Felhívás A Médiakutató c. folyóirat publikációs versenyt hirdet. Színvonalas tanulmányokat várunk elsősorban az új média, migráció, médiajog témáiban. Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft.

A 40000 és 20000 karakteres írásokat az címre várjuk, a honlapunkon megadott formátum figyelembevételével.

A beérkezett írásokat double-blind peer review (kétszeresen anonim lektorálás) módszerrel értékelik a szerkesztőség tagjai, illetve felkért bírálók.

A pályázatok beküldésének határideje: 2017. szeptember 30.

A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy megfelelő pályamunkák hiányában az eredményhirdetéstől eltekintsen, vagy kevesebb nyertest hirdessen.

Médiakutató 2006 ősz

Kritika

Szilágyi-Gál Mihály:

Napirenden egy könyv

Török Gábor A politikai napirend címu könyvéről

A „tematizáció”, a „pr-ügynök”, a „kommunikációs asszisztens”, „a konfliktus rendezése”, a „konfliktus kezelése”, a „probléma lekezelése”, a „bonyolítói munkakör” médiavilágunkban felbukkanó szavak és szóepigonok, amelyeknek többnyire nincs jelentésük, csak valamilyen kusza használatuk. Ezek a félszavak az altudományok és az áltudományok nagy közös bulvárjában hamarabb lettek híresek, mint ismertek. Magyarán, amikor a politika és a média összefüggéseiről van szó, általában összevissza beszélünk. (És persze máskor is.) A szerző két feladatot vállal, és ennél valamivel többet érint. Mindenekelőtt azonosítja azokat a fogalmakat, amelyekből a közpolitika, a médiakutatás és a közvélemény-kutatás metszéspontjain a napirendkutatás tárgyai értelmet nyernek, illetve elhelyezi a kérdéskört a politikai marketing, a politikatörténet és a demokráciaelmélet közös területén. Problémaismertető célján túl saját tézist fogalmaz meg a napirend természetéről. Eszerint van sajátos napirendi logika, amely nem független az adott politikai, társadalmi, kommunikációs valóságtól, de mégis a teljes spektrum egyik külön színének tekinthető, tehát valamilyen értelemben saját életet él. Török valami olyasmit állít, hogy a napirendnek is van napirendje. De lássuk mindezt közelebbről.

Azáltal, hogy a politika, a média és a társadalom minden egyes ügyének saját tétje van, ezek napirendre kerülésének célját úgy is tekinthetjük, mint a tét tétjét. Ugyanis egy pártnak vagy egy civil szervezetnek nemcsak az a célja, hogy mondjuk a drogszabályozás liberálisabb legyen (vagy netán ellenkezőleg), hanem az is, hogy maga a cél ismertté váljon és a megcélzott befolyásövezeten belül minél jobb pozícióba kerüljön. Nos az eredeti cél pozícióba juttatásának további célja sajátos versenybe helyezi a figyelemre igényt tartó ügyeket. Márpedig ez a verseny a saját játékszabályai szerint működik, hiszen már nem csupán az ügyek tartalmának versenyéről van szó, hanem az ismertségükért és a hatásukért folyó küzdelemről is. Ez az oka annak, hogy van saját napirendi logika, amely különböző politikai vagy egyéb ügyek arénába jutását, megvitathatóságukat, majd a világ megváltoztatására való kicsiny esélyüket az összes többi tolongó ügyhöz képest besorolja valahova. Török is besorol: elválasztja egymástól mindazt, ami nemcsak a jól-rosszul tájékozódó köztudatban, hanem a téma által érintett szakmák ugyancsak jól-rosszul formálódó ismeretanyagában összekeveredett. Nemcsak a félelméletek és félfogalmak sűrűjében keres utat, hanem a média és a politika kapcsolatának hiedelemvilággá terebélyesedett előítéleteit is megpróbálja dekonstruálni.

Amikor bizonyos kérdések nem elemezhetők egy már kialakult szerkezetű tudományos területen belül, akkor van rá esélyük, hogy önálló kutatási területként szerezzék meg a létezés jogát. Török Gábor könyve arról győzhet meg, hogy a napirendkutatás megszerezte ezt a jogot. A napirenden belül megkülönböztethető a politikai, a közpolitikai, a média és a közvélemény saját napirendje. Saját fogalomhasználatát bemutatva Török tisztázza, hogy a különböző napirendeket együttesen szándékozik besorolni a politikai napirend gyűjtőfogalma alá, amennyiben az adott napirend a politikai játéktér elemeként jelenik meg és ennek megfelelően értékelhető. Ez tehát a mű saját fogalmi alapvetése.

A napirend abban a térben valóságteremtő tényező, amelyben a politikai hatalom, az állampolgár és a média egyaránt jelen van. A tér az ő közös terük, ám annak valóságát egyikük sem birtokolja teljes egészében. A politikai és a kommunikációs valóság azokból az újból és újból elmozduló gyújtópontokból áll, amelyeket maga a napirend teremt meg. Egy ilyen gyújtópont mindig egy adott téma, amely átmenetileg a kommunikációs tér vezértémájává emelkedik. A mindenkori napirendet a napirendteremtő szándék és cselekvés hozza létre, de a figyelemfelkeltés monopóliumának garanciája nélkül. A politika, a média és a társadalom csak részben tekinthető a mindenkori napirend alkotójának, a gyújtópontok végeredménye, vagyis maga az éppen aktuális napirend végül is mindig az interakciók metszéspontjában keletkezik. A napirendnek tehát nincs „végső” szerzője. Viszont a kommunikációs tér bármely szereplője lehet napirendteremtő tényező. A könyvnek ez a háttérben kibontakozó tézise két állításra bontható: (1) a napirend befolyásolja a politikai és kommunikációs környezetet, (2) maga a napirend is egy már meglévő kommunikációs és politikai környezetben keletkezik – ez utóbbi nélkül ugyanis el sem dőlhetne, hogy miből lehet napirend. Ez az a kettős értelmezés, amely a szerző saját elképzeléseit az általa bemutatott elméleti térképen a pozitivista és a posztmodern elmélettípusok közé helyezi. Ezt az óvatosságot támasztja alá az a néhány mondat, amelyben Walter Lippmannhoz csatlakozik, aki a konstruált világ alapköveként a valódi világot jelöli meg; eszerint egy tisztán konstruált valóság tételezése inkább elméleti szélsőség, mint használható politikatudományi és médiatudományi modell.

A napirendkutatás 1920-as évekig visszavezethető elméleti előzményeit feltérképezve Török felhívja a figyelmet arra, hogy a téma a médiakutatásnak egy olyan későbbi korszakában önállósult, amikor a médiahatás kutatási programjainak helyét egyre inkább a médiahasználat kutatási programjai kezdték felváltani (Jay G. Blumler és Elihu Katz). A rekonstrukció Pippa Norris 1999-ben munkatársaival leírt definíciójában találja meg a mai értelemben vett napirendkutatás központi fogalma, az agenda setting – mondjuk így, az egymásnak feladott napirendek, a napirendcserék dinamikájának – megjelölését: „a fontosság átvitele egyes ügyekben egyik napirendről a másikra, nem pedig a vélemények meghatározása”. A szakirodalomban gyakran felbukkanó gondolat megpendít egy összefüggést, amely a könyvben az egész napirendtéma legizgalmasabb rejtélye marad: Török részletes eset- és elmélettárát összefoglalva ezt úgy nevezem, hogy a hatás és a jelenlét összefüggése. A szerző saját feladványai és a problématörténeti rekonstrukció, amelyet elénk tár, nemcsak a téma életrajzához vezetnek el, hanem a szerző saját sejtéseihez is. Török a napirendkutatásban azt a jelenséget tartja izgalmasnak, hogy ha az embereket már egy előzőleg érdeklő téma a médiában is megjelenik, gyakran az érdeklődés is növekszik, és ez visszahathat a média igényére, hogy a témát még élesebb reflektorfénybe helyezze. A kutatások összefoglalásaiból kiderül, hogy ennek a folyamatnak különböző, olykor ellentétes útjai vannak, ám a közvélemény és a politika (valamint a szakpolitikák) napirendjével ellentétben a média napirendje képes a leginkább megmutatni a többi napirendhalmaz metszetének tartalmát. A média tehát bizonyos értelemben „több” vagy „más”, mint a teljes napirend-dinamika többi résztvevője. De ha Török ezen a ponton megtorpanna, akkor csak annyit tenne, hogy a média mindenható erejéről szóló legegyszerűbb mítoszokhoz ír hittankönyvet. Ő azonban tovább lép (különben ez a recenzió másról szólna), hitet tesz a média naiv injekcióhatás-elmélete ellen, miszerint a világot egy az egyben úgy látjuk, ahogy a média közvetíti, és amellett a tézis mellett, hogy a médiának nem abban az értelemben van hatalma, ahogyan a politikának, amely rendelkezik szankcionáló jogosítványokkal. A médiahasználat médiahatással szembehelyezett elméleteihez csatlakozva Török is kifejti, hogy a híreket hallgató választópolgárok olvasatai különbözők, márpedig ez a különbözőség a befogadó saját pozíciójából ered. Semmilyen napirend-monopólium sem képes önmagát teljes biztonsággal megalapozni a figyelemfelkeltés piacán – a média sem. Ehhez az állásponthoz kapcsolódik Bernard C. Cohen híres felismerése is, miszerint a médianapirend ki tudja jelölni, hogy miről gondolkodjunk, de azt nem tudja diktálni, hogy miként gondolkodjunk. Török tehát a mindenkori kauzalista hatáselméletek cáfolói közé tartozik; azt vallja, hogy a befogadót azért nem tudja teljes mértékben befolyásolni a média, mert a befogadónak véleménye van a mediatizált információról és a média minőségéről általában. Ugyanezen elméletalkotói identitásának része az az álláspontja is, hogy a média sajátos hatalmát szelekciós erejében azonosítja: ezért tesz különbséget a Gianpietro Mazzoleni–Winfried Schultz szerzőpáros nyomán a média politikai hatása és a média saját politikája között. Végül ezért utasítja vissza a médiakór-elméletcsalád diagnózisait és állítja ezekkel szemben, hogy a média politikára gyakorolt hatása nem mentség a politika minőségére: a politika, a média és a napirendek kölcsönhatása létezik, de ezek – éppen emiatt – külön egységei a valóságnak. A napirendhatás esetében kifejezetten az egyedi eset megértésében látja a jó elemzés esélyét, nem pedig holmi általános törvényszerűség megtalálásában, ebben ugyanis nem hisz.

A bevezetőből megtudjuk, hogy a könyv a napirendtémakör nemzetközi irodalmát hivatott bemutatni, a kérdéskör magyar vonatkozásai csakis a teljes bemutatás részeként jelennek meg. Eszerint a szerző két megfigyelése különösen tanulságos: a magyar napirendekre jellemző, hogy lényegesen nagyobb eséllyel kerülnek reflektorfénybe a szimbolikus-ideológiai, pártidentitás jellegű témák, mint a materiális-elosztási jellegűek, továbbá a témák legtöbbje nehezen vagy éppenséggel egyáltalán nem sorolható be szakpolitikailag. Nem hinném, hogy a törvényszerű állításoktól bölcsen ódzkodó szerző ezt a magyar napirendtérkép vastörvényeként regisztrálná. Ám erősen vitatható a könyv egyik zárógondolata, miszerint a politikai tartalom meghatározása mindig is a hatalom kezében van, és ez egyenesen „strukturális” jellemzője a politikai napirendképződésnek. Ezt számos hazai és nemzetközi példa cáfolja. De ha mégsem, akkor is úgy tűnik, hogy Török itt túl közel kerül a törvényszerű magyarázat egyébként általa kritizált kutatói magatartásmódjához, és a napirend-formálódás éppen általa leírt viszonylagos kiszámíthatatlanságának is ellentmond.

És ha már a vitakultúra a modern politikai balett része, a könyv gyenge pontjának tekinthető az, ahogyan nem válik elég világossá, hogy van-e érzékelhető különbség a napirendjelenség és a demokratikus vita gyakorlatai között. Szerintem van; éppen Török Gábor részletes elemzése győz meg arról, hogy a napirendi logika számára fontosabb egy ügy, egy téma, egy esemény puszta léte és ennélfogva láthatósága, mint a láthatóvá tett dolgok közötti vita, párbeszéd, eszmecsere, vagyis mint maga az érvelési mechanizmus. A lét a tét, és nem a meggyőzés vagy – isten ments'! – a konszenzus. A napirend-dinamika jó hordozója lehet a demokratikus vita hagyományának is, de mást is ugyanolyan könnyen hordoz, például karikatúrákat és szentképeket.

A könyv saját rendezőelve és mondanivalója helyenként szinte elvész a szakirodalmi és problématörténeti áttekintésben: az ügyek, a szerzők és az elméletek egyébként igényes bemutatása olykor szinte monoton felsorolásba torkollik. A végeredmény: ez a könyv fontosabb, mint amennyire jó. Egyedisége a magyar szakmai piacokon olyan űrt pótol, amelyhez képest a könnyed kifejtés megtorpanásai lényegtelenek. A könyv erénye, hogy megpróbál egy nagy interdiszciplináris témában rendet teremteni és ez nagymértékben sikerül: tankönyvet, szakkönyvet, nemzetközi kitekintést olvasunk.

Magyarázatul, hogy miért is kell a politikai napirenddel mint önjogú kérdéskörrel foglalkoznunk, Török a bevezetőben Sir Edmund Hillary szavait idézi, akit azért foglalkoztatott a Mount Everest, mert – mint mondta – „ott van”. Török Gábor könyve itt van, napirenden. (Akadémiai Kiadó, 2005, 212 oldal, 2200 Ft)

Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink