Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2007 ősz

Politika

Ságvári BencePillók PéterGalácz Anna:

Az erőszak képei a magyar médiában

(2006. szeptember–október)1

Mindenki számára váratlan volt 2006 őszén az erőszakos budapesti eseménysor. A szeptemberi, a Magyar Televízió előtt, illetve Budapest több pontján zajló zavargások, majd ezt követően az október 23-ai utcai összecsapások korábban ismeretlen feladat és kihívás elé állították a magyar média képviselőit. Tanulmányunk négy – az események bemutatásában kulcsszerepet játszó – televíziócsatorna élő közvetítéseinek jellegzetességeit elemzi.2

1. Elméleti háttér

Általánosságban elmondható, hogy bármilyen, tiltakozó megmozdulásokon tapasztalt erőszak utólagos rekonstrukciója két, egymással szemben álló megközelítés alapján jellemezhető. A nemzetközi tapasztalatokat, a témával kapcsolatos irodalom megállapításait is figyelembe véve, ám szükségszerűen leegyszerűsítve a helyzetet, az egyik oldalon találjuk a „köztörvényes rend őreit”, míg a másikon az „emberi jogok szószólóit”. A 2006 őszén lezajlott budapesti eseményekkel kapcsolatban e két megközelítés akarva-akaratlanul összefonódott a pártpolitika által diktált, dominánssá tenni kívánt interpretációval.

Míg a valóságos, fizikai szembenállás az utcákon, a köztereken a rendőrség és a tiltakozók (a demonstrálók) között zajlik, addig a „diszkurzív küzdelem”, az „igazságkeresés” folyamatának, és ennek a közvélemény számára történő közvetítésének fő szereplőivé általában a politika (a politikusok), a média (az újságírók) és a felkért vagy „hivatalból” megszólaló szakértők, elemzők válnak. Számukra a belakható teret, az „arénát” a tömegmédia különböző csatornái jelentik. A küzdelem – kimondva-kimondatlanul – a közvélemény meghatározásáról, a saját narratíva dominánssá tételéről szól. Fontos, hogy ebben az esetben a közvélemény nem tévesztendő össze magának a „köznek” az amúgy sokféle, nehezen egységesíthető véleményével.

A média általános szerepe és az események helyszínén dolgozó tudósítók, a stúdióban lévő szerkesztők, műsorvezetők személyes közreműködése különös jelentőségű, hiszen az események interpretációja nem egy légüres, értéksemleges térben zajlik. Egy filmrendezőhöz hasonlóan, aki saját művészi koncepciójának megfelelően választja ki a számára megfelelő jeleneteket, természetesen az újságíró is aktív – sőt majdhogynem elsődleges – alakítója az események interpretációjának. Azonban „művészi szabadság” itt nem létezhet, hiszen ideális esetben alapvető szakmai, etikai szabályok orientálják és korlátozzák tevékenységét, ahol normának a szakmai professzionalizmus, a kiegyensúlyozottság és a pártatlanság tekinthető.

Magyarországon a televíziók és a rádiók (beleértve az ebben a tanulmányban elemzett közszolgálati műsor- és közműsor-szolgáltatókat) kötelezettségeit és a műsoraira vonatkozó elvárásokat a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény, vagy ismertebb nevén a médiatörvény szabályozza. A törvény az általános elvek között, a 4. § (1) bekezdésében rendelkezik arról, hogy a közérdeklődésre számot tartó eseményekről, a vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. A 23. § (2) bekezdésében a közszolgálati és közműsor-szolgáltatókra vonatkoztatva azt mondja, hogy ezeknek rendszeresen, átfogóan, elfogulatlanul, hitelesen és pontosan kell tájékoztatniuk

„…a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, a vételkörzetében élők életét jelentősen befolyásoló eseményekről, összefüggésekről, vitatott kérdésekről, az eseményekről alkotott jellemző véleményekről, az eltérő véleményeket is beleértve.”

A törvény tehát egyrészt szabályozza a műsorszolgáltatási tartalommal, illetve annak bemutatásával kapcsolatos elvárásokat. Ezen kívül a 4. § (3) és (4) bekezdésében előírja, hogy a politikai tájékoztató és a hírszolgáltató műsorokban a műsorvezetők, a hírolvasók, a tudósítók a politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot (kivéve hírmagyarázatot) nem fűzhetnek, továbbá a hírekhez fűzött véleményeket, értékelő magyarázatokat ennek feltüntetésével és szerzőjének megnevezésével, a hírektől megkülönböztetve kell közzétenniük.

Vagyis a magyar médiatörvényben megjelennek azok az általánosan elfogadott elvek, amelyek az európai közszolgálati médiumok esetében is irányadók: a tájékoztatás kötelezettsége, az események több szempontú bemutatása, a kiegyensúlyozottság és a semlegesség. Ezek azok az alapelvek, amelyek a világviszonylatban leginkább elfogadott közszolgálati BBC saját politikai műsoraival kapcsolatos iránymutatásokban is megtalálhatóak.3

E törvényi ideáknak némileg ellentmond az a tény, hogy a közvélemény (a közbeszéd) sikeres meghatározása egyben egy adott narratíva, interpretációs séma győzelmét is jelenti. Egy-egy ilyen narratívát elsősorban a politikusok, az állami szervek képviselői (például a rendőrség), a különböző szakértők és más, a médiában megszólalók manifeszt vagy akár látens módon létrejött alkalmi vagy állandó koalíciója képviseli, természetesen az újságírók támogatásával vagy éppen az ellehetetlenítésükre való törekvésével.

A fentiekben röviden felvázolt kép egy alapvetően konfliktusra épülő elméleti konstrukcióból indul ki. A valóság ennél természetesen némileg összetettebb, azaz az általunk elemzett események sem írhatók le mindenkor a két egymással szemben álló interpretáció, „a fekete és a fehér” küzdelmeként. Úgy véljük azonban, hogy érdemes ezt a szikár vázat tekinteni az elemzés keretének, annál is inkább, mivel a vizsgált időszakot követő belpolitikai történések, az utólagos értelmezések sok esetben még mindig ebben a mezőben mozognak.

Azokban a szituációkban, amelyekben a rendőrség is beavatkozik, az igazságért folytatott küzdelemben a médiá­ban megjelenő és az általa közvetített, egymással szemben álló interpretációk közvetve vagy közvetlenül egy-egy állam legalapvetőbb alkotmányos alapelveit, az ilyen konfliktushelyzetekkel kapcsolatban kialakult írott (például gyülekezési jog, véleménynyilvánítási jog) és (lényegében a társadalom kultúráját jellemző) íratlan szabályait közvetítik, fejezik ki.

Az erőszak kiteljesedésében, vagy éppen csökkenésében a médiának fontos szerepe lehet. Különösen igaz ez az élő közvetítés esetében, amely lényegében mindvégig jellemezte a 2006. szeptemberi–októberi eseményeket. A hírérték olyan nagyságrendű volt, hogy a televíziók valamennyi erőforrásukat mozgósították. Ugyanakkor éppen e felfokozott (és természetesen magától értetődő) közfigyelemből, illetve az események sajátosságaiból következik, hogy a közvetítések, a tudósítások során gyakran a média által képi és verbális eszközökkel közvetített megjelenítés a valóságnál sokkolóbb volt, vagy éppen az információhiány volt az, ami a nézőben frusztrációt okozott.

2. A kutatásról

Az elemzés során a három nagy országos televíziós csatorna (az M1, az RTL Klub és a TV2), illetve az események közvetítésében fontos szerephez jutó HírTV szeptember 18-a és 21-e közötti, illetve október 23-ai adásait dolgoztuk fel. Az ezekben a napokban zajló élő közvetítések, illetve folyamatosan készülő összefoglalások a közvélemény számára az események első számú, közvetlen interpretációs forrásaiként szolgáltak.

Munkánk során természetesen nem a televíziós közvetítéseken alapuló, tükörszerű rekonstrukció volt a célunk, hanem az, hogy e közvetítésekben, tudósításokban a valóság különböző reprezentációit keressük, középpontba helyezve az „igazságért folyó küzdelem” bemutatását.

Elemzésünk kvalitatív megközelítésű volt, nem alkalmaztuk a médiakutatásban is használatos kvantifikációs módszereket, azaz nem számszerűsítettük vizsgálati szempontjainknak megfelelően a különböző információkat, nem alkalmaztunk kódokat, kódrendszereket. A szinte folyamatos élő közvetítés miatt nem láttuk volna értelmét annak, hogy olyan elemzést végezzünk, amely csupán korlátozott eredménnyel járhatott volna. Ugyanakkor a kutatásba bevont médiumok esetében a vizsgált napok teljes anyagát megtekintettük, aprólékos jegyzeteket készítettünk, amelyeknek fontos részei voltak a szó szerinti idézetek is. Annak ellenére, hogy ezzel a módszerrel nem jutottunk számszerűsíthető, „kemény” adatokhoz, úgy véljük, hogy számos olyan jellegzetességet, összefüggést tárhattunk fel, amelyeket más módszer nem tett volna lehetővé.

Az átfogó, kvalitatív jellegű megközelítésből fakadóan a munka eredményének elsősorban a már közismert információk strukturált rendszerezése, illetve látens, mélyebb – talán inkább csak sejtett, de nem alátámasztott – összefüggések feltárása tekinthető. Így nem gondoljuk azt sem, hogy sikerült az események pontos menetével kapcsolatban új, eddig nem ismert információkat feltárnunk, ugyanakkor választ próbáltunk adni a Gönczöl-bizottság által megfogalmazott két alapkérdésre:

1. Információ és igazság: Voltak-e, és ha igen, akkor milyen jellegzetes, tendenciózus különbségek az egyes médiumok beszámolói között? Az egyes csatornákat követve hány különböző történet „kerekedik ki”, azaz hány oldala, eltérő olvasata van az igazságnak? Ezen belül hogyan teljesítette közszolgálatiságából adódó feladatát a Magyar Televízió (M1 csatornája)?

2. Beavatkozás a valóságba: Alkalmas volt-e az egyes médiumok közvetítése arra, hogy az események menetét valamilyen módon aktívan befolyásolja?

A fenti két alapkérdésre való válasz keresése során az alábbi, előzetesen meghatározott elemzési dimenziókat tartottuk szem előtt:

1. Narratíva: az események közvetítésének, interpretálásának legtágabban értelmezett „makrokerete”, a verbális és nem verbális kifejezőeszközök jellemző készlete, azon értelmezési szókészletek, alapvető attitűdök, szándékolt vagy nem szándékolt elfogultságok, amelyek alapvetően meghatározták a közvetítés jellegzetességeit.

2. Viszonyrendszerek, a szereplők ábrázolása: az események két főszereplő csoportjának (a tüntetőknek és a rendőröknek) bemutatása, a velük kapcsolatos attitűdök, illetve a helyszínen jelen lévő média (a tudósítók) saját szerepfelfogásának jellegzetességei.

Fontosnak tartjuk még megjegyezni, hogy tanulmányunkban nem értékeltük az eseményeket. Így nem lehetett célunk az események ok-okozati összefüggéseinek feltárása, sem a demonstrálók, sem pedig a rendőrség tevékenységének megítélése, vagy a szereplők jogi felelősségének esetleges felvetése, csupán a fent megfogalmazott kérdésekre való válaszadás – amennyire ez lehetséges – elfogulatlan kutatói szemmel.

3. Valóságértelmezési sémák

Az alábbiakban áttekintjük, hogy az egyes napok televíziós közvetítéseiben hogyan változtak az alapvető narratívák jellegzetességei. Itt, és a következő két elemzési dimenzió esetében is a rövid áttekintés alapvetően az adott nap (napok), illetve csatornák szerinti struktúra alapján valósul meg.

3.1. Narratívák

3.1.1. Az „ostrom” (szeptember 18.)

Az MTV ostromának média-főszereplője egyértelműen a HírTV volt, hiszen az események kezdetétől folyamatosan élő helyszíni tudósítást végzett. Az élő adásban a narratívát alapvetően a háborúval, a háborús cselekményekkel kapcsolatos kifejezések és szófordulatok, megállapítások jellemezték. Az ennek leírására szolgáló szókészlet használata ugyanakkor az események során tágabb kontextusként is szolgált. Az adásmenet szigorúan a történések elbeszélésére irányult, ok-okozati viszonyokat, összefüggéseket nem igazán ismerhettünk meg. A háborús értelmezési keretet erősítik a történéseket leíró, a tudósítók által használt kifejezések („ostrom”, „csata”, „támadás”, „bevétel”), és minden bizonnyal innen ered a szeptember 18-i Szabadság téri események azóta elterjedt elnevezése („a tévé ostroma”) is.

Az események forradalomként való értelmezése gyakran előfordul a HírTV adásában. A riporter és a bekiabáló tüntetők az eseményeket többször „forradalom”-nak nevezik, sőt a riporter is több esetben használja a „forradalmi” jelzőt is a hangulat leírására („Azt kell mondanom, hogy forradalmi hangulat van!”) E kontextusban a forradalom egyik célja a sajtószabadság megvalósítása volt, az erőszakos cselekményeket elsődlegesen kirobbantó közvetlen ok pedig a tüntetők által összeállított petíció beolvasásának megtagadása. Ahogy a helyszínen lévő riporter megfogalmazza: „A közszolgálati feladat nem teljesítése.”

Az említett „forradalom” másik célja Gyurcsány Ferenc távozása, illetve a kormány leváltása, amelyet a riporter fogalmaz meg célként, de ez a követelés a skandáló tömegből is behallatszik. E gondolatmenetben az események kiváltó oka „Gyurcsány Ferenc trágár beszéde”. Ezen kívül az események rendszerváltásként való értelmezése, meghatározása is többször előfordult a közvetítésben, sőt a riporter több esetben konkrét párhuzamot vont az 1956-os és a Szabadság téri események között. Jelentős mértékben árnyalja a „forradalom-narratívát”, hogy az eseményeket és a cselekményeket (az erőszakos rombolást) a HírTV-n több esetben is értelmetlennek és feleslegesnek minősítik, a résztvevők cselekedeteit pedig gyújtogatásnak, rombolásnak, betörésnek tartják.

Egészen más nézőpont jellemezte a közszolgálati M1 tudósításait. A Magyar Televízió munkatársai számára a szeptember 18-ai helyzet kétféle szempontból is új volt. Egyrészt a tüntetők azt az épületet „ostromolták”, ahol éppen munkájukat végezték. Másrészt kiemelt eseményként kezelték a történteket, és ilyen megközelítésből szerették volna tájékoztatni a nézőket. Egyik helyzetre sem volt még kialakult protokoll. A bemutatott képanyagokat tekintve a szerkesztők az idő előre haladtával sem igazán tudták válogatni, hiszen csak azokat lehetett leadni, amelyet képesek voltak a – többször is deklarált – nehéz körülmények között elkészíteni. Az ostromot bemutató felvételek a HírTV felvételeihez nagyban hasonlítanak, azaz olyan – az események sűrűjében lévő – kézi kamerás felvételekről van szó, amelyeknél a kép sokszor imbolyog, és rendszeresen behallatszanak a tüntetők és a rendőrök hangfoszlányai is. Az M1 adása egyértelműen és kézenfekvő módon az ostromlottak szemszögéből mutatja be az eseményeket, az adásban látható képek egyértelművé teszik a nézők számára is az ostromlottak perspektíváját.

A TV2 szeptember 18-ai közvetítéseit kettős bizonytalanság jellemezte. A csatornának saját kamerás felvételei az élő közvetítés alatt nem voltak, így a képi információt a HírTV-től átvett – sokszor régebbi – anyagok jelentették. (Ezen kívül telefonos tudósítóik voltak a helyszínen.) A közvetítést tehát kontrollálni nem tudták, ugyanakkor folyamatosan kommentálniuk, értelmezniük kellett az eseményeket. Számos olyan váratlan helyzet adódott, amellyel kapcsolatban lényegében csak találgatások hangzottak el, a műsorvezetők hipotéziseket gyártottak arra vonatkozóan, hogy éppen mi történik, így próbálva rekonstruálni az eseményeket. A közvetítés narratíváját e csatorna esetében is a háború, a hadi tudósítások szókészlete uralta. Jól megfigyelhető jelenség volt (hasonlóan a másik kereskedelmi csatornához) a sérültek és sérülések iránti folyamatos érdeklődés. A TV2-höz hasonlóan az RTL Klub is a HírTV képanyagát vette át, a narratíva itt is „háborús”, ugyanakkor jellemző az események elítélése, azok „sajnálatos eseményként” való minősítése.

3.1.2. „A közrend megbontása” (szeptember 19–21.)

A szeptember 18-át követő két-három nap közvetítéseiben az alapvető narratíva részben megváltozott. Megfigyelhető különbség az azonnali (élő) és a szerkesztett anyagok között a narratívák kiforrottsága és használata. Az első nap eseményeire jellemző, néha már-már kaotikus helyzet ekkorra jelentősen módosul. A forradalmi narratíva már teljesen eltűnik, csupán egyes megszólaltatott tüntetők elevenítik fel, ez azonban „hivatalos”, a médiából származó visszacsatolást már nem kap. A háborús narratíva, az erre jellemző szókészlet is halványulóban van, egyre ritkábbak a vágatlan élő bejelentkezések, azaz egyre több idő van (az amúgy mennyiségét tekintve jóval kevesebb) esemény elemzésére, utólagos kommentálására. Ezek során azonban még gyakran előfordul, hogy az eseményeket a háborús metaforába sorolható szavakkal ragadják meg, például: „elhúzódó harc”, „állóháború”, „ostromállapot” stb.

Az összefoglaló jellegű hírműsorok nagy részében a legfontosabb értelmezési keretté a békés tüntetők és a randalírozók szembeállítása válik. Nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a két csoportot egymástól elválasszák, azonban egyik csatorna sem törekszik annak mélyebb elemzésére, hogy e két társaságnak mi köze van vagy lehet egymáshoz. (Sokszor hangsúlyozzák, hogy a Kossuth tériek elhatárolódnak a rendbontóktól, de az is elhangzik, hogy a csoportok általában onnan indulnak a randalírozások helyszíneire, tehát a helyzet korántsem egyértelmű.) Néhány pillanatra fel-felbukkan a futballhuligánok narratíva is, de ennek jelentősége már nem meghatározó, terjedelemben sem sokat foglalkoznak vele.

3.1.3. Egy hosszú nap éjszakája (október 23.)

Az október 23-ai események kapcsán az értelmezési keretek meghatározása korántsem egyértelmű. Ez abból is következik, hogy egy lényegében 24 órán keresztül zajló, számos szakaszra bontható eseménysorozatról van szó. Az egyes csatornák adásaira jellemző, illetve az általános narratíva meghatározásához alapvetően a késő délutántól kezdődő eseményeket vettük alapul, hiszen ettől kezdődően indulnak meg a folyamatos tudósítások. Szemben a szeptemberi eseményekkel, amikor lényegében az erőszakos cselekmények voltak a középpontban, október 23-án az összecsapások egyértelmű kirobbanásáig még inkább az ugyan feszültséggel teli, de ünnepi hangulat volt a meghatározó. Ezt követően azonban a különböző narratívák a legkönnyebben két dimenzió sajátos mátrixaként értelmezhetők. Az egyik „tengelyen” találjuk a rendőrség tevékenységének megítélését, míg a másikon (az ettől természetesen nehezen elválasztható) sérült emberek ábrázolását, a sérülés mint esemény hangsúlyosságát.

A HírTV adásaiban az élő közvetítések, illetve a rendszeres híradók mellett délután az ünnepi műsor folyik tovább – igaz, az eseményekre való sűrű reflektálással. Azonban már kora délután a rendőrség tevékenységének jogossága, illetve erőszakossága válik az egyik központi témává. A háborús szókészlet – így a „harc” mint általános narratíva – talán minden eddiginél hangsúlyosabban van jelen. Sajátos műfaj a csak e csatornán látható newsbar, amikor tömör, egymondatos információk váltják egymást. Ezek szikár formában közvetítik az alaphangulatot. Két példa az összecsapások súlyosságának hangsúlyozásával kapcsolatban: „Tudósítónk szeme láttára lőttek szemen egy tüntetőt, akinek ömlik a fejéből a vér.”, „Súlyos sérültje is van az oszlatásnak, mert a Bazilika mellett egy férfire többször rálőttek.” A későbbiekben egyre inkább a rendőri brutalitás hangsúlyozása, illetve ehhez kapcsolódóan a sérültekről való beszámolók válnak a közvetítés központi témájává, és a szóhasználatban, a jelzőkben, kifejezésekben is fokozatosan kirajzolódik a „jó” és a „rossz” közötti küzdelem. Az előbbit a békés tüntetők, míg az utóbbit a rendőrség testesíti meg.

A közszolgálati M1 szintén a háborús narratívát használja közvetítésében, azonban e csatorna esetében érezhető a leginkább az értéksemlegesség, a kiegyensúlyozottságra való törekvés, mind az arányosság (a rendőrség, a tüntetők szerepének megítélése), mind a szenzációhajhászás (például a sérülés mint központi téma, a sérültek mint főszereplők) tekintetében. Ennek része az, hogy a rendőrök tevékenységét radikálisnak ítélik ugyan, de velük szemben egyértelmű kritikát, felháborodást nem fogalmaznak meg (ellentétben a HírTV-vel, illetve az RTL Klubbal). Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy az M1-en csupán marginális kérdés a Fidesz-rendezvény közönségének és az erőszakos tüntetőknek „a szándékos, vagy szerencsétlen egymásra tolása”. Oka ennek az is, hogy amikor ezek az események zajlanak, akkor a csatorna csupán óránként jelentkező, néhány perces híradót sugároz, a folyamatos élő közvetítés csak este 7–8 óra körül kezdődik el.

Az RTL Klub által alkalmazott narratívában amellett, hogy a többi csatornához hasonló háborús szókészlettel operál, erősen érezhető a kereskedelmi televíziókra természetesen más területeken is jellemző szenzációkeresés. Ez röviden annyit jelent, hogy a tudósítások előterében a sérülésekkel kapcsolatos információk állnak, illetve ehhez kapcsolódóan hosszas elemzésnek vetik alá a rendőrség által használt fegyvereket is. Az RTL nem marad semleges a rendőrséggel kapcsolatban, egyértelműen szerencsétlen, félresikerült akcióként értékelik a demonstrálók két csoportjának „összekeverését”, az ehhez kapcsolódó politikai felelősség keresése azonban nem jellemző.

A TV2 tudósításaira ugyanaz a szenzációközpontúság jellemző, mint az RTL Klubéira. Ennek egyik kitüntetett terepe az Aktív című műsor, amely a tervezett témájától eltérve szintén az aktuális eseményekkel foglalkozik. A rendőrség tevékenységével kapcsolatban azonban inkább az M1-re jellemző megközelítés a jellemző, azaz határozott állásfoglalás nélkül, inkább érték- és ideológiamentesen tekintenek rá.

3.2. A rendőrség ábrázolása

3.2.1. Rendőrök az „ostrom” jeleneteiben (szeptember 18.)

Fontos különbség az egyes csatornák tudósításai között, hogy a HírTV alapvetően a tüntetők oldaláról mutatja be az eseményeket, a kamera és a helyszínen lévő tudósító is végig a tüntetők között mozog. A „mi-tudatot” erősíti, hogy a helyszínen lévő riportert és a stábot ugyanolyan „csapások” érik, mint a résztvevőket: a könnygáz, a vízágyú sugara őket is fenyegeti. Valószínűleg ez a perspektíva az egyik oka annak, hogy ezekben a beszámolókban a rendőrség alapvetően negatív jelzőkkel, negatív szereplőként jelenik meg. A riporter a gázspray-t és a vízágyút is fegyvernek minősíti, amelyet a rendőrök „könyörtelenül” bevetnek. Több alkalommal kap a riporter is a gázspray-ből, felháborodása közvetlenül érezhető. Megfogalmazása szerint a rendőrség hibás, mert nem engedi be a résztvevőket az épületbe. Gondolatmenete szerint ezért a tüntetők csalódtak a rendőrökben, sőt azt sugallja, hogy a Szabadság téren ők voltak a provokáció kezdeményezői. Többször elhangzik, hogy a rendőrség támadja a tüntetőket, erőszakkal kiszorítja őket a térről, ha kell, semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, és könyörtelenek („Megörökítettük azt a pillanatot, amikor a rendőrség megtámadta a demonstrálókat, vagy fellépett velük szemben.”)

Az M1 közvetítésében a tudósítók és a riporterek a rendőrökkel érezhetően szimpatizálnak, sőt kicsit „aggódnak” is értük. Nem érzik megnyugtatónak azt, ha nem látnak rendőröket, nem értik, hogy miért engedik tevékenykedni a randalírozókat, és miért nem állítják meg őket. Sőt néha kifejezetten érezhető a riporterek beszámolóiban, hogy szorított helyzetükben valósággal „szurkolnak” a rendőrségnek. Jelentős különbség az M1 esetében a HírTV adásaihoz képest, hogy a felvételek során gyakran lehet intézkedő rendőröket látni, a riporterek személyes kontaktusba kerülnek a hatóság embereivel, míg a tüntetőkkel nem (hiszen nem tudnak kimenni az épületből).

Az RTL Klub adásában a rendőröket folyamatos kritikával illetik. Nem festenek kedvező képet a rendőrökről, ennek oka azonban inkább a látványos intézkedések elmaradásában keresendő. Szavaikból úgy tűnik, hogy a teljes káosz és dezintegráció állapotában van a rendőrség, „nincsenek a helyzet magaslatán”. A rendőrség beavatkozásait sokszor elemzik az adás során, aminek oka részben az egyik riporter rendőrségi tudósító múltjában is keresendő. Itt érezhetően nagyobb hozzáértéssel elemzik a rendőri cselekményeket, mint más csatornákon.

A TV2 közvetítésében a rendőrök számát alapvetően kevésnek ítélik, tevékenységüket és közbelépésüket nem tartják megfelelőnek („Én meg tudom mondani, hogy hány rendőr van a Köztársaság téren: kevés!”). Hasonlóan az M1 közvetítéséhez, „izgulnak” is a rendőrökért, a téren folyó rendőri akciókat (például „vízágyús akció”) aggodalommal figyelik. A tudósításokban beszámolnak rendőri sérültekről, akik sínbe tett kézzel, többen sorban állnak vagy hordágyakon fekszenek.

3.2.2. Rendőrök a kollektív erőszak utcai jeleneteiben (szeptember 19–21.)

A rendőrség szerepének értékelése kulcsfontosságú mind az élő, mind az összefoglaló típusú műsorban. Míg a hírösszefoglalókban visszanézve próbálják értékelni a rendőrség teljesítményét, addig az élő közvetítések során az azonnali, közvetlen impressziók alapján vonnak le következtetéseket. A szeptember 19-én, a helyszíneken lévő tudósítókhoz intézett kérdésekből kiindulva, azt a következtetést lehet levonni: a televízió ostromának esetében az a közmegegyezés alakult ki, hogy akkor a rendőri intézkedéssorozat nem volt elég hatékony. Ez a vélekedés szinte minden csatornára jellemző, az ekkor készült tudósítások rendőrökkel kapcsolatos fő témája a felkészültség.

A határozottságot, az erőteljes fellépést pozitívumként emelik ki a különböző csatornák, bár a HírTV-ben – ugyan verbálisan csak elvétve, inkább a képi megjelenítésben – felmerül a rendőri „brutalitás” témája (még nem feltétlenül ezzel a kifejezéssel). Ehhez kapcsolódik egy hosszabb bejátszás is egy – a Magyar Rádiónál állítólag eltűnt – nőről, akit társa keres. Az élő tudósítások során néha egyéb kritika is éri a rendőröket, elsősorban azért, mert cselekedeteiket nem látják logikusnak az újságírók.

A HírTV részletesen foglalkozik a tüntetők sérüléseivel. Az egyik, gyakran ismételt, kommentár nélküli képsorozat a Könnygázgránáttal fejen lőtték címet viseli, és az MTV ostromáról szóló rövid összeállítás is főként sebesült tüntetőket mutat. A másnap (szeptember 20-án) készült felvételekből összevágott kommentár nélküli anyag is a rendőri túlsúlyt emeli ki, és sokszor mutatja a rendőri intézkedéseket (például tüntető a földön, miközben megbilincselik, míg a többi rendőr összezár az intézkedést végző társuk körül). Verbálisan azonban ezeket a képanyagokat még nem kommentálják. Ugyanakkor felbukkannak azok a témák, alapvető tételek, amelyekkel a későbbiek során a rendőrség tevékenységét jellemzik („…senki sem érti, hogy hogy lehet az, hogy fejmagasságban belelövik a tömegbe a könnygázbombákat”).

3.2.3. Rendőrök és civilek (október 23.)

Október 23-ára a HírTV rendőrséggel kapcsolatos nézőpontjára egyértelműen az erőteljes kritikai hangvétel volt jellemző. Már a kora délutáni hírösszefoglalók beszámolói is arról szólnak, hogy „a rendőrök járókelőket lőnek…”. Ez az alaphang aztán az este folyamán végig fennmarad, kiegészülve a sérülésekről, a sérültekről szóló sokkoló információkkal. A többi csatornához képest (ahol alig-alig beszélhetünk ilyen személyekről), a HírTV műsorában több a megszólaltatott elemző-szakértő. Más televíziók szinte egyáltalán nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy a rendőrség, a mentőszolgálat, illetve a pártok képviselőin kívül egyéb személyeket is megszólaltassanak. A HírTV adásában van példa olyan, stúdióban lévő szakértőkre („biztonsági szakértő” és „politológus”), akiknek üzenetei a titulusukból fakadóan magasabb szintű legitimációval bírnak. Ők azok, akik az „utcáról”, az események sűrűjéből érkeznek a stúdióba, és egyértelműen elítélik a rendőrség tevékenységét, „súlyos hibaként” jelenítve meg azt. Az alábbi két newsbar-üzenet is hűen fejezi ki a rendőrséggel kapcsolatos attitűdöt, elsősorban azzal, hogy egy rövid mondatban, többértelműségre utalóan, ám a kontextus, az ok-okozati viszonyok feltárása nélkül közöl információt az esetleges rendőri túlkapásokról: „Látszólag ok nélkül fújtak le egy hajléktalant a Vámház körúton a rendőrök, majd jóízűen nevettek rajta – jelentette az Index tudósítója”, „Később egy francia fiatalt is megvertek a rendőrök a Vámház körútnál, megbotozták, majd magára hagyták.” Már hajnalban, az egyik utolsó telefonos bejelentkezés során a tudósító arról számol be, hogy „trágár szavak közepette neki is megígérték, hogy agyon lesz verve, amiért felvették a rendőröket”. Amikor pedig ezt jelenteni akarja valamilyen felettes rendőri vezetőnek, akkor ehhez semmilyen támogatást nem kap, sőt elküldik a helyszínről.

A rendőri túlkapásokat ábrázoló felvételek rendszeresen visszatérnek az este folyamán. A Donatella della Porta4 által megalkotott tipológiát figyelembe véve az M1 közvetítésével kapcsolatban elmondhatjuk, hogy – főleg az esti órákban, de azt követően is – elsősorban neutrális, inkább érzelemmentes, „technokrata” attitűddel közelítettek a rendőrséghez. Ennek keretében beszélhetünk az agresszió mentségeinek részleges igazolásáról, ugyanakkor a rendőrök hősiességének dicsérete egyáltalán nem fordul elő (ahogy egyébként más csatornáknál sem). Érdekesség, hogy a más csatornákon (a HírTV-n, az RTL Klubon) már jóval korábban megemlített gumilövedék-használat ténye itt csak háromnegyed 11 körül jelenik meg konkrétan, és még akkor is csak találgatásnak minősítik. Fontos azt is megjegyezni, hogy a közszolgálati csatornán általában többet foglalkoznak az erőszakhoz vezető közvetlen események bemutatásával, azaz a „ki kezdte” problematikájával. Ez a megközelítés csak a tudósítás legvégén módosul némiképp, amikor a helyszínen tartózkodó újságíró is „kap egy kicsit” a rendőröktől, azonban még ez az incidens sem változtat a rendőrséggel szembeni előítélet-mentes hozzáálláson.

Az RTL Klub tudósítója személyesen is belekeveredett abban a tömegoszlatásba, amely a Fidesz nagygyűléséről érkezőket is akarva-akaratlanul érintette. Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy bejelentkezéseiben egyértelműen elítéli a rendőrségi beavatkozást. A stúdióban ülő szerkesztővel folytatott párbeszéd során „félresikerült akcióról”, „elképesztő szituációról” beszélnek. Ez a rendőrséget érő kritika azonban más, mint az, amely a HírTV kommentárjait határozza meg; nem érezzük mögötte az egyértelmű politikai kapcsolódást. Míg az utóbbi azt sugallja, hogy ez előre eltervezett, szándékos cselekedet volt, addig az RTL Klub inkább az inkompetenciát, a dilettantizmust állítja előtérbe.

A TV2 rendőrökhöz való viszonyát távolságtartás jellemzi. Nem hallunk ítélkezést a rendőri beavatkozásról, ugyanakkor a tudósításokban mérlegelik, hogy megtörtént-e az ominózus „rátolás”. A csatorna nem áll egyértelműen egyik fél oldalára sem, azonban a visszafogottság ellenére is a szenzáció, a sérülés, a sérült emberek látványa a leghangsúlyosabb üzenet, amelyet a nézők felé közvetít.

3.3. A tüntetők, a demonstrálók ábrázolása

3.3.1. Az ostromlók (szeptember 18.)

A HírTV adásában a tudósító spontán megmozdulásnak, nem pártpolitikai rendezvénynek minősíti az eseményeket. A résztvevőket sok esetben „tömeg”-nek, „tüntetők”-nek vagy „fiatalok”-nak hívják. Ők azok, akik agresszívan viselkednek. A tevékenységük leírására használt szavak: „betörik”, „felgyújtják”, „támadják”, „dobálják”, „ütik”. Ugyanakkor, részben szimpátiát is keltve a nézőben, kiemelik, hogy a résztvevők szolidárisak egymással, óvják egymást a robbanó autók okozta esetleges sérülésektől, sőt támogatják a tűzoltókat, vagy éppen kimenekítik a bajba került rendőrt az égő vízágyús autóból. A helyszínen lévő tudósító a közvetítés során inkább a tüntetőkkel szimpatizál, félti őket, hogy meg ne sérüljenek, és sebesültekről is csak az ő táborukból számol be. A rendőrök iránt ilyen gesztust nem tesz. A demonstrálók cselekményeinek leírására több esetben „lágyabb”, kevésbé súlyos megfogalmazást használ a riporter, mint ahogyan azt az élő képek mutatják. Így lesz többek között a rendőrsorfal és a MTV bejáratának különböző eszközökkel való megtámadása „megközelítés”, vagy amikor a rendőrökre bottal támadnak, akkor az ütés csak a rendőrség részéről számít „hatalmasnak” („Csak nehogy megsérüljön valaki az ott lévő tüntetők közül”).

A M1-en az ostromban részt vevők megnevezése általában „tüntetők”, „mindazok, akik kint vannak a téren”, vagy esetleg „demonstráló tömeg”. Igaz ez még akkor is, ha a riporter érezhetően nem tudja teljes mértékben kivonni magát az események hatása alól. A részvevők létszámát több ezer főre becsülik, de a céljaikról, a rombolás valódi okáról még találgatás sem nagyon hangzik el az adásban. Sokszor hallhatjuk ugyanakkor, hogy (kint) a Szabadság téren tartózkodók két részre bonthatók: van egy békés és kíváncsi, az erőszakos eseményektől távolabb, hátul ácsorgó csoport, és vannak a bejárat közvetlen közelében lévő ostromlók.

A demonstrálókkal kapcsolatban a TV2 közvetítésében a „fiatalok”, a „tömeg” vagy a „csoport” megnevezéseket használják. Fontos, hogy – más csatornákhoz hasonlóan – megkülönböztetik a békés résztvevőket és az érdeklődőket a tevőlegesen cselekvőktől. Az összefoglalóban a történéseket „verekedés kitörése”-ként jellemzik. A stúdióban lévő műsorvezetők alapvetően elítélik az eseményeket, úgy érzik, hogy a tüntetők is tudják: az eredeti demonstráció céljainak nem használ az, ami most történik.

Az RTL Klub értelmezésében először békés tüntetésként kezdődtek el az események. Ennek megfelelően a tudósítás elején a demonstrálók megnevezése a más csatornák esetében is gyakori „fiatalok”, „tüntetők” vagy „tömeg”. Az események előre haladtával ugyanakkor egyre inkább a nem semleges, értékterhelt kifejezések irányába tolódik el az értelmezés. Előfordul például a „rendbontók”, a „székházfoglalók” megnevezés is.

3.3.2. Békések és békétlenkedők (szeptember 19–21.)

A tüntetők ábrázolása ebben az időszakban – mint már fent említettük – két részre szakad: békés tüntetőkre és azokra, akik részt vettek az utcai zavargásokban. A tudósításokban többnyire még mindig „tüntetőkről” vagy „demonstrálókról” esik szó, de egyre elterjedtebbek az egyéb, pejoratívabb megfogalmazások is. Ezek használatának gyakorisága nem tér el az egyes csatornák esetében, illetve az egyes kifejezések tendenciózus használata nem jellemező. Az egyetlen kivételt talán csak a HírTV jelenti, amely többször használja a „fiatalok” szót, de nem feltűnően sokszor. A jellemző megnevezések: „rendbontók”, „vandálok”, „randalírozók”, „huligánok”. Ehhez kapcsolódóan az eseményeknek a megnevezése sem „tüntetés” vagy „demonstráció”, hanem „céltalan rongálás”, „huliganizmus”. Az összefoglalókban kevésbé emocionális megnevezések, mint például „zavargások”, „történések” is előfordulnak.

A tüntetők megjelenítésében inkább a képi megoldások alkalmazásában van különbség. Mint korábban már említettük, a HírTV-n gyakrabban látjuk a tüntetőket úgy mint a rendőri intézkedés alanyait vagy sérülteket. Többször dolgoznak továbbá a helyszínen lévő, ám nem erőszakos demonstrálók képeivel (például fiatal lány magyar zászlóval vonul a körúton). A többi csatorna esetében a résztvevőknek inkább az erőszakosabb arca látszik: többször mutatják a kőzáporokat vagy más erőszakos(abb) cselekedeteket.

Hozzá kell tennünk azt is, hogy a HírTV tudósítói általában sokkal jobban látják a rendőrség akcióit, mint a többi csatorna riporterei. Ennek oka az, hogy az élő tudósítások során (az elhelyezkedést illetően) legtöbbször a tüntetők oldaláról nézik a történéseket. Ez a „stratégiai pozíció” gyakran verbálisan is kifejeződik, és a tüntetőkkel való azonosulást mutat („Nehezen tudtunk elmenekülni a gumibotok szorításából”, „A rendőrök megindultak felénk a Blaha Lujza téren, és függetlenül attól, hogy sajtó vagy tüntető vagy randalírozó fiatal, mindenkit ott ütöttek, ahol értek, és pajzzsal toltak maguk előtt minket”).

3.3.3. „Áldozatok” (október 23.)

A HírTV esetében a tüntetők ábrázolásával, képi és verbális megjelenítésével kapcsolatban az október 23-ai helyzet némileg hasonlítható az MTV székházának ostroma (illetve az azt követő napok) esetében tapasztaltakhoz. Azaz e napon is azt volt a jellemző tendencia, hogy a HírTV került a legközvetlenebb (elsősorban fizikai) viszonyba a tüntetőkkel. (Természetesen nincs szó feltétlen érzelmi azonosulásról.) Ez részben azért alakulhatott ki, mert a többi csatorna valós vagy éppen vélt félelméből, elővigyázatosságából fakadóan, illetve néhány konkrét inzultus miatt kevésbé „merészkedett csak be az események sűrűjébe”. Nem kimutatható, hogy volt-e ennek valamilyen hatása az események súlyosságának utólagos értékelésében, ám – a HírTV-t kivéve – szinte minden csatorna esetében megjelent a helyszíni tudósítók testi épsége iránt érzett aggodalom, amely a leginkább a „vigyázz magadra” búcsúzás, illetve a „békés éjszakát, és ne támadjanak tévésekre…” adászáró jó tanács formájában hangzott el. A tüntetők ábrázolásában különös hangsúlyt kapnak a sérültek, azok, akik sok esetben maguk mutatják be vérző sebeiket, alátámasztva a „brutális rendőrattakról” szóló beszámolókat. Hozzátartozik azonban az igazsághoz az is, hogy a felvételeken csupán néhány sérültet látunk, ők azok, akik vágóképként, akár többször egymás után megjelennek az este folyamán.

Az M1 által a tiltakozókról közvetített kép az este folyamán többnyire végig neutrális keretek között marad. A szóhasználatban elválnak egymástól a békés és a kevésbé békés tüntetők. Ugyan kisebb támadás éri az egyik közvetítő kocsit a tüntetők részéről, ám ez nem változtat alapvetően az attitűdökön. Az M1 képein lényegében alig látunk sérültekről készült felvételeket, az sem jellemző, hogy egy-egy sokkoló képsort több alkalommal mutatnának. Van ugyanakkor interjú megsérült tiltakozóval.

Az RTL Klub és a TV2 „tüntetőképe” ennél jóval kevésbé karakteres, bár a különböző sérülések természetesen számukra is érdekesek. Mindkét csatornán fontos kérdés az egyes csoportok keveredése (a „rátolás”). Ezzel kapcsolatban megállapítható – bár ez egyik csatorna esetében sem központi kérdés –, hogy míg az RTL-nél egyértelműnek tűnik az az érvelés, hogy a békés, ártatlan embereknek nem volt esélyük, hogy elkerüljék a rendőri intézkedés helyszínét (bár egy másik tudósítójuk ezzel némileg ellentétes véleményt fogalmaz meg), addig a TV2 ezzel kapcsolatban kedvezőbb tapasztalatokról számol be.

4. Néhány következtetés

Nem vitás, hogy voltak tendenciózus különbségek az egyes csatornák közvetítései között. Ezek közül elsősorban a HírTV szeptember 18-ai, illetve október 23-ai közvetítései, illetve más csatornák beszámolói közötti eltérések emelendőek ki. A két nagy kereskedelmi csatorna bulvárosabb, szenzációhajhászabb stílust követett, ami elsősorban az M1 visszafogottabb attitűdjével állítható szembe. Ugyan ez a maga nemében nem tekinthető újdonságnak, azonban egy ilyen horderejű eseménynél, ahol több százezer (millió) ember számára jelentették az elsődleges információforrást, és egyben orientáló, interpretációs pontot, az adás által sugallt hangsúlyok korántsem közömbösek. Az október 23-ai eseményekkel kapcsolatban jelentősebb eltérések voltak az egyes csatornák között abban a tekintetben, hogy mennyire volt súlyos és megmagyarázhatatlan a rendőrség fellépése, amellyel szándékosan vagy szerencsétlen módon egyesítette a különböző tiltakozó csoportokat. Nem találtunk ugyanakkor olyan elemeket a közvetítésekben, amelyek alkalmasak lettek volna arra, hogy valamilyen módon aktívan befolyásolják az események menetét. Arra sem találtunk utalást vagy bármilyen bizonyítékot, hogy a helyszínen lévő tudósítók akár szándékosan, akár nem szándékosan aktív alakítóivá váltak volna a történetnek.

Általános tanulsága azonban az általunk elemzett közvetítéseknek, hogy a magyar média ezen része többnyire felkészületlen volt az események professzionális médiareprezentációjára. Érthető módon (az események szokatlanságából és hirtelenségéből adódóan) nem álltak rendelkezésére azok a szakmai rutinok, kialakult protokollok, amelyek alkalmazásával úrrá lehetett volna lenni a kezdeti problémákon, sőt ezek sok esetben még az események „érett” szakaszában (azaz október 23-án késő este, illetve éjszaka) sem voltak kézzelfoghatóak. Különösen a jogi és a rendőrségi (szak)ismeretek hiánya – amelyek törvényileg és szakmailag szabályozzák az ilyen események során a rendőrség és a tüntetők jogait – bizonyult fájdalmasnak. Természetesen nem az ezekhez való mechanikus ragaszkodás lett volna kívánatos, azonban számos félreértést, találgatást, így a nézők elbizonytalanodását is el lehetett volna kerülni.

A tudósításokban, illetve a szerkesztési elvekben az egyik legnagyobb kihívás a folyamatosan beérkező információk továbbadása, illetve interpretálása volt. Nem volt könnyű egyensúlyt találni a nem ellenőrzött források, a kétes információk felelőtlen átvétele, illetve az esetleges „bakitól” való félelem által életre hívott túlzott távolságtartás között.

3.3.3. „Áldozatok” (október 23.)

A HírTV esetében a tüntetők ábrázolásával, képi és verbális megjelenítésével kapcsolatban az október 23-ai helyzet némileg hasonlítható az MTV székházának ostroma (illetve az azt követő napok) esetében tapasztaltakhoz. Azaz e napon is azt volt a jellemző tendencia, hogy a HírTV került a legközvetlenebb (elsősorban fizikai) viszonyba a tüntetőkkel. (Természetesen nincs szó feltétlen érzelmi azonosulásról.) Ez részben azért alakulhatott ki, mert a többi csatorna valós vagy éppen vélt félelméből, elővigyázatosságából fakadóan, illetve néhány konkrét inzultus miatt kevésbé „merészkedett csak be az események sűrűjébe”. Nem kimutatható, hogy volt-e ennek valamilyen hatása az események súlyosságának utólagos értékelésében, ám – a HírTV-t kivéve – szinte minden csatorna esetében megjelent a helyszíni tudósítók testi épsége iránt érzett aggodalom, amely a leginkább a „vigyázz magadra” búcsúzás, illetve a „békés éjszakát, és ne támadjanak tévésekre…” adászáró jó tanács formájában hangzott el. A tüntetők ábrázolásában különös hangsúlyt kapnak a sérültek, azok, akik sok esetben maguk mutatják be vérző sebeiket, alátámasztva a „brutális rendőrattakról” szóló beszámolókat. Hozzátartozik azonban az igazsághoz az is, hogy a felvételeken csupán néhány sérültet látunk, ők azok, akik vágóképként, akár többször egymás után megjelennek az este folyamán.

Az M1 által a tiltakozókról közvetített kép az este folyamán többnyire végig neutrális keretek között marad. A szóhasználatban elválnak egymástól a békés és a kevésbé békés tüntetők. Ugyan kisebb támadás éri az egyik közvetítő kocsit a tüntetők részéről, ám ez nem változtat alapvetően az attitűdökön. Az M1 képein lényegében alig látunk sérültekről készült felvételeket, az sem jellemző, hogy egy-egy sokkoló képsort több alkalommal mutatnának. Van ugyanakkor interjú megsérült tiltakozóval.

Az RTL Klub és a TV2 „tüntetőképe” ennél jóval kevésbé karakteres, bár a különböző sérülések természetesen számukra is érdekesek. Mindkét csatornán fontos kérdés az egyes csoportok keveredése (a „rátolás”). Ezzel kapcsolatban megállapítható – bár ez egyik csatorna esetében sem központi kérdés –, hogy míg az RTL-nél egyértelműnek tűnik az az érvelés, hogy a békés, ártatlan embereknek nem volt esélyük, hogy elkerüljék a rendőri intézkedés helyszínét (bár egy másik tudósítójuk ezzel némileg ellentétes véleményt fogalmaz meg), addig a TV2 ezzel kapcsolatban kedvezőbb tapasztalatokról számol be.

4. Néhány következtetés

Nem vitás, hogy voltak tendenciózus különbségek az egyes csatornák közvetítései között. Ezek közül elsősorban a HírTV szeptember 18-ai, illetve október 23-ai közvetítései, illetve más csatornák beszámolói közötti eltérések emelendőek ki. A két nagy kereskedelmi csatorna bulvárosabb, szenzációhajhászabb stílust követett, ami elsősorban az M1 visszafogottabb attitűdjével állítható szembe. Ugyan ez a maga nemében nem tekinthető újdonságnak, azonban egy ilyen horderejű eseménynél, ahol több százezer (millió) ember számára jelentették az elsődleges információforrást, és egyben orientáló, interpretációs pontot, az adás által sugallt hangsúlyok korántsem közömbösek. Az október 23-ai eseményekkel kapcsolatban jelentősebb eltérések voltak az egyes csatornák között abban a tekintetben, hogy mennyire volt súlyos és megmagyarázhatatlan a rendőrség fellépése, amellyel szándékosan vagy szerencsétlen módon egyesítette a különböző tiltakozó csoportokat. Nem találtunk ugyanakkor olyan elemeket a közvetítésekben, amelyek alkalmasak lettek volna arra, hogy valamilyen módon aktívan befolyásolják az események menetét. Arra sem találtunk utalást vagy bármilyen bizonyítékot, hogy a helyszínen lévő tudósítók akár szándékosan, akár nem szándékosan aktív alakítóivá váltak volna a történetnek.

Általános tanulsága azonban az általunk elemzett közvetítéseknek, hogy a magyar média ezen része többnyire felkészületlen volt az események professzionális médiareprezentációjára. Érthető módon (az események szokatlanságából és hirtelenségéből adódóan) nem álltak rendelkezésére azok a szakmai rutinok, kialakult protokollok, amelyek alkalmazásával úrrá lehetett volna lenni a kezdeti problémákon, sőt ezek sok esetben még az események „érett” szakaszában (azaz október 23-án késő este, illetve éjszaka) sem voltak kézzelfoghatóak. Különösen a jogi és a rendőrségi (szak)ismeretek hiánya – amelyek törvényileg és szakmailag szabályozzák az ilyen események során a rendőrség és a tüntetők jogait – bizonyult fájdalmasnak. Természetesen nem az ezekhez való mechanikus ragaszkodás lett volna kívánatos, azonban számos félreértést, találgatást, így a nézők elbizonytalanodását is el lehetett volna kerülni.

A tudósításokban, illetve a szerkesztési elvekben az egyik legnagyobb kihívás a folyamatosan beérkező információk továbbadása, illetve interpretálása volt. Nem volt könnyű egyensúlyt találni a nem ellenőrzött források, a kétes információk felelőtlen átvétele, illetve az esetleges „bakitól” való félelem által életre hívott túlzott távolságtartás között.

Lábjegyzetek

1
A tanulmány a Gönczöl-bizottság felkérésére készített médiaelemzés szerkesztett változata.
2
A témáról lásd még Lampé Ágnes Hazai »breaking news«. Az MTV ostromának képei című írását lapunk 2006. téli számában – a szerk.
3
Lásd http://www.bbc.co.uk/guidelines/ editorialguidelines/edguide/
4
Donatella della Porta (1999) A tiltakozások rendőri kezelésének kutatása. Nyugat-európai minták összehasonlító perspektívában. In: Szabó Máté & Dominique Wisler (szerk.) Tüntetés, rendőrség, demokrácia. Tanulmányok. Budapest: Villányi úti könyvek 17., 17–35. oldal
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
<>
2017 tavasz-nyár
> régebbi lapszámok
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink