Felhívás A Médiakutató c. folyóirat publikációs versenyt hirdet. Színvonalas tanulmányokat várunk elsősorban az új média, migráció, médiajog témáiban. Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft.

A 40000 és 20000 karakteres írásokat az címre várjuk, a honlapunkon megadott formátum figyelembevételével.

A beérkezett írásokat double-blind peer review (kétszeresen anonim lektorálás) módszerrel értékelik a szerkesztőség tagjai, illetve felkért bírálók.

A pályázatok beküldésének határideje: 2017. szeptember 30.

A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy megfelelő pályamunkák hiányában az eredményhirdetéstől eltekintsen, vagy kevesebb nyertest hirdessen.

Médiakutató 2007 tavasz

Újságírás

Hermann IrénWild Judit:

Betegség vagy állapot?

A magyarországi újságírás legfontosabb problémáira és az ehhez kapcsolódó, az újságírók irányában mutatkozó lakossági bizalmatlanságnak tulajdonított okokra kereste kvalitatív kutatásában a választ a Gőbölyös József Soma Alapítvány. A tényfeltáró újságírást támogató szervezet által megkeresett médiumok főszerkesztői a szakmai és a lakossági bizalmatlanságban megnyilvánuló problémák gyökerét a korrupcióban, a gyenge színvonalban és a médiára nehezedő politikai és gazdasági nyomásban látják. A felmerülő – némileg strukturális – problémákra csak kevesen látnak gyógyírt. Az ilyen véleményen levők az internetnek az újságírásban betöltött – amúgy meglehetősen vegyes megítélésű – szerepétől várják a kiutat. Mindazonáltal az újságírással kapcsolatos külső és belső problémák távolról sem tűnnek helyi specialitásnak.

Tények – feltárás nélkül

A 2006. év egyik legnagyobb botránya – a Gőbölyös József Soma Alapítvány két részből álló kutatásában1 – megkérdezett 27 (országos, helyi, valamint internetes) médium főszerkesztője, főszerkesztő-helyettese szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédének kiszivárgása volt. A sokszorosított hangfelvétel – névtelen segítőkön keresztül – több szerkesztőséghez is eljutott, és rejtélyes telefonhívásokkal értesítették az érintett főszerkesztőket, nézzék meg a postaládájukat. Azóta a beszéd „nagy utat járt be”, belpolitikai válságba sodorta az országot, és megrengette a miniszterelnök hatalmát. Az, hogy kik voltak a titokzatos „jótevők”, kiknek állt érdekében nyilvánosságra hozni a felvételt, azóta sem derült ki, pedig a hanganyagok neves szerkesztőségekben landoltak. A tényfeltáró újságírás nem éli fénykorát Magyarországon: az interjúk során megkérdezett főszerkesztők, illetve főszerkesztő-helyettesek egybehangzóan azt mondták, hogy a magyar tényfeltárás színvonala messze elmarad attól, amit várnak tőle, nem is beszélve a nyugati sajtóval való összevetésről. Válaszaikban a különbség csak abban állt, ki mit vagy kit hibáztat ezért. A legtöbben az anyagi és az emberi erőforrások hiányának tudják be, hogy nincs valódi oknyomozás Magyarországon. „Melyik lap engedheti meg magának, hogy két hónapig fizessen egy újságírót, aki valami után nyomoz, s a végén esetleg nem is lesz belőle cikk?” – hangzott a visszatérő dilemma. Mások ugyanezzel a helyzettel magyarázták, hogy ha nagy ritkán mégis megjelenik egy, az oknyomozó műfajhoz hasonlító írás, az csak a véletlen, illetve legtöbbször valami „füles” eredménye. Szerkesztőségi postaládákba bedobott dokumentumok, névtelen e-mail címekről érkező hanganyagok – ha az újságírók mégis megtudnak valamit, alig van eset, hogy maguk kaparnák ki a gesztenyét. Így viszont – hangzik a vád – tulajdonképpen csak szócsövek a politikai és a gazdasági szereplők kezében. Tamás Ervin, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese úgy véli, nehéz is oknyomozásra buzdítani a kollégákat egy olyan rendszerben, ahol a botrányok többségének semmi következménye nincs:

„Az Egyesült Államokban a Watergate-botrány kirobbantása után a sajtótól átvette a szerepet a demokratikus rendszer és kivizsgálta azt, Magyarországon ezzel szemben a mindenkori hatalom igyekszik elfojtani az ügyeket, ez pedig az újságírók lelkesedését is visszaveti.”

Vajda Éva, a Manager Magazin főszerkesztő-helyettese2 így ír a problémáról az Élet és Irodalom hasábjain:

„Az oknyomozó újságírás ugyanis az érettebb, fejlettebb demokráciákban is csak hab a tortán. [...] A fő kérdés tehát az, hogy milyen az a torta, amelyre Magyarországon a habot lehetne fújni. Hiszen nem pusztán anyagi kérdés a torta minősége, hanem – lévén szó speciális termékről – egy sajátos társadalmi, kulturális kontextusé is, aminek van ugyan anyagi vonzata (nyilván nem mindegy, hogy mennyit költhetünk az alapanyagokra), de a torta minősége és élvezhetősége nem feltétlenül javulna radikálisan attól, ha lényegesen többet lehetne költeni az előállításra” (Vajda, 2007).

Eszerint tehát nemcsak a hiányzó tényfeltáró újságírással, hanem jóval inkább az alapokkal van a probléma. Ezzel a véleményével Vajda Éva nincs egyedül: a mélyinterjúk során megkérdezett főszerkesztők is hasonló véleményt fogalmaztak meg, és a magyar lakosság sem tünteti ki bizalmával az újságírókat mint csoportot.

Az újságírás problémái és a lakossági bizalmatlanság

A magyar lakosság – a GfK Piackutató Intézet Bizalom Indexének utolsó helyét elfoglaló politikusok után – a legkevésbé az újságírókban bízik: ez a tendencia már több éve tart.3 A megkérdezett főszerkesztők által e bizalmatlanságnak tulajdonított okok, illetve az újságírás legfontosabb problémái többé-kevésbé egybeesnek. A lakossági bizalmatlanság okait firtató kérdésre összesen 28 említés érkezett: ezek harmada valamilyen „külső” tényezőt jelölt meg a bajok forrásaként. Ilyen „külső” tényezőnek tekinthető a bizalmatlanságnak alapot adó bulvármédia, vagy az a szemlélet, miszerint „aki sárral dolgozik, maga is sáros lesz”, azaz a politika besározza közvetítőit. Az említések nagyobb része ugyanakkor olyan „belső” okot jelölt meg a bizalmatlanság forrásaként, mint például a politikához kötődő újságok, újságírók, a gyenge színvonal és a korrupció.

A „belsőnek” nevezett okcsoport meglehetősen hasonlít arra a „toplistára”, amely a magyarországi újságírás legfontosabb problémáiból állt össze a kapott válaszokból.Az összesen 30 említést tartalmazó lista alapján a legtöbben a sajtóra nehezedő politikai és gazdasági nyomást és a gyenge színvonalat jelölték meg neuralgikus pontként. E két markáns probléma ugyanakkor nem egyedülállóan a magyar sajtó sajátja. A Pew Research Center for the People and the Press 2004-es, az amerikai újságírók körében készített felmérése is hasonló eredményt hozott: noha a gondok „toplistája” némileg különbözik, a két dobogós, mégis rokonnak bizonyult (lásd az 1. táblázatot).4

Rangsor ...Magyarországon? Soma Alapítvány, 2006 Össz.: 30 említés ...az Egyesült Államokban? Pew Research Center, 2004 N=547
1. Gazdasági, politikai befolyás a sajtóra A cikkek, tudósítások alacsony minősége
2. Gyenge szakmai színvonal Gazdasági/üzleti nyomás a sajtóra
3. Egzisztenciális bizonytalanság Hiteltelenség, a közönség bizalmatlansága
4. Képzetlenség Túlzott verseny a médiában
5. Öncenzúra Médiaetika, szakmai standardok hiánya

1. táblázat. Ön szerint mi az a legfontosabb probléma, amellyel az újságírásnak szembe kell néznie?
(TOP 5 rangsor az említések számának alapján)

Vannak, akik régebbi időkben keresik a bajt, amikor a hazai újságírás betegségei kerülnek szóba. Mong Attila, a Manager Magazin főszerkesztője szerint a rendszerváltásig kell visszamennünk, ha a baj gyökereit keressük:

„Kettős oka van a jelenlegi helyzetnek. A rendszerváltás után, ahogy a politika, úgy az újságíró szakma sem húzott éles határvonalat a múlttal, így akik a múlt rendszerben újságot írtak, többségükben a mai napig is írnak. De ennél is fontosabb, hogy a szakmából sokaknak a tudatában nem változott a szerepfelfogás, a hatalom érdekeinek és álláspontjának közvetítőiből a pártok szócsövei lettek.”

Merőben másképp látja ezt Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője. Szerinte is igaz, hogy 1989–1990-ben a szakma válaszút elé került, de ő úgy véli, épp az volt a baj, hogy az igazi újságírók – akiknek a rendszerváltozásban is döntő szerepük volt – elhagyták a pályát:

„Vagy ami még rosszabb: maradtak újságírók, de elkezdtek mással is foglalkozni, politikai tanácsadással, tanítással, pr-ral, üzlettel, ami merőben ellentétes az újságírástól elvárt függetlenséggel, hitelességgel.”

Kovács Zoltán szerint ezért az 1990-es évek elejétől folyamatosan zuhan a szakmai színvonal. „Sokkal több ma az írástudatlan a pályán, mint mondjuk 1986-ban, ráadásul ma bárkiből egy perc alatt lehet szerkesztő, újságíró” – vélekedett a hetilap főszerkesztője. A gyenge szakmai színvonal másik oldalát jelenti a túlképzés és az ebből adódó verseny az újságírók munkaerőpiacán.

„Sajnos sok esetben, sok képzési helyen igen alacsony a hazai újságírás-oktatás színvonala – és azzal, hogy ma már gyakorlatilag bárki el tud helyezkedni egy médiumnál, veszélyes folyamatok zajlanak”

– állítja Varga Ottó, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője, aki azt is hozzáteszi: mindez nem meglepő, hiszen a profitorientált kiadók minél olcsóbb munkaerőt keresnek, és a pályakezdők erre épp alkalmasak. Az állás megtartásáért folytatott versenyben előfordul, hogy a szerző a főnöke vagy a kiadója érdekeit tartja szem előtt, nem a tényeket. Esetleg egy jó sztoriért még az igazság egyes részleteitől is hajlandó eltekinteni, hiszen tőle eladható cikket várnak, szenzációt, amely a valóság teljes ismeretében esetleg már nem is lenne akkora szenzáció. Mindez nem új jelenség a hazai újságíró szakmában: Vásárhelyi Mária 1997-es kutatása szerint a megkérdezett újságírók 17 százaléka mondta azt, hogy munkája során elsősorban a médium tulajdonosát veszi figyelembe, s csak 36 százalékuk tette ebben a kérdésben a közönséget az első helyre (Vásárhelyi, 1999). (Összehasonlításképp: egy hasonló, de 1992-ben végzett kutatásban ez az arány még 55 százalék volt.)

A megyei lapok

Ahogy a főszerkesztők problémalistája is mutatja: a sajtó szabadságának 1989-es „kivívása” óta a politikai és/vagy gazdasági nyomásgyakorlás kérdésköre – azaz bizonyos értelemben a sajtó valódi szabadságának kérdésköre – megmaradt gócpontként. Az említett tíz évvel ezelőtti kutatásban a megkérdezett újságírók csaknem 40 százalékának munkahelyén fordult elő, hogy:

„...egy-egy politikai lobby próbált nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy egy elkészült cikk/műsor ne kerüljön nyilvánosságra. [...] A politikai nyomásgyakorlási kísérletnél is gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy gazdasági érdekcsoport próbálja meg befolyásolni a médiumban megjelenő közlések tartalmát. Az újságírók 44 százaléka mondta azt, hogy a munkahelyén gyakrabban vagy ritkábban előfordul ilyesmi” (Vásárhelyi, 1999).

Vásárhelyi felméréséből az is kiderült, hogy e két csoport nyomásgyakorlási kísérlete gyakoribb a vidéki napilapoknál. A Soma Alapítvány kutatásábana nyomásgyakorlási kísérletet két részre bontva – a megjelenésre, illetve a megjelenés megakadályozására irányuló nyomás – boncolgattuk a kérdést. Eszerint a megjelentetésre irányuló nyomásgyakorlási kísérlet általában gyakoribb, különösen a különböző gazdasági szereplők (cégek, cégcsoportok vagy reklámügynökségek) részéről: a 27 főszerkesztőből 22 nyilatkozott úgy, hogy valamilyen gyakorisággal tapasztalt efféle nyomásgyakorlási kísérletet. Ugyanakkor a megjelenés megakadályozásával kapcsolatos kísérletek sem sokkal ritkábbak: 20 főszerkesztő említett ilyen esetet. Összesen 16 megkérdezett számolt be arról, hogy politikusok nyomást kívántak gyakorolni rá, tizenketten pedig azt állították, hogy gyakrabban vagy ritkábban megkísérelték megakadályozni egyes anyagok megjelenését (lásd a 2. és a 3. táblázatot).

  Előfordult, gyakran Előfordult, ritkán Nem fordult elő
Cég, cégcsoport 2 16  9
Reklámügynökség 0   6 18
Egy politikus 3   7 14
Politikai csoport 1   9 14
A lap kiadója 2   5 17

2. táblázat. Előfordult-e az utóbbi időben, hogy az ön munkahelyén a következő személyek vagy csoportok valamelyike megpróbált nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy egy cikk, információ ne jelenjen meg? (említések száma)

  Előfordult, gyakran Előfordult, ritkán Nem fordult elő
Cég, cégcsoport 7 11  6
Reklámügynökség 8 11  8
Egy politikus 4   8 13
Politikai csoport 5 10 11
A lap kiadója 2   9 14

3. táblázat. Előfordult-e az utóbbi időben, hogy az ön munkahelyén a következő személyek vagy csoportok valamelyike megpróbált nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy egy cikk, információ megjelenjen? (említések száma)

Érdekes eredmény, hogy a nyomásgyakorlási próbálkozás bármilyen gyakoriságú előfordulásáról inkább a megyei napilapok vezetői számoltak be. „Kisebb a piacunk, ezért kiszolgáltatottabbak vagyunk a hirdetőkkel szemben, nagyobb a tét, ha nem tudjuk megfelelően bizonyítani az igazunkat” – magyarázta a jelenséget Varga Ottó, aki szerint ezért vidéken is működik az „öncenzúra”. „Ez azt jelenti, hogy ha tényként tud is valamit a szerző, illetve a kiadó, addig nem közli, míg arra 100 százalékos bizonyítékot nem szerez, s ha ilyen nincs, a téma elsikkad.” Mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az országos hatókörű médiumoknál a mindennapi gyakorlatban ne fordulna elő bizonyos esetekben nyomásgyakorlási kísérlet.

Korrupció

Noha több megkérdezettben felmerült az újságírói korrupció, mint a lakossági bizalmatlanság egyik forrása, a válaszadóknak csak a harmada gondolta azt, hogy az újságírók „inkább” vagy „teljes mértékben” korruptak. Ez az észlelés ugyanakkor egybeesik más csoportokéval is: a magyar lakosságnak szintén harmada tartja korruptnak az újságírókat, és a Manager Magazin által – egy kérdőíves kutatásban – megkérdezett gazdasági vezetők5 körében is hasonló arány tapasztalható e kérdésben. Érdekes különbségek mutatkoznak a leginkább korruptnak tartott csoportok tekintetében is: míg a lakosság a politikusokat tartja a legjobban megvesztegethetőnek, addig a gazdasági vezetők az önkormányzatokat, az újságírók pedig a köztisztviselőket (lásd a 4. táblázatot).

Marketing Centrum (2004) N=1200 Manager Magazin (2006) N=50 Soma Alapítvány (2006) N=27 Marketin Centrum 4–5 értékek (%) Manager Magazin TOP 100 4–5 értékek (%) Soma Alapítvány, Főszerkesztők 4–5 értékek (%)
Köztisztviselők 39 64 73
Önkormányzatok 29 73 64
Kormánypárti politikusok 50 66 62
Ellenzéki politikusok 46 59 54
Ügyvédek 48 21 42
Rendőrök 44 55 42
Újságírók 30 30 35
Civil szervezetek aktivistái 17 26 21
Bírák 30 13 12
Ügyészek 33 13  4

4. táblázat Ön szerint a következő csoportok mennyire megvesztegethetőek, mennyire korruptak?
Osztályozza 1 és 5 között: az 1 jelentse azt, hogy egyáltalán nem az, az 5 pedig azt, hogy teljes mértékben!

Éppen a korrupció azonban az egyik olyan téma, amelyről többek szerint nem lehet írni:

„Magyarországon még mindig mindenhova oda lehet szólni. Leszámítva az 1987–1989 közötti néhány kegyelmi évet, a sajtóban ugyanaz a brutális politikai terror él, mint az elmúlt rendszerben”

– ­fest borús képet a helyzetről Frank Róbert, a Színes Bulvár Lap főszerkesztő-helyettese. Ő úgy látja, hogy ha valami mégis kiszivárog, az vagy azért van, mert már takargathatatlan, vagy többeket bosszant, mint ahányan el akarják tussolni, ahogy ez az átcímkézési botránynál is megtörtént.6 Mindazonáltal a megkérdezett főszerkesztőknek kevesebb, mint fele gondolta, hogy még mindig vannak olyan témák, amelyekről nem lehet tájékoztatni a közvéleményt; ők összesen 22 tabutémát soroltak fel. E témák listáján már hosszú ideje – 1992-ben és 1997-ben Vásárhelyi Mária is feltette kutatásában ezt a kérdést – rokon témák szerepelnek a magát stabilan tartó korrupció mellett: ilyen például a politikai és a gazdasági elitek illegitim összefonódása vagy a politikusok és a bűnözők kapcsolata (lásd az 5. táblázatot).

Rangsor 1992 (Vásárhelyi Mária kutatása) 1997 (Vásárhelyi Mária kutatása, N=732) 2006 (Soma Alapítvány, Össz.: 22 említés)
1. Politikai kérdések általában Korrupció Pártfinanszírozás
2. Ügynökkérdés Politika és gazdasás összefonódása Politika és gazdaságösszefonódása
3. A közelmúlt történelme Politika és bűnözés összefonódása Korrupció; Gazdaság és bűnözés összefonódása

5. táblázat. Ön szerint vannak ma Magyarországon olyan témák, melyekről nem lehet őszintén tájékoztatni a közvéleményt? (TOP 3 rangsor az említések számának alapján)

Van-e kiút?

A megkérdezett médiumok vezetőinek többsége alig lát kiutat az általuk felvázolt helyzetből. Többen a tradicionális, megrögzött szokások alapján működő műhelyek mellett vagy azok helyett az internetes újságírásban látnak lehetőséget a kitörésre. Ugyanakkor ők is belátják: az óriási hírverseny arra kényszeríti a netes szerkesztőségeket, hogy egy hír mihamarabb kint legyen a hálón, és nem arra, hogy minél alaposabban utánajárjanak egy-egy témának. Gyorsasága és nyitottsága miatt az internet megjelenése többek szerint pozitív hatást gyakorolt a médiára, de – ahogy Kovács Zoltán fogalmazott – „a sok ellenőrizetlenül kikerülő tartalom csak tovább növeli az újságírókkal szembeni bizalmatlanságot”. Ezzel párhuzamosan a kérdőívben megkérdezettek fele gondolta úgy, hogy az internet egyaránt jó és rossz irányba változtatott az újságíráson: a jó hatásokat a gyorsaságban, az információbőségben látták, míg rossz hatásként a felszínességet és a neten megjelenő információk ellenőrizetlenségét említették. Mindazonáltal kisebbségben voltak azok, akik szerint a világháló egyértelműen rossz irányba terelte az újságírást: a 27 válaszból összesen három volt olyan, amely szerint a felelőtlenség és a hiteltelenség erősödését hozta az internet. Az „inkább jó irányba hatott az újságírásra az internet”-nézetet képviselő tíz válaszadó többsége a közönséggel való kapcsolattartási lehetőséget és a gyorsaságot emelte ki pozitívumként.

Betegség vagy állapot: egyedi probléma vagy trendszerű jelenség?

Hogy a fejezetcímben megfogalmazott kérdésre legalább egy megközelítő választ tudjunk adni, az újságírás hazai gondjait érdemes több szempontból megközelíteni, megkülönböztetve a „belső” (azaz szakmai szemmel észlelt) és a „külső” (azaz az újságírást kívülről figyelő közönség által észlelt) problémákat. A Soma Alapítvány kutatása elsősorban az előbbi, „belső” problémákat kísérelte meg felvázolni, amelyek természetesen nem előzmény nélküliek: a jelenlegi problémák már a korábbi kutatásokban is felvetődtek. Ugyanakkor – ahogy ez fentebb, a magyarországi és az amerikai újságírás legfontosabb problémáit taglaló táblázatból kiderült – a sajtót érő politikai és gazdasági nyomás nem helyi vagy akár kelet-európai sajátosság. Ahogy az sem, hogy a kutatásban megkérdezett főszerkesztők és a Pew Research Center for the People and the Press kutatásában részt vevő, országos hatókörű médiumok újságírói nagyjából hasonló arányban vélik úgy, hogy a tény- és a véleményműfajok közt elmosódott a határvonal, hogy az összetettebb témáknak kevesebb figyelem jut a sajtóban, és hogy az újságírók elvesztették a kapcsolatot közönségükkel.

6. táblázat Az alábbi, a sajtót érintő kritikák közül Ön szerint melyik állja meg a helyét...

A „külsőnek” nevezett problémáknak szintén hagyományuk van. Eltekintve a rendszerváltást megelőző és követő pár évtől, a „tömegtájékoztatási eszközökbe”7 vetett lakossági bizalom – miszerint ezen eszközök az emberek javát szolgálják – nem volt túl magas: a vizsgált 10–13 intézmény közül 1988-ban a lakosság a médiában bízott a legjobban, míg tíz évvel később a média a középmezőnybe szorult vissza. Mindemellett nem elhanyagolható adat az sem, hogy 10 év alatt a médiába vetett bizalom nagyobb arányban csökkent (27 %), mint átlagosan az összes intézménybe vetett bizalom mértéke (16 %, lásd Závecz, 1999). Az azóta eltelt időben nem sokat változott a kép: a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet adatai szerint a média megítélése csak néhány ponttal jobb, mint a kutatásban szereplő tizenhatféle intézmény megítélésének átlagpontszáma (lásd az 1. ábrát). Az is igaz, hogy az újságírók társadalmi megítélése korábban sem volt problémamentes: a második világháború előtt például az újságolvasók – és néha maguk az újságot írók – sem tudták követni az újságíró szakma szépírói tevékenységtől való elszakadását és megváltozását (Sipos, 2002).

Forrás: Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet


1. ábra Most néhány intézményről és szervezetről szeretném kérdezni, és arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire bízik bennük. Mennyire bízik például a kormányban? Nagyon, közepesen, egy kicsit vagy egyáltalán nincs bizalma a kormányban? És a...? (100 fokú skálára vetített átlagpontszámok)

Az újságírókkal kapcsolatos lakossági bizalomvesztés trendje nemcsak egy olyan ország sajátja, ahol a sajtómunkásra rövid ideig a rendszerváltozás „zászlóshajójaként” tekintenek (Závecz, 1999). Eredményét tekintve hasonló trendek játszódtak/játszódnak le az Amerikai Egyesült Államokban is, ahol az összesítve vizsgált intézményekbe vetett bizalom 1973 és 2002 között alig csökkent néhány százalékot (80 és 85 százalék közt mozogva), míg a média iránt tanúsított bizalom ezen időszakban megközelítőleg 30 százalékot romlott (Pew Research, 2005).8 De nemcsak a tengerentúlon bizalmatlanok az emberek a médiával szemben: az említett GfK Bizalmi Index 2006-os eredményei szerint Dániában a lakosság 40, Franciaországban 33, Németországban 31, Angliában pedig 20 százaléka bízik valamilyen szinten az újságírókban.9

Kétségkívül a magyarországi újságírás számos oknál fogva komoly gondokkal küzd. Azonban ez – az általános panaszkultúrán túl is – nem elszigetelt jelenség, akkor sem, ha a problémák egy része országonként más és más.

Irodalom

Sipos Balázs (2002): Irodalom és újságírás viszonya a 20. század első felében Magyarországon. Médiakutató

Vajda Éva (2007): Az elnök megfáradt emberei. Élet és Irodalom 2007. január 5.

Vásárhelyi Mária (1999): Újságírók, sajtómunkások, napszámosok. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó

Závecz Tibor (1999): Főszerepből karakterszerepbe. In: Sárközy Erika (szerk.) Rendszerváltás és kommunikáció. Budapest: Osiris Kiadó – Erasmus Közéleti Kommunikációs Intézet

Survey of Journalists - Pew Research Center For The People and The Press, 2004, utolsó letöltés: 2007. január 19.)

Trends, 2005 – Pew Research Center, 2005, utolsó letöltés: 2007. január 23.)

Lábjegyzetek

1
A Soma Alapítvány 2006 novemberében és decemberében két részből álló kvalitatív kutatást végzett. A kutatás első részében önkitöltős kérdőívvel kereste meg az alapítvány a következő szerkesztőségek főszerkesztőit, főszerkesztő-helyetteseit: 168 Óra (nem válaszolt), Blikk, Élet és Irodalom, Figyelő, Heti Válasz, HVG (nem válaszolt), Magyar Hírlap, Magyar Narancs (nem válaszolt) , Magyar Nemzet (nem válaszolt), Manager Magazin, Metro, Napi Gazdaság (nem válaszolt), Népszabadság, Népszava, Színes Bulvár Lap, Világgazdaság (nem válaszolt), 24 Óra, Békés Megyei Hírlap, Délmagyarország – Délvilág, Dunaújvárosi Hírlap (nem válaszolt), Észak-Magyarország – Déli Hírlap, Fejér Megyei Hírlap (nem válaszolt), Hajdú-Bihari Napló (nem válaszolt) , Heves Megyei Hírlap (nem válaszolt), Kelet-Magyarország, Kisalföld, Napló, Nógrád Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Dunántúli Napló, Új Néplap, Vas Népe, Zalai Hírlap, Index, Origo. A kutatás második részében az alapítvány mélyinterjúkat készített néhány médium vezetőjével. Mélyinterjúk a következőkkel készültek: Frank Róbert ( Színes Bulvár Lap, főszerkesztő-helyettes), Kovács Zoltán ( Élet és Irodalom, főszerkesztő), Mong Attila (Manager Magazin, főszerkesztő), Tamás Ervin ( Népszabadság, főszerkesztő-helyettes), Varga Ottó ( Békés Megyei Hírlap, főszerkesztő), Weyer Balázs ( Origo, főszerkesztő).
2
Vajda Éva nyerte el a Soma Alapítvány legjobb tényfeltáró cikk szerzőjének járó díját 2006-ban.
3
A GfK Piackutató Intézet által létrehozott Gfk Bizalom Index több éve méri országos reprezentatív mintán a lakosságnak a különböző intézményekbe, foglalkozási csoportokba vetett bizalmát. A 2006-os felmérésben a válaszadók 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bízik az újságírókban (politikusok: 26 %, orvosok: 88 %, rendőrök: 71 %). 2005-ben a lakosság 31 százaléka nyilatkozott úgy, hogy többé-kevésbé bízik az újságírókban (politikusok: 14 %, orvosok: 79 %, rendőrök: 56 %). 2004-ben pedig a megkérdezettek 42 százaléka mondta azt, hogy bízik az újságírókban (politikusok: 22 %, orvosok: 77 %, lásd http://www.gfk.hu/sajtokoz/articles/200608071200.htm, utolsó letöltés: 2007. január 23.).
4
Pew Research Center for the People and the Press: Survey of Journalists, 2004 (http://people-press.org/reports/display.php3?ReportID=214, utolsó letöltés: 2007. január 19.).
5
Gazdagnak lenni. Manager Magazin, 2006. november.
6
2006. december elején robbant ki az úgynevezett átcímkézési botrány: ekkor derült ki, hogy legalább fél éven keresztül négyszázféle termék szavatossági címkéit hamisította meg a Mega Trade Kft.
7
A Szonda Ipsos által 1988 és 1998 között készített felmérésekben eleinte összefoglalóan „tömegtájékoztatási eszközök”-ként mérték a médiába vetett lakossági bizalmat, 1991-től azonban már külön-külön vizsgálták a sajtó, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió megítélését.
8
Természetesen akadnak nem elhanyagolható különbségek a magyar és az amerikai trendek között: míg Magyarországon az általános bizalmatlansági légkörbe illeszkedik a média iránti bizalmatlanság, addig a tengerentúlon a médiától megvont bizalom kiemelkedik az intézményekbe vetett viszonylagos bizalmi légkörből.
9
Összehasonlításképp: az orvosokra vonatkozó Bizalmi Index mértéke Dániában 85, Franciaországban 88, Németországban 86, Angliában 87 százalék. Ugyanez a politikusok esetében Dániában 37, Franciaországban 11, Németországban 10, Angliában 14 százalék.
Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink