Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2007 ősz

Kisebbség

Gosztonyi Gergely:

Kisközösségi rádiók Magyarországon

„Nem marad vigaszod egyéb, mint
Kétségbeesve bízni abban, aki nem lép
Ritmusban, mást akar: kalandot,
Egy csipetnyi, szelíd anarchiát.”
Térey János: Terramoto

Magyarországon a helyi és a körzeti, nagy besugárzási körzettel adó közösségi rádiók mellett 2002-től van lehetőség úgynevezett kisközösségi rádiók elindítására is. E lehetőség európai viszonylatban is egyedülálló, és Kelet-Közép-Európában a legerősebb nem nyereségérdekelt rádiós szférává avatta a magyart, azonban erről a területről még a szakemberek is kevés ismerettel rendelkeznek. Az itt olvasható, rövidített tanulmány a Civil Rádiózásért Alapítvány által lefolytatott és a Nemzeti Civil Alapprogram által 2006–2007-ben pályázati úton finanszírozott kutatás összefoglalása. A kutatás célja az volt, hogy pillanatképet kaphassunk a hazai kisközösségi rádiós mozgalomról, és – egyebek mellett – felmérjük, hogy a vizsgált körbe tartozó rádiók vezetői, műsorkészítői milyen okokból vágtak bele ebbe a nagy kalandba, milyen anyagi és emberi erőforrásokból gazdálkodhatnak, illetve milyen jövőképpel rendelkeznek.

1. Bevezető

A rendszerváltás után viszonylag hamar megszólaltak Magyarországon az első civil hangok az éterben: a kaposvári ZÖM Rádió és a budapesti Tilos Rádió 1991-es indulásától számíthatjuk a közösségi rádiózás hazai kezdetét. A közösségi rádiókban a műsorokat lelkes önkéntesek készítik ingyen, és a rádió sem a nyereséget hajszolja, a legtöbb helyen még reklámok sincsenek. Szabad, friss, fésületlen hangok jelentek meg az egysíkú médiapalettán, amelyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a médiatörvény1 – ellentétben a legtöbb kelet-közép-európai országgal – háromosztatú médiarendszert állítson fel. A közszolgálati és a kereskedelmi rádiók és televíziók mellett immár legálisan is sugározhattak – és sugározhatnak a mai nap is – a nem nyereségérdekelt, közösségi médiumok, hozzájárulva ezzel a demokratikus folyamatok alakításához. A kezdeti időktől megszólalási lehetőséget próbálnak adni a civil társadalomnak. Ahogy ők fogalmaznak: hangot adnak a hangtalanoknak, azaz azoknak, akiket sem a kereskedelmi, sem a közszolgálati szféra nem tud vagy nem akar befogadni. A közösségi rádiók az elmúlt 16 évben végig azért harcoltak, hogy ne csak szavakban, hanem tettekben is egyenrangúnak ismerjék el őket.

A közösségi média olyan közszolgálati feladatokat is ellát, amelyekre más típusú médiumok – különböző okokból – nem képesek.2 Ezek többek között a következők:

Annak ellenére, hogy a közösségi médiaszektoron belül számos eltérő modell található meg Európában, az alábbi közös alapelveket és jellemzőket figyelhetjük meg szinte mindenhol:

1. szabad hozzáférés a közösségek számára a tömegkommunikációs eszközökhöz;

2. szólásszabadság és médiapluralizmus;

3. az információhoz való szabad hozzáférés;

4. általános és nemi diszkriminációmentes médiahasználat;

5. a helyi részvétel támogatása;

6. kulturális sokszínűség és a kisebbségek elfogadása;

7. nyitott, részvételre ösztönző szervezet és önmeghatározás;

8. szerkesztői függetlenség;

9. nem nyereségérdekelt jelleg;

10. médiahasználati készségek fejlesztése.

A média- és kommunikációs világ manapság lezajló koncentrálódása a demokratikus ellenőrzés és részvétel ellen dolgozik. Az információs eszköz termékké vált, a polgárok pedig csupán potenciális felvevő piacokat jelentenek. Ezáltal egyre egységesebb modell jön létre, amely szemben áll az információhoz való joggal – amely utóbbi természeténél fogva plurális jellegű, és megengedi az egymással ütköző, kritikus nézetek kifejeződését. A modern hírközlési eszközök gyakran kirekesztik a médiából azokat, akik különböző okokból nem tudnak ahhoz hozzáférni. Ezzel szemben egyre többen gondolják azt, hogy az állampolgárok rendelkezésére kell bocsátani azokat az eszközöket, amelyek megfelelnek a technika jelenlegi fejlettségének. Mindez azért lényeges, mert meg kell őrizni a kommunikációnak azokat a maradék szabad területeit, amelyek függetlenek minden közvetlen vagy közvetett politikai hatalmi kontrolltól és gazdasági erőtől.

Magyarországon a helyi és a körzeti, nagy besugárzási körzettel adó közösségi rádiók mellett 2002-től van lehetőség úgynevezett kisközösségi rádiók elindítására is.3 E lehetőség európai viszonylatban is egyedülálló, és Kelet-Közép-Európában a legerősebb nem nyereségérdekelt rádiós szférává avatta a magyart (lásd az 1. képet).4 Viszonylag egyszerű jogi és technikai feltételek mellett ma bárki elindíthatja saját közösségi rádióját. A kisközösségi rádiók lakótelepeken, egyetemeken, kórházakban, kisebb városrészekben jelenhetnek meg, hiszen besugárzási körzetük sztereóban egy kilométer körüli, és kiemelt jellegzetességük a nagyon erős lokalitás.

1. kép. Közösségi rádiók Magyarországon

A kisközösségi rádiókra vonatkozó frekvenciagazdálkodási szabályok miatt elvileg nem limitált e rádiók száma, és az is látható, hogy a beadott pályázatok száma viszonylag konstans (évente körülbelül 30 darab kisközösségi rádiós pályázat érkezik, bár 2006-ban visszaesés volt megfigyelhető, lásd az 1. táblázatot). A kisközösségi rádiós pályázatokat minden évben két alkalommal lehet benyújtani: tárgyév március és szeptember 1-jén, és az Országos Rádió és Televízió Testületnek (ORTT) 60 nap áll rendelkezésére a pályázatok elbírálására.

1. táblázat. Beadott kisközösségi rádiós pályázatok száma

Év Beadott kisközösségi rádiós pályázatok száma (db)
2002 12*
2003 31
2004 32
2005 27
2006 19
2007 15**

* 2002-ben csak egyetlen pályázati kör volt.
** Csak a 2007. márciusi pályázati körrel számolva.

Ellentétben az országos rádiókkal, itt a helyiek készítik a műsorokat, azaz arról szólnak, ami őket valóban foglalkoztatja. Nem háromfejű borjúkról, hanem a helyi focimeccsről, nem plasztiksztárok életéről, hanem a saját mindennapjaikról szólnak a műsoraik. A többi rádiós pályázathoz képest a pályázati lap kitöltése jóval egyszerűbb, a megfelelő frekvenciát díjmentesen jelölik ki, és azért sugárzási díjat sem kell fizetniük a rádióknak. Ráadásul a működéshez feltétlenül szükséges adóberendezés árát később pályázatban vissza lehet igényelni. A cél tehát a következőkben foglalható össze: sok, kis, helyi, közösségi rádió létezésének esélyét megadni országos szinten.

2. A kutatásról

A Civil Rádiózásért Alapítvány (Civil Rádió FM98)5 a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával állapotfelmérő kutatást végzett a hazai kisközösségi rádiók körében 2006 decembere és 2007 májusa között. A kutatás a kisközösségi rádiók megalapításának első gyakorlati lépéseitől az adás megszólalásának napjáig próbálta felmérni a hazai nem nyereségérdekelt, kisközösségi rádióadókat. Az európai médiafejlődési irány a triális médiarendszer megerősödése felé mutat, azaz nemcsak közszolgálati (public service) és kereskedelmi (commercial) műsorszolgáltatók léteznek, hanem a nonprofit, szabad, közösségi (community) rádiók is a médiatérkép jelentős szereplői. Ezek a harmadik típusú műsorszolgáltatók fejlesztik a helyi közösségek önkifejezési lehetőségeit és adnak hangot mindazoknak, akik számára a másik két műsorszolgáltató típus nem nyújt programokat.

A kérdőívek feldolgozásakor (2007. május) 50 ilyen típusú műsorszolgáltatónak volt érvényes frekvenciaengedélye hazánkban,6 de a kutatásba azok a tipikus rádiók kerültek bele, amelyek nem csupán frekvenciaengedéllyel rendelkeznek, hanem már legalább három hónapja megkötötték a műsorszolgáltatási szerződésüket is, és válaszoltak megkeresésünkre, hiszen a kérdések nagyobbik része már működő rádiók esetében lehet csak értelmezhető. Kutatási mintánk tehát 45 elemű volt, ezen belül 34 rádiótól érkeztek meg a határidő végéig a válaszok (76 %).

A kutatás már csak a folyamatosan növekvő számarány és a kutatásban való önkéntes részvétel miatt sem vállalkozhatott arra, hogy valamennyi kisközösségi rádiótól az összes szükséges és fontos adatot megszerezze, de mintánk az örömteli válaszadási hajlandóság miatt a hazai közösségi rádiózás tekintetében jónak tekinthető. Mivel folyamatosan újabb és újabb rádiók lépnek működésbe, szükséges lenne a közösségi rádiók időszakos (például kétévenkénti) felmérése. A kutatási kérdőíveket személyesen, telefonon, illetve elektronikus levél formájában vettük fel. Mivel a kutatásban való részvétel önkéntes volt, olyan kérdésekre is választ kaphattunk, amelyekre csak a kutatás végzői és a felmérésben részt vevők közötti nagyfokú bizalom miatt érkezhettek válaszok. Ezen adatok a kutatás szempontjából különösen fontosak, hiszen azt mutatják, hogy vannak olyan esetek, amikor a gyakorlat és az elmélet (jelen esetben a médiatörvény vagy a rádiók műsorszolgáltatási szerződése) „mást mutat”. Kiemelendő, hogy a jelen kutatás támaszkodik az ORTT 2005-ös kisközösségi rádiókról szóló rövid felmérésére,7 és megpróbálja ugyanúgy annak az erényeit felhasználni, mint az esetleges hibáit javítani.

Az általunk végzett kutatás fő célja volt, hogy pillanatképet rögzítsünk a szféráról, és felmérjük, hogy a vizsgált körbe tartozó rádiók vezetői, műsorkészítői milyen okok miatt vágtak bele ebbe a nagy kalandba, milyen anyagi és emberi erőforrásokból gazdálkodhatnak, illetve milyen a jövőképük. A kutatást végzők szemszögéből szomorú, hogy lehetséges: a kutatási terület a kutatás lezárása után akár már egy héttel más képet mutatna, ugyanakkor ez a tény örömteli is, hiszen azt jelenti, hogy a kisközösségi rádiós piac folyamatosan változik, és új rádiók jöhetnek létre Magyarországon.

3. A kutatás eredményei8

3.1. A kezdetek

Miért indít valaki kisközösségi rádiót, és honnan szerez tudomást a lehetőségről? A beérkezett válaszok alapján jellemzően három fő forrásból hallottak a kisközösségi rádiós formátumról: (1) egy másik (legtöbbször közösségi) rádióban dolgozó ismerőstől, (2) a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének9 (a továbbiakban: SzaRáMaSzer) közösségi rádiózást népszerűsítő programjain vagy (3) az ORTT honlapjáról. Az „egyéb” kategória igen változatos képet mutat: volt, aki a helyi polgármesterek találkozóján szembesült a lehetőséggel, de volt, aki a Magyar Rádió egyik műsorában hallott róla (lásd az 1. ábrát).

1. ábra. A kisközösségi rádiót indítók információs forrásai

Egy ötös skálán a frekvenciapályázat megírását a közepesnél kicsit nehezebbre értékelték a résztvevők. Célszerű lenne tehát a pályázati anyagok egyszerűsítése, hiszen e rádiózási forma esetében az egyik cél a minél gyorsabban és egyszerűbben kitölthető pályázati csomag létrehozása. A rádiók 23,5 százaléka nehéznek vagy nagyon nehéznek minősítette a pályázat megírását (lásd a 2. ábrát).

2. ábra. A kisközösségi rádiós frekvenciapályázat nehézsége

A kérdőívek feldolgozásakor változást tapasztaltunk: az időben később pályázó rádiók esetében a pályázat beadásának és a műsorszolgáltatási szerződés megkötésének időpontja között eltelt idő lerövidült. A „pionír” rádiók esetében ez az időtartam sok esetben meghaladta a másfél évet, ami egy önkéntes alapon működő szervezet esetében nagy valószínűséggel jelenti a stáb teljes újraszervezésének szükségességét. Ezt a felmérés visszaigazolta az első induló rádiók (például Triangulum, Berzsenyi) között. A résztvevők igénye természetesen az, hogy minél kevesebb idő teljen el a fent említett két időpont között, de mivel tisztában vannak (vagy a folyamat során tisztában lettek) az állami szervek működésének jellegzetességeivel, ezért a legtöbben el tudnak fogadni egy négy-öt hónapos átfutási időt. Ennél hosszabb időt azonban sem megérteni, sem elfogadni nem tudnak a rádiósok.

Az egyes rádiók elindításában egy és 40 közötti számú ember vett részt, és a rádiók 94 százaléka egy kis csoport együttműködésének következménye (lásd a 3. ábrát). „Egyemberes rádió” ugyanis mindössze kettő akadt a felmérésben részt vevők között, azaz elmondható, hogy a hazai kisközösségi rádiókat – a pályázati kiírás szellemének megfelelve – valóban kisebb, de több emberből álló közösségek indítják el.

3. ábra. A rádiót elindító közösség létszáma

A rádióalapítás céljainál több rádiónál is megfigyelhető, hogy nem egy jól meghatározott célcsoport igényeit akarták kielégíteni, hiszen volt olyan rádió, amely három-négy válaszlehetőséget is megjelölt (lásd a 4. ábrát). A válaszok összesítése után látható, hogy jellemzően négy típusú rádiót vizionáltak maguk elé az alapításkor a kisközösségi rádiósok:

1. lakóhelyi közösség fórumaként működő rádiót

2. kulturális célt szolgáló rádiót

3. korosztályi célcsoportnak szóló, vagy

4. a vételkörzetben élő hallgatók általános tájékozódási igényeit szolgáló rádiót.

4. ábra. A kisközösségi rádió indításának indokai

A résztvevők többségének volt korábbi rádiós tapasztalata (77 %), és érdekes lehet, hogy harmaduk valamilyen kereskedelmi rádióban dolgozott korábban. Huszonhét százalékuk dolgozott más közösségi rádióban a saját rádiója elindítása előtt, míg a kalózrádiós múltat mindössze három rádiós említette.

A kisközösségi rádió indításához azonban az embereken kívül szükség van technikai eszközökre is. A rádiók legtöbbje alapszintű stúdiótechnikával és egy stúdióval indult (56 %), de volt, ahol semmiféle saját műszaki eszközzel nem rendelkeztek az induláskor (15 %), valamint olyan is akadt, ahol magas szintű stúdiótechnikával és egy stúdióval kezdtek (15 %). Több stúdióval mindössze három rádió indult (9 %), ebből az egyiknél egy egyetem segített az indulásnál, a másik kettőnél helyi vállalkozók. A műszaki eszközöket nagyrészt saját erő felhasználásával szerezték be (56 %), míg a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete az esetek hét százalékában segített a műszaki eszközök beszerzésében. Kiemelendő, hogy 14 százalékban a rádiók adományba kapták, míg tíz százalékuk pályázati úton szerezte be a szükséges berendezéseket.10 A rádiók beindításához szükséges összes pénz igen nagy eltéréseket mutat (lásd az 5. ábrát): volt, ahol a saját bevallásuk szerint 5000 forintba, míg volt, ahol 16 millió forintba került az indulás (egy egyetem esetében).

5. ábra. A kisközösségi rádió indításához szükséges anyagi források

A kisközösségi rádiósoktól azt is szerettük volna megtudni, hogy miért éppen ezt a speciális rádiózási formát választották, és miért nem egy nagyobb vételkörzetű helyi, nem nyereségérdekelt vagy kereskedelmi adó indításába vágtak bele. A válaszok jelentős megosztottságot mutattak (lásd a 6. ábrát), de a legtöbben az egyszerűség miatt választották ezt a formát. A válaszadók majdnem 30 százaléka azonban kereskedelmi rádiót indított volna saját bevallása szerint, ha a megfelelő anyagi fedezet a rendelkezésére áll. Az egyéb kategóriát választók közül egy kisközösségi rádiós így indokolta meg a választásukat:

„Az emberek számára ez egy új típusú rádió, még a mai napig igazán el se tudják képzelni, hogy mit jelent a kisközösségi rádió. Szerettünk volna megmutatni egy olyan rádiót, ahol megszólal a Manci néni és a Pista bácsi, anélkül hogy médiasztár legyen, anélkül, hogy nem tudnak szépen beszélni, anélkül, hogy félnének megmondani a véleményüket...”

6. ábra. A speciális rádiózási típus választásának okai

3.2. A jelen – belső struktúra

Az indulás után következik a nehezebb rész, a rádió hosszú távú működtetése. Egy angol kézikönyv, a Community Radio Toolkit11 nagyon plasztikusan fogalmazza meg ezt: „Rövidtávfutóból hosszútávfutóvá kell ekkortól válni.” Az első kulcskérdés: a közösségi rádió, amelynek egyik fő jellegzetessége, hogy a műsorokat főleg önkéntesek készítik, miként képes kezelni ezt a kérdést. A kutatás eredményei szerint minden rádió foglalkoztat önkénteseket, bár a rádiók majdnem harmada csupán öt fő alatt (29,4 %) (lásd a 7. ábrát). Öt olyan rádió is volt, amely 50 feletti önkéntest foglalkoztat, bár hozzá kell tenni, hogy ezek közül kettő Budapesten vagy Budapest vonzáskörzetében van (Fúzió Rádió, Zsebrádió), másik kettő egyetemi városokban (Campus Rádió, Periszkóp Rádió), míg az ötödik nagyon hosszú ideig nagy vételkörzetű frekvencián sugárzott (Szóla Rádió). Kisebb falvakban vagy városrészekben főleg a kisebb számú önkéntes rádiós a jellemző.

7. ábra. A kisközösségi rádiókban foglalkoztatott önkéntesek száma

Az önkéntesek életkori megoszlása érdekes és változatos képet mutat (lásd a 8. ábrát), a magyar médiában valószínűleg egyedüliként 14 év alattiak is nagy számban készíthetnek műsorokat, sőt van olyan rádió, ahol az arányuk 30 százalékos (Origó-Ház Rádió). A 18–30 és a 30–50 közötti korosztály azonban majdnem minden rádióban dominál, de példaként hozzá kell tenni, hogy egy esetben a kisközösségi rádiót működtetők száz százaléka 50 évnél idősebb (Sirius Rádió).

8. ábra. A kisközösségi rádiókban foglalkoztatott önkéntesek életkori megoszlása

A kutatás fontos eleme volt annak vizsgálata, hogy az önkéntesek milyen juttatásokban részesülnek a hazai kisközösségi rádiókban, ugyanis a szférát nem ismerők (de sokszor a benne dolgozók) szemében is az önkéntesség egyet jelent azzal a munkával, amiért nem jár semmi cserébe. Ez természetesen így is van a pénz vonatkozásában, de az önkéntesek számos nem anyagi ellenszolgáltatásban, juttatásban mégis részesülhetnek (lásd a 9. ábrát). Fontosnak tartjuk külön kiemelni, hogy ez mindenhol a világon természetesnek számít.

9. ábra. A kisközösségi rádiókban az önkéntesek számára biztosított juttatások megoszlása

A legtöbben a saját rendezvényeken, bulikon való részvételt tudják nyújtani a rádiósoknak (30 %), de jelentős a rádiós képzések (24 %) és a stábgyűlések (16 %) szervezése kategória is. Különféle kitüntetéseket (például a hét/a hónap/az év rádiósa vagy a legjobb műsor cím odaítélése) a rádiók hat százaléka oszt rendszeresen, míg az önkéntes munkáért járó közép- vagy felsőoktatási érdemjegy a rádiók három százalékánál található meg (természetesen a középiskolai vagy az egyetemi rádióknál). A fentebb leírtak ellenére a rádiók hat százaléka különféle anyagi juttatásokban is részesíti az önkénteseket. Az egyéb kategóriába a válaszadók a következőket jelölték meg:

A válaszadó kisközösségi rádiók több mint fele (55 %) legalább egy főállású, teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottat foglalkoztat, de azon rádiók között, amelyeknél van ilyen alkalmazott, csak 37 százalék foglalkoztat egynél több főt főállásban (ami az összes rádió 20 százalékát jelenti). Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a rádiók az önkénteseket nem tudják vagy nem akarják kellő mértékben bevonni a rádió irányításába, hiszen a rádiók 70 százalékánál – az önkéntesek számától függetlenül – a munka nagy részét csupán pár ember végzi (lásd a 10. ábrát).

10. ábra. Az önkéntesek közreműködése a rádió működtetésében

Mindezek ellenére a kérdőívekből az is kitűnik, hogy az önkéntesekkel való rádiózásnak több előnye, mint hátránya van a felmérésben részt vevő rádiók szerint. A hátrányok között három fő dolgot említettek a válaszadók:

E három fő kategóriából legalább az egyiket a válaszadók 85 százaléka nevesítette, míg tíz százalékuk szerint semmi gond nincs az önkéntesekkel. Egyikük sztoikus nyugalommal így fogalmazott:

„Én nem látom igazából, hogy gondok lennének velük. Van, hogy nem jön műsort csinálni, és nem is szól utána, de aztán szép lassan úgyis vagy szól, vagy nem jön egyáltalán.”

Ezeken kívül említették még a stúdióban való dohányzás és a takarítás hiányát.

Előnye és öröme az önkéntesekkel való rádiózásnak azonban a fentieknél sokkal több van, itt a következők a legjellemzőbbek:

Ezeken kívül a válaszadók többségénél (53 %) megjelent az ingyenesség kérdése is, azaz hogy pénzbeli ellenszolgáltatás nem jár nekik, így a rádió fenntartása is kevesebbe kerül.

3.3. A jelen – műsorok és külső kapcsolatok

A kisközösségi rádiók esetében is különösen fontos az a kép, amelyet a külvilágnak sugároznak, mind a műsor formájában, mind egyéb módon (a rádió honlapja, a hallgatók informálása stb.). Az első dolog, amit a hallgatók észrevesznek, a zene és a szöveg aránya a rádióban. A hazai rádiók nagy többségét (főleg a kereskedelmi adókat) minden hallgató által jól érezhetően a zene kiemelkedő túlsúlya jellemzi. Érdemes megnézni ezt az arányt a magyar kisközösségi rádiókban is:

11. ábra. A zene–szöveg arány a kisközösségi rádiókban

A felmérésből kiderült, hogy a zene a magyar kisközösségi rádiók esetében is nagyobb részt hasít ki a műsorfolyamból (lásd a 11. ábrát), de korántsem mutat olyan mértékű eltérést, mint más rádiótípusok esetében. Ráadásul a válaszadók 33 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a szöveg aránya meghaladja a beszéd arányát a rádiójukban. A szöveges műsorok tekintetében két fő kérdéskörre kerestük a választ: (1) megtalálhatók-e a kisközösségi rádiók műsorai között a tipikus rádiós formátumok (például a rádiójáték, a kívánságműsor), (2) a rádiósok szerint a szöveges műsoraiknak mi a fő profiljuk.

12. ábra. A kisközösségi rádiók szöveges műsorainak fő profilja

A rádiók műsorai tehát főleg kulturális profilúak (25,4 %), amitől nem sokkal maradnak el a közéleti témák (16,1 %) és az általános tájékozódást elősegítő műsorok (16,1 %). Feltűnő, hogy kisebbségi, vallási és szociális műsorok viszonylag kis számban készülnek a rádióknál (lásd a 12. ábrát). Azon műsortípusok közül, amelyeket rádiós formátumoknak szoktak nevezni, mindegyik megtalálható a hazai kisközösségi rádiós palettán (lásd a 13. ábrát). Kiemelhető, hogy e rádiók hírműsorai főleg helyi híreket sugároznak. A rádiók majdnem 12 százaléka készített már rádiójátékokat, és majdnem tíz százalékuk sugározza azokat a hanganyagokat is, amelyeket a hallgatóik küldenek el számukra, ezzel is erősítve helyi jellegüket. Érdekes azonban, hogy két olyan formátum is erőteljesen megjelenik a rádióknál (a kívánságműsor és a slágerlista), amelyet nem a közösségi, hanem a kereskedelmi rádiókkal szokás azonosítani. E két műsorformátumra vonatkozó számok elemzése során nem szabad megfeledkeznünk arról a fentebb már ismertetett adatról, hogy a kisközösségi rádiók 28 százaléka jelölte meg a közösségi rádióalapítás okaként, hogy nem volt elég anyagi forrása kereskedelmi rádió indítására.

13. ábra. Rádiós formátumok a kisközösségi rádiókban

A rádiókban elhangzó zene tekintetében a válaszadók 57 százalékának nincs fő zenei profilja, míg 43 százalékuk megjelölt ilyet. E téren is megfigyelhető a kereskedelmi rádiók hatása, ugyanis volt, aki azt jelölte meg, hogy „négy évnél fiatalabb zenék” és olyan is, aki a „pop” kategóriájával válaszolt. Ennek ellentételezéseként a fő zenei profillal rendelkező rádiók 54 százaléka a világzene, a népzene, a blues, a dzsessz, a „nem kommersz zene” kategóriáját jelölte meg. Az előzőekből következően egyértelműen merül fel a kérdés, hogy e sokszínű szöveges és zenei műsorfolyamban miként jutnak el információk a hallgatókhoz. A kutatásból kiderült, hogy a rádiók főleg a saját honlapjukat használják a hallgatókkal való kapcsolattartásra és a rádió bemutatására. A rádiók 88 százalékának van legalább alapszintű internetes honlapja. A felmérés mind technikai, mind tartalmi kérdéseket vizsgált a rádiós honlapokkal kapcsolatban. Technikai értelemben látható, hogy az alapszolgáltatások (e-mail, fórum) majdnem minden honlapon biztosítottak, ám az összes többi szolgáltatás (különösen a Web 2.0-s szolgáltatások – blog, RSS, komment, podcast) már csak jóval kevesebb rádió honlapján található meg (lásd a 14. ábrát).

14. ábra. Technikai lehetőségek a kisközösségi rádiók honlapjain

Tartalmi kérdésekben gazdagabbnak tűnnek a hazai kisközösségi rádiók honlapjai, bár meg kell jegyezni, hogy minden adat vonatkozásában van még fejlődnivalója a szférának (lásd a 15. ábrát). Kiemelhető, hogy mindössze a rádiók 47 százaléka tesz közzé honlapján információkat a műsorokról, és a rádió elérhetőségei is hiányoznak a honlappal rendelkező rádiók harmadánál.

15. ábra. Tartalom a kisközösségi rádiók honlapjain

Mindenféleképpen változtatásra érdemes azonban a honlapok frissítésének ideje. A rádiók 67 százaléka ritkábban, mint hetente frissíti a felkerülő tartalmakat (a havonta vagy annál is ritkábban frissítők aránya a honlappal rendelkezők között 34 százalékos). Azon rádiók aránya, amelyek naponta többször, naponta vagy két-háromnaponta frissítenek, csupán 33 százalékos. Ha a fentiekből következően a rádiók a honlapot a hallgatókkal való kommunikáció egyik valóban kiemelt formájának tartják, úgy érdemes a felkerülő tartalmakat gyakran megújítani, hogy a hallgatóknak érdemes legyen visszajárniuk.

3.4. A jelen – vételkörzet, technika, hallgatottság

A magyar kisközösségi rádiókkal kapcsolatos kérdések egyik legfontosabbja a vételkörzet és a hallgatottság alacsony szintje. A kisközösségi rádiókra vonatkozó pályázati felhívás úgy fogalmaz, hogy:

„…a kisközösségi rádiózás célja, hogy lehetővé tegye olyan rádiók működtetését a kistelepüléseken és kisebb közösségekben, amelyekben nem lehetséges egy helyi rádió gazdaságos működtetése, de a helyi közösség igényelné egy neki szóló rádióadó létét, valamint, hogy lehetőséget nyújtson azon intézményeknek, amelyek a rádiózással egy speciális hallgatói kör igényeit elégítenék ki. A kisközösségi rádiózásnak nem célja a helyi rádiózással összemérhető nagyságú ellátottság biztosítása.”

Ennek ellenére a kutatásból kiderült, hogy majdnem mindegyik rádió elégedetlen a számára kijelölt sugárzási teljesítménnyel és az ezzel összefüggő vételkörzettel. A rádióknak minimum heti 14 órát kell sugározniuk, de természetesen semmi nem zárja ki az akár heti 168 órás sugárzást sem. Ennek ellenére a rádiók mindössze 42 százaléka sugároz heti 168 órában, a többi rádió ennél kevesebbet vállalt csak. A kevesebbet sugárzók leginkább az emberi (61 %) és az anyagi (22 %) kapacitáshiányt említették fő okként, de közülük is 72 százalék tervezi az adásidő bővítését (csupán 28 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy megfelel neki az általa korábban vállalt műsoridő-keret). A rádiósok ugyanis két fő okot említettek a csekély hallgatottság okaként: nem 168 órás az adásidő és kicsi a vételkörzet. Annak ellenére jelezték ezt, hogy a saját hallgatottságról mindössze a rádiók felének (50 %) vannak adatai. Azok közül, akiknek nincsenek adataik, a legtöbben az anyagiakra hivatkoztak: nincs elég pénzük arra, hogy a hallgatottságukat felmérjék. A valamilyen formában felmérést készítők közül csak 6,7 százalékuk állította, hogy az adatai tökéletesen megbízhatóak, nagy többségük nem bízik a saját maga által készített felmérésekben (lásd a 16. ábrát). Több rádiós külön kiemelte, hogy kívánatos lenne egy hallgatottsági felmérés elkészítése speciálisan a kisközösségi rádiók számára, bár tisztában van ennek a felmérésnek a nehézségeivel.

16. ábra. A hallgatottsági felmérést készítő kisközösségi rádiók adatainak jellemzői

A hallgatottság mértéke összefügg a vételkörzet nagyságával. A kisközösségi rádiós pályázati felhívás kimondja egyrészt, hogy „a kisközösségi rádiók nem növelhetik utólag a vételkörzetüket, és nem alakulhatnak kereskedelmi rádióvá”, másrészt „a kisközösségi adóállomás maximális effektív sugárzási teljesítménye általában néhány Watt lehet, de nem haladhatja meg a 10W értéket”. A felmérésben részt vevő rádiók mindössze kilenc százaléka kapott az eljárás során 5W-nál nagyobb sugárzási teljesítményt, és a rádiók 64 százalékánál nem haladja meg az 1W-ot. A kisközösségi rádiósok joggal sérelmezik, hogy az eljárás során a helyi jellegzetességeket egyáltalán nem veszik figyelembe: hiába dimbes-dombos a terep, a hatóságok erre nincsenek tekintettel. Egy rádiós „íróasztal-döntésnek” nevezte a folyamatot, utalva a fentiekre. És bár a pályázati kiírásban szerepel, hogy utólag nem növelhetik vételkörzetüket, a rádiók 56 százaléka jelezte, hogy lenne ilyen irányú terve. Ennek okaként főleg a nem megfelelő minőségű vételt, a lefedettség hiányát és a domborzati viszonyokat jelölték meg. Ráadásul a kisközösségi rádiók a kábelszolgáltatók műsorába nem tudnak bekerülni, csupán a felmérésben részt vevők 13 százaléka sugározza a műsorát ebben a formában. Egyikük így fogalmazott: „Matáv, UPC – mindkettőn próbáltuk, mindkettő elutasította.” Az ilyen indokolatlanul kicsinek meghatározott mikrofrekvenciákból való „kitörési módokra” is választ kerestünk. Arra a kérdésre, hogy ha felajánlanák nekik a lehetőséget, hogy pályázzanak helyi (körülbelül 30 kilométeres vételkörzetű) frekvenciára, akkor megtennék-e, a rádiók 78 százaléka pozitív választ adott, azaz minden nehézség ellenére szeretne minél több hallgatóhoz eljutni. A kérdőív azt is tudakolta az előző kérdésre igennel válaszolók között, hogy milyen típusú frekvenciára pályáznának (lásd a 17. ábrát), és az adatokból jól látható, hogy a rádiók többsége megmaradna a közösségi rádiós formánál (nem nyereségérdekeltként vagy közműsor-szolgáltatóként).

17. ábra. A vételkörzetet elvi lehetőségként bővíteni szándékozó kisközösségi rádiók preferenciái

3.5. Hivatalosságok, érdekvédelem

A felmérésben választ kerestünk a magyar kisközösségi rádiók és a „hivatalosságok” közötti kapcsolatra: négy olyan szervezethez való viszonyukról kérdeztük a rádiókat, amelyet a mindennapi működésben – az adott szervezet jogi szabályozásától függetlenül – hatóságnak érezhetnek (ilyen az ORTT, a Nemzeti Hírközlési Hatóság [NHH], a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület [Artisjus], valamint a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége–Előadóművészi Jogvédő Iroda [Mahasz–EJI]). A viszonyrendszerek felmérését az információszolgáltatás, az odafigyelés és az együttműködés fogalmai mentén végeztük el. Elsőként az ORTT-vel és az NHH-val kapcsolatos válaszokat hasonlítottuk össze, majd a két szerzői jogi szervezettel12 kapcsolatosakat. A felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a rádióknak a Mahasz–EJI-vel van/volt a legtöbb problémájuk, ennek a szervezetnek a tevékenységét ítélték a legkritikusabbnak: a Mahasz–EJI minden kérdésben a legtöbb negatív értékelést kapta.

Kritikus kérdés, hogy a szervezetek mennyi információt adnak a rádióknak (lásd a 18. és a 19. ábrát). A kisközösségi rádiósok legalább felének pozitív értékelését e téren csak az ORTT érte el, de az érték itt sem nagyon haladta meg az 50 százalékot (52,9 %). A többi szervezet esetében a rádiósok harmada (NHH: 32,4 %, Artisjus: 30,6 %) vagy tizede (Mahasz–EJI: 14,3 %) értékelte úgy, hogy inkább megadják a szükséges információkat a rádióknak. A Mahasz–EJI ebben a kérdésben is kiemelkedően rosszul teljesít a rádiósok szerint (egyáltalán nem ad információt: 11,4 %); egyikük megjegyezte, hogy a szervezet „…még csak nem is reagált a nekik küldött e-mail-re”.

18. ábra. A kisközösségi rádiók véleménye a hatóságok információadási hajlandóságáról I.

19. ábra. A kisközösségi rádiók véleménye a hatóságok információadási hajlandóságáról II.

A rádiósok számára fontos kérdés, hogy mennyire veszik figyelembe a rádiók speciális igényeit. E kérdésben ítélik meg a válaszadók a legrosszabbnak a négy szervezet tevékenységét, hiszen egyikről sem nyilatkozott inkább pozitívan a rádiósok többsége (lásd a 20. és a 21. ábrát). Az ORTT tevékenységét a válaszadók nem egészen fele ítélte meg úgy, hogy inkább figyelembe veszik a rádiók igényeit (47 %), míg a másik három szervezetet pozitívan megítélők aránya jóval ez alatt maradt. Az NHH esetében 38,2 százalékos, míg a két szerzői jogi szervezet esetében csupán 27,7 százalékos (Artisjus) és 11,4 százalékos (Mahasz–EJI) arányban ítélték meg inkább pozitívan a tevékenységet. Ráadásul a Mahasz–EJI esetében a rádiósok nagy arányban (31,4 %) vélekedtek úgy, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe a rádiók igényeit (az egyáltalán nem veszik figyelembe válasz aránya a másik három szervezetnél is jóval magasabb volt, mint a többi kérdésnél). A rádiósok tehát úgy érzik, hogy nem alanyai, csupán tárgyai a hivatalos eljárásoknak, és az igényeik egyáltalán nem fontosak a hivatalos szervezetek számára.

20. ábra. A kisközösségi rádiók véleménye a hatóságok kapcsán a speciális rádiós igények figyelembevételéről I.

21. ábra. A kisközösségi rádiók véleménye a hatóságok kapcsán a speciális rádiós igények figyelembevételéről II.

A hivatalos szervezetekkel kapcsolatban az együttműködéssel kapcsolatban is tettünk fel kérdést a rádiósoknak (lásd a 22. és a 23. ábrát). Itt kicsivel több határozottan pozitív válasz érkezett, de a Mahasz–EJI-t e kérdésben is a legrosszabbnak ítélték meg. Az „inkább” vagy „nagyon együttműködők” választ az ORTT esetében a rádiók 50 százaléka, az NHH esetében 47 százaléka, az Artisjus kapcsán már csak 38,8 százaléka, míg a Mahasz–EJI kapcsán csupán 28,5 százaléka választotta.

22. ábra. A kisközösségi rádiók véleménye a hatóságok együttműködési hajlandóságáról I.

23. ábra. A kisközösségi rádiók véleménye a hatóságok együttműködési hajlandóságáról II.

3.6. Pénzügyi kérdések

Bár egy kisközösségi rádiót működtetni olcsóbb, mint például egy kereskedelmit, egy médium fenntartásának mégis vannak anyagi vonzatai. A kutatásban a kiadási oldalra csak részlegesen kérdeztünk rá a rádióknál (lásd például az alkalmazottak kérdését), azonban a bevételi oldalt megpróbáltuk teljes körűen feltérképezni. A kutatásból az derül ki, hogy a magyar kisközösségi rádiók 41,2 százaléka – saját bevallása szerint – kevesebb, mint havi 60 000 forintból működik, 23,5 százalékuk havi 100 000 és 300 000 forint közötti összeget költ a rádióra, míg azok aránya, akik ennél többet, csupán 17,6 százalékos (lásd a 24. ábrát).

24. ábra. A kisközösségi rádiók éves költségvetése

Érdekes ugyanakkor megnézni, hogy ezek a bevételek milyen forrásokból gyűlnek össze (lásd a 25. ábrát). A felmérésben szereplők válaszait összesítve jól látható, hogy a rádiók költségvetésének nagy részét (56,6 %) különféle pályázati forrásokon nyert pénzek fedezik. Figyelmeztető jel lehet, hogy a helyi önkormányzatok milyen kis mértékben támogatják e rádiókat (11,1 %), bár itt meg kell említeni, hogy függetlenségük védelmének érdekében többen meg sem próbáltak ilyen támogatást szerezni. Jól látható, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékából származó bevételek elenyészők (0,4 %), így e téren, illetve a hallgatói adományok és hozzájárulások megszerzése terén (jelenleg 3,9 %) még jelentős fejlődnivalója van a szférának. A rádiók ugyanakkor majdnem minden esetben megpróbálnak többféle bevételi forrásra is támaszkodni.

25. ábra. A kisközösségi rádiók éves bevételeinek összetevői

A Műsorszolgáltatási Alap pályázatait, amelyeknek a szféra fejlődését kellene garantálniuk,13 a rádiósok 74 százaléka közepesen nehéznek, nehéznek vagy egyenesen nagyon nehéznek tartja. Mindössze 26 százalékuk jelezte, hogy egyáltalán nem vagy csak kicsit ütközött nehézségekbe a pályázatok megírása során. Ez ügyben nyilvánvalóan további egyeztetések lennének szükségesek a pályázatok kiírói és a kisközösségi rádiósok vagy képviselőik között, hogy – a két leggyakrabban kárhoztatott példával élve – a pályázati formanyomtatványokat érthetőbbé tegyék, a szükséges beadandó mellékletek számát pedig csökkentsék.

A rádiók összesített bevételeinek 13,2 százalékát teszik ki a reklámok, amelyek vagy a rádióban hangzanak el vagy a honlapokra kerülnek fel. A reklámozás mindig is a közösségi média egyik sarkalatos kérdése volt, és e tanulmány nem akarja eldönteni sem pro, sem pedig kontra a vitát. Érdemes azonban bemutatni a műsorfolyamban elhangzó reklámokkal kapcsolatos kérdésekre született válaszokat (lásd a 26. ábrát). A hazai kisközösségi rádiók túlnyomó többsége, 70 százaléka, szokott reklámot sugározni a műsoraiban, de e reklámok közül csupán kicsivel több, mint minden ötödik kereskedelmi cég reklámja (22,8 %). A reklámok között többségében helyi szervezetek felhívásai, kulturális reklámok és társadalmi célú hirdetések szerepelnek (összesen 55,6 százalék).

26. ábra. A kisközösségi rádiókban elhangzó reklámok típusai

A reklámot sugárzó rádiókra saját bevallásuk szerint a leginkább a következő állítás igaz: „néha-néha reklámozunk csak” (64 %). A másik három állítás jóval kisebb arányt ért el: „teljesen kihasználjuk a törvényi reklámidő-maximumot” (4,5 %); „majdnem teljesen kihasználjuk a törvényi reklámidő-maximumot” (9 %); „gyakran reklámozunk, de jóval a törvényi reklámidő-maximum alatt maradunk” (22,5 %). A médiatörvényben számukra meglévő lehetőségtől azonban a rádiók nem akarnak elesni, hiszen 82 százalékuk nyilatkozott úgy: szerinte szükség van arra, hogy a közösségi rádió sugározhasson reklámot (lásd a 27. ábrát). Külön hangsúlyozandó, hogy ez a megállapítás teljes mértékben cáfolja az ORTT 2005-ös kutatásának záró mondatában megfogalmazottakat. A rádiók közül még azok is úgy nyilatkoztak, hogy szükség van a reklámozási lehetőségre, akik amúgy nem sugároznak reklámokat, hiszen a többség ragaszkodik a reklámozás elvi lehetőségéhez. Egyikük így összegezte a kérdést: „Nem kellene a jelleg miatt, szükséges rossz a bevétel miatt.”

27. ábra. A kisközösségi rádiósok és a reklám

3.7. A jövő

A hazai kisközösségi rádióknak – mint a fentiekből is látszik – számos problémával kell szembenézniük a mindennapi működésük során. Ennek ellenére a rádiósok lelkesek, és bíznak abban, hogy számukra pozitív fejlemények következnek be a jövőben. A legnagyobb feladatnak a következő hónapokra a pénzhiány kiküszöbölését és az új emberek toborzását tartják. Az anyagi problémákat az összes rádió 75 százaléka említette, míg az új önkéntesek toborzását 42 százalékuk. Ugyanakkor egyikük a problémákkal kapcsolatban megjegyezte: „Megszoktuk. Semmi extra.” A múltban felmerült problémák azonban nem vették kedvét a közösségi rádiósoknak, hiszen hosszú távra terveznek, ami örömmel töltheti el a szféra sorsáért aggódókat (lásd a 28. ábrát). A rádiók jelentős többsége (78,2 %) ugyanis minimum öt évig az éterben szeretne maradni, és majdnem a felük több mint tíz évre tervez.

28. ábra. Kisközösségi rádiósok tervei a rádiók hosszú távú működtetésének időtartamáról

Tanácsként a jövő közösségi rádiósai számára megemlítették, hogy közösségi rádiót nehéz létrehozni lelkesedés, elhivatottság és kitartás nélkül, illetve fontos, hogy legyenek pontos tervek az anyagi és az emberi hátteret illetően. A legjobban azonban talán az a kisközösségi rádiós fogalmazta meg, aki csak ennyit javasolt: „Vágjatok bele, és kössétek fel a nadrágot!”

4. Összegzés

Kutatásunkban megpróbáltunk pillanatképet rögzíteni egy gyorsan változó és növekvő szektorról, a hazai kisközösségi rádiózásról. A tömegkommunikációban zajló nemzetközi folyamatok a demokratikus ellenőrzés és részvétel ellen dolgoznak, így örömteli, hogy a közszolgálati és a kereskedelmi médiumok mellett létezhetnek olyan területei a médiának, amelyek a részvételi modellre épülnek. A közösségi rádiózás – Magyarországon ugyanúgy, mint a világ többi részén – hozzájárul a szabad véleménynyilvánítás lehetőségeinek növeléséhez, a tömegkommunikációs eszközökhöz, illetve az információkhoz való nyilvános és szabad hozzáféréshez, és ez által egy olyan kommunikációs tér létrehozásához, amely független minden közvetlen vagy közvetett politikai, hatalmi és gazdasági erőtől.

A kutatásban részt vevő rádiósok válaszainak segítségével megvizsgáltuk, hogy egy kisközösségi rádió elindításához milyen anyagi, technikai és emberi feltételek szükségesek. Beigazolódott, hogy ma Magyarországon lehetséges néhány embernek viszonylag kis anyagi ráfordítással kisközösségi rádiót létrehoznia. A kutatásból emellett az is kiderül, hogy e kisközösségi rádiók éves fenntartása az esetek többségében kevés pénzből is megoldható.

A fenntartási költségeket a rádiók több forrásból szerzik be, amelyek közül ki kell emelni a Műsorszolgáltatási Alap pályázatait. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy e pályázatokkal kapcsolatban több kritikus észrevételt is tettek a szektorban dolgozók, azaz az érdekvédelmi szervezetek és a pályázati kiírók között széles körű egyeztetésekre lenne szükség. Az ilyen rádiókban ritkán lehet csak reklámokat hallani, a hazai kisközösségi rádiók összesített bevételeinek ugyanis csupán 13 százalékát teszik ki a reklámok. Ez a „reklámmentes zóna” a hallgatók számára vonzó lehet, ám a kisközösségi rádiók még ebben a redukált formában is ragaszkodnak a reklámozás lehetőségéhez, hiszen a reklámok ellenértékeként beérkező pénz nagymértékben hozzá tud bizonyos esetekben járulni a rádiók fenntartási költségeihez.

Külön problémaként merült fel főleg a kisebb falvak, városrészek rádióinál a kevés önkéntes jelentkezése: számukra és a civil szervezetek számára a rádiók aktív közösségi élettel próbálják attraktívvá tenni a szabad rádiózást. A háromosztatú médiarendszerben a nem nyereségérdekelt rádiók – kereskedelmi és közszolgálati társaikkal ellentétben – változatos műsort kínálnak a hallgatóknak, ám a szférának a hallgatókkal való kommunikációjában mindenféleképpen fejlődnie kell. A kisközösségi rádiósok számára ráadásul számtalan esetben okoz gondot, hogy nincsenek megbízható adataik a hallgatottságukról és a hallgatóságukról, így egy ilyen irányú felmérés – például az ORTT finanszírozásában – hasznos lenne a szféra egésze számára.

A hivatalos szervekkel való kapcsolat vonatkozásában a kisközösségi rádiók sokszor úgy érzik, hogy nem alanyai, csupán tárgyai a hivatalos eljárásoknak, és az igényeik egyáltalán nem fontosak a hivatalos szervezetek számára. Véleményük a legtöbb esetben negatív a hivatalos szervek együttműködési és információadási gyakorlatáról. E körben több rugalmasságot, több empátiát várnának el a hivataloktól: azt, hogy legyenek tekintettel speciális kisközösségi rádiós igényeikre.

A kutatásból kitűnik e rádiós szféra sokszínűsége és változatossága, amely mindennapi munkájával talán hozzájárul a hazai civil társadalom megerősödéséhez is. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a nemes célok elérése érdekében a rádiósok (nem csupán anyagi) áldozatok tucatjait hozzák meg nap mint nap, és félelmeik a finanszírozási lehetőségek szűkülésével, a hivatalok nemtörődömségével, és ezáltal a rádió fenntarthatóságával kapcsolatban nem alaptalanok. Ennek ellenére a szférában dolgozók bizakodóak azzal kapcsolatban, hogy e kommunikációs forma jövőjét a médiapluralizmus jegyében minden érintett biztosítani akarja Magyarországon.

Reméljük, hogy kutatásunk eredményei egyre több civil szervezethez, közösséghez, hátrányos társadalmi réteg képviselőihez, potenciális műsorkészítőhöz, hallgatóhoz, érdeklődőhöz juttatják majd el a közösségi rádiózás értékeit, ezzel is elősegítve mind a hazai (kis)közösségi rádiózás fejlődését, a szólás-, és véleményszabadság fejlesztését, mind a helyi kisközösségek aktivizálását, azaz a demokrácia önfejlődésének folyamatát.

A kézirat lezárása: 2007. július

Irodalom

Atton, C. (2002) Alternative Media. London & Thousands Oaks & New Delhi: Routledge & Sage Publications.

Bildungszentrum BürgerMedien (2007) Interkulturális Média Képzés Európában. Budapest: Civil Rádiózásért Alapítvány.

Buda Béla & Sárközy Erika, szerk. (1999) Közéleti kommunikáció. Budapest: Osiris.

Cs. Kádár Péter (2004) Közösségi rádiózás. Budapest: Magyar Rádió Rt.

Gosztonyi Gergely (2003) Kisközösségi rádiózás – Ahol a hallgató hallható. In: Enyedi Nagy Mihály & Polyák Gábor & Sarkady Ildikó (szerk.) Magyarország médiakönyve 2003. Budapest: ENAMIKÉ.

Hargitai, Henrik, szerk. (2004) (Kis)közösségi rádiósok kézikönyve. Budapest: Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete.

Huszerl József & Péterfi Ferenc, szerk. (2003) Legalább ennyit a kisközösségi rádiózásról. Budapest: Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete.

Péterfi, Ferenc, szerk. (1992) A közösségi rádiózásról. PAROLA füzetek, Budapest.

Péterfi, Ferenc, szerk. (1999) Szabadon – A szabad, közösségi rádiózás lehetőségei Magyarországon. Budapest: Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete.

Rodrigez, C. (2001) From alternative media to citizens' media. http://www.ourmedianet.org/papers/om2001/Crodriguez.om2001.pdf (utolsó letöltés: 2007. július 22.)

Tóth Judit (2001) Szóla Rádió. Közösségi rádiózás Debrecenben. Médiakutató, ősz.

Velics Gabriella (2005) A közösségi rádiózás mint a társadalmi kommunikáció egyik színtere. In: Szretykó György (szerk.) Tömegkultúra és tömegmanipuláció a modern társadalomban. Pécs: Comenius.

Lábjegyzetek

1
Az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról.
2
Kivonat: Sajtóközlemény – Az európai közösségi média teljes elismertséget kíván magának (2006. július 13.), lásd http://www.civilradio.hu/dinamikus/ File/Download/sajtokozl_brusszel.doc (utolsó letöltés: 2007. július 22.).
3
Lásd http://ortt.hu/palyazatok/ 7/1149557330helyi_radio_20030716.doc (utolsó letöltés: 2007. július 22.).
4
Magyarországon a kutatás időpontjában összesen 242 rádió szolgáltatott műsort, ebből 62 tartotta közösséginek magát (50 darab kisközösségi és 12 darab úgynevezett „nagyközösségi” adó).
5
Lásd http://www.civilradio.hu/.
6
ORTT nyilvántartás: http://www.ortt.hu/nyilvantartasok/ 1174917929_kiskozossegi_20070326.xls (utolsó letöltés a kérdőívek feldolgozása idején: 2007. március 26.)
7
A kisközösségi rádiózás Magyarországon, http://www.ortt.hu/elemzesek/ 21/1173689316a_kiskozossegi_ radiozas_magyarorszagon_20070312.pdf (utolsó letöltés: 2007. július 22.). Bár a felmérést az ORTT 2005-ben készítette, valamilyen okból csak 2007 elején tette közzé honlapján.
8
A kutatási beszámoló teljes terjedelmében letölthető a Civil Rádió honlapjáról: http://www.civilradio.hu/dinamikus/ File/Download/kiskoz_kutatas_2007.pdf és http://www.civilradio.hu/dinamikus/ File/Download/kiskoz_kutatas_2007_mellekletek.pdf (utolsó letöltés: 2007. július 22.).
9
Kiemelten közhasznú egyesület formájában működő országos közösségi rádiós érdekképviseleti szerv, lásd http://www.szabadradio.hu/
10
Egy másik kérdésből az is kiderül, hogy a rádiók 70 százaléka az induláshoz képest jobb technikai feltételekkel dolgozott a felmérés pillanatában.
11
Lásd http://www.communityradiotoolkit.com/
12
A két szerzői jogvédő szervezet kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy az elemzések során a kapott százalékos adatokat minden válaszoló rádió vonatkozásában adtuk meg a tanulmányban. A Mahasz-EJI és az Artisjus kapcsán tovább árnyalhatja (a legtöbb esetben ronthatja) az arányokat, hogy igen nagy volt azon rádiók aránya, amelyek nem állnak kapcsolatban ezekkel a szervekkel (például csak szerzői jogdíjmentes felvételeket sugároznak).
13
Lásd a médiatörvény 77–78. §-át.
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
<>
2017 tavasz-nyár
> régebbi lapszámok
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink