfognék a különféle újságírástípusok meghatározásához, egyértelművé szeretném tenni, hogy az internetet – az újságírásra gyakorolt hatása alapján – kétféleképpen lehet vizsgálni. Egyrészt meg lehet nézni, hogy az internet a számítógép által támogatott tudósítás (computer-assisted reporting, CAR) keretein belül hogyan szállta meg a szerkesztőségeket és a médiában dolgozó újságírók számítógépét. Másrészt meg lehet vizsgálni azt is, hogy az internet hogyan alakította ki saját újságírói szakmai típusát: az online újságírást (Deuze, 1999). Amikor az újságíró a hagyományos média – az internet kivételével minden médiatípus – számára készülő tudósításhoz az internetet használja, ezt a munkát az interneten kereshető archívumok, adatbázisok és hírforrások elérhetőségével és használatával teszi. Ez a tudósítói gyakorlat – például az Egyesült Államokhoz képest – sok országban még gyerekcipőben jár (Verwey, 2000). Ennek ellenére tanulmányok sokasága bizonyítja meggyőzően, hogy sok újságíró mindennapi munkájához rendszeresen használja az internetet Dél-Európában (francia, spanyol és olasz felmérésekért lásd Hopscotch, 2002) csakúgy, mint Hollandiában (Pleijter et al., 2002), Németországban (Luege, 1999; Luenenbuerger-Reidenbach et al., 2000), az Egyesült Államokban (Middleberg & Ross, 2002) és Ausztráliában (Quinn, 1998).

Számos kutató tanulmányozta a CAR-nak és az internetnek mint tudósítói eszköznek a használatát. Arra a következtetésre jutottak, hogy az egyértelmű haszon mellett (több szabadon elérhető információ, források, ellenőrzési lehetőség) sok riportert és szerkesztőt idegesített és aggasztott, hogy napi tudóstói tevékenységében mindenütt jelen van az internet (Singer, 1997a, 1997b), s hogy ennek következtében megnőtt a „technikai” elem az újságírói munkában (Luenenbuerger-Reidenbach et al., 2000). Például egy, a BBC-nél folytatott kutatás megmutatta, hogy az új médiához kötődő technológiák nyugtalanságot okoztak a szerkesztőségben: az újságírók arról számoltak be, hogy nem volt elég idejük alaposan megtanulni és rendesen használni a technológiát, s hogy nyomasztotta őket az internet „azonnali” természete (Cottle, 1999). A CAR egy másik aspektusa minden újságírót érint: meg kell tanulniuk, hogyan kezeljék az online kommunikációt, például az e-mailt, a hírcsoportok (newsgroup) bejegyzéseit, illetve az ICQ6 és az Internet Relay Chat (IRC)7 üzeneteit, hiszen ebben a környezetben az információ ellenőrzése a gyakran névtelen, gyors ritmusú kommunikációnak köszönhetően rendkívül nehéz (Porteman, 1999; Garrison, 2000). Több tanulmány bizonyítja, hogy az internet használata valóban felgyorsította a hírek írását, s néha azzal az eredménnyel is jár, hogy az újságíró mind több időt tölt az íróasztalánál, ahelyett, hogy „kimenne az utcára” dolgozni (Pleijter et al., 2002: 28).

Tanulmányomban az online újságírást úgy tekintem, mint olyan cikkek írásának folyamatát, amelyeket többé-kevésbé kizárólag a world wide web (az internet grafikus felülete) számára készítenek. Az online újságírás funkcionálisan elkülöníthető a többi újságírástípustól, ha meghatározásakor a technológiai elemet tekintjük döntő tényezőnek. Az online újságírónak el kell döntenie, hogy melyik médiaformátum vagy formátumok közvetítik legjobban az adott történetet (multimedialitás), meg kell gondolnia, biztosítson-e lehetőséget a nagyközönségnek arra, hogy reagálhasson az adott cikkre, vagy egyedi igényeiknek megfelelően az olvasók átalakíthassák-e az online tartalmat (interaktivitás), továbbá ki kell gondolnia, hogyan kötheti linkek segítségével a cikket más cikkekhez, archívumokhoz, forrásokhoz és így tovább (hipertextualitás). Ez az online újságírás „ideáltipikus” formája, ahogy azt egyre nagyobb számú újságíró és akadémikus műveli világszerte (az Egyesült Államokban lásd erről például Pavlik, 2001; Németországban Friedrichsen et al., 1999: 139-143; Neuberger, 2000; Hollnadiában Jager & Van Twisk, 2001; Ausztráliában Quinn, 1998). Mind a kutatók, mind a szakmabeliek az internet egyedi tulajdonságaihoz kötődő diskurzust használnak: úgy határozzák meg az online újságírást, mint a többi újságírástól különböző valamit – mint a nyomtatott sajtó, a rádió és a televízió mellett egy negyedik típusú újságírást. A szakmabeliek néha külön státust is követelnek maguknak, azt állítva, hogy az online újságírók „külön kasztot” alkotnak (Meek, 2000). Egyes tudósok – például Lynn Zoch (a Dél-Karolinai Egyetemről) – úgy vélik, hogy a jövő médiamunkásai az internet miatt jelentősen különbözni fognak (vagy különbözniük kellene) azoktól, akik ma újságírókként dolgoznak:

„Mára világossá vált, hogy a holnap újságírója teljesen más ember lesz – elvárják tőle, hogy összetett médiakörnyezetben is megítélje a hírértéket, megtanulja mindenfajta hírgyűjtő technológia használatát, és hogy eléggé rugalmas legyen ahhoz, hogy hírgyűjtő csoportokban dolgozzon” (Zoch, 2001).

Az online média munkásainak új „kasztja”, amely elsősorban a WWW számára állít elő tartalmat, az online újságírás fentebb említett négy típusának valamelyikében tevékenykedik. Ezek az újságírás-típusok a tisztán szerkesztett tartalomtól a nyilvános összekapcsolhatóságra épülő weboldalakig terjedő dimenzió mentén helyezkednek el (1. ábra).

1. ábra: Az online újságírástípusok tipológiája

A tartalom-összekapcsolhatóság tartományt (vízszintes tengely) keresztezi a részvételi kommunikáció jellemzőit mérő tartomány. A „tartalom” fogalmával kapcsolatban röviden meg kell jegyezni, hogy – a web designer szaknyelvnek megfelelően – minden online tartalomnak számít, a reklámcsíktól (banner ad) a csevegőszobán át a tanulmányokig. A szerkesztett tartalmat itt úgy határozom meg, mint olyan szövegeket (beleértve írott és mondott szavakat, mozgó- és állóképeket), amelyeket újságírók állítanak elő és/vagy szerkesztenek. Ebben az összefüggésben a nyilvános összekapcsolhatóság nem más, mint amit Odlyzko „standard személyközi” (point-to-point) kommunikációnak nevez. A „nyilvános” fogalma arra utal, hogy ebben a kommunikációban nincs a kommunikációba történő belépésnek formai akadálya (például szerkesztési vagy moderálási folyamat). Az online hírmédiát nézve az összekapcsolhatóság és a nyilvános kommunikáció a „párbeszédes újságírásban” (dialogical journalism) valósul meg: ennek az újságírástípusnak az a célja, hogy segítse a nyilvános vitát, és bevonja a helyi lakosokat a hírek, tudósítások készítésébe (Heinonen et al., 2000; Martikainen, 2000). A függőleges tengely azt mutatja, mi a különböző típusú médiavállalatok és szerkesztőségek fő célja: történeteket eljuttatni az emberekhez, vagy elősegíteni, hogy az emberek történeteket mondjanak egymásnak. Más szavakkal: a tartalom-összekapcsolhatóság tengely a híroldalak teljes spektrumát megjeleníti, például az egyik végén a CNN Online-nal, illetve a Slashdottal a másikon. A vízszintes tengely azt ábrázolja, milyen szintű részvételi kommunikáció érhető el egy híroldalon. A nyílttól a zárt felé haladva azt mondhatjuk, egy weblap akkor tekinthető „nyitottnak”, ha lehetővé teszi, hogy a felhasználók moderálás vagy szűrés nélkül véleményeket, bejegyzéseket osszanak meg egymással, fájlokat (azaz tartalmat) tölthessenek fel8. A spektrum másik végén a „zárt” részvételi kommunikációt úgy határozhatjuk meg, mint olyan oldalt, ahol a felhasználók közreműködhetnek ugyan a tartalom létrehozásában, ám megnyilvánulásaikat szigorú szerkesztői moderálásnak és ellenőrzésnek vetik alá.

Fontos megjegyezni, hogy az online újságírásnak nem lehet minden formáját ezzel a modellel teljesen körülhatárolni. A tartományok és a tengelyek működőképes keretként szolgálnak ahhoz, hogy az online újságírás egyes elemeit megkülönböztessük. Ezen modell segítségével egy adott híroldalt (vagy annak részeit) nagyjából be lehet valamelyik online újságírástípusba sorolni – ám azt nem állíthatjuk, hogy egy adott oldal csak egy típusba tartozik. Elméleti szinten mindez már a dualista különbségek kialakításától az összetettebb különbségek meghatározása felé vezet (Weber, 2000: 459-64)9. Természetesen a modell feltételezi, hogy léteznek „ellentétes végpontok” a moderált-moderálatlan és a tartalmi-összekapcsolhatósági dimenziók mentén. Fontos azonban megérteni, hogy egyetlen online újságírástípus sem tartozik kizárólag az ábra valamelyik részébe; bármelyik újságírás-típus magában foglalhatja a modell több tartományának tulajdonságait vagy elemeit is10.

Az alábbiakban röviden bemutatom az online újságírás négy leggyakrabban fellelhető típusát. Fontos megjegyezni, hogy ha nyilvános összekapcsolhatósági elemeket adunk egy zárt résztvevői kommunikációs híroldalhoz, az egész weblap a modellben jobbra mozdul. Hasonlóképpen: amikor egy oldal lemond a közönség kommunikációja feletti ellenőrzésről, a weblap lefelé mozdul el a modellben. Másképpen: a tartalmi-összekapcsolhatósági dimenzió vagy a nyitott-zárt résztvevői kommunikációs dimenzió egyes elemeinek az oldalhoz való hozzáadása vagy az onnan történő elvétele a híroldal egészének tipológiájára hatással van.

2.1. Mainstream híroldalak

Az online hírmédia legelterjedtebb formája a mainstream híroldal, amely általában a szerkesztett tartalom széles választékát kínálja, míg a résztvevő kommunikációnak minimális, általában csak szűrt vagy moderált formájára nyújt lehetőséget (Schultz, 1999; Jankowski & Van Selm, 2000; Kenney et al., 2000). Ez a típus abban egyedi, hogy a tartalom vagy eleve a weben keletkezett (azaz eredetileg is a webre készült), vagy pedig onnan gyűjtötték össze: valamilyen anyamédiumból vagy más külső forrásból linkelték be frame-ekkel vagy mélylinkkel.11 Ehhez gyakran úgynevezett mesterséges piaci szereplők, searchbotok és spiderek segítségét is igénybe veszik: ezek olyan szoftverek, amelyek automatikusan lehetővé teszik az internetes keresést (lásd Gatarski, 2001). Az „alkotó” típusú mainstream híroldalt példázzák a nagy látogatottságú CNN, BBC és MSNBC oldalak. A legtöbb online újság ebbe a kategóriába tartozik, ahogyan sok interneten született hírforrás is – ezek többnyire a mainstream médián kívül helyezkednek el. Ezért többnyire elhanyagolja őket a tudományos kutatás – ahogy például az elismert Alternet oldalt is (ez az Independent Media Institute nevű amerikai nonprofit szervezet része). Az újságíróképző iskolák és egyetemi tanszékek órai anyaga, kézikönyvei és tantervei többnyire az ilyenfajta online újságíráson alapulnak. Technológiai tudást (például a bizonyos szoftverekkel való munkát, az XML vagy a HTML programnyelv megtanulását) kombinálnak specifikusan webes célzatú hírek írásának képességeivel (Nielsen & Morkes, 1997; McGuire et al., 2000). Ez a híroldal az újságírói történetmesélést, a hírértéket és a közönséggel való viszonyt illetően nem sokban különbözik a hagyományos nyomtatott vagy televíziós-rádiós újságírástól. A mainstream híroldalakat többnyire médiatulajdonosok és -társaságok viszonylag szűk köre működteti, például az AOL/Time Warner az Egyesült Államokban, vagy a Kirchmedia, a Vivendi és a Sanoma Európában (Pryor, 2002).

2.2. Index- és katalógusoldalak

Az online újságírás második típusa nem tartozik a mainstream médiába, hanem gyakran keresőprogramokhoz (például a Yahoo), marketingkutató cégekhez (Moreover) vagy ügynökségekhez (Newsindex), sőt, néha vállalkozó szellemű személyekhez kötődik (Paperboy). Itt az online újságírók (mély-)linkeket kínálnak a world wide web más részén lévő híroldalakhoz. Ezeket a hiperlinkeket a szerkesztők néha kategorizálják, sőt még jegyzetekkel is ellátják, így tehát többé-kevésbé más szövegkörnyezetbe helyezett (vagy kontextuálisan megjelenített) összegyűjtött tartalmat kínálnak (lásd Paul, 1995). A „netikettről” (azaz az internetes etikettről) és a webes kultúráról szóló szakmai viták gyakran megkérdőjelezik ezeknek a gyűjtési gyakorlatoknak az etikusságát, hiszen meglehetősen vékony vonal választja el a más oldalára mutató link felajánlását attól, hogy más oldalának tartalmát bemásoljuk saját oldalunkra (lásd még Deuze & Yeshua, 2001). Ezek az index- és katalógusoldalak többnyire kevés „eredeti” (azaz kizárólag vagy specifikusan a webes publikálásra készített) szerkesztett tartalmat kínálnak, de néha lehetőséget adnak a közönségnek a csevegésre, hírek, tippek és linkek megosztására – például valamilyen üzenőtáblás rendszer fenntartásával (bulletin board system, BBS). Ismert példa erre az a legtöbb keresőprogram által felkínált lehetőség, hogy hozzáadjunk egy – a szerkesztők által később megvizsgált – oldalt az adatbázishoz. Mellesleg azt mondhatjuk, hogy szintén ebbe a kategóriába tartoznak azok az (úgynevezett „portál” oldalakhoz hasonló) oldalak, amelyeken van némi szerkesztett tartalom, és amelyek emellett megjegyzésekkel ellátott linkeket kínálnak, mint például az ausztrál Arts and Letters Daily, a bosnyák Mario Profaca’s Cyberspace Station vagy a hírhedt Drudge Report az amerikai Matt Drudge-tól.

A „weblog” vagy „blog” jelenségét néha „új” online újságírásnak nevezik. A weblog egyfajta nagyon személyes online napló, amelyet bárki írhat, gyakran maga az újságíró is. Szerzője saját élményeiről mesél, megjegyzésekkel ellátott linkeket kínál a naplóíró által szörfözés közben talált tartalmakhoz (Lasica, 2001; Blood, 2002; Perseus 2002). Az egyéni újságírásnak ezek a formái (amelyeket „felhasználók által létrehozott, adott témához kötődő oldalak” [user generated content sites] néven is ismernek) az index- és a véleményoldalak között találhatók, mivel többnyire korlátozott mértékű participatív kommunikációt kínálnak (hiszen általában egyetlen ember mondja el a véleményét különféle dolgokról, és kínál azokhoz linkeket)12.

2.3. Meta- és véleményoldalak

A híroldalak negyedik típusába a hírmédiáról és általános médiaügyekről szóló oldalak tartoznak; ezek néha „figyelőként” (watchdog) működnek (például az Egyesült Államokban a Mediachannel, a Freedomforum, a Poynter’s Medianews, az E&P’s E-Media Tidbits; lásd Pavlik & Clazton Powell III, 2001); néha pedig mint kibővített index- és katalógusoldalak (ilyen a European Journalism Centre Medianews-a, vagy a Europmedia, hogy két európai példát hozzak). Sok meta- és véleményoldal világszerte médiakritikusként vagy „alternatív” hangként szolgál, erre példa Svédországban a Mediakritik.nu, Hollandiában az Extra!, Nagy Britanniában a dotJournalism és Németországban az OnlineJournalismus13. A szerkesztett tartalmat gyakran több újságíró írja, és cikkeik lényegében az interneten másutt található tartalmat vitatják meg. Ezt a tartalmat a mögötte meghúzódó készítési folyamatok szemszögéből vizsgálják. Ez az „újságírásról szóló újságírás” – metamédia vagy meta-újságírás – különösen online környezetben virágzik (noha offline is elterjedt, lásd például Boyle, 2000). Ebből a szempontból az internet hozzájárult az újságírás egészének további professzionalizálódásához, minthogy a nyilvános önelemzésre és az önkritikára való képesség és hajlandóság többnyire egy-egy szakma meghatározó tulajdonságának tekinthető (Beam, 1990). Az online metamédia (például a meta- és véleményoldalak sokasága) hozzájárulhat az újságírás azon feladatának újjáélesztéséhez, hogy „továbbvigye és felerősítse az emberek közötti párbeszédet” (James Careyt idézi Kovach & Rosenstiel, 2001: 18).

Az egyik fontos oka annak, hogy ezt a kategóriát létrehoztam és bevettem a modellbe, az úgynevezett „alternatív” híroldalak felbukkanása. Az alternatív híroldalak többnyire az alapján határozzák meg magukat, ami szerintük a mainstream (vállalati, kereskedelmi) hírszervezeteket nem jellemzi. Az ilyen oldalak – elsősorban a Guerilla News Network és a világ különböző részein működő független médiaközpontok honlapjai – nemcsak saját híreiket kínálják online, hanem gyakran kritikusan kommentálják más médiahálózatok híreit, és elvezetik a felhasználókat a mainstream híreken kívüli webes helyekre. Az Alternative Press Center például átfogó adatbázist tart fenn az interneten található „alternatív hangokról”. Sok ilyen oldalt azért tekinthetünk online újságírásnak, mert összegyűjt, megjegyzésekkel lát el más webes hírforrásokat, nyíltan olyan témákra és szempontokra fektetve hangsúlyt, amelyeket szerzői szerint a „mainstream” újságírók nem (vagy nem jól, nem megfelelően) dolgoztak fel. Mivel a legtöbb ilyen oldal megengedi, hogy a felhasználók saját történeteiket töltsék fel, és nyitott publikációs környezetben tegyék közzé, többé-kevésbé „participatív” meta-oldalaknak tekinthetjük őket.

2.4. Véleménynyilvánításon és vitán alapuló oldalak

Ahogy fent megjegyeztem, az 1. ábrán az egyik fontos megkülönböztető elem a tartalom és az összekapcsolhatóság (illetve ezek hangsúlyozása). Különösen Odlyzko (2001) érvel amellett, hogy az új média technológiáinak, például az internetnek és a world wide webnek a sikere arra vezethető vissza, hogy támogatják az emberek kapcsolat iránti szükségletét: azt, hogy kapcsolatba lépjenek a világ többi részén élő más emberekkel, akadályok nélkül, valós időben (lásd még Rushkoff, 1997). Más szóval: az internet is „csak” egyfajta kommunikációs infrastruktúra (Rushkoff, 2000). Az online újságírás kihasználja az internet által kínált kommunikációs lehetőséget, hiszen fórumot biztosít vélemények, ötletek, történetek másokkal való megosztásához. Ezek a platformok gyakran egyetlen specifikus téma köré szerveződnek, mint például a világméretű globalizációellenes aktivizmus (ilyenek a korábban említett független médiaközpontok, ismertebb nevükön az Indymedia-oldalak) vagy a számítástechnikai hírek (például a Slashdot, amelynek egyik szlogenje így hangzik: „Hírek számítógépőrülteknek. Cucc, ami számít”). Sok oldal próbálja üzletileg kihasználni az összekapcsolhatóság iránti keresletet úgy, hogy többé-kevésbé szerkesztett platformokat kínál az interneten máshol található tartalmak megvitatására (például a Plastic, a kuro5hin vagy a „corrosion”)14. Ezt az online újságírást nevezik „csoportos weblognak” is, amely különböző felhasználók internetes tapasztalatairól szóló személyes beszámolóit tartalmazza (Lasica, 2001).

Mind a négy híroldaltípust az újságírás szakmai tartományába tartozik, hiszen (legtöbbjüknek) a feladata még mindig az, ami a nyugati demokráciákban világszerte az uralkodó liberális-progresszív meghatározás szerint az újságírás fő célja: az állampolgárok15 szabadságjogaik érvényesítéséhez és önmaguk körmányzásához szükséges információkkal való ellátása (Kovach & Rosenstiel, 2001: 17; lásd még Weaver, 1998). Az online újságírásnál e célokat még ki lehet egészíteni azzal a törekvéssel, hogy a „netizeneknek” (online állampolgároknak) platformot és eszközöket kínáljanak a vitához, valamint azon információk megosztásához, amelyekre a szabadság és az önkormányzatiság eléréséhez van szükség.

3. Tulajdonságok

Az online újságírás fent leírt négy típusának mindegyike hasznosítja valamilyen szinten a hálózati számítógépes környezet legfontosabb tulajdonságait (lásd még: publikálási paradigmák): a hipertextualitást, a multimedialitást és az interaktivitást (Newhagen & Rafaeli, 1996; Bardoel & Deuze, 2001). A három paradigma mindegyikének megvan a saját logikája – ezekre a fentebb bemutatott online hírhelyzetből igyekszem egyenként példát hozni16. Amikor az online újságírástípusok és ezek hírstratégiára és internetes médiaelméletekre gyakorolt hatásainak itt felvetett tipológiáját alkalmazom, létfontosságú, hogy megértsük: az adott típusú interaktivitás, hipertextualitás és/vagy multimedialitás használata egyaránt hatással van az egész munkafolyamatra, a hírszervezet menedzselésére, és így az (újonnan) keletkezett újságírói kultúrára. Az online újságírás négy típusa egy sor online tulajdonság alkalmazásához kötődik, amelyek kölcsönösen megerősítik egymás helyzetét és a honlapok profilját.

3.1. Hipertextualitás

Ahogy egyik alapító atyja, Ted Nelson írja, a hipertexttel az a gond, hogy „különálló, zárt egységek továbbításához készít rendszert – olyan rendszert, amely csak beépített, kívülre mutató linkeket tartalmaz” (Nelson, 1999). Azt kell észrevennünk, hogy a linkekkel – hiperlinkekkel – összekötött szövegek utalhatnak belülre (más szövegre a szöveg tartományán belül, az oldalon belül, azaz on site) vagy kívülre (az internet más részén található szövegekre, az oldalon kívülre, azaz offsite). Ez a hipertextualitás két eléggé különböző változata, hiszen az oldalon kívülre mutató linkek új tartalmakat nyitnak meg, míg az oldalon belüli linkek az ott tárolt tartalom folyamatos elértéktelenedéséhez vezethetnek. Ha egy oldal csak olyan dokumentumokra mutat, amelyek az adott oldalon vannak, a végfelhasználóval igazából azt közli: a „világméretű” (world wide) web nem létezik, csak az adott oldalon található helyi dokumentumokat lehet és kell összekapcsolni. Annak eldöntése, hogy ez jó vagy rossz, túlmutat tanulmányom keretein. Mindenesetre szeretném jelezni, hogy Nelson azt állítja: a hipertext célja minél több és minél többféle dokumentum (tartalom) megnyitása és elérhetővé tétele. A majdnem kizárólag az adott oldalon belül történő linkelés ebből a szempontból nem tűnik túlzottan hasznosnak.

Ha megvizsgáljuk, hogy a mai híroldalak hogyan alkalmazzák a belső és a külső linkelést, azt tapasztaljuk, hogy kevés oldal kínál széles körű, kifelé mutató hiperlinkeket (Jankowski & Van Selm, 2000). De a linkelés és a külső tartalmaknak az oldalba való beintegrálása (azaz a tartalmak kezelése és megnyitása) – nem utolsósorban a tulajdonosi és szerzői jogok megsértése miatt – problematikus, különösen az online etika szemszögéből nézve. Ezt mutatja a „mélylinkelésről” szóló nemzetközi vita17.

3.2. Multimedialitás

Tim Guay webdesigner már 1995-ben írt a weboldalakra alkalmazott multimédiás tartalmak elkerülhetetlen buktatóiról:

„[H]a a multimédiát anélkül használják, hogy a használatának okait átgondolnák, vagy ha rossz minőségű az elrendezése vagy tartalma, az eredmény esztétikai fiaskó lehet, ami szükségtelenül „zabálja” a sávszélességet” (Guay, 1995: 5)

Ha egy pillanatra elfogadjuk, hogy a sávszélesség és a szerzői jogok olyan strukturális tényezők, amelyek hatást gyakorolnak az innovatív multimédiás tartalmak fejlődésére, megfigyelhetjük, milyen problémákkal kerülnek szembe a médiavállalatok, amikor hagyományos szerkesztőségüket a webes szerkesztői csapattal kívánják egyesíteni. És akkor azokról a problémákról még nem is beszéltem, amelyekkel akkor találják szemben magukat a szerkesztőségek, amikor más tartalomszolgáltatókkal cserélnek tartalmat (vagy „virtuális” szerkesztőségeket hoznak létre) (Crosbie, 2001). Ezeket a problémákat akkor lehet megérteni, ha a híroldalak esetében a multimedialitást vagy a különféle médiacsatornák konvergenciájaként vagy divergens paradigmaként értelmezzük18. Az első paradigma szerint a multimédia többféle formátumban kínált információk kombinációja, amelyeket egy vagy több médiaszervezet különböző részlegei állítanak elő. A második paradigma szerint az oldal minden része multimedialitáson alapszik, a végfelhasználó számára számos módot kínálva tartalmának befogadására. Bár valójában rendkívül kevés weblap használ multimédiát, a legtöbb olyan híroldal, amelyik mégis használja, mérsékelten konvergens megközelítést alkalmaz (jó példa erre a BBC). Az egyértelműen divergens oldalak gyakran a mainstreamen kívül találhatók (mint például a Rockstargames.com), de vannak nevezetes kivételek is, például a Tampa Bay Tribune multimédiás projektje (TBO.com), amely 2000 és 2002 között a szerkesztőség szervezeti felépítését tekintve a konvergenstől többé-kevésbé a divergens paradigma felé mozdult el.

Az iparnak a média konvergencia iránti vonzódását látva megfogalmazhatjuk azt a fenntartást, hogy az csupán a több tartalom kevesebb médiamunkással történő előállításának újabb módja (Devyatkin, 2001). Aggodalomra ad okot az is, hogy nem tudjuk, vajon a hírek gyártói valóban magukévá teszik-e az új technológia potenciálisan „demokratizáló” tulajdonságait. Például hogy kicsi, kézben hordozható eszközökkel felvesznek-e majd olyan történéseket is, amelyeket a létező kamerák és mikrofonok nem rögzítenének – mondjuk a mainstreamen kívüli emberek véleményét. Mindez jól mutatja a multimédia fejlődésének „kettősségét”: egyrészt figyelembe kell venni a pusztán technológiai fejlődést és az új történetmesélési lehetőségeket, másrészt kritikusan világossá kell tenni ezen technológiáknak az (online) újságírás kultúrájára gyakorolt hatását. Más szavakkal: a multimédia hírmédia-szervezetekbe történő bevezetése talán nem annyira a különféle eszközök és készségek fejlesztésén múlik, hanem azon, hogy megértsünk és fejlesszünk egy másfajta, divergáló újságírói hírkultúrát (Carr, 2002).

3.3. Interaktivitás

Az interaktivitás kifejezése vagy fogalma önmagában nem kizárólag az internetről szóló diskurzus része, hiszen az internet előtt létező média és egyes mediatizált kommunikációs típusok is többé-kevésbé interaktívnak mondták magukat – az újságíráson belül gondolhatunk például a talk radióra19 (Deuze, 1999: 377). A kifejezés része volt az akadémiai diskurzusnak is, amelyben a kutatók kétféleképpen próbálták meg definiálni: vagy a részvételi kommunikáció és a tartalom fölötti felhasználói ellenőrzés keretein belül, vagy pedig a két- vagy többirányú kommunikáció többé-kevésbé kifinomult visszajelző mechanizmusaként (Steuer, 1992; King, 1998). Az interaktív lehetőségek azon fajtáit azonban, amelyeket az internet az újságírás számára kínál, meg lehet különböztetni a web előtti kontextustól. A fő különbséget az jelenti, amit Pavlik (2001: 125-48) a hírközönség megszólításának új módjaként ír le: lehetőség van aktív, nem pedig passzív médiafogyasztóként kezelni a közönséget. Valójában azt is lehet mondani, hogy a „fogyasztó” itt nem a megfelelő kifejezés – inkább beszélhetnénk „high end felhasználókról” (Pryor, 2002). Az online újságírás szakirodalma szerint az interaktivitás az internetnek az a tulajdonságára, amely elősegíti a kapcsolatépítést, s képessé teszi az embereket arra, hogy ne csak kapják az információt – ahogy a „passzív” közönség – hanem terjesszék is azt (Kopper et al., 2000: 509). Divatos szakkifejezéssel élve az online felhasználókról mint a hírek „prosumer”-eiről beszélhetünk [készítő és fogyasztó egyben, a producer (készítő) és a consumer (fogyasztó) szóból]20. Az interaktivitás tehát a mediatizált kommunikáció minden fajtája – de különösen az újságírás – számára nagy horderejű (lásd Heeter, 1989; Loosen & Weischenberg, 2000). Massey és Levy szerint az interaktivitás fogalma legalább négy módon alkalmazható az online médiatermelésre: az elérhető választási lehetőségek összetettsége, a felhasználhatóság, a személyközi kommunikáció elősegítése és az információ hozzáadásának egyszerűsége révén. Ezt a négy „dimenziót” tanulmányomban mint a webes (hír)oldalak designjának különböző elemeit vizsgálom, hiszen az érdekel, hogy az online újságírás-típusok hogyan alkalmazzák „történetmesélő” képességeikre a web sajátosságait. A weblapok által kínált interaktív választási lehetőségeket három alcsoportba lehet sorolni:

(1) navigációs interaktivitás: a felhasználó többé-kevésbé strukturált módon navigálhat az oldal tartalmában (például a „következő oldal” és a „vissza az elejére” gombok vagy a görgetősávos menük segítségével);

(2) működési interaktivitás: a felhasználó az oldal létrehozási folyamatában vehet részt valamilyen mértékben, azáltal, hogy kapcsolatba lép más felhasználókkal vagy az oldal, illetve lap készítőivel (például közvetlen mailto: linkekkel,21 üzenőtáblákkal (bulletin board system, BBS) és moderált levelezőlistákkal) és

(3) alkalmazkodó interaktivitás: a felhasználó minden tette hatással van az oldal tartalmára, mivel az oldal programozása alkalmazkodik minden egyes felhasználó online viselkedéséhez, és „emlékszik” a felhasználó preferenciáira (megengedi, hogy a felhasználó saját tartalmat töltsön fel, kommentáljon és vitasson meg; csevegőszobákat és „okos” webdesign segítségével személyre szabható tartalmat kínál).

Guay (1995) úgy véli, hogy az interaktivitás legkifinomultabb formája az alkalmazkodó változat, amely lehetővé teszi, hogy a weblap (lehetőleg valós időben) hozzáidomuljon a látogató viselkedéséhez. Shyam Sundar (2000) online hírrecepcióról folytatott kutatása azt mutatja, hogy minél több interaktív lehetőséget kínál van egy weblap, a felhasználók annál inkább magukénak érzik az oldalt. Outing (2001) ehhez hozzáteszi, hogy ez akkor is így működik, amikor a felhasználók maguk nem használják ki az összes interaktív lehetőséget. Ez arra utal, hogy létezik egy negyedik, átfogó interaktivitási szint is: a honlap harmadik személyű interaktivitása. Ez az interaktivitás azt jelenti, hogy a felhasználó azt mondhatja: „ugyan én nem nem érzem szükségét annak, hogy részt vegyek online vitákban, vagy hogy e-mailt küldjek a szerkesztőknek, de mások ezt megtehetik, és nagyszerű, hogy ez az oldal biztosítja ezt a lehetőséget”22. A híroldalak interaktív választási lehetőségeit vizsgálva számos kutató megjegyezte, hogy a legtöbb oldal nem fejleszt a működési és a navigációs szintnél magasabb szintű interaktivitást (Massey & Levy, 1999; Schultz, 1999; Jankowski & Van Selm, 2000; Kenney et al., 2000). Az Európai Unió által finanszírozott Mudia projekt keretében végzett friss nemzetközi összehasonlító kutatásból az derül ki, hogy a „régi iskola”, vagyis a hagyományos újságírói szemlélet – amelyből többnyire hiányoznak a fejlett interaktív választási lehetőségek – Európa-szerte még mindig uralja a webet.

A következőkben azt fogom bemutatni, hogy az internet három legfontosabb tulajdonsága mennyire jellemzi az egyes online újságírástípusokat. Kutatásomhoz a kereskedelmi híroldalakat illetően a korábban említett Editor & Publisher Interactive és a Kidon Medialink hasznos nemzetközi adatbázisai álltak rendelkezésemre. Az alternatív és a mainstreamen kívüli, csak az interneten található honlapok vizsgálatához pedig az AlterNet és az Indymedia linkgyűjteménye nyújtott segítséget.

Úgy tűnik, a mainstream híroldalak általánosságban a belső hipertextualitás szintjén működnek (kevés olyan linket tartalmaznak, amely a honlapon kívülre mutat), navigációs interaktivitással rendelkeznek (a legtöbb híroldalon még a riporterek e-mail címe sem található meg, nemhogy mailto: linkek), és csak néha kínálnak konvergens multimédiát. Amikor pedig a híroldalak mégis magasabb szintű multimédiát vagy interaktív választási lehetőségeket alkalmaznak, akkor is csak ritkán világos, miért teszik ezt.

Ezzel szemben az index- és katalógusoldalak szinte kizárólag külső hipertextualitásra épülnek, hiszen összegyűjtenek, katalógusba vesznek és besorolnak a world wide weben máshol található szerkesztett tartalmakat. Az index- és katalógusoldalak szintén navigációs interaktivitást kínálnak. Ez azzal magyarázható, hogy – a mainstream híroldalakhoz hasonlóan – ezek az oldalak is inkább a tartalomra, mintsem az összekapcsolhatóságra koncentrálnak. Ezek az oldalak ritkán alkalmaznak multimédiát, hacsak nem akarnak képeket is katalogizálni (ahogy például a specifikus, szerkesztői megjegyzésekkel ellátott JPEG- vagy MPEG-keresőprogramok23 teszik).

Az index- és katalógusoldalakhoz hasonlóan többnyire a meta- és véleményoldalak sem nyújtanak multimédiás tartalmat, és jobbára külső linkekre támaszkodnak. Minthogy ezeket az oldalakat többnyire egy vagy több médiakritikus, illetve a weblogok esetében „inspirált” személy készíti, ezek rendszerint működési interaktivitást használnak (Lasica, 2001). Mondhatjuk, hogy a működési interaktivitás valamiféle felelősségre vonhatóságot biztosít: megengedi, hogy a felhasználó visszajelezzen, tippeket vagy tartalmat küldjön közvetlenül a metaoldal készítőinek. Minthogy ezek az oldalak az újságírás egyfajta jegyzetekkel ellátott katalógusaként is működnek, az általuk kínált hipertextualitás elsősorban külső.

Általánosságban elmondható, hogy a véleménynyilvánításra és vitára épülő oldalak kizárólag írott szövegekre támaszkodnak24. Az ebbe a kategóriába tartozó oldalak a nyilvános összekapcsolhatóságra koncentrálnak: a látogatók bejegyzései, threadjei25 és az általuk küldött anyagok adják az oldal tartalmának alapját. Az összekapcsolhatóság különböző interaktivitási szintek alkalmazását jelenti, különös tekintettel az alkalmazkodó interaktivitás lehetőségére (lásd például a Yahoogroups, a Topica, a Listbot és más ingyenes levelezőlisták agentjei26 által a fájlok és megosztott napirendek létrehozására, illetve csevegésre kínált lehetőségeket). Az ilyen oldalak esetében az emberek az oldal „márkáját” használják, hogy egymással kommunikáljanak, ahelyett, hogy magával a márkával kommunikálnának. Utóbbi a másik három típusú weboldalra jellemző (lásd: Slahsdot, Plastic, Backwash, de jó példa erre az Indymedia, a Drop és a Kuro5hin is). Ezeken az oldalakon más oldalakra mutató hiperlinkeket gyakran használnak viták kiindulási pontjaként, míg az élő vita az online közösségen belüli további oldalakra vezethet el.

Tanulmányom alapfeltevése az, hogy az ideáltipikus online újságírás nem pusztán a különböző típusok értékeinek összege. Ahhoz, hogy egy híroldal participatív módon interaktívvá váljon, vagy hogy egy vitaoldal minőségi multimédiás tartalmat kezdjen kínálni, az adott szerkesztőségnek számos változáson kell keresztülmennie. Nehéz döntéseket kell hoznia az újság által elfogadott értékekről, célokról és szabványokról – és nem mellékesen kezelnie kell az elektronikus publikálás problematikus üzleti szempontjait és az ezzel kapcsolatos döntéseknek az újság irányítására és a szerkesztőség felépítésére gyakorolt hatásait is. Ezért az online újságírástípusoknak, tulajdonságoknak és hozzáadott értékeknek ezt az áttekintését azzal szeretném zárni, hogy megvizsgálom: milyen következményei lehetnek az ilyen „új” online újságírástípusoknak, és mivel járulhatnak hozzá a nyugati demokráciákban jelenleg létező, uralkodó hírkultúrához.

4. Következmények

Amikor egy híroldal szerkesztősége úgy dönt, hogy (külső) hiperlinkeket ad honlapjához, vagy interaktívabbá és multimediálisabbá alakítja át az oldalt, némi aláhúzott szöveg, egy-egy visszajelzést segítő űrlap vagy streaming27 videofájl hozzáadásánál jóval nagyobb változtatások mellett határozza el magát. Ezek a változások hatással vannak a szerkesztőség kialakítására, megkérdőjelezik a bevett újságírói szokásokat, normákat és történetmesélési értékeket. Ha egy újság kihasználja az online újságírás tulajdonságait és a benne rejlő potenciális hozzáadott értékeket, azzal az újságírásnak mint egésznek a szerepéről és működéséről alkotott elképzeléseket kérdőjelezi meg. Az online újságírás itt vázolt értékeit és tulajdonságait nem lehet egyszerűen, egyesével beolvasztani: a dolog természete alapvetően megváltozik – ebben az esetben az adott szerkesztőségi kultúráról és az érintett szakmabeliekről van szó. Az online újságírás különböző és egymást részben átfedő típusai könnyen megváltoztathatják a „valódi” újságírásról alkotott elképzeléseket, mivel megkülönböztető tulajdonságaik hatással vannak a média-előállítási folyamatok alakulására, a szerkesztőségek vezetésére és az újságírói kultúra működésére.

Jóllehet egyre több tudományos munka vizsgálja az új médiát, az internetet és az online újságírást érintő technológiai és kulturális kérdéseket, az újságírásról és a médiatermelés egészéről szerzett felfedezésit és kutatásait kevés szerző foglalja valamilyen tágabb keretbe. Szeretnék megemlíteni néhány nevet azon „futurológusok” közül, akik az internet által okozott változásoknak és kihívásoknak az újságírás „régi” és „új” formáinak jövőbeli fejlődésére gyakorolt hatásáról írtak: Hollandiában Bardoel (1996; lásd még Bardoel & Deuze, 2001); az Egyesült Államokban Singer (1998) és Pavlik (1999); Svédországban Dahlgren (1996); Finnországban Heinonen (1999) és Németországban Neuberger (2000)28. Ezen rendkívül „behálózott” társadalmakból jövő szerzők munkái adják az alapját az online újságírás következményeiről itt kifejtett nézeteimnek. Bardoel azt jósolja, hogy a közönség fragmentálódásának, az új technológiáktól való egyre nagyobb függésnek, az interaktivitással hatalomra szert tevő felhasználóknak és a közvetítés megszüntetése (disintermediation) felé haladó fejlődésnek köszönhetően kétfajta újságírás fog kifejlődni: az orientáló és az instrumentális újságírás (1996: 296–7). Bardoel szerint az orientáló újságírás általános tájékoztatást (hátteret, kommentárt, magyarázatot) nyújt az általános közönségnek. Ezzel szemben az instrumentális újságírás gyakorlati, specializált információt kínál az érdeklődő közönségnek vagy vevőknek. Bardoelhoz hasonlóan Singer (1998) és Pavlik (1999) is azt vizsgálja, hogy a kommunikátor- és kapuőr- elméletek többé-kevésbé hagyományos kutatási kérdéseit hogyan lehet újramegfogalmazni. Ez és a többi említett megközelítés mind ugyanabban az elfogultságban szenved: szerzőik hajlamosak hallgatólagosan azt feltételezni, hogy az újságírás jövőjét még mindig elsősorban az határozza meg, hogy az újságírók történeteket mesélnek a polgároknak (és hogy erre monopóliumuk van). Ezzel szemben az online újságírástípusok tulajdonságainak és tipológiájának áttekintése után azt mondhatjuk, hogy az újságírásban rejlő lehetőségek jókora részét a paradigma megfordításában találhatjuk (sőt, ott kellene találnunk). Itt az újságírók a polgárok saját kutatásához kínálnak magyarázatokkal ellátott archívumokat, és különböző – interaktív, hiperlinkekkel ellátott, multimediális módokon – lehetőséget és platformot biztosítanak a résztvevő, összekapcsolható történetmesélésre. A jövő újságírástípusai a tartalomalapú hírújságírás mellett, azzal többé-kevésbé szimbiotikus kapcsolatban léteznek majd. A 2. ábra – a többé-kevésbé elkülönülő (ám egyidejűleg létező) online újságírás-típusok korábbi modelljét használva – azt jeleníti meg, hogy az online újságírás megjelenése milyen következményekkel járhat az újságírás egészére nézve.

Minthogy az „új” újságírás által kínált lehetőségek főleg az összekapcsolhatóság tartományában találhatóak, el kell gondolkodnunk azon, hogy az összekapcsolhatóság milyen hatással lehet az újságírás szerepére és funkciójára. Ebből a célból be szeretném vezetni az ellenőrző (monitorial) újságírás (Schudson nyomán, 1999a) és a párbeszédes (dialogical) újságírás (Martikainen kifejezése, 2000) fogalmát. Mivel a mainstream hírmédia többnyire viszonylag zárt újságírói kultúrában működik – ahol moderálják és a riporterek, szerkesztők igényeihez igazítják a közönséggel és a hírek egyéb érintettjeivel való kapcsolatot (Weischenberg & Scholl, 1998) –, az általuk kínált általános tartalom többnyire egy jól meghatározott, de nagyban mesterségesen létrehozott közönségnek szól (Ettema & Whitney, 1994; Alasuutari, 1999). Ez a média elismeri, de statikusnak tekinti a közönség szerepét (Ang, 1991). Minthogy az újságírás szerepet játszhat egy adott közönség specifikus igényeinek kielégítésében, az embereket leginkább mint hírfogyasztókat látja el – és így nyitottabb (azaz interaktív, fogékony, felelős) újságírói kultúrára van szükség. Az újságíró és közönsége közötti nyílt interakcióra jó példa a nyílt forrású újságírás (open source journalism): a cikk piszkozatát a végleges változat elkészülte előtt online közzé teszik (pre-publish), majd az oldal felhasználóinak visszajelzései alapján az újságíró átírja a cikket (Preecs, 2000; Deuze, 2001).

2. ábra: Újságírástípusok a szerkesztett tartalom és az összekapcsolhatóság között

Nem szabad azonban eltúloznunk annak fontosságát, hogy az újságírónak „ismernie” és „használnia” kell a közönséget. Például az Egyesült Államokban a közszolgálati újságírás mozgalmának bírálói feltárták a mai újságírók egyik sajátos problémáját: a tudósítók, riporterek, bemondók stb. nem tudják, ki a közönségük, sem azt, hogy a nézők, a hallgatók és az olvasók mit várhatnak tőlük, és hogy mindennek milyen hatása lehet a munkájukra (Schudson, 1999b). A széles körű, egymástól erősen különböző közönségrétegek hírnapirendjének befolyásolása lehet az instrumentális újságírás egyik célja. A mai társadalom problémáinak jelzésére és ezek megoldásának elősegítésére fektetett hangsúlyával a közszolgálati újságírás közelít a legjobban ehhez az újságíráshoz. Azonban ahogy azt Schudson (1999b) és Woodstock (2000) meggyőzően bizonyítja, az újságírás hangneme és pozíciója mint a tartalom és a valóságról szóló narratívák legfőbb szolgáltatója a közszolgálati újságírásban strukturálisan nem kérdőjeleződik meg.

Annak a kulcsa, hogy az újságírók figyelme a tartalomról fokozatosan az összekapcsolhatóságra irányuljon, az ellenőrző újságírás fogalmában rejtőzhet. Itt az újságírás szakmailag még mindig a társadalom ütőerén tartja az ujját, de nem mint a tartalom egyetlen szolgáltatója működik. Elképzelhető, hogy egy weboldal specifikus, hasznos platformként működik, s ez lehetővé teszi, hogy az állampolgárok a számukra fontos ügyekben hangot adjanak véleményüknek és megfogalmazzák kérdéseiket. Ha ez az összekapcsolhatóság még mindig a zárt újságírói kultúrán belül alakul ki, az újságírás a Gyakran Feltett Kérdések (GYFK, Frequently Asked Questions) oldalaihoz válhat hasonlatossá: a szerkesztők és az újságírók GYFK-összeállítóként cikkek, hátterek és jegyzetekkel ellátott linkek segítségével elégítik ki közönségük igényeit. Az összekapcsolhatóságnak és a nyitott újságírói kultúrának egy radikálisabb, demokratikusabb módja a párbeszédes újságírás. Itt a hírmédium tartalmait – például egy weboldalt (vagy annak egy részét) – teljes egészében az állampolgárokkal kapcsolatban álló újságírók tartják fenn. Más szavakkal: ahogy mindenki „prosumerré” válik, a hírtartalmak készítői és a fogyasztók közötti szigorú határvonal nem feltétlenül marad fenn. Finnországban kísérlet bizonyította, hogy egy jól meghatározott, kellően „bedrótozott” terepen ez minden résztvevő előnyére válhat (Martikainen, 2000). Így ez az újságírás valóban közel kerülhet James Carey ideáljához, a társadalom és polgárai közötti párbeszédet felerősítő újságíráshoz.

Az online újságírás tipológiája, ahogy tanulmányomban megjelenik, szoros összefüggésben van az újságírás egészének különböző típusai – orientáló, instrumentális, ellenőrző és párbeszédes újságírás – közötti különbségtétellel. Azáltal, hogy a modelleket többé-kevésbé hasonló fogalmi alapon rajzoltam meg (a nyitottság és a zártság, illetve a tartalom és az összekapcsolhatóság közötti különbséget hangsúlyozva), a különböző tipológiák közötti kölcsönhatások láthatóvá válnak. A kölcsönhatások léte azt sugallja, hogy az interneten kifejlődő újságírástípusok és az egyéb médiacsatornákban létező újságírástípusok közötti egyedi különbségek mögött sokkal szélesebb körű változások állnak, és így ezek a különbségek befolyásolják a jelenkori újságírás és médiatermelés egészét. A mainstream híroldalak például többnyire a hagyományos hírkészítési módokat fordítják le a webre, átalakítva nemcsak a tartalmukat, hanem újságírói kultúrájukat (így a közönséghez való viszonyukat) is. Ez részben megmagyarázza, hogy miért választ a legtöbb hírmédia-szervezet meglehetősen egyszerű híroldalakat, amikor megjelenik a weben. Az index- és katalógusoldalak egy lépéssel továbbmennek, mivel ezek egy-egy adott témáról – néha specifikus (virtuális/földrajzi/időszakos) közösségeken keresztül – linkekkel és jegyzetekkel ellátott tartalmakat kínálnak. Így az online újságírás e második fajtáját instrumentálisnak tekinthetjük. A meta- és véleményoldalak mindkét irányba mehetnek: lehetnek instrumentálisak és/vagy orientálók, ha hírmédiumként kommentálják egy másik médium specifikus vagy általános érdeklődésre számot tartó témákról szóló munkáját; illetve ellenőrző jellegűek, amikor az oldal a látogatók megjegyzéseire, kérdéseire, utalásaira és tippjeire alapozva működik. A véleménynyilvánításon és vitán alapuló oldalakat természetükből adódóan párbeszédesnek tekinthetjük, hiszen legfőbb feladatuk platformot biztosítani tartalmak (valós idejű) közösségi feltöltésére, szűrésére, kicserélésére és megvitatására.

A tartalom és az összekapcsolhatóság közötti dimenzióban az online újságírás-típusok – bármennyire is bevallottan leegyszerűsített – tipológiájának másfajta újságírás-típusok tipológiájával való összekapcsolásának legfőbb előnye, hogy így mélyebben megérthetjük az újságírás egészében bekövetkező (potenciális) hangsúlyeltolódásokat és -változásokat. Amikor egy mainstream híroldal szerkesztői a magukévá teszik az összekapcsolhatóság gondolatát, át kell gondolniuk, hogy ez milyen hatást gyakorol arra, ahogyan a dolgokat általában művelik, a tartalom fölötti monopóliumukra, arra, hogy mit értenek „közönségen”, és hogy milyen szerepet játszanak a közösségben. Ezt a hatást nem szabad alábecsülni. Véleményem szerint ez magyarázza a mainstream híroldalakat az interaktivitás terén jellemző kudarcokat vagy szerény eredményeket (lásd például Schultz, 1999). Ha egy véleménynyilvánításon és vitán alapuló oldal a szerkesztett tartalmak használata mellett dönt, megkérdőjelezi működésének domináns módját – s főképp a más online közösségekhez fűződő nyílt és interaktív kapcsolatát. Egy Indymedia-aktivisták között folytatott kutatás szerint állandó a vita arról, hogy vajon az aktivistáknak újságírókként nem kellene-e a hagyományos „kapuőr” szerepét vállalniuk a weboldalaikon, mivel a feltöltött tartalom ellenőrizhetetlen – néha gyűlöletbeszédhez is vezet a (kiber-)társadalomban (Platon & Deuze, 2003).

Megismételve az előbbieket: ha az internethez hasonló új technológiák által okozott változásokat a (lehetséges) jelenkori újságírás különböző típusainak változó definícióival kapcsoljuk össze, fény derül arra, hogy az új stratégiákon gondolkodó vagy az azokat bevezető hírmédiának két dolgot kell megtennie. Egyrészt képessé kell tennie a szervezetét arra, hogy reagáljon a létező újságírói kultúrára. Másrészt képessé kell válnia annak újragondolására, hogy a tartalom és az összekapcsolhatóság közötti dimenzióban hol helyezkedik el. Ha ezt nem teszi, nem ragadja meg a változások jelentőségét – és így várhatóan nem is lesz sikeres. Amikor a neten szörfölünk és egymástól különböző választható híroldalakhoz kapcsolódunk, észre kell vennünk, hogy a legtöbb oldal az online újságírás-típusok egy vagy több tulajdonságával is bír. Az, hogy e hírmédiumok szerkesztői az újságírás különböző típusait és funkcióit illetően átgondolták-e a különböző tulajdonságok következményeit, meghatározhatja ezeknek a sokoldalú weblapoknak a sorsát.

5. Összefoglalás

Világos, hogy a tanulmányomban kifejtett hatások nagy mértékben függenek a szerkesztőségekben zajló, a történetmesélés hagyományos és új módjairól szóló vita alakulásától. Az online újságírók és a híroldalak interaktivitását vizsgáló kutatók gyakran alábecsülik ezt a szempontot. Úgy beszélnek az interaktivitás fontosságáról, hogy közben nem fogadják el, hogy az interaktivitás jelenlegi szintjei aláássák a modern újságírás „mi írunk, ti olvastok” dogmáját; s hogy az interaktivitás hatást gyakorol az újságírás legfontosabb értékeire és eszményeire is (lásd például Fulton, 1996; Pavlik, 2001). Ez ugyanúgy igaz egy külső hipertextualitáson alapuló oldal jegyzetekkel való ellátásakor, mint egy híroldal alkalmazkodóképességének növelésekor. Egy mindenféle interaktív lehetőséget nélkülöző mainstream híroldal nem feltétlenül a „rossz” online újságírás példája; lehet, hogy kiválóan szolgálja saját közönségét, amely arra vágyik, hogy rövid, tömör és frissített információkat kapjon éjjel-nappal.

Tanulmányomnak az volt a célja, hogy összefoglalja az online újságírás különböző típusait, azok tulajdonságait, és hogy milyen értékeket nyújthatnak az újságírás más típusai számára. Megpróbáltam felbecsülni az online média-termelés új fejleményeit és e fejlemények hatását. Ez az összefoglalás természetesen nem foglal mindent magában és az itt tárgyalt két modelltől különböző kivételekkel minden bizonnyal tele van a web. Véleményem szerint az online újságírás jó és rossz tulajdonságait feldolgozó bármely írásnak azzal kell kezdődnie, hogy a szerző tisztán és talán túlzottan is leegyszerűsítve leírja az általa tárgyalt fogalmakat. Úgy gondolom, ez az írás ilyen kísérlet volt – s remélhetőleg kutatási témáink és kérdéseink tisztábban látásához és az új média stratégiáinak újradefiniálásához vezet, továbbá kiindulási alapul szolgálhat a változások bevezetése előtti értékeléshez. A különböző fajtájú online újságírás-típusok különböző fajtájú offline újságírástípusokat befolyásolnak és erősítenek fel. Az újságírás egésze változik, és a tanulmányomban kínált modellek a fejlemények jobb megértésére irányuló kísérletnek tekintendők.

Szakács Judit fordítása

Függelék

Linkek

Irodalom

Agre, P.E. (1997) „Designing Genres for New Media: Social, Economic, and Political Contexts” UCLA-esszé, elérhető online, [http://dlis.gseis.ucla.edu/people/pagre/genre.html – 2002. júl. 4.]

Alasuutari, P. (1999) Rethinking the Media Audience. London: Sage.

Allen, R. & Miller (2000) „Panaceas and Promises of Democratic PArticipation: Reactions to News Channels, from the Wireless to the World Wide Web”, in S. Wyatt, F. Henwood, N. Miller & P. Senker (eds), Technology and In/Equality: Questioning the Information Society, pp. 46-60. London: Routledge.

Altmeppen, K., H. Bucher & M. Loeffelholz (2000) Online Journalismus: Perspektiven für Wisseschaft und Praxis. Wiesbaden: Westdeutsche Verlag.

Ang, I. (1991) Desperatly Seeking the Audience. London: Routledge.

Bardoel, J. L.H. (1996) „Beyond journalism: A Profession between information society and civil society.” European Journal of Communication, 11 (3), 283–302.

Bardoel, J. & M. Deuze, (2001) „Network Journalism”: Converging Competencies of Media Professionals and Professionalism.” Australian Journalism Review 23 (2): 91–103.

Beam, R.A (1990) „Journalism Professionalism as an Organizational-Level Concept.” Journalism Monographs 121. Columbia, S.C.: Association for Education in Journalism and Mass Communication.

Bhabha, H. (1995) Location of Culture. London: Routledge.

Blood, R. (2002) The Weblog Handbook. Cambridge, MA: Perseus Publishing.

Boylan, J. (2000) „The Critics: A Thousand Voices Bloom.” Columbia Journalism Review (March/April) [http://www.cjr.org/year/00/2/voices.asp – 2000. nov.]

Callahan, C. 1998. A Journalist's Guide to the Internet: The Net as a ReportingTtool. Boston, MA: Allyn & Bacon.

Carey, J.W. ([1975] 1989) „A Cultural Approach to Communication”, in J.W. Carey, Communication as Culture, pp. 13–36.. Boston, MA: Unwin Hyman.

Carlson, D.E. (2001) „Online Timeline.” [http://iml.jou.ufl.edu/carlson/professional/new_media/ – 2001. márc.]

Carr, F. (2002) „The Truth About Convergence.” Poynter ’Today’s Centerpiece’, máj. 2. [http://www.poynter.org/content/content_view.asp?id=9677 – 2003 jan.]

Cooper, T.W. (1998) „New Technology Effects Inventory: Forty Leading Ethical Issues.” Journal of Mass Media Ethics, 13 (2): 71–92.

Cottle, S. (1999) „From BBC Newsroom to BBC Newscentre: On Changing Technology and Journalist Practices.” Convergence, 5 (3): 22–43.

Crosbie, V. (2001) „A New Economics for a New Medium: why Web site Periodicals Cannot Profit.” előadás a NetMedia 2001 konferencián, London, július 5. Elérhető online: [http://www.digitaldeliverance.com/speeches/netmedia/netmedia.html – 2002. máj.]

P. Dahlgren (1996) „Media Logic in Cyberspace: Repositioning Journalism and its Publics.” Javnost/The Public, 3 (3): 59–72.

Davison, W.P. (1983) „The Third-Person Effect in Communication.” Public Opinion Quaterly 47 (1): 1–13.

De Wolk, R. (2001) Introduction to Online Journalism: Publishing News and Information. Boston, MA: Allyn and Bacon.

Deuze, M. (1998) „The WebCommunicators: Issues in Research into Online Journalism and Journalists.” First Monday 3 (12) [http://www.firstmonday.dk/issues/issue3_12/deuze/index.html – 1999. febr.]

Deuze, M. (1999) „Journalism and the Web: an Analysis of Skills and Standard in an Online Environment.” Gazette 61 (5): 373–90

Deuze, M. (2001) „Understanding the Impact of the Internet: On New Media Professionalism, Mindsets and Buzzwords.” EJournalist, 1 (1) [http://www.ejournalism.au.com/ejournalist/deuze.pdf – 2001. dec.]

Deuze, M. (2002) „National News Cultures: A Comparison of Dutch, German, British, Australian and U.S. Journalists.” Journalism Quaterly 79 (1): 134–49.

Deuze, M. & D. Yeshua (2001) „Online Journalists Face New Ethical Dilemmas: Report from the Netherelands.” Journal of Mass Media Ethics 16 (4): 273–92.

Deuze, M. & C. Dimoudi (2002) „Online Journalists int he Netherlands: Towards a Profile of a New Profession.” Journalism 3(1): 103–18.

D. Devyatkin (2001) „Online Journalism: Digital Video Stars.” Content Wire (máj. 21.) [http://www.content-wire.com/FreshPicks/Index.cfm?ccs=86&cs=316&Highlight=Devyatkin – 2003. jan.]

Ettema, J.S. & D.C. Whitney (1994) Audiencemaking: How the Media Createthe Audience, Thousand Oakes, CA: Sage.

Friedrichsen, M. R. Ehe, T. Janneck & M. Wysterski (1999) „Journalismus im Netz: zur Veraenderung der Arbeits- bzw. Selektionsprozesse von Journalisten durch das Internet.” in W. Wirth & W. Schweiger (eds), Selektion im Internet: empirische Analysen zu einem Schluesselkonzept. pp. 125–45. Opladen: Westdeutscher Verlag.

Fulton, K. (1996) „A Tour of our Uncertain Future.” Columbia Journalism Review [http://www.cjr.org/html/96-03-04-tour.html – 1997. dec.]

Garrison, B. (2000) „Diffusion of a New Technology: On-line Research in Newspaper Newsrooms.” Convergence, 6 (1): 84–105.

Gatarski, R. (2001) „Artificial MArket Actors: Exploration of Austomated Business Interactions.” School of Business Research Reports 15. Stockholm: Stockholm University School of Business.

Gauntlett, D. (2000) Web.studies: Rewiring Media Studies for the Digital Age. London: Arnold.

Guay, T. (1995) „Web Publishing Paradigms.” Information Technology Project Group-esszé [http://www.smcc.qld.edu.au/infotech/Paradigm – 2003. jan.]

Hall, J. (2001) Online Journalism: a Critical Primer. London: Pluto Press.

Hauben, M. és R. Hauben (1998) „Netizens: on the History and Impact of Usenet and the Internet.” First Monday 3 (7) [http://www.firstmonday.dk/issues/issue3_7 – 2002. júl.]

Heeter, C. (1989) „Implications of New Interactive Technologies for Reconceptualizing Communication.” in J.L. Salvaggio & J. Bryant (eds), Media Use in the Information Age, pp. 217–35. Hillsdale, NJ: Lawrence Erlbaum.

Heinonen, A. (1999) Journalism in the Age of the Net. Tampere: Acta Universitatis Tamperensis.

Heinonen, A., M. Makinen, S. Ridell, A. Martikainene, M. Halttu & E. Sirkukunen (2000) „Locality in the Global Net: the Internet as a Space of Citizen Communication and Local Publicness.” University of Tampere kutatási jelentés. [http://mansetori.uta.fi/report/default.htm – 2002. máj.]

Hopscotch (2002) „Premier barometre international sur les médias et les nouvelles technologies.” Hopscotch-jelentés [http://www.hopscotch-europe.com/fr./actualites/Fichiers/2_n_cp_04_04_2002_Barometre.pdf – 2002. máj.]

Jager, R. & P. Van Twisjk (2001) Internetjournalistiek. Amsterdam: Boom.

Jankowski, N. W. & M. Van Selm (2000) „Traditional Newsmedia Online: an Examination of Added Values.” Communications, 25 (1): 85–101.

Jokisch, R. (1996) Logik der Distintioene: zur Protologik einer Theorie der Gesellschafz. Opladen: Westdeutscher Verlag. [http://www.tu-berlin.de/~society/Jokisch_Logik_Einleitung.htm – 2002. júl.]

Kawamoto, K. (1998) „Making Sense of the New On-Line Environment in the Context of Traditional Mass Communications Study.” in D. Borden and K. Harvey (eds), The Electronic Grapevine: Rumor, Reputation, and Reporting in the New On-Line Environment. Mahwah, N.J.: Lawrence Erlbaum.

Kennedy, H. (2002) „Postgraduate Multimedia Education: Practices, Themes and Issues.” Infonomics Report, április.[http://cmd.infonomics.nl/reports.htm – 2002. ápr.]

Kenney, K., A. Gorelik & S. Mwangi (2000) „Interactive Features of Online Newspapers.” First Monday, 5 (1) [http://firstmonday.org/issues/issue5_1/kenney/index.html – 2000. dec.]

King, E. (1998) „Redefining Relationships. Interactivity between News Producers and Consumers.” Convergence 4 (4): 26–32.

Kopper, G., A. Kolthoff & A. Czepek (2000) „Research Review: Online Journalism – a Report on Current and Continuing Research and Major Questions int he International Discussion.” Journalism Studies 1 (3): 499–512.

Kovach, B. & T. Rosenstiel (2001) The Elements of Journalism. New York: Crown

Lasica, J. (2001) „Blogging as a Form of Journalism.” Online Journalism Review (május 24.), [http://www.ojr.org./ojr/workplace/1017958873.php – 2003. jan.]

Loosen, W. & S. Weischenberg (2000) „Online-Journalismus: Mehwert durch Interaktivität?” in K. Altmeppen, H. Bucher és M. Loeffelholz (eds), Online Journalismus: Perspektiven für Wisseschaft und Praxis, pp. 71–94. Wiesbaden: Westdeutscher Verlag.

Luege, T. (1999) „Usage Patterns and Information Needs of Journalists on the Internet: An Empirical Study at USUS.” Insitute for Communication Sciences kutatási beszámoló, University of Munich.

Luenenbuerger-Reidenbach, W., J. Petersen & T. Wagensonner (2000) „Media Studie 2000: Journalisten online.” News Aktuell-jelentés, [http://www.newsaktuell.de/de/media_events/media_studien/mediastuie/2000-01.html – 2002. máj.]

McGuire, M., L. Stilborne, M. McAdams & L. Hyatt (2000) The Internet Handbook for Writers, Researchers, and Jjournalists. London: Guilford Press.

Martikainene, M. (2000) „Towards Dialogical Online Journalism.” University of Tampere kutatási beszámoló, [http://mansetori.uta.fi/report/martikainen.pdf – 2002. máj.]

Massey, B. L. & M. R. Levy (1999) „Interactive” Online Journalism at English-language Web Newspapers in Asia.” Gazette 61 (6): 523–38.

Media Links (2001) „Online Media Directory.” editor and Publisher Interactive Online Media Directory [http://www.mediainfo.com – 2002. máj.]

Meek, C. (2000) „Online Journalism a Breed Apart, Say NetMedia Speakers.” DotJournalism aug. 16. [http://www.journalism.co.uk/ezine_plus/dotjark/story135.shtml – 2000. szept.]

Meier, K. (2002) Internet-Journalismus (2. kiadás) Konstanz: UVK.

Middleberg, D. & S. Ross (2002) „The Eighth Annual Middleberg/Ross Survey of Media.” Euro RSCG Middleberg-jelentés, [http://www.middleberg.com/toolsforsuccess/fulloverview_2002.cfm – 2002. máj.]

Nelson, T. (1999) „Xanalogical Media: Needed Now More than Ever.” ACM Computing Surveys-esszé, [http://www.xanadu.com/XANASTRUX/XuSum99.html – 2000. dec.]

Neuberger, C. (2000) „Renaissance oder Niedergang des Journalismus? Ein Forschinsüberblick zum Online-Journalismus.” in K. Altmeppen, H. Bucher és Loeffelholz (eds), Online Journalismus: Perspektiven für Wisseschaft und Praxis, pp. 15–48. Wiesbaden: Westdeutsche Verlag.

Newhagen, J.E. & S. Rafaeli (1996) „Why Communication Researchers Should Study the Internet: A Dialogue.” Political Communication, 46 (1), 4–13.

Nielsen, J. & J. Morkes (1998) „Concise, Scannable, and Objective: How to Write for the Web.” Sun Microsystems-esszé, [http://www.useit.com/papers/webwriting/writing.html – 1998. júl.]

Odlyzko, A. (2001) „Content is not King.” First Monday, 6 (2), [http://firstmonday.org/issues/issue6_2/odlyzko/ -2001. febr.]

Outing, S. (2001) „News Sites Repeat the Mistakes of the Past: We Still Don’t recognize the Power of Interactivity.” [http://www.editorandpublisher.com/editorandpublisher/ features_columns/article_display.jsp?vnu_content_id=1461161 – 2003. jan.]

Paul, N. (1995) „Content: A Re-visioning. Production in the Electronic Products Newsroom.” előadás az E&P Interactive Newspapers Conference-n, [http://www.poynter.org/content/content_view.asp?id=5684 – 2003. jan.]

Pavlik, J. (1999) „New Media and News: Implications for the Future of Journalism.” New Media & Society, 1 (1): 54–59.

Pavlik, J. (2001) Journalism and New Media. New York: Columbia University Press.

Pavlik, J. & A. Clayton Powell III (2001) „New Media and Journalism and Mass Communication Education.” előadás a 'Best Practices in Journalism Education' című online konferencián, Penn State University, Philadelphia, PA, márc. 25.–ápr. 7. [http://courses.worldcampus.psu.edu/welcome/bestpractices/ – 2001. ápr.]

Perseus Publishers (2002) We’ve Got Blog: How Weblogs are Changing our Culture. Cambridge, MA: Perseus Publishing.

Platon, S. & M. Deuze (2003, nyomtatás alatt) „Indymedia Journalism: A Radical Way of Making, Selecting and Sharing News.” Journalism 4 (3)

Pleijter, A., F. Tebbe és L. Hermans (2002) „Nieuwe journalisten door nieuwe bronnen?” Bikker Euro RSCG-jelentés [http://villa.intermax.nl/digiproject/content/onderzoek/startonderzoek.htm – 2002. dec.]

Porteman, P. (1999) „Multimedia-journalistiek: De Journalist en het Internet.” Communicatie, 28 (2): 2–19.

Preecs, B. (2000) „Open Source Journalism: An Alternate Strategy for Using the Internet to Empower Citizens and Strengthen Democracy.” Make Your Own Media-esszé, [http://www.makeyourownmedia.org/osj.htm – 2001. máj.]

Pryor, L. (2002) „The Third Wave of Online Journalism.” Online Journalism Review, ápr. 18. [http://www.ojr.org/ojr/future/1019174689.php – 2002. ápr.]

Quinion, M. (1999) „Prosumer.” World Wide Words [http://www.quinion.com/words/turnsofphrase/tp-pro4.htm – 2002. jún.]

Quinn, S. (1998) „Newsgathering and the Internet.” in M. Breen (ed.), Journalism: Theory and Practice, pp. 239–55. Paddington, NSW: Macleay Press.

Quinn, G. & B. Trench (2002) „Online Newsmedia and Their Audiences.” Mudia Work Package 3, július, [http://www.mudia.org/html/resources/2_workpackages.htm – 2002. nov.]

Reddick, R. & E. King (2001) The Online Journalist: Using the Internet and Other Electronic Resources. (3. kiadás). Forth Worth: Harcourt Brace.

Rorty, R. (1982) The Consequences of Pragmatism. Minneapolis, MN: University of Minnesota Press.

Rushkoff, D. (1997) Children of Chaos: Surviving the End of the World as We Know It. London: Flamingo.

Rushkoff, D. (2000) „Ten Reasons to Be Happy After the Dot.com Crash.” több újságban egyszerre közölt publicisztika, [http://www.rushkoff.com/TenReasons.html – 2001. jún.]

Schudson, M. (1999a) „Good Citizens and Bad History: Today's Political Ideals in Historical Perspective.” előadás a The Transformation of Civic Life című konferencián, Nashville és Murfreesboro, TE, (nov. 12–13) [http://communication.ucsd.edu/people/f_schudson_nashville.html – 2001. jún.]

Schudson, M. (1999b) „What Public Journalism Knows About Journalism but Does Not Know About „Publiv’.” in T. Gasser (ed.), The Idea of Public Journalism, pp. 118–33. New York: Guilford Press.

Schultz, T. (1999) „Interactive Options in Online Journalism: A Content Analysis of 100 U.S. Newspapers.” Journal of Computer-Mediated Communication, 5 (1) [http://www.ascusc.org/jcmc/vol5/issue1/schultz.html – 2003. jan.]

Shyam Sundar, S. (2000) „The Internet – Multimedia Effects on Processing and Perception of Online News: a Study of Picture, Audio and Video Donwloads.” Journalism Quaterly77 (3): 480–99

Singer, J.B. (1997a) „Changes and Consistencies: Newspaper Journalists Contemplate Online Future.” Newspaper Research Journal, 18 (1) 2–18.

Singer, J.B. (1997b) „Still Guarding the Gate? The Newspaper Journalist's Role in an On-Line World.” Convergence, 3 (1) 72–89.

Singer, J.B. (1998) „Online Journalists: Foundation for Research into Their Changing Roles.” Journal of Computer-Mediated Communication, 4 (1), [http://jcmc.huji.ac.il/vol4/issue1/singer.html – 1998. nov.]

Steuer, J. (1992) „Defining Virtual Reality: Dimensions Determining Telepresence.” Journal of Communication 42 (4): 73–79.

Toffler, A. ([1980] 1981) The Third Wave. London: Pan Books.

Verwey, P. (2000) „CAR revisited – ontwikkelingen in digitale journalistiek.” Cahier 22. Utrecht: School for Journalism, the Netherlands, [http://www.journalism.fcj.hvu.nl/dossier/bleeker/openincahier22.htm – 2002. dec.]

Ward, M. (2002) Journalism Online. Oxford: Focal Press.

Weaver, D.H. (1998) The Global Journalist: News People Around the World. Cresskill: Hampton Press.

Weber, S. (2000) „Ist eine integrative Theorie möglich?” in M. Loeffelholz (ed.), Theorien des Journalismus, pp. 455–66. Opladen: Westdeutscher Verlag.

Weischenberg, S. & A. Scholl (1998) Journalismus in der Gesellschaft: Theorie, Methodologie und Empirie. Opladen: Westdeutscher Verlag.

White, C. (2002) „Old School Journalism Alive and Well ont he Web” Dotjournalism, febr. 7. [http://www.dotjournalism.co.uk/ezine_plus/dotjark/story446.shtml – 2003. jan.]

Woodstock, L. (2000) „Public Journalism’s Talking Cure: an Analysis of the Movement’s ’Problem’ and ’Solution’ Narratives.” Journalism (3) 1: 37–55.

Zoch, L. (2001) „Video in Print: Who is Doing What?” előadás a WAN 54.d World Newspaper kongresszuson, Hong Kong, [http://wan-press.org/ce/previous/2001/congress.forum/forum/zoch.html – 2002. máj.]

Lábjegyzetek

1
Ez a tanulmány először ”The web and its journalisms: considering the consequences of different types of newsmedia online” címmel a New Media & Society című folyóirat 2003/2. számában jelent meg. Az írást a szerző és a kiadó engedélyével közöljük – a szerk.
2
Az 1951-ben alapított svájci kutatóintézethez, CERN-hez (Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire) kötődik az internet grafikus felületi szabványának kidolgozása – a szerk.
3
Minden, a tanulmányban említett weboldal címe (URL-je) az említés sorrendjében megtalálható a függelékben is. Minthogy ezeknek az oldalaknak a többsége angol nyelvű, a válogatás kétségkívül nem reprezentálja az online hangok sokféleségét – hiszen az angol anyanyelvűek a world wide web összes felhasználójának körülbelül 36 százalékát adják (2002 szeptemberében, forrás: Global Reach Statistics, lásd http://www.glreach.com/globstats/).
4
Lásd, többek között, Hollandiában Deuze írásait, az Egyesült Államokban Singer, Németországban Neuberger és Finnországban Heinonen publikációit.
5
Mivel csak 1991 utáni szakirodalmat használok, az elektronikus és „új” médiáról írott szakirodalom jelentős részét kihagyom, minthogy ezek az információhoz, a kommunikációhoz és a médiához kötődnek (lásd például a New Media and Society első számát 1999-ben, amely alapos elemzést közöl arról, hogy mi új az „új” médiában). Bár a szakirodalomnak dolgozatom szempontjából ez a része is releváns, megváltoztatná e tanulmány lényegét – amely nem más, mint annak a meghatározása és elemzése, ami „most” történik az online hírmédiában, illetve annak, hogy e történések hogyan kapcsolódnak az online újságírásról általában alkotott elképzeléseinkhez. Véleményem szerint fontos a tanulmányomban megjelenő nézeteket történelmi kontextusba helyezni azáltal, hogy rámutatunk az „evolucionisták” és a „revolucionisták” közötti, a szakirodalomban megtalálható ellentétre. Míg az „evolucionisták” úgy vélik, hogy a webes kommunikáció megjelenő formái valamiképpen folytatásai annak, amit az emberek korábban műveltek, a „revolucionisták” szerint most minden más vagy minden más lesz (elsősorban a web miatt). Ez normatív gondolkodás: a dolgok fejlődnek és az új média hozzájárul a dolgok „jobbá” tételéhez. Carey ([1975] 1989: 34) figyelmeztetett annak veszélyeire, hogy a kommunikációs technológiák fejlődését a valódi emberek számára kínált lehetőségek helyett politikai és közgazdasági haszonra szűkítjük le. Ezzel azt akarom mondani, hogy a web gyors és széleskörű elterjedése képessé tesz bennünket arra, hogy friss szemmel nézzünk az újságírásra, anélkül, hogy eldobjunk mindent, ami a web előtt létezett (lásd még Allen & Miller, 2000). A web elterjedése nem fogja a dolgokat sem jobbá, sem rosszabbá tenni, és nem lesz semminek a folytatása vagy megszakítása sem, ehelyett remélhetőleg arra inspirál majd bennünket, hogy az 1990-es években bekövetkezett fejlődésének jellemzőit tükörként használjuk az online újságírás egymástól jól megkülönböztethető típusainak vizsgálatakor.
6
Azonnali internetes üzenetküldésre és fogadásra alkalmas szoftver. Neve az angol „I seek you” (kereslek téged) szavakból ered – a szerk.
7
Decentralizált szerverek hálózatából álló, azonnali internetes üzenetküldést és -fogadást lehetővé tevő alkalmazás – a szerk.
8
Allen és Miller a Usenet hírcsoportjait hozza fel példának a tipikus moderálatlan „nyilvánosságra”, bár ezeknél a hozzáférés még mindig valamilyen feltételhez kötött. Agre (1997) ezzel többé-kevésbé összhangban úgy érvel, hogy a kutatók és az újságírók gyakran figyelmen kívül hagyják a moderálatlan, de virágzó online közösségek által létrehozott tartalmat, mert a hálónak ezen részeihez gyakran nem egyszerű hozzáférni.
9
Filozófiai értelemben ez a különbségtételen alapuló megközelítés Bhabha, Jokisch, Rorty és mások heves támadásaihoz köthető, amelyeket a társadalomtudományokban a vizsgált jelenségek dualisztikus meghatározására használt „bináris ellentétek” vagy „bináris paradigmák” ellen indítottak. E szerzők inkább a fogalmi hibriditás, megkülönböztetés és (pragmatikus) összetettség mellett érvelnek (Rorty, 1982; Bhabha, 1995; Jokisch, 1996; Weber, 2000).
10
Ebből a szemszögből hasznos lehet figyelembe venni Philip Agre-nek az új média műfajait taglaló munkáját (1997), amelyben a kommunikációs interakció új formáinak megtervezését illetően különféle műfajokat különböztet meg. Műfajai hasonlóak az online újságírás általam megkülönböztetett „típusaihoz”, különös tekintettel négy dologra: egyrészt a műfajok/típusok tágan definiálhatók, másrészt egy-egy műfaj/típus figyelembe veszi az információ előállítója és fogyasztója közötti viszonyt, harmadrészt minden típus/műfaj dokumentumok és weblapok folyamát jelenti (nemcsak egy oldalt), negyedrészt pedig ez a vázlatos tipológia hajlamos folyamatosan változni. Ehhez még hozzá lehet tenni, hogy mindenfajta híroldal különböző típusú hírtartalomhoz kötődik: sport, gazdaság, „kemény” és „puha” hírek stb. Empirikus bizonyíték támaszthatja alá, hogy a híroldalak/online újságírás melyik típusában milyen tartalom található meg. Eddig a legtöbb hírtartalom-elemzés a „kemény” (politikai-gazdasági) hírekre koncentrált (lásd például Jankowski & Van Selm, 2000; Kopper et al., 2000).
11
A frame-ek keretek, amelyek a weboldalt több részre osztják, és az egyes kereteken belüli részek különböző helyekről töltődhetnek le. A deep link olyan link, amely nem a honlap főoldalára, hanem valamelyik belső oldalára mutat – a szerk.
12
Lásd különösen az egyik legelső ismert weblogot, amelyet a szólásszabadság-aktivista és nyílt forráskód-guru Richard Stallman hozott létre a http://www.stallman.org címen. A weblogok szoftveralkalmazások segítségével működnek. Ilyen szoftver például a „Blogger”, a legnagyobb weblogpublikáló szolgáltatás; ez automatikusan megformázza a bejegyzéseket, rendszerezi és átrakja őket a felhasználó által meghatározott, „élő” oldalon működő sablonba. Az oldalt a bejegyzésekkel együtt aztán (kölcsönösen összekapcsolt) közösségek, egyének és/vagy híroldalak egyaránt használhatják. Az Editor and Publisher tárcaírója, Steve Outing 2002. június 26-án minden újságírót arra biztatott, hogy kezdjenek saját weblogba (lásd http://www.editorandpublisher.com). Számos mainstream híroldal, például a Salon.com elindította a szerkesztők önálló weblogjaitż az MSNBC.com szintén nyitott egy weblog portált (lásd http://www.msnbc.com/news/809307.asp?cp1=1) 2002-ben.
13
Elnézést kérek, ha a linkek kiválasztásánál eurocentrikusnak vagy etnocentrikusnak tűnök. Ennek főleg nyelvi akadályokban keresendők az okai, és egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lennének kiváló, különböző típusú és műfajú híroldalak a bedrótozott világ minden részén; különösen Kelet- és Dél-Európa (Csehország, Portugália), Dél-Afrika (Dél-Afrikai Köztársaság) és Dél-Amerika (Brazília) híres érdekes online kezdeményezéseiről.
14
Anyagilag azonban nincs szó sikertörténetről: a Plasticet, a Feedet és egyéb hasonló oldalakat üzemeltető Automatic Media 2001. június 11-én bezárt, mert nem folyt be elég pénz a hirdetésekből. A Plastic (szlogenje szerint: „A web valós idejű újrahasznosítása”) két szerkesztője önkéntes alapon folytatja az oldal fenntartását.
15
A mi esetünkben az állampolgár (citizen) helyett a régebbi felkapott kifejezést, a „netpolgárt” (netizen) is használhatnánk (Hauben & Hauben, 1998, lásd az 1996-os URL-t: http://www.columbia.edu/~120/).
16
Az online média logikájáról lásd Dahlgren (1996: 63). Az online média logikáját úgy határozhatjuk meg, mint a médium egyes intézményesen strukturált tulajdonságait, vagyis azon technikai és szervezeti tulajdonságok együttesét, amelyek hatással vannak arra, hogy a médiumban mi és hogyan jelenik meg. Ezzel a fogalommal nemcsak a híroldalak tartalmi és összekapcsolhatósági tulajdonságát lehet megragadni, ahogyan a jelen tanulmány is teszi, hanem segítségével az online média szakembereinek tulajdonságait és kompetenciáit is le lehet írni (Deuze & Dimoudi, 2002).
17
Lásd például a Poynter’s Medianews „Levelek” rovatát a Belo-esetben az Egyesült Államokban (2002 tavasza). Hollandiában hasonló eset történt a PCM kiadó és a Kranten.com weblappal 2000 nyarán.
18
Ez a vita azonban sajnálatos módon nem tér ki a multimédia meghatározásának problémájára. A „multimédia” kifejezés egyszerre több dolgot jelenthet: egyformán utalhat mindenfajta információ és/vagy technológia és/vagy kommunikációs forma integrációjára (Kennedy, 2002: 6). Az itt választott pragmatikus megközelítés szerint a kifejezés arra utal, amit a hírszervezeteknek elsősorban jelent: a szerkesztett tartalom bármilyen és mindenfajta kombinációját, legyen az írott szöveg, álló és mozgókép, hang, adat és grafika.
19
Olyan rádiós beszélgetős műsorok, ahová a hallgatók betelefonálhatnak – a szerk.
20
A „prosumer” kifejezés keletkezését többnyire Toffler A harmadik hullám című könyvének tulajdonítják, amelyben a futurológus arról ír, hogy „a fogyasztók önként belecsábulnak a termelésbe” ([1980] 1981: 286). A szó általánosan jelentése, úgy tűnik, a marketingre korlátozódik, pedig a fogyasztóknak az előállítás kreatív folyamatába történő bevonása rendkívül fontos az itt vázolt álláspont szemszögéből is (lásd még Quinion, 1999).
21
Olyan link, amelyre kattintva közvetlenül lehet e-mailt küldeni – a szerk.
22
A harmadik személyű hatás arra utal, hogy az emberek hajlamosak azt hinni: a média hatásai mások számára erősebbek vagy gyakrabban érezhetőek lesznek, mint önmagukra nézve (lásd különösen Davison, 1983).
23
Kép, illetve audio- és videofájlok számítógépes formátumai – a szerk.
24
A Freespeech TV honlapja sajátos kivételnek tekinthető, mert ez a honlap olyan rádiós és televíziós tartalomra épül, amit a bevett mainstream médiában nem lehet látni (vö. divergens multimédia). Médiaaktivistákkal készített interjúkból úgy tűnik, hogy szerintük a mainstream média egyre inkább alábecsüli ezeknek a webes „egyéni tévécsatornáknak” a növekedését és a bennük rejlő lehetőségeket (Platon és Deuze, 2003).
25
Egyetlen témáról szóló, kérdésekből és válaszokból álló, többé-kevésbé folyamatos bejegyzéssorozatok – a szerk.
26
Ügynök, olyan szoftver, amelyik automatikusan elvégez előre megadott feladatokat – a szerk.
27
Előzetes letöltés nélküli, folyamatosan sugárzott videó – a szerk.
28
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezekről a kérdésekről más írás ne jelent volna meg; az online újságírással és újságírókkal foglalkozó, különböző folyóiratokban megjelent írásokról szóló újabb keletű áttekintések azt tanúsítják, hogy ezeket a kérdéseket minden fontosabb (angol, spanyol és német nyelvű) folyóirat és könyv tárgyalja (lásd például Deuze, 1998; Altmeppen et al., 2000; Kopper et al., 2000). Ezek az írások nagyon ritkán érintik az újságírás egészét vagy az online újságírást, és különösen ritkán használnak valamilyen „új” elméleti megközelítést – weblapok tartalomelemzését, felhasználói felmérések adatait, újságírókkal az internet használati módjairól és előnyeiről készített interjúkat, vagy az innováció terjedését vizsgálva. Az idézett művek a szabály alóli kivételt jelentik. A területről született legtöbb tudományos munka további problémája a mainstream kereskedelmi médiavállalatok és különösen a hagyományos újságok iránti túlzott lojalitásuk. Tanulmányom megpróbál hozzájárulni a kommunikációkutatások ezen szakadékának áthidalásához, miközben méltányolja azt az innovatív munkát, amelyet például a technológiatudományok és a kultúrakutatás (cultural studies) terén a web kultúrájáról és közösségeiről végeztek (lásd Gauntlett, 2000).
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink