Médiakutató

Lapunk 2007-es és korábbi számai kedvezményes áron (300 Ft/példány) megrendelhetőek. Rendelje meg most!

2007 tél – Politika rovat

Berkó Gergely – Pál Gergő

Félig tele, félig vízió, avagy gondolatok a hazai médiarendszer reformjához (1/5)

Ha valamin nem tudsz változtatni, kötelességed, hogy legalább megpróbáld leírni – Rainer Werner Fassbindert máig sokan idézik, de vehemens és nyeretlen kétévesekként mi igyekszünk nem megelégedni ennyivel. A magyarországi médiahelyzetet inkább annak gyakorlati oldaláról ismerő újságírókként célunk nem csupán kórismét (és hevenyészett taposóakna-térképet) adni. Arra is törekszünk, hogy néhány – nemegyszer provokatív – gondolattal vitába húzzuk a szakmai közvéleményt a közmédiumok felügyeletének egyes kérdéseiben. Tesszük ezt azért, mert a tanulmány születésének idején az ötpárti tárgyalások még messze nem jutottak abba a fázisba, hogy ezt a témát lezárták volna, így látunk esélyt arra, hogy elképzeléseink katalizálhatják a folyamatokat.1

1. Várólista

„Hat esztendeje annak, hogy megalakult a Nemzeti Kerekasztal médiaalbizottsága, s nekifogott a rádió és televízió helyzetének rendezéséhez. Azóta minden esztendőben úgy volt, hogy az év végére megszületik a törvény” – olvashatjuk egy 12 évvel ezelőtti lapszemelvényben (Magyar Nemzet, 1995: 7). És máris déjà vu-nk lehet, hiszen az utóbbi években is sorra készültek törvényreform-tervezetek, amelyek aztán rendre elhaltak: akadt, amelyik szakmai vitaanyag maradt, de olyan is, amelyik kormányzati szinten szenvedett ki lassacskán.

Ami közös volt bennük: a szándék az 1995 végén a parlament által elfogadott és 1996 elején hatályba lépett törvény2 által kialakított torz helyzet átszabására, valamint a már láthatóan közelgő digitális átállás előkészítésére. Akárcsak az, hogy nem sikerült kétharmados támogatást mögéjük gründolni. A végeredmény az lett, hogy ma nem tudni, mikorra lesz eredménye a multiplex-pályázatnak, hiszen a kormányzat a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) tanúsága szerint az első menet eredményhirdetésének idejére ígér új tartalomszabályozást (NAMS, I/6). Eközben arra senki nem gondol, hogy érdemes (lett) volna már a kiírás előtt egyértelművé tenni: milyen követelményeknek kell a majdani „albérlőknek” megfelelniük.

Ehelyett 2007. október 31-ig nemhogy a multiplex-kiírás nem született meg, de még azt sem sikerült elérni, hogy határidőre kikerüljön a korlátozás a szövegből. Ezek után szkepszissel várjuk, sikerül-e időre rendezni a médiahatóság helyzetét és a szimultán sugárzás ügyeit.

1.1. Folt, nincs

„A mai magyar médiafelügyeleti rendszer olyan, mint egy rossz western. Két szereplő áll egymással szemben a poros főutcán, a tűző napon, pisztolytáskára engedett kézzel, és vár. És ha valamelyik megmozdul, a másik azonnal lő, függetlenül attól, hogy a rivális támadni készült vagy orrot fújni” – minősítette a helyzetet egy magánbeszélgetésben egy médiával foglalkozó újságíró (idézi Berkó, 2007a: 2). Egyfelől úgy gondoljuk: igaza volt. Másfelől úgy, hogy a helyzet egy nehezen kikerülhető csapdát rejt magában.

Ugyanis vagy megmaradnak a szabályozásban a hibrid regulák (mint a kereskedelmi bevétellel is számoló közszolgálati médiumok, a kevert kuratóriumi rendszerek és társaik), vagy elindul a rendszer a tiszta megoldások felé. Az utóbbi esetben arról kell dönteni, hogy több gyenge erőközpontot vagy egy erőset hozzanak-e létre – például a médiaellenőrzés vagy a közszolgálati intézmények felügyelete terén.

1.2. Kicsi a rakás

Az első változat veszélye a túlzott széttagoltság és a nyomában járó áttekinthetetlenség, valamint a párhuzamos struktúrák szükségtelen kiépülése. A másodiké az, hogy megvalósulása valószínűségét igencsak csökkenti a pártközi marakodás. Olyan ez, mint amikor az óvodások teljes egyetértésben határozzák el, hogy tengerészesdit játszanak – majd néhány perc múlva, amikor kiderül, hogy senki nem akar matróznak és első tisztnek állni, már azért tépik egymás haját, hogy melyikük legyen a kapitány.

Ráadásul természetes, hogy az éppen (át)alakuló rendszerekben befolyásos posztokon sokan akadnak, akik inkább egy gyenge vezető megválasztásában vagy pozícióban tartásában érdekeltek (Berkó, 2007b: 32–33). Ez alapján – noha kétségtelen, hogy A Nagy Összevonás után a közmédia milliárdokkal kevesebbe kerülne az adófizetőknek – meggondolandónak tartjuk és szorgalmazzuk a különálló intézmények fenntartását. Ez nemcsak a közmédia sokszínűségét segítené megőrizni, de arról is gondoskodna, hogy egyik oldal se tudja egyetlen huszárcsínnyel elfoglalni a szférát.

1.3. Rossz tapasztalatok

Javaslatunkat annak ellenére fenntartjuk, hogy világos a számunkra: a politika szereplőinek nemigen volna ínyére, ha saját befolyásukat ily módon korlátoznák. Már csak azért sem, mert aki egy kicsit is nyitott szemmel jár, láthatja, hogy az elszenvedett igazságtalanság – legyen szó vélt vagy valós sérelemről – a magyar politikai és médiaelitet is immunissá tette a mások fájdalma iránt (Emcke, 2003: 76). Aki kétkedik ebben, tekintse át a hazai média körüli, az 1930-as évektől folyó hercehurcát (Berkó, 2007a: 5–9), a magyar médiaháború rövid történetét vagy a hazai médiaügy jelenlegi állását.

A magát sértettnek érző fél keservét pedig csak fokozhatja, ha úgy véli: eleve lehetetlen feladat áldozata – márpedig a terület újraszabályozása soha nem kecsegtetett ölünkbe pottyanó eredménnyel. Ennek lehet példája, hogy míg a 2007. év elején látszott még esély arra, hogy egyszerre szabályozzák a közszolgálati és a tartalmi kérdéseket (Pál, 2007a: 34), addig a NAMS már egyértelműen fogalmaz: „A kormányzat kétlépcsős jogalkotási munkára tesz javaslatot”: előbb a piacra lépés, a műsorterjesztés és a felügyelet kérdését rendeznék, amit „a jövő évben a közszolgálati műsorszolgáltatásra vonatkozó törvény követ” (NAMS, I/4).

1.4. Példa, beszéd

A veszélyekkel kapcsolatos álláspontunkat annak ellenére fenntartjuk, hogy kórosan konszenzushiányos korunkban akár sikertörténetként is emlegethetnénk a média-újraszabályozás előhangját, a digitális átállásról szóló törvény (Dát) 2007 nyarán történt elfogadását. És nem csupán azért, mert egy csapásra sikerült behozni vele egy több mint fél évtizedes lemaradást (Pál, 2007a: 34), és bizonyítani, hogy „nagy dolgokban” konszenzusképesek a parlamenti pártok.

Van azonban a dolognak egy hátulütője. Ha a jogszabály tervezett kisgenerálja jól sikerül, a Dát amolyan bezzeg-gyerekké válhat, amibe bármikor belepiszkálhat egy kicsit a politika, ha némi sikerélményre szottyan kedve. Arra vonatozó aggályaink pedig, hogy a szakmai érveket bármikor felülírhatják a politikaiak (Berkó, 2007a: 3), mára már beigazolódtak: az első multiplexre – ha nem is nevesítve – bekerül a többek által pártkötődésűnek mondott, pár százalékos nézettségű Magyar ATV és HírTV, a kiskapu megnyitását pedig a legenyhébb megfogalmazások szerint is engedékenyen figyelte a két nagy politikai erő.

© Médiakutató Alapítvány 2000–2009.   ::    Főoldal   ::    Impresszum   ::    Szerzőinkhez   ::    Beköszöntő
Keresés:
Rovatok
Archívum
Pódiumbeszélgetések

A frankfurti és a birminghami iskola. Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget. A Budapesti Gazdasági Főiskola és a Médiakutató pódiumbeszélgetése, 2009. november 9.

Támogatónk

Lapunk megjelenését 2009-ben és 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület támogatja.