Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2003 ősz

Gyakorlat

Kardos Zoltán:

Közérthetőség a rádiós hírekben

„Minden rossz mondat törött ablak,
melyen át egy rossz gondolatra látni.”
(Babits Mihály)

A kereskedelmi rádiók megjelenése óta megváltozott a hírszolgáltatás egysíkú, egynemű mivolta. Olyan információk, események, történések is előtérbe kerültek, amelyek korábban semmilyen közszolgálati műsorban nem kaphattak volna helyet. A sokasodó műsorszolgáltatók emellett több és több – a hírekkel foglalkozó – médiaszemélyzetet igényeltek. Ezen „új generáció” nagyobb része ugyanakkor nem szerezte, nem szerezhette meg azt a tudásanyagot, amely elengedhetetlenül szükséges a hírszerkesztés, különösen a hírírás területén. Jelen tanulmány példákat hozva próbál meg választ találni arra a kérdésre, hogy szó van-e valamiféle szakmai színvonalcsökkenésről, illetve hogy a rádiózást érintő változások miként befolyásolták a hírszolgáltatást.

Háttér

A következőkben hivatkozott esetekkel – ha nem is mindig a konkrét példákkal – személyesnek mondható a kapcsolatom. Valamennyi idézett médium szakmai közösségének hosszabb-rövidebb ideig tagja voltam. Hangsúlyozni szeretném éppen ezért, hogy a tanulmányomban olvasható megállapítások nem mentesek, nem lehetnek mentesek a szubjektív elemektől. Nem célom, hogy valamiféle ítéletet alkossak a rádiós hírszerkesztésben felfedezhető folyamatokról, pusztán a változások tényére hívom fel a figyelmet.

Az összegyűjtött adatokból igyekeztem olyan példákat kiemelni, amelyek szembetűnően ábrázolják a fontosabb jelenségeket. Ez nem jelenti azt, hogy az idézett médiumok minden esetben ilyen markáns módon térnének el a követendő normáktól. Kutatásomnak nem volt célja annak meghatározása sem, hogy milyen gyakran fordulnak elő a különböző médiumokban a megfigyelt normasértések.

Előfordul, hogy egy általam helytelennek vélt formula helyett magam kínálok közérthetőbb verziót. Mindezt több éves gyakorlati munkámra, illetve tanulmányaimra alapozva teszem. Nem állítom azonban, hogy nem lehetne még jobb változatot kidolgozni az adott példára. Az eredeti példákat minden esetben • jellel, a magam átdolgozta verziót ‡ jellel különböztettem meg. A Magyar Távirati Iroda jelentéseiből, illetve a Budapest Rádió és a Magyar Rádió híreiből idézett példák egyetlen kivétellel saját gyűjtéséből származnak.

A kereskedelmi rádiókat reprezentáló Budapest Rádió egy, a fővárosban 2000 óta működő regionális műsorszolgáltató. Kereskedelmi rádió ugyan, de megcélzott közönsége a felnőtt értelmiség, profiljába pedig belefér a kulturális témájú események feldolgozása és egy-egy hosszabb portréműsor is. Budapesten a 88,1, a Dunakanyarban a 97,3 mHz-es ultrarövidhullámon fogható.

A megjelenített példák különböző időben keletkeztek, ennek a vizsgálat szempontjából azonban nincs jelentősége. Joggal feltételezhető ugyanis, hogy a Magyar Rádió vagy az MTI 1999-ben e tekintetben ugyanolyan közszolgálati volt, mint manapság, híreik hangvétele és formája a rögzített szerkesztőségi elvek miatt a rendszerváltozás óta legfeljebb minimális mértékben változott.

Nyelvpszichológiai megközelítés

Ritoók Zsigmond akadémikus szerint a közérthetőség azt jelenti, hogy amit írunk-mondunk, megfelel a megcélzott közönségnek, vagyis érthető a számára. A közérthetővé tétel ezzel együtt nem az ismeretek „elprimitivizálását” jelenti, hanem fokozott lényegre összpontosítást, áttekinthetőséget, tagoltságot, magyarosságot (Ritoók, 2002). Fischer Sándor a leendő rétoroknak szóló összefoglaló munkájában világosságnak nevezi e követelményt. Szerinte a világos beszédet a hallgató az elhangzás pillanatában felfogja és megérti (Fischer, 1975: 60). A rádiós hírszerkesztő feladata tehát nemcsak az adott esemény, történés minél gyorsabb továbbítása, de súlyos felelősség terheli a kódolás folyamatában is. A befogadónak ugyanis a kapott információ feldolgozásakor a valósághoz legközelebb álló képet kell magában kialakítania.

Mindenféle rádióban alaptétel, hogy a nyilvánosságnak szánt szövegeket a hallgató egyszeri hallás utáni megértésére hagyatkozva kell létrehozni. Míg egy élőszavas műsorban a hallgató együtt gondolkodik a beszélővel, gyakorlatilag követi annak gondolatmenetét, írott-felolvasott szöveg esetében erre nincs lehetősége. Az is gátolja a szöveg megértését, hogy míg a tévénézőnek képek segítenek, az olvasó pedig többször áttekintheti a szöveget a teljes megértésig, addig a rádióhallgatónak erre nincs módja. Csakis a tömör és félreérthetetlen megfogalmazás és az értő-értető felolvasás adhat támaszt az elhangzott információk dekódolásában (Wacha, 1997: 10).

Felmerül a kérdés, hogy a nyelvtani tökély önmagában elegendő-e a megkérdőjelezhetetlen közérthetőség megteremtéséhez? Noam Chomsky klasszikus példamondata megmutatta, hogy az értelmetlen szöveg is lehet nyelvtanilag helyes, vagyis a grammatikai megszerkesztettség az értelmességtől független tényező.

• „Színtelen zöld eszmék dühödten alszanak.” (Chomsky, 1957)

A modern nyelvpszichológiai kutatások szerint a különböző nyelvek esetében mindig az adott nyelv típusára hangolódó megértési rendszer alakul ki (Pléh, 1998: 198). Ez igazolni látszik azt a korábbi nézetet, hogy minden nyelvben más és más stratégiák szükségesek az információ kommunikatív mivoltának fenntartásához. Nem arról van szó, hogy a különböző nyelvek esetében gyökeresen másként működne a megértés folyamata. A kutatási eredmények mindössze arra mutatnak rá, hogy különböző környezetben eltérő módon érhetünk célt a teljes megértetésben. A legtöbb megértési modell alapja az úgynevezett szótár vagy mentális lexikon (Gósy, 1993: 14), amely – rendkívül leegyszerűsítve – a befogadó szókincsét jelenti. A szótár terjedelme és összetétele a befogadó társadalmi státusának függvénye. Ha a befogadó szótára kevés bejegyzést tartalmaz, vagy valamilyen, akár külső okból nehezen vagy egyáltalán nem aktiválható ez a mentális lexikon (Gósy, 1993: 14), csökken az esélye annak, hogy a túl választékosan fogalmazó kommunikátor célt ér a megértetésben.

• Bár az egyesületet, amely a cannabis legalizálásáért állt ki, kordon választotta el a Szabad Magyarországért Mozgalom és a Friss Levegőt Polgári Kör ellentüntetőitől, a rendezvény végül dulakodásba fulladt. (Budapest Rádió, 2003)

Érdekes eredményt hozhatna egy olyan kísérlet, amely azt vizsgálja, hányan ismerik az idézett szövegben dőlt betűvel kiemelt szó jelentését.

Bár a megértési kutatások döntő többsége mindig egyetlen mozzanatra összpontosít, a folyamat egy egyszerűsített modellben a következőképpen ábrázolható:

SZÓTÁR

Hangelemzés → Szófelismerés → Mondatelemzés → Problémamegoldás → Beépítés és felhasználás

Forrás: Pléh (1998: 19–45)

A megértés folyamatának tehát éppúgy része a hangelemzés, beszédészlelés, mint magának a közleménynek a dekódolása és az információ későbbi felhasználása. Ezért nem mindegy, hogy a híreket elmondó rádiós személyiség rendelkezik-e a rádiózás igényeinek megfelelő hangi adottságokkal (orgánum), begyakorolt beszédtechnikával (helyes légzés, tiszta hangképzés, ritmikai, dallambeli változatosság) (Wacha, 1997: 41).

Pszichológusok szerint a kommunikációs folyamatban a befogadó figyelmének kétharmada magára a kommunikátorra irányul, csak egyharmada az információra (Wacha, 1997: 8).

A Magyar Rádióban az 1970-es években felmérést készítettek arról, hogy az információs műsorok milyen hatásfokkal „dolgoznak”; vagyis egy-egy elhangzott adás információtartalmának mekkora hányada marad meg a hallgató emlékezetében. Meglepetést keltett az eredmény: az úgynevezett megjegyzési index mindössze 4 százalékos volt (Wacha, 1997: 8). Egy-egy üzenet redundánssá, konvencionálissá válásához az adott új ismeret többszöri ismétlésére van szükség, így segíti a befogadót az információk elsajátításában, ha az – akár egyetlen hírműsorban is – többször elhangzik.

• (Headline) Elektromos állomásokat, televíziós és rádiós átjátszó-adókat támadtak a NATO-harcigépek a Jugoszlávia elleni légicsapások 22. napján…

…Elektromos állomásokat, televíziós és rádiós átjátszóadókat támadtak a NATO-harcigépek a Jugoszlávia elleni légicsapások 22. napján. A károkról és a nemzetközi diplomácia erőfeszítéseiről Dezső János készített beszámolót…

(Utóheadline) …Műsorunkban elmondtuk, hogy elektromos állomásokat, televíziós és rádiós átjátszóadókat támadtak a NATO-harcigépek a Jugoszlávia elleni légicsapások 22. napján…(A Kossuth Rádió „Krónika” című hírműsorából, 1999)

Saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy egy néhány perces híradás végén ugyanúgy érdemes egy-egy mondatban megismételni a fontosabb eseményekről szóló beszámolót, mint egy hosszabb hírműsor esetében. A hallgató nem érzi úgy, hogy nehéz felfogásúnak tartják, sőt: hálás az információ megszerzésének újbóli lehetőségéért.

Egy új közlemény teljes befogadásához percepciós időre, leginkább csendre van szükség (Wacha, 1997: 9). Segíteni lehet a hallgatót a megértésben tempó-, hangszín- és hangmagasságváltással is. Ezek módját az előadói eszköztár bővítésével, némi retorikai ismerettel minden közszereplő elsajátíthatja. A bölcsesség és a kiváló elme egyáltalán nem garancia arra, hogy ezek birtokosa rendelkezik a nyilvános szerepléshez elengedhetetlenül szükséges kiváló beszédkultúrával, beszédkészséggel is (Fischer, 1975: 91). Nyelvi műveltség, jó szövegértelmezési készség, de leginkább sok gyakorlat szükséges ahhoz, hogy a beszélő tudja: hol és milyen eszközzel kell elválasztani egymástól a logikai-tematikai egységeket. A beszédtechnika magas fokú ismerete a beszélő embert is jellemzi.

• A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem.

Az esztergomi érsek Bánk bánhoz írt levelében fellelhető, klasszikussá vált mondata jó példa arra, miként „veszhet el” a hallgató a megértés folyamatát gátló, technikamentes szövegolvasást hallva. Ugyanilyen gátat jelent a dekódolásban az információval „túlfeszített” közlemény, a többszörös mellé- és alárendelést tartalmazó szerkezetekkel tarkított mondat.

• Az öt rakétával végrehajtott támadást az Ezzeddin el-Kasszám Brigádok, a Hamász radikális mozgalom fegyveres szárnya vállalta az AFP gázai irodájához eljuttatott közleményében. (MTI, 2003)

A példamondatban négy-négy szavas tárgy és helyhatározó, valamint nyolc szavas alany található. Bizonyára nem könnyű egyszeri hallás után megválaszolni azt a kérdést, hogy tulajdonképpen ki követte el a támadást…

A közszolgálati rádió híreinek nyelvi normája

A Magyar Rádió már a rendszerváltás előtt is külön hírszerkesztőséget tartott fenn. Ez látta el hírekkel a három nemzeti főadót és azok hírműsorait. A hírszerkesztőségben olyan képzett újságírók ültek (egyetemi, főiskolai végzettséggel), akik a Rádióban kialakított egységes normák szerint dolgoztak. A főként nyelvi, nyelvhelyességi kérdésekre koncentráló sémákat a Magyar Rádió Oktatási Osztálya Nyelvi Bizottsága által felkért tekintélyes tudósok dolgozták ki, munkáik ma is hozzáférhetők a budapesti Bródy Sándor utcában. Volt idő, amikor minimális különbség volt az egyes hírszerkesztők munkastílusa között, felismerhető volt, hogy ez a Rádió híre (Deme, 1978).

Azért, hogy a recsegő táskarádiókon keresztül is érthető maradjon a szöveg, a bemondók feleltek. A Rádió nem a hírszerkesztőktől követelte meg szövegeik közzétételét, hanem a tökéletes közlésre (felolvasására, konferálásra, adásvezetésre) képzett szakemberektől. Egy időben a Magyar Rádió bemondóit tartották Magyarország legszebben beszélő embereinek; pedagógusok, színészek tekintették mintának a rádióbemondó beszédét (Wacha, 1973).

A Nyelvi Bizottság kiadványai szerint a Rádió nyelvezete, beszédnormája olyan nyelvhasználatot jelent, amely mindenképpen igényesebb, emeltebb a hétköznapinál. Gyakorlatilag a jeles írók, a tanult, iskolázott emberek nyelvhasználatáról van szó. A nyilvánosság előtt megszólalóknak ezek szerint kerülniük kell a tanulatlan nyelvhasználatra jellemző formákat, de a nyelvtani szerkezetükben nehezen követhető, értelemtorzító fogalmazást is.

Már tíz éve vita volt arról, hogy a Rádió miért nem inkább a nyelvet beszélő közösség átlagának megfelelő módon közvetíti szövegeit, hiszen ennek a bizonyos közösségnek szól, nem pedig kizárólag a tanult értelmiségnek. A nyelvészek azzal érvelnek a hagyományos normafelfogás mellett, hogy az élet más területein sem az átlag, a többség viselkedése a különböző normák alapja. A tömegtájékoztatás célja, hogy minél nagyobb hatásfokkal juttassa el a befogadóhoz az értékes információkat, ez pedig aligha lehet sikeres, ha a nyilvános beszédszituációkban a „hétköznapi” nyelvhasználat szokásaihoz kell igazodni (Wacha, 1997: 1).

Fontos továbbá, hogy a Rádió adásidejének jelentős hányadában valójában nem beszél, hanem felolvas (Deme, 1997: 7). Ez a szövegek megfogalmazásakor, prezentálásakor igen nagy különbséget jelent. Az előre megírt szöveg elvileg sokkal pontosabban szerkesztett és célratörőbb, mint az élőbeszédben elhangzó információ.

A Magyar Rádió ma is ezen elvek mentén működik, ilyen szempontból a nyelvi kérdések megítélése konstans. Más kérdés, hogy az időközben beindult kereskedelmi adók lépéskényszert idéztek elő a Bródy Sándor utcai alkotóközösségben. A versenyhelyzet arra ösztönözte a közszolgálati rádió munkatársait, hogy jobban alkalmazkodjanak a közönség elvárásaihoz. Nem véletlen, hogy a közszolgálati csatornákon is egyre több az élő, az interaktivitást támogató műsor. A hírműsorok is részben átmentek már ezen a változáson, de az egyes hírek nyelvezete továbbra is „ókonzervatív”, „sallangos”, kevésbé hallgatóbarát.

• A büntető törvénykönyv módosítása nem jelentene egyoldalú szigorítást, csak a büntetési tételek felső határának emelését és a büntetendő cselekmények körének bővítését – hangzott el a parlamentben, ahol Avarkeszi Dezső, az igazságügyi minisztérium politikai államtitkára ismertette a törvényjavaslat főbb elemeit. (Magyar Rádió, 1995. Wacha Imre gyűjtése)

Jelen dolgozat ugyan nem tér ki a hírszerkesztés módszertanára, így is feltűnő azonban az idézett hír „túlfeszítettsége”. Egy-egy hír vezető mondata, a lead csak a legszükségesebb információkat tartalmazhatja, és mindenképpen bevezető, figyelemfelkeltő szerepet kell betöltenie. Semmi esetre sem nevezhető jól szerkesztettnek egy olyan információ, amelynek szerzője az első mondatban akarja a történés egészét továbbadni a befogadó felé. Segíthetjük a hallgatót a megértésben egy ilyen formával:

‡ Nem jelent egyoldalú szigorítást a büntető törvénykönyv módosítása – állítja az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. Avarkeszi Dezső szerint csak a büntetési tételek felső határát emelnék, illetve bővülne a bűntetendő cselekmények köre. Az Országgyűlés előtt arról is beszélt, hogy…

Látható, hogy a fogalmazásbeli egyszerűsítés nem ejtett csorbát az információ minőségén és mennyiségén, de nagyban segíti a befogadót a dekódolás folyamatában.

A helyi rádiók élőben

Az 1980-as évek végén oldódott a pártállam médiakorlátozó és -befolyásoló szerepe, megjelenhettek a különböző helyi vételkörzetű közösségi rádiók, illetve a közösségi feladatokat is betöltő kereskedelmi állomások. Ezek programjait korántsem tapasztalatlan médiaszemélyzet készítette. Olyan szakemberek vezették az új szerkesztőségeket, akik a fent leírt „klasszikus iskola” növendékei voltak, és a megszokott kereteken nem is nagyon kívántak változtatni. A helyi és közösségi rádiók újnak ható hangzását az élő műsor szerepének erősítése adta. Népszerűek voltak, mert nem a többszörösen „kozmetikázott” és témától függetlenül ugyanúgy hangzó híreket közvetítették, hanem beszélgettek azokkal, akikről a hírek szóltak. A beszélgetésbe később a hallgatókat is bevonták, aminek óriási sikere lett. Erre épült később a Calypso Rádió és részben a Magyar Rádió éjszakai műsora is.

Az élőbeszéd nem jelentett hétköznapiságot. Az emelkedett, művelt nyelvezetre az akkor még egységes médiaszemélyzet volt a garancia, amelybe nem lehetett csak úgy az „utcáról” integrálódni.

„Nyelvújító” kereskedelmi adók

Az 1990-es években a fiatalosabb Petőfi Rádióban felnőtt generációra és népszerű lemezlovasokra épült az induló kereskedelmi adók személyzete. A Petőfin sohasem volt önálló hírműsor, természetesen a zenét keverő és a konferáló médiamunkások sem találkoztak addig a hírszolgáltatás követelményeivel. Ezek a rádiók egy-egy meghívott szakember segítségével maguk kezdték el a médiatörvényben később kötelezően előírt hírműsorok elkészítéséhez szükséges személyzet kiképzését. Már nem volt szükség külön hírszerkesztőre és bemondóra; a két feladatot egy ember látta el, a korábban rögzített nyelvi keretek fokozatosan leomlottak. A polihisztorizálódás nemcsak a hírműsor-készítés, de a kereskedelmi média minden területén megfigyelhető: gazdaságosabb egyetlen emberrel elvégeztetni a korábban két-három, esetleg több különböző szakembert igénylő munkát. A nyilvánvaló költségmegtakarítás mellett talán tényleg előnyös lehet az ebből adódó gördülékenység. Az viszont nehezen bizonyítható, hogy a jelenség egyáltalán nem megy a szakmai színvonal rovására.

A kereskedelmi rádió csak úgy képes profitot termelni, ha maximálisan kielégíti a piacot jelentő hallgatóság igényeit. Éppen ezért várható volt, hogy a klasszikus iskola tanai itt már nem érvényesülhetnek; ez a rádió nyelvi világában nem emelkedett lesz, hanem közvetlen.

• … Az utasok felöltözve estek át a reptéri ellenőrzésen, és csak akkor vetkőzhettek le, amikor a gép elérte az utazási magasságot. A kapitány és a személyzet ruhában maradt. Leszállás előtt ismét öltözködni kellett. Macerás dolog ez! (Budapest Rádió 2003)

Természetes, hogy a kommunikátorok egyénisége óhatatlanul megmutatkozik a hírek különböző formáján. A hallgató azonban nem kíváncsi rá, hogy az információ továbbítójának mi a véleménye az adott eseményről, legalábbis semmi esetre sem tartozik rá. Egyre több példa mutatja, hogy a hazai hírszerkesztők, bemondók előszeretettel „bújnak ki” tényközlő szerepükből, és a „véleményműfaj” valamely más területén tűnnek fel. Akad erre példa a közszolgálati rádióban is. Zsolt Péter e jelenséget tipikusan magyarnak tartja. Az értelmiségi beszédről szóló munkájában megjegyzi, hogy Nyugat-Európában valószínűleg önmagában is kívánatos lehet a bemondói, hírközlői szerep, ott ilyesmire ugyanis nincs példa (Zsolt, 1999: 60).

A magyarországi kereskedelmi rádiók nagy részben elutasítják a Magyar Rádió által felállított sémákat, szabályokat. Eleinte mindent elkövettek az arculat (benne a hírműsor) megtervezésekor, hogy semmilyen hasonlóság se legyen kimutatható, vagyis a lehető legélesebben elkülönüljön az új, „modern” rádió az „elavult” közszolgálatitól. Ahogy a szakmai szlengben fogalmaztak: ne legyen „kossuthos”. A hírműsorok esetében ez azt jelentette, hogy megszűntek az interjúk, tudósítások, háttérmagyarázatok, előtérbe kerültek a szenzációs, bulvárjellegű események, kevesebb lett a politika. Dinamizmust, lendületet sugalló zenét kevertek a hírolvasó hangja alá, akinek ugyancsak fiatalságot, energiát kellett sugároznia. Mindennek gyakran érthetetlen hadarás, darálás lett az eredménye. Előfordult, hogy a hírek alá kevert zene előtérbe kerülése, túl markáns volta követhetetlenné tette a felolvasott szöveget. Leginkább a koncepció hiánya és a képzetlen, sőt nemritkán műveletlen médiaszemélyzet munkája ment a közérthetőség rovására. A kereskedelmi rádiók gyakran havonta változtattak a hírszolgáltatás időpontján, terjedelmén, formáján. Miután e műfajból nem számíthattak bevételre, egyensúlyozni kezdtek a médiatörvénynek való megfelelés és a minél jobban hangzó, arculatkonform formátum között. A területen nem érte meg képzett szakembereket alkalmazni, aminek következtében jelentősen esett az egész professzió nívója.

• A kommunista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők gerillái tegnap agyonlőtték az egy éve túszul ejtett Guillermo Gaviriát, Antioquia megye kormányzóját és Gilberto Echeverry megyei békebiztost, volt védelmi minisztert, továbbá nyolc, velük együtt fogva tartott katonát – még mielőtt a kiszabadításukra érkező különleges egység elérte volna a Bogotától 280 kilométernyire északnyugatra lévő táborukat. (Budapest Rádió, 2003)

A hallgató életére nagy valószínűséggel semmilyen hatással nem lesz, hogy megtudja, név szerint ki volt a latin-amerikai Kolumbia Antioquia megyéjének kormányzója és békebiztosa. Legalább alapfokú spanyol nyelvtudást, de mindenképpen széles körű műveltséget igényel e nevek hibátlan kiejtése. Nem segíti a megértést az sem, hogy a hír szerzője pontos földrajzi ismereteket vár el a hallgatótól, és kilométerben megjelölve közli: milyen messze kell elképzelni az esemény helyszínét Bogotától, amelyről még véletlenül sem derül ki, hogy Kolumbia fővárosa. Szakmailag erősen vitatható az idézett hír közlése egy budapesti regionális rádió óránként sugárzott, néhány perces hírműsorában.

Az MTI szerepe

Szakmai körökben gyakran hallani, hogy a közérthető hírek elkészítésének legnagyobb gátja a Magyar Távirati Iroda hírfolyamának nyelvezete. Az MTI-t gyakorlatilag alapforrásként használják a nagyobb médiumok, bár szerepe az utóbbi időben észlelhetően visszaszorulóban van.

Tudni kell, hogy a Magyar Távirati Iroda nem „készre gyártott” híreket közöl. Jelentéseiben valamennyi összegyűjtött, éppen akkor rendelkezésre álló és fontosnak ítélt információ szerepel. A hírszerkesztő feladata, hogy ezt a szöveget az adott műfaj kereteihez igazítsa; ha kell, másfél oldalnyi anyagot négy mondatban foglaljon össze. Többfelé elterjedt munkamódszer, hogy a hírszerkesztő az MTI-anyag első négy mondatát, első bekezdését véli az információ magjának, és kész hírként tekint rá. A lényeges összefüggések ezzel szemben gyakran az MTI-jelentés közepén, végén fedezhetők fel, arról nem is beszélve, hogy a szöveg „MTI-ízű” marad.

A Távirati Iroda anyagai írott nyelvi szövegek. A gondolatokat, történéseket a szerző az írásosság szabályai szerint fogalmazza meg. Gyakoriak itt a szimultán mondatok, a bonyolultabb mellé- és alárendeléseket tartalmazó szószerkezetek. Előfordulnak 10–12 szavas struktúrák is az amúgy egyszerű mondatokban (Wacha, 1997: 7).

• Autója robbanása következtében életét vesztette egy palesztin férfi szerdán az észak-ciszjordániai Dzsenínben. Palesztin biztonsági források az izraeliek művének tulajdonították a robbantást. A palesztin források szerint a 22 éves Taer Zakani az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai fegyveres csoport tagja volt, és járművét távirányítással robbantották fel. Három palesztin megsérült a detonációban, egyikük súlyosan – tették hozzá. (MTI, 2003)

Egy ilyen szöveg bonyolultsága még az olvasó embernek is feltűnik, a hallgatónak pedig egyszeri hallás után esélye sincs a megértésre. (Kinek a járművét robbantották fel? Ki volt 22 éves?) A sok adatból egy rövid, úgynevezett szalaghír elkészítésekor szelektálni kell, az áldozat neve például nyilván elhagyható információ. Az írott anyagok hangzó szöveggé szerkesztése nem könnyű feladat. Az eredeti értelem szigorú megtartása mellett ügyelni kellene arra is, hogy megmaradjon az írott szöveg harmóniája. Nagyban segítheti ezt a munkát, ha a készülő szöveget időről időre hangosan felolvassuk magunknak. Ilyenkor szerencsés esetben kiderül, mi az, aminek átfogalmazásával könnyebbé tehetjük a hallgató dolgát (Fischer, 1975: 64).

A bonyolult grammatikai szerkezetek, az idegenszerű mondatszerkesztések gyakran a fordító munkájából erednek. Az MTI külföldi hírszolgálatoktól átvett anyagait a legritkább esetben ültetik át magyarra a szerkesztők; az embernek olyan érzése támad, mintha tükörfordítást olvasna.

A bürokratikus, a közérthetőségtől mindenképpen távol álló nyelvhasználat legtöbbször politikusoktól, közszereplőktől származik. Olykor a paródia határát súrolja egy-egy megfogalmazás.

• Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke soha korábban nem volt esélyt lát arra, hogy ne a modernizáció vesztesei legyenek a romák. (MTI, 2003)

A többszörös tagadással „soha… nem… ne…”) „kiüti” magát a mondat. Idő kell ahhoz, amíg a hallgató megérti, hogy valójában miről van szó:

‡ Most először esély van rá, hogy a cigányság ne legyen a modernizáció vesztese.

Sajnos akad példa a bürokratikus és a bonyolult fogalmazás együttes megjelenésére is. A nemzeti hírügynökség a nevetség tárgyává teheti önmagát az ilyen anyagok közzétételével:

• Újabb halálos áldozatot szedett szombaton este a szinte egész Ausztria területén napok óta dúló szélvihar: a felső-ausztriai Steyr közelében egy férfi egy hajtóvadászaton a rendőrség feltételezése szerint a szélvihar miatt megcsúszott egy lejtőn, és esés közben elsülő puskájával halálosan eltalálta önmagát. (MTI, 2002)

Összefoglalás

A közérthetőség megteremtése ugyanúgy múlik a hír megírásán, mint a hír megszólaltatásán. A hírszerkesztő feladata, hogy az adott történés hírbe foglalásakor egyszerűsítő, világos fogalmazással segítse a befogadót az információ megértésében és feldolgozásában. A hírolvasó szerepe ugyanez: értő-értető előadással kell megteremtenie annak feltételét, hogy a szerény lehetőségek között (pusztán elhangzással, képi segédlet nélkül, az ismétlés minimális lehetőségével) a dekódolás ugyanazt a képet adja vissza, mint amelyet a kommunikátor szövegbe kódolt, mert továbbításra érdemesnek talált. Az egyszerűsítés nem „elprimitivizálást”, az értő-értető felolvasás pedig nem „szájbarágást” jelent. Az egyes befogadók eltérő szociális helyzete, ismereteik különbözősége követeli meg, hogy formalizáljuk a közleményeket.

Nehezen vitatható, hogy amíg külön szakembere volt a hír megírásának és prezentálásának, könnyebb volt megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Még akkor is, ha igazat adunk annak a nézetnek, amely szerint a saját maga által kreált szöveget mindenki könnyebben képes helyesen értelmezve felolvasni. Ha beszélhetünk szakmai színvonalcsökkenésről, annak egyértelműen a polihisztorizálódás az oka. A 21. század rádiós hírszerkesztősége egyszerre követeli meg a rendkívül művelt, jól fogalmazó, gyors felfogású, lényeglátó, író embereket, illetve a rádiózás igényeinek megfelelő orgánumot, beszédtechnikai tudást és idegen nyelvi ismereteket. Ezek egy része autodidakta módon elsajátítható ugyan, de a professzionális munkához szükséges tudás felsőfokú képzés nélkül kevés eséllyel szerezhető meg. A megfelelő nyelvi szabályok elsajátítása nélkül, egyetemes ismeretek híján egyetlen hírszerkesztő sem lesz képes az információkat úgy kódolni, hogy az a befogadó számára közérthető legyen.

Irodalom

Deme László (1978) A rádióhírek szövegezése és elmondása. Budapest: MRT TK Tanulmányok X.

Deme László (1997) A nyelvi értekezésformák problémái a rádiózásban. Budapest: MR Rt. Oktatási Osztály.

Fischer Sándor (1975) Retorika. Budapest: Kossuth.

Gósy Mária (1993) A lexikális hozzáférés. In.: Gósy Mária & Siptár Péter (szerk.) Beszédkutatás. Budapest: A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete.

Pléh Csaba (1998) Mondatmegértés a magyar nyelvben. Budapest: Osiris.

Ritoók Zsigmond (2002) Clare et distincte (Nyelv–nyelvvédelem–oktatás). Magyar Tudomány, 2. sz. Lásd még: http://www.matud.iif.hu/02feb/ritook.html

Wacha Imre, szerk. (1973) A rádióbemondó beszéde. Budapest: MRT TK.

Wacha Imre (1997) Gondolatok a rádióhírek nyelvéről és kommunikativitásáról. Budapest: MR Rt. Oktatási Osztály.

Zsolt Péter (1999) Médiaháromszög. Budapest: EU-SYNERGON.

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
<>
2017 tavasz-nyár
> régebbi lapszámok
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink