Médiakutató 2004 nyár

Térkép

Thor Woje:

Etikai önszabályozás a norvég sajtóban

2004. április 1-én a Fritt Ord (Szabad Szólásért Alapítvány) „Újságírói önszabályozás és etika” címmel konferenciát rendezett az Oslói Egyetem Média és Kommunikáció Tanszékén. Az alábbiakban az egyik, ott elhangzott előadás szövegét közöljük, amely a norvég sajtóetikai bizottság működését ismerteti.

Először is szeretnék köszönetet mondani azért, hogy meghívtak erre a konferenciára. A nevem Thor Woje, a Romerikes Blad című napilap főszerkesztője és a Norvég Sajtó-panaszbizottság elnöke vagyok. Arra kértek fel, hogy ismertessem a bizottság működését, azt, hogy miként kezeljük az etikai kérdéseket és a médiával szembeni panaszokat, és hogy röviden számoljak be eddigi tapasztalatainkról.

A Norvég Sajtó-panaszbizottság teljes mértékben önszabályozó testület. Történetét 1928-ig vezeti vissza. A rendszert mai formájában 1936-ban hozták létre; ekkor bocsátottak ki először etikai kódexet. A norvég hatóságok nem befolyásolhatják sem a bizottság működését, sem az etikai kódexet, sem azt, hogy miként kezeljük a panaszokat.

A bizottság valamennyi tagját a Norvég Újságírók Szövetsége nevezi ki. Ez olyan „ernyőszervezet”, amelyet különböző médiatársaságok és a médiamunkások – újságírók, szerkesztők és tulajdonosok – hoztak létre azért, hogy felügyeljék a norvégiai sajtó etikai és szakmai színvonalát. A szervezet a Pressens Faglige Utvalg, a Norvég Sajtó-panaszbizottság titkári hivatalaként is szolgál.

A bizottság kezdetben csak a nyomtatott sajtó, elsősorban az újságok elleni panaszokkal foglalkozott. A rádióval és a televízióval kapcsolatos panaszokat még a kormány által kinevezett Rádiós és Televíziós Panaszbizottság bírálta el. 1998 óta azonban valamennyi médiummal kapcsolatos panasszal a független Norvég Sajtó-panaszbizottság foglalkozik, beleértve az on-line publikációkat is. Az etikai kódex minden újságíró számára egy és ugyanaz, függetlenül a közlés platformjától. Norvégiában minden médiamunkást ugyanazon etikai normák alapján bírálnak el.

Hangsúlyoznom kell, hogy a bizottság szigorúan elkülöníti a jog és az etika kérdéseit. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy számos olvasó és néző számára a bizottsághoz benyújtott panasz a jogi eljárás helyett választott alternatíva. Ez ugyanis a panaszok elbírálásának igen gyors módját jelenti: az elbírálás öt–hét hét alatt, néha még gyorsabban megtörténik. Fizetni sem kell érte, hacsak a panasztevő nem ügyvéd útján kívánja intézni az ügyet. Ezt azonban senkinek nem kötelező megtenni.

A bizottságnak hét tagja van. Két embert delegál a szerkesztők szövetsége, kettőt az újságírók szövetsége, hárman pedig a nagyközönséget képviselik. Köztiszteletben álló és közismert személyiségekről van szó, akik egyenrangú felekként tárgyalnak a szerkesztőkkel. Általában a „másik” oldalról is ismerik a sajtót. A testület önszabályozó jellegét hangsúlyozandó, a bizottságban többségben vannak a sajtó képviselői, és az elnököt is a médiával foglalkozó szakemberek közül választják ki.

A bizottság július kivételével havonta egyszer ülésezik. Évente egy vagy két alkalommal olyan intézményekben tartunk kihelyezett ülést, ahol újságíró-oktatás folyik, így az ülés az etikai képzés részévé válik.

Bárki fordulhat panasszal a bizottsághoz. Ha azonban a panasztevő nem közvetlenül érintett egy újságcikkben vagy egy műsorban, úgy az érintett fél beleegyezését kell kérnie. A panaszbizottság minden, a nagyközönséget érintő közléssel foglalkozhat. A szerzőnek nem kell az újságíró-szövetség tagjának lennie.

A panaszok beküldésének határideje a közlés napjától számított három hónap. Néhány esetben, különleges körülmények között a határidő lejárta után is elfogadjuk a panaszt. Ilyen esetnek számít például az, ha a panasztevő betegség miatt nem tudta elolvasni a szóban forgó cikket, vagy külföldön tartózkodott.

A Norvég Újságírók Szövetsége általános titkárságának önállóan is jogában áll panaszt emelni. Ez minden évben megtörténik néhányszor, olyan általános elvi érvényű esetekben, amelyek nyilvános vitát robbanthatnak ki.

A bizottság elsősorban az etikai kódex alapján bírálja el a panaszokat. Ezt a szabályzatot különböző sajtószervezetek hozták létre, és a nyomtatott sajtóra, a televízióra, a rádióra és az internetre egyaránt vonatkozik. Megjelenése óta nyolcszor írták át, legutoljára 2001 decemberében. 1998-ban a szerkesztőségi cikk formájában megjelenő hirdetésekre és a szponzorációra vonatkozó szabályokkal egészítették ki. Az etikai kódex meghatározza a sajtó társadalmi szerepét, és hangsúlyozza a sajtó integritásának és felelősségének szükségességét. Részletesen foglalkozik az újságírói magatartással, a sajtónak a forrásokhoz való viszonyával, beleértve a források védelmét és ellenőrzésük szükségességét is. Kiemeli, hogy a sajtónak ismertetnie kell a feltételeket a forrásokkal és az interjúalanyokkal, különös tekintettel azokra, akik esetleg nincsenek teljes mértékben tisztában állításuk hatásával. A kódex részletes instrukciókat nyújt az olyan esetekre is, amelyekben a sajtónak különösen figyelnie kell arra, amit közöl.

Az utolsó módosítás során keletkezett új paragrafusok külön foglalkoznak a gyerekek jogaival, az újságírók viselkedésével és módszereivel, az interneten közölt kereskedelmi tartalom és a szerkesztői anyag elkülönítésével, valamint azzal, hogy miként kell etikusan eljárni a digitális chatelés és beszélgetés során, hiszen ezek szövege nincs előre megszerkesztve.

Az etikai kódexet a bizottság számos elvi érvényű határozata egészíti ki. Ilyenek például a reklámra vonatkozó etikai elvárások vagy az a történelmi dokumentum, amely a szerkesztők jogaira és feladataira vonatkozik, valamint az olyan helyi etikai szabályzatok, amelyeket az etikai kódex kiegészítéseként írtak.

Mi történik, ha egy sajtóorgánum megsérti az etikai kódexet? A Sajtó-panaszbizottság állásfoglalását a normasértő orgánumnak azonnal és teljes terjedelemben közölnie kell, szembetűnő helyen. A bizottság logójának az állásfoglalás alatt kell szerepelnie. A rádió és a televízió esetében a szabály az, hogy az állásfoglalást főműsoridőben kell nyilvánosságra hozni. Ebben az esetben az állásfoglalás rövidítve, a média jellegéhez igazítva jelenik meg. Ha valaki nem a megfelelő formában közli a bizottság állásfoglalását, másodszor is megsérti a szabályzatot. Néhányszor erre is volt példa.

A bizottság nem szab ki díjat a panaszok elbírálásáért, és nincsen egyéb büntetőintézkedés, mint a közléssel kapcsolatos állásfoglalás. Ugyanakkor a Norvég Újságírók Szövetségének valamennyi tagja elfogadta a szabályzatot azáltal, hogy valamely újságíró-szervezet tagja lett, és egyetlen olyan esetet sem jegyeztek fel, amikor valaki visszautasította volna az állásfoglalás publikálását. A bizottság állásfoglalásai jó ideje az interneten is hozzáférhetők.

A sajtó elleni panasztevés lehetősége viszonylag közismert tény Norvégiában. Ez főleg annak köszönhető, hogy számos napilap naponta ír a bizottság létezéséről. Ennek, valamint a rádió és a televízió elleni panaszok kezelésének eredményességét jelzi, hogy az utóbbi években mind több panasz merült fel. 1998 óta körülbelül 200 panaszt bíráltunk el. Tavaly csökkent a panaszok száma. Azt hiszem, ez a véletlen műve, és nem egy új tendencia jele.

Statisztikai adatok

  2003 (2002) (2001)
Beérkezett panaszok 183 (207) (216)
Elbírált panaszok 179 (188) (216)
Állásfoglalások 113 (123) (134)
A kódex megsértésének esetei 55 (41) (48)
Kritikák 7 (10) (7)
Szabálysértés nélküli esetek 51 (72) (79)
Egyszerű eljárás 29 (21) (31)

2004. IV. 01., Thor Woje

A statisztikák a bizottság kritikus hozzáállásáról tanúskodnak. A leggyakrabban a 4.14-es paragrafust sértik meg. Eszerint „amennyiben lehetséges, azoknak, akiket valamivel megvádolnak, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tényszerű állításokra azok megjelenésével egy időben válaszoljanak”. Egy másik, gyakran megsértett szabály a 4.4-es paragrafus, amely szerint „ügyelni kell arra, hogy a főcím, a bevezetés és a lead ne állítson többet annál, mint ami a szövegben szerepel”. Tavaly több alkalommal is megállapítottuk annak az új szabálynak a megsértését is, amely a gyerekek védelmét írja elő (ez a 4.8-as paragrafus).

Hol tartunk ma a tapasztalatok szerint?

A politikusok időről időre felvetik, hogy szükség van a kormányzat beavatkozására, azaz arra, hogy törvény szabályozza a médiaetikai kérdéseket. E reakciók konkrét esetekhez, médiabeszámolókhoz kapcsolódtak. Ilyen felvetésre azonban már elég hosszú ideje nem volt példa, a politikusok hallgatnak. Ennek az az egyik legfőbb oka, hogy jól működő rendszert hoztunk létre. Valamennyi médium elfogadja és követi az etikai kódexet.

A bizottságot a média és a nagyközönség egyaránt elfogadja, ami kiváltotta a politikusok tiszteletét is. Erről tanúskodott az is, hogy felszámolták a Rádiós és Televíziós Panaszbizottságot. A kormány ekkor nem követelte olyan új rendszer létrehozását, amely sajtóombudsmanra és egy kormány által felügyelt testületre épülne. Ehelyett a független önszabályozási rendszer támogatása mellett döntött, és a Sajtó-panaszbizottságra bízta a televízió és a rádió elleni panaszok elbírálását is.

A bizottság elfogadottságában véleményem szerint szerepet játszik a Norvég Újságírók szövetsége főtitkárának, Per Edgar Kokkvold úrnak a tevékenysége is. Ő gyakran szerepel a médiában az etikai kérdésekről folytatott vitákban, bírálja az újságírók magatartását, valamint azokat az újságcikkeket és műsorokat, amelyek szerinte megsértik az elvárható etikai normákat. Kijelentéseit a bizottság működésétől függetlenül kell megtennie, és szerintem ezt megfelelő módon teszi.

Nézetem szerint a bizottság elfogadottságát az is elősegíti, hogy maga a norvég sajtó is egyre gyakrabban és egyre kritikusabban szól saját szerepéről. Az önkritika a komolyságot és az integritást szolgálja, ugyanakkor előfeltétele annak is, hogy a sajtó a jövőben is képes legyen kritikusan viszonyulni a társadalomhoz.

Az utóbbi években gyakoribbá váló panaszok ellenére, azt hiszem, joggal állíthatjuk, hogy a norvég sajtó etikai normái általában megfelelőek. Természetesen még sokat kell dolgoznunk egy még jobb sajtó létrehozásán. Magától értetődő módon az a célunk, hogy még ritkábban sértsék meg a szakmai normákat, és ezért még tennünk kell. De van egy hatékony és jól működő önszabályozó rendszerünk – tulajdonképpen Európában ez az egyik legjobban működő ilyen rendszer. És mindaddig, amíg elismerés övezi a működését, sem a politikusoknak, sem másoknak nem kell egy jobb rendszer megteremtését sürgetniük.

Végül is a sajtó maga dönti el, hogy meddig tart ki ez a helyzet. A sajtónak magának kell felelősnek és hitelesnek lennie ahhoz, hogy megteremtse az önszabályozás feltételeit.

Köszönöm a figyelmüket!

Angolból fordította: Papp Vera

Médiakutató podcast
Támogass adód 1%-ával

A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben. Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik. Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat! A szerkesztőség

Adószámunk: 18687941-2-43

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink
Facebook