Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2004 ősz – Gasztronómia rovat

Alexandrov Andrea

Stahl konyhája (1/11)

Írásomban a Stahl konyhája című televíziós főzőműsort elemzem annak az egységes jelkomplexumnak a részeként, amely Stahl Judit főművének tekinthető, s amely nevének hallatára a befogadóban aktivizálódik. Figyelmem középpontjában az egységes szövegként viselkedő „Stahl-projekt” intra- és intertextuális kapcsolatai állnak: azt vizsgálom, hogyan kapcsolódnak össze az őt alkotó rétegek, hogyan jön létre a köztük működő utalásrendszer, s végül a több médiumban megtestesült egységes médiaszöveg hogyan létesít „kifelé” kapcsolatokat, azaz hogyan lép be például a nőre, a testre és az evésre vonatkozó kortárs diskurzusokba.

1. „...az ételről való beszéd, bármilyen furcsán hangzik, fontosabb magánál az ételnél”1

A televíziós főzőshow-k és a szakácskönyvek reneszánszukat élik. A félórás főzőműsorok műfaja például olyannyira népszerű, hogy egy teljes tévécsatorna2 is működőképes maradhat kizárólag főzőshow-k bemutatásával. A BBC saját honlapján 18 féle főzőshow-t tart nyilván3, valamint 42 olyan szakácsot és műsorvezetőt, aki erre specializálta magát.4 E műsorok és kiadványok változatos szociokulturális funkciókat töltenek be napjainkban: táplálkozási- és diétatrendeket reprezentálnak (Jones in Belman, 1996), s így a testképpel és a testről való közbeszéddel lépnek közvetlen kapcsolatba. Kalandra, képzeletbeli utazásra hívnak, útikönyvként olvastatják magukat elalvás előtt (Pouillon in Belman, 1996), vagy éppen egy elveszített vagy soha nem is birtokolt életformát képviselnek, s vásárlóik a vétel és az olvasás aktusai révén ennek az életformának a részesévé kívánnak válni (Miller in Belman, 1996). Így lehetséges, hogy míg például az amerikai emberek az utóbbi évtizedekben lényegesen kevesebbet főztek otthon, mégis kimutathatóan több szakácskönyvet vásároltak (Belman, 1996). A gasztronómiatörténeten belül is kialakult egy kifejezetten a szakácskönyvek történetével foglalkozó tudományág. A kutatókat vonzza, hogy a szakácskönyvek személyes módon dokumentálják a különböző történelmi korok, országok vagy kisebb közösségek életét, egyaránt magukon hordozva a mindennapi élet és az ünnepek lenyomatát (Belman, 1996). Végül e kiadványok látványosan tükrözik a társadalomban elfoglalt férfi- és női szerepeket, valamint ezek változásait is (Neuhaus, 2003), részt kérve ezáltal a nemekről, azon belül is a nők helyzetéről folytatott diskurzusban.

Az utóbbi két évben Stahl Judit a magyar gasztronómiai műsor- és könyvpiac fontos tényezőjévé vált. A nagyközönség a TV2 Tények című műsorában ismerte meg őt, ahol öt év alatt 1200 adást vezetett, s kétszer nyerte el a legjobb műsorvezető címet.1 2002-ben sokak számára váratlanul profilt váltott, saját készítésű főzőműsort kezdett vezetni, főzőiskolát alapított, szakácskönyvet és videós főzőtanfolyamot adott ki. Tavaly jelent meg második szakácskönyve, amely a karácsony előtti főszezonban a könyves toplisták harmadik helyét szerezte meg (Szaszand, 2003). Nemrég6 megújított főzőműsoráról a következő összehasonlító adatok láttak napvilágot:

„A két konkurens műsor nézettsége hétvégenként, a reklámozók szempontjából fontos 18–49 év közötti tévézők körében január 1. és március 7. között 320 ezres eredménnyel azonos volt, a teljes lakosságból ugyanebben az időszakban a Stahl konyháját átlag 730 ezren, a Receptklub-ot pedig közel 650 ezren választották.”7

Írásom középpontjában Stahl Judit televíziós főzőműsora áll, azonban e médiaszöveget nem önmagában, hanem annak az egységes jelkomplexumnak a részeként elemzem, amely Stahl Judit nevének hallatára aktivizálódik, s amely a sztár főművének is tekinthető. A „Stahl-projekt” dolgozatom munkahipotézise szerint egységes, ám többrétegű szövegként működik, s több különböző médium révén manifesztálódik: a fotók, a nyomtatott sajtó és az elektronikus média, a televízió és a videofilm együtt hozzák létre azt a képet, amelynek Stahl Judit külső megjelenése éppúgy részét képezi, mint az életrajzából a nyilvánosság számára kiválasztott tények. Így aztán a szöveg több szinten lép intertextuális kapcsolatba más médiaszövegekkel: a főzőműsor a hasonló televíziós műsorokkal, a szakácskönyvek egyéb szakácskönyvekkel, a „médianő” képe pedig további arcokkal és médiajelképekkel folytat párbeszédet. Ugyanígy intertextuális kapcsolat áll fenn a többrétegű Stahl-szöveg egyes rétegei között is, hiszen azokat eredetileg is együttes, egymást erősítő megjelenésre tervezték. Van ezen kívül egy másik vonatkoztatási rendszer is, amelyben a Stahl-projekt elhelyezi magát: a nőről, a testről és az étkezésről szóló kortárs diskurzusok rendszerére gondolok. Mivel Stahl Judit szívesen hangsúlyozza, hogy ő nő, aki főz (sőt: főz és eszik), ám ezt is másképp, a klasszikus sztereotípiákat felrúgva teszi, érdemes megvizsgálni, hogyan viszonyul az általa felépített image a nő–test–evés mára olyannyira aktualizálódott gondolatköréhez. E bonyolult viszonyrendszer elemzésére a szemiotikai megközelítésmód a legalkalmasabb. Stahl Judit televíziós főzőshow-ját elemezve azt szándékozom bemutatni, milyen helyet foglal el e műsor a „Stahl-projekt” egységes, ám többszintű jelentéssel bíró szövegében.

A vizsgált médiaszövegek a következők voltak: a megújult Stahl konyhája című műsor kétheti adásanyaga (2004. III. 16. és 28. között); az Enni jó! (Stahl, 2002) és a Gyorsan valami finomat! (Stahl, 2003) című szakácskönyvek; a Stahl Judittal készített interjúk és több róla szóló cikk (lásd részletesen a bibliográfiában); valamint a http://www.stahl.hu/ és a http://www.stahlkonyhaja.hu/ oldalak anyaga.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Támogatónk

Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja.