Publikációs versenyt hirdet a médiakutató. Színvonalas tanulmányokat várunk, elsősorban az új média, migráció, médiajog témában.Az első helyezett díja: 50 000 Ft. A második díj: 30000 Ft, a harmadik díj: 20 000 Ft. Beküldési határidő: 2017. szeptember 30.

Médiakutató 2009 ősz

Testek

Zsély Anna:

Addikciók a médiában

A drogfogyasztók és a szerhasználat médiareprezentációjának változása 1998 és 2008 között

Tíz év alatt plurálisabbá vált a magyarországi nyomtatott sajtó drogreprezentációja, ám bizonyos sztereotípiák és mítoszok ma is makacsul tartják magukat. Elemzésemben azt vizsgálom, hogy a napjainkban is tetten érhető torzítások és az ábrázolásban történt változások alapján milyen irányba tart a sajtó a szerhasználókról és a drogokról közvetített képet illetően.

1. Bevezetés

A politikai napirenden az 1990-es évek óta jelen van a kábítószerkérdés, 2009-ben készítik elő a második, 2010-től esedékes nemzeti drogstratégiát. A magyar társadalomban a drogprobléma megjelenésétől szélsőségesen negatív attitűd él a drogfogyasztókkal szemben, amely hozzáállás azonban hátrányosan érinti a drogprobléma hatékony kezelését, nagyban nehezíti és stigmatizálja az ártalomcsökkentést és a rehabilitációt (Elekes et al., 2005). Mivel a média által közvetített kép a társadalmi gondolkodás nyersanyaga, ugyanakkor a közlések visszatükrözik a jelenséggel kapcsolatos hatalmi és közállapotok milyenségét is, a médiaközlések nagyon fontosak a különböző jelenségek – így a drogjelenség – megértésében is (Paksi, 2000: 70). Egy pontos, árnyalt, torzításoktól mentes drogkép közvetítése segíthet pozitív irányba terelni a nagyfokú intoleranciát, és elősegítheti a drogprobléma megfelelő kezelését is.

Felmerül a kérdés, hogy a magyarországi médiának milyen a drog- és drogfogyasztó-képe. Írásom tárgya a nyomtatott sajtó drogreprezentációja, amelynek bemutatásához az 1999-es és a 2008-as évek cikkeit elemeztem. Elsősorban az érdekelt, hogy a droghasználatot mint deviáns jelenséget jellemzően milyen jelentésmezőben mutatják és ezzel milyen sztereotípiákat, mítoszokat erősítenek meg, illetve tíz év alatt miként változtak ezek az ábrázolások. Feltételeztem, hogy plurálisabb irányba mozdultak el, ezért a változás mögött álló lehetséges okok is foglalkoztattak.

Napjaink drogtematikájú cikkeit a tíz évvel ezelőtti megjelenésekkel már önmagában is tanulságos lehet összevetni, ám a vizsgálatnak további aktualitást ad, hogy a 2000-ben elfogadott első hazai drogstratégiai program 2009. évi dátummal határozza meg célkitűzéseit, amelyek eléréséhez a médiát is fontos prevenciós színtérként jelölte meg.

2. A média szerepe a drogokkal kapcsolatos attitűd- és véleményformálásban

A deviáns jelenségekkel kapcsolatban rendszeresen megjelenik a morális pánik fogalma, amely klasszikus értelmében arra a viselkedésre utal, ahogyan az emberek többsége az ilyen jelenségek médiareprezentációjára reagál. A kifejezést Jock Young használta először 1971-ben, majd részletesen Stanley Cohen dolgozta ki az elméletet 1972-ben. Talán nem meglepő, hogy Young először a drogokkal kapcsolatban alkalmazta a kifejezést, miután a drogszedés növekedését mutató statisztikákra morális pánikkal reagált a közvélemény, és a rendőrség indokolatlanul sok személyt tartóztatott le a drogokkal kapcsolatos ügyekben (Császi, 2000).

Erich Goode és Nathan Ben-Yehuda (1994) a morális pánikok öt fontos kritériumát sorolta fel; ezek alapján a drogosok tökéletesen alkalmasak a mumusszerepre. Az érintettséget illetően a közvéleményt, a törvényhozókat és a médiát időről időre foglalkoztatja a drogkérdés, az ellenségességet és a konszenzust pedig egyértelműen jelzik a különböző attitűdvizsgálatok eredményei (Elekes et al, 2005). A valódi veszély aránytalan túlreagálásával máig találkozhatunk, a drogkérdés által generált morális pánikok pedig rendszeresen felbukkannak a társadalomban és rendszerint az előző hullámra építkeznek, tehát eleget tesznek a változékonyság kritériumának is.

A modern társadalmakra jellemző emocionális zavarodottság és elidegenedés jó táptalajt nyújt a morális pánikok kétségbeesett erkölcsi értékvédelmének. Ugyanakkor ma már a morális pánik – mint a nyilvánosság előzetes várakozásaira építő, intézményesített válasz – lett az egyik módja annak, ahogy a mindennapi eseményekre felhívják a közönség figyelmét. Standardizálódott és a kivételes, rendkívüli helyzetekre adott vészbeavatkozás helyett ma már inkább a retorika része, egyfajta kommunikációs gyakorlat.

Császi Lajos (2000) mutat rá arra, hogy a közügyek elszemélytelenedése és intézményesülése miatt különösen megnőtt a jelentősége annak, hogy a média összekötő kapocsként szolgáljon a közönség számára. Young (1974) is hangsúlyozza a tömegtájékoztatás által tálalt képek elsődleges fontosságát, előtérbe állítva a konszenzus fogalmát. A média hat a közvélekedésre, ugyanakkor törekszik arra is, hogy illeszkedjen a közmegegyezés premisszáihoz, és így hozzájáruljon a konszenzuális világ szavahihetőségének fenntartásához. Young azt állítja, hogy a média hatalma nem a véleményalkotásra gyakorolt közvetlen hatásában áll, hanem abban, hogy konszenzust teremt arról, hogy létezik egy konszenzus (Young, 1974: 256). Tehát a közvetített véleményekkel és modellekkel újra megerősíti a közmegegyezésben élő képeket. A tömegtájékoztatás kulcsszavai a szerző szerint az atipikus esemény sztereotip bemutatása egy túlontúl tipikus háttérhez viszonyítva. A droghasználat mint deviáns viselkedésforma itt is könnyen alkalmazkodik a „recepthez”. A társadalmi valóságról alkotott közmegegyezést a drogfogyasztó áthágja, és a közmegegyezés premisszáinak megfelelően, a sztereotipikusan torzított deviáns drogos képét szembeállítják a tipikus „utca emberével”.

3. A drogokkal kapcsolatos közvélekedés Magyarországon

Még az ezredforduló után is igen erőteljesnek mondható a magyar társadalom negatív attitűdje a drogfogyasztókkal szemben: a felmérések szerint a felnőtt lakosság 80–90 százaléka nem tolerálja a velük való érintkezést, a tartósabb kapcsolatba kerülés lehetőségét, az utóbbi évek során pedig csupán minimális elmozdulás volt tapasztalható tolerancia terén (Elekes et al., 2005: 4). A drogfogyasztók önmagukban is nemkívánatos személyek az átlagember szemében, de további problémát jelenthet, hogy a drogozást ürügyként használva alkalom nyílhat egyes társadalmi csoportok, rétegek tagjait morálisan elítélni, betegnek vagy bűnözőnek minősíteni (Rácz, 2001). A magyar felnőtt lakosság körülbelül tíz százaléka kísérletezett illegális drogokkal életében, az embereknek tehát nem annyira saját tapasztalataikon alapulnak ismereteik, inkább a média és a közvélekedés alakítja gondolkodásukat (Takács, 2006).

A magyar lakosság drogképére jellemző a szerek közötti különbségek összemosása, a differenciálatlan drogkép. Jól mutatja ezt, hogy míg a magyar férfiak 67, a nők 75 százaléka gondolja nagyon veszélyesnek a marihuána kipróbálását, Finnországban ez az arány csak 33, illetve 42 százalék (Elekes et al., 2005). A magyar értékek inkább hasonlítanak más országok heroinfogyasztással kapcsolatos értékeire. A függőséget sok esetben említik a drogfogyasztás negatívumai között, de többnyire nem definiálják, pontosan mit is értenek a kifejezésen. Emellett a szerhasználat következményeként a vélemények között megjelennek az anyagi problémák, illetve ezzel összefüggésben a bűnözés, a drogfogyasztó agresszivitása, valamint a drogprobléma más devianciákkal való együtt járása. Ezeket a veszélyeket azonban a többség nem vagy nehezen konkretizálja, és hajlamos tartalom nélkül társítani a szerfajtákhoz és/vagy fogyasztási gyakoriságokhoz. A szerhasználatot illetően érzékelnek különbségeket a kipróbálás, az alkalmi és a rendszeres drogfogyasztás között, ám sok esetben problematikus a különböző fogyasztói magatartások közötti határok meghúzása. A kutatók számára is nehezen értelmezhető ellentmondás, hogy a negatív attitűd ellenére a drogfüggőket a hazai lakosság mintegy kétharmada inkább betegnek tekinti, nem bűnözőnek. A drog­függők ekkora arányú dekriminalizáló megítélése nemcsak a fokozott veszélyészlelés és a nagyfokú kirekesztés tükrében kiemelkedő, hanem más európai országok kontextusában is magasnak mondható. A bűnözői sémához hasonlóan a betegsémára is jellemző, hogy fogyasztói magatartástól és más egyéni tényezőktől függetlenül húzzák rá a „drogosra”.

A leginkább a középkorúak és a kevéssé differenciált véleménnyel rendelkező, intoleránsabb személyekre jellemző, hogy a médiából hallott sztereotípiák alapján érzékelik a probléma jellegét. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy a drogjelenséggel kapcsolatban, a lakosságban meglévő sztereotípiákat a társadalmi kommunikáció vagy megerősíti vagy nem tudja felülírni. Emellett nem látszanak igazolódni azon feltevések, amelyek szerint a szélsőséges társadalmi hozzáállás visszatartó erejű lehet devianciák esetében, sőt gerjesztően hathat a magatartás előfordulásának növekedésére. Így a drogfogyasztás elterjedtsége is csak kis mértékben mutat összefüggést a lakosság kábítószerekről alkotott képével és véleményével (Elekes et al., 2005).

A lakosság negatív attitűdje hátrányosan érinti a drogprobléma hatékony kezelését, az ártalomcsökkentést és a rehabilitációt. Mivel a kirekesztő lakossági attitűd akadályozza ezeket a tevékenységeket, fennáll a veszély, hogy növekednek a drogfogyasztás egyéni és társadalmi kárai. Nem véletlen, hogy a nemzeti drogstratégiában is hangsúlyozzák a médiumok felelősségét, és kiemelik, hogy a médiaprogramok képesek lehetnek a probléma iránti fogékonyság növelésére, bizonyos témákban, megfelelő eszközök felhasználásával pedig preventív hatásuk is lehet.1 Emiatt a kábítószerüggyel foglalkozó szakemberek úgy látják, a különböző médiumoknak komoly felelősségük van abban, hogy a közönség milyen véleményt alakít ki a drogról és a droghasználóról.

4. A drogfogyasztás ábrázolásának főbb sémái a magyar sajtóban

Bizonyos sémák a kezdetektől megfigyelhetők a magyar nyomtatott sajtó drogreprezentációjában, a témában eddig készült tanulmányok (Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről, 2005; Kenyeres & Mészáros, 2005; Mészáros et al., 2007; Takács, 2006) eredményei pedig arra mutatnak, hogy bár történtek kisebb-nagyobb változások, az évek során végigkövették a drogfogyasztás és -fogyasztók megjelenítését, és több ponton lefedik a közvélekedésben élő drogképet és a szerhasználókról alkotott elképzeléseket.

Az elemzés során a magyar nyomtatott sajtóban fellelhető sémák mentén vizsgáltam, milyen változások történtek a drogfogyasztás és a drogfogyasztók reprezentációjában. Ehhez a négy vezető politikai napilap – a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Népszava és a Magyar Hírlap – 1999-ben és 2008-ban megjelent magyar vonatkozású, drogtémájú cikkeit használtam fel, a véleményműfajok kizárásával.2 Ezen szempontok alapján összesen 117 cikket vizsgáltam az adott időszakokból: 55-öt 1999-ből és 62-t 2008-ból (lásd az 1. táblázatot). Az írások tartalmi és műfaji megoszlását a 2. és a 3. táblázat mutatja. A tartalmat illetően a határok összemosódása miatt egy cikk több kategóriába is bekerülhetett.

1. táblázat: A vizsgált cikkek száma 1999-ben és 2008-ban

1999 2008
Magyar Hírlap 13 15
Magyar Nemzet 16 24
Népszabadság 11 14
Népszava 15 10
Összesen 55 63

2. táblázat: A vizsgált cikkek műfaji megoszlása

1999 Magyar Hírlap Magyar Nemzet Népszabadság Népszava
rövidhír 5 8 6 7
hír 5 4 3 5
riport 2 3 1 2
tudósítás - 1 - -
interjú 1 - 1 1

2008 Magyar Hírlap Magyar Nemzet Népszabadság Népszava
rövidhír 9 11 2 2
hír 3 7 6 2
riport - 6 3 5
tudósítás - - 1 1
interjú 3 - 2 -

3. táblázat: A vizsgált cikkek tartalmi megoszlása

1999 Magyar Hírlap Magyar Nemzet Népszabadság Népszava
informatív 4 13 6 4
bűnügyi 7 3 4 8
politikai 2 3 2 4
bulvár 1 - - 3

2008 Magyar Hírlap Magyar Nemzet Népszabadság Népszava
informatív 2 8 5 6
bűnügyi 9 8 3 2
politikai 3 7 6 3
bulvár 2 2 - -

Az eddigi elemzésekhez hasonlóan a kiindulási alapot az jelentette, hogy a különböző sajtótermékek milyen típusú utalásokat közöltek a kábítószer-problémáról, és milyen kontextusban jelenítették meg a drogokat, a drogfogyasztókat és a drogozást. Relevánsnak tartottam a drog/drogozás, illetve kábítószer/kábítószerezés kifejezéseknek a cikkekben fellelhető jelentéstartalmának vizsgálatát is. Összefoglalva: elsősorban az érdekelt, hogy milyen fogalmi kereteket társítanak a napilapok a drogfogyasztáshoz, és ezzel milyen irányban befolyásolhatják az olvasók kábítószerekhez kapcsolódó asszociációit.

