Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2004 tavasz – Kisebbség rovat

Barát Erzsébet, Dr. – Pataki Kinga – Pócs Kata Rita

Gyűlölködni szabad (?) (1/9)

A magyar sajtó a feminizmusról és a feministákról

Hogyan ábrázolta a magyar napi sajtó a rendszerváltozás első évtizedében a feminista kutatókat és aktivistákat? Miként alakul a „feminizmus” jelentésének meghatározásáért vívott küzdelem? Az alábbi írás szerzői ezekre a kérdésekre keresnek választ, majd radikális feminista szempontból értékelik a hazai sajtó feminizmusképét.

1. A dolgozat célkitűzései

Tanulmányunkban azt vesszük szemügyre, hogy a rendszerváltozás első tíz évében feminista szempontból nyitottabbá vált-e a nyomtatott magyar sajtó. Kiindulási pontunk az volt, hogy egy demokratikus politikai, társadalmi berendezkedésnek a nyitottság nagyobb fokát, az elfogadás megnövekedett tereit kellene nyújtania. A nyitottság fokmérőjeként azt vizsgáltuk, hogy az 1990-es évek nyomtatott napi és heti sajtójában vajon teret kapott-e végre a magyarországi burzsoá férfiuralom kritikája is. Azt reméltük, hogy az 1945 és 1990 között tapasztalható elhallgattatás-hallgatás után végre feminista szempontú kérdésfelvetések is megjelenhetnek a nyomtatott sajtóban. A leginkább az érdekelt bennünket, hogy miként alakul magának a feminizmus kifejezésnek a jelentése, milyen formában lehetséges ennek az értékrendnek a felvállalása.

Elemzésünkben ezért csak azokra az esetekre koncentrálunk, amikor maga a feminizmus szó előfordul az adott cikkek címében és/vagy szövegében. Adatbázisul az Országgyűlési Könyvtár által 1990 óta folyamatosan összeállított sajtófigyelő CD-ROM szolgált, amelyet eredetileg a parlamenti képviselők napi tájékozódásának segítése érdekében hozott létre az új politikai akarat. Ebben az adattárban szinte valamennyi hazai politikai napi- és hetilap, illetve tudományos folyóirat szerepel, így megbízható betekintést kínál abba, hogy mekkora és milyen a nyomtatott média által nyújtott nyilvános tér, amelyben a feminizmus szó megjelenik, illetve hogy miként alakulnak a szó jelentéstartalmai a jelentés meghatározása körül folytatott napi politikai küzdelmekben.

Tanulmányunk egy nagyobb kutatási terv része, s első változata 2002 novemberében, a Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Szociológia Tanszéke által megrendezett, „Férfi és Nő, Nő és Férfi” című konferencián hangzott el. A kutatás jelenlegi szakaszában a feminizmus szónak csak azokra az előfordulásaira koncentráltunk, amelyek nem a tudományos sajtóban jelentek meg, hanem a napi és a heti politikai orgánumokban. Ezek közé tartoztak a feminista kutatókkal készített interjúk is, azaz – az önkritika jegyében – arra is kíváncsiak voltunk, hogy miként alakul a szó jelentése, ha a végre feltáruló minimális médiatérben a szakértők hangja is alakíthatja a szó jelentéstartományát.

Ezen a ponton azonban feltétlenül szükséges egy lényeges elméleti, egyszersmind etikai megszorítást is tennünk. Az identitás ontológiai értelemben vett narratív jellegéből következően,1 még ha a nyelv rendelkezik is a beszélő kilétének „egyértelműségét” jelölő eszközökkel (a beszélő direkt idézésétől az elhangzottaknak a narrátor által közreadott összefoglalásáig), nem gondoljuk, hogy az újságok hasábjain megszólalók (gondolatai) azonosak lennének a szövegben szereplő nevek jelölte újságírókkal vagy feminista kutatókkal (azok gondolataival), illetve azoknak máshol, más alkalommal a feminizmusra vonatkozó kijelentéseivel. Azaz azt az álláspontot képviseljük, hogy a médiában megjelent szövegek és a hozzájuk rendelt személyek egymáshoz való viszonya nem a tükröződés logikája mentén áll elő; nem arról van szó, hogy vajon a média (szöveg)híven adja-e vissza a megszólalók mondandóját. Ez a felfogás a nyelvnek egy szigorúan reprezentációs elgondolásán alapul, amely szerint a nyelvhasználat csak tükrözi, közvetíti a tőle függetlenül létező heteroszexista gondolatokat. Következésképp a kutatónak abban állna a feladata, hogy eldöntse, egy adott nyelvi megnyilvánulás kimeríti-e a diszkrimináció adott definícióját, illetve az újságíró szavahihető-e. Ezzel szemben létezik az általunk is elfogadott konstruktivista nyelvfelfogás, amely szerint a beszéd tartalma (adott esetben a heteroszexista kirekesztés különböző fokozatai) maga a nyelvi megnyilvánulás által létrejött diszkrimináló (beszéd)aktus. Azaz a nyelvhasználat maga is viselkedés, adott cselekvésfajta, és mint ilyen, a nyelvi kutatás legitim tárgya. A szexista nyelvhasználat megnyilvánulásai tehát nem csupán közvetítik, továbbítják „mások” ilyennek leírt gondolatait, hanem – mint beszédaktusok – meg is valósítják az ilyen kirekesztő cselekedeteket, s mint ilyenek, mindenképp a megítélés, a nyelvi vizsgálódás körébe tartoznak. Vajon mely pontokon és miért eshet egybe, „beszélhet egy nyelvet” a feminizmussal nyíltan ellenséges média és a magát feministának valló kutatás?

Számunkra tehát a vizsgált szövegek mint a „feminizmus” jelentésének meghatározásáért folytatott viták nyilvános színterei voltak lényegesek. Ezért nem is kívántuk azonosítani név szerint az egyes résztvevőket, de az adott újságokat mint a hatalom gyakorlásának intézményesült nyilvános tereit annál inkább. Természetesen további kutatásaink tárgyát képezi majd annak vizsgálata, hogy az érintett, önmagukat feministának valló, s éppen ebben a minőségükben megszólaltatott kutatók esetleges egyet nem értésének vannak-e a médiában fellelhető nyomai egyrészt a nem tudományos politikai sajtóban (a szerkesztőhöz eljuttatott tiltakozó olvasói levéltől a további esetleges nyilatkozatok megtagadásáig), másrészt a szakmai folyóiratokban.

A Gayatri Chakravorty Spivak (1996) egyesült államokbeli feminista irodalomkritikus által bevezetett, eredmény nélküli csevegés/odafigyelést kivívó beszéd (idle talk és speech to power) megkülönböztetés értelmében tehát arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miként alakul a feminizmus szó jelentésének meghatározásáért folytatott küzdelem. Vajon a jelentés kialakulásában lehet-e a feminista önmeghatározásoké a meghatározó szerep, s egyáltalán: milyen értelemben tud megjelenni ez az öndefiníció. Elemzésünkkel azt kívánjuk bizonyítani, hogy napjaink nyomtatott sajtójában a feminizmus definíciója körüli küzdelem épp akörül zajlik, hogy hol is húzódjék a határ a Spivak meghatározta kétféle beszédaktus között, azaz a hatalmi pozíciók, kiváltságok feletti őrködés folyamatjellegét szeretnénk érzékeltetni.

Az államszocialista korszak elhallgatásához képest a feminizmus kifejezésnek és értelmezésének a napi politikai sajtóban való megjelenése a hatalomhoz intézett sikeres nyelvhasználatnak, beszédnek minősül, amennyiben a nyomdafestéket a feminizmus létezésének tudomásulvételeként értelmezhetjük. Ám a megjelenés egyúttal azonnal át is írja a hatalmi erőteret, és innentől kezdve „beszéd”-nek a feminizmus csak azon meghatározásai minősülhetnek, amelyek a feminizmust kedvező színben tudják feltüntetni. Ugyanakkor a számtalan ellenséges, lejárató jelentésmeghatározás a hatalomból való kirekesztés logikája mentén fogalmazódik meg, s mint ilyen nem tekinthető a hatalmi erőtér feminista szempontú, hatékony újrarendezési terepének. Mi több, a feminista önmeghatározások megjelenésével a csevegés/beszéd különbségtétel ezt az együttérző jelentésmezőt is újrarendezi, s a küzdelem hatékonyságához immár nem elég a feminizmus nyílt felvállalásának gesztusa. Az adott álláspontok megítélését az ellenséges tábor hegemonista értelmezési stratégiáinak való ellenállás mértéke szabja meg immár. Ebből a szempontból mondjuk majd, hogy a kevés, a feminizmussal azonosuló nézőpontból született jelentésmeghatározás sem tekinthető sikeresnek, mert érintetlenül hagyja a szexista társadalmi rend stabilitását biztosító szexualitásértelmezéseket.

A rendelkezésünkre álló hatalmas adatbázisban a feminizmus szóra mint a definiálás konkrét helyére kerestünk rá az 1990 januárja és 2001 decembere között szerepeltetett szövegekben, de mindösszesen 52 találatot jelzett a keresőprogram. A találatszám már önmagában is árulkodó, s még inkább így van ez, mikor szemügyre vesszük, milyen értelemben is definiálódik a feminizmus az új, demokratizálódó társadalmi rendben. Mindenesetre amikor a hat idézetet a részletes elemzésre kiválasztattuk, akkor ennek az 52 előfordulási helynek a meghatározó, domináns médiapozícióit kívántuk bemutatni.

A feminizmus jelentésvariációinak vizsgálata alapján az adatbázisban szereplő definíciókat, a médiatér átrendeződésének dinamikáját szem előtt tartva, kétféleképpen csoportosíthatjuk. Egyrészt az ellenségesség szempontjából beszélhetünk a nyíltan lejárató, domináns megszólalások csoportjáról (1–2. idézet, lásd később), illetve a rokonszenvező, különféle feminista kutatók adta önmeghatározások csoportjáról (3–6. idézet). Másrészt a feminizmuson belül jelentkező álláspontokat vizsgálva beszélhetünk az általunk reformfeministának nevezett definíciókról és a különböző, egyeduralomra törekvő, a kirekesztést végső soron a szexualitásba ágyazó definíciók ellen nyíltan fellépő radikális feminista definíciók csoportjáról. A helyzet szomorú iróniája, hogy az utóbbi esetben a reformfeminista pozíciók is belecsúsznak az egyébként őket is lejárató, domináns gyűlölködő hangok kórusába, amennyiben felvilágosult partnerkereső erőfeszítéseik időnként szinte szó szerint megegyeznek a szexista, heteroszexista értékideált megfogalmazó kijelentésekkel. Ekkor a szövegek a következőképp csoportosíthatók: 1–4. és 5–6. idézet. Véleményünk szerint ez a csapdahelyzet a reformpozíciót elfoglalók ama ellenállásából következik, hogy a női lét különféle létezésmódjait csak a társadalmi nem/biológiai szexualitás kirekesztő dichotómiája szempontjából képesek, hajlandók végiggondolni. Így, még ha indirekt módon is, szükségképpen becsatornázódnak a feminizmus bármilyen formájával ellenséges, nyíltan kirekesztő, gyűlölködő értelmezések fősodrába. Ebben az értelemben az 1990-es éveknek az elérhető médiatérben érzékelhető megnövekedett szabadságfoka valójában nem a demokratizálódást, hanem a nyílt(abb) kirekesztés különféle formáinak térnyerését hozta a nők különféle csoportjai számára. Mindenekelőtt a gyűlölködő „leszbikus” minősítés egységesítő szabadságát.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Támogatónk

Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja.