Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2008 nyár

Digitália

Katona Éva:

„Térkép e táj”

Google Earth: térképészeti fordulópont és a társadalmi látásmód változása

A Google Earth nemcsak azt változtatta meg, hogyan látjuk körülöttünk a világot, hanem azt is, miként gondolkodunk magunkról benne. A milliók számára elérhető online térképszoftver a kartográfia egy új paradigmája, társadalmi hatásai pedig messzire vezetnek.

A Google Earth

A kultúratudományok szempontjából a Google Earth, ez az interaktív, háromdimenziós, sok százezer ember által használt szimulációs térkép számos kérdést vet fel. Úgy látunk vele, ahogyan eddig sohasem: a program nemcsak megmutatja a világnak a tömegek számára eleddig láthatatlan perspektíváját, de olyan, lokálisan specifikus információk együttesét is kínálja, amelyre eddig egy interface-en sem volt példa.

2007-ben egy San Diegó-i haditengerészeti létesítmény átépítésére 600 ezer dollárt költött az amerikai állam, csak azért, mert a Google Earth-szel láthatóvá vált, hogy az épület valójában horogkereszt alakú. A 2005-ös Katrina pusztítása egy nappal az után végigkövethető volt a Google Earth-ön, hogy a hurrikán lecsapott. Lokálisan releváns National Geographic-felvételekre, Yelp étteremkritikákra,1 könyvesboltokra vagy éppen a Lost című tévésorozat dél-csendes-óceáni forgatási helyszíneire kereshetünk rá. Valós időben követhetjük a laptopon az Egyesült Államok légterében haladó repülők útvonalait. Pillanatok alatt megtalálhatjuk a világ legjobb szörfhelyeit, akár még webkamerával is megnézhetjük a hullámokat. A Google Earth messze több mint egy puszta, internet alapú térkép: jelen pillanatban a program „egymásra épülő” információs, különféle tematikájú adatbázis-rendszerei megközelítik az ötvenezret.

Szvasztika alakú épület San Diego mellett. „»A hatvanas években még nem volt internetünk« – mondta annak a tengerészeti központnak a szóvivője, amelynek egyik épületéről 2007-ben – a Google Earth program segítségével – kiderült: már annak idején is szvasztika alakúra építették. Az amerikai haditengerészet most 600 ezer dollárt költ arra, hogy az épület madártávlatból, és az otthoni számítógépek mellől ne úgy nézzen ki, mint egy náci horogkereszt.” (New York Times, 2007. szeptember 27.

Marshall, Carolyn: Navy To Mask Swastika Look of Barracks in California. New York Times, 2007. szeptember 27., http://www.nytimes.com/2007/09/27/us/27swastika.html?_r=3&oref=slogin&oref=slogin&oref=slogin (utolsó letöltés: 2008. január 13.).

Amióta a Google 2005-ben kijött a szoftverrel, csak magát a megannyi speciális alkalmazás nélküli Earth programot több mint 250 millió alkalommal töltötték le.2 Azóta a weben megjelentek olyan oldalak – mint például a Google Sightseeing vagy a Virtual Globetrotting –, amelyek a Google Earth-nek és más hasonló netes térképeknek a földgolyóról készült érdekes vagy éppen furcsa imázsait gyűjtik. Ahogy múlik az idő, a digitális képek egyre jobban hasonlítanak a valódi madártávlatú látványhoz.

Ugyanakkor az online térképek korántsem csupán hasznos játékszerek. Az elmúlt években nemegyszer előfordult, hogy a Google Earth kommunikációs segédeszközként funkcionált természeti katasztrófa, humanitárius krízis vagy éppen háborús logisztika esetén. Amikor a Katrina elérte New Orleanst, az amerikai hadsereg ezt a térképet használta arra, hogy bejelölje a város néhány száz, még menedéket nyújtó háztetőjét.3 2007-ben a palesztin milícia az izraeli hadsereg, illetve más célpontok elleni támadás tervezése során szintén a Google Earth-re támaszkodott.4

Tudósok, diákok és állami szervek munkatársai használják az informatikai óriáscég szoftverének layereit (információs rétegeit), hogy láthatóvá tegyék saját adatbázisukat, egyéni szempontú információikat a weben – legyen az akár a bálnák vándorlása az Atlanti-óceánban, akár a legutolsó földrengés a Csendes-óceán szigetein. „A térképeink eddig mindig az információk egy nézőpontját mutatták meg – és rejtve hagyták az összes többit” – írta David Weinberger amerikai technológiakutató.5 Jelen pillanatban a helyzet az, hogy az online térképre feltölthető információk száma végtelen. A jövő nyilvánvalóan abba az irányba visz – és ebben gondolkodik a Google vezérkara is –, hogy miképpen lehet ezt a temérdek információt rendszerezni, illetőleg minél egyszerűbb és átláthatóbb módon egy interface-re hozni. Ez lesz majd a web 3.0 vagy a szemantikus web fő jellemvonása.

Legyen ugyanakkor bármilyen széles is a Google Earth-re applikálható információk tárháza, mégis vannak a földgolyónak olyan helyei, amelyekhez a „vizuális hozzáférés” változatlanul lehetetlen. Ez még érdekesebbé teszi a helyzetet, hiszen bár eddig sem voltak láthatóak a nagyközönség számára, ebben a „nyitott, virtuális világban” a cenzúra különösen hangsúlyosnak tetszik. Eredménytelen lesz például a Csernobilra való rákeresés (a város helyén csupán egy szürke folt látható), és egy sor olyan helyszín sem látszik, amely katonai, állambiztonsági vagy egyéb szempontból fontos.

Külön kérdés az, hogy milyen viszonyban áll egymással a számítógép előtt ülő user aktuális ideje és a térkép „ideje”. Bár az olyan nagyvárosok, mint például New York, szinte percre pontosan „követhetők le” a Google Earth-szel, a budapesti térképre például csak az elmúlt hónapokban került fel a Petőfi-híd mellett álló A38 hajó.

Egy térkép mibenléte sosem független az adott társadalom hatalmi kontextusaitól. Objektív térkép nem létezik. A marokkói és a bahreini politikai hatalom például megpróbálkozott a Google Earth cenzúrázásával, de csak azt érte el, hogy állampolgárai pdf-file-okon csempészték be az országba a szoftver lementett térképeit, és aztán saját számítógépükön használták azokat.6

A komplex hatalmi problémának a cenzúra csak az egyik oldala: egy másik problémakör a kartográfusok kezében lévő hatalom. Jelen pillanatban ez az erő ugyanúgy a térképkészítők kezében van, mint a kartográfia aranykorában, amikor a térképek rajzolói centrális szempontú térképeikkel vitték hírét a világba Nyugat-Európa hódításainak. James Rennell brit térképész 18. és 19. századi India-térképei nemcsak azt a célt szolgálták, hogy az emberek jobban megértsék Indiát: a térképek eszközei voltak annak, hogy a britek a világnak megmutassák, milyen előnyei vannak a területszerzésnek.

A Google Earth térképkészítői mi vagyunk, mindannyian, ami azt jelenti, hogy a geográfia is hivatalosan belépett az információs korba. A szofisztikált technológia immár alkalmasabb arra, hogy megmutassa a világ kaotikus és gazdag komplexitását.7

„Amint az ember elhagyja a szélességi fok–hosszúsági fok koordinátarendszert, abban a pillanatban elveszik a jelentések sokféle módon érthető dzsungelében. Ennél közelebb Bábelhez nem juthatunk”

– mondta Weinberger.8

Vajon hogyan reprezentálja a világot a Google Earth hiperrealista vizualitása, vizuális rezsime? Miként alakult át az évszázadok során az a „mód”, ahogyan térképet „böngészünk” (a Google Earth-szel a személyi számítógépünk vagy a laptopunk mellől a globálisról a lokálisra közelítünk és vice versa, és foucault-ian megfigyelünk)? Milyen következményekkel jár szociokulturális szempontból mindez, illetve az a szórakozás, ahogyan a Google Earth digitális képeinek (projekcióinak) segítségével a világ tetszőleges pontjainak apró részleteit és az azokhoz kapcsolódó, releváns információkat tanulmányozzuk? Miként alakítja ez a látásmód, ez a vizuális eszköz és adatbank az identitást, a mindennapi életvezetési rutinokat, az információ-disszemináció útjait, a társadalmi hálózatokat és végső soron a demokratikus társadalom döntéshozatali mechanizmusait? Milyen hatalmi vonatkozásai vannak a Google Earth szoftvernek, milyen viszonyban van e program esetében egymással a kommunikáció és a reprezentáció?

Vajon más természetű-e a Google Earth böngészésének élvezete, mint a „papír alapú térképkultúra” „hagyományos térképfogyasztási” metódusa volt? Mit gondolunk a minket körülvevő világról akkor, amikor a legszemélyesebb környezetünk a világ legtávolabbi részeivel egyetemben egy ilyesfajta digitális, jelen idejű archívumban megkereshető? Hogyan alakítja át a személyes perspektívát az a tény, hogy itt nem létezik többé a kartográfiában hagyományos, centrális nézőpont – azaz egy adott perspektíva kötelező érvényű jelenléte: a nézőpont feletti hatalmat most már végérvényesen a felhasználó, a közönség veszi át?

A Google Earth információs katalógusa, valamint a szoftver vizualitása olyan, új típusú nézőpontját adja a világnak, amely alapján kijelenthetjük: ez a program a térképészet egy új paradigmája. A Google Earth a közösségi újmédia (ha tetszik: a web 2.0 vagy 3.0) meghatározó mérföldköve, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az információs társadalomban élő ember látásmódját, a világról való gondolkodását és végső soron identitását változtassa.

A hagyomány kezdetétől a Digital Earth projektig

Az európai térképészeti hagyomány első jelentős produktumait a felfedezések, a hajózások, majd azonnal a kolonizáció, illetve a világ enciklopédikus megismerésére, számbavételére törekvő szellemtörténeti folyamatok hozták létre (Black, 1997: 29). A 19. és 20. századi térképfejlesztések már az emberek konkrét fogyasztási, illetve elvontabb – ha tetszik, vizuális – információfogyasztási igényét szolgálták ki. A különböző (például demográfiai, mezőgazdasági, etnikai, feminista aspektusból) megalkotott térképeken a demokratizálódás folyamata és nyilvánvalóan a precízebb mérési technológiák érhetők tetten.

A szatellitkorszak kezdetén, az 1960-as években, az Apolló űrhajó asztronautái által készített felvételeken a Föld amolyan „apró, kék pontnak” tűnt, és tökéletes vizuális metaforaként szolgált arra, hogy kifejezze a bolygó törékeny egyediségét. A műholdak segítségével ezernyi és ezernyi felvétel készült a Földről, mindegyikük számtalanszor „szkenneli” végig a bolygó felszínét, ahányszor csak körbehalad a saját pályáján (Parks, 2000: 281).

A tömegek számára elérhető, digitális térkép ötletében az 1990-es évek során sokak láttak fantáziát. A Xerox Parc informatikai cég például jóval azelőtt kirukkolt egy saját online térképészeti alkalmazással, hogy a Netscape kereső elindult volna az 1990-es évek elején; arról nem is beszélve, hogy a különféle megbízhatóságú netes útbaigazítások közel egy évtizede bármilyen, internetes kapcsolattal rendelkező számítógépről hozzáférhetők.9

Az első olyan digitális, háromdimenziós térképszoftver, amely sokféle értelemben tekinthető a Google Earth elődjének, az 1998-ban az Egyesült Államokban elindított Digital Earth10 – nyilvánvalóan azzal a különbséggel, hogy míg az előbbihez ma felhasználók milliói férnek hozzá, a Digital Earth (legalábbis kezdetben) csupán a kiváltságosok „információs terepe” volt.

Al Gore Digital Earth-e

A Digital Earth-t Al Gore egykori amerikai alelnök hívta életre azzal a céllal, hogy az addigra már rendelkezésre álló számtalan, lokálisan releváns, digitalizált információtöredékből megszülessék az első számítógépes, globális térkép (Parks, 2000). A Digital Earth-nek – akár ma a Google Earth-nek – már volt felhasználói felülete (interface), hálózatba rendezett információs adatbázisa egyebek mellett szatellit felvételekkel, egyéb fotókkal, számítógépes modellekkel, digitális animációkkal, valamint egy olyan szoftverrel, amely a megannyi információt nemcsak integrálni tudta, hanem értelmezhető módon megmutatni is.

Gore a Digital Earth-t annak idején a world wide webhez hasonlította, „fundamentális kezdeményezésnek” nevezte, és egyenesen azt jósolta, hogy ez a program idézi majd elő a világháló következő nagy digitális robbanását. Az első Bush-adminisztráció működése alatt a projekt tovább haladt, sőt a fejlesztést illetően egyenesen egy állami szervezetek közötti, NASA-fennhatóság alá tartozó munkacsoport is alakult, Goddard Space Fight Center néven. A csoportban nemcsak állami alkalmazottak, magáncégek alkalmazottai, kartográfusok, geológusok, asztronómusok, számítógépes szakemberek és professzionális képfeldolgozók tevékenykedtek, hanem televíziós producerek, múzeumi kurátorok, valamint tanárok is.

A projekt jelentősége így összegezhető:

„A Digital Earth imperialista potenciálját illetően elmondhatjuk: a műholdas és számítógépes technológiák nagyobb kultúrkritikai figyelmet, közvitát és médiaaktivizmust érdemelnek. A műholdak, amiket korábban csupán az űrbe kitelepített jelfogó állomásoknak tekintettünk, ma legalább négyféle médiatípust jelentenek: műholdas tartalomközvetítést, távérzékelést, csillagászati segédeszközt és GPS technológiát. […] A Digital Earth fejlesztői azt állítják: a világról szóló tudományok közé ez a szoftver behozza a »világkultúra« (world culture) vagy »világtörténet« (world history) tudományterületét, amely azonban eltérő diszciplína, mint a művészetek vagy a társadalomtudományok területe. Gore projektje talán azért olyan provokatív, mert a világról szóló tudományok és a »világkultúra« (earth culture) valamilyen szintézisét nyújtja – és ez az az ellentét, amelyet a természet- és társadalomtudósoknak eleddig oly nehéz volt elsimítaniuk” (Parks, 2000: 289).

Térképészeti fordulópont

A Google csupán 2005 januárjában jött ki a saját digitális térképével: először a kétdimenziós, „klasszikus” térképeket kínáló Google Maps nevű kezdeménnyel, majd öt hónappal később a már háromdimenziós, Google Earth elnevezésű szoftverrel. (A két alkalmazás – a Maps és az Earth – valójában ugyanannak az alap-adatbázisnak a különböző megjelenítési formája, sőt ugyanez az információs bázis a kiindulópontja a Google Maps for Mobile alkalmazásnak is, amely mobiltelefonokon keresztül tesz elérhetővé speciális, lokális információkat.)

Kezdetben az információáramlás egyirányú volt: a térképrajzolótól a felhasználóig. A filozófia akkor változott meg radikálisan, amikor Paul Rademacher, a DreamWorks amerikai filmgyártó cég animációs programozója kitalálta az „egymást fedő információs térképek” egy interface-en való megjeleníthetőségét.11

„Egy szép napon a Googleplex minden bizonnyal szobrot állít majd Paul Rademachernek” – nyilatkozta a Wirednek egy piaci elemző 2007-ben.12 Rademachernek köszönhető ugyanis, hogy a Google Earth ma sokkal több, mint szimpla háromdimenziós térképszoftver, amellyel a világ legtávolabbi helyeire is ráközelíthetünk az otthoni laptopunk mellől – pedig már önmagában ez is megköveteli, hogy a kultúratudományok művelői behatóbban foglalkozzanak a programmal.

E sok ezer szubjektív szempontú „minitérkép” korántsem a szoftverfejlesztők fejlesztési intencióit hivatott tükrözni: nagyon is arról van szó, hogy a Google Earth tökéletes példája a felhasználói tartalom (user-generated content) mediá­lis megjelenésének. A virtuális térképre tetszés szerint applikálhatók különféle, teljességgel szubjektív szempontú információk, eligazítások.

A Google Books alkalmazással például lehetséges, hogy miután a laptopunk előtt ülve megtaláltuk a világ egy tetszőlegesen kiválasztott szegletét, a földrajzilag meghatározott hely szerint rákereshessünk olyan könyvekre és kiadványokra, amelyek bármilyen referenciával rendelkeznek egy adott helyszínt illetően. A Books layer-alkalmazás lényegében azt jelenti, hogy a Google felhasználja egyik szolgáltatása (a könyvkereső) adatait egy másikban (Earth). Ha bekapcsoljuk, a világtérképen apró könyvikonok jelennek meg, és ha rákattintunk az egyikre, az adott földrajzi helyre vonatkozó irodalmi utalásokat olvashatjuk el.


A Google Books alkalmazás

A Google Traffic alkalmazással lehetőség nyílik arra, hogy a lokális közlekedési forgalomról szerezzünk információkat. Emellett 2007 októbere óta a Google két legnépszerűbb alkalmazása – a Google Earth és a YouTube – már egymással integrálva is elérhető: válasszunk a földgolyón bármely földrajzi helyet, biztosan találunk egy-két olyan videót (turisztikai ajánlót, színházak, koncertek felvételeit vagy egyéb más mozgófilmet) a YouTube-on, amely konkrétan ahhoz a geográfiai ponthoz kapcsolódik.13


A Google Earth/YouTube alkalmazás

2007 augusztusát írtuk, amikor a Google olyan alkalmazással bővítette a térképszoftvert, amelyről a Wired azt írta: a Google Earth elnevezés a továbbiakban már mintha nem lenne alkalmas az online térképrendszer lehetőségeinek a leírására.14 A Google Sky azt jelenti, hogy a user a személyi számítógép, laptop előtt ülve virtuálisan egy újabb, korábban számára zárt territóriumba manőverezhet be: a csillagok és a bolygók közé. A Google Sky akkor érhető el, ha a felhasználó a Google Earth eszköztárában a „Switch between Sky and Earth” („Válts át a Földről az űrbe!”) gombra kattint, és aztán már csak egy-két egérhúzogatás és kattintás, hogy a bolygók közt vagy a Hold felszínén kalandozzon.

A Google Sky alkalmazás. „A Sky-jal a Google Earth felhasználói megtekinthetnek 100 millió csillagot és elnavigálhatnak 200 millió galaxis között – ehhez mindössze a Google Earth View menüjében a Switch to Sky gombra kell kattintani. A Backyard Astronomy rétegben a felhasználók számos információt találhatnak a csillagokról, a galaxisokról és a szabad szemmel, általános vagy kisebb csillagászati távcsővel látható csillagködökről. A HSB rétegben 129 csodálatosan szép, nagyfelbontású kép található, amelyet a NASA Földünk körül keringő, Hubble űrteleszkópja készített…” (PC World, 2007. augusztus 23. 69)

Nagy Lajos: A Google Earth az égbe tekint. PC World, 2007. augusztus 23., http://www.pcworld.hu/story.php?sid=9389 (utolsó letöltés: 2008. január 13.).

A My Maps/Panoramio alkalmazás megjelenése 2007 áprilisában tovább erősítette a Google Earth web 2.0 jellegét – bár a gondolat korántsem volt forradalmi. Ez az alkalmazás tette lehetővé azt, hogy a felhasználó perszonalizálja saját Google-térképeit: személyes képeket, filmeket vagy éppen szövegeket töltsön fel az internetes térképszoftver szerinte releváns földrajzi helyeire. A felhasználó saját döntése az, hogy ezeket az információkat megtartja-e magának, vagy elérhetővé teszi más userek számára is. A Microsoft ugyan már 2005-ben „felfegyverezte” Live Search Maps programját hasonló alkalmazással, valamint a Yahoo-tulajdonolta Flickr is évek óta lehetővé teszi a felhasználóinak, hogy „geo-tageljék” (azaz: földrajzilag releváns címkékkel lássák el) a feltöltött fotóikat, a Google a versenytársaknál egy lépéssel előrébb járt. A cég 2007-ben bejelentette ugyanis, hogy egy újabb dimenziót ad az univerzum-térképének: nemcsak a Google Mapset, de a teljes geoWebet – azaz az a teljes online térképszoftver-adatbázist – kereshetővé teszi.


A Google Sky alkalmazás

Google Earth: humanitárius technológiai eszköz

A Google Earth kezdetben néhány lelkes felhasználó „kiskutya-projektje” volt, mára azonban egy számítástechnikai óriáscég által támogatott kezdeményezés, amely képes arra, hogy emberéleteket mentő, humanitárius eszköz legyen.15

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Crisis in Darfur Project16 nevű kezdeményezés, amelyet az Amerikai Holokauszt Emlékmúzeum hívott életre azzal a céllal, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a szudáni Darfurban kialakult humanitárius katasztrófahelyzetet dokumentáló jelen idejű, nagyfelbontású felvételeket, illetve első kézből származó információkat. A Google 3-D World Atlas alkalmazás felhasználói nemcsak a kiégett falvakra közelíthetnek rá, hanem elolvashatják az áldozatok személyes történeteit is, és a laptopjuk mellett hosszú perceket tölthetnek el az észak-csádi menekülttáborok sokkoló látványát nézve is.

A Crisis in Darfur Project eredetileg 2004-ben indult (amikor is a tömeggyilkosságok először öltöttek tömeges méreteket), a Google Earth megszületéséig (2005) azonban a hatalmas adathalmaz a weben csak különféle helyeken volt megtalálható. Már önmagában az is nagy munka volt, hogy a tömérdek információt egy rendszerbe gyűjtsék – mások mellett ezzel foglalkozott például a The BrightEarth Project17 is –, és ehhez nemcsak az amerikai állami hivatalok információira, hanem az Amnesty International humanitárius szervezet és a darfuri régióban dolgozó újságírók, illetve fotográfusok együttműködésére is szükség volt.

Jelen pillanatban a The BrightEarth-nek két projektje fut: a Darfur + Google Earth és a jelen idejű humanitárius információcsere18 – ez utóbbi bármely, a világon bárhol dolgozó humanitárius munkás részére lehetővé teszi, hogy egyéni, lokális információkat pakoljon föl a website egy biztonságos szerverére, bármely, internettel rendelkező számítógép vagy éppen egy mobiltelefon segítségével.

Az olyan webalapú szoftverek, amelyekkel végigkövethetők például a hurrikánok vagy más, jelentős természeti katasztrófák pusztításai, az elmúlt években egyre-másra tűntek fel a világhálón. Csak a Katrináról például több webes térkép – például a GeoFusion, a Ka-Map!, a PrimaGIS, a Telescience, a NIEHS, a Nasa WorldWind, valamint a Google Earth – is kínált letölthető információkat. Az Egyesült Államok ötödik legpusztítóbb hurrikánjának rombolása megnézhető volt a Google Earth-ön csupán egy nappal az után, hogy a Katrina lecsapott. Mindehhez az szükséges, hogy a térképszoftver képes legyen kifejezetten a hurrikánok adatait tároló szoftverekről adatokat átvenni, és azokat integrálni a saját vizuális-információs rendszerébe (Birch & Wachter, 2006: 72).

Mindez alaposan alátámasztja azt a hipotézist, hogy a Google Earth egy új paradigmát jelent a térképészetben, és radikálisan átalakítja, miként látjuk a minket körülvevő világot. Hurrikánokat és vulkánokat figyelni, tőlünk távol eső kontinensek humanitárius kríziseit, tömegpusztítások hatásait látni – ez korábban nem létezett, hacsak az ember nem volt az események részese. Hasonló vizuális és információs adatbázisok csupán azon keveseknek álltak rendelkezésükre, akiknek a munkájuk vagy a pozíciójuk megengedte, hogy hozzájuk férjenek.

Vulkánriadó a Google Earth-ön. „Az alaszkai Aleutian-szigetek számos aktív tűzhányóból áll. A kutatók azért, hogy elkerüljenek egy Vezúv-szerű katasztrófát, a vulkánok kitörési adatait most a Google Earth információhálózatába építik. [] A University of Colorado National Snow and Ice Data Centerének kutatói is a Google Earth-be integrálták adataikat, hogy így tudják követni
a jégtáblák mozgását; egy másik amerikai kutatóintézet pedig szintén ezt a térképszoftvert alkalmazza, hogy adott esetben
információkkal tudjon szolgálni egy esetleges cunamit illetően…” (Wired, 2007. január 17.70)

Svoboda, Elisabeth: Volcanoes Erupt on Google Earth. Wired, 2007. január 17., http://www.wired.com/science/discoveries/news/2007/01/72451 (utolsó letöltés: 2008. január 10.).

„Maps are the message”

Önmagában a tömegmédia által, illetve a rajta keresztül gyakorolt hatalom régóta akadémiai viták témája. A hatalom természetéről Michel Foucault értekezett részletesen (Foucault, 1990), és a francia történész-filozófus gondolatai igen hasznosak akkor, amikor a tömegmédiáról gondolkodunk.

A kérdést, hogy a térképek megalkotása és megértése jelentette hatalom és cél alapvetően és magától értetődően politikai jellegű-e, Jeremy Black feszegeti egy több mint tíz évvel ezelőtti esszéjében (Black, 1997). Black a következő alapkérdéseket teszi föl: (1) Milyen viszonyban áll egymással egy térkép esetében a kommunikáció, illetve a reprezentáció mint a térkép két fő feladata? (2) A meghatározás és a megértés felől közelítve milyen hatalmat gyakorol (gyakorol-e hatalmat) egy tetszőleges térkép? (3) Mi a térképészek/a térkép erkölcsi felelőssége adott esetben, azaz hogyan határozható meg a kartográfia etikája?

Black Maps and Politics című könyvében kifejezetten a glóbusz kétdimenziósra kivetített változatainak, illetve ezen változatok szükségszerű (két- és háromdimenziós) torzításainak versengését taglalja, pontosabban azt, hogy milyen szempontok és érdekek határozták meg e torzításokat. A kötet záró fejezetében a történészprofesszor kijelenti: a helyzet az, hogy állandó, kézzelfogható és magától értetődő alap térképeink elkészítéséhez nem áll rendelkezésünkre, a mappák értelmezéséhez pedig ismernünk kell azokat a szociálpolitikai kontextusokat, amelyek között a térképek megszületnek, valamint értelmet nyernek. Black hozzáteszi: ideális esetben a térkép megmarad médiumnak, és nem válik üzenetté: „Maps are a medium, not a message”.

Black kijelentése nyilvánvalóan Marshall McLuhan sokszor idézett tételmondatának – „The medium is the message” – parafrázisa, amely a kanadai teoretikus Understanding Media: The Extensions of Man (1964) című könyvében jelent meg. Black maga is tudja – hiszen nyilvánvalóan azért ír egy tetszőleges térkép megszületését kísérő szociálpolitikai kontextusok fontosságáról –, hogy teljességgel objektív szempontú térkép, vagyis az ideális eset nem létezik – különösen akkor nem, amikor egy olyan digitális térképszoftvert tanulmányozunk, mint a Google Earth.

A Google Earth és a „szubjektív kartográfusok” egyidejű uralma

A Google Earth hatalmi kontextusa éppen a sok ezernyi szubjektív intenció együttvalóságából áll össze. Minden egyes térképalkotó, aki saját információs hálóját húzza rá a Google alaptérképére, hatalommal bír, hatalmat gyakorol a térkép fogyasztói fölött. Ám ezek a szubjektív együttvalóságok nem állnak egymással hierarchikus viszonyban: jelen pillanatban – legalábbis, amíg a szemantikus web mechanizmusai nem kezdik el szortírozni és rangsorolni az információtömeget – egyetlen térképalkotó elképzelése sem áll a többi fölött. Más szóval: nincs, aki megmondja, melyik információs adatbázis a helyénvaló, a helyes, a jó. A térképalkotás éppúgy személyes döntés kérdése, mint a térkép fogyasztása, nem is beszélve a térkép konkrét használatáról.

Vajon nem ez a struktúra-e az, amely a legjobban kifejezi a jelen kor társadalmi-kommunikációs viszonyait? Az egyre fejlettebb technológia alkalmasabb eszköznek tűnik arra, hogy kifejezze a világ információtól burjánzó, szövevényes komplexitását, mint az egy ember által alkotott, egyszeri, centrális szempontú térkép.

„Abban a pillanatban, amikor egy földrajzi helyszínt emberi nyelven próbálunk meg kifejteni, ugyanazon elnevezés alatt egy sor, összetett dolgot kezdünk el magyarázni: a politikai ügyektől kezdve a különféle határok húzódásán át a lokális különbségek részletezéséig minden a terítékre kerül”

– írja David Weinberger az Everything Is Miscellaneous című könyvében (2007). Az értelmezések dzsungele mindenütt jelenvaló, s a világ kommunikációs és társadalmi kontextusainak e jellemzőjét tökéletesen dekonstruálja a Google Earth.

A térképszoftver kommunikációs-reprezentációs viszonyait tekintve elmondható: soha korábban egyetlen kartográfiai alkotás sem volt képes arra, hogy ilyen hűséggel szemléltesse a világot – és ezt nem csupán földrajzi értelemben értem. Természetesen nem elhanyagolható a Google Earth-nek az a tulajdonsága sem – és ezt talán inkább a technológia fejlődésének javára, mintsem önmagára az eredeti programra kell értenünk –, hogy bizonyos esetekben a legapróbb részletekig tárja elénk a földgolyó egy-egy részletét. Ez a részletesség olykor már mintha nem is lenne valódi: minden bizonnyal akkor sem láthatnánk olyan jól egy adott helyszínt vagy eseményt, ha konkrétan a Földnek azon a lokális pontján lennénk, a történésekkel egy időben.


Vonuló elefántok a Google Earth-ön

Vajon mi a helyzet Black harmadik alapkérdését, a térképész erkölcsi felelősségét, a térkép etikáját illetően a Google Earth esetében? Mivel e térképszoftvernek megannyi „kartográfusa” van, ebben az értelemben személyes felelősségekről nem beszélhetünk. Nyilvánvalóan kerülhetnek a térkép sok ezer rétegébe hibás adatok. Ezek az adatbázisok azonban nem örökérvényűek, s nem megkérdőjelezhetetlenek. Az erkölcsi felelősség kérdése akkor veszíti el igazán értelmét, amikor egy térképész esetében a szubjektív szempont immár nem elkerülendő veszélyforrás, hanem éppenséggel ideális kívánalom. Érdekes lenne-e vajon egy olyan blog, amely megpróbál mindenáron objektív lenni? Objektivitás és közösségi média – e két fogalom nehezen fér meg egymással.

A Google Earth hatalmi kontextusának legnagyobb kérdése az, hogy miként rangsorolja és rendszerezi majd a közeljövőben a megannyi, a legkülönfélébb forrásokból származó információt a web 3.0 egy szuperintelligens szoftvere, amelynek segítségével „összeforrnak”, közös környezetbe kerülnek majd a web 2.0 elemei.

A szemantikus web és a hatalom

Aligha fér kétség ahhoz, hogy a nettörténelem következő nagy korszaka – az „1.0” és a „2.0” után – az úgynevezett szemantikus web korszaka lesz, és ez a lépésváltás egyáltalán nincs is olyan messze. Ma az újmédia legnagyobb kérdése az, hogy miként rendszerezhető, rangsorolható, értelmezhető az a temérdek információ, amely nap mint nap a fogyasztóra zúdul, egyebek mellett a megannyi internetalapú tartalomszolgáltatás, keresőprogram segítségével, valamint a különféle blogok és egyéb információforrások által.

„[A jelentés alapú web 3.0] az MIT-n villamosmérnöki és számítástudományi diplomát szerzett Sramana Mitra, szilícium-völgyi vállalkozó és technológiai tanácsadó szerint a tartalom (content), a kereskedelem (commerce), a közösség (community) és a kontextus (context) négyesnek a személyre szabottsággal (personalization) és vertikális kereséssel (vertical search) való összekombinálása (azaz: web 3.0 = (4C + P + VS).”19

„Sokan – nem alaptalanul, de leegyszerűsítve – egyenlőségjelet tesznek a 3.0 és a szemantikus web közé” – írta az Agent internetes portál 2008 elején.20 A cikkíró szerint „a jelentés alapú technológiák valóban fontos szerepet töltenek be: egymástól független adatrögöket kapcsolnak össze és helyeznek kontextusba, azaz kezelhetőbbé, könnyebben értelmezhetővé teszik az információt”. Ez azt jelenti, hogy az információ még „közelebb” kerül hozzánk, még személyesebb lesz. Ugyanakkor „a 3.0 azonban főként integráló szerepe miatt jelent hatalmas előrelépést”:

„Egységesen tudjuk majd használni a jelenleg még különálló forrásokat, például utazási bédekkereket és online jegyfoglalást. […] Összeforrnak, közös környezetbe kerülnek a 2.0 elemei. […] A webtechnológiák eddigi generációi – horizontális és vertikális keresés, közösségi hálózatépítés stb. – a 3.0-ban egyesülnek. […] Mindehhez természetesen a jelenleginél komplexebb, még kifinomultabb technológiai megoldások, jobb mesterségesintelligencia-algoritmusok szükségesek. Csak így érhető el, hogy a 3.0-ás környezetben a nyaralásunkért (bevásárlásért stb.) felelős utazási (és egyéb) ügynök munkáját hús-vér személyek helyett személyünkhöz igazított botok (intelligens ágensek) elődeiknél hatékonyabban és gyorsabban végezzék el. Így lesz valóban felhasználóbarát a web”

– folytatódik a cikk. A hatalom pedig ezeknek az intelligens ágenseknek a „kezébe” kerül.

Szoftver: tartalom, ismeretek és társadalmi tudás

A Google Earth mint kulturális technológia önmagában is hatalmat jelent, éppúgy, ahogy azt McLuhan megfogalmazta. A kulturális technológia ugyanis identitásformáló erő.

A televízióhoz kapcsolódó nézőközönség-kutatások (audience research) arra az alapkérdésre keresték a választ, mit árul el a televízió nézésének mikéntje, illetőleg a műsorprogramok választása az emberek világgal kapcsolatos interpretációs feltevéseiről, identitásáról, a világban elfoglalt helyéről. Az újmédia-kutatások alapvető kérdése hasonló lehet: vajon az a sokféle, változatos, motivációkkal teli, helyhez kötött és interpretatív (értelmező vagy diszkurzív) aktivitás, amellyel az emberek értelmet adnak a médiaszövegeknek, mit árul el velük, illetve az őket körülvevő világgal kapcsolatban?

Terry Flew azt írja New Media: An Introduction című könyvében (2005):

„A technológia nem csupán hardverként vagy pusztán kommunikációs segédeszközként értelmezendő, hanem tartalomként (content) vagy szoftverként is, sőt olyan ismeretek (knowledge), illetve társadalmi tudások (social meaning) komplex rendszereiként, amelyek végigkísérik magának a médiumnak a fejlődését és használatát. Csakúgy, ahogy a kultúrán sem kizárólag művészeti aktusokat értünk, a technológián sem pusztán mediális aktusokat – hanem mindkét esetben azt is, miként állítódik elő a megértés a különféle társadalmi kontextusok szövedékéből, és a kultúrát, illetve a technológiát »használva« hogyan élik az egyének, a különféle közösségek a mindennapjaikat” (Flew, 2005: XVI ).

Akár a kultúra, a technológia sem lehet önmagában „jó” vagy „rossz” – az effajta duális megközelítések nem visznek közelebb ahhoz, hogy megértsük az új médiaformák társadalmi hatásait. Ehelyett Flew azt ajánlja, az újmédiát értelmezzük úgy, mint kulturális technológiát (cultural technology), mégpedig oly módon, hogy a kultúra és a technológia fogalmát is a lehető legszélesebb értelmükben használjuk. Így – állítja Flew – a technológiát nemcsak mint materiális formát vesszük vizsgálat alá, amely bizonyos hatást gyakorol a társadalomra, hanem éppenséggel a technológia maga is kulturális formaként jelenik meg (Flew, 2005: 21).

Mit jelent tehát Flew szerint a technológia, annak legszélesebb értelmében? Egyrészt magát a fizikai tárgyat, az interface-felületet, illetve egyéb, manuálisan használt hardvereszközöket. Másrészt a médiumot, amely tartalmat állít elő és közvetít. Végül, harmadrészt, a technológia jelenti, a társadalmi tudások és értelmezések azon kontextusát, amely a technológia használata, illetve fejlődése során áll elő. Ugyanilyen módon – állítja Flew – a kultúra fogalmán is több dolgot értünk: nemcsak bizonyos szociokulturális, illetve kreatív dimenziókat, hanem azt is, hogy egy bizonyos kultúra miként bont le meghatározott rendszereket, valamint azt is, hogy miként szerveződnek a társadalomban adott tevékenységek vagy aktusok.

Médiakörnyezet, multimediális otthon és a történelem iránti érdeklődés

Ahhoz, hogy a Google Earth-öt mint technológiát kulturális technológiaként tudjuk értelmezni, olyan metaforára van szükségünk, amelyet a médiáról szóló szakirodalomban már sokan használtak. Ha a médiát mint környezetet (environment) vizsgáljuk, kérdéseket kell feltennünk a különféle médiatípusok interakciós, relációs és rituális lehetőségeit illetően. Meg kell vizsgálnunk továbbá, hogy a média a kommunikáció, illetve a tartalomszolgáltatás által miként szolgáltat keretet a társadalmi kontextusnak. Végül pedig meg kell néznünk azt is, hogy a mediatizált kultúra miként lesz része a mindennapjainknak (Livingstone, 2002: 10).

A 21. században az otthon a multimediális kultúra színhelye, a multimediális kultúra pedig integrálja az audiovizuális, az információs és a telekommunikáció szolgáltatásokat. A mindennapok tevékenységeit szerte a világon egyre nagyobb mértékben hatják át az információs és kommunikációs technológiák – és ez immár nemcsak a fiatalok generációinak életvitelére igaz. Sonia Livingstone jegyzi meg: az újmédiára jellemző kommunikációs környezetben a „felhasználó” (user) elnevezés már mintha túlságosan is neutrális, alkalmatlan terminus lenne, hiszen éppen azt nem fejezi ki, ami az újmédiára specifikusan jellemző, nevezetesen annak egyedülálló kapacitását, hogy komplex és jelentéssel teli üzeneteket közvetítsen (Livingstone, 2002: 8–9).

Hans Belting a televízióról beszél, amikor azt írja:

„…a globális elterjedtség felettébb paradox módon egyesül a privát használattal. Mindez egy új kor eljövetelét sejteti, amelyben a közönség maga választhatja ki, sőt elvileg ő maga alakíthatja a kívánt adást. Maga a nyilvánosság (mint időbeli történés) is elveszítette a jelentőségét, amióta a tévében a néző folyamatosan a saját idejéhez igazítva magának állíthatja elő. Az eseményeket tetszőleges közelségbe hozó kamera jobb teljesítményt képes nyújtani, mint az emberi szem, mely még mindig saját, valós testünk korlátaihoz köt” (Belting, 2006: 238–239).

Bár Belting híres műve, A művészettörténet vége alapvetően a művészettörténetről szól, és csak érintőlegesen tárgyalja a média történetét, a nyilvánossággal kapcsolatos megjegyzése eléggé helytállónak, a Google Earth szempontjából nagy horderejűnek tetszik. A web 2.0 (és nyilván az eljövendő 3.0) identitásformáló jelentősége ugyanis éppen abban áll, hogy „a történelem (a sokféle történelem) raktárából hol ezt, hol azt teszi ki az asztalra – érdekességként, valami cáfolataként, divatként, modellként, képzeletbeli rekonstrukcióként, akárhogy” (Belting, 2006: 238–239).

Ahogy Almási Miklós írja a Belting-könyvről szóló kritikájában:

„Az lehet, hogy ez az érdeklődés nem a folyamathordozókra – a Zeitgeistre, a Történelem Szellemére –, pláne nem a végcélra kíváncsi. Az meg tuti, hogy többé nem akar történelemfilozófia lenni. De manapság az ember (a világ) igenis kíváncsi lett a történelem raktárára, ami nagyobb lett ugyan, a kacathalmaz áttekinthetetlen (virtuális és valóságos képekkel), de egy-egy darabja (és ellendarabja) fontosabb lett, mint bármikor. Ez a történelem iránti érdeklődés pragmatikus, felhasználóbarát, haszonelvű (hamisító is, persze). De egyre jobban kell. Akár lábjegyzetként vagy kontextusalkotóként, netán a megértés feltételeként, sőt identitásképző keretként” (Almási, 2007).


Az i.e. 13. században működő Türosz kikötője a Google Earth térképén

A Google Earth mint kulturális technológia

A Google Earth népszerűsége részint valóban a történelem iránti érdeklődésből táplálkozik, és egyszerre generálja is ezt a folyamatot. Ez az érdeklődés egyrészt – ahogy Almási írta – „pragmatikus, felhasználóbarát, haszonelvű – hamisító is persze”, de a hipotézisem szerint társadalmi identitásformáló erejű. Másrészt a térkép vizuális „rezsime”, a térkép mindent felölelő láthatóvá tétele szintén fontos szerepet játszik e tekintetben: a „látni és látszani” dualizmusa soha ennyire nem volt tetten érhető. A Google Earth-öt első ízben kipróbálva szinte általánosnak mondható az, hogy a felhasználók először saját ismerős helyeiket (az otthonukat, a nyaralójukat, az önnön tapasztalataikhoz kapcsolódó geográfiai helyszíneket) keresik meg a programmal. A Google Earth-ön keresztül figyelni a világot valójában annyit tesz, mint a saját, szubjektív tér-tapasztalatinkat összemixelni egyfajta objektív mértékrendszerrel.

A vizuális kultúrával foglalkozó szakirodalom már évek óta azzal bíbelődik, hogy megkérdőjelezze a láthatóság = sebezhetőség = szubjektifikáció hagyományos elgondolását (Jar, 2003). A láthatóság a Google Earth korában immár nem a sebezhetőséggel egyenlő. Az bizonyos, hogy a látvány/látás (vision) fogalma sokkal komplexebb és messzebbre vezető kritikai diskurzusokat feltételez, mint azt korábban gondoltuk. Vajon az úgynevezett egovizualizmus újabb és újabb megjelenési formáinak leszünk-e a tanúi a következő években? A celebrity-világ mechanizmusaihoz hasonlóan, vajon egyre többeknek egyre többet megér-e majd az, hogy lássák/lássuk önmagunkat a médián keresztül?

Összefoglalás

„A dot.com vállalkozások 2000-es összeomlása elegendő jelzés volt ahhoz, hogy tudjuk, az újmédia nem egyfajta »varázspálca«, amely egy csapásra megoldja a világ összes gondját-baját, és még közben a pénzt is hozza a konyhára” – írta Terry Flew 2005-ben, az újmédiáról szóló kötetének előszavában.

„A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások, illetve az utána bekövetkezett afganisztáni és iraki háború szintén arra figyelmeztettek minket, hogy ez a globálisan behálózott társadalom, amelyben élünk, nem kimondottan egy »globális falu« – ahogy azt egyesek jósolták –, hanem éppenséggel egy olyan világ, amely fundamentális konfliktusokkal terhelt – és amelyben az újmédia szokatlan, sokszor előre nem is látott szerepekhez jut” (Flew, 2005).

Ki gondolta volna 2005-ben, a Google Earth megjelenésekor, hogy két évvel később egy, a neten mindenki számára elérhető online térképszoftver segítségével palesztin harcosok izraeli katonai egységeket és egyéb célpontokat támadnak meg?21

Ugyanakkor – mint Flew megjegyzi –,

„…az információs társadalomról és a tudásalapú társadalomról szóló régi diskurzusok az újmédia megjelenésével új értelmet nyertek. Ezek a viták immár arról is szólnak, hogy vajon milyen szerepe van a kreativitásnak ebben az új gazdaságban, illetve, hogy vajon miféle kapcsolat létezik a kreatív iparágak, az újmédia és az emberi potenciál új formáinak megjelenései között” (Flew, 2005).

Jelen pillanatban is számos olyan humanitárius, környezettudatos vagy éppen egyéb célból kampányoló kisközösség használja a Google Earth-öt, amelynek ez az online térképszoftver nemcsak új kommunikáció csatornát jelent üzeneteinek a terjesztésére, hanem egyúttal a társadalmi nyilvánosság szervezésének egy új terepét is jelenti.22 A Google nem önmagában, előzmények és kontextus nélkül járul hozzá a társadalmi identitás változásához, hanem mint a közösségi média – a web 2.0, illetve 3.0 – egy fontos kommunikációs eszköze, mozgatórugója.

Fontos lenne elgondolkodni azon, miként kellene a kartográfiáról szóló akadémiai diskurzusokat a fentiek tükrében a médiáról, illetve a kommunikációról szóló viták közé beemelni. Akár a megfigyelésről szóló tudományok (surveillance studies) esetében, itt sem kétséges: különálló tudományágakon átívelő kutatásokra van szükség annak érdekében, hogy megértsük ezt a rendkívül gyorsan változó mediális környezetet, illetve ennek implikációit a társadalom különféle kontextusaira és konstrukcióira nézvést.

„Nem feltétlenül kell minden szaktudománynak önmaga történelmi emlékévé válnia és ezzel elhagynia azt a területet, amelyen szembesülni tud még a ma kérdéseivel” – állítja Belting a művészettörténettel foglalkozók nagy kihívásáról (Belting, 2006: 245). „Micsoda grandiózus gesztus ez az önszáműzés, ez a teoretikus csődből eredő bosszankodás!” – felelt rá Almási a Belting könyvét illető kritikájában. – „Mindent újra tudsz belőle tanulni.”

Irodalom

Almási Mikós (2007) A kétszer írott könyv. Kritika Hans Belting A művészettörténet vége című könyvéről. Mozgó Világ, március.

Belting, Hans (2006) A művészettörténet vége. Budapest: Atlantisz Könyvkiadó.

Birch, E. L. & Wachter, S. M. (2006) Rebuilding Urban Places After Disaster. Lessons from Hurricane Katrina. University of Pennsylvania Press.

Black, Jeremy (1997) Maps and Politics. Reaktion Books.

Durham, M. G., & Kellner, D. M., eds (2006) Media and Cultural Studies. Revised Edition. Blackwell.

Flew, Terry (2005) New Media. An Introduction. Oxford University Press.

Foucault, Michel (1990) Felügyelet és büntetés. Budapest: Gondolat Kiadó.

Jar, Madjid (2003) Panoptic Power And The Pathologisation Of Vision. Surveillance & Society, 1 (3)., pp. 254-271.

Jay, Martin (1993) Downcast Eyes The Denigration of Vison In Twentieth-Century French Thought. University of California Press.

Lister, Martin (2003) New Media: A Critical Introduction. Routledge.

Livingstone, Sonia (2002) Young People and New Media. Sage.

Lyon, David (2002) Editorial. Surveillance Studies: Understanding Visibilty, Mobility And The Phenetic Fix. Surveillance & Society, 1(1), pp. 1-7.

Mirzoeff, Nicholas (2002) The Visual Culture Reader. Routledge.

Parks, Lisa (2000) Satellite And Cyber Visualities. In: Mirzoeff, Nicholas, ed. (2002) The Visual Culture Reader, 279–292. Routledge.

Rampley, Matthew (2005) Exploring Visual Culture. Definitions, Concepts, Contexts. Edinburgh University Press.

Weinberger, David (2007) Everything is Miscallenous: The Power Of The New Digital Disorder. Henry Holt and Company.

Lábjegyzetek

1
A Yelp egy népszerű, San Fraciscó-i illetőségű étteremkritikai portál.
2
Svoboda, Elisabeth: Volcanoes Erupt on Google Earth. Wired, 2007. január 17., http://www.wired.com/science/discoveries/news/2007/01/72451 (utolsó letöltés: 2008. január 10.).
3
Ratliff, Evan: Google Maps Is Changing the Way We See the World. Wired, 2007. június 26., http://www.wired.com/techbiz/it/magazine/15-07/ff_maps (utolsó letöltés: 2008. január 10.).
4
Chassay, Clany és Johnson, Bobby: Google Earth Used to target Israel. The Guardian, 2007. október 25., http://www.guardian.co.uk/technology/2007/oct/25/google.israel (utolsó letöltés: 2007. december 12.).
5
Ibid.
6
Ratliff, Evan: Google Maps Is Changing the Way We See the World. Wired, 2007. június 26., http://www.wired.com/techbiz/it/magazine/15-07/ff_maps (utolsó letöltés: 2008. január 10.).
7
Ibid.
8
Ibid.
9
Ibid.
10
Lásd http://www.ai.sri.com/digitalearth/index.shtml (utolsó letöltés: 2008. január 10.).
11
A Wired történetrekonstrukciója szerint ez úgy esett, hogy 2004 őszén Rademacher lakást keresett magának San Francisco Bay Area körzetében, amikor is a kezében felhalmozott térkép- és hirdetéshalom kezelhetetlenségén bosszankodva megfogalmazódott benne egy olyan „információintegráló” térkép gondolata, amely a különféle adatokat egy interface-re hozza. Amikor néhány hónappal később kijött a Google Maps, Rademacher úgy érezte: itt a lehetőség, hogy valami radikálisan mást lehessen csinálni – és belemerült a JavaScript kódokba.
12
Ratliff, Evan: Google Maps Is Changing the Way We See the World. Wired, 2007. június 26., http://www.wired.com/techbiz/it/magazine/15-07/ff_maps (utolsó letöltés: 2008. január 10.).
13
Gilbertson, Scott: YouTube Is In Your Videos Playing Your Videos. Wired. 2007. október 11., http://blog.wired.com/monkeybites/2007/10/youtube-is-in-y.html (utolsó letöltés: 2008. január 10.).
14
Ibid.
15
Ibid.
16
Genocide Emergency, 2005, http://www.ushmm.org/googleearth/ (utolsó letöltés: 2008. január 10.).
17
http://www.brightearthproject.org/ (utolsó letöltés: 2008. január 10.).
18
http://www.brightearthproject.org/?p=19 (utolsó letöltés: 2008. január 10.).
19
Agent Portál: Miből lesz a 3.0? Web-történelem. Index, 2008. január 13., http://index.hu/tech/net/net3424/ (utolsó letöltés: 2008. január 16.).
20
Ibid.
21
Chassay, Clany és Johnson, Bobby: Google Earth Used to target Israel. The Guardian, 2007. október 25., http://www.guardian.co.uk/technology/2007/oct/25/google.israel (elérve: 2007. december 12-én)
22
Online Maps Aid Eco Mine Fight. Wired, 2006. november 5., http://www.wired.com/techbiz/media/news/2006/11/72076, elérve: 2008. január 10-én
Állásfoglalás
Legolvasottabb
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Megrendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink