• English

• Rovatok
• Kulcsszavak
• Szerzőink
• Rólunk
• Kéziratok benyújtása
• Etikai szabályok
• Publikációs pályázat

Médiakutató 2006 ősz

Politika

Lampé Ágnes:

A parlamenti ülések és a nyilvánosság

Cenzúra vagy szabályozás?

Az Alkotmány 61. paragrafusa kimondja:  „(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. (2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.” Úgy tűnik azonban, a Parlamentben történtekről a nyilvánosság csak korlátozott mértékben értesülhet: független televíziókamerák nem forgathatnak az ülésteremben. A Sajtószabadság Központ elemzése.

Állóháború a honatyák és a televíziók között

Az RTL Klub Házon Kívül című műsorának felvétele

A frontok régóta nem mozdulnak, pedig „csak” a sajtószabadság értelmezéséről van szó. A televíziók képviselői nehezményezik, hogy nem készíthetnek felvételeket az ülésteremben. Ehelyett a parlament által működtetett zárt láncú kamerák  „cenzúrázott” képeit kell megvásárolniuk. A képszerkesztési elvek – egyebek mellett az egész alakos képek hiánya, az arcra fókuszáló képkivágások és az ülőhelyek közötti pásztázó felvételek tiltása – miatt így elsikkad a lényeg. Ráadásul a képviselők számtalan trükköt vetnek be – például az ürességtől kongó ülésteremben gyorsan a felszólaló kollégájuk köré gyűlnek –, hogy a gondosan kiválogatott kockákból ne derüljön ki, mi és hogyan történik valójában az ülésteremben. A honatyák és a honanyák – bár a rádió- és televíziótörvényben foglalt kötelezettségüknek nem tettek eleget és nem alkottak pártatlanságot biztosító közvetítési rendet – úgy vélik, szó sincs cenzúráról.

Az RTL Klub Házon Kívül című műsorának felvétele

A helyzet szerintük megfelel az európai normáknak. Sőt jóval engedékenyebb annál. A híradós – mondják – úgyis csak a szenzációra, a bulvártémára és a nem érdemi információra vadászik, ezek viszont nem méltók az ország törvényhozó testületének bemutatására. A pártok között e tekintetben teljes az egyetértés. A rádió- és televíziótörvényben 1996-ban előírt, a Házszabály mellékletét képező közvetítési rendet pedig előbb-utóbb majd megalkotják. A televíziók össztűzzel támadnak: „mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes állapot”, illetve a sajtószabadság korlátozása miatt 2005 júliusában az Alkotmánybírósághoz fordultak.

Szabályozás vagy korlátozás?

A rádió- és televíziótörvény hatálybalépéséig a Magyar Televízió (MTV) „szokásjog” alapján, saját embereivel és kameráival, saját szabályrendszere alapján rögzített. Amikor a terem széleiről nem tudtak megfelelő képeket készíteni, középre, a patkóba is elhelyezhettek néhány felvevőt. Az 1996-os rádió- és televíziótörvény zártláncú televíziós hálózat létrehozását írta elő. A jogszabály ugyanakkor a televíziók számára a kimenő jelhez kötelező csatlakozási lehetőséget is kötelezővé tesz.

„Még Antall József miniszterelnöksége idején parancsolták ki az operatőröket és a fotósokat a patkóból, de ezt az újságírók is megértéssel fogadták” – emlékszik vissza Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója. Később egy elkülönített sajtópáholyból lehetett forgatni, majd kialakították a zártláncú kamerás rendszert, amely 1998. március 15. óta működik. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a közvetítés így olcsóbb és hatékonyabb. 2004 után – amikor a TV2 rejtett kamerával tiltott helyen dohányzó politikusokat mutatott be – a parlamenti folyosón is megtiltották a felvételek készítését.

„A korlátozások logikája a tévések ellen irányul, hiszen a fotósok szabadon dolgozhatnak. Ha a politikusok érvelése az, hogy ne mutassuk őket előnytelen helyzetben, pasziánszozás, alvás vagy újságolvasás közben, a szankciónak a fotósokra is vonatkoznia kellene. Ők viszont a képviselőt a legkellemetlenebb helyzetben is bemutathatják, ami ugyanúgy címlapra kerülhet”

– teszi hozzá Kotroczó Róbert. A tévések úgy vélik, a diszkriminatív intézkedés a sajtószabadságot és az alkotmányos jogokat is sérti.

Pető Iván (SZDSZ), a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke azonban másként vélekedik:

„Én a fotósok parlamenti, üléstermi jelenlétét is szabályoznám. Jogos a tévék hivatkozása, hogy a fotósok tevékenységéhez hasonló megítélést igényelnek, csak éppen az lenne a helyes, ha az utóbbiakra is közel olyan szigorú szabályok lennének érvényesek, mint az előbbiekre. A nyilvánosságról csak megfelelő keretek között lehet gondolkodni. A szabályozás nem korlátozás. Egyetlen közhivatalban vagy intézményben sincs olyan, hogy a kamerák azt vesznek és akkor, amit akarnak. Ez sem alanyi, sem alkotmányos jogokat nem sért, és szó sincs diszkriminációról.”

A belépés feltételei

A Parlament beléptetési rendjét az Országgyűlés elnökének 5/2004-es számú rendelete szabályozza. Ennek értelmében az újságírók – érvényes sajtóbelépővel – a részükre kijelölt IV., illetve az ülés kezdetén a IX. számú páholyban, plenáris ülés alatt pedig az üléstermet körülvevő folyosón tartózkodhatnak:

„Az ülésteremben mozgókép nem készíthető, erre alkalmas eszköz oda be nem vihető. Az ülés ideje alatt a műsorszolgáltatók a Déli társalgóban rögzíthetnek, vagy onnan közvetíthetnek műsort” (5/2004-es rendelet 7§ [2]).

Felvételek is kizárólag a nyilvános bizottsági üléseken, a sajtó számára kijelölt helyről készíthetők.

„A tévés piac rég megváltozott. Eljárt az idő afelett, hogy csak egy helyszínen, egy kameraállásban lehessen képeket rögzíteni. A felvételeket így nem lehet egyedivé tenni, és exkluzív anyagok sem készíthetők”

– jegyzi meg ennek a kapcsán a már idézett Kotroczó Róbert.

A jog hálójában

A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi törvény 138. § 5. bekezdése előírja, hogy az országgyűlési tevékenység pártatlanságát biztosító közvetítési rendet a Házszabály mellékleteként a törvény hatálylépésétől számított egy éven belül meg kell alkotni.¹  Kötelezettségének a parlament a mai napig nem tett eleget. Jogszabály hiányában az Országgyűlés elnöke 1/1198-as számú rendeletében a belső videotechnikai rendszer működtetését és karbantartását a parlament informatikai főosztályának hatáskörébe utalta. A televíziók pedig kizárólag ezen a rendszeren keresztül kapnak képeket az ülésteremből, saját felvételeket nem készíthetnek.

„A jelenlegi médiatörvény a 18-19. századi sajtószabadság elveit tükrözi. Azt, hogy az újság arról ír, amiről akar. De a gyökeresen megváltozott technikai fejlődést nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kamera a gesztusokat, az elejtett beszólásokat, az ellenzék vezérének hanglejtését vagy éppen rezzenéstelen arcát is megmutatja. Ez pedig fontos információ, amit a választónak ugyanúgy joga van látni, mint az elhangzott szavakat hallani vagy elolvasni”

Az RTL Klub Házon Kívül című műsorának felvétele

– mondja dr. Feldmájer Péter, az RTL Klub képviseletében az alkotmánybírósági beadvány megfogalmazója. Az, hogy a házelnök titkársága a tévések számára „kimeneti végpontot” határoz meg, majd saját szempontjai szerint „szűri” a felvételeket, az ügyvéd szerint a médiatörvényen túl az 1986. évi II. törvényt – vagyis a sajtótörvényt – és az Alkotmány 61. paragrafusában foglalt, a szabad véleménynyilvánításra és a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó alkotmányos jogot is sérti:

„A ház vezetése egyértelműen cenzúrát gyakorol, mert a házelnök alá rendelt szakmai apparátus dönti el és választja ki, milyen képek kerülnek nyilvánosságra. A Parlament a közügyek intézménye és a képviselők munkahelye, ahol sem az ülésterem, sem a folyosó nem magánszféra. Ha észreveszem, hogy a titkárnőm munkaidőben pasziánszozik, jogom van elbocsátani”

– teszi hozzá dr. Feldmájer Péter. Az általa szerkesztett alkotmánybírósági beadvány IV. fejezetében pedig ez áll:

„Kétségtelen tény, hogy ez az előzetes ellenőrzés nem terjed ki az ülésteremben elhangzottakra – vagyis a szavakra –, hiszen a mikrofonban elhangzott hozzászólások rögzítésre és közvetítésre kerülnek, ugyanakkor az olyan megjegyzések, amelyek szintén a megválasztott képviselőktől, hivatalos személyektől vagy másoktól hangzanak el, már nem feltétlenül kerülnek közvetítésre, mert ezeket a jegyzőkönyvek a legtöbb esetben nem rögzítik. Továbbá az ülésteremben csak olyan mozgóképek készülhetnek, amelyeket eleve már megválogatott a hivatali apparátus, hiszen az ott ülők közül csak egyes kiválasztott személyeket vagy egyes kiválasztott csoportokat mutatnak saját szempontjaik szerint. Tekintettel arra, hogy a képek, a mozgóképek önmagukban is tartalmat hordoznak, ezért az előzetes szelektálás a sajtószabadság sérelmét jelenti.”

Nincs abszolút nyilvánosság

A törvényalkotók azt elismerik, hogy jogi szempontból „késésben” vannak, és a törvényben előírt közvetítési rend megalkotásával mihamarabb pótolniuk kell a mulasztást. Az persze kérdés, ki kéri mindezt számon. A már idézett Pető Iván szerint:

„Technikai értelemben nem, formai és tartalmi vonatkozásban viszont ketté kell választani az ügyet. Mivel az ülésteremben elhangzó valamennyi információ elérhető, a kereskedelmi televíziók nem tudják bizonyítani, hogy azt a napi pár perc vágóképet, amit bejátszanának, ne bulvárcélokkal készítenék. A világon sehol nem szokás, hogy a Parlamentbe bárki korlátozás nélkül bemehet és bármit felvehet. Nálunk ehhez képest még mindig nagyon szabadok a lehetőségek.”

A kulturális bizottság SZDSZ-es elnöke szerint a szabályozás összeegyeztethető a demokráciával, amely ugyanakkor nem jelent abszolút nyilvánosságot. A televíziók hozzájuthatnak az érdemi adatokhoz.

„Mozgásterük jóval nagyobb, mint számos más, fejlett demokráciával rendelkező nyugat-európai országban. A nyilvánosság nem szolgálhat kereskedelmi célokat. Ezért a zárt láncú televíziós rendszerre vonatkozó szabályokat ésszerűnek tartom. Ha bármennyi kamera jelen lehetne, az a képviselőket is hátrányosan érintené. Teljesen másképp beszélnének”

– véli Pető Iván. A képviselő elismeri, jogi tekintetben valóban felelősek, amiért nem tettek eleget a rádió- és televíziótörvénynek. Annak ellenére sem, hogy a pártok között teljes az egyetértés: a televíziók kameráinak nincs helyük az ülésteremben.

A törvényben előírt közvetítési rend kialakítására eddig két kísérlet történt. Az egyik 2003 májusában a H/3949. számú házszabály-módosítás volt, amely nem kapott kétharmados többséget a parlamenti szavazáson. A másik, 2005. szeptemberi H/17514-es képviselői indítvány a szavazásig sem jutott el. A beterjesztő Deutsch-Für Tamás (Fidesz-MPSZ) ugyanis visszavonta az aláírását. A H/17514-es indítvány 1. paragrafusa szerint: „Az Országgyűlés elnöke a Bizottsági elnöki értekezlet javaslata alapján kijelöli a televíziós közvetítésre kerülő bizottsági üléseket.” A 2. § pedig kimondja: „a Házbizottság állásfoglalás keretében rögzíti a televíziós közvetítés képszerkesztésének szabályait.” Minden más egyeztetés a Házbizottság ülésein zajlott, annak jegyzőkönyvei pedig nem nyilvánosak. Pető Iván szerint:

„A két kezdeményezés nem a tervezett közvetítési rend miatt bukott meg. A pártok a napirend előtti felszólalási időkeretekben nem értettek egyet. De egyáltalán nem biztos, hogy a televíziók jobban járnak azzal, ha lesz szabályozás.”

Tartalom és forma

Cenzúra: a bűvös szó. A kifejezés, amelyet a felek ugyancsak saját álláspontjuknak megfelelően értelmeznek. Az alkotmánybírósági beadvány V. fejezete szerint

„...abban az esetben, ha bármely állami szerv, hivatal jogosult a közlés tartalmát vagy formáját bármilyen módon befolyásolni, nem beszélhetünk a sajtószabadság megvalósulásáról. A tartalom befolyásolása nem csak a szóbeli közlések tartalmára vonatkozik, hanem a modern technika által biztosított valamennyi formai és tartalmi elemre is.”

Közvetítési rend hiányában az Országgyűlés elnöke tiltja a televízióknak, hogy saját eszközeikkel felvételeket készítsenek. Az ezt sérelmezők szerint ez egyértelműen azt jelenti, nincs sajtószabadság. Sőt cenzúra van. A politikus mégis úgy látja, a kifejezés másképp értendő: „Az nem cenzúra, hogy nem lehet mindig és mindenhol képeket készíteni. A cenzúra különben is utólagos szelektálás, semmi köze ahhoz, amiről itt szó van” – mondja Pető Iván. Hozzá hasonlóan a Fidesz szakpolitikusa is úgy véli, a rádió- és televíziótörvény megfelelően szabályozza a helyzetet, amely ily módon eleget tesz az Alkotmány 61. paragrafusának. Szalai Annamária szerint:

„A zárt láncú hálózatból kapott információk teljes körű tájékoztatást nyújtanak. Az, hogy a kereskedelmi televízióknak nem engedik, hogy a parlamentet bulvár módon mutassák be, még nem jelent korlátozást.”

Az Országos Rádió és Televízió Testület tagja azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a televíziósokra és a fotósokra vonatkozó egységes szabályozás jöjjön létre:

„Bár a kettőt nem lehet összemérni. Az elektronikus médiumok hatása összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint bármely újságé. De a médiát lehet szankcionálni, ez jogilag indokolható. Az is megoldás lehetne, hogy csak a közszolgálati médiumok kapnának felvételeket. A kereskedelmi csatornák amúgy is alig teljesítik közszolgálati követelményeiket. Így a parlament és a politikusok munkájából nem lehetne kukkolóshow-t csinálni.”

A szakember szerint az, hogy a feldolgozás módját nem a csatornák határozzák meg, távolról sem jelent cenzúrát. A bizottsági ülések nyilvánosak, az országgyűlés munkája pedig minden előzetes cenzúra nélkül nyomon követhető.

„A véleménynyilvánítás szabadsága sem korlátlan. Ez a szabadságjogok téves értelmezése. Kíváncsi lennék, ha egy kamerával napi 24 órában fel akarnám venni, hogyan dolgoznak egy kereskedelmi csatorna szerkesztőségében, vajon megengednék-e.”

– fejezi be Szalai Annamária.

Az angol minta

A zárt láncú televíziós hálózat „ötlete” Angliából származik, a rendszer működési alapelveit onnan kopírozták. „Hat kereskedelmi csatorna és a BBC közösen építtette ki a hálózatot, a mai napig ők üzemeltetik. Saját képszerkesztési elveiket pedig a parlament határozta meg” – meséli Bakos Emil, a parlament gazdasági főigazgatója. A televíziós hálózat működtetéséért is felelős szakember elmondta: annak idején azért az angol mintát tekintették irányadónak, mert a nyilvánosságára vonatkozó demokratikus regulák megfelelők és adaptálhatók voltak.

„Ott szóba sem került, hogy a csatornák saját kameráikkal azt vesznek, amit akarnak. Ugyanilyen szabályozás létezik Franciaországban és Oroszországban is. Angliában a tervek szerint az egész üléstermet golyóálló tetővel fedik be.”

– jegyzi meg a főigazgató.

A képszerkesztési elveket is egy az egyben az angol parlamenttől vettük át. Ezek közé tartozik, hogy a felszólalót közelről kell mutatni, a mögötte ülők nem látszhatnak. A közvetítésnek a címer és a házelnök képeivel kell kezdődnie. Az előterjesztőt vagy az interpellált képviselőt bármikor lehet mutatni, szavazáskor pedig kötelezően az eredményre kell fókuszálni. Bizonyos helyzetekben nagytotál is készíthető. „Három felkészült operatőrrel dolgozunk, akik szakmailag el tudják dönteni, milyen helyzetben és mikor indokolt a nagylátószög” – teszi hozzá Bakos Emil. A kérdés továbbra is az, hogy a parlamenti kamerák kötelezően előírt rögzítési módja és a képek ezen szabályok szerinti felvétele cenzúrát jelent-e vagy belefér a demokráciába.

„A képi előírások nagyon durvák, amelyek miatt elveszik a lényeg. A valóságban az ülésterem hangulata teljesen más, mint azt a kapott felvételekből gondolnánk. Elképesztő zsibongás van, de a háttérzajt megszűrik, és a bekiabálások sem jönnek át”

– mondja Kotroczó Róbert. A hírigazgató szerint a kapott felvételek statikusak, alig van rajtuk mozgás. A képek „szárazak”, csak a felszólalóra fókuszáló képkivágások láthatók, nagytotálok pedig szinte nincsenek.

„Míg a hivatalos indoklás szerint a mi felvételeink a képviselők személyiségi jogait sértik, addig a valóságban nincsenek is az ülésteremben. Pedig a választóknak joguk van tudni, képviselőjük jelen van-e, és kiáll-e az érdekeikért”

– teszi hozzá Kotroczó Róbert.

Részlet a zárt láncú televíziós közvetítésre vonatkozó, angol mintából szó szerint átvett és lefordított „tájékoztatási szabályzatból”, 2/b pont: Specifikus irányelvek a képek irányítására – Stílus és bemutatás

„I) A felszólaló parlamenti képviselőt bemutató standard képnél a fejet és a vállát kell ábrázolni, nem az egész személyt.

II) A kamerának a képviselő beszédének végéig a személyen kell időznie.

III) Az ülésteremről időről időre nagy látószögű képet is lehet készíteni.

IV) Általános gyakorlat, hogy olyan képet készítenek, amikor az emelvényt elfoglaló személy felfelé halad, ezt az elvet különösen akkor kell alkalmazni, amikor az elnöki szék és a parlamenti tagok között incidens vagy zavar keletkezik.

V) Egyéni reakció bemutatására alkalmanként lehetséges vágott kép, a felszólaló
képviselő tudtával” (az angol parlament Tájékoztató Szolgálatának Alapszabályzata alapján).

Részlet a zárt láncú televíziós közvetítésre vonatkozó, angol mintából szó szerint átvett és lefordított „tájékoztatási szabályzatból”, 2/c pont. Specifikus irányelvek a képek irányítására – Speciális kameratechnika

„I) Semmilyen esetben sem lehet osztott képernyővel vetíteni.

II) Rendesen nem használják az ülőhelyek közötti pásztázó felvételt” (az angol parlament Tájékoztató Szolgálatának Alapszabályzata alapján).

Mi mennyi?

Ha egy csatorna a zárt láncú televíziós hálózattól képeket szeretne, két lehetőség áll előtte. Ha saját technikai eszközeivel csatlakozik a kimenő jelre, ingyen juthat a felvételekhez, amelyeket ezután a számára kívánt formában használhat. Amennyiben pedig a Parlament kamerái által rögzített aznapi vagy aktuális anyagot kéri, ezt évi négymillió forintos keretösszegért bármikor megkaphatja. Ha korábbi, archív felvételekre van szüksége, a kért technikai minőségtől és az anyag hosszától függően kell fizetnie érte.

„Az áraink nagyjából feleakkorák, mint ha az MTV-től vásárolnának. De az ingyenes csatlakozási lehetőséget a televíziók érthetetlen módon nem használják ki. A TV2-vel, a HírTV-vel, az MTV-vel és a Duna TV-vel éves keretszerződés alapján dolgozunk. Az RTL Klub inkább alkalmanként határozza meg, mely képekre van szüksége.”

– mondja Bakos Emil. A csatlakozás technikai lebonyolítása a parlament részéről valóban ingyenes, a televíziók számára viszont távolról sem az.

„A több millió forintos rögzítő berendezés, az ülések hosszától függő kazettamennyiség, a felvevő kolléga bére és a szállítás többe kerülne, mint az éves eseti megrendelések összesen. Még úgy is, hogy egy órányi anyag akár több százezer forint is lehet.”

– magyarázza Kotroczó Róbert. A probléma valójában mégsem ez. Hiszen nem a hozzáférhetőség és annak módja vagy értékesítése a kérdés. Pedig a parlamentitől független kamera jelenlétének biztosítására konkrét elképzelés is született:

„Javasoltuk, hadd állítsunk fel egy pool kamerát, amivel egy-két operatőr a hang szempontjából bekábelezett sajtópáholyban dolgozna. Felvételeiket megállapodás szerint átadnák azoknak a médiumoknak, amelyek igényt tartanak rá. Ez bizalmi kérdés is. A parlamenti stúdió képeinek hitelességében nem, de egy másik tévé operatőrében esetleg megbízhatunk”

– mondja Kotroczó Róbert. A javaslat az országgyűlés illetékese szerint nem kivitelezhető. Negyven-ötven televíziócsatorna ugyanis nehezen egyezne meg egymással, igényeiket és elvárásaikat lehetetlen volna összehangolni.

Miről szól a híradó?

A TV2, valamint az RTL Klub Híradója és Házon kívül című műsora több alkalommal mutatott be olyan incidenseket, amelyek kellemetlenül érintették a képviselőket. A folyosói szigorítás is ezután történt. Az egyik legnagyobb vihart az kavarta, amikor rejtett kamerás felvételeken tiltott helyen dohányzó képviselőket mutattak be. A Házon kívül 2005. októberi adásában pedig gyorslövetű fényképezőgéppel rögzített képeken láthattuk, amikor a képviselők felszólaló társuk köré csoportosulnak. Így nem látszott, milyen kevesen vannak az ülésteremben. A belső zárt láncú felvételeken mindebből semmit nem lehetett érzékelni.

A pártok képviselői az egész „jogi hercehurcát” provokációnak és gyenge lejáratási kísérletnek tartják. A lényeg – mondják – nem az ellesett, előnytelen pillanatok, hanem a parlamenti munka érdemi közvetítése.

„Az a cél, hogy bemutassuk a parlament munkáját, vagy hogy bulvártémává tegyük? Nem érdekes, hogy ki mivel foglalkozik, hanem az a cél, hogy azt bemutassuk, hogy valaki csámpásan megy a folyosón”

– nyilatkozta Kuncze Gábor az RTL Klubnak.²

Az Alkotmánybíróság tájékoztatása szerint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Független Hírügynökség által is támogatott beadványt 2005. szeptember 22-én kiszignálták az egyik bíróhoz, előkészítése folyamatban van, de tárgyalása egyelőre nincs napirenden. A televíziók elszántak, a végsőkig „harcolnak”. Bár nyilvánvaló: a probléma egy alkotmánybírósági határozattal vagy egy házszabályi rendelettel nem orvosolható teljes mértékben. Tágabb értelemben a sajtószabadság egyértelmű meghatározására és az elavult médiatörvény frissítésére lenne szükség. Szűkebb vonatkozásban a megoldás pedig a sem politikai, sem kereskedelmi céloknak nem alárendelhető, független „látásmódú” kamera lehetne. Az biztos, a háború még nem dőlt el, pedig a békeszerződés – leginkább a nézők érdekei miatt – már rég időszerű.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2024.   Impresszum