4.1. A drogfogyasztás ábrázolása bűnügyi kontextusban

Az egyik leggyakoribb séma a drogfogyasztás bűnügyi kontextusban való szerepeltetése: a cikkekben főleg a bűnözéssel, a börtönnel, a maffiával kapcsolatos szövegkörnyezetben említik a kábítószert (Takács, 2006). A drogjelenség bűnügyi kontextusban történő felülreprezentáltsága torz alapot adhat az olvasók számára, így bűnözői képzettársítás alakulhat ki az egész drogprobléma iránt. Az 1999-es és a 2008-as év cikkeire egyaránt jellemző, hogy a leginkább a rövidhírekben fordultak elő kábítószeres bűncselekmények. A drog-bűnügyi vonal mentén kategorizálható, nem rövidhír jellegű írások fő témája mindkét vizsgált évben elsősorban a kábítószer-kereskedelem, a -csempészet és a dílerek letartóztatása volt.

Az 1999-es évben a Népszavánál volt a leginkább tapasztalható a bűnügyi kontextus felülreprezentáltsága, ahol nagyobb szabású, kábítószerrel kapcsolatos bűnügyeket („Magyar ópiumügy”, 1999. február 24.), lefoglalási adatokat („Folyamatosan növekszik a hazai drogfogyasztás”, 1999. január 8.) és drogkereskedelmet („A heroinútvonal a zöld határra visz”, 1999. január 27.) tárgyaltak a nagyobb cikkek. A bűnügyi kontextusban elsősorban a kábítószercsempészek és a drogdílerek testesítik meg a bűn forrását, de az egyszerű kábítószer-használó közönséges bűnözőként való szerepeltetése is előfordul, annak ellenére, hogy az inkriminalizált szerek fogyasztásán kívül nem hág át jogszabályt.

Az 1999-es cikkekben stabil pont a rendőri, igazságszolgáltatói vélemény, akár olyan témában is, amelyben nem feltétlenül szükséges a szerepeltetése. Akár olyan témakörök esetén is megszólalnak, amelyeknek látszólag nincs köze a rendőrökhöz, például prevenció kapcsán („Védekezik a társadalom a drog ellen”, Magyar Nemzet, 1999. január 14.). Ennek oka az lehet, hogy az 1990-es évek végén a kevés létező prevenciós program közül a legismertebbet, a D.A.D.A.-programot a rendőrség működtette. Noha a kábítószerkérdésben nem kerülhető meg a büntetőjogi oldal, annak indokolatlan megszólaltatása alkalmas arra, hogy stigmatizáljon. A drogjelenség bűnügyi kontextusban való felülreprezentáltsága és a rendőrség hatáskörébe való utalása azt a nézetet erősíti, hogy a drogfogyasztás minden esetben társadalmilag káros, veszélyes és deviáns magatartásforma.

2008-ban már megfigyelhető dekriminalizáló hozzáállás erősödése a drogfogyasztó személyét illetően: „…mindenkinek meg kell tanulnia: a drogos is ember, csak nagy bajban van”.3 Bár a kábítószerest inkább áldozatként ábrázolják, mintsem bűnözőként, olykor még visszaköszön az amorális, akaratgyenge, erkölcsileg deficites kábítószeres alakja, aki szinte bármire képes a szerért. Még mindig voltak olyan közlések, amelyek a klasszikus kábítószeres bűnöző alakját vetítették elő: „[A heroinista] a lopástól sem riad vissza, otthonról elvisznek minden mozdítható tárgyat, emellett buszon, villamoson, vasúti pályaudvarokon is dolgoznak.”4 A heroinisták vagy más szerhasználók ilyen bemutatása szerencsére kisebbségszámba ment, és úgy tűnik, a fogyasztói magatartások differenciálása (lásd később) is segít lerombolni a sztereotip drogos bűnöző képét.

4.2. A szerhasználat veszélyeinek és tragikus következményeinek bemutatása

A bűnügyi kontextushoz hasonlóan jellemző séma a tragikus következmények hangsúlyozása és a kábítószerekkel összefüggő halálesetekről szóló szenzációközpontú beszámoló. A drogfogyasztással összefüggő néhány extrém eset gyakran szerepel általánosságként, így lehetővé válik, hogy a nem rendhagyó eseteknek is magasabb a hírértéke.

A drogjelenséget az 1980-as évekbeli kezdetektől végigkísérte a túldramatizáló, szenzációhajhász tálalásmód (Rácz, 1990; Paksi, 1994). Ez megfigyelhető még 1999-ben is, a cikkek drámai hangulatát pedig az is erősíthette, hogy az év elején magasabb volt a halálos heroin-túladagolások száma, mint más időszakban, és több olyan felmérés is született, amely a droghasználat növekedő tendenciáira mutatott rá. Emiatt az 1999-es évben a sajtóban kifejezetten népszerű volt a drogjelenség pandémiakénti ábrázolása, mint amely „napjainkban is szinte járványként terjed”.5 A főcímek esetében gyakori volt a számok és statisztikák kiemelése, ami szintén a drogfogyasztás járványszerű mivoltát erősítette: „Ötször több a kábítószeres halott” (Magyar Hírlap, 1999. január 5.), „Egyre több a droghalál” (Magyar Nemzet, 1999. április 3.). Már a címek esetén megfigyelhető az a tendencia, hogy a drogfogyasztás veszélyeinek hangsúlyozása során általában passzív szerepet kap maga a szerhasználó, és a drog az aktív ágens (Rácz, 2005). A statisztikákra épülő cikkek szintén az áldozat passzivitását erősítik. A drogfogyasztó egy adat szintjére redukálódik, ami az elidegenítő hatást erősíti a problémával szemben. Jellemző, hogy a drogfogyasztó sorsában egyfajta determinizmus is megmutatkozott a cikkekben leírtak alapján. A következmények szinte minden esetben tragikusak és végzetesek, a megoldási lehetőség és a kiút ritkán jelenik meg. A kábítószer-használók életútja előre meghatározott és „szinte valamennyien halálra ítéltként élnek közöttünk”.6 A drogfogyasztás következtében elhunytak esetén gyakori a gyötrelmes kínok hangsúlyozása: „Gyakran előfordul, hogy az áldozat iszonyatos lázgörcsben hal meg.”7

A 2008-as cikkekben már némileg visszaszorul a drogfogyasztás következményeit demonizáló, drámai hangnem, de továbbra is megfigyelhető a drog aktív szerepe, különösen a 2008. augusztusi túladagolások reprezentációjánál: „Újra gyilkolt a kábítószer” (Magyar Hírlap, 2008. augusztus 6.), „A gyilkos drog visszatért” (Népszabadság, 2008. augusztus 11.), „Elszabadultak a kábítószerek” (Népszabadság, 2008. augusztus 11.). Mindemellett a drogjelenség ábrázolását végigkísérő sémák terén az egyik legjelentősebb változás a kilátástalanságot sugalló hangnem visszaszorulása. A 2008-as cikkek a drogokkal összefüggő társadalmi problémák mellett már nagy arányban foglalkoznak azok esetleges megoldási lehetőségeivel is: „Szemléletváltásra van szükség: a teljes – és reménytelen – tiltás helyett az ártalomcsökkentésre kellene koncentrálni.”8

A kábítószerfüggők kezelésével kapcsolatban a lapok rendszeresen megemlítik az ártalomcsökkentés jelentőségét, a cikkekben szó esik a metadon-programról („Nem támogatni, de okosabban tűrni”, Népszabadság, 2008. augusztus 13.) vagy a szúrószobákról („Külföldön vannak »belövőszobák«”, Népszava, 2008. augusztus 7.). A terápiás intervenció mellett a drogügyi törvények és a szabályozás kérdéseit is érintik a cikkek a drogjelenség kezelésével kapcsolatban („Eltűnő addiktológiai ellátás”, Magyar Nemzet, 2008. augusztus 7.)

A tragikus következmények bemutatását illetően külön kitérőt érdemel a legális drogok – így az alkohol, a cigaretta vagy a nyugtatók – alulreprezentáltsága. A drogos halálesetek túlnyomórészt akkor szerepelnek a médiában, ha illegális szerfogyasztás okozta a halált, különösen, ha ez extrém módon történt. Legális drogok okozta haláleseteknél gyakorlatilag csak az extrém körülményeknek van hírértéke. A médiareprezentációkhoz képest meglehetős aránytalanságot fedezünk fel a tényleges halálozási statisztikákban a szerfogyasztást illetően. Magyarországon az illegális szerek fogyasztása évente körülbelül 35–50 életet követel, míg alkoholos májzsugorban körülbelül 5 000 fő hal meg egy évben (Rácz, 2004). A médiában mégis az előbbinek van hírértéke a drogok világában is érvényesülő etnocentrizmusnak köszönhetően (Kenyeres, Mészáros, 2005), azaz mivel a legális szerek a társadalomba kulturálisan beágyazódtak, elfogadottabbá váltak – holott az országban több alkoholista van, mint heroinista.

Pozitívum, hogy már 1999-ben akadt példa a legális szerek okozta veszélyek említésére a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben is. Az utóbbi „Létezik-e kiút a szenvedélybetegségekből?” című összeállítása abból a szempontból is előre mutat, hogy az alkoholfogyasztás és a dohányzás mellett megemlítik a játékszenvedélyt, a munkafüggőséget és a táplálkozási zavarokat is, így felhívják a figyelmet az akkoriban nem túl ismert viselkedéses addikciókra is.

Közel tíz évvel később, 2008-ban az ilyen szenvedélybetegségek kezdenek beépülni a köztudatba, és a sajtó is jóval többet foglalkozik a témával – elsősorban a játékszenvedéllyel. 2008-ban a legális szerek is fokozottan az újságírók fókuszába kerültek. Nemcsak az abúzus veszélyeire hívták fel a figyelmet az alkohol, a vényköteles opioid fájdalomcsillapítók vagy a szerves oldószerek esetében, hanem olykor az illegális szerek viszonylatában is kiemelték, hogy „többen halnak meg legális drogoktól, mint tiltott kábítószerektől”.9

4.3. A szerek differenciáltságának mértéke

Az egyes drogfajták médiareprezentációját a kezdetektől végigkísérik olyan tévedések és mítoszok, amelyek a már említett, a közvélekedésben élő differenciálatlan és egysíkú drogképet tükrözik vissza.

Az 1999-ben megjelent cikkek nagy többségére egyáltalán nem jellemző a különböző drogtípusok közötti különbségtétel – a fogalmak körüli zavar és azok következetlen, téves használata viszont annál inkább. A differenciálatlanság a leginkább úgy mutatkozik meg, hogy hatásukban és felhasználási kultúrájukban jelentősen különböző drogokat mosnak össze, ahogy tipikus az összes illegális szer összegyúrása is egyetlen, magas kockázatú szerré. Így olvadnak össze az olyan eltérő hatású szerek, mint a stimuláns kokain és a hallucinogén LSD, és lesz belőlük a „kábítószer”.10 Így az egyes szerek helyett rendszeresen „kábítószerekről” van szó a cikkekben, amelyek mindig nagyon veszélyesek és halálosak: „A különböző fajta kábítószert tartalmazó anyagoknak, illetve a tiszta drognak mindössze egyetlen közös tulajdonsága van: mindegyikük – előbb vagy utóbb – halált okoz!”11

A differenciálás legfeljebb az egyes szerek önkényes összehasonlítására és hatásai szerinti rangsorra korlátozódik. A heroin, mint a legsátánibb kábítószer-motívum, gyakran előjön, ha már valamilyen szinten differenciál a szerző, ez kerül a droghierarchia csúcsára mint „a személyiséget és az egészséget leginkább károsító kemény drog”.12 A heroinig vezető út alján törvényszerűen a lágyabb kábítószerek állnak (például a marihuána), sőt a legális drogok: „…a dohányzást a kábítószer-használók életformájába való bevezetésnek kell tekinteni”.13

Nemcsak a kemény drogokat tüntetik fel veszélyesként: a kapudrog-elmélet (amely szerint az enyhébb kábítószerek – így a fizikai függőséget nem okozó marihuána – használata kemény drogok, mint a heroin vagy kokain használatához vezet) máig erősen tartja magát a sajtóban. Igaz, hogy a marihuána fogyasztása tipikusan előbb történik, mint más illegális szeré, de arra, hogy a farmakológiai hatásai miatt automatikusan „keményebb” pszichoaktív szerek használatához vezetne, nincs bizonyíték (Joy et al., 1999).

A 2008-as cikkekben már jobban megfigyelhető a szerek közötti differenciálás, de rendszeresen előfordulnak általánosítások és tévedések. Még tavaly is akadt olyan cikk, amelyben tévesen azt írták, hogy a heroin azonnali függőséget okoz („Bandaháború a heroinhalálok mögött?”, Népszava, 2008. március 5.) vagy amelyben felcserélték a GBL nevű, iparban használatos anyagot a GHB nevű kábítószerrel („Diszkópartik az aranyháromszögben”, Népszabadság, 2008. augusztus 14.). Mindent összevetve azonban a média – és a közvélekedés – valamilyen mértékben megtanulta a különböző szertípusok sematikus jellemzőit, emiatt viszont szükség van valamilyen rendhagyó pluszra a hírérték fokozásának érdekében. Így új, népszerű motívum az új drog. Az új drog többnyire egy már régóta ismert vegyület visszaélésszerű használatát jelenti, amelynek újdonságát pusztán az adja, hogy eltér a széles körben ismert szertípusoktól, így egyfajta egzotikumot visz a „megszokott” drogok világába. A kevésbé ismert szerek újrafelfedezése alkalmas lehet ennek megteremtésére. Ilyen a fenilefrin új diszkódrogként való beharangozása a Magyar Hírlapban: „A szórakozóhelyeken újfajta, fenilefrin alapú kábítószer terjedt el. A legújabb partidrog bevérzéseket és magas vérnyomást okoz”.14 A fenilefrin elsősorban a nátha és az allergia tüneteinek enyhítésére szolgáló gyógyszerekben található meg. A „veszélyes drog”-konnotációt valószínűleg az idézhette elő, hogy a hasonló hatású pszeudo-efedrint széles körben használják metamfetamin előállításához. Az új drog motívuma gyakran kiegészül azzal, hogy a szert hatások tekintetében különböző hatóanyagú és hatásmechanizmusú kábítószerekkel mérik össze, az új drog veszélyességét hangsúlyozandó. Ez ráadásul többnyire a mennyiségre vonatkozó adatok mellőzésével történik, így az eredmény megtévesztő. Ez a nehezen interpretálható viszonyítgatás a Magyar Hírlap cikkében is feltűnik: „a fenilefrin közepes drognak számít”.

A drogok terén élő etnocentrizmus szintén jól felhasználható az újdonságban rejlő hírérték kiaknázására. Erre jó példa a Magyar Nemzet „Újfajta kábítószert találtak a vámosok” című híradása, amelyben nagyobb khatfogásról számolnak be.15 Mint az a cikkből is kiderül, a pszichotróp növényt már évezredek óta ismerik például az Arab Emírségekben vagy Szudánban – tehát csak a magyaroknak vagy európaiaknak ismeretlen és idegen. Ez viszont elég is ahhoz, hogy új kábítószerről cikkezzenek.

4.4. Szerhasználókkal kapcsolatos sémák

A szerhasználók bemutatásánál is megjelenik a közgondolkodásban elterjedt előítéletek kiterjesztése a különböző kockázatú illegális szerek eltérő szerhasználati szokásokkal rendelkező fogyasztóira.16 Így az 1999-es cikkekben sokszor nem definiálják, milyen szer fogyasztóiról van szó, mint ahogy azt sem, milyen mintázatokat követ a fogyasztás, és szó van-e abúzusról vagy dependenciáról. Nem jellemző a kipróbáló, az alkalmi, a rendszeres és a problémás használó szétválasztása, a kábítószereknek legtöbbször csak problémás használata létezhet (Takács, 2006). „A tanárok szerint egyre több a drogos diák” (Magyar Hírlap, 1999. január 21.) cím esetén például nem egyértelmű, mi a „drogos” megfelelő interpretációja, és ez a cikkből sem derül ki. Több diák próbálja ki a drogokat, nőtt az alkalmi fogyasztók száma a körükben, vagy esetleg drogfüggő tanulóból lett több? Mivel a különböző típusú droghasználók nem különülnek el egymástól kellő mértékben, minden droghasználó a drogos kategóriába kerül, így stigmatizálódik. Visszatérő szerkezet a kábítószer-élvező, de ez nem mond semmit a fogyasztás gyakoriságáról és mintázatairól: „A kábítószer-élvezők száma – szó szerint – napról napra nő Magyarországon.”17

2008-ra elterjedtebb lett a fogyasztói kategóriák tudatosabb használata. A cikkekben már gyakrabban pontosítanak a szerzők, és a drogos jelző helyett árnyaltabb képet nyújtanak szerhasználókról: például rendszeres amfetamin-fogyasztókról („Drogpiaci robbanás várható hazánkban”, Magyar Nemzet, 2008. augusztus 22.) vagy aktív heroinistákról („Józan drogpolitikát!”, Népszabadság, 2008. június 18.) esik szó. A leegyszerűsített kábítószeres címke főként a címekben és a leadekben maradt meg. Az ilyen jellegű egyszerűsítés nyilvánvalóan megkönnyíti a cikk témájának beazonosítását, de mivel az ilyen megfogalmazás alapvetően még mindig a lecsúszott, bűnöző junkie-val kapcsolatos konnotációkat ébreszt a többségben, a figyelemfelkeltés mellett számolni kell a negatív attitűd erősítésével is.

A 2008-as sajtót vizsgálva feltűnik, hogy továbbra is ritkaságszámba megy a problémamentes drogfogyasztó reprezentálása, ahogy a kontrollált használatot sem mutatják be, vagy ha igen, szkeptikusan állnak annak létezéséhez.18 Nem véletlen, hogy a közbeszédben máig keveset foglalkoznak ezzel a konfliktusos területtel, hiszen a kábítószerek ellenzése és tiltása mögött az az elsődleges érv, hogy a szerhasználat minden esetben negatív hatású az egyénre és a társadalomra. Ahogy Norman Zinberg rámutat:

„A legtöbb drogkutatást erősen befolyásolta az a moralizáló nézet, hogy […] minden drogfogyasztás rossz, óhatatlanul káros, pszichológiailag vagy fiziológiailag addiktív, és hogy az egyetlen alternatíva a teljes tartózkodás” (Zinberg, 2005: 25–26).

4.5. A drogfogyasztásban érintettek megszólalásai

A médiumok drogképét befolyásolhatja az is, hogy milyen fórumokon milyen szereplők jelennek meg, például ki kezdeményez egy adott témát. Így az is befolyásolhatja egy cikk üzenetét, hogy kiket szólaltat meg az újságíró (Mészáros et al., 2007). A cikkek többségében ritkán fejti ki a véleményét maga a drogos, ami a drogfogyasztóktól való eltávolítást erősíti. Magáról a szerhasználóról/szerhasználótól ritkán kapunk közvetlen információt, a cikkekben elsősorban olyan személyeket szólaltatnak meg, akik csak közvetett kapcsolatban állnak a drogfogyasztókkal. A passzív ábrázolásmód cselekvésképtelenséget sugallhat, a szerhasználókat pedig amúgy is gyakran kapcsolják össze a teljes kontrollhiánnyal. Minél többször aktív egy személy – vagyis minél gyakrabban nyilatkozik személyesen –, annál inkább tűnik a társadalom aktív tagjának (Kenyeres et al., 2005). A problémával csak közvetve foglalkozók gyakori szerepeltetése felveti a hatalmi pozíciók leképezésének kérdését. A hírgyártás szakmai szabályai szerint a média olyan hiteles forrásokra szorul, mint az érdekvédelmi szervezetek, a rendőrség, a pártok vagy a társadalmi mozgalmak, amelyek hatalmuknál és reprezentatív státusuknál fogva számítanak mérvadónak. Miután a média terepet kínál meghatározásaiknak, ezen intézményeknek módjukban áll érdekeiknek megfelelően újratermelni a társadalom hatalmi viszonyait (Kitzinger, 2000).

Az 1999-es év sajtómegjelenéseiben egyértelműen a rendőrség és az igazságszolgáltatás dominanciája figyelhető meg a cikkek megszólalók szerinti elemzése során. Szinte minden cikkben megjelennek – ahogy korábban már említettem, olykor indokolatlanul is –, sokszor ők az egyedüli megkérdezettek. A gyakori szerepeltetésnek köszönhetően ezek a szervek meghatározásaikkal hozzá tudnak járulni a társadalomban lévő hatalmi viszonyok újratermeléséhez. Ez a folyamat tapasztalható az 1999-es írásokban a politikusok idézésével kapcsolatban is, akik azt a frissen elfogadott drogtörvényt legitimálják nyilatkozataikkal, amely akkoriban Európa legszigorúbb drogtörvényének számított.

Szakértőket, orvosokat nem annyira a konkrét, a drogfogyasztókat közvetlenül érintő történések – például halál­eset, terápiás intervenció – miatt, mint inkább elméleti kérdésekben kérdeztek meg, így felmérések esetén, prevenciós programokkal kapcsolatban vagy a készülő nemzeti drogstratégia témájában. Maguk a drogfogyasztók nem hallatják a hangjukat a cikkben, leszokott függők viszont ritkán, de nyilatkoznak.

2008-ra jelentősen visszaszorult a rendőri megszólalások túlsúlya, és előtérbe kerültek a szakértői (addiktológus, pszichológus, toxikológus) vélemények. Jól mutatja a változást a 2008 augusztusában történt heroin-túladagolásos halálesetek feldolgozása. Míg az 1999 elején történt túladagolási hullámot tárgyaló írásokban jellemzően csak rendőröket kérdeztek meg, addig a 2008-as esetek kapcsán már a szakértői réteg megszólalásai domináltak. Szerepeltetésük hitelesebbé teszi a cikkeket és így az egyes sajtótermékeket, valamint szélesítik az olvasók látókörét, tudását, ami elősegíti a differenciált véleményalkotást. A szakértők mellett nagyobb arányban fordul elő droghasználók vagy egykori szenvedélybetegek szerepeltetése is.

5. Következtetések

A cikkek elemzése alapján úgy tűnik, 2008-ban jóval plurálisabb képet közvetített a média a drogokról és a drogfogyasztókról, mint tíz évvel korábban. Jellemzőbb a különböző szertípusok és fogyasztói magatartások közötti különbségtétel, a széles körű, hiteles szakértői réteg gyakoribb megszólaltatása, a megoldási lehetőségek számbavétele, különös tekintettel az ártalomcsökkentés szerepére. Megszólalnak a szerhasználók is, és nagyobb arányban esik szó a legális szerek, illetve a viselkedéses addikciók szerepéről. Bár bizonyos mítoszok és tévedések továbbra is előfordulnak – főként a drogtípusok és drogfogyasztói mintázatok terén jellemző még ma is a differenciálatlanság –, összességében elmondható, hogy a nyomtatott sajtó pontosabb, hitelesebb reprezentációhoz közelített.

A változások hátterében három fő ok állhat: az újságírói attitűdök változása, a szerhasználók megnövekedett kontrollja saját reprezentációjuk felett és az érdekvédelmi szervezetek ezeket támogató munkája.

5.1. Az újságírói attitűdök változása

Münnich Iván és Kó József (2005) vizsgálta a magyar médiaszereplők drogokkal kapcsolatos attitűdjét. A kutatók abból indultak ki, hogy a médiában bemutatott anyagok nem függetlenek a készítők attitűdrendszerétől, ezért az üzenetek magukon viselhetik a médiaszereplők drogokkal kapcsolatos nézeteit, ami befolyásolja a tájékoztatás milyenségét és így a közönség drogokról alkotott képét is.

Sok esetben találkoztak alapvető tájékozatlansággal. A megkérdezettek csupán harmada tekinthető jól tájékozottnak, vagyis ismert legalább három kábítószert és azok szerhasználati módjait. Ez a csoport differenciál az egyes drogtípusok között, és nagyjából tisztában van azok hatásmechanizmusával, illetve a szerhasználat következményeivel. A többség azonban csak egy-két drogot tud megnevezni, nem differenciál, és nem ismerik a fogyasztási szokásokat. A felmérésben résztvevők 11 százaléka bizonyult teljesen tájékozatlannak drogkérdésekben.

A kevésbé tájékozottak jellemzően veszélyesebbnek tartják a droghasználatot, mint a pontosabb ismeretekkel rendelkezők, ez a kutatásban is érzékelhető volt. A médiában dolgozók 36 százaléka tett különbséget a különböző drogok között veszélyességüket illetően, míg közel 60 százalékuk tekintette a drogfogyasztást minden esetben veszélyesnek.

Az életkor fontos tényezőnek tűnik a médiában dolgozók drogokkal kapcsolatos attitűdjének vonatkozásában. A fiatalabbak – különösen a 30 év alatti korosztály tagjai – jóval tájékozottabbak, több ismerettel és differenciáltabb képpel rendelkeznek. A legkevésbé az idősebbek tájékozottak: több 60 év körüli újságíró vallotta be, hogy nem ismert a heroinon kívül más drogot, és bár később kiderült, hogy a marihuánáról is hallott, nem tudott különbséget tenni a két drog között.

A fiatalok tájékozottságát több tényező is indokolhatja. Olyan időszakban nőttek fel, amikor egyre több információ volt hozzáférhető a drogokról,19 és csökkent a túlmisztifikálás mértéke is. A most húszas éveiben járó generáció tagjai már különböző drogprevenciós programokon vehettek részt iskolai kereteken belül, és ha maga a prevenció akkoriban nem is a leghatékonyabb módszerekkel zajlott, alapvető információkat sajátíthattak el a foglalkozásokon. Valószínű, hogy a fiatal újságíróknak több tapasztalatuk van magukkal a szerekkel kapcsolatban is. A médiában dolgozó fiatalabb generáció nagy része vagy próbált már ki drogokat vagy alkalmi fogyasztója azoknak. Münnichék kutatásában a megkérdezettek 80 százaléka számolt be arról, hogy különböző munkahelyi összejöveteleken találkozott már szerhasználattal, elsősorban marihuánát és kokaint fogyasztottak a jelenlévők. Személyes interjúk azt mutatják, hogy a médiában dolgozók körében az átlagnépességnél gyakrabban és magasabb arányban fordul elő drogfogyasztás, az érintettek a stresszt és a munkájuk jellegéből adódó fokozott tempót próbálják kezelni elsősorban stimulánsokkal. Ez persze kiegészülhet azzal is, hogy sokuk már karrierjük megkezdése előtt is kipróbált vagy időnként használt különböző drogokat. Feltételezhető, hogy ezek a sajtómunkások hitelesebb képet közvetíthetnek és jobban differenciálhatnak nem droghasználó társaiknál, mivel több tapasztalatuk van a szerekkel kapcsolatban, és nagyobb rálátásuk van a köztük lévő különbségekre. Az újságírók „vérfrissülése”, a fiatalabb generáció térnyerése emiatt magával vonhatja egy plurálisabb drogkép közvetítését is.

5.2. A szerhasználók kontrollja reprezentációjuk felett

A morális pánik differenciálódásával kapcsolatban fontos elem, hogy a korábbi bűnbakoknak már jóval nagyobb az ellenőrzésük saját reprezentációjuk felett, így a helyzetük is kevésbé kiszolgáltatott. Kitzinger Dávid (2000) e mögött három alapvető okot lát. Egyrészt a korábbi bűnbakok megtanultak azon a nyelven beszélni, amelyen a társadalmi valóságról szóló diskurzus zajlik, másrészt a média pluralizálódásával tágabb tere nyílt az eltérő véleményeknek. A tömegmédián és saját szubkulturális médiumaikon keresztül az egykori „feketebárányok” is részt vesznek a nyilvánosságban. A harmadik ok az, hogy erőforrásaiknak köszönhetően ma már képesek érdekcsoporttá szervezni magukat. Ezáltal ők is aktívan részt tudnak venni a társadalmi diskurzusban, és hatékonyan tudják képviselni saját tartalmukat.

A drogfogyasztók esetében is megfigyelhetők ilyen jellegű változások, bár az érdekvédelemmel kapcsolatban is fontos szétválasztani, milyen típusú szerhasználatról beszélünk, hiszen az alkalmi szerhasználók jóval szélesebb társadalmi réteget fednek le, mint például a súlyosan függő heroinisták. Általában éppen azok nem képesek képviselni az érdekeiket, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá: az alacsony szociális státusú drogfüggők, akik a tipikus junkie-ábrázoláshoz szolgáltatnak alapot. Ők továbbra is rá vannak szorulva arra, hogy mások lássák el képviseletüket.

Az alkalmi szerhasználók viszont már eredményesebben tudnak részt venni a társadalmi problémákról szóló diszkusszióban. Megvannak az erőforrásaik, amelyek lehetővé teszik megszólalásukat, és saját fórumokat tudnak létrehozni. Az egyes droghasználói szubkultúráknak már Magyarországon is van sajtójuk, ilyen például a főváros számos alternatív szórakozóhelyén terjesztett Cannabis Kultusz „alternatív életmód és kenderkultúra magazin”. A nyilvánosság elérésében azonban az elsődleges szerepet egyre inkább az internet kapja, amelyhez széles rétegek férhetnek hozzá anonim módon. A nagyobb, droghasználói szubkultúrákat összefogó oldalak, mint a Fűnyíró.hu vagy a Daath.hu fő célja a közösségépítés, de nagy hangsúlyt fektetnek az információátadásra és a tájékoztatásra is.

5.3. Az érdekvédelmi szervezetek munkája

Az érdekvédelmi, jogvédő és segítő szervezetek két módon is kiveszik a részüket a droghasználók reprezentációja feletti őrködésben: egyrészt a kábítószer-fogyasztók saját rétegmédiájának kialakításában, másrészt a nagy nyilvánosságban megjelenő drogképek folyamatos monitorozásában és a sajtó munkatársaival való együttműködésében. Említettem, hogy a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, súlyos drogfüggők még rá vannak szorulva mások képviseletére. Magyarországon a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront Programja vállalta magára ezt a feladatot, amikor útjára indította az első magyar junkie-újságot, a Pakettet. Az intravénás drogfogyasztókat megszólító kiadvány évek óta sikeresen fut Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában, és elsődleges célja, hogy közvetlenül a drog- (elsősorban a heroin-) fogyasztókhoz ingyenesen eljuttatva adjon át információkat az ártalomcsökkentés, a jogi környezet és a drogfüggőség kezelésével kapcsolatban. A Pakett nem tekinthető kizárólag információs füzetnek, mivel az újságban a segítő szervezetekről szóló írások mellett más cikkek, interjúk és érdekességek is megtalálhatóak (Kardos, 2006). Bár a lap nem titkolt célja az intravénás szerfogyasztók elérése, az érdeklődő absztinens olvasóközönséget is meg kívánja szólítani. Az információátadás így a prevenció két szintjét20 is érinti az internetre is feltöltött, ezáltal szélesebb körben hozzáférhető Pakett esetében. A problémás szerhasználóknak akár a kezdő lökést is megadhatják a terápiás intervencióban (például a lap hatására kezd tűcsere-programra járni), míg a drogot nem használó olvasó olyan információkhoz juthat hozzá, amelyek segíthetik egy pontos drogkép megalkotását, és így hozzájárulhatnak egy megértő attitűd kialakításához is. A Baptista Szeretetszolgálatot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet támogatja az újság kiadásában, az utóbbi a már említett Cannabis Kultusz magazin partnere is.

Szintén a TASZ-hoz fűződik az első magyar drogtémájú médiamonitoring program elindítása. A jogvédő szervezet drogpolitikai részlegének Médiamonitor programja 2005 januárjában indult, és célja az újságírók, a szerkesztők munkájának támogatása annak érdekében, hogy cikkeikben és műsoraikban árnyalt, pontos képet nyújthassanak a drogokról. Ha olyan médiamegjelenésről értesülnek, amelyben ezeket tévedéseken alapuló, hibás és torz módon ábrázolják, a Médiamonitor munkatársai levelet írnak a szerzőnek és szerkesztőknek a tévedésekre reagálva. A hitelesebb reprezentáció érdekében tudományos tényekkel és hivatkozásokkal próbálják segíteni a médiában dolgozók munkáját. A program működése során tréninget is szerveztek újságíróknak, és több médiummal alakítottak ki olyan kapcsolatot, hogy azok munkatársai szakmai kérdésekben rendszeresen kikérik véleményüket vagy elküldik átnézésre a megjelenés előtt álló anyagokat. A közeljövőben olyan online elérhető dokumentumok publikálását tervezik, amelyekben szerepelnek a visszatérő torzítások, valamint a témában jártas szakértők elérhetőségei is. Az eddigi tapasztalatok szerint a jövőben különösen az ilyen jellegű együttműködések bizonyulhatnak sikeresnek a drogok és a drogfogyasztók hiteles reprezentációjában, és így a drogprobléma kezelésének szempontjából releváns, elfogadóbb attitűd kialakításában.

Felhasznált irodalom

Császi Lajos (2000): Morális pánikok és drogháborúk. Társadalomkutatás, 1–2. sz.

Drog-média tanácsadó (2009): A TASZ drogpolitikai részlege (Drogriporter) Médiamonitor programjának megjelenés előtt álló dokumentuma.

Elekes Zsuzsa & Paksi Borbála & Lendvai Anna (2005): A felnőtt lakosság drogfogyasztókkal, drogfogyasztással kapcsolatos attitűdjeinek kvalitatív vizsgálata. Kézirat.

Goode, Erich & Nathan Ben-Yehuda (1994): Moral Panics: The Social Control of Deviance. Oxford: Blackwell.

Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről (2005): Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium szakmai kiadványa.

Joy, Janet E. & Watson, Stanley J. & Benson, John A. (1999): Marijuana and Medicine: Assessing the Science Base. Washington D.C.: National Academy Press.

Kardos Tamás (2006): Pakett. http://drogriporter.hu/node/328

Kenyeres László & Mészáros Zoltán (2005): Kábítószerkép a nyomtatott sajtóban. Médiakutató, ősz.

Kitzinger Dávid (2000): A morális pánik elmélete. Replika, 40. sz.

Mészáros Zoltán & Ari Orsolya & Takács István (2007): Drogjelenség a nyomtatott sajtóban – 2006. Kézirat.

Münnich Iván & Kó József (2005): A médiaszereplők kábítószerrel kapcsolatos attitűdjének vizsgálata. Kézirat.

Paksi Borbála (1994): A drogfogyasztásról, a drogfogyasztókról kialakult/kialakított sémák. Szenvedélybetegségek, II/5. szám

Paksi Borbála (2000): A szintetikus szerek képe a magyarországi sajtóban. In Demetrovics Zs. (szerk.): A szintetikus drogok világa. Budapest: Animula, 70–85.

Rácz József (2001): A drogozás útvesztői. Budapest: Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar.

Rácz József (2004): Addiktológia. Budapest: Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar.

Rácz József (1990): A magyarországi kábítószerezés koncepciói. Esély, 4. sz.

Rácz József (2005): Drogproblémák média-reprezentációja. Kézirat.

Stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására (2000): A kormány kábítószer-ellenes stratégiájának koncepcionális alapjai.

Takács István (2006): Drogok és droghasználók a médiában – Az alkohol- és drogtilalom retorikájának hasonlóságai. Kézirat.

Young, Jock (1974): Mass media, drugs, deviance. In Rock, P., McIntosh, M. (ed.): Deviance and social control. London: Tavistock, 240–259.

Zinberg, Norman (2005): Függőség és kontroll – Drog, egyén, társadalom. Budapest: Nyitott Könyvműhely Kiadó, 25–26.

Lábjegyzetek

28
A következő forrás alapján: Stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására – A kormány kábítószer-ellenes stratégiájának koncepcionális alapjai. A stratégiai anyagot a kormány 2000. július 4-én, az országgyűlés 2000. december 5-én fogadta el.
29
A következő időszakok cikkei képezték az elemzés alapját: a Magyar Hírlap 1999-es januári, februári, márciusi, júniusi és novemberi, valamint 2008-as januári, februári, márciusi, augusztusi és novemberi számai. A Magyar Nemzet 1999-es januári, februári, márciusi, áprilisi és decemberi, valamint 2008-as márciusi, áprilisi, júniusi, augusztusi, októberi számai. A Népszabadság 1999-es januári, februári, márciusi, júliusi és októberi, valamint 2008-as áprilisi, júniusi, augusztusi, szeptemberi és novemberi számai. A Népszava 1999-es januári, februári, márciusi, áprilisi, májusi, valamint 2008-as márciusi, júniusi, júliusi, augusztusi, októberi számai.
30
Lukács Csaba: „Józan babák”. Magyar Nemzet, 2008. augusztus 23.
31
Horváth B. Barnabás–Muhari Judit: „Bandaháború a heroinhalálok mögött?”, Népszava, 2008. március 5.
32
Gaál Zoltán: Ötször több a kábítószeres halott. Magyar Hírlap, 1999. január 5.
33
Marosvölgyi: Egyre több a droghalál. Magyar Nemzet, 1999. április 3.
34
Pelle János: A fizetett gyönyör útvesztői. Magyar Nemzet, 1999. február 10.
35
Lukács Csaba: Józan babák. Magyar Nemzet, 2008. augusztus 23.
36
Népszava-összeállítás (2008) Rendőrkézre kerültek a gyilkos heroin terjesztői. Népszava, 2008. augusztus 6.
37
A Drogriporter (TASZ) Médiamonitor programjának megjelenés előtt álló Drog-média tanácsadó című dokumentuma alapján.
38
Pelle János: A fizetett gyönyör útvesztői. Magyar Nemzet, 1999. február 10.
39
Dusza Erika–Nagy Ildikó Emese: Ugrásszerűen megnőtt az iskolások drogfogyasztása, Magyar Hírlap, 1999. november 25.
40
Balavány: Már az iskolában kezdik a veszélyre nevelést. Magyar Nemzet, 1999. március 2.
41
Ménes Márta: Terjedőben az új drog. Magyar Hírlap, 2008. augusztus 27.
42
Csibra Tibor: Újfajta kábítószert találtak a vámosok. Magyar Nemzet, 2008. június 13.
43
A Drogriporter (TASZ) Médiamonitor programjának megjelenés előtt Drog-média tanácsadó című, megjelenés előtt álló dokumentuma alapján.
44
Marosvölgyi: Egyre több a droghalál. Magyar Nemzet, 1999. április 3.
45
A kontrollált fogyasztás során a rendszeres fogyasztó szankciók és rítusok segítségével kontroll alatt tartja droghasználatát. Egy drog hatása és használatának mintázata ugyanis nemcsak kémiai hatásmechanizmusától és addiktív potenciáljától függ, hanem a használó pszichés állapotától és a társadalmi kontextustól is.
46
1977-ben az Állami Ifjúsági Bizottság, az Egészségügyi és Oktatási Minisztérium közös állásfoglalásában, „Tájékoztató egyes, az ifjúság egészségét károsító szokásokról” címmel utasítás született a drogjelenség kutatásának betiltására, valamint a téma bizalmas kezelésére. A tiltás valószínűleg az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályáról indult, és egészen 1985-ig volt érvényben (Rácz, 1990).
47
A WHO a megelőzés három szintjét alkotta meg. Az elsődleges megelőzés arra irányul, hogy a betegség ne jöjjön létre, a másodlagos a már megindult kórfolyamatra hat, a harmadlagos pedig a megfelelő kezelést, a rehabilitációt és a reszocializációt foglalja magában (Rácz, 2004).
Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Megrendelés
<>
2017 tavasz-nyár
> régebbi lapszámok
Könyvajánló
<>
Szomszédok közt
> könyv rendelés
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink