Felhívás A Médiakutató c. folyóirat publikációs versenyt hirdet. Színvonalas tanulmányokat várunk elsősorban az új média, migráció, médiajog témáiban. Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft.

A 40000 és 20000 karakteres írásokat az címre várjuk, a honlapunkon megadott formátum figyelembevételével.

A beérkezett írásokat double-blind peer review (kétszeresen anonim lektorálás) módszerrel értékelik a szerkesztőség tagjai, illetve felkért bírálók.

A pályázatok beküldésének határideje: 2017. szeptember 30.

A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy megfelelő pályamunkák hiányában az eredményhirdetéstől eltekintsen, vagy kevesebb nyertest hirdessen.

Médiakutató 2004 tavasz

Kisebbség

Messing Vera:

Süketek beszéde

A jászladányi iskolaügy kapcsán kialakult sajtódiskurzus
kvalitatív elemzése

Az alábbiakban olvasható tanulmány egy nagy lélegzetű kutatássorozat1 részlete. A magyarországi romák társadalmi, gazdasági és politikai helyzetét, politikai és jogi emancipációját feltérképező kutatássorozat egyik fejezete a romák médiabemutatásával foglalkozott. Ezen belül vizsgáltuk egy interetnikus konfliktus sajtómegjelenését abban a reményben, hogy adalékokkal szolgál arról, miként befolyásolhatja a média a társadalom interetnikus viszonyait. Az elemzés két részből állt. Az első a konfliktus két évének teljes sajtóbemutatását vizsgálta kódutasításon alapuló tematikus kvantitatív tartalomelemzés segítségével. A második kvalitatív jellegű elemzés a konfliktus egy része, az iskolavita kapcsán kialakult sajtódiskurzus elemzését tartalmazza. A következőkben az utóbbi tanulmányt közöljük.

1. Az iskolavita dióhéjban

Jászladányban évek óta húzódó és egyre jobban elmérgesedő vita zajlott a kisebbségi és a többségi önkormányzatok között. E konfliktusnak számos fejezete volt 2000 eleje óta, hogy csak a legismertebbeket említsem: a település szélén, a romák házai mellett található illegális szemétlerakó rendezetlensége, a rejtélyes „csuklyás” támadások sorozata, a közösséget sújtó építési tilalom bevezetése. Ebben a közegben történt, hogy az iskolások egyre nagyobb mértékű elvándorlása miatt aggódó városvezetés 2000 elején elhatározta: létrehoz(at) egy alapítványi magániskolát. Az új iskolába a „komolyan tanulni vágyó és a házirendet betartó” diákok évi 25–30 ezer forintos tandíj ellenében iratkozhattak be. A cigány kisebbségi önkormányzat az ötlet ellen a kezdetektől fogva tiltakozott, mert amögött a roma gyerekek szegregációjának motívumát sejtette. Az önkormányzat figyelmét az ombudsman és a Közigazgatási Hivatal is felhívta arra, hogy minden, iskolával kapcsolatos döntéshez a kisebbségi önkormányzat véleményét is ki kell kérni, mivel az önkormányzati iskola alapító okirata és az igényelt állami támogatás szerint kisebbségi oktatást folytat. Az önkormányzat ennek ellenére nem kérte a kisebbségi testület egyetértését, hanem bérbe adta (2 évre egymillió, vagyis havi 41 600 forintért, amely a rezsiköltséget is tartalmazza) az önkormányzati iskola újonnan épült és jól felszerelt épületének azt a szárnyát, amely a nyelvi és kémiai laboroknak és a tornacsarnoknak is helyet ad. Az önkormányzati iskolának meghagyta az épület kisebb részét, valamint a régi, az új épülettől és a központtól távol fekvő és lerobbant iskolaépületet.

A jegyző a jogi aggályok ellenére kiadta a működési engedélyt. A kisebbségi önkormányzat elnöke folyamatosan tiltakozott, de a polgármester nem állt szóba vele, az ügyben eredménytelenül próbált békíteni az ombudsman, a köztársasági elnök és az oktatási miniszter is. A Megyei Közigazgatási Hivatal augusztus végén felülbírálta a jegyzői határozatot, arra hivatkozva, hogy a kisebbségi önkormányzat beleegyezése nélkül törvénysértő a bérbeadás, majd az iskolakezdéssel egy időben visszavonta az alapítványi iskola működési engedélyét. Ennek megfelelően az Oktatási Minisztérium (OM) is megtagadta a regisztrációhoz és az állami támogatáshoz szükséges azonosítószám megadását. Ezután az iskola felfüggesztette tevékenységét, a szülők különböző demonstrációkon tiltakoztak, a gyerekeket és a tanárokat pedig visszavette az önkormányzati iskola változatlan osztálybontásban. A hivatali és jogi vita mellett azonban a tartalmi ellentét mégis az, hogy a jászladányi önkormányzat intézkedésének következményeképp létrejött a – nem teljes körű – etnikai szegregáció: az alapítványnak bérbeadott modern infrastruktúrájú iskolában a roma gyerekek aránya tíz százalék körüli, míg a leromlott állapotú és infrastrukturálisan hiányos önkormányzati iskolában 80 százalékos.

2. A kvantitatív tematikus sajtóelemzés legfontosabb
megállapításai

Az iskolavita kapcsán kialakult sajtódiskurzus bemutatása előtt készült „alapozó kutatás” – a tematikus, kódutasításon alapuló tartalomelemzés – legfontosabb következtetései a követezőek voltak:

3. Sajtódiskurzus az iskolaügyről

Az iskolavita kapcsán publikált hosszabb lélegzetű elemző és véleménycikkeket kvalitatív technikákkal vizsgáltam meg. A kvalitatív elemzés létjogosultságát az adja, hogy a sajtóbemutatások „finomabb” tulajdonságait csak így lehet kimutatni. Hátránya ugyanakkor, hogy nem szisztematikus és reprezentatív, tehát az elemzés által kimutatott jelenségek nem írják le a teljes sajtót. De a cél nem is ez, hanem az, hogy a jászladányi konfliktus kapcsán kialakult társadalmi-értelmiségi vita különböző gondolati sémáit, érzelmi kereteit és érvrendszereit bemutassa. Ez a technika arra is alkalmas, hogy felfedje: az objektív, mérhető szempontok szerint esetleg kiegyensúlyozott sajtókép szenved-e rejtettebb torzításokat. A kvalitatív elemzés arra is választ adhat, hogy melyik sajtótermék a konfliktus mely résztvevőjének retorikáját, beállításait veszi át.

Ennek megfelelően a magyar sajtópaletta két pólusának meghatározó lapjait vizsgáltam: a „jobboldali” sajtóból a Magyar Nemzet elemző és kommentár típusú cikkeit, valamint a radikális lapok, a Magyar Fórum és a Magyar Demokrata írásait. A másik pólust a Magyar Hírlap jelenti, amely véleményrovatában teret adott a témában a szó szoros értelmében vett értelmiségi diskurzusnak.3 A lap véleményrovatának hasábjain olvasható írások4 egy vitaindító cikkre reagálásul születtek. Ez elemezhető a diskurzuselemzés technikáival. A többi újságban megjelent szerkesztőségi kommentárok, vélemények csak retorikájuk, érvelési tárházuk és a bennük elhangzó és főképp el nem hangzó tények alapján elemezhetőek.

3.1. A Magyar Hírlap diskurzusa

A Jászladányban élő romák és nem romák között elmérgesedő ellentétek nem új keletűek, többéves történetük van. A sajtóban megtalálhatóak az ellentétek kezdeteiről (illegális szeméttelep, romák elleni támadások, a közösséget sújtó építési tilalom) szóló beszámolók, ugyanakkor Jászladány az alapítványi iskola létrehozása és az önkormányzati választások miatt került az országos média figyelmének fókuszába. Az alapítványi iskola létrehozása és a mögötte sejtett szegregációs kísérlet indította a sajtó és az értelmiség képviselőit arra, hogy immár szakmai berkeken kívüli diskurzust kezdeményezzen a magyar oktatásügy romákkal kapcsolatos mizériáiról, a szegregáció és a diszkrimináció különböző formáiról, illetve arról a problémáról, amelyet a különböző kulturális-társadalmi háttérrel rendelkező gyerekek integrált oktatása jelent.

A Magyar Hírlapban megjelent diskurzus az egyetlen, amelyben valóban ellentétes nézetek ütköztek, és amely egyúttal több, mint egyszerű értelmiségi vita. Ki nem mondott tétje, hogy a jászladányi iskolaügy precedensértékű. A lapban olvasható vita jól mintázza azt, hogy miért is nem képes a magyarországi elit kompromisszumra jutni az ilyen lényeges precedensügyekben. Előrebocsátva az alábbi elemzés legfőbb következtetését: azért, mert a „diskuráló” közszereplők „elbeszélnek” egymás mellett: más és más érveket ismételnek. Nem hallják meg az ellenvéleményt megfogalmazó fél érveit, és valójában nem reagálnak rájuk. A vitázó felek – valamennyien a saját gondolati kereteiken belül mozogva – nem igazán „fogják” a másik álláspontját.

A Magyar Hírlap nyolc írásában hat különböző érvelési-gondolati keret rajzolódik ki:

1. Alkotmányjogi érvelés.Ez Kolláth György vitaindító cikkének kiinduló tézise. Eszerint a szabad iskolaalapítás és -választás alkotmányos jog, amelyet nem szabad egyéb jogok (kisebbségi önrendelkezés, diszkrimináció tilalma) miatt korlátozni. Jászladányban nincs szó másról, mint arról, hogy az önkormányzat a szabad iskolaválasztás és -alapítás jogát kívánja a város lakói számára biztosítani. Az Oktatási Minisztérium tehát az alkotmányt – a többség jogait – sérti, amikor megakadályozza az alapítványi iskola létrehozását.

Az alapítványi iskola létrehozását ellenzők álláspontja szerint a tervezett iskola pontosan a szabad iskolaválasztáshoz és a minőségi oktatáshoz való jogot sérti, mivel olyan intézményt hoz létre, amely alkalmas az „arra nem érdemes” gyermekek önkényes elkülönítésére. A cél tehát eleve egy olyan iskola létrehozása, amely színvonalas oktatást biztosít, hogy a régi iskolában rekesszék a megoldatlan problémákat – vélekednek az alapítványi iskola ellenzői.

2. Oktatásszakmai érvelés. Eszerint a probléma magva pedagógiai, hiszen a konfliktus abból táplálkozik, hogy nem megfelelő színvonalú az oktatás az önkormányzati iskolában. A pedagógusok nem tudnak megbirkózni a különböző társadalmi-kulturális hátterű gyerekek integrált oktatásának kihívásaival, emiatt nem jutnak a gyerekek megfelelő színvonalú oktatáshoz. Alapvetően pedagógiai-szakmai probléma az, ha egy iskolában a gyerekek egy csoportjának rossz magaviselete megakadályozza a normális tanítást. Ennek megfelelően az ilyen helyzetet pedagógiai módszerekkel kell orvosolni.

3. Antidiszkriminációs érvelés. Az iskola megalapításának gondolatát etnikai diszkriminációs motívumok hatják át. Erre bizonyíték az alapítványi iskola létrehozását kezdeményező polgármesteri előterjesztés, amely nyíltan diszkriminatív. Eszerint ugyanis

„[a] népcsoportokat, amelyek a különböző kultúrákat hordozzák, nem lehet erőszakosan egybezárni, integrálni egymással […] a jászladányi társadalomban a cigány-magyar törésvonal felerősödik, ha egybeesik a szegény-gazdag törésvonallal.”

Azonban az olyan „iskolaalapítás”, amely magában hordozza a szegregáció lehetőségét, ettől függetlenül is alkotmányellenes, és sérti a társadalom hosszú távú érdekeit. Az iskolaalapítást támogatók táborának cáfolatai ellenére az alapítványi iskola létrejötte diszkriminációt és szegregációt eredményez, mivel – mint említettem – a magas színvonalú infrastruktúrával rendelkező iskolában a diákok mintegy tíz százaléka roma, míg a „kifosztott” önkormányzati iskolában 80 százalékuk az.

4. Szociális érvelés. Elsősorban szociális kérdés az, hogy a létrehozandó magániskola ne okozhasson esélyegyenlőtlenséget és etnikai megkülönböztetést. Ez az érvelés deetnicizálja a konfliktust: az esetleges szegregáció oka a településen jelenlévő szociális különbségekben rejlik. A megoldást nem az alapítványi iskola létrehozásának megakadályozása, hanem a hátrányos helyzetű gyerekek esélyeinek kiegyenlítése, vagyis e gyerekek tandíjának átvállalása jelentené.

5. Adminisztratív érvelés. Ez nagyon hangsúlyosan jelenik meg a cikkekben, és azt taglalja, hogy az ügyben érintett különböző hivatalok és állami szervek – az önkormányzat, a jegyző, a Közigazgatási Hivatal, az OM – eljárásának melyek a jogi alapjai. Vagyis azt, hogy volt-e joga az önkormányzatnak bérbe adni az iskola épületének egy részét, a jegyzőnek kiadni a működési engedélyt, a Közigazgatási Hivatalnak visszavonni az engedélyt, az OM-nek pedig megtagadni a regisztrációs számot. Bár én nem vagyok jogász, úgy tűnik, hogy a törvények nem egyértelműek:

6. Politikai érvelés. Néhány szerző olyan érveket is használ, amelyek a belpolitika területére viszi át a jászladányi iskolakonfliktust. Az egyik szerző Hegyi Gyula, aki érezhetően csak ürügyként használja a jászladányi konfliktust politikai hitvallásának bemutatásához. A szerző tagadja a jászladányi és a hasonló roma–magyar konfliktusok etnikai jellegét, és az osztályharc ideológiai keretébe helyezi az ellentéteket:

„A nehezen élő középosztály kerül szembe a teljes szegénységbe csúszott családokkal. […] Nálunk az osztályharcot sikerült a paloták környékéről a falusi porták és putrik világába szorítani.”6

A másik szerző Kolláth, aki – a jobboldali sajtóhoz hasonlóan – előszeretettel helyezi a jászladányi vitát a jobb- és baloldal politikai erőinek mezejére.

Az alábbi mátrix a nyolc írás állításainak és reakcióinak érveit kivonatolja:

  alkotmány-
jogi
oktatás-
szakmai
antidisz-
kriminációs
szociális adminiszt-
ratív
politikai-
ideológiai
Kolláth Gy.:
A ladányi
iskolapélda
x     x x  
Herczog M.:
Tiszadobi
óvodapélda
x x        
Hell I.:
Jogállam és
etnocsisztka
x   x      
Hamvay L.:
Jászladány
ürügyén
x x        
Kolláth Gy.:
Alperesi
zárszó
x     x   x
Mohácsi V.:
Egy Magyar-
ország van
x x x   x  
Hegyi Gy.:
Féligazságok
romaügyben
      x   x
Horváth A.:
Mire példa a
jl-i iskolaügy
x   x   x  

A fenti mátrix az egyes cikkekben olvasható érvek jellegét foglalja össze. Látható, hogy Kolláth György azon állítása provokálta ki a cikksorozatot, amelyben ellentétbe állította a szabad iskolaalapítás és -választás jogát a kisebbség azon kollektív jogával, hogy részt vegyen a közéletben, ellenkezzen, ha diszkriminációt sejt:

„Pár alkotmányos szabályt kell(ene) összhangba hozni. […] Az alaptörvény […] rögzíti a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. […] védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket, kollektív jogot adva a közéleti szereplésre […] tilt bármely hátrányos megkülönböztetést, vagyis etnikai diszkriminációt. Muszáj-e egy szülőnek – kisebbségvédelem címén – Ladányban eleve feladni, hogy gyermekének […] tisztességes oktatásban és nevelésben legyen része?”7

Minden írás kitér arra, hogy a szülőnek természetesen joga van a szabad iskolaválasztásra vagy akár iskolaalapításra. De... és itt több ellenérv hangzik el:

A mátrix kitűnően mutatja, hogy az alapítványi iskola léte mellett és ellen érvelők „elbeszélnek” egymás mellett, egyszerűen más érvrendszerben mozognak. Kolláth György és Hegyi Gyula, akik az alapítványi iskola létrejötte mellett foglalnak állást, az alkotmányjogi érvek mellett szociális problémaként keretezik a jászladányi konfliktust, és politikai-ideológiai érvekkel támasztják alá abbéli véleményüket, hogy jogszerűen működik az alapítványi iskola. Szociális problémaként keretezni a jászladányi iskolalapítás ügyét azért jó stratégia az alapítványi iskolát támogatók számára – ezt teszi egyébként Jászladány polgármestere is –, mert ez könnyen feloldható konfliktus: a jól tanuló roma gyerekek ösztöndíjban részesülhetnek, amely fedezheti az iskola költségeit, és elveszi a diszkriminációs érvek élét.

Abban a kijelentésben minden vitázó fél egyetért, hogy a diákoknak joguk van a színvonalas oktatáshoz, a jól tanulóknak az igényeiknek megfelelő iskolához (lásd a mátrix első oszlopát). A szabad iskolaválasztás és alapítás jogát is mindenki elismeri. Az alapítványi iskolát támogatók azon aggodalmára, hogy a „komolyan tanulni vágyó” diákok jogai sérülnek, csupán két válaszcikk reagál: Mohácsi Viktória kitér az OM által ajánlott pedagógiai program részleteire, amely a jól tanuló diákok számára is megfelelő megoldást biztosítana. Herczog Mária pedig a sikeres tiszadobi példát illusztrálva egész cikkében a hasonló – integrált oktatásból származó – problémák pedagógiai megoldási lehetőségeit tárgyalja. A többi válaszcikk nem reagál érdemben erre a felvetésre, csupán annyiban, amennyiben leszögezi az iskolaválasztás és -alapítás szabadságának elvét.

Kolláth György második cikke, mely a reakciókra válaszol, számos tényt és korábban elhangzott érvet hagy figyelmen kívül, így azt, hogy

Kolláth György tehát a diskurzusban elhangzott ellenérvek zömét figyelmen kívül hagyta.

Az iskolaalapítást támogatók nem „hallották meg” az ellentábor súlyos érveit: nem reagáltak érdemben a szegregációval kapcsolatos félelmekre (antidiszkriminációs érvelés), elintézték azzal, hogy szegregációról nem is lehet szó, mert a diákok tíz százaléka roma. Azt a tényt is figyelmen kívül hagyták, hogy a csonka önkormányzati iskolában a roma gyerekek aránya eléri majd a 80 százalékot, tehát ugyan teljes szegregációról valóban nem lehet beszélni, de eredményét tekintve az alapítványi iskola mégiscsak etnikai megosztást jelent. Ráadásul az infrastruktúra megosztásának története előrejelzi az önkormányzati iskola „lemaradását”. Arra a felvetésre sem reagáltak az iskola mellett érvelők, hogy az alapítást deklaráltan szegregációs célok motiválták (lásd az idézett polgármesteri előterjesztést).

Az oktatásszakmai felvetések is elszálltak az alapítványi iskola támogatóinak füle mellett. Egyetlen, a magániskolát támogató szerző sem kommentálta azt az érvet, hogy minden bizonnyal pedagógiai-szakmai problémák lehetnek egy olyan iskolában, ahol a tanári kar rendre tehetetlenül áll a magatartási problémákkal szemben, ahol az iskolások egy csoportja terrorizálja a többieket, és ahol nem lehet órát tartani néhány renitens diák miatt. 2002 szeptembere után – annak ellenére, hogy az alapítványi iskola nem kezdhette meg működését – az osztálybesorolások, a terem- és tanárbeosztások az alapítványi iskolának megfelelően maradtak. Vagyis de jure nem, de facto létrejött az alapítványi iskola.

Egyedül az adminisztratív-eljárásjogi kérdésekben zajlott valódi diskurzus. Az egyik álláspont szerint az OM-nek nem volt joga az OM-azonosítót megtagadni az alapítványi iskolától, mert nincs ilyen mérlegelési jogköre. Az OM pedig azzal érvelt, hogy valóban nincs mérlegelési lehetősége, ezért is meg kellett tagadnia a regisztrációs számot, ugyanis az iskola nem rendelkezett érvényes működési engedéllyel. A másik eljárásjogi vita a kisebbségi oktatás létével/hiányával kapcsolatos. Az önkormányzati döntést támogatók azt állították, hogy nem volt szükség a kisebbségi önkormányzat jóváhagyására, mert nem folyt kisebbségi oktatás az önkormányzati iskolában. Az ellenzők szerint folyt, ez az alapító okiratban is benne foglaltatik, és fejkvótát is igényelt utána az önkormányzat. Az önkormányzat azonban 2002 nyarán módosította az alapító okiratot, és kivette belőle az ominózus bekezdést. Az ellenzők szerint a törvény értelmében ehhez a lépéshez is kellett volna a kisebbségi önkormányzat hozzájárulása.

A fenti sajtódiskurzus elemzése egy fontos tényre hívja fel a figyelmet. Az iskolát támogató és az azt ellenzők vitája többnyire parttalan, mert egyszerűen más az érvelésük, különböző gondolati keretekben mozogtak. Az iskolát támogatók arra az alkotmányos jogszabályra támaszkodtak, hogy minden magyar állampolgárnak joga a szabad iskolaválasztás és -alapítás. A másik érv szociális: a magániskola által teremtett esélyegyenlőtlenség nem etnikai természetű, azt felszámolni szociális kérdés, amely szociálpolitikai eszközökkel (ösztöndíjakkal, támogatásokkal) oldható meg. Az iskolát ellenzők antidiszkriminációs, szakmai-pedagógiai érveire valós reakciókat nem kaptak. Ezzel szemben az iskola támogatóinak azon félelmére, hogy az alapítványi iskola megakadályozásával hátrányt szenvednek a „komolyan tanulni vágyó” gyerekek, több alternatív megoldás is elhangzott az ellentáborból. Ezekre szintén nem figyeltek oda, legalábbis nem reagáltak az alapítványi iskolát támogató szerzők.

3.2. A jobboldali lapok diskurzusa8

A jobboldali lapok esetében több módszertani nehézséggel is szembe kellett néznem. Egyrészt a cikkek műfaji meghatározása jelentett problémát. A kvalitatív elemzésbe hangsúlyozottan szubjektív műfajú írások kerültek, és nem mindig volt egyértelmű, hogy egy adott írás ebbe a kategóriába tartozik-e: előfordult, hogy egy helyszíni riportnak látszó cikk igazából az újságíró személyes hitvallása volt. Érdemi vita e lapokban nem zajlott. Ezek az írások ugyanakkor mégis elemezhetőek, mert számos érvelési hasonlóság, érzelmi meghatározottság azonosítható bennük, miközben számos ügydöntő tényt nem ismertetnek.

A másik szembeötlő jelenség a jobboldali sajtóban az, hogy bizonyos érvelési és érzelmi keretek szinte minden cikkben megjelennek. Ezek egy része bizonyíthatóan a jászladányi polgármestertől származik, másik része nem.

3.2.1. Érvelési keretek a jobboldali lapokban

1. A diszkrimináció tagadása: az etnikai konfliktus politikai erők kreálmánya. A jobboldali sajtódiskurzus központi eleme az iskolaalapítás diszkriminációs szándékának tagadása. Ennek különböző szintjei figyelhetőek meg. Van írás, amely egyszerűen csak tagadja, hogy a diszkrimináció szándéka vezette volna az alapítványi iskola létrehozásának gondolatát. Ennek legfőbb bizonyítékát abban látják, hogy az alapítványi iskola tanulóinak több mint tíz százaléka roma származású:

„Az alapítványi iskola igazgatónője, Tóth Ibolya visszautasítja, hogy az iskola szegregálna. – A 205 tanuló között 30 olyan diák van, aki magát cigány származásúnak vallja.”9

Azzal a ténnyel viszont nem találkozhatunk, hogy a felosztást követően az önkormányzati iskolában a tanulók 80 százaléka lesz roma.

Gyakori az az – egyébként Dankó polgármestertől származó – érv, amely szerint az iskolaalapítás a baloldali politikai erők és a média koholmányaként lett etnikai konfliktus:

„…a szenzációhajhász médiumok [...] lecsaptak a témára: »apartheid«, »szegregáció« »kirekesztés« »romaellenesség« Jászladányban – szították az indulatokat [...] Annak ellenére, hogy a diákok több, mint 10 százalék-a cigány származásúnak vallotta magát [...]. Az alapítványi iskola ügyéből könnyű volt etnikai konfliktust kreálni.”10

Ezzel párhuzamosan egyetlen cikkben sem találkozhat az olvasó azokkal a kitételekkel, amelyeket Dankó polgármester tett az alapítványi iskola tervét taglaló képviselőtestületi kezdeményezésében, és amelyekben megtalálhatóak a szegregációs szándékot bizonyító állítások. Arra sem utalnak e cikkek, hogy Jászladányban korábban történt már szegregáció, amennyiben az osztálybesorolások nagyon erősen korreláltak az etnikai hovatartozással (az A osztályokban gyakorlatilag nem voltak cigányok, míg a
C-kben szinte csak romák voltak).

2. Eljárásjogi érvek. Több cikk egész részletesen kitér az iskola működési engedélye körüli adminisztrációs fordulatokra, vagyis végső soron arra, hogy volt-e joga az Oktatási Minisztériumnak megtagadni az alapítványi iskola regisztrálását, illetve volt-e joga a Közigazgatási Hivatalnak visszavonni a jegyző által kibocsátott működési engedélyt. Igazából talán ez az egyetlen igazi vita a jobb- és baloldali sajtó között, vagyis az egyetlen olyan téma, amelyre mindkettő reflektál. Az álláspontok természetesen eltérnek: a Magyar Nemzetben megjelent szubjektív műfajú írások, illetve az abban megszólalók amellett érvelnek, hogy az államigazgatási szerveknek nem volt joguk megakadályozni az alapítványi iskola működését, a baloldali sajtó meg amellett, hogy miért volt erre szükség.

Egységes jellemzője ugyanakkor ennek a vitának, hogy az oktatási tárcát teszik felelőssé, annak ellenére, hogy az OM tartalmilag nem dönthet, csak a formai követelményeket mérlegelheti: az alapítványi iskola azért nem kapott OM-azonosítót, mert nem volt működési engedélye. E ténytől az alkotmányjogásztól kezdve az egyszerű újságírókig mindenki eltekintett a jobboldali sajtóban, lényegében átvéve a polgármester nyilatkozatainak tartalmát: az oktatási tárca akadályozta meg az iskola létrejöttét.

A másik érdekes vonás a bírósági ítélet kommentálása. Ebben a sajtó egésze hiányosan, illetve a tényeket csúsztatva tudósított. A Közigazgatási Hivatal bírósági keresetet nyújtott be a Jászladányi Önkormányzat ellen amiatt, hogy az nem kérte ki a kisebbségi önkormányzat beleegyezését az iskola épületének bérbeadásához. A Bíróság formai hibák miatt visszautasította a felperes keresetét, tehát érdemben nem tárgyalta az ügyet. A sajtó ugyanakkor úgy kommentálta a döntést, mintha az a polgármesteri hivatalnak adott volna igazat. Holott erről szó sem volt: senkinek nem adott igazat, mert nem vizsgálta a panaszt. Ezzel szemben Kolláth György, akinek jogászként ismernie kell azt az érdemi különbséget, amely a kereset formai okok miatti elutasítása és egy elmarasztaló ítélet között van, így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: „A nemrég született bírósági ítélet, amely kimondja, hogy a település vezetése nem követett el törvénysértést…” Ez nyilvánvaló csúsztatás, amelyet a lap újságírói ellenőrizetlenül átvettek. „Jogszerűen működött az alapítványi iskola” címmel jelent meg a Magyar Nemzetnek a bíróság ítéletéről tudósító cikke is.11 Hasonló, a valóságnak nem megfelelő állítás jelent meg a Magyar Demokratában is:

„...a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Bíróság törvényesnek találta az alapítványi iskola létrehozását, sőt azt is, hogy az önkormányzat bérbe adott számára egy épületrészt.”12

3. A többség jogfosztottságáról értekező diskurzus. Ennek az érvelésnek a kiindulópontja a polgármestert és az önkormányzatot képviselő jogász, Kolláth György abbéli tézise, hogy vannak ugyan kisebbségi jogok, de azokat nem lehet a többség jogai fölé helyezni:

„Alkotmányos tanszabadság van, a szülőknek joguk van a gyermeküknek adandó oktatást megválasztani.”13

„...a gyerekeknek alapvető jogaihoz tartozik, hogy lakóhelyükön színvonalas oktatásban részesüljenek [...] A jászladányi alapítványi iskoláért ma ismét tüntetnek a szülők, akiknek az alkotmányban rögzített, a szabad iskolaválasztáshoz fűződő jogát vette semmibe a toleranciát prédikáló liberális kulturális kormányzat.”14

A probléma leegyszerűsítése arra, hogy a kisebbség és a többség jogai kibékíthetetlen ellentétben állnak, hamis. A valós probléma – a közvagyon (az önkormányzati iskola infrastruktúrájának átadása) – megjelölése nélkül e diskurzus alkalmas arra, hogy azt a látszatot keltse: a többségi gyerekek jogai sérülnek homályos és általánosan fogalmazott kisebbségi jogok érdekében. Vagyis a romák, az OM és egyéb közhatalmi szereplők aktív közreműködésével lehetetlenítik el a „magyar” gyerekek jövőjét.

A Magyar Demokrata és a Magyar Fórum továbbmegy ezen a vágányon, és kiterjeszti azt az ország egészére. Szerintük a többségi magyarság a kisebbség uralma alatt él, jövője ki van szolgáltatva holmi homályos, megfoghatatlan „kisebbségi” jogok oltárán. „[i]nnentől kezdve azt lehet mondani, hogy a kisebbség zsarnoksága működik, mert sakkban tarthat egy egész falut, ez történik jelenleg Jászladányban” – írja Nagy Szilvia.15 E tétel fokozásának maximumát Franka Tibor mondatai jelentik:

„Ha csak cigány módon lehet megmaradni, és gyermekeinket taníttatni, akkor cigánynak állunk. Aztán másnak állunk attól függően, hogy a nyakunkra ültetett urak mit kívánnak. Végül magyar mutatóban sem marad.”16

4. Belpolitikai diskurzus.Visszatérő eleme a jászladányi eseményekről szóló elemzéseknek az ügy átpolitizálása. Ezt a kvantitatív tematikus elemzés is képes volt kimutatni: a Magyar Nemzet cikkeinek közel felében belpolitikai vonatkozásokat is említ, tehát eleve politikai kérdésként keretezi a jászladányi konfliktust, míg a többi napilap cikkeinek mintegy 15 százalékában említ politikai vonatkozásokat. Ugyanezt a jelenséget kvalitatív módszerrel elemezve bemutatható az átpolitizálás jellege.

A leglényegesebb elem a jobboldali sajtóban a kormány (az OM) és az SZDSZ kritikája és elmarasztalása, szembeállítása a jobboldali kormányzattal és pártokkal. Mindez nem meglepő, hiszen a magyar sajtó fogékony arra, hogy bármit a magyar politikai közélet bipoláris kontextusába helyezzen, de azért meg kell jegyezni, hogy ebben a tekintetben – legalábbis Jászladány esetében – a jobboldali lapok viszik a prímet. Az elemzett két radikális jobboldali lap markánsabban jeleníti meg politikumként a jászladányi ellentéteket.

„…az OM-et uraló szabad demokrata társulat miért csak Jászladányban akarja megtiltani (az iskola működését) egy összeférhetetlen volt helyi cigány vezetés, illetve az őket felbujtó, feltehetően politikusok tevékenysége miatt.”17

Itt csak egy-egy idézettel illusztrálom ezt a diskurzust, de a Magyar Fórum és a Magyar Demokrata cikkeinek egészét áthatja az SZDSZ és az oktatási tárca, néhol a kormány egésze elleni hangulat, és alig találni olyan bekezdést, ahol valahogy ne utalnának az ügy „politikai” „lényegére”.

A politikai érvek következtetése, hogy Jászladányban sincs szó másról, mint arról, hogy a „szoclib hatalom” elnyomja a népet. Ez az érvelés egyértelműen beazonosíthatóan Dankó polgármestertől származik, aki szerint:

„Jászladány nem tétlenkedett. Úgy véltük, hogy a település problémáit nekünk kell megoldanunk, ezért megszületett a válasz: hívjunk létre egy alapítványi általános iskolát. [...] Egy önkormányzás jogával felruházott település [...] kitalál a problémájára egy megoldást, ennek megvalósítását az államhatalom törvénytelen eszközökkel megakadályozza.”18

A Magyar Fórum ezt az érvet átvette, csak éppenséggel sokkal radikálisabban és a tényektől jobban elrugaszkodva érvelt, mint a polgármester, és konkrétan megnevezte a „hatalmat”:

„A megyei közigazgatási hivatal az új MSZP-SZDSZ hatalom parancsára felülbírálta önmagát [...] a hatalom: Magyar Bálinttal, Horváth Aladárral, Kaltenbach Jenővel, Mohácsi Viktóriával és Tótánéval az élen minden csűr-csavart bedobott, ami a törvény betűjéből ki sem olvasható.”19

Példa még a lap egy cikkének konklúziója: „a hatalom meg a gyermekszerető családokra támad, ellenük lázadást szít.”20

3.2.2. Érzelmi keretezések a jobboldali lapokban

Az érzelmi keretezés fontos eszköz az olvasóját befolyásolni kívánó újságíró kezében, hiszen az újságolvasás jellemzően felszínes. Egy-egy asszociációval, érzelmi elemmel képes gondolkodás nélküli reagálást kiváltani (mindless reading).21 Ilyenkor az átlagos olvasó ugyanis alapvetően nem gondolkodik, hanem bevett sémáit használja az információ értelmezésére. Egy jól megválasztott hívószóval egy egész összefüggésrendszer rekonstrukciója váltható ki. Az érzelmek pedig tovább erősítik a rutinszerű, automatikus információfeldolgozást, és korlátozzák a tartalmi, tényszerű gondolkodást. A háborús érzelmeket keltő kitételek vagy az összeesküvés-elméletre hajazó beállítások könnyedén olyan asszociációkat kelthetnek, amelyek ellehetetlenítik a tárgyszerű mérlegelést még azelőtt, hogy az olvasó tudná, miért is érzi úgy: határozottan színt kell vallania arról, melyik oldalon áll. Hiszen ha háborúról van szó, ha a nemzet elleni összeesküvés gondolata felmerül, ott ellenségek, nem ellenfelek állnak szemben. Az ilyen érzelmi keretezés tehát azért nagyon káros, mert ab start teszi lehetetlenné az objektív, tényszerű gondolkodást és tárgyszerű állásfoglalást. Nem mellesleg pedig félelmet gerjeszt az olvasóban.

1. A romák sztereotip, az előítéleteket kiszolgáló bemutatása. Annak ellenére, hogy a jobboldali sajtó hangsúlyozottan nem roma kérdésként tálalta a jászladányi konfliktusokat, sőt, mint az előbb rámutattam, kimondottan fontos érvelés volt, hogy az iskola nem a romák ellen jött létre, számos, a cigányságra vonatkozó előítélet és sztereotípia is megtalálható, elsősorban a radikális jobboldali sajtóban.

Először is úgy, hogy minden cikk kitér arra: az iskola azért lehetetlenült el, mert a diákok egy csoportja – félreérthetetlenül a romák – nem akarnak tanulni, agresszívek, és rettegésben tartják a rendes „magyar” gyerekeket.

„Olyan atrocitások történtek, amelyek hol a tanárok, hol a gyermekek ellen irányultak.”22

„Olyan visszajelzéseket is kaptunk az iskolából, hogy a gyerekek nem mernek kimenni a mosdóba. Hasonló kellemetlenségekről számolnak be a szülők is.”23

„A gyerekek féltek – fakad ki egy anyuka – Nem mernek kimenni a mosdóba, mert megfélemlítik őket, elveszik és összetörik a vonalzójukat. Tönkreteszik a könyveiket, füzeteiket.”24

„[A] tantestület viszont tehetetlenül áll ezek előtt.”25

A kérdés, ami logikusan felvetődik e sorok olvasásakor, nem merül fel az újságíróban: elsősorban nem a tanárok inkompetenciáját mutatja, ha ennyire elfajultak a viszonyok az iskolában? És mi lesz azzal a 400 gyerekkel, aki az önkormányzati iskolában marad, nekik továbbra is el kell tűrniük néhány gyerek terrorját? Ezek az idézetek arra mindenesetre alkalmasak, hogy megerősítsék a cigányokkal kapcsolatos sztereotípiákat: a cigány gyerekek agresszívek, és nem akarnak tanulni.

Hasonló kitételek erősítik azt az előítéletet, miszerint a cigányok lopnak: „Egy apuka elmondta, hogy a boltját is azért kellett átalakítania, mert a gyerekek iskolába jövet-menet bejártak lopni.”26

A roma politikusokkal kapcsolatos sztereotípiák jelentős része is megjelenik: követelőzők, hálátlanok, miközben nem tesznek semmit sorsuk jobbítása érdekében.

„Dankó I. behozta a romákat a község közepébe. Az önkormányzati épületben biztosított számukra irodát, gázfűtéssel, telefonnal, irodai felszereléssel. A politikában természetesen ismeretlen fogalom a hála.”27

– írja a Magyar Demokrata egyik szerzője, Sinkovics Ferenc Kállairól, mikor a polgármester nem tett mást, mint a törvényi kötelezettségének tett eleget.28 „Azt mondják [Kállairól], hogy azonkívül, hogy tüntet, éhségsztájkol, meg gáncsoskodik, nos, azon túl a napnál fűtő. Rejtély, miből él” – írja a Magyar Fórumban Franka Tibor Kállait jellemezve.29 Ebben minden sztereotípia sűrítve megtalálható: passzivitás, lustaság, gáncsoskodás, destruktív, sőt, még bűnözést is sejtet, hiszen ha nem lehet tudni, miből él, nem kell nagy fantázia, hogy az arra hangolt olvasó bűnözésre gondoljon.

2. Háborús veszélyeztetettség. Még azok a cikkek is tartalmaznak háborús asszociációt keltő hangulati elemeket, amelyek célja egyébként az objektív információközlés. E képpel minden ide sorolt cikkben találkozhatunk, miközben a sajtópaletta másik végén található lapokban (Népszabadság, Magyar Hírlap) ilyet nem olvastunk. Íme néhány példa a Magyar Nemzetből: „Jászladányban […] ugyanazok a polgárjogi harcosok és fegyverhordozóik, talpig vértben, mint Zámoly esetében” – írja a település polgármestere. „Világháború küszöbén áll a glóbusz, ármádiák állnak csőre töltve...” – írja Pilhál György, a lap publicistája a jászladányi táblavita bevezetéseként.30

A Magyar Demokrata és a Magyar Fórum sokkal markánsabban használja e hangulatkeltő eszközt. A Demokrata már a címében keretezi – a később egyébként számos tényt tartalmazó – írását: „Iskolaháború Jászladányban”. Az írásban ugyan később nincs szó háborúról, de a cím a lap ideológiájának megfelelő beállítódást eredményez a későbbi nyilatkozatok olvasásához: „az alapítványi iskola körül dúló csatát brutális momentumok is színezték”.31 A legszélsőségesebb ebben a mintázatban a Magyar Fórum: „A jászladányiak szeretik gyermekeiket. A hatalom meg a gyermekszerető magyar családokra támad, ellenük lázadást szít”;32 „ezek a cigány vezetők pogromhangulatot teremtettek...”33 – idézi Dankó polgármestert a lap.

A háborús keretezés nem kizárólag a sajtó szerzeménye, hanem a helyi önkormányzat vezetőjétől származik. Mi lehet az újságírók célja e nyilván túlzó, visszatérő hasonlattal? Nem is biztos, hogy van mögöttes, tudatos elképzelés: lehet, hogy egyszerűen olyan rutinról van szó, mint a bulvársajtóban a mindenáron való szenzációkeresés. Az ilyen asszociatív megfogalmazások mögött ugyanakkor eredendően bizonyára nagyon is tudatos politikai cél munkál: az olvasók mozgósítása. A háborúban ellenségek harcolnak, tehát egy-egy ilyen utalás nagyon egyszerű technikája a „jó” és „rossz”, a „mi” és „ti” gondolati mechanizmus beindításának, és az ebből eredő szociálpszichológiai jelenségek (hamis okság, attribúció, előítéletek) kiváltásának. Amennyiben az olvasó ezen a nyomvonalon haladva olvassa a cikk sorait, már nincs is szükség direkt elfogultságra, hiszen az értelmezés kerete adott: minden eseményt, véleményt a megosztottság és a felek közötti harc határoz meg, egyértelmű, hogy ki tartozik a „saját táborba” és ki az „ellenség”.

3. Összeesküvés-elméleti keret. Az összeesküvés-elméleti keret alapvetően a szélsőjobboldali gondolkodás és újságírás sajátja, de a mérsékeltebb jobboldali sajtóban is fellelhető. Az összeesküvés-elméletek olyan magyarázatok, amelyek lényege, hogy egy szűk csoport a hatalom megszerzésére tör akár lokális, akár globális szinten. Jászladánnyal kapcsolatban érdekes módon az összeesküvés réme nem elsősorban a helyi hatalom megszerzésére, hanem az országos politikai befolyás kiterjesztésére irányul. A Magyar Fórumban és Magyar Demokratában megjelenő, összeesküvésre utaló kitételek elsősorban az SZDSZ-t, az SZDSZ által irányított oktatási tárcát és a baloldali-liberális médiát illetik.

Az összeesküvés képzete a jászladányi polgármester írásainak és nyilatkozatainak is sajátja. Egyik cikkét olyan értelmezési keretbe helyezi, amelyben a baloldali-liberális média a valóságtól teljesen eltérő virtuális világot hozott létre Jászladány kapcsán. Ebben a „játszmában” Jászladányra a bűnös település szerepét osztották. A média a kisebbségi jogvédőkkel és az SZDSZ-es oktatási kormányzattal összefogva harcol a jászladányi önkormányzat és lakosság ellen.

„...két valóság alakult ki az iskolaügyben. Az egyik a ma oly gyakran emlegetett virtuális valóság, amelyet az országos média közvetít a Jászladányban kialakult helyzetről. Ez köszönőviszonyban sincs a másik valósággal, amelyet a nagyközség megél, […] s ahogyan törvénytelenül, hatalmi összefogással megakadályozták ennek indulását. […] Ebben a kamerák előtt zajló egyenlőtlen színjátékban Jászladányra a bűnös település szerepét osztották, amelyből […] nem engedik [szabadulni].”34

Figyeljük meg: a polgármester megfogalmazásai mindig mellőzik az alanyt, személytelenek, vagyis nem azonosítja, csak sejteti, hogy ki „akadályoz”, ki „osztja a szerepeket”. Ezzel a megfogalmazással alkalmas a szöveg arra, hogy az olvasó tovább tágítsa a „szereposztók”, vagyis az összeesküvők körét.

Ezt az érvelési keretet használja a Magyar Nemzetben Szarka Ágota is, aki a baloldali médiát és a véleményformáló értelmiséget kárhoztatja:

„...a szenzációhajhász médiumok – a Roma Sajtóközpont vezetésével – rögtön lecsaptak a témára […] szították az indulatokat, dagasztották országossá a botrányt a véleményformáló értelmiség asszisztenciájával. Az iskolaalapító jászladányiakat démonizáló, megfélemlítő akciókra Magyar Bálint is áldását adta.”35

A Magyar Demokrata és a Magyar Fórum egyértelműen és nyíltan megfogalmazzák az összeesküvés-elméletet. A Demokratában megjelent „A jászladányi példa” című írás kereken fogalmaz: Magyar Bálint megtagadta az intézménytől az OM-azonosító kiadását.

„...Érthető, elvégre SZDSZ-es miniszter, s e párt azt hiszi, hogy a magyarság gerincét az itt élő romákkal törheti meg leginkább. Fizikailag és spirituálisan egyaránt.”36

Az összeesküvés-elmélet legtisztább mintája a Magyar Fórum hasábjain publikált „A cigányútra csúsztatott iskolaügy” című írásban található:

„Nem más ez, mint a liberalizmus képviselőinek mindenáron való uralmi törekvése a többség, az ország felett. E cél érdekében használják a cigányságot, és a cigányság kétes tudású és erkölcsű vezetőit.”37

3.3. Következtetések

A jobboldali sajtó szubjektív műfajú írásai az iskolaügy keretezését tekintve alapvetően két forrásra támaszkodnak: Dankó István polgármester és Kolláth György alkotmányjogász helyzetleírására és interpretációira. Az ő érveik, gondolatmenetük köszönnek vissza a cikkekben, illetve az általuk „elfelejtett” információk hiányoznak az elemző cikkekből. Dankó István értelmezése, miszerint a település ellen összefogott a kisebbségi önkormányzat és az „államhatalom” annak érdekében, hogy bármi áron megakadályozzák az iskola létrejöttét, végigkísérhető az egész ügy bemutatásán. Az üldözöttség, a kiszolgáltatottság élménye megtalálható a cikkek jelentős részében, miközben az összes olyan esemény és tény, amely ezt cáfolná, kimarad az írásokból. Ez az attitűd magában hordozza a háború/ellenség képzetét, amely nemigen teszi lehetővé azt, hogy józan ésszel, kompromisszumra törekedve oldják meg a helyzetet. Mindez azzal együtt igaz, hogy a cikkekben igyekeznek megszólaltatni a másik érintettet: a kisebbségi önkormányzat vezetőjét, idézik az OM-et vagy a Közigazgatási Hivatalt, és megkérdezik a helyi romákat is néhány esetben. Minden elemző cikkben utolérhető az a szerzői szándék, hogy hangulati elemekkel növeljék a „mindless reaction”, vagyis a sémákon alapuló, rutinszerű reagálás valószínűségét. A háborús és a politikai összeesküvés asszociációi pedig kicsikarják az olvasóból azt, hogy foglaljon állást, melyik oldalon „áll”: mellettünk vagy ellenünk.

Lábjegyzetek

1
„A magyarországi romák politikai és emberi jogai – a jogok érvényesülésének társadalmi feltételei” – a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program projektje. Kutatásvezetők: Neményi Mária és Szalai Júlia. A médiakutatás további részletei (a romák médiaképe, a tankönyvek romaképe, a jászladányi konfliktus sajtóbemutatása), valamint a kutatás egészének eredményei (szociológiai, szociálpszichológiai, jogi, oktatási, kisebbségpolitikai alprogramok) a 2004 őszére elkészülő tanulmánykötetben olvashatóak.
2
Ezekről lásd Messing Vera „Változás és állandóság. Kiköltöztetéses konfliktus médiabemutatása a rendszerváltás előtt és után” című írását a Médiakutató 2003 nyári számában – a szerk.
3
Szerettem volna más lapok elemző cikkeit is megvizsgálni, de a Népszabadság a tájékoztatásra összpontosított, csak két elemző és egy publicisztikai írást közölt. Az Élet és Irodalom – szemben a zámolyi ügyben vállalt úttörő szerepével – ezúttal csak két-három elemző vagy publicisztikai jellegű írást jelentetett meg az iskolaügyről. A Magyar Narancs tényfeltárásra „szakosodott”, talán ebben a lapban jelent meg a legkövetkezetesebben a jászladányi konfliktusok tényfeltárása is, publicisztikákat azonban a lap csak a választásokkal kapcsolatban közölt. Nem volna ugyanakkor korrekt a tényfeltáró írásokkal összevetni a „szubjektív” műfajú írásokat, így a Magyar Narancs cikkei is kimaradtak a kvalitatív elemzésből. A 168 Órában egyetlen olyan írást sem találtunk, amely az iskolaüggyel foglalkozott volna.
4
Kolláth György: Ladányi iskolapélda (2002. IX. 14.); Herczog Mária: Tiszadobi óvodapélda (2002. IX. 14.); Hamvay Péter: Jászladány ürügyén (2002. IX. 16.); Hell István: Jogállam és „etnocsisztka”(2002. IX. 18.); Kolláth György: Alperesi zászló (2002. IX. 25); Mohácsi Viktória: Egy Magyarország van (2002. X. 1); Hegyi Gyula: Féligazságok roma ügyben (2002. X. 5); Horváth Aladár: Mire példa a jászladányi iskolaügy? (2002. X. 15.).
5
A dolog mégis úgy áll: mivel a vállalt feladatok között van a kisebbségi oktatás is, a kisebbségi önkormányzat hozzájárulása nem mellőzhető egy olyan döntés során, mint a roma gyerekeket oktató önkormányzati iskola bérbeadása, és az sem megfelelő kibúvó, hogy az önkormányzat törli az iskola programjából a kisebbségi oktatást, mert ez a döntés sem jogszerű a kisebbségi önkormányzat hozzájárulása nélkül.
6
Magyar Hírlap, 2002. X. 5.
7
Magyar Hírlap, 2002. IX. 14.
8
Szarka Ágota: Jászladány és diákjai. Félő, hogy kormányszintre emelkedik a kompromisszumképtelen romapolitika (Magyar Nemzet, 2002. IX. 19.); Dizendy Attila: Szeret, nem szeret. Huszonegyedik századi iskolapélda Jászladányban (Magyar Nemzet, 2002. IX. 19.); Dankó István: Jászladány, a bűnös település (Magyar Nemzet, 2002. X. 1.). A jászladányi polgármester elemző írása, Kolláth György: Jászladánynak alapvetően igaza van (Magyar Nemzet, 2002 XI. 4.).; Franka Tibor: A cigányútra csúsztatott iskolaügy (Magyar Fórum, 2002. IX. 12.); Gy.B.: Templomod, iskolád, földed (Magyar Fórum, 2002 IX. 26.); név nélkül.: Jászladány a gyűlöletkeltők ellen szavazott (Magyar Fórum, 2002. XI. 7.); Nagy Szilvia: Iskolaháború Jászladányban. Etnikai műbotrány kormányzati segítséggel (Magyar Demokrata, 2002./38); Sinkovics Ferenc: A jászladányi példa. A roma kisebbségi önkormányzatba nem romákat is választottak (Magyar Demokrata, 2002/46 sz.).
9
Nagy Szilvia, Magyar Demokrata, 2002/38.
10
Szarka Ágota, Magyar Nemzet, 2002. IX. 19.
11
Magyar Nemzet, 2002. XI. 16.
12
Sinkovics Ferenc, Magyar Demokrata, 2002/46.
13
Kolláth György, Magyar Nemzet, 2002. X. 4.
14
Szarka Ágota, Magyar Nemzet 2002. IX. 19.
15
Magyar Demokrata, 2002/38.
16
Magyar Fórum, 2002. IX. 12.
17
Hering József, Magyar Fórum, 2002. XI. 07.
18
Dankó István polgármester nyilatkozata, Magyar Nemzet, 2002. X. 1.
19
Franka Tibor, Magyar Fórum, 2002. IX. 12.
20
Gy. B., Magyar Fórum, 2002. IX. 26.
21
Az információfeldolgozásra gyakorolt hatásokról, a gondolkodás nélküli reakció jelentőségéről az újságírásban lásd részletesen Síklaki István: A főcímek demagógiája. Jel-Kép 1997/2, 97–112. o.
22
Dankó István polgármester nyilatkozata, Magyar Nemzet, 2002. X. 1.
23
Dankó István polgármester nyilatkozata, Magyar Demokrata, 2002/38.
24
Magyar Demokrata, 2002/38.
25
Uo.
26
Nagy Szilvia, Magyar Demokrata, 2002/38.
27
Magyar Demokrata, 2002/46.
28
A kisebbségi törvény szerint ugyanis a települési önkormányzat biztosítja a kisebbségi önkormányzatnak a működéshez szükséges infrastruktúrát.
29
Magyar Fórum, 2002. IX. 12.
30
Magyar Nemzet, 2002. IX. 18.
31
Sinkovics Ferenc: A jászladányi példa. Magyar Demokrata, 2002/46.
32
Gy. B.: Templomod, iskolád, földed. Magyar Fórum, 2002. IX. 26
33
Hering József: Jászladány a gyűlöletkeltők ellen szavazott. Magyar Fórum, 2002. XI. 7.33 Dankó I.: Jászladány a bűnös település. Magyar Nemzet, 2002. X. 1.
34
Dankó I.: Jászladány a bűnös település. Magyar Nemzet, 2002. X. 1.
35
Magyar Nemzet, 2002. IX. 19.
36
Magyar Demokrata, 2002/46.
37
Meg kell említeni, hogy a Magyar Fórumot vizsgálva hasonló következtetésre jutott Kriza Borbála is, aki Csurka István retorikáját, a szélsőjobb ellenségdiskurzusát vizsgálta: „Csurka István diskurzusában a cigányság sosem önálló ellenségként jelenik meg, hanem beékelődik az antiszemita (antiliberális) ellenségképbe. Az alábbiakban a bűnöző cigány, mint veszély elhalványul a valódi ellenség (a liberálisok) mellett...”. Kriza Borbála: Ellenségdiskurzusok: Csurka István retorikája. In. Csepeli György & Örkény Antal, szerk. (2002) Gyűlölet és politika. Budapest: Minoritás Könyvek & Friedrich Ebert Alapítvány.
Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink