Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2003 tél – Európa rovat

Sükösd Miklós

Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában (2/5)

A magyar sajtó EU-képe

Először egy empirikus kutatás eredményeit ismertetném, amely a magyar sajtó EU-képét elemezte. Közhely, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása olyan esemény, amelynek történelmi jelentősége csak a magyar történelem kiemelkedő sorsfordulóihoz – a honfoglaláshoz, a kereszténység felvételéhez vagy újabb kori történelmünkből az 1848-as vagy az 1956-os forradalomhoz és az 1989–90-es rendszerváltáshoz – hasonlítható. Az is gyakori gondolat, hogy a médiának jelentős szerepet kell vállalnia az uniós csatlakozás folyamatának megismertetésében. Ennek ellenére, akármilyen hihetetlen, sajnálatos módon egyetlen tudományos igényű felmérés sem készült arról, hogyan mutatja be az elektronikus média, a rádió és a tévé az EU-csatlakozás folyamatát.

Sőt, ismereteim szerint mindössze egy tudományos rendszerezettségű felmérés és két kvalitatív tanulmány (Hegedűs, 2000; Szilágyi-Gál, 2003) készült a magyar sajtó EU-képéről is. Elképesztőnek tartom ezt a hiányosságot, amely még kiáltóbb, ha tekintetbe vesszük, hogy a 2003. április 12-i EU-csatlakozási népszavazást milliárdos nagyságrendű – jelentős részben az elektronikus médiában folytatott – kommunikációs kampány előzte meg, s a Külügyminisztérium már az 1990-es évek közepétől kezdve rendszeresen írt ki az EU-csatlakozáshoz kapcsolódó közvélemény-felkészítési médiatámogatási pályázatokat. Ha másért nem, e közpénzből folytatott kampányok támogatására, tervezésére, hatékonyságának mérésére indokolt lett volna módszeres médiatartalom- és diskurzuselemzéseket végezni. Sajnálatos az is, hogy az ORTT vagy a médiakutatással foglalkozó tudományos műhelyek sem végezték el ezeket a vizsgálatokat.2 Tudományos tények, „földközeli” empirikus eredmények híján pedig csak illusztrációkat, eseteket emlegethetünk, sztorikat mondogathatunk egymásnak, spekulálhatunk arról, hogy ki mit gondol a csatlakozási folyamat médiabemutatásáról.

Módszeres tartalomelemzés tehát ismereteim szerint csak egy készült. Ezt Terestyéni Tamás tartalomelemző, médiakutató csoportja készítette 2000-ben egy, a magyar társadalom EU-kommunikációs stratégiájának kidolgozását támogató PHARE-program keretében (Terestyéni, 2000, 2001). A vizsgálatban két országos lapot, a Magyar Nemzetet és a Népszabadságot vették górcső alá. Emellett hat megyei lapot elemeztek: a Kisalföldet, a 24 Órát, a Somogyi Hírlapot, az Észak-Magyarországot, a Hajdú-Bihari Naplót, a Petőfi Népét és két hetilapot: a 168 Órát és a Magyar Fórumot. A kutatás mintájába a fenti tíz újság valamennyi cikke bekerült, amely 2000. április 1. és szeptember 30. között jelent meg. A kutatók minden olyan cikket tekintetbe vettek, amelyben a puszta említésnél több, legalább egy mondatnyi közlés szerepelt az Európai Unióról vagy az EU-hoz kapcsolódó témakörről. A tartalomelemzési eredmények nem váltottak ki közéleti vitát, reflexiót, s nem is jutottak vissza az újságíró-társadalomhoz. A megállapítások pedig feltétlenül figyelmet érdemelnek. Az idő rövidsége miatt hét jellemző elemet, trendet szeretnék kiemelni.

Az első jelentős tény már 2000-ben, mintegy három évvel a csatlakozásról döntő népszavazás előtt, a cikkek elképesztő mennyisége volt. A kutatás fél évében 2 227 olyan cikk jelent meg, amely az EU-val (is) foglalkozott. Az országos napilapok minden lapszámában szerepelt ilyen írás (számonként átlagosan 3,29 cikk). A megyei napilapokban számonként átlagosan 1,26, az EU-t és a csatlakozást valamilyen módon érintő írás jelent meg. (Itt azonban akár több nap is eltelhetett megjelenés nélkül, hogy aztán tömbökben szerepeljenek a cikkek. Az Észak-Magyarország című lapban például jellemző módon az EU-mellékletet tartalmazó számokban jelentek meg a témáról szóló írások.) A nagy sajtóérdeklődés így a közérdeklődés napirendjén tartotta a csatlakozás kérdését: a mennyiségi keretek, a nagy felület rendelkezésre állt.

A második trend a hírek, a nyers információ, a napi aktualitások közlésének dominanciája. Az összes EU-val, csatlakozással foglalkozó cikk 95 százaléka ilyen típusú hírcikk volt. Vagyis csak öt százalék marad elemzésre, glosszára, publicisztikára, a háttérösszefüggések megvilágítására, vezércikkre, kommentárra. Ez azt jelenti, hogy a hosszú távú értelmezési keretek, azok a kontextust nyújtó, beágyazási lehetőségek, amelyek a hírmorzsákat képessé teszik arra, hogy értelmes képet adjanak ki, hogy a kirakós játék, a mozaik összeálljon, nos ezek a cikkek elenyésző mennyiségben voltak jelen a magyar sajtóban. Némileg nagyobb arányban, 11 százalékban jelentek meg a két országos napilapban. Ebből következően igen kis, elenyésző arányban a legolvasottabb magyar újságtípusban, a megyei napilapokban. Vagyis a megyei sajtó olvasói csak a legritkábban kaptak értelmezést, eligazítást, orientáló véleményt a csatlakozás kérdéseiről. Az arányok bizonyára változtak a 2000-es kutatás óta az elmúlt években. Érdekes és fontos lenne ma is megnézni, hogy a sajtóban hogyan alakulnak ezek az arányok.

A harmadik jellemző trend: a magyar csatlakozás diplomáciai, külgazdasági, külpolitikai témaként jelenik meg. A cikkekben intézmények képviselői, a brüsszeli és a magyar tárgyalódelegációk a tipikus szereplők. Egy jellemző tévéképet vagy fotót említenék: a brüsszeli sajtótájékoztatókon EU-bürokraták és -döntéshozók, valamint magyar diplomaták, politikusok nyilatkoznak. Szinte alig esik szó – néhány cikk ír csupán – az EU értékeiről, alapeszméiről, hosszú távú kulturális értékeiről, az európaiság, a federalizmus, a multikulturalizmus, a hosszú távú víziók kérdéseiről. Ha ezt összeadjuk azzal, hogy 95 százalékban mikrocikkek, hírcikkek jelennek meg, kezd kialakulni az a kép, amelyet a módszeres vizsgálat alapján találunk: a csatlakozási folyamatot a sajtó tipikusan rövid cikkekben, a tárgyalásokat hivatalos, intézményes diplomáciai tárgyalásként mutatja be.

A negyedik állítás: az Európai Unió a magyar csatlakozás értelmezési keretében jelenik meg a cikkek kétharmadában. Tehát egy olyan EU áll előttünk, amelynek a fő profilja a sajtó képe szerint a bővítés és ezen belül Magyarország. Ez részben természetes, hiszen magyar heti- és napilapokról és hazai olvasóikról van szó. Hosszú távon ez a szemlélet mégis egyfajta csőlátáshoz vezethet. A magyar csatlakozás szempontja mellet eltörpülnek a valódi, EU-n belüli lényegi kérdések, például az európai döntéshozó intézmények súlya és egymáshoz való viszonya vagy az integráció jövőjéről folyó vita. Természetesen 2000-ben a tárgyalások aktualitása volt napirenden, a találgatás, hogy vajon mikor fog megvalósulni a csatlakozás. (Még a csatlakozás menetrendjét meghatározó 2002-es koppenhágai döntés előtt vagyunk.) Ehhez képest az a kérdés, hogy milyen EU-hoz csatlakozunk, nem kapott figyelmet.

A tárgyalások középpontba állításából következik, hogy kik a jellemző szereplői a magyar sajtóban az EU-témájú megjelenéseknek. Természetesen a politikusok és a diplomaták. A politikusokon belül a külpolitikusok: a külügyi tisztségviselők, a tárgyalódelegációk és a külügyminiszter. Tehát a hivatalos, külügyi Magyarország és a hivatalos, brüsszeli EU dominálja az EU-képet 2000-ben a magyar sajtóban. Nagyon kis számban követik őket a szakértők, és elenyésző számban a gazdaság, az üzleti élet szereplői. Nagyrészt hiányoznak a szakmai érdekszövetségek – a pékektől a fuvarosokig. Szintén elenyésző számban jelennek meg önkormányzati képviselők, polgármesterek, ami az EU-forrásból megvalósuló regionális fejlesztéseket, például PHARE-beruházásokat, támogatásokat tekintve igen meglepő.

Az ötödik tény, amit érdemes megemlíteni: a csatlakozás kérdése sokszor hazai, belpolitikai konfliktusok ütközőpontjaként jelenik meg. 2000 nyarán „az EU-n kívül is van élet” miniszterelnöki szlogen (Orbán Viktor) állt a belpolitikai villongások középpontjában. Ha visszaemlékszünk, ekkor került Haider pártja kormányra Ausztriában, és az EU ezzel kapcsolatos reakciói szintén a magyar belpolitikai élet ütközőpontjába kerültek. Ezek a belpolitikai, pártpolitikai konfliktusok, amelyek a csatlakozás kérdéseit a belpolitikai marketing témájaként, a pártok identitásalkotó véleményelemeként jelenítik meg, nagy számban jelennek meg a sajtóban. Az uniós kérdéskör efféle használatát azóta is tapasztalhattuk – legutóbb a 2003. áprilisi népszavazási kampány során.

A hatodik fő kiemelnivaló a tartalomelemzés eredményeiből az, hogy nincs érdemleges elutasító érv a csatlakozással szemben a magyar sajtóban. Ez annál is meglepőbb, mert a Magyar Fórum is az elemzett lapok között szerepelt. A kevés elutasító álláspont nyilván ehhez a laphoz kötődik. Szeretném felvetni ugyanezt a kérdést a 2003-as kontextusban is. Az EU-népszavazási kampányban sem jelent meg nagy terjedelemben erős ellenző vélemény. Legalábbis a kormányzati kampányban, adófizetői pénzből nem támogatták a „nem” álláspontot, és sokszor az volt az ember benyomása, hogy a „nem” álláspont nyilvános képviselői nem szakmailag megalapozott álláspontot képviseltek; illetve azok, akik megalapozott álláspontot képviseltek, nem jutottak igazán térhez. Nem volt kiegyensúlyozott vita, egy nagyon erős „igen”-nel és annak számos árnyalatával szemben sporadikus „nem” állt – ezt találták a kutatók 2000-ben is. Vagyis a kedvező hatások bemutatása dominált már 2000-ben, s ez a trend a kormányzati kampányban felerősítve köszönt vissza. Meg kell jegyezni, hogy a Külügyminisztérium már 2000-ben is többet támogatott az elemzett lapok közül, EU-rovatokat, -oldalakat szponzorált, és azóta is szponzorál például a megyei lapok jelentős részénél. (Sőt, a közelmúltban valamennyi megyei napilapot és több minőségi országos napilapot is, a Népszabadság kivételével.)

A hetedik tény, amelyet szeretnék kiemelni, hogy nagyon kevés figyelem, kevés fény vetül az EU-támogatásokra, s az EU-támogatásokból megvalósult beruházásokra, projektekre. Holott a PHARE-programok sok projektet támogattak a romaképzéstől a helyi víztisztító környezetvédelmi beruházásokig Magyarországon az 1990-es évek közepétől. Ezekről érdekes módon még a megyei sajtóban is, ahol pedig a helyi és regionális hírközpontúság erősen érvényesül, viszonylag keveset lehetett olvasni.

Összegezzünk: a magyar sajtó jellemző EU-képe az, hogy brüsszeli sajtótájékoztatókon általában idősebb, fekete öltönyös férfi diplomaták, EU-szakzsargonban, EU-büro nyelven érthetetlen dolgokat beszélnek. Az Unió a magyar csatlakozás kontextusában jelenik meg, a csatlakozás pedig távoli eseménysorként. Távoli földrajzi értelemben, mert Brüsszelben vagy legjobb esetben Budapesten zajlik; és távoli szimbolikus értelemben, mert messze a fejünk felett, a nemzetközi intézmények és diplomácia csúcsvilágában döntenek rólunk. Én, a magyar állampolgár, a hús-vér ember, a teherautósofőr, a kismama, az óvónő, az asztalos, a tanár, a banktisztviselő nehezen tudok kapcsolódni ehhez. A szakmámról nem esik szó, a szakmám képviselője nem jelenik meg, s a helyi közösségem kapcsolódásáról is kevés szó esik: csúcspolitikusok, külügyesek, diplomaták tárgyalnak öltönyben. Összefoglalva egy féléves, intenzív sajtóelemzés alapján ez a magyar sajtó EU-képe 2000-ben.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum

Erőszak

Kálmos Borbála:

Az erőszakosság relativitásának elmélete

Stachó László – Molnár Bálint:

Médiaerőszak: tények és mítoszok

Történelem

Szajda Szilárd:

Fordulat vagy a fejlődés betetőzése?

Európa

Sükösd Miklós:

Kommunikációs deficit Magyarország európai uniós csatlakozásának médiabemutásában

Kertész Krisztina:

Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban

Jog

Szente Péter – Agárdi Péter – dr. Bayer Judit – Cseh Gabriella – Gellért Kis Gábor – Haraszti Miklós – Molnár Péter – dr. Nahlik Gábor – Szalai Annamária – Szekfű András:

Vita egy új médiatörvény-koncepcióról

Sorozatok

Soós Zsuzsanna:

Hogyan főzzünk szappanoperát?

Kritika

Vágvölgyi B. András:

WAParadicsom avagy információs társadalom keitai denwára hangolva

Támogatónk

Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja.