   |
|
Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most! 2003 tél – Erőszak rovat Médiaerőszak: tények és mítoszok (6/10)6. A morális pánik elmélete A médiakutatásban és a szociológiában a legradikálisabb véleményt megfogalmazó elméletalkotók az agressziót közvetítő médiaműfajok föntihez hasonló értelmezései nyomán a médiaerőszakra adott elítélő társadalmi reakciókat „morális pánikként” értelmezik. Így Stanley Cohen elmélete a morális pánikról a médiában megjelenő agresszióval kapcsolatos társadalomtudományi diskurzus alapvető eleme (Cohen, 1980).15 Cohen meghatározása szerint akkor beszélhetünk morális pánikról, ha egy csoport vagy egy bizonyos csoporthoz kapcsolódó jelenség az adott társadalom idealizált rendjét, elfogadott értékrendszerét fenyegető veszélyként tudatosul a társadalom tagjaiban. A morális pánik során kialakult képzetek beépülnek a társadalom hiedelemrendszerébe, és leegyszerűsítő magyarázatot kínálnak a társadalmi rendről szóló laikus elképzelések megalkotásához. A hatalmon lévők hajlamosak kihasználni a morális pánikokat, mert ezekkel könnyen elterelhetik a figyelmet a mélyebb, nehezebben kezelhető problémákról; hajlanak arra, hogy a környezeti és technikai kockázatok fölötti ellenőrzés helyett a deviáns viselkedés által hordozott, kisebb költséggel kezelhető fenyegetésre koncentráljanak. Henry Jenkins amerikai médiakutató a morális pánikok ezen ellentmondásosságát igazoló fontos példaként említi, hogy a politikusok és a szülők jelentős része kevésbé támadja a fegyverviselés szabályozását az Amerikai Egyesült Államokban, mint az agressziót közvetítő médiát: az iskolai lövöldözések kapcsán nem a fegyverviseléshez kapcsolódó törvény, hanem a médiában megjelenő erőszak a támadások elsődleges célpontja (Jenkins, 2000). Számos empirikus kutatás igazolja, hogy a médiában látható erőszakot a közvélemény Európában és Amerikában egyaránt jelentős mértékben elítéli: az egyes kutatók szerint morális pánikot kiváltó erőszakos bűncselekményeket az emberek jelentős részének véleménye szerint a televízióban, a filmeken vagy a videojátékokban látottak hatására követték el a fiatalok (lásd Gauntlett & Hill, 1999; Jenkins, 2000; Buckingham, 2001). Stanley Cohen (1980) elmélete szerint akkor tekinthető egy jelenséghez kapcsolódó társadalmi reakció morális pániknak, ha egyszerre teljesül a következő öt feltétel:
A morálispánik-elmélet kutatóinak gyakran hivatkozott példája egy 1996-os nagy-britanniai eset (lásd például Buckingham, 2001; Newburn & Hagell, 1995): a hároméves James Bulgert két tízéves gyermek kínozta és gyilkolta meg brutálisan, akiket a sajtó, illetve a bíróság szerint a Gyermekjáték III. (Child Play III) című film sarkallt a tett elkövetésére. Buckingham (2001) véleménye szerint nem lehet ok-okozati kapcsolatot felfedezni a filmek és az ehhez hasonló bűnesetek között, s a Bulger-ügy kapcsán kialakult morális pánik indokolatlanságát az is mutatja, hogy az elkövető gyermekek nem látták az őket állítólagosan motiváló filmet.16 Ugyancsak sokat hivatkozott eset a morális pánikok kapcsán az egyesült államokbeli Littletonban 1999. április 20-án történt lövöldözés: a Columbine High Schoolban két 18 éves fiú 12 iskolatársát és egy tanárát gyilkolta meg, majd öngyilkosságot követett el (lásd erről Jenkins [2000] alább ismertetett elemzését). Stuart Hall ([1976] 1999) brit szociológus az erőszakos jelenetek által generált félelmet természetes védekező reakcióként értékeli. Hall e kérdés vizsgálatakor fontosabbnak érzi a recepcióelemzéseket a Gerbner (1999) kutatásaiban elsődleges szereppel bíró tartalomelemzéseknél. Hall a tévéerőszak-vitát morális pánikként értelmezi, amely a társadalom iránti bizalom általános térvesztéséből fakad: szerinte a nézők többsége úgy érzi, hogy szinte kizárólag a társadalom többi tagjára van hatással a média, s ez válsághoz, növekvő erőszakhoz vezet. Hall utóbbi állítását Hoffner és munkatársai (2001), valamint Buckingham (2001, lásd alább) empirikus vizsgálatai igazolják. Érdemes megemlíteni, hogy míg Hall a morális pánik klasszikus, Cohen (1980) által kidolgozott meghatározását használta, az újabb értelmezések (például Willard, 1997, idézi Császi, 2003; lásd még Császi, 2002) arra mutatnak rá, hogy a televíziós erőszakkal kapcsolatos morális pánik új típusú társadalmi „rítusként” értékelhető. A rítus forgatókönyve a következő: a közvélemény kritikával illeti a médiát, majd törvényi szabályozást követelnek, végül azonban a kutatások ellentmondásossága és a szólásszabadság védelmének jegyében nem történik változás a médiában látható erőszak szabályozásában.17
© Médiakutató Alapítvány 2000–2009. :: Főoldal :: Impresszum :: Szerzőinkhez :: Beköszöntő
| |
Lapozás
Rovatok
Archívum
Erőszak Kálmos Borbála: Az erőszakosság relativitásának elmélete Stachó László – Molnár Bálint: Médiaerőszak: tények és mítoszok Történelem Szajda Szilárd: Fordulat vagy a fejlődés betetőzése? Európa Sükösd Miklós: Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában Kertész Krisztina: Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban Jog Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András: Vita egy új médiatörvény-koncepcióról Sorozatok Soós Zsuzsanna: Kritika Vágvölgyi B. András: WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva Támogatónk
Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja. Partnereink
Magyar Kommunikációtudományi Társaság Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette) |
| ||||||||||||||||||||||
