Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2007 nyár

Történelem

Balogh János Mátyás:

Napilapok és pénzintézetek kapcsolata a dualizmus korában

A Guttenberg Hírlapkiadó TársaságA dualizmus kori sajtó világának számos feltáratlan, vagy legalábbis alig ismert területe közé tartozik a napilapok kiadásának, finanszírozásának, és egyáltalán: gazdasági működésének kérdése. A gründolási láz idején, 1872 kora őszén Magyarország egyik legjelentősebb és legdinamikusabb bankja, a Franko-Magyar Bank közreműködésével létrejött a Guttenberg Hírlapkiadó Társulat, amely két vezető pesti napilapot is kiadott (Ungarischer Lloyd és Neues Pester Journal). A tanulmány ezen eset kapcsán a kor pénzintézeteinek és a napilapjainak, illetve napilapkiadóinak viszonyát is boncolgatja – felvetve azt a kérdést is, hogy mekkora szerepet játszhattak a pénzintézetek a honi (napi)sajtó fejlődésében.1

A dualizmus kezdetén­, a sajtó ismételt „felszabadulását” (1867) követően a napilapok kiadása mögött többnyire politikai körök (politikusok, politikai pártok vagy maga a kormány, illetve az egyház) álltak. A túlnyomórészt veszteséges, a lapok tartalmát, nyelvezetét, kiállítását, terjesztését stb. tekintve nem is éppen „fogyasztóbarát” vállalatok leginkább fenntartóik szócsöveként szolgáltak. A korban szinte nem is gondoltak jelentős hasznot hozó üzleti vállalkozásként a napilapkiadásra.

Jelen tanulmány „főszereplőjének”, a Guttenberg [sic!] Hírlapkiadó Társaságnak szánt szerep kettős volt: az Erlanger-féle „hatalmas pénzcsoport”2 (amelynek magyarországi „vezérhajója” a Franko-Magyar Bank volt) „megfelelő képviselete a sajtóban”, ami ugyanakkor – további vonzó szempontként merült fel – „mint üzlet is kifizethetné magát”. A lapkiadó vállalat alapítói előtt mindkét vonatkozásban egyebek mellett (a bécsi mintákon túl) a német nyelvű pesti napilapvállalat, a Pester Lloyd példája lebeghetett, amely ezekben az években a honi gazdaság (és politika) legfőbb, legbefolyásosabb orgánuma, valamint (főként ebből következően) az ország legjövedelmezőbb lapkiadó vállalata volt.3 Minden bizonnyal a Guttenberg esete volt az első – és sokáig az egyetlen – eset Magyarországon, hogy egy komolyabb lapkiadó vállalat alapításában és működtetésében jelentős szerepet játszott egy pénzintézet – a kortársak egy részének nagy megrökönyödésére.

Noha a Guttenberg Hírlapkiadó Társulat a dualizmus kori sajtó világának igen különös képződménye, a történeti irodalom mégsem foglalkozott vele érdemben. Ennek az az egyik oka, hogy a kor német nyelvű pesti napilapjairól (is) inkább csak kisebb lélegzetű, a kontextust elhanyagoló és leíró munkák születtek.

Két dialógus

„– Igazgató úr… […]

– Ah, ön az? Igen, hívattam. Nagy baj van. […] Ezek az újságok kezdenek alkalmatlankodni. Amióta az az átkozott Lévay história a világ elé került, se éjjelem, se nappalom tőlük. […]

– Hátha megvennénk egyet? […]

– Igen, megvesszük, de nem egyet, ó ez nem volna méltó hozzánk, megveszünk hármat, négyet, s ha kell, mind megvesszük.

– Igazgató úr, ez egy kis nehézségbe fog ütközni. Ön tudja, hogy a magyar [nyelvű] lapok…

– Eh, mit a magyar [nyelvű] lapok […] Hál istennek eddigi pártfogásunk segélyével a német [nyelvű] lapok már úgy is nagyrészt kiszorították őket. Mi megvesszük a német [nyelvű] lapokat s aztán elárasztjuk kiadványainkkal az egész országot. Olcsón, ingyen fogjuk adni. Hiszen mit nekünk az a nyomorult pár százezer forint, mikor milliókat szerezhetünk. Ön mondá, megvesszük őket.

– Csakhogy a »Pester Lloyd…«– Arra semmi szükség, az úgy sem bánt, először mert tőzsde emberek vagyunk, másodszor mert a zsákot ütve a kormány kiabálna, melynek hátát fogja találni.

– Bámulok igazgató úr a lángeszűsége fölött. Tehát csak a másik »Lloyd« és a két »Journal«. Ami az utóbbiakat illeti…

– Bízza rám. Most már tisztában vagyunk. Az egyik Journalt Bródy Zsiga minap vette 30 000 forintért. Adunk neki 60 000-et. Fogadom, hogy kezet csókol érte. S azt hiszi ön, hogy fenntartjuk? Koránt sem. A másikért adunk tízezret s beleolvasztjuk annak a személyzetét. Aztán dotáljuk az »Ungarischer Lloyd«-dal együtt úgy, hogy tudom, lesz látszata a kezemnek. S meglássuk lesz-e lap, mely konkurálni fog velök s lesz-e mely engem megtámadni mer! […]

Úgy lett, ahogy az igazgató titkárjával tervezte. Ez hétfőn volt, kedden az alku meg lett kötve. Szerdán a »lapok« a bank czége alatt jelentek meg s illetőleg »egyikőjük« a bank parancsára megszűnt.”

E képzeletbeli párbeszéd a Szombati Lapok című ellenzéki hetilap 1872. szeptember 27-i számában jelent meg. A dialógus főszereplőjét – a bankigazgatót – és a bankot a tájékozottabb újságolvasók nyilván könnyen beazonosították azokban a napokban. Mind a Franko-Magyar Bank, mind annak vezérigazgatója, Kohen Ignác Izidor (Kohen I. I.) gyakran szerepelt akkoriban a lapokban – és nemcsak azok közgazdasági rovatában.4

Halász Imre – aki akkoriban a miniszterelnökség sajtóosztályát irányította – a majd' négy évtizeddel később közreadott (de korabeli feljegyzéseire, újságcikkekre is támaszkodó) visszaemlékezésében másképpen elevenít fel egy találkozást/párbeszédet e bizonyos lapvásárlások háttereként:

„1872 nyarán egy alkalommal találkoztam Cohen-nel, a Franko-magyarbank vezérigazgatójával, az Erlanger-csoport tehetséges és agilis képviselőjével. A sajtóviszonyokra is rákerült a beszéd. Azt mondtam Cohen-nek, hogy egy oly hatalmas pénzcsoport, mint az övék, melynek százmilliós üzletei vannak az országban, nem nélkülözhet megfelelő képviseletet a sajtóban. A Pester Lloyd egyeduralma kezd tűrhetetlenné válni. Miért nem alapít az Erlanger-csoport egy nagyobb hírlapvállalatot? Ez mint üzlet is kifizethetné magát. Éppen most jó alkalom volna erre. A Pester Journal olcsóért eladó. Ebből pompás élénk lapot lehetne csinálni à la Neues Wiener Tagblatt. Önöknek szükségük volna ily hathatós fegyverre. Önök tért engednek a politikai befolyásomnak, én szellemileg és politikailag támogatom Önöket. Cohen-nek tetszett az eszme. Ígérte, hogy megcsinálja. Pár hét múlva jelentette, hogy az üzlet nyélbe van ütve. A Frankobank igazgatósága elhatározta egy hírlapvállalat alapítását 500 000 forint alaptőkével. A Franko-magyar bank által alapított nagy hírlapvállalat, melybe Rothfeld »Ungarischer Lloyd«-ja is bevonatott (egy magyar lap alapítása is tervbe vétetett) eleinte jól indult” (Halász, 1911: 655).

Journalok és Lloydok5 a dualizmus első éveiben

Az 1854-ben meginduló német nyelvű, tekintélyes közgazdasági pesti napilap, a Pester Lloyd kötelékéből 1867 decemberében kivált a teljes szerkesztőség, valamint a kiadó hivatal és az expedíció egy része is. A „szakadárok” – élükön Rothfeld Sámuellel (1821–1883),6 a volt fő- és Weiszkircher Károllyal (1830–1896),7 a volt felelős szerkesztővel – hamarosan megindították a hasonló jellegű, szintén reggeli és „esti” kiadással is megjelenő Ungarischer Lloydot. A napilapok pesti és magyarországi piacát azonban továbbra is a Pester Lloyd uralta. Igaz, átlagos napi példányszáma 1868-ban alig haladta meg a hatezret, míg a megelőző években, 1866-ban és 1867-ben többször is – hónapokig – több mint nyolcezer előfizetője volt. Továbbá a pesti elárusítóhelyeken is rendszeresen elkelt a lapból egy-kétszáz példány naponta (1866 nyarán, a porosz háború idején hónapokig átlagosan napi egy-kétezer). A Pester Lloyd 1868-as, példányértékesítésben mindenképpen mutatkozó visszaesését feltehetőleg az Ungarischer Lloyd megjelenése okozta. Ráadásul a lap indulása óta – nem számítva a legelső évet – ebben az évben volt először veszteséges (ez 1907-ig nem ismétlődött meg). Az 1868-at követő három évben folyamatosan emelkedett az előfizetők száma és a példányszám is: a Pester Lloyd 1869 áprilisában már kilencezer, 1870 februárjában pedig már tízezer példányban jelent meg naponta, 1871 elejére pedig elérte (és lényegében meg is őrizte a következő negyven évben) a 12 ezres példányszámot. Az Ungarischer Lloyd példányszáma minden bizonnyal csak a legelső időszakban tudta megközelíteni a Pester Lloydét, ezt követően évekig bizonyosan csökkent (bár a lap még így is a főváros – és az ország – második/harmadik legnagyobb napilapja maradt). A példányszám azonban később ismét növekedésnek indulhatott, hiszen ha feltételezzük, hogy a Pester Lloydhoz hasonló mértékű volt a teljes, illetve a pesti postán feladott példányszámának az aránya, akkor 1872 elején ismét négy-ötezer körüli példányban jelenhetett meg naponta.8

Az 1867-es alapítású Pester Journal című német nyelvű napilap a korabeli sajtó egyik „fekete bárányának” számított: színes híreinek valóságtartalma ugyanis többször is megkérdőjelezhető volt.9 A lap indulását követően nem sokkal már háromezres példányszámról számolt be büszkén (Pester Journal, 1867. március 13.), nem valószínű azonban, hogy ez sokáig érvényes lett volna. A lapnál az első években gyakran váltogatták egymást a tulajdonosok, a kiadók, a szerkesztők és a nyomdák is. A Journal 1869 nyarán került Schnitzer Ignác és Singer A. C. birtokába,10 akik ekkor saját nyomdát is berendeztek a lapnak. Ezt követően azt állította magáról a lap, hogy már naponta nyolcezer példányban jelenik meg (Pester Journal, 1869. július 31.); e szám azonban vagy erős túlzás, vagy csak arra a néhány napra lehetett igaz, amíg egy esetleges intenzív reklámkampány tartott (például ingyen szétküldött, úgynevezett mutatványlapok formájában). A következő év elején társult Schnitzerékhez Kohn Jakab is. Singer nem sokkal ezután – 1870. március elején – kivonult a vállalatból, és új német nyelvű napilappal (Neues Pester Journal, később Neues Freies Pester Journal néven), új nyomdavállalkozással kísérletezett – sikertelenül. Schnitzerék (időközben társult hozzájuk Konody Miksa is) hamarosan eladták a nyomdát, majd – ekkor már csak Schnitzer és Konody, mivel Kohn 1871 tavaszán öngyilkos lett – 1872-ben a lap tulajdonjogát is, a lapot azonban változatlanul ők szerkesztették. Ez év nyarán nyolcezer „előfizetővel” dicsekedett az újság (Pester Journal, 1872. június 28.).11 Hamarosan azonban, 1872. július 10-én a szerkesztőség és a kiadóhivatal „fellázadt” az aktuális tulajdonos ellen, és már másnap új, de a régi lappal teljesen megegyező stílusú napilapot indított. A „régi” Pester Journalnál másfél hónap elteltével sem sikerült kielégítően újjászervezni a szerkesztőséget és a kiadóhivatalt (Pester Journal, 1872. augusztus 27.). Az új, konkurens napilap, a Constitutionelles Pester Journal 1872. augusztus 2-án már azt állította (ingatlanos apróhirdetési rovatában), hogy csak Pest-Budán mintegy hatezer példányban van elterjedve.

Érdemes megvizsgálni e napilapok súlyát a fővárosi napisajtóban. A pesti királyi adóhivatal kimutatásai szerint12 1868–1869-ben a fővárosi napilapok összesen 30 és 40 ezer közötti (nyomott) példányszámban jelenhettek meg átlagosan naponta, nem számítva (és az 1. táblázatban nem is tüntetve fel) a háromezernyi példányszámú hivatalos lapot, a Budapesti Közlönyt. Ezen időszakban a pesti magyar nyelvű napilapok végig nagyobb összesített példányszámban jelentek meg, mint a helybeli német nyelvűek együttesen, egyes hónapokban közel másfélszer akkora számban. Példányszámát tekintve magasan kiemelkedett a többi lap közül a Pester Lloyd. A „második vonalhoz”, a három-ötezres újságok közé a Hon, az Ungarischer Lloyd és a Pesti Napló tartozott. A pesti napilapok nagy többsége a fentiektől jelentősen lemaradva, egy újabb csoportba, az egy-kétezres példányszámú lapok közé tartozott. De voltak olyan – igen rövid életű – lapok is (a Pest-Ofner Kommunal- und Theater-Zeitung és a Der Spiegel),13 amelyek mindössze néhány száz példányban jelentek meg átlagosan naponta. Míg a Pester Lloyd példányszáma másfélszeresre növekedett 1868 januárja és 1869 szeptembere között, addig a közepes példányszámú lapok lényegében stagnáltak. A „szakadár” Lloyd esetében kifejezetten hanyatló tendenciát figyelhetünk meg (és talán a Pesti Napló esetében is). A Journalnál a csökkenés (kétezerről a felére) 1869 nyaráig tartott, az új tulajdonosok (Schnitzer és Singer) megjelenése után példányszáma felkúszott: bár az így (újra) elért kétezres átlagos napi példányszámmal még mindig a kis lapok közé tartozott.14

1. táblázat: a budapesti napilapok példányszáma (1868. február–márciusról nincs adat; az Idők Tanúja 1868 decemberében, az Autonómia 1868 júniusában csak a hónap első felében)

1868. jan. 1868. ápr. 1868. máj. 1868. jún. 1868. júl. 1868. augusztus 1868. szeptember 1868. okt. 1868. nov. 1868. dec. 1869. jan. 1869. febr. 1869. márc. 1869. ápr. 1869. máj. 1869. jún. 1869. júl. 1869. augusztus 1869. szeptember
A Hon 4 528 4 562 4 354 3 876 4 594 4 362 3 324 4 520 3 958 4 416 4 580 4 604 4 573 4 478 4 750 5 030 5 000 4 324 4 752
Pesti Napló 4 118 3 996 4 010 3 528 4 158 3 654 3 434 3 340 3 404 3 766 3 696 2 995 3 615 3 946 3 235 3 848 3 851 3 640 2 988
Idők Tanúja 1 541 1 098 1 394 914 1 505 1 159 1 399 1 238 1 520 1 286
Magyar Újság 2 400 2 400 1 820 1 294 2 066 1 526 1 650 1 674 1 532 1 480 1 554 1 486 1 470 1 496 1 400 1 450 1 405 1 350 1 350
Estilap (hitelre) 1 440 1 680 1 440 1 440 1 680 1 440 1 440 1 481 1 400 1 440 1 200 1 630 1 920 1 615 1 500 1 680 1 555 1 440 1 440
Fővárosi Lapok 1 420 1 560 1 560 1 320 1 504 1 346 1 350 1 405 1 344 1 285 1 710 1 700 1 700 2 330 1 304 1 670 1 664 1 612 1 426
Hazánk 1 152 2 062 1 751 1 234 1 055 1 240 1 256 911 960 1 105 948 1 076 1 207 886 897 995
Független Lapok 1 036 872 936 812
Autonómia 908 1 000 956 1 000 1 047 1 150 1 061
Századunk 852 1 042 1 246 1 154 1 348 1 120 1 256 1 169 1 279 1 200 1 392 1 510 1 668 1 723 1 635 1 748 1 787 1 770 1 765
Pesti Hírnök 784 296 232 636 1 066 584 736 855 768 352
Magyar Állam 2 816 2 148 2 200 2 172 2 220 2 326 2 063 1 985 2 142 2 124
Ellenőr 1 230 1 230 1 625 1 560 1 444 1 400 1 498
Szabad Egyház 1 385 1 424 1 460
Pester Lloyd 6 126 6 826 7 468 6 540 7 660 7 625 7 194 7 574 7 500 8 018 8 500 8 722 9 702 9 365 9 333 9 500 8 703 9 480 8 973
Ungarischer Lloyd 4 600 5 188 4 800 3 998 4 800 4 320 4 480 4 000 4 080 4 320 4 321 3 391 3 840 4 153 4 000 3 692 3 777 3 840 3 360
Pester Journal 2 072 2 106 1 810 1 566 1 675 1 396 1 356 1 376 1 320 1 402 1 554 1 329 1 512 1 265 1 322 953 1 992 2 124 2 056
Kommunal Zeitung 633 633 424 389 380 340 304
Neuer Freier Lloyd 2 746 3 257 2 520 1 872
Der Spiegel 450 390 366
Összesen 32 519 34 078 33 187 28 312 33 111 29 772 28 875 30 176 29 698 33 310 32 900 32 023 35 905 36 011 34 374 38 085 38 866 37 066 35 064
Összesen magyarul 19 271 19 568 18 743 16 208 18 976 16 431 15 845 16 593 16 165 19 146 18 136 18 201 20 511 20 924 19 719 21 194 21 137 19 102 18 803
Összesen németül 13 248 14 510 14 444 12 104 14 135 13 341 13 030 13 583 13 533 14 164 14 764 13 822 15 394 15 087 14 655 16 891 17 729 17 964 16 261

Az 1. táblázat adatai és Szabó László közlései lényegében egymást erősítik. Az Athenaeumról – és egyebek mellett annak napilapjairól – írt, a szerző számára még elérhető vállalati levéltári forrásokon alapuló mű szerint a Fővárosi Lapoknak az Athenaeum „megalakulásakor”, vagyis 1868 nyarán 1 386, a Pesti Naplónak 1869–1870. táján 3234–3200, a Honnak pedig 1869. január 19-én 4078 „előfizetője” volt. Az eltérések egyrészt az eltérő időmetszetből, másrészt a nyomott, illetve terjesztett, értékesített vagy előfizetett példányszámok eltérő nagyságából származhatnak (Szabó, 1918: 26, 30–31).

Bródy Zsigmond és a „Lévay-história”

1872. július 22-én a Magyar általános földhitel-részvénytársulat közgyűlésén Lévay Henriket, a társulat „irányadó” igazgatósági tagját kihagyták az igazgatóságból. Erről az eseményről másnap reggel a kormánypárti Pesti Napló meglepő módon számolt be:

„…tudták, hogy ha Lévay kimaradását a bankból kárörvendő kommentárokkal kísérik, ez sokaknak tetszeni fog. Olyan hangon, mely azt akarta volna sejtetni, mintha ki tudja miféle nagy titkoknak volna birtokában, azt írta a Napló, hogy hír szerint Lévay »a magasabb financiák teréről egészen vissza akar vonulni s hogy azt is sajnálja, hogy Lónyay vagy Kerkapoly miniszterekkel valaha összeköttetésbe lépett.« A sajnálkozás – mint a P. N. megjegyzé – kölcsönös. Különösen Kerkapoly pénzügyminiszterről tudja, hogy azon drága szolgálatokat, melyeket Lévay úr neki az utolsó 30 milliós kölcsönnél tett, egyhamar nem fogja elfelejteni. A Pesti Naplónak ez az inkább fontoskodó, mint fontos közleménye a támadások egész raját bolygatta fel a kormány, különösen Lónyay ellen. Legalább ötven cikk jelent meg pesti és bécsi lapokban, mely mind a magyar kormány és egyes üzletemberek közt állítólag fennforgó összeköttetésekkel foglalkozott” (Halász, 1911: 659).

E közleményt nem az akkor szabadságát töltő főszerkesztő, Úrváry Lajos írta, hanem Bródy Zsigmond (1840–1906), aki akkor a Pesti Naplót – mint a lap főmunkatársa – ideiglenesen vezette.

„Írta pedig csupán azért, hogy érdekessé tegye a lapot. Hogy ez a közlés a kormánynak kellemetlen lehet, arra úgy látszik, nem is gondolt. Bródy Zsigmond titkár volt a belügyminisztériumban, hová Tóth Vilmos éppen azért nevezte ki, hogy neki zsurnalisztikai szolgálatokat tegyen. Megengedte neki, hogy a Pesti Naplónál is megtartsa régebbi állását” (Halász 1911: 662–663).

A cikk után Bródynak nem sokáig lehetett maradása a belügyminisztériumban, bár az életrajzírói által emlegetett „önkéntes távozás” lehetőségét esetleg valóban felajánlhatták neki. Természetesen a Pesti Naplónál betöltött állását is – így vagy úgy – elveszítette (vö. Magyar Politika, 1872. augusztus 23.), pedig néhány hónappal korábban még aktívan kampányolt a Deák-párt terézvárosi gyűlésén, Radocza János követjelölése mellett (Bródy, 1872).

Bródy Zsigmond 1872. augusztus 19-én (vagy az azt megelőző napokban) vehette meg a „régi” Pester Journált. Az üzletről a Magyar Újság számolt be elsőként, augusztus 20-án:

„Bródy Zsigmond miniszteri titkár, mint bennünket értesítenek, megvette a »Pester Journal« czímű helyi lapot 16,000 forintért, azonkívül tíz évig tartó évi 1500 forint és a tiszta jövedelem tíz perczentjének fizetése mellett.”

A pesti napilapok egy része (például a Pesti Napló, a Szabad Sajtó) „rezignáltan” vette tudomásul a hírt, kommentárként kiemelve Bródy tehetségét és a lap nagy elterjedtségét.15 Bródy egy nem sokkal későbbi, kissé zavaros nyilatkozatában a vételárról ugyan nem nyilatkozott, de megjegyezte:

„Midőn a »Pester Journal« czímű lapot megindítottam, kiléptem a »Pesti Napló« szerkesztőségéből. Minden erőmet azon lapnak akartam szentelni, melytől egész jövőmet tettem függővé, s hogy a kormánytól való függésnek még csak gyanúja se férjen lapomhoz, lemondtam a belügyminiszteri titkárságról is. A vételár azon részét, melyet rögtön le kellett fizetni, családom segítségéből, s jó nehány jó barátom kölcsönéből fizettem le, a többire, a vételár legnagyobb részére váltókat adtam” (Szabad Sajtó, 1872. szeptember 27.).

Bródy új lapja lényeges változáson ment át; személyének (és politikai írásainak) köszönhetően a Pester Journal bekerült bizonyos lapok – például az ellenzéki Szabad Sajtó – rendszeres lapszemle rovatába, vagyis azt nem minden orgánum tartotta már csupán egy egyszerű „Localblattnak”. Augusztus 21-én cikksorozat indult Lónyay ellen a lapjában: nem kizárt, hogy ekképpen kerülhetett Halász figyelmébe a lap, és így ajánlhatta azt megvételre egy új konzorciumnak.16

A Guttenberg Hírlapkiadó Társulat megalakulása

A Franko-Magyar Bank „kormányzótanácsának” 1872. augusztusi 15-i közgyűlésen benyújtott előterjesztése még nem tartalmazott hírlapvállalkozással kapcsolatos terveket. Talán az a „még tárgyalás stádiumában álló egyéb üzletek” közé tartozott.17 A bank következő (1873. április 6-ai) közgyűlésén már említésre került az 1872 szeptemberében megalakult Guttenberg Hírlapkiadó Társulat – mint egy olyan vállalat, amelynél érdekeltségei voltak a banknak (vö. például Ungarischer Lloyd, 1873. április 7.). A vállalat két napilapot birtokolt: a Neues Pester Journalt és az Ungarischer Lloydot.18

A hírlapvállalat alapításához részben az osztrák Steyrermühl „médiakonszern” nyújthatta a példát, ahogy arra Halász Imre is utalt visszaemlékezésében. Az 1872 elején alapított részvénytársaság – amihez papírgyár, nyomda, valamint lapkiadó vállalat is tartozott – májusban a Neues Wiener Tagblatt című bécsi napilapot, augusztusban pedig egy másik – „népiesebb” – bécsi hírlapot, a Konstitutionelle Vorstadtzeitungot vásárolta meg (Paupié, 1960: 31, 150, 168).

Az Ungarischer Lloyd tulajdonos-kiadóival szeptember folyamán egyezhetett meg a Guttenberg-konzorcium. Igaz, egészen szeptember utolsó napjáig Rothfeld és Weiszkircher tulajdonosként szerepelt a lap impresszumában (talán azért, mert a szerződés még nem lépett életbe). Az új tulajdonos, Paul Waldstein csak a rá következő napon „köszönt be” a lap elején (a korábbi tulajdonosok ekkortól két héten át szerkesztő-kiadóként, Herausgeberként voltak feltüntetve). Bejelentette a tulajdonos változását, ugyanakkor az erőik egyesítését is; a lap formailag és tartalmilag is meg fog változni rövid időn belül; reményei szerint e változások által az Ungarischer Lloydot a legnagyobb európai lapok rangjára emelheti.

A Schnitzerék vezette Constitutionelles Pester Journallal az adásvételi ügyletet vélhetőleg már igen hamar, szeptember elején/közepén megkötötték.19 Az „új” Journal, illetve a már mögötte álló kör komoly erőfeszítéseket tett a régi Pester Journal megrogyasztására, a még makacskodó Bródy „megtörésére”. A lap első számaiban még csak negyedívnyi mellékletet tartalmazott (vagyis a nyolcoldalas, negyedrét hajtott laphoz további két oldalt csatoltak), augusztus 27-től már újabb negyed ívet, vagyis összesen fél ívet adtak mellékletként, szeptember 15-től pedig (ekkor már feltehetően a bank érdekeltségeként) egy teljes ívet. Vagyis naponta összesen két íven, tizenhat oldalon jelent meg a Neues Pester Journal. Többek között ezt látva adhatta fel végül Bródy a reménytelennek vélt küzdelmet, alig egy héttel később. Waldsteinék ajánlatairól, nyomásgyakorlásáról a következőket nyilatkozta pár nappal később:

„Lapomat néhány hétig szerkesztettem. Mindjárt az első hetekben egy consortium, melyet dr. Waldstein Pál, az »Ung. Lloyd« volt főmunkatársa képviselt, lapom megvétele tárgyában igen szép ajánlatokat tett. Én ez ajánlatokat nem fogadtam el. Nem azért vettem meg a lapot, nem azért adtam túl eddigi biztos és szép állásaimon, hogy néhány nap múlva a »Journalt« másnak adjam át. A nagy anyagi erő fölött rendelkező consortium lapomnak oly concurrentiát csinált, melyet már az első napokban anyagilag nem bírtam leküzdeni. A versenylap egy ív helyett kettőt nyújtott, műmellékletet adott, s két külön melléklapot ígért, minden díj nélkül. Ezt én nem tehettem. […] A versenyben tehát hátramaradni kezdtem. Azonkívül egészségem is cserben hagyott. […] Azt is átláttam, hogy képességemben tévedtem. Ha van némi journalistikai tehetségem, ez nem arra való, hogy úgynevezett kis lapot szerkesszek. Évek óta egy nagy lap komoly vezérczikkeit írtam, alig bírtam magam beletalálni az új hangba, az új modorba. S minél inkább át kezdtem látni, hogy a »Journal« megvétele talán leküzdhetetlen nehézségeket rótt reám; egészségem, pénzbeli erőm minél jobban cserben hagyott: annál nagyobb, annál szebb ajánlatokkal lépett elém a consortium. […] Én átadtam lapomat az új vállalatnak, mely azt a versenylappal összeolvasztotta. A szerződések megkötésénél meggyőződtem, hogy a cosortiumnak semmi köze a Franco-bankhoz, ennek semmi köze a consortiumhoz. Lónyay gróf pedig az egész vállalattól ép oly távol áll, mint akár a Szabad Sajtó t. szerkesztője” (Szabad Sajtó, 1872. szeptember 27.).

Bródy Zsigmond és az alakulófélben lévő vállalat között tehát már szeptember elején (talán előbb is) megkezdődhettek a tárgyalások, végül szeptemberben megállapodás is született a két fél között. A Pester Journal szeptember 24-én közölte olvasóival, hogy megszűnik: előfizetői majd az „új” Journalt kapják. A Neues Pester Journal mindössze egy hónapig jelent meg két íven: október 15-től már ismét csak félívnyi mellékletet adott naponta a lap: az átmeneti terjedelmi felduzzasztás (természetesen változatlan ár mellett) tehát elsősorban Bródy „meggyőzésére” szolgálhatott.

A Pester Journal puszta megszűnésének híre még csak kárörvendést váltott ki bizonyos lapokban,20 ám amikor egy bécsi napilap, a Deutsche Zeitung szeptember 24-ei közleménye nyomán az a hír terjedt el, hogy az ügylet mögött a Franko-Magyar Bank áll, és hogy a titokban lezajlott tárgyalások további lapok megvásárlását is eredményezték – több orgánum is méltatlankodott. A hírt elsőként a Pesti Napló közölte magyarul, a szeptember 24-ei esti lapszámban:

„(Cohen úr journalistikai vállalatai.) Mint a »Deutsche Ztg.«-nek Pestről írják, a franko-bank, az ált. földhitelintézet és a municipális bank,21 vagyis Cohen I. I. úr megvette az »Ungarischer Lloyd«-ot, a régi és az új »Pester Journal«-t s a hármas vállalat élén dr Waldstein J. [sic!] úr áll. Úgy látszik, Cohen I. I. úrnak ismét nagy tervei vannak.”

Másnap a Magyar Újság első oldalon Hírlapvásár cím alatt hosszan kommentálta a történteket:

„Mennyi pénzt adtak az emlitett objectumokért, nem tudjuk, végeredményben ki fogja-e magát fizetni [e] gschäft [¸üzlet'], ezt sem, – de tudjuk, hogy ily hatalmas bankok protectiója ép oly mértékben fogja Magyarországon, különösen pedig a fővárosban a germanisatiót, mint a mekkora gyalázat e magyar zsíron fölhízott pénzintézetektől, ily hatványozott eszközökkel is járulni a germanisatióhoz. Az említett hírlapok és hírlapszerkesztői objectumok megvásárlása csak két tekintetből történhetett; vagy azért ugyanis, hogy legyenek lapok, melyek az említett pénzintézetek határtalan szédelgéseit szépítve a jámbor közönséget jégre vigyék, – vagy azért, mivel általa nyereséget véltek az illetők csinálhatni. Az első arczulcsapása a vállalkozói becsületességnek, a másik, tekintve, hogy Magyarországon vagyunk, s hogy e bankokat pénzzel és pénzt hozó vállalatokkal majdnem kizárólag a magát magyarnak nevező kormány látja el, arczulcsapása a magyar érzületnek. Az egészből pedig a magyar hírlapolvasó közönség is tanulhatott kettőt. Először azt, hogy a magyar journalistika nem eladó, másodszor hogy éppen azért, mert egészben és nagyban véve becsületes, megérdemelné, hogy a magyar olvasó közönségnek legalább is olyan pártolását, mint amilyenben – elég szégyen – a német journalistikát részesiti.”

A kortársak egy részének kétségbeesését, illetve felháborodását a valóban szinte követhetetlen gründolásokkal járó „hisztéria” okozhatta. Banki és ipari részvénytársaságok és egyéb vállalatok hatalmas tömege jött létre néhány év alatt. A még csak formálódó Guttenberggel kapcsolatos gyanakvást többek között az olyan bécsi hírek, tudósítások alapozhatták meg, mint például Devecseri L. Ignác tárcája 1872 tavaszán (Devecseri L., 1872):

„A lapokat részvénytársulatok kerítik kezükbe; a régi s új »Pressét« rég e jó sors érte,22 a politikai botrányt csináló, de frissen és érdekesen szerkesztett »Tagblatt«-ot a »Wechslerbank« vette meg kerekszámban 700,000 forintért, a »Vorstadtzeitung«-ot ugyanazon bank 260,000 forinton, a »Wanderer« a cseh »Zivnostenka bank«-nak adta el magát, a »Montagsrevue« az Union-bankkal alkuszik és így tovább.”

A későbbi Guttenberg-lapok vételárának összegéről több adat is napvilágot látott a szeptember 24-ét követő napokban. A Pesti Napló szeptember 27-ei reggeli lapja szerint az Ungarischer Lloyd 70 ezer forintért, a két Journal pedig (együttesen? külön-külön?) 60 ezerért került a hírlapvállalat tulajdonába. A Hon ugyanekkor megjelent száma szerint azonban az Ungarischer Lloyd 60 ezerért, a Bródy által szerkesztett Pester Journal pedig 30 ezer forintért „adta oda magát”. Utóbbi lap kapcsán a Magyar Újság fentebb idézet „tényfeltáró” cikke 60 ezer forintról írt.

A sorozatos támadások, találgatások után magának a leginkább érintettnek, Paul Waldsteinnak23 is nyilatkoznia kellett. Ezt meg is tette, „miután azon lapokat, melyeknek az utóbbi hetekben tulajdonosává levék, személyesen átvettem”. Az 1872. szeptember 30-ai keltezésű közleményét több pesti napilap24 is közölte október legelső napjaiban:

„Én egy bankkal sem állok más viszonyban, mint amelyben magánember bankjával állani szokott. Én sem a franco-magyar, sem más bármiféle bank által nem tétettem magamat valamely irodalmi vállalat vezetőjévé; én egyszerűen megvásároltam az »Ungarischer Lloydot« és a »Neues Pester Journalt« és az a szándékom, hogy az »Ungarischer Lloyd« eddigi főszerkesztőjével, Rothfeld Sámuel úrral egyesülve ez utóbbi lap szerkesztését vezetendem. Minthogy egy ily nagy s oly tetemes összegeket igénybe vevő vállalat üzleti vezetését – mert azt, mit eddig tettem, jelentékeny mérvben ki akarom egészíteni – egymagam nem győzném, két itteni úrral egy üzletemberrel s egy ügyvéddel szövetkeztem társtulajdonosokul vévén őket magam mellé. A vállalatra való üzleti felügyeletet e két úr, kiknek neve, éppúgy mint az enyém, valószínűleg már a napokban törvényszékileg be fog jegyeztetni, közreműködésem mellett fogja gyakorolni. Azon jogról, hogy a vállalat journalistikai vezetésére bármi néven nevezendő befolyást gyakoroljanak, valamint arról is, hogy jogaikat bármiféle más személyre átruházhassák azon urak szerződésileg lemondottak. – e szerződés mellett, melyet mindenki nálam megtekinthet, semmi egyéb pót- vagy mellékszerződés nem létezik. Ennyit az általam vezetett vállalatról. […] A »Neues Pester Journal«-ban, melynek tulajdonosa lettem, s különösen az »Ungarischer Lloyd«-ban, melynek szerkesztését Rothfeld úr társaságában átveszem, csak egyetlen egy váltás állott be: a régi erőkhöz s a régi pénzeszközökhöz új erők és új pénzeszközök csatlakoztak.”

Arról nem tudok, hogy végül bárki is felkereste volna Waldsteint ezen szeptember végi keltezésű nyilatkozat alapján a szerződés megtekintése végett. De nem is lett volna értelme ezt tennie október 2-a előtt, ugyanis a lapokat megvásárló és kiadó konzorcium tagjai csak ezen a napon kötötték meg a társasági szerződést (legalábbis azt, amely alapján majd a pesti váltótörvényszéknél társas cégként bejegyezték a Guttenberg Hírlapkiadó Társulatot 1872. november 4. és 7. között), 25 továbbá azt egyébként sem lehetett volna kideríteni a szerződő felek együttműködése nélkül, hogy valóban nem létezett „semmi egyéb pót- vagy mellékszerződés”.

Talán nem véletlen, hogy nyilatkozatában nem tette még közzé társai nevét Waldstein. A Guttenberget mint társas céget ugyanis a következő három beltaggal jegyezték be: dr. Waldstein, Rechnitz és dr. Rosenberg „hírlapkiadó tulajdonosok”. Rechnitz Henrik egyértelműen Kohen, illetve a bank delegáltja lehetett: ő volt az egyik igazgatója 1872-ben a – részben a Franko-Magyar Bank által alapított – Általános Magyar Municipalis Hitelintézetnek,26 amelynek igazgatótanácsában pedig természetesen ott találjuk többek között Kohent és Victor Erlanger bárót is (vö. például Leonhardt, 1873: 501), 1872 május 21-től 1873. március 20-ig pedig a Franko-Magyar Bank „címvezetője” volt titkári minőségben.27 Rosenberg Lajos pesti ügyvéd szintén kötődhetett a bankhoz, az 1873. április 6-ai közgyűlésen például ő segédkezett egy szavazásnál. A Guttenbergnél a cég vezetésére mindhárom beltag jogosult volt, oly formában, hogy „a címbélyeggel nyomott cégszöveg alá mindenkor két tag együttes aláírása jő”.28 Így hát Kohenék már Rechnitz és Rosenberg révén is ellenőrzéssel bírhattak az újságvállalatban. A Franko-Magyar Bank közgyűlésein a Guttenberg ügyei 1873-tól már említésre kerültek a bank ügyletei, érdekeltségei között. Valótlanul állította tehát Waldstein (akárcsak Bródy), hogy a konzorciumnak semmi köze Kohenhez, illetve a Franko-Magyar Bankhoz.29 Majd' egy évtized távlatából Weiszkircher és Rothfeld úgy – kissé leegyszerűsítve – emlékezett vissza 1872-re, hogy akkor egykori lapjuknak Waldstein és a Franko-Magyar Bank volt a „kiadótulajdonosa”.30

A Szabad Sajtó gunyorosan állapította meg még 1872 szeptemberének végén: „jelenleg nem is valamire való banküzlet vagy pénzember, a melynek vagy a kinek háta mögött fedezetül egy lap nem áll. […] Az koldus bankár, kinek lapja nincs.” Ám miért ne vehetnének részt bankok, bankárok egy lap kiadásában? Hiszen vezető beosztású újságírókkal és szerkesztőkkel (és lapokat párt- és magánpénzekkel, szubvenciókkal fenntartó politikusokkal) is találkozhatunk a pénzintézetek vagy az iparvállalatok vezetőségében, „kormányzótanácsában”. Az 1872-re és 1873-ra vonatkozó pénzügyi Compassokból is kiderül, hogy az Anglo-Magyar Bank igazgatótanácsában az egyik tag Falk Miksa, a Pester Lloyd kikezdhetetlen tekintélyű felelős szerkesztője, ugyanennél a pénzintézetnél Mandello Károly – a lap közgazdasági főmunkatársa – pedig „technikai konzulens”. Sőt a Pesti Lloyd-Társulat „Zeitungs-Comité”-jének, vagyis a Pester Lloydot felügyelő bizottságnak31 szinte nem is volt olyan tagja, aki ne lett volna legalább egy banknál igazgató, elnök, felügyelő-bizottsági tag stb. A már említett Anglo-Magyar Banknál – de ugyanígy a Pesti Könyvnyomda Rt.-nél is – az igazgatóság többsége egyben a Pester Lloyd felügyelője is volt. A sok lábon élő Falk ezekben az években (is) mindemellett az Iparosok Takarék- és Hitelegyletének elnöke (vö. Leonhardt, 1873: 487, 505; 1874: 2, 5), majd haláláig a bécsi Anglo-Österreichische Bank igazgatóságának is tagja.32

Halász félmilliós tőkét említ a vállalat kapcsán, a kortársak közül – ismereteim szerint – egyedül a Magyar Újság tett erre vonatkozó (és természetesen nem feltétlenül megbízható) számításokat, még 1872. szeptember 28-án:

„A fővárosban nagy föltünést keltett és méltán, hogy egy kompánia, vagyis consortium lapvásárlásokra csak úgy szórja a pénzt, mint a polyvát. Senki sem tudta elgondolni, honnan telik ez a temérdek pénz, miután a bankok pénzének egészen más rendeltetését ismerték a részvényesek és a közönség.”

A lap végül 320 ezres végeredményre jutott, ami a bank augusztusi részvényműveleteiből folyt volna be (minden egyes – 80 ezer – új Franko-Magyar Bank-részvény után négy forintot kellett befizetni, „ami azért fizettetett állítólag, hogy ha a részvények el nem kelnek, a fönnmaradt új részvényeket az így begyűlt pénzért egy consortium fogja átvenni”). A lap szerint

„…a consorczium, mely a részvények átvételére alakult, miután a 320,000 frt be van fizetve, […] épen ezt a pénzt a lapok vásárlására fordítja. Tehát azért kellett minden részvényesnek 4 frtot fizetni, hogy saját befizetett pénzén szórják ezután a port a szemébe.”

A társulat lapjai 1872. október közepétől (a „Lloyd” 15-étől, a „Journal” 17-étől) már a Guttenberg-Zeitungs-Verlags-Gesellschaftot tüntették fel impresszumukban tulajdonosként.33

Tervek, eredmények, krach

Az Ungarischer Lloyd jelentős formai és tartalmi változáson ment át ekkor: az október 15-étől kezdve nagyobb terjedelemben (reggeli számai kétívnyi, esti számai félívnyi), de kisebb, praktikusabb formátumban, negyedrét hajtva jelent meg, beosztása is átláthatóbb lett. A lap azt állította, hogy 1872. december 19-től napi 15 ezer példányban jelenik meg; e mennyiség azonban vagy erős túlzás (reklámfogás), vagy csak a nyomott, a talán főként Pesten terjesztett, de nem feltétlenül értékesített példányszámot jelenti. Bárhogy is volt, a lapot minden bizonnyal leginkább a Pester Lloyd rovására akarták népszerűsíteni. A vállalat másik lapja, a Neues Pester Journal 1873 nyarán úgy hirdette magát „testvérlapja” hasábjain (Ungarischer Lloyd, 1873. június 27., 28., 29. stb.), mint amely már hónapok óta több mint tízezer példányban jelenik meg. A szám ezúttal talán nem is áll olyan messze a valóságtól, hiszen György Aladár ekkoriban – igaz, talán csak a hirdetések hatására – úgy vélte, hogy a Neues Pester Journal „több előfizetővel [értsd: nagyobb példányszámmal] rendelkezik, mint a komoly magyar lapok” (György, 1873: 290).

Mindezek alapján feltételezem, hogy a Guttenberg-lapok ebben az időben együttesen legalább mintegy 15 ezer példányban fogytak naponta (kétharmad részben Pest-Budán). E szám jelentőségét a pesti napilapok összesített terjesztési adatai ismeretében értékelhetjük igazán. Az egyebek mellett egy postai kimutatáson34 is alapuló becslésem szerint a pesti napilapokból – a hivatalos lap, a Budapesti Közlöny nélkül – 1873 elején naponta mintegy 45 ezer fogyott el összesen, közel 43 százalékában a fővárosban. A Guttenberg „főlapja”, az Ungarischer Lloyd a főváros (és nyilvánvalóan egyben Magyarország) harmadik, a társlap Neues Pester Journal pedig a második legnagyobb példányszámú napilapja lehetett. Becsléseim szerint a pesti napilapok összesített példányszámának harmadát, e lapok fővárosban értékesített összesített példányszámának pedig valamivel több mint felét adták a Guttenberg Hírlapkiadó Társulat lapjai (a Neues Pester Journal a főváros legolvasottabb napilapja lehetett).

2. táblázat: A budapesti napilapok példányszáma 1873 elején

Lapcím Teljes terjesztett példányszám (becslés) A pesti postán 1873. január 15-én feladott példányok száma Pesten terjesztett példányszám (becslés)
Budapesti Közlöny 3 000 2 454 546
Ellenőr 2 000 1 500 500
Fővárosi Lapok 2 500 2 115 385
A Hon 4 500 3 394 1 106
Magyar Állam 1 500 1 198 302
Magyar Újság 1 400 1 079 321
Magyar Politika 1 000 800 200
Pesti Napló 3 000 2 356 644
Reform 2 800 2 200 600
Szabad Sajtó 700 580 120
Neues Pester Journal 10 000 1 100 8 900
Pester Lloyd 12 000 6 900 5 100
Ungarischer Lloyd 5 100 3 000 2 100
Összesen (a Budapesti Közlöny nélkül) 46 500 26 222 20 278
Összesen magyar nyelvű (a Budapesti Közlöny nélkül) 19 400 (41,7%) 15 222 (58%) 4 178 (20,6%)
Összesen német nyelvű 27 100 11 000 16 100

Ebben az időben a Monarchia másik fővárosában, Bécsben, egy kimutatás szerint összesen 144 ezer példányban, vagyis a pesti viszonyokhoz képest mintegy háromszor nagyobb mennyiségben jelentek meg napilapok. A Neue Freie Presse 38,35 a Neues Wiener Tagblatt 33, a Konstitutionelle Vorstadtzeitung 20, a Freie Presse 13, a Neues Fremdenblatt 12, az Illustriertes Wiener Extrablatt tíz, a Deutsche Zeitung nyolc-, a Fremdenblatt öt és a Morgenpost is ötezer példányban jelent meg – írta a Fővárosi Lapok 1873 őszén.36 A Neue Freie Presséből 1873-ban naponta mintegy 2 600 példány érkezett Magyarországra (Winckler, 1875: 138), vagyis nagyobb volt magyarországi elterjedtsége, mint az itteni napilapok többségének.

A német nyelvű pesti napilapok súlyát – és így a Guttenberg-lapokét is –példányszámukon kívül a hirdetési piacból való részesedésük is mutatja.37 Nemcsak a hirdetések terjedelmét/mennyiségét, de a hirdetések alapárát – egyszeri beiktatás esetén – tekintve is a Pester Lloyd utáni helyeket foglalták el.38

A Waldstein által említett anyagi és szellemi erők egyesítése valóban megvalósult mindkét lapnál;39 sőt a két „új” lap szerkesztősége között is lehetett átjárás: például a később nagy nemzetközi elismerést szerző német nyelvű író, Karl Emil Franzos, aki 1872 nyarán, Schnitzerék után és Bródy előtt rövid ideig a Pester Journalt szerkesztette, 1872 őszétől mintegy féléven át a Guttenberg-féle Ungarischer Lloyd tárcarovatát vezette. A Neues Pester Journal kiadóhivatalában az a Zwicker (később Zilahi) Simon dolgozott (korábban a Pester Journalnál volt), aki később a Pesti Hírlap, majd (és főleg) a Budapesti Hírlap sikereit is megalapozza 1878-tól, illetve 1881-től (vö. például Szinnyei, 2000: Z. S.). Halász Imre sem csak tanáccsal segített Kohennek: egy ideig a hírlapvállalatban is aktív szerepet játszott. Ő a miniszterelnök, Lónyay decemberi bukása után vált meg állásától. Minderre így emlékezett vissza (Halász 1911: 671):

„Sem erkölcsi, sem anyagi tekintetben nem láttam képességeim számára elég hálás hivatást a meddő és sivár sajtófőnöki állásban. A rajongásig növekedett bennem a vágy, visszavenni szabadságomat. […] benyújtottam lemondásomat. Őfelsége kegyeskedett jó szolgálataim elismerésével megadni felmentésemet. […] Falk […] megtudta, hogy nem szándékozom megmaradni állásomban. Még aznap levelet írt, hogy menjek vissza régi állásomba a Pester Lloydhoz 8000 forint évi honoráriummal. Udvariasan megköszöntem. Falk akkor még nem tudta, hogy két konkurens lapja is indul a Pester Lloydnak, s hogy e lapok indítása mögött én állok.”40

Halász Imre neve 1873 januárjától bukkant fel az Ungarischer Lloyd impresszumában mint a „főszerkesztőség” tagja, Rothfeld és Waldstein mellett (a felelős szerkesztő változatlanul Weiszkircher maradt).41 Rövid idő elteltével azonban otthagyta a lapot, legalábbis látszólag: „Halász Imre kilépett az »Ung. Lloyd« szerkesztőségéből, s mint mondják, egy pénzintézet titkára lesz” (Fővárosi Lapok, 1873. február 11.). Februárban neve is eltűnt a lapról. Március elsején módosult a Guttenberg társasági szerződése is: megjelent Perl Viktor címvezetőként.42

A Guttenberg-lapok térben is közelebb kerültek egymáshoz: a Neues Pester Journal szerkesztősége 1872 novemberében abba a (terézvárosi) Kétszerecsen utcai (Zweiadlergasse) épületbe (Nr. 14.) került, ahol az Ungarischer Lloyd expedíciója (és feltehetőleg szerkesztősége is) működött; a lapok már 1872 októberében kölcsönösen hirdették egymást.

A bank 1873. április 6-ai közgyűlésén bejelentették, hogy a Guttenberg-lapok előfizetőinek száma – vélhetőleg értékesített példányszáma – folyamatosan nő (tehát a vállalkozás ebből a szempontból valóban „jól indulhatott”, még ha nem is volt nyereséges).43 Hangsúlyozták, hogy a lapvállalat szerkesztői vezetése teljes függetlenséget élvez, mind politikailag, mind közgazdaságilag. Noha a „zsurnalisztikai függetlenséget” Waldstein már fél évvel azelőtt is hangoztatta, ezt illetően kételyeink lehetnek. A közgyűlésen az is elhangzott, hogy a bank a közeljövőben részt venne egy nyomda felszerelésében a vállalat lapjai számára (Ungarischer Lloyd, 1873. április 7.). Saját nyomdát végül nem rendeztek be, viszont 1873. július 21-től az Ungarischer Lloyd már nem „szülőhelyén”, a Légrády Testvéreknél, hanem a Deutsch-féle nyomdában készült. Ott, ahol indulása óta a Neues Pester Journal is. A vállalatnál ezen kívül újabb – magyar nyelvű – lap indítását is tervezték Halász Imre emlékei szerint (Halász, 1911: 655).

A Guttenberg további terjeszkedését azonban meggátolta a májusi tőzsdekrach, illetve az egyéb krízisek, amelyek nemcsak az államháztartás, a tőzsde, a pénzintézetek és az ipar, de a bécsi (és a monarchiabéli) sajtóélet számára is nagy megrázkódtatást, valóságos cezúrát jelentettek (Kövér, 1986; Lipták, 2002: 36). A Borsszem Jankó című politikai élclap nem állta meg, hogy a krachot követően – immár kárörvendően – ne „vegye elő” ismét a Kohent és a Guttenberget (a lapkiadó körüli „hisztéria” ugyanis 1872 végére már szinte teljesen lecsillapodott a sajtóban), helyesen sejtve a Franko-Magyar Banknak és vállalatainak közeli bukását.44 A bank krach utáni első (rendkívüli), 1873. augusztus 3-ai közgyűlésén Kohen jelentésében a Guttenbergre is kitért. Bejelentette, hogy a lapok közül még csak a Neues Pester Journal termel tiszta nyereséget (a vállalat másik lapjánál, az Ungarischer Lloydnál – és a banknál – felmerülő gondokat az is jelezte, hogy időközben a lap terjedelmét a korábbinak mintegy háromnegyedére csökkentették), azonban ennek ellenére is úgy gondolta, hogy a vállalat előtt sikeres jövő áll. Ám az ülésen egy részvényes általánosságban is bírálta a bank vezetését és üzleteit; a Guttenberg Hírlapkiadó kapcsán az őszinteség hiányát vetette Kohenék szemére, kétségbe vonva a „sikerre” vonatkozó jóslat megalapozottságát. Kohen a banknak a Guttenbergnél való érdekeltségéről szóló megjegyzésre reagálva a jelentés korrektségét és azt hangsúlyozta: a lapvállalat anyagilag folyamatosan fejlődik (Ungarischer Lloyd, 1873. augusztus 5.).

Két hónap sem telt el azonban, és szeptember 21-én a társulat mindkét lapja új tulajdonosokat nevezett meg impresszumában, Rechnitzet és Rosenberget,45 vagyis a Guttenberg két beltagját; Waldstein „eltűnt”.46 Az új „felállás” azonban csak néhány napig tartott. A Neues Pester Journal október 5-ei száma már nem tüntette fel őket, Schnitzer pedig ugyanekkor „visszakapta” régebbi titulusát, a Herausgebert (a felelős szerkesztő változatlanul ő maradt). A cégbírósági iratok többet elárulnak; ezek szerint a lap októberben Bródy és Schnitzer birtokába került.47 Hamarosan a vállalat „főlapjánál”, az Ungarischer Lloydnál is megváltoztak a tulajdonosi/kiadói viszonyok: október 6-tól Waldstein neve került a lap impresszumába Herausgeberként.

A Guttenberg Hírlapkiadó Társaság mindössze egy évig működött. A céget 1874. január 26-án törölték a pesti váltótörvényszéknél, az utolsó hónapokban már nem végzett lapkiadói tevékenységet. Paul Waldstein már 1873 októberében kérte az általa a Neues Pester Journal számára biztosítékként letett betéti könyv kiadását.48

A Franko-Magyar Bankhoz 1873 decemberében kiküldött miniszteri megbízottak jelentést írtak a bank vállalkozásainak állásáról; egyebek mellett arra is kitértek, hogy: „A Guttenberg hírlapvállalatba fektetett 301.707 ft egészen elveszettnek tekintetik.”49 Ezt az összeget tehát mindenképpen befektették Kohenék a társaságba, azonban a kérdés inkább az, hogy mindezt milyen formában tették, illetve pontosan mire költötték. Talán a lapkiadás költségeinek, esetleg – még 1872 szeptemberében – a lapok vételárának (vagy annak egy részének) fedezésére (is) szolgálhatott, valamiféle hitel formájában. A társaság minden bizonnyal végig veszteséges volt (a vállalat „szerény” eredményeit az adóhatóság is figyelembe vette: a társaságnak 1873-ban 338 forint jövedelemadót kellett fizetnie, lásd Kőrösi, 1877: XV),50 vagyis a Neues Pester Journal által termelt ismeretlen nagyságú nyereséget meghaladhatta az Ungarischer Lloyd veszteségének és a cég általános költségeinek összege (amelyek szintén ismeretlenek előttem). Gyanítom, hogy döntően nem a „Lloyd” veszteséges üzletmenete, hanem az alapítás, a lapvásárlások meg nem térülő költségei okozhatták a negatív eredményt, a bank 300 ezer forintos veszteségét, hiszen a – nyereséges – Pester Lloyd éves kiadási költségei ezekben az években 400 ezer forint körüli összegre rúgtak.

Maga a Franko-Magyar Bank „haláltusája”, likvidációja,51 amelyről csak az 1876. június 26-ai közgyűlésen született határozat, sokáig elhúzódott, még két évtizeddel később is tartott (Pólya, 1895: 72).

Krach után, Guttenberg után: Journalok és Lloydok

A krach, illetve a „Guttenberg” korszak után az Ungarischer Lloyd elterjedtsége és súlya is jelentősen csökkent: a Waldstein vezette lap feltehetőleg végig veszteséggel zárta azt a néhány évet, amely még „megadatott” számára. 1874 őszén napi példányszáma nem haladta már meg a 3 000-et sem (mintegy 70 százalékában vidéki terjesztéssel).52 Kiadását feltehetően már csak báró Sennyei Pál támogatásának köszönhetően tudta megoldani Waldstein.53 A lap végül egy szerződés értelmében 1876-ban megszűnt, előfizetőit – március 14-étől – a Pester Lloyd vette át; az Ungarischer Lloydnak e szerződés aláírásakor állítólag már csak 1343 előfizetője volt (Deutsch, 1903: 198), értékesített napi példányszáma sem lehetett sokkal nagyobb. A kiadó és a lap ekkori anyagi problémáit többek között az is jelzi, hogy a hirdetések után járó beiktatási illetéket 1874-től már nem fizette, emiatt nem sokkal az Ungarischer Lloyd megszűnését követően (de csak ekkor!) eljárást is indítottak Paul Waldstein ellen, minek eredményeképpen végrehajtó foglalta le bérelt lakásának bútorait.54

A Pester Lloyd a krach után is megmaradt az ország legtekintélyesebb orgánumának, még ha súlya folyamatosan csökkent is. A nagy példányszámú és nagy terjedelmű lap vezető és igényes voltát az is jelzi, hogy 1877 nyarától – Magyarországon elsőként – rotációs gépen, majd gépeken nyomták (Balogh, 2007). Az 1870-es évek legelején elért, éves szinten átlag 10–12 ezres példányszám minden bizonnyal több mint négy évtizedig, az I. világháború kezdetéig tulajdonképpen még csak nem is ingadozott jelentősen. A hirdetésekből származó bevétel viszont annál inkább. A lapnak a kiegyezés évében még csak alig több mint 60 ezer forint bevétele származott e téren, 1873-ban már – a krach ellenére, de különösen az év első négy hónapjának köszönhetően – már háromszor ennyi. A következő években folyamatosan csökkentek e bevételei (és emiatt összes bevétele is): 1875-ben körülbelül 153 ezer, 1876-ban mintegy 140 ezer, 1877-ben már csak 113 ezer forint körüli értékben jelent meg hirdetés a Pester Lloydban. Az 1873-as év kimagasló (hirdetési) eredményét több mint két évtizedig, az 1890-es évek közepéig meg sem tudta közelíteni a lapvállalat.

A Pester Lloyd (feltehetőleg leginkább hirdetési) bevételeinek alakulása jól mutatja az ország gazdasági viszonyait (lásd a 3. táblázatot).55 A teljes évi bevételeket tekintve a „Gründerzeit” volt a lapvállalat legdinamikusabb fejlődését hozó időszaka. A lap bevétele 1872-ben feltételezéseim szerint nagyobb lehetett, mint a rákövetkező, még a krachhal együtt is igen jónak számító évben. Amennyiben ez igaz, az azt is jelenti, hogy legalább negyed évszázadon át nem tudta megismételni ezt az eredményt a lapvállalat, noha 1873 végén két forinttal növelték a lap előfizetési árát. Továbbá 1886-tól könyvnyomda is tartozott hozzá, amelynek ismeretlen, de kezdetben feltehetően még nem jelentős „külsős” bevételei a lapvállalatéval összevonva jelentek meg a kimutatásokban.

3. táblázat: a Pester Lloyd bevételei az egyes években (1865–1913)

A Neues Pester Journallal érte végül el Bródy azt, amit 1872 augusztusában a Pester Journal kapcsán jósolt a Pesti Napló és a Szabad Sajtó – vagyis, hogy „erőteljes szerkesztése alatt” a lap majd „nagy tért fog elfoglalni”, illetve „vezetése alatt bizonyára politikai jelentőséget is fog nyerni”. Bródyék szerint lapjuk 1874. szeptember végére már 11–12 ezres példányban jelent meg naponta, amely túlnyomórészt (kilenc-tízezer) helyben, Budapesten kelt el; állításukat más adatok is megerősíteni látszanak (Balogh, 2005: 83). Bródy és Schnitzer 1875-ben megvásárolták a lapjukat előállító nyomdát; nyomdai és hírlapkiadói vállalatukat, a Hungariát, 1876-ban cégként is bejegyezték.56 Időközben, 1875-ben, újabb sikeres német nyelvű napilapot is indítottak. E lapot, a Politisches Volksblattot 1877-ben átalakították, létrehozva így az ország első, rendszeresen illusztrált napilapját (Balogh, 2004: 14). Schnitzer Ignác Hungaria-tulajdonrészét, a két lappal és egy – saját tulajdonú helyiséggel nem rendelkező – nyomdaüzemmel is bíró vállalat felét 1878 szeptemberében vásárolta meg Bródy, állítólag 150 ezer forintért (Független Hírlap, 1878. szeptember 21.).57 A Neues Pester Journal az 1870-es évek közepétől az 1880-as évek végéig az ország legnagyobb példányszámú napilapja volt, a fővárosban pedig minden bizonnyal az 1890-es évek elejéig-közepéig megmaradt a legelterjedtebb újságnak (vö. Balogh, 2006: 26–28).

A Guttenberg egyéb alapítói, vezetői közül Rothfeld és Weiszkircher hamarosan visszavonult az újságírástól és a lapszerkesztéstől. Kohen és Waldstein külföldre távozott, megmaradt ugyanakkor a pénzügyi szektorban.58 Halász Imre hamarosan újabb napilap indításában vett tevékenyen részt; a báró Sennyei Pál, illetve a jobboldali parlamenti ellenzék által támogatott, „haladó konzervatív” Kelet Népe azonban nem bizonyult sikeresnek (vö. Szinnyei, 2000: H. I.; Szabó, 1918: 36).

Pénzintézetek és napilapok a dualizmus korában

A Guttenberg és a mögötte álló bank kapcsolatát érdemes tágabb keretek között is vizsgálni.

Tomka Béla a századforduló bank–ipar-kapcsolatnak (ipari részvénytársaságok) a következő főbb formáit különbözteti meg (Tomka, 1999): hitelkapcsolatok; alapítási és más értékpapír-kibocsátási üzletek; bankok és ipar intézményes összefonódása (tulajdonosi kapcsolatok, személyi összefonódások, illetve összeköttetések). E megközelítést némi kiegészítéssel a bank–(napi)lapkiadás viszony vizsgálatra is kiterjeszthetjük. Az alábbiakban (a teljesség igénye nélkül) e kapcsolat néhány lehetséges esetére mutatok rá.59

A Légrády Testvérek cég 1893-ban újságpalotája felépítéséhez (amely 1894-re készült el) 500 ezer forint (egymillió korona!) hitelben részesült a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnél (PHETE) tízévi részletre, évi hat százalék kamattal. Fedezetül jelzáloggal lekötötték a Légrády-ingatlanokat (Lipták, 1996: 227). A Légrádyakat, illetve lap- (Pesti Hírlap) és könyvkiadói, valamint nyomdai cégüket tehát igen „jó adósnak”, megbízható, nagy vagyoni háttérrel rendelkező ügyfélnek tarthatta a pénzintézet. A több napilapot is előállító Országgyűlési Értesítő Kő- és Könyvnyomdája Rt., amely a Magyar Újság című napilapnak kiadótulajdonosa is volt, 1893-ban nagyon kedvezőnek értékelhető kölcsönhöz jutott – szintén a PHETE-től.60 Az új nyomdai épület felépítéséhez felvett kölcsön kamata kifejezetten alacsony, mindössze 5,30 százalék volt – 0,10 százalékkal kedvezőbb az akkor aktuális kamatlábnál. E jelzálogkölcsön törlesztetlen része az év végi mérlegben majdnem 72 ezer forintra (144 ezer koronára) rúgott. E teher a következő év végén is azonos összegként szerepelt, de a passzíváknál felbukkant a takarékpénztár újabb, 50 ezer forintos (100 ezer koronás) folyószámla-követelése is.61

Holló Lajos napilapjának tulajdonjogát 1895-ben adta át betétként a megalakuló Magyarország Hírlapkiadó Vállalat Rt.-nek. A Magyarország azonban némi passzívákkal is bírt: a VIII.–IX.–X. ker. Takarékpénztár Rt. követelése 4 000, a lapot előállító Kosmos nyomdáé pedig 6 500 forintot (vagyis nyolcezer, illetve 13 ezer koronát) tett ki.62 Tévedés lenne tehát a részvénytársasági keretek között működő lapvállalatok mérlegének teher részében szereplő, többnyire nem részletezett követeléseket kizárólag valamiféle banki hitelként azonosítani, hiszen az lehetett tartozás papírgyárral, nyomdával, saját munkatársakkal, beszállítókkal szemben is. Például 1907 nyarán a Magyar Állam című lapot – napi mintegy kétezer példányban – kiadó részvénytársaság egyedüli hitelezője a Globus nyomda volt, 58 ezer koronás követeléssel (ami öthavi ki nem fizetett nyomdaszámlát takarhatott).63 Ugyanakkor Az Újság című napilapot kiadó Az Újság Rt. 1906. december 31-ei mérlegében 126 ezer korona követeléssel – legnagyobb hitelezőként – az a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (PMKB) szerepelt,64 ahol a lapkiadó részvénytársaság vezetője (és egyben főrészvényese, valamint a lap alapító-főszerkesztője), Gajári Ödön maga is igazgatósági tag volt. A politikus, országgyűlési képviselő, számos iparvállalat igazgatótanácsában helyet foglaló (nem bankár) Gajárit azonban nem tekinthetjük „a bank emberének”. Tomka Béla információközvetítő funkcióként értékeli Gajári helyzetét a bankban és a vállalatokban (Tomka, 1999: 144). Vagy esetleg az újság (és talán még inkább a lap által képviselt, Tisza Istvánhoz kötődő politikai irányzat) képviselője volt Gajári Ödön a banknál? A vállalat 1911-ben bankkölcsönből vásárolt a Rökk Szilárd utcában egy négyemeletes házát, a hitelt (talán 200 ezer koronát) minden bizonnyal a PMKB nyújtotta.

A Monarchia utolsó évtizedeinek másik jelentős bank–napilap-kapcsolata Az Est és a PMKB legfőbb riválisa, a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. (MBK) esete lehetett.65 Visszaemlékezésében Krausz Simon, a korabeli bank- és tőzsdevilág legendás figurája is kitér e lapvállalatra. Saját jelentőségét ugyan gyakran túlértékeli, adatai azonban általában megbízhatók (Krausz, 1937: 78­­-79):

„A többiek között, amikhez még engedélyemet kérte [Elek Pál, az MBK vezérigazgatója], talán a Miklós Andor lapalapításához adott lombardkölcsön a legfontosabb. Miklós Andor hozzám is fordult azzal a tervével, hogy olyan lapot kíván indítani, amely csak az igazat írja, mindent megmond, ami a közérdeket szolgálja és senkitől pénzt nem fogad el. Válaszom az volt, hogy ilyen organumhoz szívesen kapcsolódom magam is, amire Miklós Andor megjegyezte, hogy megindulásának az ideje közelebb van, mintsem gondolom. Így is volt. Nemsokára részvényesek lettünk, én a Márton Miksa ívén jegyzett összegeken kívül még 20.000, vagy 25.000 koronával járultam hozzá az alapításhoz […] Elek Pál Miklós Andor részvényeire 200.000 koronát folyósított. […] Elek Pál a lapalapítást – mint később láttam – a [Pesti Magyar] Kereskedelmi Bank elleni élet-halálharca elleni eszközének szánta. Elvitathatatlan, hogy Miklós Andor Elek Pált haláláig hűségesen szolgálta­.”

Miből állhatott ez a nem is túl jelentős 200 ezer koronás lombardkölcsön (itt: értékpapír – a vállalat részvényei – fedezete mellett nyújtott hitel)? Az Est Lapkiadó Rt. tervezete 1910. március 10-ei keltezésű, a részvényjegyzés is ezen a napon történt. Húsz nappal később lezajlott az alakuló közgyűlés is; a vállalat 500 ezer koronás alaptőkével indult (500 részvény à 1 000 K). A lap csak április közepétől jelent meg, Miklós Andor mégis betétként (200 részvény ellenértékben) járulhatott „lapjával” az alakuló társasághoz, csak a fennmaradó 300 részvény névértékét fizették be a Magyar Általános Hitelbanknál (de azt teljes mértékben): Miklós László (hivatalnok) és Antal Sándor (ügyvéd) 100–100, Günsberg Imre (ügyvéd), Fényes Artúr (hivatalnok), Sebestyén Arnold és Pásztor Árpád (hírlapírók) pedig 25–25 ezer koronát (persze róluk sem tudhatjuk bizonyosan, hogy részvényeikhez, illetve a részvényekért befizetett összeghez hogyan, milyen minőségben és feltételekkel jutottak).66

Pásztor Árpád, a lap (és a lapvállalat) egyik vezetője negyed évszázad távlatából úgy emlékezett vissza lapjuk és vállalatuk indulására, hogy egy februári napon Miklós Andor „elmondta a nagy újságot, hogy megvan a lapalapításhoz a szükséges pénz”.67

A cégbírósági adatok és a Krausz-féle visszaemlékezés – nem teljesen „megnyugtató” – összevetése alapján feltételezhető, hogy Miklós nem a (még nem is létező) lapért, hanem a bank 200 ezer koronás – és a lap céljaira legalábbis részben már felhasznált – kölcsönéért kapott 200 részvényt március 30-án a vállalatban. Ekkoriban indulhatott a lap széles körű, hetekig tartó hirdetési kampánya, amely egy esetleges, az MBK-tól származó 200 ezer korona jelentős részét fel is emészthette,68 vagyis így érhetett 200 részvényt Az Est lapcíme a vállalat megalakulásakor. Különös mindenesetre, hogy egy bank lombardkölcsönt ad olyan részvényekre, amelyek e kölcsön nélkül nem is léteznének (illetve jóval kevesebbet érnének). Vagyis – természetesen csak akkor, ha feltevéseim helytállóak – a bank burkolt formában ugyan, de alapításban vett részt.

Lengyel Géza – aki újságírói pályáját az 1910-es években kezdte – ugyanakkor véleményem szerint helyesen mutat rá arra, hogy egy-egy bankvezéri manőver mögött nemcsak üzleti megfontolások állhattak; könyvében sem ezen cégbírósági dokumentumokat, sem Krausz írását nem ismerve, a következő információkat gyűjtötte össze a lap indulásának finanszírozásával kapcsolatban (Lengyel, 1963: 65):

„A meginduláshoz a pénz az Angol Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaságtól [az MBK későbbi neve] származik. Vannak, akik ennek egyik igazgatóját, Krausz Simont emlegetik pénzforrás gyanánt […]. Valószínűbb az a verzió, hogy ennek a banknak vezére, Elek Pál adta »az első százezer koronát«. Miklós Andor csak 50 000 koronát emlegetett, mint pontosan visszafizetett »kölcsönt«, amely a megindulás pillanatáig az előzetes nagyszabású reklám és szervezés költségeire el is ment, újítani kellett. Azt beszélik a volt munkatársak, hogy erről az alapítási pénzről Miklós Andor váltót adott, idők folyamán a váltót kifizette, visszavette s berámázva ott volt látható íróasztala fölött a falon. […] Ha elfogyott az első százezer korona, nyilván jött utána a második; szerencse, hogy a bankok világában, akárcsak az újságokéban, otthonos a vetélkedés, személyes ellentét, parvenü gőg – erősebb olykor a tulajdonképpeni üzleti versenynél is. Miklós Andor ne tudta volna, milyen örömet okoz számos bankpalotában, ha a másiknak gazdáját [többek között, sőt leginkább Lánczy Leót] támadja mindjárt az első számban?”

A lapfelület

A bank–lapkiadás-viszony sajátos és igen fontos terepe maga az adott lap felülete, ha tetszik: a lap tartalma, vagyis a hírek, a cikkek és a hirdetések.

„Miért adják a bécsi kiadók [napi]lapjaikat a kiállítási áron »alul«? […] Azért, hogy nagy közönségük legyen; sokan olvassák. A nagyon olvasott lap azután nagy hatalom a börzén; dicsérete halálélesztő balzsam, lepiszkolása halál-méreg. Az ilyen lapnál az előfizetési pénz, a nyomdaszámla, a hirdetménybevétel, a szellemi kiállítás költsége mind számba sem jön; egy pár százezer forint ide vagy oda; a főüzlet a börzén van – az a reklám. A bécsi lapok olvasóközönsége kap a kiadóktól 18 forintért [éves előfizetés esetén] olyan lapot, amiért igazság és üzleti számítás szerint legalább harminc forintot kellene fizetnie; hanem azt a 12 forintnyi profitot ugyan megfizette aztán a tavalyi Krachban! Még most is fizeti. Most látja már a közönség, hogy ezeknél a kiállítási áron alul árult lapoknál mily óriási tandíjat fizetett utólagosan! Fizette a tandíjat, mikor a pénzét »ezeknek« a biztatására a börzére hordta s szédelgő vállalatok papírjait vásárolta; s fizette a tandíjat, mikor »ezeknek« a vészkiáltására legjobb papírjait is a börzére vetette, s veszett fejsze nyelét sietett megnyerni. A dicséret és a leszólás egyformán meg volt fizetve. Vannak lapok, amik ugyanazt a vállalatot magasztalták, míg az alapítók fizettek s legyalázták, ha megint a kontremine fizetett meg érte. Háromféle skálát tartottak a kegyosztásra. Első volt, ha hallgatnak egy megindított vállalatról; a második, ha olyan gyönge támadást intéznek ellene, amit az diadalmasan megcáfolhat; a harmadik volt a föltétlen magasztalás. […] A börzei sukkurzusnak [segélynek] már vége. A jövedelmet csak tisztességes áron lehet keresni ezentúl, s úgy hiszem, hogy a bécsi kollégák előtt ez is egészen nyitva áll. Bízvást felemelhetik a lapjaik árát annyira, hogy tiszta haszon maradjon a kiadásból.”

Jókai Mór a krachot követő évben, 1874 februárjában fogalmazta meg fenti észrevételeit a bécsi napilapokról (Jókai, 1996: 55–56). Következetlenségektől és tévedésektől sem mentes írásából kitűnik, hogy nem volt tisztában a modern lapkiadás egyik fő pillére, a hirdetési bevétel jelentőségével (igaz, lapjai nem is a modernitást képviselték). Pedig Magyarországon is volt már ekkor példa arra (a Pester Lloyd mindenképpen), hogy tehetősebb körökben elterjedt, viszonylag nagy példányszámú napilap bevételeinek több mint harmadát, esetleg 40 százalékát is hirdetésekből szerezze. Valószínű ugyanakkor, hogy Bécsben ez idő tájt a hirdetési piac és a sajtóipar is lényegesen magasabb méreteket öltött, mint Pesten. A vezető, igényes bécsi napilap, a Neue Freie Presse éves kiadása 1872/73-ban az 1,2 millió forintot is meghaladta, a bevételeinek legalább felét hirdetésekből kellett összegyűjtenie, hogy ne legyen veszteséges (vö. Winckler, 1875: 136–139); éves költségvetése ezekben az években 2,5–3-szorosa lehetett a Lloydénak.

A lapok hirdetéseinek széles körű vizsgálata rámutathat arra, hogy a gazdaság mely szektorai milyen arányban „finanszírozták” ily módon a lapokat. Hirdetésjellegű közlemény azonban nemcsak a hirdetések között (ide értve a behúzott reklámokat is) jelenhetett meg, hiszen már a XIX. századi sajtó világa is ismerte a nyílt, „X-es” pr-cikkeket, valamint a hírek közé tett, esetleg rejtett, híreknek álcázott gazdasági hirdetéseket.69

Összegzés

Tanulmányomban alapvetően a Guttenberg Hírlapkiadó Társaság példáján keresztül – és más eseteket felvillantva – azt mutattam be, hogy a dualizmus korában milyen szerepet játszottak a bankok egy-egy magyarországi lap működésében. Ugyanakkor a bevezetőben feltett kérdés megválaszolása, hogy tudniillik általában mennyire volt jelentős Magyarországon a bankok részvétele a lapok finanszírozásában (alapítások, tulajdonlás, hitelek, „nyílt” és rejtett hirdetések, „pausálék”, támogatások stb. formájában), és így a honi sajtóipar – nem egyenletes – növekedésében, további kutatásokat igényel. Mindehhez minden bizonnyal – elsősorban – a pénzintézetek levéltári anyagának kutatásával, valamint a hirdetési piac elemzésével juthatunk közelebb. Szükséges emellett felmérni a „sajtó” vagy inkább annak húzóágazata, a napilapok (és azok közül is elsősorban a budapesti kiadásúak) dualizmus kori „gazdasági fejlődésének” volumenét is.70 Megkísérelhető annak feltárása is, hogy mit jelentett a bankok számára a lapok működtetésében játszott – ismeretlen méretű – szerep, hogy adott esetben mi volt a pénzintézet elsődleges célja egy lapvállalat esetleges megszerzésével, „érdekkörébe” vonásával: a vállalat sikeres, profitorientált üzleti vezetése vagy a lap olvasóinak megszerzése. Vagyis: a lap önnön jövedelmezősége vagy a lap révén a nyilvánosság befolyásolása, manipulálása. Ez pedig már felveti azt a kérdést is, hogy a dualizmus korának sajtója – a kor egyetlen tömegmédiuma – befolyásolhatott-e gazdasági folyamatokat, és ha igen, akkor miképpen, milyen területeken, és milyen mértékben.

Források

Levéltári források

Budapest Főváros Levéltára (BFL)

IV. 1409. b. – Elnöki és elnöki ügyosztályi iratok

VII. 2. c. – Polgári peres iratok

VII 2. e. – Cégbírósági iratok

VII. 3. c. – Cégjegyzék

Magyar Országos Levéltár (MOL)

K 26 – Miniszterelnökség levéltára

K 168 – Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium levéltára

Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára

Kohen I. I. és Paul Waldstein levelei Pulszky Ferenchez

Nyomtatott források

Adressen-Kalender von Pest, Ofen und Altofen für das Jahr 1873. Pest.

Bródy Zsigmond (1872) Jókai programmja és az ellenzék kormányképessége. Pest.

Devecseri L. Ignác (1872) A bécsi életből. Fővárosi Lapok, április 5.

György Aladár (1873) Pár szó a hírlapirodalmunkról. Figyelő, június 22.

Halász Imre (1911) Egy letűnt nemzedék. Budapest.

Jókai Mór (1996) Útleírások. (Az utószót írta és sajtó alá rendezte Egyed Ilona.) Budapest: Unikornis.

Kőrösi József (1877) Budapesti adótanulmányok. Budapest.

Krausz Simon (1937) Életem. Budapest: Cserépfalvy.

Lengyel Géza (1963) Magyar újságmágnások. Budapest: Akadémiai.

Leonhardt, Gustav, Hrsg. (változó évek) Compass. Jahrbuch für Volkswirtschaft und Finanzwesen. Wien.

Nagy Sándor, galánthai, szerk. (változó évek) Mihók-féle (ill. Nagy Magyar) Compass. Budapest.

Neumann Ede (1923) [Tschutschegg Vince eredeti német nyelvű kézirata nyomán] A fővárosi napisajtó fejlődése. VII. Typographia, február 23.

Szinnyei József (2000) Magyar írók élete és munkái. CD-ROM. Arcanum.

Zeitungs-Verzeichniss und Inserations-Tarif der I. internationalen Annoncen-Expedition von Leopold Lang & Comp. Pest. Ausgegeben am 1. Mai 1873. (OSZK, Cat. 2215)

Napi-, illetve hetilapok

Est, Ellenőr, Fővárosi Lapok, Hon, Magyar Politika, Magyar Újság, Neues Pester Journal, Pester Journal, Pester Lloyd, Pesti Napló, Reform, Szabad Sajtó, Ungarischer Lloyd, Borsszem Jankó, Szombati Lapok, Vasárnapi Újság.

Irodalom

Balogh János Mátyás (2004) Illusztrált napisajtónk első bűnügyi szenzációja. Az 1878-as újpesti rablógyilkosság. Újpesti Helytörténeti Értesítő, 4. szám.

Balogh János Mátyás (2005) Apró hirdetések és apróhirdetések 1850–1900. Médiakutató, 4. szám.

Balogh János Mátyás (2006) „Ha ezt Guttenberg látná!” A magyarországi nyomdászat rotációs forradalma és a Maschinenfabrik Augsburg (MAN) 1881–1898. A MAN Roland Magyarország jubileumi kiadványa tekercses gépei magyarországi megjelenésének 125. évfordulójára. Budapest: MAN Roland Magyarország Kft.

Balogh János Mátyás (2007) 130 éves Magyarországon a tekercses nyomdászat. A Pester Lloyd első rotációsai (1877). Magyar Grafika, 4. szám.

Bácskai Vera (1989) A vállalkozók előfutárai. Nagykereskedők a reformkori Pesten. Budapest: Magvető.

Bellanger, Claude et alit. (1969) Histoire générale de la presse française. Tome II: De 1815 à 1871. Paris: Presses universitaires de France.

Buzinkay Géza & Kókay György (2005) A magyar sajtó története I. A kezdetektől a fordulat évéig. Budapest: Ráció.

Buzinkay Géza (2006) A negyedik hatalmi ág elhagyott palotái. Budapest, 7. szám.

Deutsch Antal (1903) A Pester Lloyd története. In: A pesti Lloyd-Társulat 1853–1903. Budapest.

Halmos Károly (1997) Lánczy Leó. Hagyomány és nonkonformizmus egy bankvezér történetében. In: Sebők Marcell (szerk.): Sokszínű kapitalizmus. Pályaképek a magyar tőkés fejlődés aranykorából. Budapest: KFKI & HVG.

Kosáry Domokos & Németh G. Béla, szerk. (1985) A magyar sajtó története II/2. Budapest: Akadémiai.

Kövér György (1986) 1873. Egy krach anatómiája. Budapest: Kozmosz.

Kövér György (2002a) Egy kereskedő-bankár kapcsolatrendszere. Kohen I. I. 1869-es csődperének tanulsági. In: Uő: A felhalmozás íve. Társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok. Budapest: Új Mandátum.

Kövér György (2002b) 1873: válságok és bankok Magyarországon. In: Uő: A felhalmozás íve. Társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok. Budapest: Új Mandátum.

Lipták Dorottya (1996) Vállalkozás és kultúra. Esettanulmány a vállalkozói elit társadalomtörténeti vizsgálatához Prágában és Budapesten. In: Lipták Dorottya & Ring Éva (szerk.) Tradíciók és modernitás. Közép- és kelet-európai perspektívák. Budapest: Akadémiai.

Lipták Dorottya (2002) Újságok és újságolvasók Ferenc József korában. Bécs – Budapest – Prága. Budapest: L'Harmattan.

Paupié, Kurt (1960) Handbuch der Österreichischen Pressegeschichte 1848–1959. Bd. I. Wien: Braumüller.

Pólya Jakab (1895) A budapesti bankok története az 1867–1894. években. Budapest.

Révész T. Mihály (1986) A sajtószabadság érvényesülése Magyarországon 1867–1875. Budapest: Akadémiai.

Szabó László (1918) Athenaeum. Ötven év egy irodalmi és nyomdai társulat életéből. Budapest: Athenaeum.

Széchenyi Ágnes (2004) A huszadik század hiányzó magyar sajtótörténete – Adósságlista és javaslat. Magyar Tudomány, 10. szám.

Tomka Béla (1999) Érdek és érdektelenség. A bank–ipar viszony a századforduló Magyarországán, 1892–1913. Debrecen: Multiplex Media – Debrecen University Press.

Vörös Kati (2003) Judapesti Buleváron. A „zsidó” fogalmi konstrukciója és vizuális reprezentációja a magyar élclapokban a 19. század második felében. Médiakutató, tavasz.

Wandrszuka, Adam (1958) Geschichte einer Zeitung. Das Schicksal der „Presse” und der „Neuen Freien Presse” von 1848 zur Zweiten Republik. Wien: Neue Wiener Presse.

Winckler, Johann (1875) Die periodische Presse Oesterreichs. Eine historisch-satistische Studie. Wien.

Lábjegyzetek

1
A tanulmány az MTA–OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport kutatatási programjának keretében készült. Külön köszönöm Kövér György tanácsait, amelyekkel a dolgozat írása során ellátott.
2
Vagyis a frankfurti Erlanger & Söhne bankház.
3
1869-ben 41, 1870-ben 40, 1871-ben 64, 1872-ben 66 ezer forint volt a lap nyeresége a szerkesztőség és a kiadóhivatal egyes alkalmazottainak kifizetett jutalék – amely ekkoriban összesen mintegy 20 ezer forintra rúgott évente – levonása előtt. (A Pester Lloyd költségvetésére vonatkozó adatok egy készülőben lévő tanulmányomból származnak.) Az „akadémiai” sajtótörténeti összefoglalásban tévesen szerepel, hogy a lap 1871-ben 80 ezer forint nyereséget termelt (Kosáry & Németh G., 1985: 31).
4
A korabeli bankviszonyokhoz, magára a bankhoz és Kohen portréjához lásd Kövér (1986, 2002a, 2002b).
5
E két, a kortársak szóhasználatában is tetten érhető terminussal lényegében „tipizálhatók” az időszak pesti német nyelvű napilapjai (még ha olykor van is némi átfedés), vagyis az inkább lokális, olcsó, színes és „eleven”, valamint az országos, gazdasági ambíciókkal és olykor erős politikai kötődésekkel induló, „komoly” („tekintélyes”) és drága lapok. Tanulmányom azonban nem foglalkozik érdemben ezen évek (1867–1873) többnyire rövid életű Journaljainak és Lloydjainak jelentős részével, így a Der Spiegel, a Pester Telegraf, a Neuer Lloyd, a Kommunal-Zeitung, a Neuer Freier Lloyd, a Kleiner Lloyd, a Kreutzer-Journal (az ország első egykrajcáros napilapja – Balogh, 2005: 82), a Pester Tagblatt és az Ungarische Presse című lapokkal sem.
6
Rothfled alig több mint egy évvel korábban, 1866 szeptemberében vette át a lap főszerkesztői posztját Weisz Jánostól, aki e tisztséget a lap indulása óta betöltötte (vö. Szinnyei, 2000: W. J.; Vasárnapi Újság, 1866. szept. 9.).
7
Weiszkircher, mint a Pesti Lloyd Társulat titkára, a Pester Lloyd felelős szerkesztője volt a lap indulásától kezdve. Lásd Vasárnapi Újság, 1865. június 25.
8
Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL), K 26 1873/400 II. alapján.
9
Vö. például Fővárosi Lapok, 1867. június 7., június 16., július 15., július 18. és 19. Mindez odáig vezetett, hogy egyesekben nagyon hamar kialakult az a képzet, miszerint a pesti „Journálok” – élükön a Pester Journal – mind csak koholják a híreket: „Egy helyi német [nyelvű] lap írja: hogy a népszínház elé Vörösmarty szobrát állítják a költő tisztelői. Magyar [nyelvű] lapok erről nem hallottak semmit, s így a hír kétséges. Általában a helyi német [nyelvű] lapok valóságos kacsa költő intézetek. Ők látják Klapkát a Pálffy-házba beszállni, ők hirdetik a soha be nem teljesedő fényes udvari híreket, sat. sat. S ő utánunk mondunk el mi – magyar [nyelven író] újdonászok – néha egy-egy visszavonandó hírt. De nekik mindenáron újdonság kell. Meghallják valakitől az óhajtást: mily szép volna ide egy Vörösmarty-szobor, s másnap már úgy írják, hogy lesz” (Fővárosi Lapok, 1867. június 22.).
10
Schnitzer három évvel későbbi visszaemlékezésében azt állítja, hogy mikor átvették a lapot, akkor azt mindössze alig 500 példányban nyomták naponta (Constitutionelles Pester Journal, 1872. augusztus 6.). Ez a valótlan közlés azonban – mint majd látni fogjuk – nem más, mint a sértődött ex-tulajdonosnak a saját fontosságát való hangsúlyozása (vagyis hogy ilyen „mélyről” hozta fel a lapot).
11
Még ha többnyire nem is igen lehet ellenőrizni a tényleges példányszámot (amely természetesen hullámozhatott is jelentősen), az azonban bizonyosnak tűnik, hogy Pesten kívül minimális volt az elterjedtsége: 1872. január 15-én hétszáz példányt adtak fel e lapból a postán (MOL, K 26 1873/400 II.).
12
MOL, K 26 1868/131; 1868/131.630; 1868/131. 918. I. b. 131.; 1868/131. 1492. I. b. 131.; 1869/145; 1869/545; 1869/1050; 1869/1465 alapján, részben saját számítás szerint. A forrás felépítésére és ezen adatok részletes értékelésére nem térek ki, csak megjegyzem, hogy az egyes hullámzások nem feltétlenül jelentenek arányos változást, mivel a kimutatások bizonyos esetekben hiányosnak, pontatlannak tűnnek. Az 1. táblázatban csak az adott hónapban napi rendszerességgel végig (vagy nagyrészt) megjelenő lapokat tüntettem fel, és csak a reggeli kiadásokra vonatkozóan. A táblázat alapjául szolgáló dokumentumok egy részét már (ismereteim szerint elsőként) a jogtörténész Révész T. Mihály is felhasználta és idézte, ám félreértelmezte a forrást (valamint olykor közlései is pontatlanok). Az adóhivatal által összeállított kimutatás illetékjellegű „hírlapbélyegét” tévesen postai „hírlapbélyegként” értelmezte, így „vidékre menő kontingensekről”, „Pesten postára adott példányokról” ír (Révész T., 1986: 19). Tévedését Buzinkay Géza is átvette (Buzinkay, 2005: 136–137).
13
Az utóbbi lap kiadó-szerkesztőjéről, Edgar Spiegelről érdemes megemlíteni, hogy később Ausztriában lényegesen sikeresebb újságírói karriert futott be, a század végén már egy sikeres bécsi napilap, az Illustriertes Wiener Extrablatt főszerkesztője (és a lapot kiadó részvénytársaság igazgatósági tagja).
14
Csak összehasonlításképpen: ugyanekkor – 1869 márciusában – Párizsban harmincszor–negyvenszer nagyobb összesített példányszámban jelentek meg napilapok (Bellanger, 1969: 356).
15
Csernátony Lajos ellenzéki napilapja, a gyakran minősíthetetlen hangnemet megütő Ellenőr – e lap már egy évvel korábban mozgalmat indított a „pesti német zuglapok” ellen. Csernátony ide értette Schnitzerék Pester Journalját is – azonban nem fukarkodott a becsmérlő jelzőkkel: „A pesti német sajtó egyik válogatlan tartalmú, részben a német polgárok bolondítására, részben a striczik és demimonde hölgyei részére szerkesztett közlönyét, a »Pester Journalt,« Bródy Zsigmond miniszteri titkár és a »P. Napló« keréktolója megvette […]. Kecsegtetjük magunkat a reménnyel, hogy Bródy úr egészen elvonja működési körét a magyar lapoktól, s megy abba a táborba, hol legalább nem magyarul árt hazája közügyeinek. Német ajkú polgártársainknak azonban nincs okunk gratulálni” (Ellenőr, 1872. augusztus 22.).
16
Kérdés azonban, hogy Halász már ekkor is szoros baráti kapcsolatban állt-e Bródyval, vagyis ekképpen szívességet téve neki, jó pénzért megvetette volna egy befektetőcsoporttal a lapot.
17
MOL, K 168, 46. csomó – 1872 – 23. tétel, az előterjesztés 6. oldalán.
18
A pesti magyar királyi pénzügyigazgatósághoz 1873 októberében kiállítottak egy iratot a Pester Journal/Neues Pester Journal tulajdonosi viszonyairól. Itt az szerepel, hogy a lap kiadói „eleinte” – „1872. július hóban” – Schnitzer és Konody, „ugyanazon évi október 25-én pedig a Guttenberg hírlapkiadó társulat tulajdona volt”. Látható tehát, hogy az iratot kiállító hivatal bizonytalanul fogalmaz. Feltételezem, hogy a Guttenbergre vonatkozó adat egy – az irat keletkezésekor – rendelkezésre álló hivatalos irat keltezéséből ered. Figyeljük meg: a dokumentum kiállítója nem azt írja, hogy ekkor a társulaté lett a lap, hanem óvatosan – de kétségtelenül korrekten – csak annyit, hogy akkor (már) a társulaté volt. Az irat bizonytalanságát mutatja, hogy az 1872-es nyári változásra csak hónapot tud megjegyezni, akárcsak a következő évi – lentebb tárgyalandó – tulajdonosváltásra is. Schnitzer és Konody valóban 1872. október 25-én keltezte azon beadványát, amelyben bejelentette a tulajdonosváltozást, maga az ügylet azonban már jóval hamarabb megköttetett. Schnitzer 1887 decemberében úgy emlékezett egy hivatalos nyilatkozatában, hogy ő és társa lapjukat 1872. szeptember 15-én „adták tovább” a vállalatnak (Budapest Főváros Levéltára – a továbbiakban: BFL –, IV. 1409. b. 2229/1881. Eln. lvt. sz.).
19
Talán erre utal, hogy a szeptember 3-án megjelenő lapszámban Schnitzer és Konody már csak Herausgeberként vannak jelölve, míg korábban Eigenthümer und Verleger (tulajdonos és kiadó) volt a titulusuk a lap impresszumában. Összefügghet az új tulajdonosi szerkezettel, hogy a lap címe is hamarosan, szeptember 12-én (Constitutionelles) Neues Pester Journalra változott; Schnitzer Ignác és Konody Miksa 1872. szeptember 6-án jelentette a főpolgármesternek, hogy a lap címét megváltoztatnák (BFL, IV. 1409. b. 2229/1881 Eln. lvt. sz.). A lap azonban ezután már csak mint Neues Pester Journalt emlegette magát; én is így teszek tanulmányomban.
20
Például a Hon még aznap, szeptember 24-ei esti számában: „Gratulálunk a pesti német közönségnek, amely a Journálok undorító irályát kezdi megunni. Az egyik »Journal,« melyet Bródy úr magyar kir. hivatalnok szerkesztett, ma jelenti szerencsés kimúlását. Kívánjuk, hogy kövesse ezt a másik, kevésbé tisztességes – »Neues Pester Journal« is.”
21
Mindhárom pénzintézet mögött az Erlanger-bankház állt.
22
A Pressét 1871 végén vásárolta meg – állítólag 90 ezer forintért – a Wiener Bank-Verein (vö. például Fővárosi Lapok, 1871. december 3.), a Neue Freie Presse 1872-től jelent meg egy lapkiadói részvénytársaság kiadásában (és annak tulajdonaként) – ezen cég, az Österreichische Journal-Actiengesellschaft alapításában részt vett az Anglo-Österrichische Bank és az Union Bank is. Később részesedést szerzett e vállalatban a Börsen Bank és az Österreichischer Länderbank is (Wandruszka, 1958: 78.).
23
E nyilatkozatából az is kiderül, hogy az egyesek által „magyarfalónak” is tartott német állampolgárságú Paul Waldstein 1869 tavaszán érkezhetett Németországból Magyarországra. Waldstein hamarosan az Ungarischer Lloydhoz került, ahol a vezércikkek legnagyobb részét ő írta, egészen 1870 nyaráig, a porosz–francia-háborúig, amikor is politikailag ellentétbe került a franciabarát lap vezetésével. Később „normalizálódott” viszonyuk. E lapban, a Pester Lloydban és más, magyar nyelvű pesti napilapokban is jelentek meg írásai.
24
Például Reform, 1872. október 1.; Magyar Újság, 1872. október 1; Szabad Sajtó, 1872. október 1.; Ungarischer Lloyd, 1872. október 1. esti, A Hon, 1872. október 2. esti; Ellenőr, 1872. október 3.
25
A bejegyzésnél nincs feltüntetve a nap, arra az előtte és az utána következő (pontos dátumú) bejegyzésből következtethetünk. Egy tíz évvel később keletkezett irat a november 6-ai bejegyzésre utal (BFL, IV. 1409. b. 521/1879 Eln. lvt. sz.).
26
E pénzintézet gründolásában részt vett a Franko-Magyar Bank, a Magyar Általános Földhitel Részvénytársulat, a Franco-Österreichische Bank és közvetlenül az Erlanger ház (de mindezen bankok mögött is az Erlangerek álltak).
27
BFL, VII. 3. c társas cégek jegyzéke IV. kötet 271. lap.
28
BFL, VII. 3. c társas cégek jegyzéke V. kötet 62. lap; a cégbejegyzésnek csak a hónapja van feltüntetve, napjára a kötetben előtte (november 4.), illetve utána (november 7.) lévő bejegyzés alapján lehet következtetni.
29
A következő évben, 1873. július 22-én Waldstein írt egy – Guttenberg-fejléces – levelet a Franko-Magyar Bank elnökének, amelyben közli, hogy az ő és a bank között fennálló szerződésre Wodianer Béla bankár fog garanciát vállalni, de erről még nem tud senki a közvetlen érintetteken kívül (Országos Széchényi Könyvtár – Kézirattár, Fond VIII/1135). Elképzelhető, hogy e szerződés révén vett részt a bank a lapkiadó vállalat működtetésében.
30
BFL, IV. 1409. b. 521/1879 Eln. lvt. sz. – e leegyszerűsítés mögött az állhatott, hogy a lap 1872-es illetékhátralékainak törlesztése végett érdeklődött náluk az adóhatóság.
31
1873-ban elnök: Weisz Bernát Ferenc (Weisz Jánosnak, a Pester Lloyd volt főszerkesztőjének testvére), tag: Brüll Miksa, Busbach Péter, Falk Miksa, Machlup Adolf, Mezei Mór, Schosberger Zsigmond, Schweiger Márton, Ullmann Károly, Ullmann Mór György, Vecsey Sándor, Wahrmann Mór (Adressen Kalender…, 1873: 594). Figyelemre méltó, hogy nagy részük a „vállalkozók előfutárai” közül került ki (vö. Bácskai, 1989).
32
Halász visszaemlékezésében utal arra, hogy Falk olykor fel is használta szerkesztői pozícióját egyes vállalatok érdekében: „Falk Miksa, ki tekintettel a Keleti Vasútnak, melynek ő is igazgatósági tagja volt, még függőben levő kellemetlen ügyére, minden lehető módon igyekezett hízelegni Szlávy kereskedelmi miniszternek, nagy vezércikkben ünnepelte ezt a bizalmi nyilatkozatot, különösen dicsőítette Szlávy jellemének mocsoktalanságát. (Ezt soha senki kétségbe nem vonta, s Falk dicsőítése csak oldaldöfés akart lenni Lónyay ellen, kire ez időben úgy hullottak a jellemét gyanúsító vádak, mint a jégeső.).”
33
Láthatjuk tehát, hogy már több mint egy héttel előbb feltűnt a lapon a tulajdonosváltás ténye, mint ahogyan keltezte az ezt bejelentő levelét Schnitzer és Konody, október 25-én.
34
MOL, K 26 1873/400 II. A második táblázatban közölt eredeti adatsor (a táblázat negyedik oszlopa) feltehetőleg a napilapoknak csak a reggeli számait tartalmazza. A keresztmetszet azonban nem teljesen pontos: több lap – köztük valamennyi német nyelvű napilap – esetében is erős kerekítéssel (becsléssel?) találkozunk.
35
Egy osztrák sajtótörténeti összegzés szerint a Neue Freie Presse 1864-ben 10, 1867-ben 18, 1870-ben 25, 1879-ben 35, 1890-ben 40 ezer példányban jelent meg (Paupié, 1960: 144). Winckler 1875-ös munkájában a következő számokat hozza: 1864 szeptemberében, a lap indulásakor négyezer „előfizető” volt, e szám három hónap elteltével nyolcezerre, majd 30 000-re növekedett; 1873-ban már 35 000 példányban jelent meg (Winckler, 1875: 138).
36
Fővárosi Lapok, 1873. október 14. Az adatsor feltehetőleg egy bécsi lap/folyóirat közléséből származik, az alapul szolgáló adatfelvétel pontos ideje, kérdésfeltevése és megbízhatósága ismeretlen.
37
A korabeli hirdetési piac elemzésére, bemutatására jelen tanulmányomban nincs mód.
38
Lényegében e két elemből adódik a hirdetési bevétel. Igaz ugyan, hogy amennyiben a hirdetést hirdetési iroda szerzi, akkor a lap bevétele kisebb ennél az árnál. Ugyanakkor azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a hirdetések a lapvállalat számára is költségekkel járnak (szedés-, nyomás- és papírtöbblet; terjedelem – súly, térfogat – megnövekedése és ennek terjesztésbeli következményei). A hirdetési alapárakra lásd a lapok fejlécét, illetve egy pesti hirdetési iroda korabeli katalógusát (Zeitungs-Verzeichniss…, 1873: 5–7).
39
A kontinuitást az is jelzi, hogy a Pester Journal érdekfeszítő folytatásos regénye (Ein Vampyr, oder Spanierin und Ungarin) az egyesülés után a Neues Pester Journalban folytatódott.
40
Visszaemlékezéseinek egy másik fejezetében is írja Halász, hogy 1872 végén nem tért vissza a Pester Lloydhoz, noha hívták, „…hanem a kezdeményezésem folytán alakult nagy hírlapvállalat főlapjában, az Ungarischer Lloydban kezdtem, régebben tett ígéretemhez képest, vezércikkeket írni” (Halász 1911: 480). Szinnyei is kitér Halász pályájának erre a szakaszára: „1872 végén lemondott az államszolgálatról; felmentése ő felsége által, szolgálatainak elismerése s osztálytanácsosi rangjának fentartása mellett történt. Az akkor közreműködésével újjászervezett Ungarischer Lloydban, mint a lap egyik főszerkesztője, a czikkek egész sorozatában fejtegette az ország politikai s pénzügyi rendezésének alapföltételeit” (Szinnyei, 2000: H. I.).
41
Őket ábrázolja a Borsszem Jankó egész oldalas karikatúrája 1873. január 19-én „A kőszentek” címen, a prágai Károly-híd kőszentjeit formálva át a lap vezetőire. Az Ungarischer Lloyd néven szereplő folyó partjáról „tipikus zsidó” alak (vö. Vörös, 2003) szemléli őket, kabátján pedig a felirat: Franco Magy. Bank.
42
E változás május 1-jén került bejegyzésre a váltótörvényszéknél. Talán valamiképpen Perl megjelenésével függ össze, hogy 1873. március 1-jétől kezdve a Neues Pester Journal hasábjain már nem tűnik fel Konody neve, aki addig a lap kiadóhivatalának felelőseként szerepelt az impresszumban.
43
A Neues Pester Journal nem Pesten kívüli elterjedtsége is nőtt: másfélszer annyi példányt (1100-at) adtak fel a pesti postán e lapból 1873. január 15-én, mint elődjéből, a Pester Journalból egy évvel korábban (MOL, K 26 1873/400 II.).
44
A június 8-ai lapszám címlapja (Kövér, 2002a: 58) a Vatikáni Múzeumban őrzött, Laokoón-szoborcsoport témáját dolgozza fel. Címe („Laocohen és az ő fiai – P-zsky F. vatikohni gyűjteményéből”) is már egyértelműen utal Kohenre és az akkor már Pulszky Ferenc elnöklete alatt működő, Kohen nevével fémjelzett („kohni”) bankra. A Jankó János által készített kép fő alakja, Laokoón, maga Kohen I. I., „gyermekeinek” (akikhez Halász ekkor már nem tartozott), Waldsteinnek és a kövérkés Rothfeldnek nevét fel is tünteti a rajzoló. A fojtogató, Laokoón oldalába maró kígyó a „krach”, oldalán a következő feliratokkal: „Ung. Lloyd” és „Guttenberg”.
45
A Neues Pester Journalt – akárcsak az Ungarischer Lloydot – tehát 1873. szeptember 20-án „vehették át” Rechnitzék, előbbi lapról ezt állítja egy 1873 októberében keletkezett, utóbbiról pedig egy 1882-es irat (BFL, IV. 1409. b. 2229/1881 Eln. lvt. sz., ill. BFL, IV. 1409. b. 521/1879 Eln. lvt. sz.).
46
A korabeli lapok sem tudtak ennél többet. A Pesti Naplóban például ez jelent meg másnap esti számában: „(A franco-magyar bankról) azon hír terjedt el, hogy irodai személyzetét tetemesen reducálta. A bank tulajdonát képző két német lap, az »Ungarischer Lloyd« és »Neues Pester Journal«-on tegnap óta Rechtnitz H. és dr. Rosenberg L. urak neveztetnek meg mint tulajdonosok. Waldstein úr neve, ki az »Ungarischer Lloyd« főszerkesztője volt, nincs már a lapon.” Ezt a Fővárosi Lapok szeptember 24-ei száma – a Neues Pester Journalra nem térve ki – úgy értelmezte, hogy: „Az »Ung. Lloyd« már nem a franco-magyar bank, hanem Rechnitz és dr. Rosenberg urak tulajdona.” Rechnitz Henrik neve a lapok impresszumában Rechtnitzként, máshol azonban rendszeresen az általam is használt alakban jelent meg.
47
BFL, IV. 1409. b 2229/1881 Eln. lvt. sz.; ugyanitt egy másik iratban Schnitzer – 1887-ben – úgy nyilatkozott (pesti ügyvédjén keresztül), hogy e lapot „1873 október 10-én Bródy Lipóttal [sic!] vettük át”. De hogy kerülhetett a birtokukba? Ne feledjük: Bródy a Pester Journal tulajdonosa, Schnitzer pedig (Konody Miksával együtt) a Neues Pester Journal társtulajdonosa volt, mielőtt még lapjaik a Guttenberg birtokába kerültek volna. Elképzelhető, hogy az adásvételi szerződés megkötésekor a teljes vételárnak csak egy részét kapták meg, a hátralékos rész törlesztésére pedig évek is rendelkezésére állhattak a vevőnek. Talán erre utalhat Tschutschegg Vince is – szellemes, de tárgyi tévedésekkel teli – visszaemlékezésében: szerinte a lap „…szerződésmegváltás fejében került Bródy Zsigmond, Schnitzer Ignác és dr. Zilahi Pál birtokába. Ez a tranzakció tíz részletben lett lebonyolítva, még pedig a szerződéseken alapuló igények arányában. Bródy Zsigmond 5, Schnitzer Ignác 4 és dr Zilahi Pál 1 részt kapott” (Neumann, 1923). Kérdés azonban, hogy honnan bukkant volna fel Zilahi Pál, aki évekkel korábban a Temesvarer Zeitung felelős szerkesztője volt, 1868–1869-ben a Pester Journal segédszerkesztője, később – 1875 novemberétől másfél hónapig – felelős szerkesztője lesz a kizárólag Bródy és Schnitzer által tulajdonolt Politisches Volksblatt című napilapnak (Szinnyei, 2000: Z. P.). Talán Konody időközben eladta volna jogait Zilahinak, amit azután Bródyék (vagy csak Schnitzer) megvettek?
48
Arra azonban legalább fél évig bizonyosan nem került sor, arra hivatkozva, hogy a lap ellen cikkei miatt többrendbeli sajtóügyi eljárások voltak folyamatban (BFL, IV. 1409. b I. 1758/1907).
49
MOL, K 255 1873-8-4940, 559. lap. Az adatért Kövér Györgynek tartozom köszönettel.
50
Az adatot tévesen a részvénytársaságoknál említik.
51
Egyik felszámolója Rechnitz Henrik volt.
52
A fenti adatokhoz lásd a Waldstein és a lapját előállító nyomda között lezajlott vagyoni pert, ahol egyébként a nyomdát éppen Rosenberg Lajos ügyvéd, a Guttenberg egykori beltagja képviselte (BFL, VII. 2. c. 1875 I. 0011.).
53
Vö. Szinnyei (2000: Szekula Mór).
54
BFL, IV. 1409. b. 521/1879 Eln. lvt. sz.
55
A 3. táblázatról leolvasható, a krach évét követő két csúcspont „magyarázata” (a lapkiadó vállalat jelentései szerint is): 1885 – országos iparkiállítás, 1896 – millennium; a mélypontokat – akárcsak az ország gazdaságában – az 1879-cel lezáruló krízis, illetve a századfordulót követő évek válsága okozhatta (az egyes „kilengéseknek” is meg lehetett a maguk oka, például 1878-ban a balkáni/boszniai események szenzáció volta). A századfordulót követő javuló eredmények összefügghetnek azzal is, hogy 1906-ban visszavonult a lap vezetésétől a már idős Falk Miksa (1828–1908), illetve azzal, hogy 1907 végén külsejében is megújult a lap: „lepedő méretű” formátumát (egy oldala 1885-től, de minden bizonnyal előtte is 421,5 x 580 mm volt, vö. Balogh, 2006: 25) mintegy fele akkorára, negyedrét hajtott ívre váltotta. Meggyőződésem egyébként – egyebek mellett e lap eredményeit is látva – hogy a dualizmus kori sajtó korszakolását inkább gazdaság- és nem politikatörténeti (például 1875, 1890) határokhoz „helyesebb” kötni.
56
Bródy Zsigmond „laptulajdonos” és Schnitzer Ignác „laptulajdonos és szerkesztő” csak 1876. július 1-jén hozta létre budapesti székhelyű vállalatát („Hungaria könyvnyomda és kiadó társulat Bródy és Schnitzer – Hungaria Buchdruckerei und Verlagsverein Bródy & Schnitzer”), amelynek közkereseti vállalatként történő bejegyzését „egy nyomda és kiadói vállalat közösen leendő űzése tekintetéből” július 8-án kérvényeztek is. A vállalatot, amelynek egyforma képviseleti joggal felruházott beltagjai Bródy és Schnitzer „könyvnyomdatulajdonosok” voltak, augusztus 14-én jegyezték be a kereskedelmi társas cégek jegyzéke II. kötetének 133. lapján (vö. pl. BFL, VII. 2. e. Cg. 7482). A jogi változás hamarosan megjelent a lap kolofonján is: szeptember 25-én még „Herausgeber”-ként és felelős szerkesztőként volt feltüntetve Schnitzer, másnap már csak utóbbiként; megjelent ekkor itt egy új „elem” is: Eigenthum, Druck und Verlag: „Hungaria” Buchdruckerei und Verlagsverein.
57
Bródy immár egyéni vállalatát, a „Hungaria könyvnyomda és kiadó üzlet Bródy Zsigmond”-ot a következő év legelején jegyezték be (BFL, VII. 2. e. Cg. 7482). Schnitzer Ignác Bécsbe költözött (ott is halt meg), személyét Petőfi első teljes német fordítójaként, valamint a Cigánybáró szövegírójaként őrizte meg az emlékezet. Itt jegyzem meg, hogy tévedés Bródy Zsigmondhoz kötni a Hungaria Hírlapnyomda Rt.-t (más, Bródyval kapcsolatos tévhitek mellett erre lásd például Széchenyi 2004: 1156; Buzinkay, 2006: 3). A „Hungaria könyvnyomda és kiadóüzlet Bródy Zsigmond”-céget – amelynek nyomdai üzemi felszerelését már 1922 elején megvásárolta a Globus – ugyanis csak 1923-ban alakította át részvénytársasággá (Hungaria Hírlapnyomda Rt.) az Angol-Magyar Bank Rt. A nyomdai vállalat (a napilapokat már korábban leválasztották a cégről) első elnöke Krausz Simon volt, tényleges vezetőnek – ügyvezető igazgatónak – azonban megmaradt Bródy László (Bródy Zsigmond unokaöccse). Ugyanebben az évben a Globus nyomdát is újjászervezte a bank, amely már korábban is az „érdekeltségébe” tartozott (vö. például Nagy, 1922–1924/II: 971 & 976; 1925–1926/I: 141).
58
Vö. az előbbiek esetében Szinnyei (2000: R. S. & W. K.); az utóbbiakhoz lásd például Pulszky Ferenchez írt leveleiket az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában.
59
A bank–lapkiadó-viszonynak természetesen – akárcsak a bank–ipar-viszonynak (vö. Tomka, 1999: 171–172) – pénzügyi infrastrukturális vetületei is vannak. Gondolok itt elsősorban a bankoknak az esetleges részvénykibocsátásoknál, -befizetéseknél betöltött formai szerepére, a letétbe helyezett lapvállalati vagy lapvállalkozói tulajdonú értékpapírokra, továbbá az újságoknak (és újságíróknak) a pénzintézeteknél vezetett folyószámláira stb.
60
E pénzintézet ekkoriban jelentős szerepet vállalt a fővárosi házak építésének finanszírozásában.
61
BFL, VII. 2. e. Cg. 1880/230.
62
BFL, VII. 2. e. Cg. 1640, O. 691.
63
BFL, VII. 2. e. Cg. 1906/557.
64
BFL, VII. 2. e. Cg. 2076, O. 1195. A vállalat ezen kívül tartozott még Gajári Ödönnek 48 ezer, Gajárinak, Kóbor Tamásnak és Ágai Bélának (együttesen) 20 ezer – minden bizonnyal járandóságaik kifizetése szenvedett késedelmet –, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.-nek 48 ezer koronával (itt készült a lap; Gajári itt is igazgatósági tag volt, a nyomda a PMKB érdekeltségi köréhez tartozott).
65
Az PMKB vezetőjéhez, Lánczy Leóhoz, valamint Krausz Simonnal való rivalizálásához lásd Halmos (1997).
66
BFL, VII. 2. e. Cg. 1695., O. 2042.
67
Az Est, 1935. április 14., I. 7.
68
A cég éves nyereség-veszteség számláin összesen mintegy 90 ezer koronát számoltak el a leírásoknál alapítási költségként az indulást követő néhány évben.
69
Véleményem szerint Buzinkay Géza helyesen mutat rá, hogy sokszor a pártvélemények, a „kortes-beszédek” közlését is tekinthetjük egyfajta hirdetésnek (Kókay & Buzinkay, 2005: 157).
70
Erre azonban idáig kísérlet is alig történt, ugyanis a címeik alapján az egyes lapok, vagy „a” sajtó „történetét” bemutatni hivatott tanulmányok rendszerint figyelmen kívül hagyták a lapok kiadói, vállalati hátterét.
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
<>
2017 tavasz-nyár
> régebbi lapszámok
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink