   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tél – Erőszak rovat Médiaerőszak: tények és mítoszok (3/10)3. Hogyan fejti ki hatását az agresszió? Ebben a fejezetben az agresszív viselkedés kialakulásával kapcsolatos ismereteinket foglaljuk össze. 3.1. Az agresszió útjai Ma legalább hat olyan alapvető, az agressziót magyarázó lélektani elméletet különböztethetünk meg, amelyek befolyással vannak az empirikus kutatások tervezésére és értelmezésére (lásd ezekről Anderson & Bushman, 2002a, Atkinson et al., 1999 áttekintéseit is). A drive-elmélet (Dollard & Miller, 1939, idézi Atkinson et al., 1999) az agressziót olyan drive-nak (belső késztető erőnek) tekinti, amely válasz egy személy valamilyen célja elérésében való akadályoztatásakor keletkezett frusztrációra (csalódott, haragos lelkiállapotra). A társas tanuláselmélet (lásd például Mischel, 1973; Bandura, 2001) az agressziót tanult viselkedési válaszként értelmezi: a bennünket érő ingerekre adott agresszív válaszokat éppen úgy tanuljuk, mint a társas viselkedés számos bonyolultabb formáját – megfigyeléses, utánzásos tanulás („modellkövetés”) révén. A forgatókönyv-elmélet (Huesmann, 1988) a társas tanuláselmélethez hasonlóan az agresszív viselkedést tanult viselkedésmódként határozza meg. Huesmann szerint azonban elsősorban nem ingerekre adott egyedi válaszokat, hanem inkább az agresszív helyzetekben való cselekvéssorozatok forgatókönyveit tanuljuk el a mintaadó személyektől (modelljeinktől). A forgatókönyvek okra, célra és cselekvési tervre utaló sémakapcsolatok. A szociálisinterakció-elmélet (Tedeschi & Felson, 1994, idézi Anderson & Bushman, 2002a) a személyes célokat tekinti az agresszív viselkedés elsődleges hajtóerejének. Ez a teória elsősorban a magasabb célok elérése érdekében elkövetett agresszív cselekedeteket magyarázza: az agresszor eszerint azért is alkalmazhat agressziót, hogy azzal célt érjen el áldozatánál – például rábírja az áldozatot az agresszor számára kedvező viselkedésre. Az arousalátvitel-elmélet (Zillmann, 1988) a fiziológiai arousal (készenléti állapot, „gerjesztettség”) szintjének változásaira hívja föl a figyelmet az agresszió magyarázatában. Az agresszív viselkedés forrása a megnövekedett fiziológiai arousal. A személy az őt érő arousalkeltő, általában a személyisége integritását veszélyeztető hatásokat gondolatban értékeli, s védekezésképpen vagy támadásként agresszióval válaszol. Ha a magas arousalszint lassan csökken, a személy egy-egy arousalkeltő – s így egyben agressziót kelteni képes – hatás megszűnése után is hajlamos maradhat bizonyos ideig az erőszakos viselkedésre. A kognitív neoasszociációs elmélet (Berkowitz, 1989) szerint az averzív ingerek – frusztrációk, provokációk, zajok, szagok, kedvezőtlen hőmérsékleti körülmények és így tovább – negatív érzést (affektust) generálnak, amely elménkben automatikusan gondolatokat, emlékeket, motoros, illetve fiziológiai válaszok kiváltására irányuló parancsokat aktivál. Mivel pedig érzelmeink és viselkedési mintáink az emlékezetünkben szorosan összekapcsolódnak, az agresszív viselkedésmintákat is ismert helyzetek, érzelmek átélése, tárgyak – például egy fegyver – látványa hívja elő az asszociációs kapcsolatok révén. Anderson és Bushman (2002a) amellett érvelnek, hogy e pszichológiai agresszióelméletek összeegyeztethetők egymással, s egységes modellt javasolnak az agresszív viselkedés működésének leírására. Álláspontjuk szerint az agresszív viselkedés megfigyelése vagy gyakorlása több módon is hatással lehet az emberek viselkedésére. Az agresszív viselkedésformák ismételt gyakorlása vagy megfigyelése (1) megerősíti az agresszióval kapcsolatos ismereteink elmebeli kapcsolódásait, összefüggéseit; (2) agresszív hiedelmeket és attitűdöket szilárdít meg; (3) agresszív észlelési sémákat, (4) agresszív elvárásokat, (5) agresszív viselkedési forgatókönyveket generál; (6) agresszióra való érzéketlenséget alakít ki. E tényezők együttesen és egymást befolyásolva vezetnek az agresszív viselkedés és személyiség formálódásához. Véleményünk szerint azonban az agresszív észlelési sémák révén megváltozott világészlelés nemcsak a saját viselkedést és gondolatokat, hanem a társas interakciókat is befolyásolja: azt, ahogyan egy helyzetben viselkedünk; azt, hogy milyen helyzetekbe kerülünk; s azokat a reakciókat, amelyeket társainkból váltunk ki egy helyzetben. 3.2. Az agresszió kerülő útjai A médiában ábrázolt agresszió számos módon – akár „kerülő úton” is – kifejtheti hatását. A következőkben az agresszivitás néhány olyan burkolt vagy áttételes megjelenésére szeretnénk fölhívni a figyelmet, amelyre keveset (vagy egyáltalán nem) hivatkoznak a szakirodalomban. Egyes társadalmi csoportoknak, így az etnikai kisebbségeknek és az időseknek a médiában tapasztalható sajátos diszkriminációja a valós életben is hátrányt indukálhat. A kisebbségek ellen irányuló agresszió véleményünk szerint kétféleképpen nyilvánulhat meg. Egyrészt a kisebbségeket előnytelenül reprezentáló negatív sztereotípiák önfenntartása és folyamatos médiabeli reprodukciója révén (lásd Mastro & Robinson [2000], Rich et al. [1997], illetve Anastasio et al. [1999] példáit). Másrészt egy még alattomosabbnak tekinthető módon: azáltal, hogy a televíziós agresszió ágensei és alanyai a képernyőn való megjelenés gyakoriságát tekintve eltérnek a való világban megjelenő agresszív cselekedetek szereplőinek statisztikájától, s a televízió nyújtotta összkép az etnikai kisebbséghez tartozás és az életkor tekintetében is torzít (Pottler et al., 1995). Véleményünk szerint a deperszonalizációval, a szereplők lealacsonyításával is az agresszió egyik keveset hivatkozott működési módjára világíthatunk rá. A Magyarországon oly nagy népszerűséget elért kukkolós műsorok – a különféle televíziós valóságshow-k vagy a kandikamerás műsorok – a szereplők deperszonalizációjának jellegzetes terepei: a szereplők bármilyen, akár dehonesztáló helyzetben való megfigyelésének lehetősége személyiségük lealacsonyításához vezet. Úgy figyelhetjük őket, mint állatkerti egyedeket, s a műsorból való kiszavazás lehetősége azt a képernyőn valósággá váló illúziót is magában rejti, hogy szabadon rendelkezhetünk a szereplők sorsával, személyiségével. Félreérthetetlen példa ennek érzékeltetésére az egyik magyar valóságshow televíziós főcíme, amelyben le- és felfelé mutató hüvelykujj jelzi azt a lehetőséget, hogy mi, nézők dönthetünk emberek sorsáról. Mintha a műsorkészítők az ókori gladiátorjátékok agresszív világát kívánnák megeleveníteni – a jel felhívás az agresszióra, arra, hogy lehetőségünk és jogunk van beavatkozni mások magánszférájába, sorsába. Az effajta beavatkozás agresszív aktusként értékelhető.11 3.3. A személyiség és a helyzet hatása E kerülő utak felidézése után azzal kapcsolatban hivatkozunk egy modern lélektani modellre (Anderson & Bushman, 2002a), hogy milyen, a személyiséget vagy az agresszív helyzetet érintő tényezőkön keresztül – azokon mintegy átszűrődve – nyilvánul meg az agresszív cselekedet. Az utánzott, illetve valamilyen módon kiprovokált agresszív megnyilvánulásokat különböző személyiségváltozók befolyásolják: minden olyan jellemvonás, amelyet a személy magával hoz egy-egy helyzetbe vagy interakcióba. Crick és Dodge (1994) például amellett érvel, hogy bizonyos személyek azért agresszívebbek másokkal szemben, mert eleve hajlamosabbak a másokkal szembeni agresszív attribúcióra (mások agresszív észlelésére), s a másokkal szembeni elvárásaik is agresszivitás-központúbbak. Ugyanakkor a saját magunkról alkotott elképzeléseink is hajlamossá tehetnek az agresszióra, például ha úgy képzeljük, hogy sikeresen tudunk végrehajtani agresszív aktusokat másokkal szemben (Huesmann & Guerra, 1997). Kultúránk vagy attitűdjeink is sarkallhatnak agresszív viselkedésre (lásd Anderson & Bushman, 2002a). Emlékezzünk Hough és Erwin (1997), valamint Thomas és munkatársai (1977) eredményeire: minél több agressziót lát egy személy, annál pozitívabbak lesznek az erőszak iránti attitűdjei. Az agresszió megfigyelése ördögi kört eredményezhet: minél többet nézzük, annál elnézőbbek leszünk iránta, vagy annál pozitívabban fogunk viszonyulni hozzá – s minél pozitívabban viszonyulunk az agresszióhoz, annál többet kívánunk belőle. Huesmann (1988) szerint mentális forgatókönyveink is tartalmazhatnak agresszív helyzetbe való belépésre sarkalló mozzanatokat. Bizonyos helyzeti tényezők, például egy agresszivitást kiváltó inger vagy a provokáció, éppúgy képesek befolyásolni agresszív megnyilvánulásainkat, válaszainkat, mint az imént említett személyiségváltozók, azáltal, hogy kogníciónkat s érzelmi működésünket modulálják (vö. a kognitív neoasszociációs elmélettel is: Berkowitz, 1989). Bushman (1998) például kimutatta, hogy a médiában látott agresszió a nézőknél agresszív emléknyomokat feszít elő (vagyis az agresszív emlékek könnyebben válhatnak tudatossá egy agresszív jelenet megtekintése után, és a médiában látott agresszió agresszív cselekedetekre is sarkallhat). Anderson (1997) rámutatott, hogy az erőszakot tartalmazó filmrészletek erőszakkal kapcsolatos érzéseket is keltenek bennünk. Hopf és Weiss (1996) németországi kutatásukban horrorfilmek serdülőkorúakra gyakorolt hatását vizsgálták; eredményeik arra engednek következtetni, hogy az ilyen vizuálismédia-termékek megnézése után több negatív – például halálfélelemmel, bűnnel kapcsolatos –, illetve kifejezetten erőszakhoz kötődő gondolat, forgatókönyv, fantázia fordul meg a fiatalok fejében. Az agresszió észlelésével kapcsolatban érdemes megjegyezni: a médiabeli agresszió fogyasztása azt a veszélyt is magában hordozza, hogy a médiafogyasztó hajlamossá válik a saját magára gyakorolt agresszív hatást alulbecsülni (Hoffner et al., 2001). A Hoffner és munkatársai által megkérdezett vizsgálati személyek általában úgy vélték, hogy rájuk kevésbé hat a médiában megjelenített agresszió, mint egy-egy másik, általuk ismert személyre. Hasonló eredményt kapott Buckingham (2001) is interjúiban, amelyekről tanulmányunkban alább részletesen beszámolunk. Összességében megállapíthatjuk, hogy a médiabeli erőszakot tartósan fogyasztók személyiségbeli változáson is keresztülmennek: az agresszivitás felé torzítják helyzet- és személyészlelésüket, attitűdjeiket, hiedelmeiket és viselkedésüket. Négy évtized lélektani kutatási eredményei támasztják alá, hogy ilyen személyiségbeli és kogníciót érintő változások–torzítások nem keletkeznének az agresszív modellekkel való szembesülés nélkül. A jövőbeli lélektani kísérletektől elsősorban azt várhatjuk, hogy az eddigieknél szisztematikusabb módon tanulmányozzák az agresszív médiamodellek követésének okaiként meghatározható személyiségváltozókat. Föltehetően több kutatást szánnak majd arra a kérdésre, hogy miként és milyen körülmények között fejti ki hatását a nyomtatott sajtóban megjelenő agresszió. Ugyanakkor fontos volna vizsgálat tárgyává tenni azt is, hogy mivel magyarázhatók a különféle kísérleti módszerek segítségével kapott eredmények közötti különbségek.
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Erőszak Kálmos Borbála: Az erőszakosság relativitásának elmélete Stachó László – Molnár Bálint: Médiaerőszak: tények és mítoszok Történelem Szajda Szilárd: Fordulat vagy a fejlődés betetőzése? Európa Sükösd Miklós: Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban Jog Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András: Vita egy új médiatörvény-koncepcióról Sorozatok Soós Zsuzsanna: Kritika Vágvölgyi B. András: WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva Pódiumbeszélgetések
A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9. Támogatónk
Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||
